2008-19 csallóköz

16
19,- Sk 2008. május 6. 19. szám VAJKA – Egy gyermek holttestét vetette ki az Öreg-Duna va- sárnap délelŒtt a Dunaszerdahelyi járásban levŒ település közelében.„Valószínıleg a tizenöt éves pozsonyi Dominik tetemét találtuk meg, akit már napok óta kerestünk”– kö- zölte Alena To‰evová Pozsony megyei rendŒrségi szóvivŒ. Az elsŒ vizsgálatok idegenkezıséget nem mutattak ki, a fiú valószínıleg a vízbe fulladt. A halál pontos okát és körülmé- nyeit még vizsgálják, a törvényszéki orvos elrendelte a bon- colást. –re Holttest a Dunában DUNASZERDAHELY – Újabb botrány robbant ki a városi képviselŒ-testület múlt keddi ülésén. Emiatt a két független képviselŒ, elŒbb Antal Ágota, majd Jarábik Gabriella is kivonult a tanácskozásról. A vita oka a februári 21-i döntés volt. Ekkor a Kon- dé püspök utcában található játszóteret szerette volna megvenni négyzetméte- renkénti 550 koronás áron a helyi érde- keltségı KKC Kft., amely ezen a belvá- rosi telken többfunkciós házat akar épí- teni. A javaslat ellen tiltakoztak a függetle- nek. Kevésnek találták a vételárat, s azt is kifogásolták, hogy nem hirdettek ver- senytárgyalást a szóban forgó telek el- adására. Ezután Keszegh Pál 1100 ko- ronás árat indítványozott. Jóváhagyták ezt a javaslatot, Pázmány Péter pedig kijelentette: megvétózza a döntést. Múlt kedden derült csak ki, hogy a jegyzŒkönyvben ez a kijelentése nem szerepel, s a polgármester hivatalosan nem is vétózott. A jegyzŒkönyv szerint a telket megkaphatja a KKC Kft., négy- zetméterenként 1100 koronáért. Antal Ágota a nyilvánvaló átverés mi- att felháborodásának adott hangot, mi- re Keszegh Pál csak annyit mondott: az MKP frakcióülésén mégis úgy döntöttek, hogy eredeti szándékaik szerint adják el a telket. Antal Ágota interpellációjában kifej- tette, etikátlannak tartja ezt a döntést. Pázmány Péter és az önkormányzat hiteltelenné vált, így Œ tovább nem kí- ván részt venni az ülésen. Jarábik Gabriella erre reagálva javasolta: mi- után a testület másfél éve elutasította azt az indítványát, hogy videofelvéte- leket készítsenek az ülésrŒl, vagy leg- alább hangszalagon rögzítsék az ott elhangzottakat, pontosan az ilyen jel- legı félreértések megakadályozása végett. Az ülést vezetŒ ifj. Hulkó Gábor alpol- gármester errŒl szavaztatott, amit a képviselŒk 7 igen, 7 nem és 4 tartóz- kodás mellett elutasítottak. Ezen felháborodva Jarábik Gabriella is elhagyta a termet. A Paraméternek így nyilatkozott: „Szégyellik a saját döntéseiket, mert még hangfelvételen sem merik vállalni azt“ – adott hangot elégedetlenségének. A Paraméternek nyilatkozva Antal Ágota elmondta: ezután videokamerá- val megy a képviselŒ-testületi ülések- re, amelyek nyilvánosak, tehát semmi törvényes akadálya sem lehet annak, hogy rögzítse az ott elhangzottakat. –und, –y-f Pázmányék titkolják a döntéseiket? Akik az Arénában kezdik a napot Ép testben ép lélek – vall- ják azok a hölgyek, akik a fitneszbe járnak. 3. oldal Csend, csend az anyós jön Dunaszerdahelyen is nagy sikert aratott a világhírı budapesti Klezmer Band. 4. oldal DAC-kudarc Pozsonyban A hórihorgas Horváth szépítŒ találata a hosszabbításban esett. 14. oldal Gyilkosság és öngyilkosság ÓGYALLA – Súlyos bıncselekmény történt a múlt péntek este Ógyal- lán. A harminckét éves Imre való- színıleg féltékenységbŒl több kés- szúrással megölte egy évvel idŒsebb feleségét, Mónikát, majd felvágta saját ereit. A szörnyı esetet a házaspár kilenc- éves fia fedezte fel, aki hazaérve vér- be fagyva találta az édesanyját, az ap- ja pedig életveszélyes állapotban fe- küdt mellette. A riasztott roham- mentŒk az asszonyon már nem tud- tak segíteni, a férfi pedig kórházba szállítás közben elvérzett. A Paraméter érdeklŒdésére Ján ·tark megyei rendŒrfŒkapitány el- mondta, hogy a lopásért és más bıncselekményekért már többször elítélt férfi ittasan követte el tettét. A helybeliek elmondása szerint az el- hunyt házaspár egymás közti viszo- nya nagyon megromlott, ezért Móni- ka válni akart, mert állítólag már volt komoly ismeretsége. Többen úgy vé- lekedtek, hogy éppen ez a tény okoz- ta a tragédiát, mert a Csehországban dolgozó, s rendszerint csak havonta hazajövŒ férfi pénteken a kocsmában ivott, ahol a cimborái azzal ugratták, hogy tudja-e már, kivel csalja a fele- sége. A férfi néhány féldeci elfo- gyasztása után feldühödve ment ha- za, ahol aztán elkövette a végzetes tettét, amelynek következtében a ki- lenc- és a tizenkét éves fiuk néhány perc alatt árva lett. –re Vége a türelmi idŒnek! DUNASZERDAHELY – E hét elejéig, kedd estig tartott a dunaszerdahelyi közlekedés-rendészet türelmi ideje a Nagyabonyi út és a járási kórház terü- letén. Szerdától viszont szigorúan megbírságolják a tilosban parkoló jármıvezetŒket. Így kívánnak véget vetni az egészségügyi intézet körüli zırzavaros, olykor kimondottan élet- veszélyes állapotoknak. Both Péter járási rendŒrkapitány ér- deklŒdésünkre elmondta, a kórház terü- letén több ponton kihelyezték a parkolá- si rendet. A kapitány elmondta azt is, hogy az új parkoló ügyében intézmény vezetŒi igyekeznek megállapodni Nagy- szombat megye illetékeseivel. (Folytatás a 2. oldalon) Függetlenek, kisebbségben Undesser Tímea felvétele Azt ígérik, véget vetnek a káosznak Fogas Ferenc felvétele

Upload: csallokoez-sefredaktor

Post on 22-Mar-2016

241 views

Category:

Documents


12 download

DESCRIPTION

Csallóköz, Regionális hetilap, 2008. május 6., 19. szám

TRANSCRIPT

Page 1: 2008-19 Csallóköz

19,- Sk

2008. május 6. � 19. szám

VAJKA – Egy gyermek holttestét vetette ki az Öreg-Duna va-sárnap délelŒtt a Dunaszerdahelyi járásban levŒ településközelében.„Valószínıleg a tizenöt éves pozsonyi Dominiktetemét találtuk meg, akit már napok óta kerestünk”– kö-zölte Alena To‰evová Pozsony megyei rendŒrségi szóvivŒ.

Az elsŒ vizsgálatok idegenkezıséget nem mutattak ki, a fiúvalószínıleg a vízbe fulladt. A halál pontos okát és körülmé-nyeit még vizsgálják, a törvényszéki orvos elrendelte a bon-colást.

–re

Holttest a Dunában

DUNASZERDAHELY – Újabb botrányrobbant ki a városi képviselŒ-testületmúlt keddi ülésén.

Emiatt a két független képviselŒ, elŒbbAntal Ágota, majd Jarábik Gabriella iskivonult a tanácskozásról. A vita oka afebruári 21-i döntés volt. Ekkor a Kon-dé püspök utcában található játszóteretszerette volna megvenni négyzetméte-renkénti 550 koronás áron a helyi érde-keltségı KKC Kft., amely ezen a belvá-rosi telken többfunkciós házat akar épí-teni.

A javaslat ellen tiltakoztak a függetle-nek. Kevésnek találták a vételárat, s aztis kifogásolták, hogy nem hirdettek ver-senytárgyalást a szóban forgó telek el-adására. Ezután Keszegh Pál 1100 ko-ronás árat indítványozott. Jóváhagytákezt a javaslatot, Pázmány Péter pedigkijelentette: megvétózza a döntést.

Múlt kedden derült csak ki, hogy ajegyzŒkönyvben ez a kijelentése nemszerepel, s a polgármester hivatalosannem is vétózott. A jegyzŒkönyv szerinta telket megkaphatja a KKC Kft., négy-zetméterenként 1100 koronáért.

Antal Ágota a nyilvánvaló átverés mi-att felháborodásának adott hangot, mi-re Keszegh Pál csak annyit mondott: azMKP frakcióülésén mégis úgy döntöttek,

hogy eredeti szándékaik szerint adják ela telket.

Antal Ágota interpellációjában kifej-tette, etikátlannak tartja ezt a döntést.Pázmány Péter és az önkormányzathiteltelenné vált, így Œ tovább nem kí-ván részt venni az ülésen. JarábikGabriella erre reagálva javasolta: mi-után a testület másfél éve elutasítottaazt az indítványát, hogy videofelvéte-leket készítsenek az ülésrŒl, vagy leg-alább hangszalagon rögzítsék az ottelhangzottakat, pontosan az ilyen jel-legı félreértések megakadályozásavégett.

Az ülést vezetŒ ifj. Hulkó Gábor alpol-gármester errŒl szavaztatott, amit aképviselŒk 7 igen, 7 nem és 4 tartóz-kodás mellett elutasítottak.

Ezen felháborodva Jarábik Gabriellais elhagyta a termet. A Paraméternekígy nyilatkozott: „Szégyellik a sajátdöntéseiket, mert még hangfelvételensem merik vállalni azt“ – adott hangotelégedetlenségének.

A Paraméternek nyilatkozva AntalÁgota elmondta: ezután videokamerá-val megy a képviselŒ-testületi ülések-re, amelyek nyilvánosak, tehát semmitörvényes akadálya sem lehet annak,hogy rögzítse az ott elhangzottakat.

–und, –y-f

Pázmányék titkolják a döntéseiket?

Akik az Arénábankezdik a napot

Ép testben ép lélek – vall-ják azok a hölgyek, akik afitneszbe járnak.

3. oldal

Csend, csend azanyós jön

Dunaszerdahelyen is nagysikert aratott a világhírıbudapesti Klezmer Band.

4. oldal

DAC-kudarcPozsonyban

A hórihorgas HorváthszépítŒ találata a hosszabbításbanesett.

14. oldal

Gyilkosságés öngyilkosságÓGYALLA – Súlyos bıncselekménytörtént a múlt péntek este Ógyal-lán. A harminckét éves Imre való-színıleg féltékenységbŒl több kés-szúrással megölte egy évvel idŒsebb feleségét, Mónikát, majdfelvágta saját ereit.

A szörnyı esetet a házaspár kilenc-éves fia fedezte fel, aki hazaérve vér-be fagyva találta az édesanyját, az ap-ja pedig életveszélyes állapotban fe-küdt mellette. A riasztott roham-mentŒk az asszonyon már nem tud-tak segíteni, a férfi pedig kórházbaszállítás közben elvérzett.

A Paraméter érdeklŒdésére Ján ·tark megyei rendŒrfŒkapitány el-mondta, hogy a lopásért és más

bıncselekményekért már többszörelítélt férfi ittasan követte el tettét. Ahelybeliek elmondása szerint az el-hunyt házaspár egymás közti viszo-nya nagyon megromlott, ezért Móni-ka válni akart, mert állítólag már voltkomoly ismeretsége. Többen úgy vé-lekedtek, hogy éppen ez a tény okoz-ta a tragédiát, mert a Csehországbandolgozó, s rendszerint csak havontahazajövŒ férfi pénteken a kocsmábanivott, ahol a cimborái azzal ugratták,hogy tudja-e már, kivel csalja a fele-sége. A férfi néhány féldeci elfo-gyasztása után feldühödve ment ha-za, ahol aztán elkövette a végzetestettét, amelynek következtében a ki-lenc- és a tizenkét éves fiuk néhányperc alatt árva lett. –re

Vége a türelmi idŒnek!DUNASZERDAHELY – E hét elejéig,kedd estig tartott a dunaszerdahelyiközlekedés-rendészet türelmi ideje aNagyabonyi út és a járási kórház terü-letén. Szerdától viszont szigorúanmegbírságolják a tilosban parkolójármıvezetŒket. Így kívánnak végetvetni az egészségügyi intézet körülizırzavaros, olykor kimondottan élet-veszélyes állapotoknak.

Both Péter járási rendŒrkapitány ér-deklŒdésünkre elmondta, a kórház terü-letén több ponton kihelyezték a parkolá-si rendet. A kapitány elmondta azt is,hogy az új parkoló ügyében intézményvezetŒi igyekeznek megállapodni Nagy-szombat megye illetékeseivel.

(Folytatás a 2. oldalon)

Függetlenek, kisebbségben Undesser Tímea felvétele

Azt ígérik, véget vetnek a káosznak Fogas Ferenc felvétele

Page 2: 2008-19 Csallóköz

2008. május 6.Híroldal2

Ha akad ebben az országban olyan köz-életi érdeklŒdésı ember, aki nincsentisztában azzal, hogy Simon Zsoltot azMKP OT úgy kirúgja a pártból, minthasoha ott sem lett volna, akkor ezúttaltétetik közhírré, hogy az ilyen halandósemmit nem tud az MKP-ról. Szóval Si-mon Zsolt MKP-beli napjai meg van-nak számlálva. Kizárólag azért, mertigazat beszél, amikor azt állítja, hogyaz MKP elnöke folyamatosan hazudottés hazudik. Mind a közvéleménynek,mind pedig azoknak a mezei pártta-goknak, akik nem tudták, hogy aLisszaboni SzerzŒdés megszavazásaelŒtt Bugár Béla és Berényi József tár-saságában tárgyalásokat folytatottRóbert Ficóval és a szlovák házelnök-kel, Pavol Pa‰kával. Majd az eszme-csere befejeztével egymilliós támoga-tást kért könyve kiadójának, a MadáchPosoniumnak.

Csáky bıne egyébként korántsemaz, hogy tárgyalt a kormányfŒvel. SŒt,az sem fŒbenjáró vétség, fŒként nem

e balkanizált tája-kon, hogy pénzt akart intézni kiadójá-

nak. Egy olyan hetilapot is jegyzŒ ki-adónak, amely rendre, mintegy az Œ –és természetesen Duray Miklós – ma-melukjaként, vagyis az MKP kritikátlanszócsöveként funkcionál. Márpedig azefféle szolgáltatásért gázsi jár. A „szol-gáltató” számára meg tökmindegy,Csáky a Ficóék felügyelte közpénzbŒl,a pártkasszából, esetleg saját zse-bébŒl törleszt. Csakhogy éppen eznem mindegy a legalább viszonylagnormális értékrendet valló emberek-nek. Az ilyenek továbbá azt sem igenkvittelik, sŒt, ha a tényeket cinikusanignorálva, ország-világ szemébe hazu-dozik egy vezetŒ politikus, mert ígytulajdonképpen hülyéknek vannak

nézve. Csáky ugyanis ezt teszi. Holott,amikor kalandja a nyilvánosságra ke-rült, emelt fŒvel beismerhette volna,igenis politikai üzletet akart kötni azellenféllel. És, uramobocsá!, össze-kötve a kellemest a hasznossal, némi„borravalót” is megpróbált kicsikarnitŒle. Ha Csáky idejekorán színt vall, in-kasszál néhány ejnye-ejnyét, oszt jónapot. à azonban az alantas hazugsá-got választotta. Hogy aztán voltakép-pen az egész rábízott pártot a cinkosá-vá züllessze. Bugárostul, Berényistül.Akkor is, ha elŒbbi nyíltan, utóbbi pe-dig a rá jellemzŒ falmelléki sunyiság-gal ki is pofázták az igazságot.Amellyel egyébként már a kipofázáspillanatában tisztában volt a sajtóminden egyes embere. Nyilván Ficó-nak és köreinek köszönhetŒen. Nekik

ugyanis nagyságrenddel több eszükvan, mint Csákynak. Jól tudják, minélrosszabb helyzetbe kerül egy-egy el-lenzéki pártelnök, nekik annál szilár-dabb a hatalmuk…

Szóval Csáky alaposan belelépett,Simon meg ahelyett, hogy az MKP-ban még Bugár alatt meghonosodottképmutatással elfordította volna a fe-jét, beszólt a fŒnöknek, hogy szaroslábbelihez nemigen megy a HugoBoss-öltöny meg a kubai szivar. Kizá-rólag ez a bıne Simonnak. No és per-sze az, hogy megfeledkezett a párt„statáriális” etikai bizottságáról, amely megrendelésre, mintegy jelké-pes kivégzŒosztagként mıködve ké-pes eliminálni a „zellenséget”. Ugye-bár... Simon sorsáról tehát csak olyandöntés születhetett, mint amilyen

megszületett. A Simont egyelŒre lát-nivalóan cserbenhagyó Bugárnak kö-szönhetŒen is. Akit Csáky igen jól fel-mérhetett és rég fel is mért. Még aMagyar Kereszténydemokrata Mozga-lomban eltöltött közös évek alatt. Ez apárt ugyanis sokkal inkább egy aláza-tos, bárgyú hívŒk nyáját terelgetŒ egy-házként mıködött, mintsem európaiszínvonalú politikai szervezetként.Csáky tudja, a szívére hallgató, naivBéla a mundér, vagyis „a politikai egy-ház“ becsületére apellálva sokkal ha-tékonyabban zsarolható általa, mint alehetŒ leggátlástalanabb gazdaságilobbi által.

Barak László(az írás megjelent az Új Szó

hétfŒi számában is)

Csáky markában…!

Tisztelt Olvasók!Egy kiválasztott mondatot kell megtalálniuk jelenszámunkban. A 300 koronát („A tanácskozásmeghitt kis ünnepséggel folytatódott“ – Ágh Ist-ván: Pingpongjubilánst köszöntöttek) özv. CsölleErzsébet (Szarva) nyerte.

E heti mondatunk a következŒ: „Ak Fico povie,Ïe sa ústav zru‰í, tak sa zru‰í.“ Megfejtésként an-nak a cikknek a címét és szerzŒje nevét kell bekül-deni, amelyben az idézett mondat szerepel.

Beküldési határidŒ: május 9.

KERESSEN 300 KORONÁT

UDVARD – Tizenkettedik alkalommal tartot-tak országos találkozót múlt szombaton aszlovákiai magyar helytörténészek.

A Pro Patria Honismereti Társulás, a somorjaiBibliotheca Hungarica, a Csemadok OrszágosTanácsa és más társszervezŒk évente, mindigmájus elsŒ hetében rendeznek szakmai konfe-renciát az Érsekújvár melletti településen, ahola Patria-díjat is kiosztják. Idén ezt az elisme-rést a harminchárom évvel ezelŒtt indult Hon-ismereti Kerékpártúra-mozgalom szervezŒikapták.

A résztvevŒk továbbá a nyolcvanéves Ág Ti-bor népzenekutatót, karnagyot is köszöntöt-ték. Koncsol László, a Pro Patria HonismeretiTársulás elnöke Reneszánsz, a ma reneszán-sza címmel tartott megnyitó elŒadást.

Kovács László, a somorjai gimnázium törté-nelemtanára a reformáció és az anyanyelvıségegymásra gyakorolt hatásáról értekezett, DukaZólyomi Árpád európai parlamenti képviselŒ anemzetállam, ill. az egységesülŒ Európa fogal-makat járta körül, Novák Veronika végsellyeilevéltáros a krónikaírás fontosságára, a napiesemények rögzítésének szükségességére hív-ta fel szép számú hallgatóságának figyelmét.

A szakemberek elŒadásai után zselízi, gútai,párkányi, tardoskeddi és tallósi diák helytörté-nészek mutatták be egyenként tíz-tizenkét per-ces, multimediális eszközök segítségével ké-szült pályamunkáikat.

A Mérföldkövek XII. kísérŒprogramjakéntmegrendezett MúltidézŒ címı, középiskolaitörténelmi vetélkedŒrŒl a somorjai MadáchImre Gimnázium csapata vitte el a pálmát, aszakközépiskolások kategóriájában pedig anagymegyeriek örülhettek a fŒdíjnak. (lel)

HANGSÚLY

Csallóközisikerek

(Befejezés a 2. oldalról)A városi hivatalba is eljuttattuk kérdéseinket a kór-ház parkolási viszontagságaival kapcsolatban.Megkérdeztük, készült-e már valamiféle terv azutóbbi években ezzel kapcsolatban, hogy az ön-kormányzat illetékesei, akik egyben megyei képvi-selŒk is, miért nem igyekeznek a megyeszékhelyenelŒsegíteni a javulást. PetheŒ Attila szóvivŒ vála-szában kifejtette: „Annak ellenére foglalkoztunkvele, hogy a kórház területe nem városi tulajdon,

és nem feladata a városnak parkolót építenie egymegyei intézmény területén“ – közölte a szóvivŒ.Elmondta azt is, hogy öt éve a városi hivatal épí-tésügyi osztálya készített egy tanulmányt, amely-ben a kórház egyik oldalán található szabad terüle-ten saját költségen alakított volna ki egy központiparkolót azzal a feltétellel, hogy a megye ingyenadja bérbe az érintett területet. Ám többszöri tár-gyalások után sem találtak erre megoldást, mertmaga a kórház vezetŒsége is ellenezte a bérbe-

adást. Horváth Zoltán, a kórház igazgatója erre ígyreagált: „Én négy éve vagyok igazgató, így nemminŒsítem az elŒzŒ vezetés döntéseit. Nem tudokmit hozzátenni a fenti kijelentéshez sem, hiszen avárosnak jogilag valóban nincs köze a kórházhoz.

Mi viszont annyit tehetünk hozzá, hogy a Nagy-abonyi út és a többi utca is a város fennhatóságaalá tartozik, vagyis felelŒs az ottani közlekedési ésparkolási rendért.

(und)

Vége a türelmi idŒnek!

KOMÁROM – Az Öregvárban, majd más helye-ken kezdte meg múlt csütörtökön az államfŒje-lölését támogató aláírások gyıjtését Iveta Ra-diãová. Mint a három ellenzési párt közös je-löltje, nem lenne szüksége ilyen módon meg-erŒsíteni indulását, de – saját szavai szerint –kimondottan össze akarja gyıjteni a minimum15 ezer aláírást és ilyen formában is elnyerni apolgárok jóindulatát.

A gyıjtés megkezdésének helyszíne azért is jelké-pes értékı, mivel itt kezdte a nyugdíjtörvény mó-dosítása ellen indított aláírásgyıjtést is. Radiãovászerint a köztársasági elnöknek fel kell vállalni afeszültségek mérséklését a társadalomban ésügyelnie kell arra, hogy a történelemmel ne élje-nek vissza a politikusok saját céljaik elérése érde-kében. Szlovákia valamennyi polgárának elnökeszeretne lenni. „Szeretnék segíteni abban, hogyleomoljanak a falak, az elŒítéletek a nemzetiségekközött. Szlovákia tagja a schengeni övezetnek, ahatárok légiesültek, teljesen értelmetlen, hogy mifalakat húzzunk egymás közé” – mondta az újság-íróknak.

A készülŒ közoktatási törvénnyel kapcsolatbanmegjegyezte: nem ért egyet a status quo megvál-toztatásával a magyar tanítási nyelvı iskolákban.Más kérdés viszont, hogy a szlovák nyelv oktatá-sának módszertana változásra szorul, mert anyelvet minden itt élŒ polgárnak jól el kell sajátí-

tania, hogy ne hozza hátrányos helyzetbe sajátmagát. A készülŒ közoktatási törvényt egyébkénta szlovák iskolákra nézve is rossznak tartja.

Radiãová a nap folyamán találkozott a járástöbb polgármester asszonyával, és útba ejtette az

izsai lovasnapot, majd Ifjúságfalvát és ·robárovátis felkereste. Elmondása szerint mindenütt na-gyon szívélyes fogadtatásban részesült, támoga-tásukról biztosították Œt az emberek.

perec

Nacionalista elŒítéletek ellen

Gyılnek az aláírások Vas Gyula felvétele

NAGYMEGYER – Hagyományosanmájus 1-jén nyitották meg idén is ahelyi Corvin Mátyás HévízfürdŒt. AzelsŒ nap délutánján ingyenes volt abelépés. ElŒször Dobis Ildikó, a fürdŒtüzemeltetŒ, városi tulajdonú TermálKft. ügyvezetŒje köszöntötte az ese-ményre kilátogató nagymegyerieketés a fürdŒruhában kíváncsiskodó tu-

ristákat, majd Rudick˘ László polgár-mester megnyitotta az idei fürdŒsze-zont. A nyitóünnepségen idén a szlo-vák JOJ Televízió Maffiasztorik (Maf-story) címı komédiasorozatánakfŒszereplŒi is a meghívott vendégekközött voltak, élükön Peter Batthyan-nyal (a filmbeli Banán), akinek egyéb-iránt édesanyja és rokonsága révén

nagymegyeri kötŒdése is van. Musi-calrészletekkel léptek fel a budapestiGór Nagy Mária Színitanoda növen-dékei, köztük a nagymegyeri ZsemlyeFlóra is, akit a közönség a gyŒri Nem-zeti Színház több elŒadásában is lát-hatott már színpadon. A fiatal színész-palántákat a pozsonyi Deja Vudzsesszzenekar koncertje követte. Aki

viszont finom borokat akart kóstol-gatni, az a fürdŒ elŒtti sétányon tehet-te ezt meg, hiszen a szezonnyitóvalpárhuzamosan a III. Körzeti Borkiállí-tás eseményei is ekkor kezdŒdtek aPromenádon. Tavaly kiváló évet zárt afürdŒ, hiszen 13,9 millió koronásadózás utáni nyereségével ismét re-kordot döntött (2006-ban 10,5 millióvolt a mérleg). Ennek köszönhetŒengyarapodott a tulajdonos, vagyis a vá-rosi önkormányzat bevétele is. Többújdonság várja a gyermekeket. –kz

Vizes nyitás, borfesztivállal

Page 3: 2008-19 Csallóköz

2008. május 6. Riport – Tudósítás – Hirdetés 3

Kutyatáp és felszerelés

kedvezŒ áron!

További kínálatunk: lótáp, hal-,madár-, macskaeledel, kiegészítŒk.

Mátis Tibor, chovateºské potrebyInformációk: www.matibo.com, tel.: 031/551 54 87

A COLUMBUS NYELVISKOLÁBAN a következőtanfolyamok közül választhatsz:

ANGOL–NÉMET–FRANCIA–OLASZ –SPANYOL–OROSZ Konverzációs tréningek: MAGYAR–SZLOVÁK

Beiratkozás és információ:Columbus, Lesná 8, Dunaszerdahely. Tel.: 090423 71 24, 0904 58 96 21, 031/552 11 54.www.columbus-ds.sk

...tanulj nyelveket és fedezd fel a világot!

EGÉSZSÉGFELMÉRÉS BIOREZONANCIÁVAL.Tel.: 0904 467 630.

Gyalog járok be a közeli munkahelyemre. Az utam minden reggel a belvárosi Aréna mellettvezet el, amelynek hátsó traktusa felŒl jól lát-ható, hogy az emeleti edzŒterem panoramati-kus ablaksora mögött a korai óra ellenére márjavában pedáloznak a mozgás megszállottjai.

JuliannaTöbbnyire nŒk, és mi tagadás, vonzó látványtnyújt az ébredŒ utcáról, ahogy odafönt elszántanbiccennek a fejek, ritmusosan rezdülnek a keblekés energikusan lendülnek a karok. Attól függŒen,hogy a különféle aerob hatású masinák – step-pelŒ, futógép, szobabicikli – milyen fokozatravannak állítva. Amint belépünk az emeleti fitnesz-részleg folyosójára, az izomfejlesztŒ gépek tárcsá-inak csattogása az erŒsebb nem képviselŒinek je-lenlétét is nyilvánvalóvá teszi. De róluk majdkésŒbb. A pincérnŒként dolgozó 32 éves GuzmanJulianna ugyanis számottevŒ eredménnyel tudjamegindokolni, hogy immár több mint egy eszten-deje hetente három-négy alkalommal miért kezdia napját itt, az Arénában: „Tavaly márciusban el-határoztam, hogy fogyókúrázni fogok, s ezt amódját választottam. Egy Stella nevı is-merŒsömtŒl tanácsot kértem és Œ pontosan szét-írta nekem, hogy mit tornázzak, mondván, attólgarantáltan le fogok fogyni. És megtörtént, tizen-kilenc kilót fogytam. Igaz, az étkezésemre is kezd-tem jobban odafigyelni, de a döntŒ érdem kétség-kívül a rendszeres tornázásé. Amely közbenannyira részévé vált az életemnek, hogy semmipénzért abba nem hagynám,” mondja elégedet-ten. Hozzáfızve, hogy a munkája miatt neki ez areggeli idŒpont a legalkalmasabb, a korai kelésselpedig nincs semmi gondja.

Éva és LindaMindketten a Max egyik szaküzletében dolgoznak,ráadásul egy lépcsŒházban laknak, tehát az Œ Aré-na-beli napkezdésükrŒl igazán elmondható, hogy

a példa ragadós. A karcsú testalkatú, 32 éves Pu-ha Évának valójában sosem volt gondja a testsú-lyával és a rendszeres testmozgás, sportolás semállt távolt tŒle. Alapiskolás korában például Guz-man Juliannával együtt a Jilemnick˘ utcai alapis-kola sportosztályába jártak. „A felnŒtt élet és amunka azonban rendszerint eltávolítja az embertettŒl. Nálam például kisebb gerincproblémák is je-lentkeztek. Ezért döntöttem a rendszeres reggelitornázás mellett. Olvastam ugyanis róla, hogy ajól megválasztott gyakorlatok ebben segítenek,vagy legalábbis nem ártanak. S a szakavatott itte-ni instruktorunk, Laci tanácsait is kikértem. Tehátaz a bizonyos gerincgond csak amolyan jelzésvolt, a természetes mozgásigényem jelentkezettáltala,” meséli Éva. Akinek példája viszont a mégcsak 20 éves munkahelyi kolléganŒjét, GajdosikLindát döbbentette rá, hogy a suli óta bizonyonalaposan ellustult. „A munkában mindig irigyked-ve néztem Éva frissességét, jókedvét, s ez adtameg a végsŒ lökést, hogy én is belevágjak. Rá-adásul már némi felesleges kilóktól is meg kellszabadulnom. Én persze nem reggelre gondoltamezt a tornát, hanem valamikor délutánra, kora es-tére, de az idŒsebb barátnŒim példája meggyŒz-ött,” mondja Linda. És büszkén hozzáteszi, hogyalig egy hónap multán a testsúlya szépen elindultlefelé…

JúliaPár évvel ezelŒtt az alakformálás szándéka vitte ela Focus divatház munkatársát, Salát Júliát a kon-diterembe. Az ma már az elsŒ pillantásra megálla-pítható, hogy nincs a 38 éves családanya alakjá-val – ahogy mondani szokták – semmi hiba, ámJúlia asszony mégis szükségét érzi, hogy mindenhétfŒn, szerdán és pénteken az Arénában kezdje anapot. „Valahogy bele kell férni az idŒbe, a családegyetértésével ezeket a reggeli órákat fordítom atornára, utána meg egyenesen innen megyekmunkába. Ez számomra amolyan életszükséglet,ha valami miatt kimarad egy-egy torna, már egye-

nesen hiányzik. ElsŒsorban a jó közérzet miattcsinálom, az itteni segédeszközök közül kedven-cem a steppelŒ és minek tagadnám, különös gon-dot fordítok a láb- és fenéktornára,” mondja mo-solyogva Júlia asszony. Akinek az a jó, családiashangulat is tetszik, ami reggelenként az Arénábanhonol. Ennek pedig egyik letéteményese a testne-velŒ-tanári végzettségı Hancko László fitneszok-tató, aki tanáccsal látja el a kezdŒket, bíztatja alankadókat, visszafogja a túl merészeket, meg-hallgatja a panaszkodókat, ügyeli az ügyetleneket,megnevetteti a szomorkodókat s még a tízóraijátis megosztja azokkal, akiknek az önfeledt regge-

li zsírégetés közben megkordul gyomruk. „Márkét és fél éve vagyunk így reggel is nyitva, és aztkell mondjam, nagyon jó társaság jön itt összeminden alkalommal,” mondja elégedetten. Az-tán nyomban odasiet egy fiatal és egy középko-rú férfihez, hogy megmutassa nekik, hogyangyakorlatozzanak a kiválasztott izomerŒsítŒ gé-pen. „Muszáj nekik segíteni, mert mindkettenPekingre készülnek,” magyarázkodik hangosan,ravaszul mosolyogva, s amikor hozzáteszi hogy„TévénézŒnek!”, a konditeremben mindenki dŒla nevetéstŒl…

(bereck)

NŒk, akik az Arénában kezdik a napot

Lányok, asszonyok a fitneszgépeken Fogas Ferenc felvétele

TızoltóünnepBÃS – Polgármesteri fogadással kezdŒdöttmúlt vasárnap reggel a rendszerváltás óta19. alkalommal megrendezett Szent Flóri-án-tızoltóünnepség.A községi hivatalban Fenes Iván köszöntötteaz egybegyılt hivatásos és önkéntes lánglo-vagokat, valamint a község testvérvárosainak,a GyŒr-Moson-Sopron megyei település Ene-se és a Békés megyei Kondoros küldötteit.Ezután vonult a népes sereg a tızoltószertár-hoz, ahonnan fúvószenekar kíséretével dísz-felvonulásban mentek végig a fŒutcán. A Kál-vária-dombon Fenes Iván, aki egyben az ön-kéntesek járási elnöke is, Nagy Béla, a járásitızoltó- és mentŒszolgálat járási parancsno-ka, valamint Czajlik JenŒ, az önkéntes tızoltókjárási igazgatója helyezték el koszorúikatSzent Flórián szobránál. Ezt követŒen ünnepiszentmisét celebrált Józsa Attila plébános. Arendezvény szabadtéri szórakozással, térze-nével és majálissal egészen estig tartott. -und

Page 4: 2008-19 Csallóköz

2008. május 6.Híroldal4

DUNASZERDAHELY – Ez a humoros szám isszerepelt a Budapest Klezmer Band múltkedd esti fergeteges koncertjén, melyeta XVI. Dunaszerdahelyi Zenei Napok kere-tében a zsúfolásig megtelt reformátustemplomban adott.

Egy sto, mint száz, Fegya, azaz Jávori Fe-renc (a Munkácsról származó alapító,együttesvezetŒ, zeneszerzŒ, hangszerelŒ,zongorista, énekes) és csapata: Gazda Ben-ce (hegedı, ének), Kohán István (klarinét),Tamás Gábor (harsona, pozán trombita),Nagy Anna (harmonika), Kiss Gábor (nagy-bŒgŒ) és Végh Balázs (dob, ütŒhangszerek)egy pillanat alatt levette lábáról a közönsé-get. Ahogy jöttek sorra a fülbemászó dalla-mok Közép-Kelet-Európa mindazon terüle-térŒl, ahol a zsidó zenei kultúra egykor vi-rágzó volt, úgy kezdtek ritmusra mozogni alábak a székek alatt, egyre gyakrabban taps-ra verŒdni a tenyerek. A népszerı, egyszer-re profi odaadással és könnyed játékosság-gal muzsikáló együttes természetesen azok-ból a produkcióiból is ízelítŒt adott dunaszer-dahelyi közönségének, amelyek révén elindulta világhírnév felé. Ilyen volt például a GyŒriBalett és a zenekar Purim, avagy a sorsvetéscímı közös produkciója, amely szinte az egész világot bejárta. Vagy a Jávori Ferenc ír-ta nemrégi Menyasszonytánc, amely a világelsŒ klezmer musicaljének tekinthetŒ, s amellyel a budapesti Operettszínház mártúlvan a századik elŒadásán.

S hogy miért annyira népszerı ez a zenenapjainkban nemcsak a mi tájainkon, ha-

nem szerte a világon? A remek hangulatúkoncert után Fegya a Paraméter vonatkozókérdésére elmondta, hogy a klezmer nemmás, mint zsidó hangszeres népzene. „Egy-részt. Ám én mindig azt szoktam mondani,hogy a klezmer a maga nemében a népekközötti kapcsolatnak a tükre. S ettŒl annyirasokrétı, sokszínı és varázslatos. A kutatá-sokból tudjuk, hogy ez a zene legalábbnégyszáz éve már porondon van. S a zsidóvándormuzsikusok révén az évszázadok so-rán rengeteg dolgot magába szívott másnépek zenéjébŒl. Még a kevésbé avatott fül

is észreveszi benne a magyar, ukrán, orosz,cseh, szlovák vagy éppen török zenei fosz-lányt. S ettŒl ez a zene vibrál. Ezért van az,hogy a koncertteremben ülve, s teljesenmindegy, hogy éppen melyik országban,mindenki úgy érzi, hogy valami köze vanehhez a zenéhez, hogy benne ez a zene va-lamit megérint” – magyarázott lelkesen Já-vori. AkitŒl végezetül megtudtuk, hogy egyéb feladatok mellett csapatuk az év vé-gén, illetve a következŒ év elején egy nagy-szabású kanadai-amerikai turnéra készül.

(bereck)

Csend, csend, az anyós jön!

A Csallóközben is nagy sikert arattak Fogas Ferenc felvétele

NYÉKVÁRKONY – A Csallóközi Városok és Falvak Társulása(CSVFT) is támogatja a déli, R7-es gyorsforgalmi útért indítvá-nyozott petíciót. ErrŒl a szervezet tanácsa döntött az elmúltpénteken.

A Paraméter érdeklŒdésére Haris József alelnök elmondta, a CSVFTTanácsa ajánlja a tagközségek önkormányzatainak, hogy csatlakoz-zanak a Simon Zsolt parlamenti képviselŒ által kezdeményezett pe-tícióhoz, és segítsék az aláírások összegyıjtését.

„A régió lakosságának valóságos létkérdése a déli országrész úthá-lózatának fejlesztése és korszerısítése, elsŒsorban a Pozsonyt Kassá-val összekötŒ, R7-es gyorsforgalmi út mielŒbbi megépítése. A kom-munikációval ugyanis nagyban tehermentesítenék a fŒváros és Nagy-szombat közötti D1-es autópályát, a térséget vonzóvá tennék a befek-tetŒk számára, s Dél-Szlovákiát „átjárhatóbbá“ a mindennapi közleke-dés szempontjából. És az sem mellékes, hogy a közeljövŒ óriási EU-sberuházásaiból arányos részben az itt lakó emberek is részesülnének“– szögezte le az önkormányzati tisztségviselŒ.

A létrehozott petíciós bizottság tevékenységébŒl a következŒ csalló-közi polgármesterek veszik ki a részüket: Domsitz Károly (Somorja),Pázmány Péter (Dunaszerdahely), Horváth Árpád (Gúta), továbbá La-dislav Cingel (Dunajská LuÏná/Misérd) és ·tefan Hajduch (Csölle/Ro-vinka) polgármestere. –lel

Nagyon kell az R7-es

DIÓSPATONY – Idén is megrendezték a ha-gyományos május elsejei halászléfŒzŒversenyt a falubeli Dáridó sörözŒben. Dél-elŒtt 11 órakor 14 versenyzŒ csapat bog-rácsa alatt gyújtottak tüzet.

ÉvrŒl évre egyre nŒ a benevezettek száma,valamint a környezŒ településekrŒl is mind

több csapat jelentkezik. Ma már nemzetközihíre van a 2000 óta évenkénti versenynek.Érdekes színfoltja volt az idei versenynek aLiptovská Revúca-i hétfŒs csapat jelenléte,akik eredeti liptói juhtúrós galuskát kínáltaka versenyzŒknek és a közönségnek. Az egész verseny a sörözŒ tulajdonosa, PŒtheRóbert ötlete volt. à kezdeményezte azt is,

hogy a liptóiakat a Csallóközbe hívják. „Im-már két éve járunk Liptovská Revúcára, ahol a a galuskafŒzŒ és -evŒ versenyen ve-szünk részt, amely idén augusztus 2-ánlesz. Nem akarunk hiányozni idén sem, demost nem galuskát fŒzünk majd, hanem anemzeti ételünket, a halászlét mutatjuk be.A legutóbbi ottjártunkkor merült fel, hogymi lenne, ha Œk vendégeskednének nálunk,s bemutatnák az igazi liptói brindzás galus-kát. Nem kellett sokat gyŒzködni Œket, rög-tön egymás tenyerébe csaptunk. S ma bebi-zonyosodott, hogy az igazi liptói juhtúrósgaluskának a Csallóközben is sikere van,ugyanis itt ma nálunk kiváló szakemberekfŒzték és kínálták ezt a szlovák nemzeti ételt. Olyanok, akik a Szlovákia Mesterei cí-met is elnyerték ebben a mıfajban – taglal-ta a kétféle gasztronómiai ételkülönleges-ség összekapcsolását PŒthe Róbert.

A május elsejei rendezvényen egyébként amagyarországi Komló csapata pikánsŒzpörköltet készített, volt tehát mibŒl válo-gatni: hal, vad és brindzás galuska, mind aközönséget csábította. Nehéz dolga volt aKulcsár Lajos, Karkó Zoltán, Szelle Sándorösszetételı zsırinek, amely a halászléreme-keket értékelte. ElsŒ helyen a Kovács Fe-renc vezette nyárasdi csapat végzett, máso-dik Bíró Béla dunaszerdahelyi együttese, aharmadik Somogyi Iván bakai ínyenctársa-sága lett. –lav

Halászlé, juhtúrós galuska, Œzpörkölt

Kovács Ferenc, a gyŒztes csapat kapitánya ªubo Baniã felvétele

Öreg, de mıködikHODOS – Nagy volt a zsivaj múlt csütörtökön, kora délelŒtt, a fa-luban. Senki sem ment felvonulni, mint az egykori május elsejé-ken, hanem a galántai VETERAN CAR CLUB járgányaira volt kí-váncsi.

A régi gépkocsik percnyi pontossággal érkeztek meg a mátyusföldijárási székhelyrŒl. VezetŒjüktŒl, Kovács Jánostól megtudtam, hogya mai rendezvényt Michal Janík, Hodos egykori polgára és KázmérVince helyi lakos szervezte. Mindketten a klub oszlopos tagjai.

A Veteran Car Club négy éve alakult. Kezdetben hat lelkes tagjavolt, ma már huszonketten gyıjtik, óvják, fényesítik és idŒrŒl idŒrebe is mutatják a jármımatuzsálemeket, amelyek közül az 1926-bagyártott TATRA 12 gépkocsi a legöregebb. Kovács János még ifjú-korában vásárolta az elsŒ, TATRAN típusú, sokat használt motorke-rékpárt, kétszáz koronáért, abból a pénzbŒl, melyet akkoriban hús-véti locsolkodásokban kapott. Azóta sok pénzt áldozott szenvedé-lyére: jelenleg már tíz veterán gépkocsi, illetve motorkerékpár a tu-lajdona. Sokan álldogáltak az 1950-ben gyártott rendŒrautó mellett,amely a ‰ulekovói Peter ·imuniã tulajdona, aki hosszas erŒfeszítéseredményeként vásárolta meg ezt a veterán gépkocsit. Ma már egy-kori egyenruhát és más rendŒrségi eszközt is szerzett, s így való-ban korhı öltözékben pózolhat az értékes jármı mellett, amely tu-lajdonosának köszönhetŒen ma is kifogástalanul mıködik.

Michal Janíktól, az egyik fŒszervezŒtŒl megtudtuk, hogy Hodos-ból Nagyabonyba, onnan pedig bŒsi sétahajózásra készülnek. Ízle-tes gulyás és más finomság is várja ott Œket. „A gékocsik bemuta-tója után rendszerint mi magunk is szórakozunk egy jót, mert ezzelis erŒsítjük a baráti szellemet” – közölte a volt hodosi lakos.

Vladislav KmeÈ

Nézzék, milyen szép! A szerzŒ felvétele

DUNASZERDAHELY – A Szlovák Vöröskeresztvárosi szervezetének jóvoltából a múltkedden gyerekzsivajtól volt hangos a Vá-sártér parkja, hiszen itt rendezték meg a„Fiatal egészségügyi Œrszem” (Hliadokmlad˘ch zdravotníkov) elnevezésı egész-ségügyi verseny területi fordulóját.

A versenyben a járás több alapiskolája ésgimnáziuma vett részt. A gyerekeket két kor-osztályos csoportba osztották. Az I. fokozatúversenyben az alapiskolák 3–5. osztályos lur-kói, a II. fokozatúban pedig az alapiskolák ésgimnáziumok 6–9. osztályos növendékei ve-

hettek részt öttagú csapataikkal. A területiverseny I. fokozatára három iskola csapata je-lentkezett, a II. fokozatra pedig tizenegy. Azelméleti tudnivalók után a kisebbeknek vállfi-camot és orrvérzést kellett ellátniuk, a na-gyobbak pedig erŒs vérzéssel járó, mély nyíltszíni sebek, valamint gyógyszerrel túladagoltbeteg kezelésével bizonyíthattak a bírák elŒtt.Majd jött a végsŒ, legtöbb pontot (a megsze-rezhetŒ 215-bŒl 150) érŒ megpróbáltatás, azeszméletlen, nem lélegzŒ sérült mesterségeslélegeztetésének bemutatása a próbababá-kon. A megszerezhetŒ 215 ponthoz a duna-szerdahelyi Smetana ligeti szlovák alapiskola

felsŒ tagozatosai kerültek legközelebb (198pont), akik a szinte tökéletes mesterséges lé-legeztetés bemutatásával és hiánytalan isme-reteikkel állhattak a II. fokozat képzeletbeli do-bogójának legfelsŒ fokára. Közel ilyen jó telje-sítményt értek el az I. fokozatban az apáca-szakállasi Egyesített Iskola kisdiákjai, akik190 pontot szereztek. A többiek sem vallottakazonban kudarcot, és hasznos tapasztalatok-kal mindenképp gazdagodtak, amit késŒbb,éles helyzetben is felhasználhatnak, ha szük-ség lenne rá. A dunaszerdahelyi Takarékpénz-tár (Slovenská sporiteºÀa) által felajánlott dí-jakat a verseny elnöke, dr. KönigsmarkováEva, igazgatója, Szabó Dagmar, valamint afŒbíró, Andreas Jusko adta át. A kerületi ver-senyt szintén Dunaszerdahelyen tartják, még-pedig május 21-én. Szilvási Tibi

ÉletmentŒk ötpróbája

DUNASZERDAHELY – Szerencsés kimenetelı közúti baleset tör-tént múlt szerda délelŒtt a járási székhelyen. A magyar rendszá-mú Opel Astra nem vette figyelembe a Sport és a ·tefánik utcakeresztezŒdésénél levŒ stoptáblát. Megállás nélkül hajtott ki afŒútra, ahol mindkét irányból nekiütközött egy-egy, szabályo-san közlekedŒ, dunaszerdahelyi gépkocsi. Személyi sérülésnem történt, mindhárom jármı megrongálódott. A sofŒrök alko-holszondája negatív volt. Kép és szöveg: Fogas Ferenc

Page 5: 2008-19 Csallóköz

2008. május 6. Olvasószolgálat 5

CINEMA CITY GYÃR PLAZA(2008. május 8–14.)

Csak a testeden át (mb) 14.30, 16.30, 18.30,20.30; p–szo 22.30; szo–v 10.30, 12.30.Lucky Luke – Irány a Vadnyugat (mb) 13.15,15.00, 16.45, 18.45; szo–v 11.30. Las Vegasostroma 14.45, 17.15, 19.45; p–szo 22.15;szo–v 12.15. A vasember (mb) 15.00, 17.30,20.00; p–szo 22.30; szo–v 12.30. Lepattintva(mb) 13.30, 15.45, 18.00, 20.15; p–szo22.30; szo–v 11.15. Egyedül nem megy (mf)14.00, 20.00; p–szo 22.00. Az utca királyai(mf) 13.00, 17.15, 19.30; p–szo 21.45. KisVuk (magyar) 13.45, 15.4, 17.30; szo–v10.00, 12.00. Eszter hagyatéka (magyar)16.00, 19.45. Bolondok aranya (mf) 19.30;p–szo 21.45. Nyolc tanú (mf) 15.30; szo–v11.10. Bakkermann (magyar) 17.45; p–szo21.30. Streetdance – Step Up 2. (mf), 16.15,18.15, 20.15; p–szo 22.15; szo–v 12.15. 27idegen igen (mb) 20.30; p–szo 22.30; Horton(mb) 14.00, 16.00, 18.00; szo–v 10.00, 12.00.A Spiderwick krónikák (mb) 14.15; szo–v10.15. I.e. Asterix az Olimpián (mb) szo–v11.45. Macskafogó 2. – A sátán macskája(magyar) szo–v 10.35.

RégiómoziDUNASZERAHELY, CINEMAX (május 8–14.):Rambo: A pokolba és vissza (am. akciófilm)13.30, 18.30, 20.30; vas 14.20. Horton (am.animációs film) 16.40; vas 14.40. A szem (am.thriller) 18.40, 20.40. Muzika (szlov.–német ko-média) 16.20, 18.20, 20.20; vas 14.10. ART-MAX: Kontroll (magyar film) 14.04, 20.30.GALÁNTA, kultúra háza – 19.00. VÁGSELLYE, kultúra háza – május 7.: Jumper(amerikai kalandfilm) 20.00; máj. 8–11.:Krisztus elŒtt 10 000 (am.-új-élandi kaland-film) 20.00; máj. 15.: Nem vénnek való vidék(am. komédia) 20.00. NAGYMEGYER, Slovan mozi – május 11.: Azarany iránytı (amerikai kalandfilm) 19.00.

SzínházKOMÁROM – a Jókai Színház játékrendje –május 16.: CsárdáskirálynŒ (19.00, Premierbérlet).

KiállításDUNASZERDAHELY – A Bacsák utcai Art-MaGalériában Találkozás III. címmel Vojtech Ko-lenãík, Miro Gasidlo és Ján Sekal munkáibólnyílik közös kiállítás látogatható. – A Kortárs Magyar Galériában a Fotógráfia éskortárs grafika – Válogatás a gyŒri IX. Nem-zetközi Rajz és Grafikai Biennálé anyagából cí-mı kiállítás, a galéria Luzsicza-termében pe-dig a SZMKT IX. Illusztrált Könyv Biennálé cí-mı tárlat kinthetŒ meg. KOMÁROM – A Csemadok Galériában DarázsRozália szobrászmıvész érmeinek és plakett-jeinek kiállítása tekinthetŒ meg. – A múzeum fŒépületében június 14-ig láto-gatható Jordán Miklós (1892–1977) festmé-nyeinek kiállítása. – A komáromi Helios Fotóklub PT jóvoltából aDuna Menti Múzeum Zichy-palotabeli fotóga-lériájában múlt héten nyitották meg LadislavEliበélvonalbeli szlovák fotómıvész kiállításátSzabó László és Ján Gyén tárlatnyitó méltatá-sával. A kiállítás június 21-ig várja látogatóit.

VegyesNAGYMEGYER – A vmk színáztermében má-jus 10-én, 18.00: Dalostalálkozó – a BárdosLajos Vegyeskar és baráti kórusainak fellépé-se. KOMÁROM – A vmk-ban május 12-én(19.00): Csongor és Tünde – a komáromi GI-MISZ Színpad bemutató elŒadása Kis PéntekJózsef rendezésében.DUNASZERDAHELY – A XVII. Dunaszerdahe-lyi Zenei Napok rendezvénysorozata végére ehéten, két várhatóan élvezetes koncert ma-radt: május 6-án a budapesti Szakcsi Jr Tiromuzsikál a mıvészeti alapiskola hangverseny-termében, s végül május 8-án a pozsonyi Fi-nally-jazz várja hallgatóságát a Legendary ét-terem teraszára.

MI? HOL? MIKOR?

Ön szerint a természetesvagy a szintetikus vitaminok hatékonyabbak?

Mayer Erzsébet, Doborgaz– Az utóbbiakat is fogyasz-tani kell, mert némely gyere-kek egyáltalán nem akarjákmegenni a gyümölcsöt észöldséget. A szintetikus vita-mint azonban ajánlatoskombinálni ásványi anya-gokkal és nyomelemekkel.Legjobb persze a természtesés a szintetikus vitaminokkombinálása.

Czuczor Gábor, BŒs– A patikákban manapságlegalább százféle vitaminké-szítmény közül választha-tunk. A vitamin azonbannem mindenható gyógyszer.Én ezeket fŒleg gyümölcs-ben és zöldségben fogyasz-tom. Sokan azonban allergi-ásak a például déli gyümöl-csökre. Számukra nélkülöz-hetetlenek a tabletták.

Világi Attila, Bodak– Én vitaminokhoz csak nát-haláz esetén folyamodom.FŒleg C-vitaminnal kúrálommagam. Egyébként kizáró-lag természetes táplálék út-ján gondoskodom a vita-minszükségletemrŒl. Perszenem minden ember enged-heti meg magának, hogy té-len friss zöldséget és gyü-mölcsöt vásároljon...

Balázs Zoltán, Farkasd– Többnyire mégis csak atáplálék s nem a tablettákútján történŒ vitaminfo-gyasztás az elfogadottabb.Kivétel talán csak a C-vita-min. Mivel ennek hiányát aszervezetben elsŒsorban azelégtelen gyömölcs- észöldségfogyasztás okozza, avitamintabletta szedéseszinte elengedhetetlen.

Ledeczky Zsuzsanna, Tany– Én elŒnyben részesítemmindazt, ami természetes.Tehát a vitaminbevitelt is ki-zárólag természetes forrá-sokból. Kivételt csak a multi-vitamin-készítmények képez-nek, hiszen ezek az egészsé-ges életstílus szempontjábóla szervezet számára más fon-tos, hasznos anyagokat istartalmaznak. (kmeÈ)

Az idei április sokszorosan rá-szolgált a szeszélyes jelzŒre:egyik napról a másikra 10-15foknyi különbség a hŒmérsék-letben, nyárinak is beillŒ viha-rok mennydörgéssel, villám-lással, hózivatarok – s mindez„frontok” kíséretében. Ezzelmagyarázható, hogy az elmúlt hónapban sokanéppen „frontérzékenységük” miatt szorultak or-vosi segítségre. De mi is a front? A bolygónkatkörülvevŒ levegŒ kölönbözŒ hŒmérsékletı, ned-vességtartalmú stb. légtömegekbŒl áll. Ezek lég-nyomáskülönbségük következtében állandóan„vándorolnak”. A két különbözŒ, hideg és meleg

levegŒóceán egymásba ütközŒ határfelülete azidŒjárási (légköri) front. Ezek a frontfelületek ál-landóan mozognak – ez az ún. frontátvonulás. Afelsikló melegfront országos esŒzéssel (hava-zással) jár. A hidegfront (betörési front) ék alak-ban tör elŒre a melegebb levegŒtest alá se beha-tolást záporok, zivatarok kísérik.

A frontátvonulás az arra érzékeny személyek-ben biológiai reakciót, ún. fronthatást válthat ki.Ez elsŒsorban a közérzetben mutatkozik meg.Sokszor maga az érintett sem tudja pontosan

megfogalmazni mit érez: bágyadtság, fáradé-konyság, a koncentrálóképesség átmeneti rom-lása a leggyakoribb panasz. Másoknál – különö-sen a hidegfront – fokozott ingerlékenységet,tompa fejfájást, álmatlanságot okozhat. Sajnos,nincs speciális „front elleni gyógyszer”. Hason-lóan mint a szebbik nemnél azokat a bizonyosnapokat, meg kell tanulni „túlélni” mind az érin-tettnek, mind közvetlen környezetének.

Dr. Kiss László

A frontérzékenységrŒl

„A szlovák nyelvı sajtóban gyakran találkozni a politikasily szókapcsolattal. Arra lennék kíváncsi, mi a pontosmagyar megfelelŒje” – írja egy állandó hallgatónk. A poli-tika sily szerkezet sajtónyelvi elem, szinte naponta találko-zunk vele a szlovák nyelvı külpolitikai tudósításokban.Magyar megfelelŒje az erŒpolitika fŒnév, melynek jelen-tése: ‘katonai erŒre alapozott vagy azzal zsaroló külpoliti-ka’. A magyar sajtótermékekben gyakoriak a hasonló min-tára keletkezett összetételek. A politikai vagy katonai erŒkfigyelmeztetŒ, fenyegetŒ célú felvonultatását pl. erŒde-monstrációnak vagy erŒfitogtatásnak, a politikai (hatalmi)csoportok vagy katonai erŒk között fennálló kiegyenlítettállapotot pedig erŒegyensúlynak nevezi a sajtónyelv.

Misad Katalin

ÉLÃ NYELV

A dunaszerdahelyi vérátömlesztŒ és hematológiai állomá-son április 29–30-án a következŒ személyek adtak vért:Dunaszerdahely: Horváth Péter; BŒs: Nagy Norbert, VidaAnikó, Hutár Pál, Zsemlye Angéla; Albár: Szıcs Éva,Kollár Krisztína, Kovács Ágnes, Lacza Mária; Alistál:Bugár Béla, Kristóf EnikŒ; Balony: Horváth Edit, CzirákLászló, Czirák Lóránt, Csicsay Rudolf, Csicsay Pál,Horváth Rudolf, Vörös Imre, Vida Zoltán, Tóth Erika,Udvarhelyi Zsolt, Darnai Zoltán; Dióspatony: Mezei Mária;Csécsénypatony: Bodó Tamás; Vásárút: Szabó Anna,Takács Andrea, Bugár György, Dömény István; Várkony:Nagy Ildikó, Jerábek Ferenc, Nagy Sándor, Mgr. MenyhártJózsef; Nyárad: Végh Béla, Molnár Károly, Rácz Tibor,Orisko László, László Attila; Szap: Csütörtöki Balázs, FülöpPéter, Soós Zoltán, Horváth Marian, Beke Adél.

VÉRT ADTAKA Komáromi Zsidó Hitközség az InternationalHolocaust Task Force támogatásával május30–június 1-én rendezi meg a fönti címı kon-ferenciáját a régió holokauszt oktatásának idŒszerı kérdéseirŒl. A programot a szervezŒkkét korábbi továbbképzés (2002, 2005) utánneves szakemberek segítségével állítottákössze és a tanároknak, valamint a mıvelŒdésiintézményekben dolgozóknak ajánlják. Aprogram célja, hogy a résztvevŒk megfelelŒ el-méleti és gyakorlati ismereteket szerezzeneka témában, illetve megismerkedhessenek avészkorszak oktatásának új módszereivel.Tudnivalók a konferenciáról – helyszín:Menház – Zsidó Kulturális és Közösségi

Központ, Komárom, Eötvös utca 15. Aprogram nyelve szlovák és magyar. A konfe-rencia 2008. május 30-án (pénteken) 11órakor kezdŒdik és június 1-én (vasárnap)14 órakor fejezŒdik be. A részvételi díj 600korona, amely tartalmazza a szállást két éj-szakára a komáromi Európa Szállóban, anapi háromszori étkezést és az oktatásianyagot, illetve 300 korona azon részt-vevŒknek, akik szállást nem igényelnek. Arészvételi díjat a helyszínen kell befizetni. Arészletes program folyamatosan felkerül arendezvény honlapjára (ways.menhaz.sk). AszervezŒk minden érdeklŒdŒt szeretettelvárnak. (–er)

ORVOSI ÜGYELET

KISUDVARNOK – A község önkormányzataés a helyi Pünkösdi Rózsa Vegyeskar május11-én, vasárnap immár negyedik alkalommalrendezi meg a Nemzetközi Pünkösdi NépzeneiFesztivált. A vendégek fogadása után 14.30-kor kezdŒdik a fesztivál résztvevŒinek díszesfelvonulása a községben, az ünnepélyes meg-nyitó után a népdalkörök hangversenye 16.30és 19.15 óra között zajlik majd a faluház sza-badtéri színpadán. Ebben Magyarországról

fellép az Ostorosi, valamint a Novaji Asszony-kórus, Szlovákia távolabbi vidékeirŒl az ebediBúzavirág Citerazenekar, a Zsérei Hagyo-mányŒrzŒ Csoport, a Nyitracsehi Férfikar, akürti Bokréta Vegyes ÉneklŒcsoport, a Csalló-közbŒl a Nyékvárkonyi Népdalkör és a Csalló-közkürti Népdalkör, a vendéglátó községbŒlpedig a nŒi népdalkör, a férfikar és a már em-lített Pünkösdi Rózsa Vegyeskar.

(–er)

Vlad

isla

v Km

eÈ fe

lvét

elei

IV. Pünkösdi Fesztivál

Cesty – utak – ways

A Dunaszerdahelyi VMK ezen a héten a követ-kezŒ rendezvényekre várja a kultúra iránt ér-deklŒdŒ közönséget: A Na conxypan PolgáriTársulás rendezésében május 3-a óta zajlóARE YOU FREE? újabb koncertjei – május 9.,19.00: Radovan Tari‰ka, Ondrej KrajÀák (SK),21.00: Pavel Fajt (CZ); május 10., 19.00:

(in:formation) (SK), 20.30: Nu Folder (SK),22.30: Trottel (HU); május 11., 19.00: OleÊand OleÊ (PL), 21.00: Grencsó Biokollektíva(HU). A Kondé Miklós Polgári Társulás és avmk közös rendezésében zajló idei KI MITTUD? tehetségkutató verseny döntŒje május6-án 18 órakor kezdŒdik. (–kf)

www.parameter.sk

A Ki mit tud? döntŒje

Page 6: 2008-19 Csallóköz

2008. május 6.Hirdetés6

a hokiért!Mindent

Page 7: 2008-19 Csallóköz

2008. május 6. SzabadidŒ 7

HETI HOROSZKÓP 2008. MÁJUS 6–12.

Szerencsés idŒszak következik azéletében. Meg is érdemli, hisz máso-

kon mindig segít. De most jobb, ha saját mun-kájára összpontosít, mert nagy lehetŒségekvárnak önre, melyeket meg kell ragadnia.

EgyüttérzŒ, segítŒkész és lágyszívılesz ebben az idŒszakban s ez mód-

felett illik ehhez az idŒszakhoz s egyáltalán a ta-vasz hangulatához. Ezt a pozitív hozzállásátkörnyezete is méltányolja.

A tavasz kezdete nem úgy alakult, ahogy eredetileg elképzelte, ezért

megviseltnek érzi magát. Ha fáradékonyságamögött esetleg betegséget sejt, mihamarabbforduljon orvoshoz, ne egyedül kúrálja magát.

Megunta a csendes vizet, változato-sabb életre vágyik. Egy régen terve-

zett munkájával kapcsolatban akadályok merül-nek fel, de ha kell, változtat. Érzelmi életét meg-viseli valakinek az eltávolodása.

Nem teszi jól, ha legtöbször nyersszókimondással igyekszik érvényt

szerezni akaratának. FŒleg a párjának van márelege ebbŒl a modorból. Vigyázzon, mert acsaládi háború valójában semikor sem jó.

A kedélye nem a régi, pedig nincskézzelfogható oka a rosszkedvre. Ez

a hangulata ne tartson sokáig, mert elŒremene-telt és új pénzszerzési lehetŒséget szalaszthatel, ha túl sokáig magába zárkózik.

Az utóbbi hetekben lassabban men-nek a dolgai, mint szeretné, de elé-

gedjen meg egyelŒre annyival, hogy megoldottegy bonyolult problémát. Pénzügyi helyzetét issikerült valamelyest egyensúlyba hoznia.

Semmi sincs veszve, ha ezeket a na-pokat önvizsgálattal kezdi és szem

elŒtt tartja saját boldogságát. Most masszázs,kozmetika, jóga – mind csodát tehet. És le-hetŒleg messzirŒl kerülje a rosszkedvet!

Nagy változásokra van kilátás a kö-zeli napokban. Régi kapcsolatai

szınnek meg, nem kis lelki traumát okozva.Végképp itt az ideje, hogy belevágjon önmeg-valósító terveibe. Ne féljen változtani!

Az elmúlt napokban sok megpróbál-tatás érte. Bár ezek érzelmi termé-

szetıek voltak, most végre megérti: elég volt alelkizésbŒl. Ismét nekivághat szép, de ember-próbáló munkájának, hiszen ez élteti.

Mivel szereti a változatosságot, mostbŒvelkedhet váratlan eseményekben.

Megcsillanthatja szervezŒképességét is. Nemis maradnak el az elismerések, de ez irigységetválthat ki környezetében.

Kellemetlensége támadhat párjával,ha nem tud ellenálni birtoklási vá-

gyának. Féltékenykedésével elüldözi kedvesét.Most inkább önmagával törŒdjön többet, hogyminél elŒbb levezesse feszültségét.

Kos 3. 21–4. 20.

Bika 4. 21–5. 20.

Ikrek 5. 21–6. 21.

Rák 6. 22–7. 22.

Oroszlán 7. 23–8. 23.

Szız 8. 24–9. 23.

Mérleg 9. 24–10. 23.

Skorpió 10. 24–11. 22.

Nyilas 11. 23–12. 21.

Bak 12. 22–1. 20.

VízöntŒ 1. 21–2. 19.

Halak 2. 20–3. 20.

KÉRDÃSZÓ

R. 1. RÉSZ

IRÁNY

POFON

TELLÚR

IMÁDAT

INDULATSZÓ

PIHEN

IDEGEN

NÃI NÉV

MEGSZAB –

LATINUL

FACSARÉK

KKETTÃS

BETÙ

R. 2. RÉSZ

LEG –

KEVERVE

KÁRTYA-

JÁTÉK

OXIGÉN

LENDÜLET

VÁLASZOK

FÉRFINÉV TALÁL

BÓR,

NITROGÉN

KÉSZÍTETTE:

LÃRINCZ

LÁSZLÓ

TILTÓSZÓ

BELSÃ –

LATINUL

R. 3. RÉSZ

LATIN

KÖTÃSZÓT

MANGÁN,

SULFUR

RÓMAI 50

CSELEKEDET

IGEKÉPZÃ

GYÖKÉR-

TÖRZS

KOREAI

DINASZTIA

A KÁD

SZÉLEI

UGYAN

PATIKÁBAN

VAN!

CIFRÁZAT

IGEKÖTÃ

NAGADA

FELE

HATÁROZÓ-

SZÓ

RÖNTGEN

JÓZSEF

VÉSÃ –

SZLOVÁKUL

KELET

STRÁZSA

TA LEGJOBB

E heti rejtvényünkben egy angol közmondást fejthetnek meg alap olvasói. A 17. szám keresztrejtvényének helyes megfejtése:Jó hazafinak lenni nehéz, de nem lehetetlen. (Virág Benedek) Sorsolással a dunaszerdahelyi NAP Kiadó ajándékát ezúttal azalábbi szerencsés megfejtŒ nyerte: Lipkovics Rozália (Nádszeg).

Gratulálunk!

NAP KIADÓ

NévnapokMáj. 6.: Ivett, Frida,

HermínaMáj. 7.: Gizella, MonikaMáj. 8.: Mihály, IngridaMáj. 9.: Gergely, RolandMáj. 10.: Ármin, Pálma,

ViktoriaMáj. 11.: Ferenc, BlaÏenaMáj. 12.: Pongrác, Pankrác

Heti évfordulók175 éve, 1833. május 7-énszületett Johannes Brahmsnémet zeneszerzŒ.105 éve, 1903. május 12-énszületett Paul Gauguin fran-cia festŒ.

VirágkalendáriumTulipánok légiója virít, piro-sak, rózsaszínek, sárgák éstarkák, kapjanak hát belŒlükbŒven a Fridák. A Gizellákatpedig illatos pünkösdi szeg-fıvel köszöntsük.

Népi bölcsességHa nagyon meleg a május –igen esŒs lesz június.

AforizmaMilyen élesen is tudjuk látniegymás hibáit!

(Eugene Delacroix)

ESEMÉNYNAPTÁR

Intarziajáték:az alábbi minitörténetünkben gyümölcs- észöldségnevek felkutatása a feladat:

„Ökör, tehén és borjú legelészett a kert mö-gött. A ház picit romos volt, de ápolt. A gaz-daasszony izzadságtól csepegŒ, paprikapirosarccal szolgálta fel az ebédet. Az asztal majdösszeroskadt – bor, só, kenyér sem hiányzottróla. – Látom, elégdetten ültök – szólt moso-lyogva, majd kivitt egy újabb adag ételt. Egyfelleg restelkedve odébbúszott az égen. A fér-fiak a gazdaasszonyt megpuszilva köszöntékmeg az ebédet, majd Jóska Jánossal – át aréten – tartott a kószáló állatok felé.”

Megfejtések az elŒzŒ számból – Isszák:papramorgó, márc, savó – a többi harapni-való!

Ismét eltelt egy hónap. Áprilisi nyertesünksorsolással Vystrãil György (Zselíz), akinek anyereményét a szerkesztŒség postán küldi el.

FEJTÖRÖ Drágám, mindjárt itt vannak a vendégek,tedd el a gyerekbiciklit az elŒszobából!– Na de szívem, hát Lakatosék nem lopnak!– Tudom. Csak nehogy felismerjék...

✖Pistike hegedın gyakorol a szobájában, anappaliban pedig nagymamája az újságot ol-vassa. A nagyi lábainál fekszik a Bodri. AhogyPistike vinnyogtatja a hegedıt, a kutya is ék-telen vinnyogásba kezd, de amint a hegedıelhallgat, csend lesz. És ez így megy újra ésújra. A nagymama kezdi megunni a hangza-vart. Feláll és benyit Pistikéhez:– Kisfiam, nem játszanál inkább valami olyat,amit ez az átkozott kutya nem ismer?

✖– Doktor úr, azt hiszem, szklerózisom van.– Mióta?– Mit mióta?

– Ki az abszolút rendŒr?– Aki letartóztatja a lopótököt és a gyilkosgalócát.

VICCPLACC

Nincsenek túlságosan is „leterhelve” ezek a mai fiatalok? Vladislav KmeÈ felvétele

A tizenhét éves csilizradványi Diószegi Csilla a dunaszerda-helyi magán egyesített középiskolában tanul kereskedelmiszakon és az érettségi után a komáromi Selye Egyetemre ké-szül. Nagyon családcentrikusnak vallja magát, szereti a tán-cot, zenehallgatást, a természetet – és a focit. Nem nézni,hanem játszani, hiszen az iskolai csapatnak is tagja...

Fotó: Bertók Video

Page 8: 2008-19 Csallóköz

2008. május 6.Hirdetés8

Page 9: 2008-19 Csallóköz

2008. május 6. Gyereksarok – Hirdetés 9

Szeretnél egy jó könyvet?

Ha igen, nincs más dolgod,mint válaszolni az alábbi há-rom kérdésre és sorsolássalakár te is megnyerheted Cs.Liszka Györgyi: Lilla naplójacímı kétkötetes mıvét, me-lyet a NAP Kiadó jelentetettmeg. Kérdéseink: 1. Ki adta át a díjat a három fi-

únak?

2. Melyik iskola tanuli Œk? 3. Mi a neve a lapnak, ahová

elküldték a történetüket? Ha tudod a válaszokat, feltét-lenül írd meg nekünk és jut-tasd el szerkesztŒségünk cí-mére legkésŒbb május 16-ig.A borítékra írd rá a korodat is!

Te vagy a nyerŒ!

Válaszok a 17. számban fel-tett kérdésekre: 1. angol, 2.

Papp Zsuzsanna, 3. Tina,Buksi és Aida. Ezen a héten ahétéves ipolyszakálasi VajsViktória lett a nyerŒ, aki BarakLászló: IdŒbolt címı verses-kötetét kapja kézhez. A NYERTESNEK GRATULÁLUNK!

Rovatunk támogatója a NAP Kiadó

Bartók Béla sétány 790/4929 01, Dunaszerdahely.

JÁTÉK

Majdnem napra pontosan egy évvel ezelŒtt ír-tunk a felbári Batthányi-Strattmann László Ma-gyar Tannyelvı Alapiskola három tanulójáról,akik a helyi felvízcsatornánál mentették megegy férfi életét, aki a kutyáját szerette volnakimenteni a Dunából, ám lába megcsúszott, smaga is a vízbe esett. Április 28-án a három fi-út, Ozogány Gábort, Mezei Patrikot és HodosiBarnabást az egészségügyi miniszter, Ivan Va-lentoviã életmentŒ aranykereszttel jutalmaztameg.

Most iskolájukban látogattuk meg az immáréremmel is büszkélkedhetŒ fiúkat. Elmesélik, ho-gyan is szerzett tudomást az államfŒ az Œ hŒsies

tettükrŒl. „ElŒször a polgármesterünknek mesélteel az igazgató úr, Nagy Rudolf, hogy mi történt aDunánál. A tavalyi iskolaév végén jutalomkéntmindhárman egy-egy kerékpárt és könyvcsoma-got kaptunk a községi hivataltól“ – kezdi Gábor.Majd Patrik folytatja: „Ezután szerzett tudomásterrŒl Nagy Béla Dunaszerdahely járási tızoltópa-rancsnoka, aki a történetet továbbította egy cseh-szlovák folyóiratnak, a Rescue Reportnak“ – idézifel az eseményt. Ott egy zsıri választotta ki kate-góriánként, hogy a sok életmentŒ közül kinek atettét találja a legbátrabbnak. A bizottság Œket vá-lasztotta. Április 27-én, este az egészségügyi mi-niszter elsŒként Œket szólította a pozsonyi Kultúraés Pihenés Parkja esztrádtermének pódiumára ésadta át a megtisztelŒ díjat. Itt jelen volt az államfŒés a belügyminiszter, Róbert KaliÀák is. Egy nap-pal késŒbb pedig a köztársasági elnök, IvanGa‰paroviã gratulációját fogadhatták a Grassalko-

vich-palotában. „Nagyon izgultunk. Kezet fogottvelünk, és sok sikert kívánt a továbbtanuláshoz“ –meséli élményét a most kilencedik osztályos Gá-bor. „Csak mi voltunk ott gyerekek, a többiek fel-nŒttek voltak, tızoltók, katonák, rendŒrök“ – foly-tatja a beszámolót Patrik. Megtudtam, a legtöb-ben olyan hivatásbeliek, akik részt vettek olyanbevetéseken, mint a tavalyi novákyi tızeset megbuszbalesetek.

Még most is, több mint egy évvel a szerencsé-sen végzŒdŒ baleset után is, szinte naponta kilá-togatnak a fiúk a Dunának erre a szakaszára. Aztmondják, ez az eset mélyen beléjük vésŒdött.Mindhármuknak szívügyük a segítségnyújtás, Gá-bor például évek óta önkéntes tızoltóként serény-

kedik a községben. „Mondhatom, hogy életstílu-sunk ez, hiszen nálunk a családban a nagybátyámés a testvérem is önkéntes. Én majd felnŒttként isszívesen választanám ezt hivatásomnak. Patrik-nak és Barnabásnak azonban nincs ilyen jellegıterve a jövŒre nézve. Patrik informatikát tanulnalegszívesebben, Barnabás pedig még nem dön-tött.

A fiúk, annak ellenére, hogy „igazi hŒssé“ vál-tak, maradtak ugyanolyan szerények, mint annakelŒtte. Hiszen az, hogy megmentettek egy ember-életet, talán sosem lát napvilágot, ha egy véletlenfolytán nem szerez tudomást az eseményrŒl isko-lájuk igazgatója. A véletlen pedig az volt, hogy avízbŒl kimentett férfi és családja teljes diszkréciótkért az igazgatótól. Az Œ névtelenségük megma-radt, az életmentŒk híre pedig messzire szállt.

Undesser Tímea

Aranykeresztet kaptak

A három életmentŒ (balról): Mezei Patrik, Ozogány Gábor, Hodosi Barnabás azóta is gyakrankijárnak a baleset helyszínére SzerzŒ archív felvétele

KÖLCSÖNÖK

4000 Sk-tól

érvényesség 1-12 hónap

havi törlesztés

ügyintézés 24 órán belül

Hívja a hiteltanácsadóját!Hitelnyújtás alkalmazottaknak, nyugdíjasoknak, vállalkozóknak.

Dunaszerdahely és környékeDunaszerdahely és környéke

www.giccash.skwww.giccash.sk0907 556 0210907 556 021

Villa Rosa - Panzió és étterem

Dunaszerdahely, Jesenský u. 6.

MAJÁLIS A VILLA ROSÁBAN!

Élő zene, kerti sörözés,

frissen sült csülök,

spárgaételek – napsütés,

gyerekek.

Mindez: mmáájjuuss 11--jjééttőőll 1111--ééiigg..

Info: www.villarosa.sk

Page 10: 2008-19 Csallóköz

6. máj 2008Spravodajstvo – Rozhovor10

V parlamente sa námobjavila nová, no pregarnitúru, ktorá je mo-

mentálne pri vesle, nie netypická iniciatí-va. ·tyria poslanci SNS – vrátane svojhoctihodného ‰éfa – navrhli zákonom zru‰iÈÚPN, teda Ústav pamäti národa. Vraj sineplní svoju úlohu. Pochopiteºne, ani sle-p˘ nemôÏe nevidieÈ, Ïe pre Slotu sa stalÚPN t⁄Àom v päte aÏ potom, keì si niektodal tú námahu a zrazu z archívov zaãalivyliezaÈ pikantné ãriepky, rekon‰truujúceúdajnú kriminálnu minulosÈ predsedunajslovenskej‰ej strany vo vesmíre. E‰tesi pamätáme, ako dlho a nechutne sa hºa-dal predseda správnej rady ústavu za-loÏeného Jánom Lango‰om, i to, Ïe si ten-to post pre seba vyhandlovala práve SNS.Podºa v‰etkého je v‰ak jedno, kto sedí naãele tejto in‰titúcie: k˘m platí zákon v dne‰-

nej podobe, môÏe sa verejnosÈ dozvedieÈe‰te veºa zaujímavého. A presne o to ide.Málokoho preto prekvapilo, Ïe ku svojmukoaliãnému kolegovi sa ihneì pridal ajVladino, ktor˘ svetu oznámil, Ïe likvidáciaspornej in‰titúcie je záleÏitosÈ hotová uÏdva mesiace. Vladino v‰ak obãas drísta dovetra (teda nielen obãas) a aj tentoraz za-budol, Ïe sa nepí‰e rok 1994 a ak aj mátrojãlenná koalícia troch náãelníkov, v reá-li iba jedného v Ïivotnej veºkosti a dvochtak˘ch malilink˘ch náãelníãkov, plniacichúlohu chvostíkov. Ak Fico povie, Ïe sa ústav zru‰í, tak sa zru‰í. A ak povie nie, taksa nezru‰í a Slota s Meãiarom sa môÏu aj o zem hádzaÈ. A tak sme sa dozvedeli, Ïe u ná‰ho drahého premiéra je ÚPN medzi prioritami kdesi na tridsiatom mieste (po-vedzme si priamo, Ïe na‰Èastie), Ïe zaujímalen novinárov a pracujúci ºud má úplne iné

problémy. Je pravdou, Ïe ná‰ho predseduvlády viac fascinuje star‰ia história, tedastarí Slováci, krẠSvätopluk ãi socialista Ju-ro Jáno‰ík, no na prekvapenie celá plejádaSmerákov druhej kategórie – ak si osvojí-me teóriu, Ïe v prvej kategórii je iba jedenãlen – sa vyslovila proti iniciatíve paktuSlota–Meãiar. A tak sa moÏno ru‰iÈ nebu-de. âo je dobre, lebo pamäÈ národa slo-venského, najmä tá krátkodobá, ktorá bysi mala pamätaÈ udalosti tak sedemdesiatrokov dozadu, sa Ïiadnou mimoriadnoukvalitou nevyznaãuje. Rada zabúda a pre-to je naãim ju precviãovaÈ. Treba jej opa-kovaÈ, Ïe Slovensko Ïilo päÈdesiat rokov v neslobode a neoddeliteºne k tomuto ob-dobiu patrili konkrétni ºudia – aj fa‰isti, ajkomunisti, aj e‰tébáci a aj ich obete. Lebonárod bez pamäti je nielen bez minulosti, aleaj bez budúcnosti. ªubo Baniã

NezabudnúÈ na pamäÈ!

Martin Bútora sa bezosporu radí medzi v˘raz-né osobnosti ponovembrového Slovenska.Známy sociológ a b˘val˘ veºvyslanec Sloven-skej republiky v USA nedávno nav‰tívil Du-najskú Stredu a tak sme sa ho sp˘tali, kde sapodºa neho nachádza na‰a krajina dnes.

– Nedá sa poprieÈ, Ïe mnohí ºudia sú vlastnespokojní. Dostavujú sa plody reforiem z minulé-ho obdobia, predvlani po prv˘ raz stúpli reálnemzdy, klesá nezamestnanosÈ, na Slovensku sastavia, pomaly v kaÏdej obci veje vlajka EÚ a pe-niaze z Únie pomáhajú veºmi konkrétne pri bu-dovaní infra‰truktúry. Máme vládu, ktorá svojourétorikou a aj drobn˘mi, symbolick˘mi krokmichce budiÈ dojem, Ïe myslí na obyãajn˘ch ºudí –trebárs rozdáva vianoãné príspevky. Táto vláda má netradiãne vysokú podporu...

– Za predchádzajúcich osem rokov sa vytvorilreformn˘ Èah, ktor˘ bol buì reálne, alebo ibaslovne spojen˘ s „uÈahovaním opaskov“ a terazpri‰la zmena. Treba si uvedomiÈ, Ïe ºudia na ce-lom svete prioritne zohºadÀujú základné zá-leÏitosti a ãasti tak˘chto poÏiadaviek sa vy‰lo v ústrety, priãom sa zúÏitkovali plody dlh‰iehoobdobia. Z v˘skumov vieme, Ïe pred dvomi-tro-mi rokmi prestal stúpaÈ poãet nespokojn˘ch, na-opak, zaãal stúpaÈ poãet hrd˘ch na to, ão sa u nás deje. ZároveÀ si v‰ak myslím, Ïe akoby sanedostatoãne myslelo na stredno – a dlhodobúbudúcnosÈ. To znamená, Ïe dnes to majú dobré,ale v kºúãov˘ch oblastiach, napríklad vo vzdelá-vaní, sme zatiaº veºa presvedãiv˘ch vízií nevide-li. Bodaj by sa Slovensku darilo naìalej, no ak sana tejto ceste objavia nejaké problémy, je po-trebné, aby si to ºudia v‰imli a uvedomili. TakÏe momentálne sa u nás Ïije dobre?

– Ako sa to vezme. Ja to vidím tak, Ïe Sloven-sko sa aj vìaka reformám dostalo ìalej a uÏ ne-musí byÈ na‰ím Ïivotn˘m plánom vyrábaÈ ibaautomobily. Poklesla nezamestnanosÈ, no sú ajproblematickej‰ie oblasti. Otázkou je, ãi spo-loãnosÈ môÏe dosiahnuÈ nejak˘ pokrok aÏ potomkeì zistí, Ïe je tu nejak˘ veºk˘ problém – inteli-

gentná spoloãnosÈ by na to mala prísÈ skôr. Z v˘skumov vieme, Ïe sa vynárajú nové prob-lémy a ‰tát, verejná sféra ani biznis na ne nerea-gujú. Napríklad kvalifikovaná pracovná sila, kva-litné vzdelanie a podobne. Ak ich krajina nebudeschopná rie‰iÈ tak ako tie predchádzajúce, urobíto problém. Politická opozícia sa ocitla v kríze. Kde vidí-te príãinu?

– V‰etky opoziãné strany sú ukotvené v me-dzinárodn˘ch zoskupeniach a Ïiadnym spôso-bom sa nevychyºujú. Po voºbách sa dostali donovej situácie a ako zareagovali? SDKÚ bola Èa-húÀom reforiem, menej sa v‰ak sústreìovala naostatné stránky kvality Ïivota. Do istej miery bo-la aj stranou moci, ktorá mala za sebou aj ºudí,ktorí cítili príleÏitosÈ, Ïe pridaním sa k reformné-mu Èahu sa môÏu dlhodobo uplatniÈ z ekonomic-kého aspektu. Keì sa táto strana dostala „mi-mo“ moci, podporu tak˘chto ‰truktúr uÏ takúnemá. Navy‰e za osem rokov nenechali médiána SDKÚ ani nitku suchú, ostro sledovali v‰etkypodozrenia z korupcie ãi iné pre‰ºapy a totov‰etko prinieslo pre stranu mínus. Pre KDH jeproblémom hºadanie nejakej novej agendy, ktoráby sa nesústreìovala iba na tradiãné témy, kto-ré vÏdy mali. Na in˘ spôsob chápania sociálnejpolitiky by mohli hºadaÈ in‰piráciu napríklad u nemeckej kancelárky Merkelovej. SMK bolasúãasÈou vlády, ão je pre Slovensko veºmi pozi-tívne, no keì je niekto pri moci, viaÏu sa s t˘maj problémy, pretoÏe médiá mu idú po krku a obãas aj nieão nájdu. Navy‰e v tejto strane sú ºu-dia, ktorí sa pokú‰ajú o radikálnej‰iu obhajobu et-nick˘ch poÏiadaviek a k˘m bola SMK súãasÈouvlády, boli v úzadí, lebo bolo jasné, Ïe v‰etko na-raz sa urobiÈ nedá. Tento druh zábran padol, stra-na si zvolila nové vedenie a tieto platformy sa v rámci SMK prejavujú v˘raznej‰ie. Celkove sa dápovedaÈ, Ïe kaÏdá z opoziãn˘ch strán má vlastnéproblémy, navy‰e má pred sebou protivníka, kto-r˘ je skúsen˘m, veºmi dobr˘m politikom, operujú-cim kusom sociálnej demagógie a populizmu.Opozícia zrejme musí prejsÈ obdobím krízy.

V predchádzajúcich voºbách prezidenta stekandidovali ako obãiansky kandidát. Nedosta-li ste návrh tento pokus o rok zopakovaÈ?

– Obãas sa vyskytovali ponuky, no situáciasa nakoniec vykry‰talizovala smerom, ktor˘pokladám za celkom nádejn˘. To znamená, Ïe vpolitickom prostredí sa na‰la kandidátka, kto-rá má k obãianskemu sektoru blízko. V politikeani nie je dlho a nenominovala ju jedna strana,ale tri, ão povaÏujem za pozitívne. Tieto voºbybudú jednou z prv˘ch platforiem, kde sa môÏeodohraÈ reálny súboj opozície a vládnej koalí-cie. Je tam urãitá, nehovorím, Ïe veºká, alepredsa len nádej na zmenu. ªudia z vládnej ko-alície nemajú radi, keì politológovia hovoria o tyranii väã‰iny, ale faktom je, Ïe opozícia

dostáva veºmi mal˘ priestor. Zoberme si obsa-denie úradov ‰tátnej správy, prezidenta, zloÏe-nie Ústavného súdu, najnov‰ím príkladom jedosadenie svojho politického nominanta dofunkcie riaditeºa STV. Pre zdravú, normálnu,dobre fungujúcu demokraciu by bolo veºmi uÏitoãné, keby tu bola urãitá protiváha. TakÏe va‰e rozhodnutie nekandidovaÈ je de-finitívne? Podporíte nejak˘m spôsobom vo voº-bách Ivetu Radiãovú?

– NeuvaÏujem o tom, Ïe by som kandidoval,lebo takéto trie‰tenie síl nepokladám za uÏitoã-né. To ostatné príde ãasom, no mnohé bodyná‰ho zm˘‰ºania majú k sebe veºmi blízko.

ªubo Baniã

O kandidatúre neuvaÏujem

GLOSA

Martin a Zora Bútorovci na posty hlavy ‰tátu a prvej dámy v roku 2009 kandidovaÈ nebudú Foto: autor

Drogy okolo nás ·AªA – Pod názvom „·tudenti pre ‰tudentov“ zorganizovali ÏiaciSpojenej strednej ‰koly dvojdÀovú konferenciu s protidrogovou te-matikou. Akcia, ktorej iniciátorkou bola uãiteºka ‰koly zodpovednáza prevenãnú ãinnosÈ Katarína ·perková, sa konala 22. a 23. aprílav rámci projektu „·aºa, mesto prevencie“. Konferencia sa zaãala v utorok popoludní v priestoroch ‰koly a v stredu pokraãovala v diva-delnej sále MsKS aj za úãasti Ïiakov Z· z okolit˘ch obcí. Na úvodpredstavil projekt vedúci sociálneho úradu a koordinátor projektu Pe-ter Gombo‰, ktor˘ hovoril i o konkrétnych prípadoch, súvisiacich sdrogami. Práve v ten deÀ i‰li jeho kolegyne zo sociálneho odboru doBratislavy prevziaÈ dve deti – roãné a dvojroãné – ktor˘ch matka odi‰-la do hlavného mesta z Êalianskeho regiónu, o svoje deti sa nestaralaa nakoniec ich podvyÏivené zobrali policajti do nemocnice. Odtiaº ichmali ‰alianske sociálne kurátorky zobraÈ do detského domova.Príãinou tohto v‰etkého boli drogy, ktor˘m nezodpovedná matka hol-dovala. V druhom príklade iná narkomanka nechala svoje novonaro-dené dieÈa so zdedenou pohlavnou chorobou na pôrodnici, a keì juchceli vziaÈ na zodpovednosÈ, jej odpoveì znela: „Nech skape.“ Naj-viac príspevkov do diskusie predniesli samotní stredo‰koláci, ktorí na-vy‰e pripravili pre svojich rovesníkov prezentácie. Odzneli predná‰kynapríklad na témy Drogy – m˘tus, fakty, skutoãnosÈ, Legálne a nele-gálne drogy a ich úãinky a predstavili aj niektoré známe celebrity zosveta ‰oubiznisu, ktoré si drogami zniãili kariéru. SúãasÈou konferen-cie bola aj v˘stava prác Ïiakov na tému „Drogy okolo nás“. (gl)

Drogy ohrozujú na‰u mládeÏ – v ·ali stavili na prevenciu

Foto

: Lás

zló

Gaá

l

·AªA – Mesto komunikuje s obãanmi aj po-mocou SMS centra. Ide o vyuÏívanie naj-dostupnej‰ieho komunikaãného nástroja,ktor˘m je mobiln˘ telefón a SMS správy.

Mesto vyuÏíva SMS centrum na informovanieobãanov o rôznych udalostiach (kultúrna ak-cia, presmerovanie dopravy, odstávka elekt-rickej energie, konanie mestského zastupi-

teºstva...). Okrem jednosmerného informova-nia obãanov je SMS centrum vyuÏívané aj nazisÈovanie názorov obãanov pomocou ankiet.Centrum má niωie poãiatoãné ako aj pre-vádzkové náklady ako obecn˘ rozhlas a pretoho môÏe postupne nahradiÈ. SluÏba je pre obãanov bezplatná a náklady mesta sú finan-cované sponzorsky. Jediná finanãná úãasÈ obãana je v prípade, ak obãan odpovie na an-

ketu. Vtedy platí za SMS správu svojmu mo-bilnému operátorovi. SMS Centrum ·aºa mádnes registrovan˘ch 217 príjemcov, ktorídostali priemerne 4 SMS správy za mesiac.Poãet správ sa postupne zvy‰uje, ale nepre-siahne 10 mesaãne. Prihlásenie do SMScentra je jednoduché, staãí poslaÈ SMS sprá-vu na ãíslo 0911 117 127 a vybraÈ si typspráv, o ktoré má obãan záujem: A (ankety),M (mesto), K (kultúra/spoloãenské), Z (zdru-Ïenia), V (v‰etky). Okrem telefónneho ãísla sakvôli ‰tatistickému prehºadu zisÈuje iba údaj o veku a pohlaví obãana. ( – )

SMS centrum

Page 11: 2008-19 Csallóköz

2008. május 6. Hirdetés 11

Projekt „Obec Tomášikovo ako samospráva bojujúca proti sociálnej marginalizácii prostredníctvom podpory vzdelávania a odbornej prípravy“ chce zabezpečiť udržanie aktuálnych, oživenie

predchádzajúcich a nadobúdanie nových vedomostí, zručností i návykov. Projekt preto ponúka rekvalifikáciu pracovnej sily pre vybrané typy výrobných remesiel, ako i získanie špeciálnych

zručností a odborných spôsobilostí. Ponúka ucelené tematické celky zamerané na marginalizované skupiny obyvateľstva s nízkou penetráciou na trh práce. V spolupráci

s Úradom práce v Galante následne pomáha ich začleneniu na trh práce.

V prípade záujmu o účasť na kurze nás kontaktujte na Úrade práce v Galante alebo priamo na Obecnom úrade v Tomášikove.

inzerat_tomasikovo.indd 1 4/10/08 10:52:24

LCD televízió - 100Hz

16:9, kontraszt arány 8000:1, fényerŒ 550 cd/m2,képfelbontás 1366x768, válaszidŒ 8ms, látószög 178°, 3Dfésısszırés, DVB-T, PC in, TXT, 2x SCART, 3x HDMI, PIP

Samsung LE32S62BDSamsung LE26R32BDX Samsung LE32M87BDX

LCD televízió

16:9, kontraszt arány 3000:1, fényerŒ 500 cd/m2,képfelbontás 1366x768, válaszidŒ 8ms, látószög 170°, 3Dfésısszırés, PC in, TXT, 2x SCART, 2x HDMI

Samsung LE37M87BDX

LCD televízió

16:9, kontraszt arány 8000:1, fényerŒ 550 cd/m2, Full HD,képfelbontás 1920x1080, válaszidŒ 8ms, látószög 178°, 3Dfésısszırés, PC in, TXT, 2x SCART, 3x HDMI, PAL, PIP

82 cm82 cm

94 cm

Full HD

100 Hz

LCD televízió

16:9, kontraszt arány 2000:1, fényerŒ 500 cd/m2,képfelbontás 1366x768, válaszidŒ 8ms, látószög160°, PC in, TXT, 2x SCART, HDMI, HD Ready,

Plazma televízió16:9, kontraszt arány 15000:1, fényerŒ 1500 cd/m2, képfelbontás1024x768, látószög 175°, 3D fésısszırés, PC in, TXT, 2xSCART, 2x HDMI, HD Ready, Super Black Panel, 2x10W

Digitális fényképezŒgép

4:3, 3:2,16:9 képformátum, 6,0megapixel, 3x optickai, 5xdigitális zoom, 2,5" TFT LCDmonitor -150 000 pixel, ASRdigitális képstabilizátor,videorögzítés, 16MB belsŒmemória, diktafón funkció, makro5 cm-tŒl és automatikus makro

Samsung PS42C91HDX

107 cm

Galéria SAMSUNGPolus City CenterVajnorská 100, Bratislavatel./fax: 02/446 329 [email protected]

66 cm

13.990 Sk 17.990 Sk 24.990 Sk

24.990 Sk

Samsung D60

29.990 Sk

Speciális nyitási akcióvalvárjuk Öntújonnan nyílt szaküzletünkbe

2.290 Sk

Page 12: 2008-19 Csallóköz

SZOLGÁLTATÁS� Mıanyag redŒnyök szereléseés javítása. Tel.: 0903 112 175.� KB DESIGN – professzionáliswebstúdió. Színvonalas webol-dalak készítése, korrekt áron.Tel.: 0905 155 133; www.brain-sum.com� CSALÁDI HÁZAK katalógus-tervei a Prodom cég dunaszer-dahelyi képviseleténél! Tanács-adás, áttervezés, költségvetésés beültetési terv elkészítése.Tel.: 0903 410 565. � Használt autók felvásárlása –eladása – komisszió. IMPA ·a-morín, s r. o., ·KODA AUTÓ-SZALON, Bratislavská cesta 75,·amorín. Tel.: 0905 683 803.� Kölcsön 48 óra alatti jövede-lemigazolás nélkül 1,5 millióigingatlanfedezettel. Egzekúció ésegyéb tartozások esetén is. Tel.:0903 222 071, Patócs Ottó.� Beton és tégla vágását, bon-tását, vésését vállaljuk. Tel.:0908 459 155.� Olcsó tetŒanyagok, tetŒfelú-jítás, szigetelés, csatornázás –részletre is, havi 1000 Sk. Tel.:0915 586 633.� Kölcsön gyorsan, diszkréten10 ezertŒl félmillióig. Akár 5 na-pon belül. Ügyintézés Duna-szerdahelyen. Tel.: 0903 222071, Patócs Ottó.� Parkettaakció! 8 mm click219 Sk/m2. Kiszállítás ingyenes.Lerakást is vállalok. Tel.: 0903104 299.� Reluxák és szúnyoghálókszerelése. Tel.: 0903 674 088.� Kistraktorral vállalok kerti ta-lajmıvelést (szántás, kultiváto-rozás stb.) Dunaszerdahelyenés környékén. Tel.: 0905 571432.� Kárpitozás. Tel.: 0907 501321.� FOTODEPILÁCIÓ! VéglegesszŒrtelenítés, DS. Tel.: 0904877 068.� Lakáskölcsönök intézése e-lŒnyös feltételek mellett. Mun-katársakat is keresek banki te-vékenységre. Tel.: 0948 088246; 0907 723 420.� Szeretné visszaigényelni tör-vénytelenül elszámolt többletfi-zetését a gázmıvekkel és a vil-lanymıvekkel szemben a 2004-2005-2006-os évre díjmente-sen? Tel.: 0907 257 793.� 6000 Sk-tól 160 000 Sk-iggyorskölcsön. Tel.: 0908 751403.� MunkalehetŒség külföldön!Az érdeklŒdŒk több mint 100munka közül választhatnak.Rila, s.r.o., Jesenského 456/1,929 01 Dun. Streda (autóbusz-megálló, I. emelet). Tel.: 031/552 45 39.� Profi kölcsönök intézésemunkaviszonyban lévŒknek,nyugdíjasoknak, valamint vállal-kozók részére. Tel.: 0948 088246.� Spórolásos hitelt nyújtunk 20éves futamidŒvel – 1 000 000

Sk esetén 2900 Sk havi tör-lesztéssel + 5%-os kamattal.Tel.: 0908 751 403; 0918 167518.� Jelzálogkölcsönök intézésespórolással összekötve. Tel.:0903 449 514.� Családi házak átépítését, tel-jes felújítását vállaljuk. Tel.:0905 631 536.� PVC-, parafa-, szŒnyegra-gasztás, laminált és faparket-ták lerakása – az anyagot be-biztosítom –, parketták maxi-mális pormentes csiszolása.Tel.: 0905 731 517.� Ingatlan-bankhitel 200 ezer-tŒl 3,5 mil. Sk-ig jövedelemiga-zolás nélkül vállalkozóknak, kül-földön dolgozóknak is. Ügyinté-zés 22 nap alatt Dunaszerdahe-lyen. Tel.: 0903 222 071, Pa-tócs Ottó.� Takarítást vállalok Dunaszer-dahelyen. Tel.: 0910 799 584.� Költöztetést vállalok. Tel.:0905 833 247.� Varrást, javítást vállalok. Tel.:0908 091 670.� Az olcsó mindig drágább!MinŒségi német laminált par-ketták bŒ választékban. Szere-lés, lépcsŒborítás. MinŒség –garancia! Tel.: 0905 582 664.� TeppezŒgépek kölcsönzése(KÄRCHER) szŒnyeg és kárpittisztítására. Tel.: 0908 730 405.� Teljeskörı pénzügyi tanácsa-dás, biztosítások, hitelek, befek-tetések, valamint ambiciózusmunkatársakat keresünk. Tel.:0911 233 231.� Költöztetés, fuvarozás. Tel.:0907 238 195.� Fészekrakó-hitel 18 éveskortól, 2,6 % évi kamattal ingat-lanvásárlásra 4 mil. Sk-ig.Ügyintézés Dunaszerdahelyen,ingyenes tanácsadással. Hiteli-roda: 031/550 96 41, 0903 222071, Patócs Ottó.

ÁLLÁS� A Suzuki márkaszerviz autó-szerelŒket keres tartós munka-viszonyba. Tel.: 0904 565 678.� Asztalosokat keresünk állan-dó munkaviszonyba. Tel.: 0905645 003.� ÜzletvezetŒket keresünkkonyhastúdiónkba, fŒállásba.Tel.: 0904 430 730.� Somorjához közeli, rovinkai(Csölle) székhelyı, elsŒsorbankülföldi megrendelésekre gyár-tó sikeres vállalat, hegesztŒ–lakatos szakembereket (vállal-kozókat is) keres azonnali belé-péssel. NövekvŒ fizetés a telje-sítmény szerint, távlatos mun-kalehetŒség, akár idŒsebb, kö-zépkorúak számára is. Megéri!Tel.: 0905 454 871. � A Bonifacio Kft. felvesz CO,Awi/elektróda hegesztŒket,szerszámkészítŒ lakatosokat,gépjármıszerelŒt, fémipari se-gédmunkásokat, NC-CNC-meg-munkáló központkezelŒt, NC-esztergályost, NC-maróst, tar-goncásokat, mezŒgazdaságigépszerelŒket magyarországimunkára. Tel.: 031/70 20 413,8-tól 15 óráig; 0918 42 35 17,15-19 óra között.� Papírüzletbe gyakorlattalrendelkezŒ eladót keresünk.Tel.: 0905 456 258.� KertépítŒ cég brigádosokatés állandó munkaerŒt keres.Tel.: 0905 123 709.� Somorjai, több éve sikere-sen mıködŒ vállalat keresasszisztenst. Feltételek: közép-iskolai végzettség, kommuni-kativitás, felelŒsségteljes hoz-

záállás, kiváló szlovák- és ma-gyarnyelv-tudás szóban ésírasban egyaránt. Angolnyelv-tudás elŒnyt jelent. Cégen be-lüli elŒmeneteli lehetŒség, ki-váló feltételek, átlagon felülifizetés. Tel.: 0905 454 871. � Az ELCHO Kft. felvesz férfimunkaerŒt szerelŒi munkakör-be a Dunaszerdahelyi járásból.Jelentkezni az alábbi címen:Nagymegyer, Szent István utca13., vagy telefonon 0903 348087, 031 555 29 35 lehet 7 és16 óra között.� Élelmiszer-nagykereskedés-sel foglalkozó cég keres: irodaiasszisztenst, raktárvezetŒt, rak-tári segédmunkást, sofŒrt. Élet-rajz + fotó: Daisyland Slovakia,s.r.o., Senecká cesta 1, 931 01·amorín. Tel.: 031/560 36 00.E-mail: [email protected]. � Gyakorlott lakatosokat kere-sünk. Tel.: 0905 528 597.� Kiváló pénzkereseti lehetŒ-ség. Tel.: 0905 864 436.� Rövid távú tehergépkocsi-vezetŒt keresünk (Csehország,Magyarország, Szlovákia). Tel.:0903 214 759; 031/590 02 11.� A Kovoflex Kft. nagyabonyiüzeme azonnali belépéssel fel-vesz minŒségellenŒrt és eszter-gályosokat. Feltétel a szakirányúvégzettség, 2 év gyakorlat. Tel.:031/552 90 22, Nagy Gyula.� A tejedi székhelyı Master-glass, s. r. o., takarítónŒt keres.Tel.: 031/551 97 02.� A LAUCKY SEVEN Kft. po-zsonyi székhelyı irodájába ad-minisztratív munkaerŒt keresfŒállásba. Feltételek: számítógé-pes ismeretek (WORLD, EX-CEL), a szlovák és a magyar nyelv ismerete szóban és írás-ban. Tel.: 0911 606 777.� Tehergépkocsi-vezetŒketfelveszünk azonnali belépés-sel. Tel.: 0908 084 200.� Dunaszerdahelyi divatsza-lonba felveszünk varrónŒt. Tel.:0905 608 857.� Felveszünk takarítónŒt nagy-megyeri panziónkba, valamintpincért/-nŒt cukrászdába, kávé-zóba. Tel.: 0905 808 524.� Hegyétei székhelyı cégünkgyakorlattal rendelkezŒ, szak-képzett asztalost-szerelŒt keresállandó munkaviszonyba. Felté-tel: a szlovák nyelv ismerete,min. B típusú gépjármıvezetŒijogosítvány. Jelentkezni lehetszemélyesen: Joer – Kútniky305, 7.00 órától 18.00 óráig.Tel.: 031/552 41 15.� Dunaszerdahelyi székhelyıépítkezési vállalat gyakorlattalés érvényes hegesztŒpapírralrendelkezŒ hegesztŒ-lakatostkeres, valamint C és E tipusú jo-gosítvánnyal rendelkezŒ teher-gépkocsi-vezetŒt alkalmi helyet-tesítésre és a vállalat gépkocsi-ai és munkagépei karbantartá-sára. Jó fizetési lehetŒség. Írá-sos jelentkezést az alábbi címrevárunk : Eurostav-DS, a.s., Prie-myselná ul. 5296/2A, 929 01Dunajská Streda. Tel.: 031/55287 45.� Szakképzett villanyszerelŒtfelveszünk Dunaszerdahelyen.Tel.: 031/552 63 59.� Adminisztratív munkaerŒtkeresünk Dunaszerdahelyen.Tel.: 031/552 63 59.� KamionsofŒröket és admi-nisztratív munkaerŒt keresünk.A szlovák és a magyarnyelvtökéletes ismerete kötelezŒ.Tel.: 031/590 27 69.� A DELTA stone, s.r.o. âiernaVoda, ·oriako‰-i kavicsbánya

munkaerŒt keres azonnali belé-péssel, rakodógépre/hon és bá-gerra. Tapasztalat és gépke-zelŒi igazolvány elŒny. Tel.:0910 346 377, hétfŒ–szom-bat, egész nap.� Ausztriai munkára szakácsotés pincért keresünk. Tel.: 0904161 183.� Mihályfai presszóba felve-szünk pincért vagy pincérnŒt.Tel.: 0903 447 193.� C tipusú gépjármıvezetŒi jo-gosítvánnyal és jó szlovák-nyelv-tudással rendelkezŒ sofŒ-röket keresünk. Tel.: 0903 706845.� Brigádosokat (pincér/nŒ, el-adó) keresünk a dunaszerdahe-lyi termálfürdŒbe. Tel.: 0903208 587.� Felveszünk teherautósofŒrtC tipusú gépjármıvezetŒi jo-gosítvánnyal, 3,5 tonnás autó-ra, valamint festŒ-mázolókat éskŒmıveseket. Tel.: 0905 250046; 0908 741 688. Cím: Alis-tál, FŒ utca 95, építŒanyag-ke-reskedés.

INGATLAN� Eladó 68 áras telek Balázs-fán. Ára 180 Sk/m2. Tel.: 0904312 294.� Eladó 4 szobás emeletescsaládi ház Tejfalun 10 áras te-lekkel. Ár az ingatlanirodában.Tel.: 031/560 33 44; 0907 440054; 0907 440 084.� Eladó 13 áras építkezési telekSárosfán. Ár az ingatlanirodá-ban. Tel.: 031/560 33 44; 0907440 054; 0907 440 084.� Vennék családi házat a Du-naszerdahelyi járásban (Csiliz-radvány, Balony, Kulcsod kör-nyéke), 1 000 000 Sk-ig. Tel.:0908 811 260, 17 óra után.� Eladó FelsŒjányokon 7 ártól40 árig építkezési telek. Ára1230 Sk/m2. Tel.: 0918 233380.� Eladó családi ház 2 garázzsalDunaszerdahelyen (Nyugat-la-kótelep). Ár megegyezés sze-rint. Tel.: 0908 626 448.� Vennék újabb családi házat40 km-re Pozsonytól. Tel.: 0908811 260, 17 óra után. � Eladó közmıvesített, 7 árastelek Dunaszerdahelyen, a Sza-bó Gyula utcában. Tel.: 0903062 100.� Eladó Egyházgelle központjá-ban 6 áras építkezési telek. Ára649 000 Sk. Tel.: 031/554 5170.� Vennék a Dunaszerdahelyijárásban hétvégi házat vízpartonvagy erdŒ mellett. Tel.: 0902307 480.� Eladó 8 áras építkezési telekDunaszerdahely mellett (Töbör-éte). Ára 1200 Sk/m2. Tel.: 0905581 494.� Eladó BŒsön 1 hektáros kert.Tel.: 0902 307 480.� Eladó 6 szobás családi házPódafán. Tel.: 0915 957 142.� Eladó 6 áras építkezési telekDunaszerdahelyen, a Kelet-la-kótelepen. Ára 2500 Sk/m2. Tel.:0908 309 040.� Eladó 35 áras telek Duna-szerdahelyen, közel a város-központhoz, kizárólag vállalko-zási célokra. Tel.: 0908 309040.� Eladó 68 áras építkezési telekNagyabonyban. Tel.: 0904 842727.� Eladó családi ház GyŒrben(380 m2, Pesti út) 3 garázzsal,vállalkozásra alkalmas, teljesenújszerı állapotban. Tel.:0036/30/956 07 38.

� Eladó 5 szobás családi házNagymegyeren 3,3 millió Sk-ért. Alkalmas üdülési célokra is.Tel.: 0903 222 071.� Eladó 3 szobás családi házHalászin (HU), a Kis-Dunamentén, Pozsonytól 30, GyŒrtŒl20 km-re. Ára 3,63 mil. Sk. Tel.:0908 464 182.� Eladó családi ház 2 km-reDunaszerdahelytŒl, 75 áras te-lekkel (2,8 millió Sk). Tel.: 0903222 071.� Eladó két irodahelyiség (20m2) Dunaszerdahelyen. Tel.:0911 763 030.

LAKÁS, GARÁZS� Veszek 2 és 3 szobás lakáso-kat Dunaszerdahelyen. Tel.:0903 222 071, Patócs Ottó.� Eladók újonnan épült, 2-3szobás lakások Dunaszerdahe-lyen. Tel.: 0908 323 143.� Eladó vagy kiadó garázs Du-naszerdahelyen a Városházatéren. Tel.: 0905 808 524.� Eladó 3 szobás lakás (80 m2)Csallóközcsütörtökben balkon-nal, saját fıtéssel. Ára 1 900000 Sk. Tel.: 0908 811 260;0911 811 260.� Eladó garzonlakás Dunaszer-dahelyen (Fenyves). Tel.: 0903416 048.� Eladó átalakított egyszobáslakás Dunaszerdahelyen (Nera-tovice tér). Tel.: 031/552 81 90.� Eladó garzonlakás Dunaszer-dahelyen. Tel.: 0905 416 276.� Eladók 3 és 4 szobás lakásokDunaszerdahelyen. Tel.: 0903222 071.� Eladó egyszobás lakás Duna-szerdahelyen. Tel.: 0915 957142.� Eladó 3 szobás téglalakásDunaszerdahelyen (Nyugat-la-kótelep). Tel.: 0903 319 135.� Elcserélem 3 szobás lakáso-mat Dunaszerdahelyen, a város-központban 2 szobásra, vagyvennék. Tel.: 0905 441 763.

KIADÓ – BÉRLET� KIADÓ HÙTÃKOCSI LAKO-DALMAKRA. Tel.: 031/552 2075.� Kiadó Dunaszerdahelyen, avárosközpontban 40 és 15 m2-es helyiség, megfelel fodrászat-nak, pedikır-manikırnek vagyszoláriumnak. Tel.: 0905 808524.� Kiadók Dunaszerdahelyen, aváros központjában, új helyisé-gek (40 m2 – mellékhelyiségek).Használhatók orvosi rendelŒnekis. Tel.: 0907 627 550.� Bérbe adó üzlet-, iroda-, rak-tárhelyiség Dunaszerdahelyen,a város központjában. Tel.:0905 605 199.� Bérbe adó 2 szobás lakásDunaszerdahelyen (Újfalu). Tel.:0907 290 043.� Kiadó igényeseknek, 2 szo-bás berendezett luxuslakás Du-naszerdahelyen (Újfalu). Ha-vonta 12 000 Sk. Ugyanitt bé-relhetŒ mélygarázs is. Tel.:0948 171 017; 0911 799 979.

� Kiadó, igényeseknek, 3 szo-bás berendezett luxuslakás Du-naszerdahelyen (Záhradníckaul.). Havonta 15 000 Sk + ener-gia. Ugyanitt bérelhetŒ mélyga-rázs is. Tel.: 0948 171 017;0911 799 979.� Kiadók irodahelyiségek Du-naszerdahelyen központjában.Cím: Office Building NetworkIrodaház. Tel.: 0915 779 990.� Bérbe adó mıködŒ fodrász-szalon (35 m2) Dunaszerdahe-lyen, a városközpontban. Tel.:031/552 85 55; 0905 866 364.� Kiadók irodahelyiségek Du-naszerdahely központjában, aCserkészház földszintjén (SzentIstván tér 6). Tel.: 031/552 7121; 0918 512 292.� Kiadó családi ház Dunaszer-dahelyen. Tel.: 0905 888 822,20 óra után.� Bérbe adó felújított egyszo-bás lakás Dunaszerdahelyen(10 000 Sk/hónap). Tel.: 0904992 711.� Kiadók Dunaszerdahely köz-pontjában üzlet- és irodahelyi-ségek. Parkolási és raktározásilehetŒség, 24 órás Œrszolgálatbiztosított. Tel.: 031/552 63 59.� Kiadó 2 szobás családi házSomorján. Tel.: 0049/17/753512 75.� Egyszobás albérletet keresekDunaszerdahelyen. Tel.: 0902096 512.� Kiadó büfé a dunaszerdahe-lyi termálfürdŒben. Tel.: 0903706 845.

GÉPJÁRMÙ� Eladó kitınŒ mıszaki álla-potban lévŒ piros ·koda FabiaSDi, gy. év 2004, 109 000 km,ülésfıtés, elektromos ablakok.Ára 206 000 Sk. Tel.: 0905 578188.� Eladó garázsolt, kitınŒ álla-potban lévŒ Renault Clio, gy. év2002, 48 000 km, teljes felsze-reltség. Ár megegyezés szerint.Tel.: 0907 627 550.� Eladó Felicia. Tel.: 0905 161593.� Eladó ·koda Favorit nagyonjó állapotban, 63 000 km-rel.Ár megegyezés szerint. Tel.:031/552 35 26; 0918 990 872.� Eladó Twingo 98, airbag 2x,alumínium diszkek, 1,2, 130000 km, jó állapot, Ár 72 000Sk. Tel.: 0908 758 611.� Eladó ·koda Felicia kombi.Tel.: 0907 238 195.

2008. május 6.Apróhirdetés12

„Hat éve már, hogy nem vagy velünk,Hat éve már, hogy hiányzol nekünk…“

Fájó szívvel emlékeztünk2008. május 4-én

VVÁÁRRII EERRVVIINNRREE Vásárúton.

Emlékét örökké szívünkben őrizzük. A gyászoló család

MEGEMLÉKEZÉS

Videofilmek készítéseés fényképezés.

Hozza el régi videofelvételeit,minŒségét feljavítjukés DVD-lemezre írjuk!

Erzsébet tér 1203.929 01 DunaszerdahelyTel.: 0903 433 628

mail:[email protected]: http://www.bertokvideo.sk

BERTOK VIDEOPro Europa

Eladó sárga, 3 ajtós Fiat Pun-to II. Sporting 1,2 16 V – 80LE, gy. év 2001, 95 000 km.Felszereltség: 6 légzsák,szervo + city szervo, klíma,elektromos ablakok, fedélze-ti számítógép, beépített sub-woofer, bŒrkormány, 15” alu-felni, új nyári gumik + 14” ke-rekek téli gumival. Márka-szervizben szervizelt + szer-vizkönyv – vezérszíjcsere/olajcsere után. Ára 170 000Sk. Tel.: 0903 415 642.

Page 13: 2008-19 Csallóköz

2008. április 29. Paraméter – Hirdetés 13

Senkinek ne legyen kétsége, az MKP OT nemfog szembefordulni az elnök és a vezérkar aka-ratával és simán megszünteti Simon Zsoltpárttagságát. Ezzel megszabadulnak a pártbelsŒ ellenzéke egyik vezéregyéniségétŒl, akiegyébként is hosszabb ideje irritálja a párt ve-zetését sajtónyilatkozataival, szervezkedéseivelés önnépszerısítŒ kampányaival. Bugár csakazért nem jut hasonló sorsra, mert nép-szerıségétŒl még mindig tart Csáky és Duray,másfelŒl egy-egy harmatgyenge, pártütésreutaló megnyilatkozása után sürgŒsen fehér-nemıt cserél és hıségesküt tesz.

A továbbiakban a forgatókönyv szerint Si-mon független képviselŒvé válik, s meg-kezdŒdik a noszogatása mandátumánakvisszaadására.

Simon nem hülye, Œ ezt nem teszi meg. Egy-részt kiváltságokkal és jó fizetéssel jár ez az úripasszió, másrészt politikai túlélése érdekébenki kell várnia. Az elŒttünk álló két év még sok

mindent hozhat és Simon parlamenti képvi-selŒként jobban tudja magát mutogatni, mint abugyikfalvi határ dılŒiben.

Mindenesetre nagy nyomás fog nehezednivolt agrárminiszterünkre, de maga választottaezt a társaságot.

Egy megtörtént eseményt azért tanulságképpmegosztanék Simon Zsolttal. Az eset közvetle-nül azután történt, hogy PethŒ Iván és HornGyula aláírta az elsŒ MSZP–SZDSZ-paktumot.

A médiahajó rendezvényen számos poltikus,mıvész, sajtómunkás és közéleti ember verŒd-ött össze. Orbán Viktor - aki rendkívüli módonnehezményezte liberális szövetségesük kolalí-ciókötését a szocikkal – beszédét egy szakállasanekdotával fejezte be: a törpék ballagnak le abányába dolgozni, mikor az egyik törpe bele-vágja a csákányt az elŒtte lépegetŒ hátába.

Az megfordul és mogorván kérdi: „Ez mostvicc volt vagy komoly? Mert ha viccnek szán-tad, ez egy igen buta vicc.“ A szintén jelenlévŒ,

és a poéngyártás nagymesterének számítóKuncze ekkor odalépett a mikrofonhoz: – EbbŒlaz a tanulság, hölgyeim és uraim, hogy nemenjünk a bányába törpékkel...

BödŒk Zsigmond

PARAMÉTER – A HÍRMÉRTÉKEGYSÉG – ODATESSZÜK!� http://www.parameter.sk/24h

Az elmúlt 24 óra hírei – nem marad ki semmi, ami fontos! So-ha!

� www.parameter.sk/kulfold-belfoldSzlovákia és a nagyvilág legfontosabb történései tömören,percrŒl percre

� www.parameter.sk/regioMinden, ami Dél-Szlovákiában történik: Pozsonytól Párkányig

� www.parameter.sk/bulvarNemcsak Britney Spears alsó fertálya, de az is!

� www.parameter.sk/sportA regionális sporttól a Forma–1-en, BL-en keresztül a vizilab-dáig

� www.parameter.sk/kulturaKulturális híradónak is hívhatnánk, de ettŒl jóval emészthetŒbb

� http://www.parameter.sk/paravelemeny Megmondjuk a tutit mindenrŒl, mindenkirŒl! És nem vigyá-zunk a szánkra...

� http://www.parameter.sk /lapszemleNálunk el lehet olvasni azt is, amit a többi újság ír – perszecsak a lényeget!

� http://www.parameter.sk/parabarakA blogot 16 év alatt csak szülŒi felügyelet mellett szabad olvas-ni! De igaza van...

� http://www.parameter.sk/bodokAz oldal fenegyereke bevetésen: jobbegyenesei halálosak. Illet-ve a tolla...

� http://www.parameter.sk/paramagyarMegmondjuk a magyaroknak, min parázzanak és min ne!

� http://www.parameter.sk/blogok Mindenki írjon blogot! Mert sokan olvassák ám...!

Csáky lemorZsolt

GÉPJÁRMÙ� Felvásárolunk ·koda Fabiá-kat, Feliciákat az 1997-es évjá-rattól, a Dunaszerdahelyi járás-ból. Készpénzzel fizetek. Tel.:0915 062 821.� Eladó vontató Scania kamionR 124, gy. év 1999, 1 200 000km, kitınŒ állapotban. Látnikell! Tel.: 0911 10 41 97.� Eladó 3 ajtós Fiat Punto 1.2SX, gy. év 2001. Ára 120 000Sk. Tel.: 0915 995 851.� Eladó jó állapotban lévŒ ·ko-da Felicia 1,3, gy. év 1997. Tel.:0903 342 423.� Eladó jó állapotban lévŒ FiatPunto 1,2, 16 szelepes, gy. év2001. Tel.: 0915 976 686.� Eladó majdnem új ·koda Fa-bia Classic 1,4, gy. év 2002, 22 000 km. Ára 185 000 Sk.Tel.: 0910 976 561.� Eladó 6 és féléves ·koda Fe-licia kombi. Ár megegyezés sze-rint. Tel.: 0907 669 801.� Eladó fekete Renault Clio 1,2,gy. év 2005. Tel.: 0905 705121.� Eladó Suzuki SV 650, gy. év2004, 11 000 km. Új elsŒ+hátsógumik! Kontaktus: 0903 415642.

� Eladó kitınŒ állapotban lévŒRenault Clio 1,6, 16 V (120 LE),gy. év 2002, 66 000 km (klíma,sportülés, remus kipufogó, fedél-zeti számítógép, elektromos ab-lakemelŒ, központi zár, levehetŒvontatóhorog, stb.). Ára 180000 Sk. Tel.: 0903 221 618.� Eladók: ezüst Opel Zafira 1,616 V, gy. év 2005, valamintezüst Opel Vectra 1,9 CDTi, gy.év 2007. Tel.: 0908 706 436.

VEGYES� NONSTOP MEGRENDELHE-TÃK KIVÁLÓ MINÃSÉGÙ FRISSHÚSCSIRKÉK – ÉLVE ÉS BONT-VA. Kiváló minŒség, kiváló áron. Nagyobb mennyiségbenelszállítjuk. Tel.: 0905 432 292.� Eladó fél évet használt,drapp-piros színı Cam CombiFamily háromkombinációs ba-bakocsi (mély, sportos rész, au-tóülés + kiegészítŒk). Jótállás2009/V. Ára 6500 Sk. Tel.: 0915737 144.� Eladó 3 kombinációs TEYOtipusú narancs-szürke színı, a-lig használt babakocsi (3500Sk). Tel.: 0905 418 816.� Eladó Yamaha YBR 125 cm3-es motorkerékpár, valamint Face-lia vetŒmag. Tel.: 0905 400 475.

� HÚSCSIRKÉK. Tel.: 0905 944149.� Eladó pónilóra való nyereg.Ára 2500 Sk. Tel.: 0905 916556.� Vennék jó állapotban lévŒ,négytalicskás betonkeverŒt.Tel.: 0905 155 133.� Eladó kiváló állapotban lévŒsarok ülŒgarnitúra fotellal (5 é-ves). Tel.: 0905 716 710.� Eladó popcorn-gép + euróskasszagép. Tel.: 0907 580 450.� Eladó Roland Discover5 szin-tetizátor, kitınŒ állapotban +RA-90 Arrager (30 000 Sk).Tel.: 0907 426 941.� Eladók üvegezett üzleti pul-tok és polcok DS-en, féláron.Tel.: 0903 222 071.� Eladó lucerna (lóhere). Tel.:0905 833 247.� Eladók párnatartós heverŒk(1800 Sk/db). Tel.: 0905 854103.� Eladó szinte új, egyszer hasz-nált állás, certifikátummal. Újan49 500 Sk, most 30 000 Sk.Tel.: 0907 242 071, DS.� Eladó betonkeverŒ. Tel.:0905 439 738.� Eladó görög- és sárga-dinnye-, valamint paradicsom-palánta. Tel.: 031/559 13 27.

� Eladó sportbabakocsi DEMASunny, világoskék-drapp, tarto-zékokkal. Ára 1700 korona. Tel.:0907 455 716.� Szeretettel várunk mindenkitegy kellemes estére az újonnanmegnyitott BACARDI kaszinóbaDunaszerdahelyen, a Bacsákutcában (a volt LaDona pizzériahelyén).� Eladó alig használt fodrász-berendezés és -kellékek, vala-mint EURO pénztárgép. Tel.:0908 305 425.� Eladók gyermekkerékpárok.Tel.: 031/552 20 20.� 20–50 %-os kiárusítás! Ga-lantéria, könyvek, ajándéktár-gyak. Cserkészbolt, Szent Istvántér 6., Dunaszerdahely. Tel.:031/552 10 47. e-mail: [email protected]� Eladó 10 q kukorica. Tel.:09047 252 291.� Eladó többféle paprika-, pa-radicsom-, zeller- és dinnyepa-

lánta, valamint futómuskátli.Cím: Dióspatony 69. Tel.: 0905172 551, 16 óra után.

HÁZIÁLLAT� A topoºnicai (tósnyárasdi)baromfifarm (Galántától 5 km-re) eladásra kínál egynapos, 8-10 hetes tojójércét (piros, feke-te, kendermagos és susex),többféle betegség ellen oltva; 7-8 hetes brojlerpulykákat (BIG 6-os); 7-21 napos brojlerkacsákat,3-14 napos mulard májkacsákat+ tömni való brojlerkacsákat.Tel.: 031/781 15 63; 0905 450432; 0905 551 499.� A Tallóstól 3 km-re lévŒ gula-mezei baromfifarmon kedvez-ményes áron megrendelhetŒk3-21 napos brojlerkacsák, MU-LARD májkacsák, frissen tisztí-tott pecsenyekacsák (1kg/100Sk), 1-2 hetes fehér húslibák ésszürke, LANDES májlibák, 7 he-tes BIG 6-os brojlerpulykák, sú-lyuk 2-2,5 kg (240 Sk), vala-mint nagykacsák (élŒ súly1kg/60 Sk). Tel.: 031/778 23 53;0908 159 277.� A Dunaivánkai Egyesített Kö-zépiskola értesíti az apróállat-te-nyésztŒket, hogy 2008. május9-én (péntek) a Zálesíben levŒ

tangazdaságában elkezdi a BIG-6-os pulykák árusítását to-vábbtenyésztésre. Az árusításideje: hétfŒ-péntek: 8.00–14.00,szombat: 7.00– 12.00 óráig.Tel.: Tel.: 02/459 462 11; 02/459433 22; 0904 988 044.� Eladók napos brojlercsirkék,tojócsirkék, kacsák, 6 hetespulykák és tojócsirkék. FirmaLOVAS, Kisudvarnok 253. Tel.:031/552 65 92; 0903 573 699.

ÜDÜLÉS, KIRÁNDULÁS� UTAZÁS: 2008 május 18.:GyŒr: Marica grófnŒ; május 24.:Bécs – Schönbrunn – Tuthen-kamon kiállítás – Panndorf;Nyelvi és relaxációs táborok,családi üdülések: Olaszország– Balaton – Szántód, HotelRév; június 27–29.: Prága. Tel.:031/552 80 84; 0903 214 904;0918 466 867.� SzálláslehetŒség az Ala-csony-Tátrában: Krpáãovo. Tel.:0903 553 256; www.ubytova-nie.lamexbrezno.sk� Balatonalmádiban kiadók,kedvezményes áron lakások,nyaralók. Tel.: 0036/88/438 393;0036/30/937 84 75. www.bala-ton.hu/mikes; e-mail: [email protected]

APRÓHIRDETÉS

� Firma zaoberajúca sa MKDhºadá skúsen˘ch vodiãov. Praxnutná, v˘hodné podmienky. Tel.:0911 352 653; 0911 096 518.� Predám ·kodu Feliciu 1,3MPi, 50 kW, rok v˘r. 1998/11,najazden˘ch 100 000 km, pô-vodn˘ stav. Cena dohodou. Tel.:0918 710 159.� Dám do prenájmu v centremesta Dun. Stredy priestory (40a 15 m2) na sluÏby – kaderníct-vo, pedíkúra, manikúra, solári-um). Tel.: 0905 808 524.� Predám alebo dám do prenáj-mu garáÏ v Dun. Strede na Rad-niãnom nám. Tel.: 0905 808524.� Dunajskostredská spoloãnosÈzaoberajúca sa v˘robou plas-tov˘ch okien a ich montáÏou prij-

me ihneì do pracovného pome-ru väã‰í poãet murárov. Plat 25000 Sk. Tel.: 0905 626 511.� Dám do prenájmu 2-izbov˘byt v Dun. Strede (Nová ves).Tel.: 0907 290 043.� Predám 4-izbov˘ rodinn˘dom na sídl. Západ v Dun. Stre-de. Tel.: 031/552 31 10, od 19.00hod.� Ubytovanie v súkromnej cha-te v Nízkych Tatrách – Krpáãovo.Tel.: 0903 553 256, www.ubyto-vanie.lamexbrezno.sk� Súkromná bezpeãnostná slu-Ïba prijme do trvalého pracovné-ho pomeru� zamestnancov pre prácu vDunajskej Strede. Podmienky:podºa zákona o SBS. Informácie:Slovakia Security, s.r.o., Odbo-

rárska 3, 830 03 Bratislava. Tel.:02/44 45 96 58; 02/44 45 79 13.� Kúpim chatu pri vode alebopri lese v okrese DS. Tel.: 0902307 480.� Upratovací servis Katka. Po-núkame: upratovanie bytov, ro-dinn˘ch domov, novostavieb,kancelárií; ãistenie kobercov;le‰tenie dlaÏby, parkiet – ãiste-nie parou a v‰etky domáce prá-ce. Tel.: 0905 788 225.� Prijmeme upratovaãku dopenziónu vo Veºkom mederi, ìa-lej ãa‰níka alebo ãa‰níãku dodukrárne a kaviarne. Tel.: 0905808 524.� SBS prijme na pracovisko v BA pracovníkov. PoÏadujememin. 3 roky praxe v SBS + POspôsobilosti. Platové podmienky:

80 Sk/hod. + 10% prémie. Príp-latok – noc: 12 Sk/ hod., sobota:25%, nedeºa: 50%, sviatok:100%. Tel.: 0905 471 606.� Prijmeme vodiãa na trasu CZ-H-SK. Tel.: 0903 214 759;031/590 02 11.� Predám ‰portov˘ detsk˘ ko-ãík zn. DEMA Sunny, 6-kolesov ,̆s doplnkami. Tel.: 0907 455716. � Obchodná firma hºadá ºudí napozície managera – obchodn˘vedúci a klientsk˘ pracovník –vhodn˘ aj pre absolventov.Ohodnotenie na európskej úrov-ni. Tel.: 0908 138 351.� Vedenie spojenej ‰koly Ivánkapri Dunaji (SNP 30) oznamujedrobnochovateºom, Ïe od 9. má-ja 2008 (piatok) zaãne predávaÈ

na ‰kolskom hospodárstve vZálesí 6-t˘ÏdÀové morky na ìa-l‰í chov. Jedná sa o ÈaÏké ple-meno BIG-6. âas predaja: pon-delok-piatok: 8.00–14.00 hod.+sobota: 7.00–12.00 hod. Tel.:02/459 462 11; 02/459 433 22;0904 988 044.� Firma so sídlom Kútniky prij-me do stáleho pracovného po-meru vyuãeného stolára – mon-táÏnika s praxou. PoÏiadavky:dobrá znalosÈ slovenského jazy-ka, vodiãsk˘ preukaz min. typu B.PrihlásiÈ sa môÏete na tel. ãísle:031/552 41 15, alebo osobne naadrese: Joer – Kútniky ã. 305.� Prijmeme vodiãa s vod. pre-ukazom skupiny C a s dobrouznalosÈou slovenãiny. Tel.: 0903706 845.

� V centre mesta Dun. Stredadáme do prenájmu obchodné akancelárske priestory. MoÏnosÈparkovania a prenajatia skla-dov˘ch priestorov s 24-hod.stráÏnou sluÏbou. Tel.: 031/552 63 59.� Dáme do prenájmu bufet v kúpeºno-rekreaãnom areáli v DS. Tel.: 0903 706 845.� Zamestnávame vyuãenéhoelektrikára v Dun. Strede. Tel.:031/552 63 59.� Prijmeme vodiãov na kami-óny a administratívnu pracov-níãku. ZnalosÈ maì. a slov.jazyka nutná. Tel.: 031/590 2769.� Zamestnávame administra-tívnu pracovníãku v Dun. Stre-de. Tel.: 031/552 63 59.

DROBNÉ INZERÁTY

Eladó ffaabbrriikkeetttt bbüükkkkffáábbóóll,,Albáron, a vasútállomásmelletti telepen. ÁÁrraa 44,,5500SSkk//kkgg,, 500 kg felett mege-gyezünk. Házhoz szállítás,nonstop eladás. Tel.: 0908 979 636.

Page 14: 2008-19 Csallóköz

V. liga, kelet, 23–24. forduló. Öt fordulón át Œr-zik veretlenségüket az ekeliek, akik a tabellánimmár helyet cseréltek az utóbbi fordulókbangyengélkedŒ garamkálnaiakkal.A 23. forduló eredményei: Garamkálna–·urany 0:1(0:0), g.: Koãan; Nagysalló–Hetény 2:2 (1:2), g.: Tóth,·ál, ill. Sille; D. Ohaj–Nemesócsa 0:2 (0:1), g.: Mol-nár, Patócs; Perbete–Ekel. 2:3 (1:1), g.: Kovács 2, ill.Fazekas, Meleg, Ódor; Komjatice–Cseke 5:2 (2:2), g.:Fridrich, Majerãík, Kunderlík, Marenãák, Dobrota (ön-gól), ill. ModroÀ (11-esbŒl), Tóth (11-esbŒl); Mojzes-ovo–Tardoskedd 2:2 (1:0), g.: Va‰ek, Hopan, ill, Far-kas, Haluza; Újlót–Bánov 2:0 (1:0), g.: Ivan 2; Hontfü-zesgyarmat–Udvard 3:0 (3:0), g.: Ha‰ãok, Kuruc,Kaãmárik. A 24. forduló eredményei: ·urany–Hont-füzesgyarmat 3:0 (1:0), g.: Rampá‰ek (34.), 55. Ca-gáÀ, 73. Mikula; Udvard–Újlót 4:2 (2:1), g.: Trnka(38., 68.), Nagy (37.), Haulík (86.), ill. KoreÀ (27.),Ivan (84.); Bánov–Mojzesovo 3:1 (2:1), g.: Mazúch(14., 31., 77.), ill. Hoppan (43. – 11-esbŒl); Tardos-kedd–Komjatice 2:0 (0:0), g.: Dikácz (49.), Lakato‰(68. – 11-esbŒl); Ekel–Doln˘ Ohaj 2:1 (0:0), g.: Piros

(62.), Turza (69.), ill. M. Pétery (84.); Nemes-ócsa–Nagysalló 3:1 (1:0), g.: Patócs Sz. (35., 76. 11–esbŒl), Ledeczk˘ I. (73. – 11-esbŒl), ill. Halãek (89.);Cseke–Perbete 4:1 (2:0), g.: J. Valo (14.), R. Meiling(40., 50.), I. Tu‰an (58.), ill. Kováã I. (75.); He-tény–Garamkálna 5:0 (2:0), g.: Lucza (27.), CsintalanI. (41.), Sándor (72.), Kuboviã (81.), Szabó M. (85.).

1. ·urany 24 19 1 4 64:18 582. Udvard 24 16 1 7 65:31 493. Ekel 24 14 6 4 57:28 484. Garamkálna 24 14 3 7 45:24 455. Cseke 24 12 2 10 54:51 386. Komjatice 24 12 0 12 39:49 367. Hetény 24 10 4 10 51:49 348. Újlót 24 11 1 12 46:46 349. Nemesócsa 24 11 1 12 43:53 34

10. Perbete 24 11 1 12 42:52 3411. Bánov 24 11 1 12 36:47 3412. Nagysalló 24 10 3 11 42:43 3313. Hontfüzesgyarmat 24 9 6 9 36:37 3314. Tardoskedd 24 7 3 14 27:38 2415. Mojzesovo 24 6 2 16 33:63 2016. D. Ohaj 24 1 1 22 14:65 4

A bajnokság végén Újlót csapatától 3 pontot le-vonnak. Összeállította: gh

2008. május 6.Sport14

Szárnyaló ekeliekCsallóközi trió a végeken

III.liga, nyugat, 23–24. forduló. Az utóbbi kétmeccsen nem termett babér a galántaiaknakés a bŒsieknek, a somorjaiak hazai pályán legalább egy pontot megmentettek.A 23. forduló eredményei: âFK Nitra–J. Bohuni-ce 2:0 (1:0), g.: ·elmeci (28.), (90. – Gajarsk˘ –öngól); Negyed–Nagyölved 2:1 (2:0), g.: Filip (20.âenté‰ (34.), ill. ·átek (83.); BŒs–P. Bystrica 1:2(1:1), g.: Baják (8.), ill. Sovík (18.), Hrnãík (83.);Somorja–Myjava 0:0; Párkány–Partizánske 0:0;Dubnica B–Érsekújvár 0:2 (0:0), g.: Dang Van(71.), Bukoviã (81.); D. Vestenice–Galánta 1:0(1:0), g.: Minich (32.); DomaniÏa–Led. Rovne 1:0(1:0), g.: Hudek (13.). A 24. forduló eredmé-nyei: Partizánske–Somorja 2:0 (0:0), g.: Kundala(57. – 11-esbŒl), Norock˘ (80.); Pov. Bystri-ca–Párkány 3:0 (2:0), g.: Valient (17.), Paulini(32.), Sedliaãek (48.); Myjava–DomaniÏa 5:0(0:0), g.: Stanãík (52.), Kosík (54., 90.), viselka(80., 81.); Galánta–Dubnica B 0:1 (0:1) g.: Tubo-nemi (31.); Led. Rovne–D. Vestenice 1:0 (1:0), g.:

Mi‰ún (35.); Nagyölved–âFK Nitra 1:0 (1:0), g.:Polák (14.); Érsekújvár–Negyed 1:0 (0:0), g.:Zsák (88.). J. Bohunice–BŒs 3:0 (1:0), g.: Miklá‰(41. – 11-esbŒl), Ger‰i (80.), Varhaník (85.).

1. D. Vestenice 24 14 6 4 41:17 482. J. Bohunice 24 13 6 5 29:10 453. Negyed 24 12 5 7 35:20 414. Érsekújvár 24 11 5 8 42:36 385. Myjava 24 10 6 8 31:20 366. P. Bystrica 24 10 5 9 41:32 357. Dubnica B 24 9 8 7 28:23 358. Nagyölved 24 10 3 11 28:33 339. Galánta 24 9 5 10 24:25 32

10. BŒs 24 9 3 12 39:31 3011. Somorja 24 7 7 10 24:37 2812. Párkány 24 8 4 12 29:50 2813. âFK Nitra 24 6 9 9 26:41 2714. Led. Rovne 24 8 3 13 27:43 2715. Partizánske 24 6 7 11 31:35 2516. DomaniÏa 24 7 4 13 28:50 25

Összeállította: ágh

II. labdarúgóliga, nyugati (A) cso-port, 23–24. forduló. Egy hét alattnagyot fordult a világ. A DAC ugyanmegŒrizte elsŒ helyét a tabellán, ámcsupán jobb gólkülönbségének kö-szönhetŒen nem került sor trónfosz-tásra. A Nem‰ová hazai döntetlenjé-vel ziccert hibázott. A sorsolás isme-retében ugyan nem kellett tartani po-zícióvesztéstŒl. A produkcióból kö-vetkeztetve viszont a helycserét semtartotta kizártnak a realitás talajánhelyezkedŒ szurkoló. FŒleg a hétközibajnoki után…

Ismét tárt kapuk fogadták szerda dél-után a DAC-stadionba érkezŒ szurkoló-kat, akik a II. liga nyugati (A) csoportja23. fordulójának hétközi csallóközi ta-lálkozójára igyekezve azt latolgatták,vajon csatasorba állhat-e a Meszlényi-legénység két, az elmúlt napokban sé-rüléssel bajlódó alapembere, Csölle ésBelkovics. Megnyugodtak, amikor ész-lelték, hogy mindkettŒ a kezdŒcsapattagjaként vonult a pályára. A találkozókezdetét megelŒzŒen a hazaiak vezetŒivirágcsokorral köszöntötték a DAC ser-dülŒcsapataiban nevelkedett, Bíró Alex-

andrát, a vágsellyei Duslo nŒi csapa-tának válogatott futballistáját. A sár-ga-kékek vezetŒ találatát az úgyszin-tén a saját nevelésı Bognár szerezte,aki fontos pontokat érŒ góljaival „ki-lŒtte“ a kezdŒtizenegybŒl a ligetfalui-aktól lízingelt hórihorgas Horváthot.Ez volt egyébként a tizenkilenc esz-tendŒs csatár negyedik, egyben elsŒhazai gólja. A vendéglátók röviddel azelsŒ félidŒ befejezése elŒtt játékmes-terük, A. Kubala fejesével növeltékelŒnyüket. A hazaiaknak besegített agyakran bakizó, mackós mozgásúvendégkapus, Sedláãek is. Fordulás után visszafogottan futballoztak a ha-zaiak, a nekibuzdult vendégek igyeke-zetébŒl azonban a becsületgólra semfutotta. A jobbára unatkozó, kapujaelŒterében tornagyakorlatokkal magáttızben tartó Ko‰ovan hálója ezúttal is,sorozatban immár 440 perce, érintet-len maradt. „Ma csupán a gyŒzelem-mel vagyok elégedett. Már a délelŒttibemelegítésnél azt tapasztaltam, hogyfellegekben járnak, nagyarányú gyŒze-lemre számítanak a fiúk. Igyekeztemrendet teremteni a fejükben, ám nemjártam sikerrel” – bírálta védenceitMeszlényi Tibor, az éllovas DAC-ve-zetŒedzŒje, aki tüstént önkritikát isgyakorolt. „A cserékkel gyengítettemkollektívánkat” – ismerte be melléfo-gását a tréner.

Vaskos meglepetésre a dunaszer-dahelyiek szombat délben üres kézzeltávoztak az enyhe túlzással középcsa-patnak titulált ·KP Dúbravka stadion-

jából. Németh Krisztián, a DAC védŒ-je és egyben Meszlényi Tibor ve-zetŒedzŒ asszisztense, elŒbb a kis-padról figyelte a történéseket, a vég-játékban pedig már az ellenfél kapujátveszélyeztetve igyekezett ponthoz se-gíteni övéit. „Már az elejétŒl jóval ak-tívabbak, elszántabbak, agresszíveb-bek lehettünk volna. Nem keresek ki-búvókat, ám a hepehupás talajon nemtudtunk hatékonyan kombinálni. Amásodik félidŒ elején találtak egy gólta hazaiak, akik védelmünk megingá-sából hasznot húzva növelték azelŒnyüket. Mi viszont kihagytuk a zic-cereinket”– fogalmazott a rutinosfutballista, aki a sárga-kékek szépítŒtalálatánál már az ·KP kapuját roha-mozta. „A hosszabbításban lövése-met a hazai kapus még kiütötte, ám akipattanót Horváth a hálóba sodorta.KésŒn eszméltünk föl. Rossz hangu-latban utaztunk haza, mi ugyanis utá-lunk veszteni“ – ecsetelte a váratlanvereség utózöngéit az offenzíváterŒsítŒ védŒ.

A 23. forduló eredményei: ArtmediaB–Moravany n/V. 3:1 (2:0), g.: Kalina(3. – 11-esbŒl), Benkovsk˘ (17.), Neo-vesk˘ (66.), ill. Malinoviã (51.); Pú-chov–Nové Mesto n/V. 1:0 (0:0), g.:Martin Luhov˘ (90.), Topoºãany–FCNitra B 0:0, Raãa–Nem‰ová 2:3 (0:1),g.: Bernidakis (53.) Îifãák (73.), ill.âerven˘ (30.), ª. Paraska (85.), A.Such˘ (90.), Slovan B–·KP Dúbravka1:0 (0:0), g.: Struhár (90.), PSâ Pezi-nok–SFM Senec 2:0 (0:0), g.: Ka-mensk˘ (51.), D. Farka‰ (80.), Vráb-le–Sp. Trnava B 3:1 (1:1), g.: S. Husár(32.), Hagara (61.), Feje‰ (90.), ill. Pro-cházka (9.), DAC–Vrbové 2:0 (1:0), g.:Bognár (19.), A. Kubala (43.) – DAC:

Ko‰ovan–Buka, Csölle, M. Ga‰parík,Lelkes M.–Milan (68. Lelkes Á.), A. Ku-bala, M. Palic, Belkovics (83. CsémyM.)–Bognár, Uzola.

A 24. forduló eredményei: ·KPDúbravka–DAC 2:1 (0:0), g.: KopúÀ(53.), Bielãík (86.), ill. Martin Horváth(90.) – DAC: Ko‰ovan–Kiss (53.Csémy), Csölle, M. Ga‰parík, LelkesM., Milan, M. Palic, A. Kubala, Belko-vics, Uzola (85. Németh K.), Bognár(66. M. Horváth); Vrbové–Vráble 0:0;SFM Senec–Artmedia B 2:1 (0:0), g.:Chalupka (54., 90.), ill. Kalina (85.);Moravany n/V.–Raãa 0:3 (0:0), g.: M.ëuri‰ (48., 72., 89.); N. Mesto–SlovanB 1:2 (0:1), g.: M. Rusnák (67.), ill.PeÀa‰ka (5.), ·tepanovsk˘ (82.); Sp.Trnava B–PSâ Pezinok 6:0 (2:0), g.:Samba (2., 30., 47., 72.), Souleyimane(61., 83.); Nem‰ová–Topoºãany 0:0; FCNitra B–Púchov 2:1 (1:0), g.: ·imonek(31., 68.), ill. Martinka (85.).

A bajnokság állása:1. DAC 24 14 3 7 39:22 452. Nem‰ová 24 13 6 5 35:22 453. SFM Senec 23 12 5 6 33:23 414. Púchov 24 11 8 5 34:29 415. N. Mesto 24 12 4 8 30:21 406. FC Nitra B 24 12 4 8 31:32 407. Vráble 24 10 6 8 31:18 368. Artmedia B 24 10 4 10 35:33 349. Slovan B 24 9 6 9 33:28 33

10. ·KP Dúbravka 24 9 6 9 29:34 3311. Vrbové 24 9 5 10 22:26 3212. Moravany n/V. 24 8 3 13 30:39 2713. Raãa 24 5 8 11 20:31 2314. Topoºãany 23 4 9 10 25:34 2115. PSâ Pezinok 24 3 9 12 18:39 1816. Sp. Trnava B 23 4 5 14 23:37 17

Ágh István Horváth találata késŒn érkezett Fogas Ferenc illusztrációs felvétele

BŒsi és galántai pontaszályNyugat-szlovákiai IV. liga, délkelet, 23. és 24.forduló. Az éllovasok hétközi összecsapásánmagabiztos gyŒzelmet aratott a Nyárasd, s ha-tározott lépést tett a bajnoki cím elnyeréséért.A 23. forduló eredményei: PoºnohospodárMoãenok –Kisfalud 0:2 (0:1), g.: Csepi, Jány. Dió-szeg–Ógyalla 3:1 (1:1), g.: Hru‰ka, Nagy,Pokr˘vka, ill. Ilon. Vágpatta–Deménd 2:2 (2:1), g.:Práznovsk ,̆ Lehock˘ (11 m), ill. Benca, Király. Nyá-rasd–Palárikovo 3:1 (1:0), g.: Méhes (11 m), Man-dák, Bene‰, ill. Tonkoviã. FC ViOn B/Volkovce–Gúta2:0 (1:0), g.: âíÏ, Skladan. FelsŒkirályi–Pered 2:1(0:0), g.: Kollár, Lencsés, ill. Áã. Ímely–Ipolyság 3:1(1:0), g.: Orosi, Lovász J., Lovász M. (11 m), ill.Urblík (11 m). Szered–Komárom 1:3 (0:1), g.:Práznovsk ,̆ ill. Dobr ,̆ Bagin, Nagy.A 24. forduló eredményei: Komárom–Ímely 3:2(0:2), g. Dobr˘ 2, Bagin, ill. ·imoniã, Lovász J.Deménd–Diószeg 4:1 (2:0), g.: Benca 3, Revóczi,ill. Nagy. Ógyalla–Poºnohospodár Moãenok 1:1(1:0), g.: Dudá‰, ill. Kovács (11 m). Kisfalud–Sze-red 3:0 (2:0), g.: Bogyai, Csepi, Szerencsés.Ipolyság–FelsŒkirályi 3:1 (1:1), g.: Bartal, Urblík,

·ebo, ill. Kokes. Pered–FC ViOn B/Volkovce 1:0(0:0), g.: Páldy. Gúta–Nyárasd 2:3 (1:1), g.: Glo-fák, Bú‰, ill. Îiga I., Mandák, Peciar. Paláriko-vo–Vágpatta 5:1 (3:0), g.: Kompas, Holka, Pánik,Horáãek, Fiala, ill. Dvorsk˘ (11 m).

1. Nyárasd 24 19 2 3 54:17 592. Palárikovo 24 17 3 4 49:20 543. Deménd 24 16 3 5 54:26 514. Kisfalud 24 12 4 8 60:38 405. Szered 24 13 0 11 42:29 396. FC ViOn B 24 12 2 10 42:27 387. Diószeg 24 10 5 9 41:32 358. Ógyalla 24 9 4 11 36:43 319. Gúta 24 9 3 12 36:46 30

10. Komárom 24 8 5 11 36:42 2911. FelsŒkirályi 24 9 2 13 23:41 2912. Ipolyság 24 8 3 13 37:47 2713. Ímely 24 8 3 13 28:52 2714. Pered 24 7 4 13 27:39 2515. Vágpatta 24 7 3 14 37:65 2416. Mocsonok 24 3 4 17 14:52 13

A bajnokság végén Ógyalla csapatától 3 pontotlevonnak. Összeállította: (lel)

Növelte elŒnyét a Nyárasd

V. liga, dél 23–24. forduló. A végeken kullogócsallóközi hármas fogat látványa riogatja a du-naszerdahelyi területi bajnokság kiesŒjelöltjeit.Ugyanis a jelenlegi helyzet alapján akár háromkollektíva is elbúcsúzhat a területi felsŒháztól.

A 23. forduló eredményei: Jarok–Vágfarkasd 2:2(1:1), g.: Bernáth (44.), Bédi (60.), ill. Ács , Karvai(80.); Balony–Illésháza 1:2 (1:1), g.: Vados (36.), ill.Mariã (40.), Király (83.); Dióspatony–Csallóközkürt1:0 (0:0), g.: Lehota (58.); Nádszeg–Vága 1:0 (0:0),g.: Takács (84.); Nyékvárkony–Vásárút 4:0 (3:0), g.:Méhes T. (24., 35., 77.) Pollák (39.); VágsellyeB–Nagymegyer 2:1 (1:0), g.: BenkŒ (30.), Mónosi(73. – 11-esbŒl), ill. Belucz (76.); Fekete-nyék–Nagyfödémes 1:0 (0:0), g.: Szakolczi (66.);Vízkelet–FelsŒpatony 4:1 (2:0), g.: Gasparovics(15., 25., 47. – 11-esbŒl, 74.), ill. Horváth (89.).

A 24. forduló eredményei: Illésháza–Vízkelet1:2 (1:1), g.: Mariã (12.), ill. KadvaÀ (14. – öngól),Miku‰ Cs. (90.); Nagyfödémes–Vágsellye B 2:2(1:1), g.: Valík (33), ·málik (83.), ill. Bogin (22.),Tomi‰ (64.); Vága–Dióspatony 1:1 (0:0), g.: Javor(62.), ill. ErŒs (60.); Vágfarkasd–Balony 5:1 (3:0),g.: Karvai (5., 76., 85.), Negyedi (37.), Tóth (45.), ill.

Száraz (80.); FelsŒpatony–Feketenyék 2:2 (2:0), g.:Sárközi (14.), Hladk˘ (30.), ill. Barãák (76., 90.);Nagymegyer–Nyékvárkony 1:1 (0:0), g.: Vígh (63.),ill. Méhes (75.); Vásárút–Nádszeg 3:0 (1:0), g.: To-masovics (13.), Tesársky (62.), Kovács (80.); Csal-lóközkürt–Jarok 1:0 (0:0), g.: Novotn˘ (53.).

1. Vízkelet 24 16 5 3 52:22 532. Nyékvárkony 24 14 5 5 56:23 473. Csallóközkürt 24 13 2 9 52:27 414. Dióspatony 24 12 3 9 36:37 395. Illésháza 24 11 4 9 47:36 376. Nádszeg 24 11 4 9 35:35 377. Vásárút 24 10 5 9 50:32 358. Vágsellye B 24 10 5 9 32:38 359. Vága 24 10 4 10 28:38 34

10. Nagyfödémes 24 9 5 10 37:30 3211. Vágfarkasd 24 8 8 8 41:37 3212. Feketenyék 24 9 3 12 29:48 3013. Jarok 24 7 7 10 37:37 2814. Nagymegyer 24 8 4 12 28:36 2815. Balony 24 5 2 17 17:51 1716. FelsŒpatony 24 5 2 17 22:72 17

Összeállította: ái

DAC-kudarc Pozsonyban

Page 15: 2008-19 Csallóköz

2008. május 6. Sport 15

A helyes tippet beküldŒk közülsorsoljuk ki a szerencsés nyertest,aki jutalmul ingyenes belépŒt kap aDAC egy hazai bajnoki meccsére.

E HETI KÉRDÉSÜNK:Vráble–DAC: .........?(A II. labdarúgóliga 25. fordulójánakmérkŒzése)

Név: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Cím: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Kérjük olvasóinkat, hogy leg-késŒbb május 10-ig postázzák aszelvényt. A legutóbb kiválasz-tott mérkŒzés végeredményét(Gúta–Nyárasd 2:3) sajnos egyet-len olvasónk sem tippelte meghelyesen.

TIPPELJEN VELÜNK

KOSÁRLABDA. A komáro-mi csapat számára befe-jezŒdött a férfi extraliga pont-vadászata, miután rájátszásmindhárom negyedöntŒbelimérkŒzését leveszítette esé-lyesebb ellenfelével szemben,bár a hétközi második ösz-szecsapáson nagyon közelállt a gyŒzelemhez: Komárom–Inter 84:85 (24:25, 44:41,64:52), hazai részrŒl Barisic24, Majoro‰ 18. A mérkŒzés35. percében 77:60 aránybanmég a komáromiak vezettek!A hétvégi harmadik meccsena fŒvárosi csapat elsŒkéntbiztosította helyét az elŒdön-tŒben: Inter–Komárom 83:61 (23:11, 41:28, 58:46),Majoro‰ 27, Jurík 10. EgyelsŒség azért jutott a Duna-partiaknak, mégpedig IgorMajoro‰ révén, aki 982 pont-jával (22,3 pont egy meccs-re) az egész bajnoki mezŒnylegeredményesebb szlovákjátékosának bizonyult. ÖKÖLVÍVÁS. A Nitra ésGalánta közös csapata gyŒze-lemmel mutatkozott be azelsŒ alkalommal kiírt BoxingOne elnevezésı interligában,ahol rajtuk kívül három ma-gyarországi csapat szerepel:Nitra/Galánta–Nyíregyháza10:4, a gyŒztes csapat pont-jait Zöld D. (54 kg), T. Vanão(57 kg), Balogh J. (64 kg), M.Spi‰iak (69 kg) és Varga T.(75 kg) szerezték. KÉZILABDA. A dunaszerda-helyi csapatok újabb bajnoki eredményen – II. ifiliga, lányok:Sportgimi DAC–Púchov 37:26(21:4), legeredményesebb gól-dobók: Szabó 9, Matlák 8;Sportgimi DAC–Nitra 30:14(17:5), Matlák 9, Domonkos 6;Sportgimi DAC–Naszvad 34:17(19:9), Farkas 11. ÖREGFIÚK-FOCI keleti cso-port (3. forduló): AlistáliSE–DS Vízmıvek 1:4, Nádas-di Dinamó–Eperjesi FC 2:3,Karcsai Ajax–DS Stavreco 1:3,BŒsi FC–Várkonyi FC 4:1. Sor-rend az élen: 1. Stavreco 9, 2.Vízmıvek 9, 3. Eperjesi FC 6ponttal. Nyugati csoport (3.forduló): Tárnoki OB–Egy-házgellei FC 2:6, MihályfaiFC–Sárosfai Favorit 8:3, Fel-bári FC–Nagylégi FC 4:1,Szarvai HB– Dióspatonyi DSC0:3. Sorrend az élen: 1. FelbáriFC 9, 2. Egyházgellei FC 6, 3.Dióspatonyi DSC 6 ponttal.

(–cope, –ck)

SPORTMIX

DUNASZERDAHELYA dunaszerdahelyi területi labdarúgóbajnokság elsŒ osztályában csak ahajrában tudta megfordítani a mér-kŒzés állását az éllovas. A nagyszarva-iak Bakán gyŒztek nagy arányban, slassan elkerülnek a kiesŒ helyekrŒl.

I. osztály – felnŒttek (23. forduló):Csallóközcsütörtök–Csenke1:1 (0:1),góllövŒk Saboó M. (52.) – ·trba L. (20.).Sárosfa–Hodos 4:2 (2:1), Sülyi Z. (36.),Novotn˘ J. (45.), Sipos J. (66.), Gál I.(80.) – GyŒri Zs. (5.), Hodosi V. (75.).Baka–Nagyszarva 2:6 (2:2), Matus T.(3.), Takács I. (25.) – Majthényi Zs. (56.,70., 74.), Méry T. (16.), Vass P. (34.),Varjú L. (58.). Kisudvarnok–FK Nagyma-gyar 0:1 (0:1), Sáha L. (26.). Nagy-lég–Egyházgelle 3:0 (1:0), Sipos A. (34.),Krafãík T. (77.), ëuri‰ R. (88.). Nagy-abony–Királyfiakarcsa 2:1 (0:0), KlempaSz. (50.), Forgáã M. (75.) – Hromada S.(54.). Ekecs–Apácaszakállas–Jányok 2:1(0:0), Vörös V. (75.), Vörös G. (80.) –Nyársik J. (65.). Bacsfa–Egyházkarcsa2:2 (0:2), Tóth T. (55.), Matlaha M. (65.)– Szekács A. (6.), Biegelbauer R. (37.).

1. Ekecs-Szakállas 23 16 3 4 62:26 512. Nagylég 23 15 3 5 42:19 483. FK Nagymagyar 23 13 4 6 58:40 434. Bacsfa 23 10 7 6 38:26 375. Csenke 23 11 3 9 44:38 366. Csütörtök 23 9 7 7 43:39 347. Sárosfa 23 10 3 10 40:52 338. Egyházkarcsa 23 9 5 9 37:42 329. Nagyabony 23 9 3 11 52:58 30

10. Egyházgelle 23 8 5 10 36:46 2911. Nagyszarva 23 8 2 13 32:47 2612. KIsudvarnok 23 6 7 10 40:48 2513. Királyfiakarcsa 23 6 6 11 30:36 2414. Hodos 23 6 6 11 32:42 2415. Jányok 23 7 2 14 32:45 2316. Baka 23 6 4 13 27:41 22II. osztály – felnŒttek (23. forduló): Fel-bár–Nagypaka 2:0 (1:0), góllövŒk Almá-si T. (27.), Mészáros A. (74.).Izsap–Szentmihályfa 3:1 (1:1), Kocsis R.(38.), Kovács Cs. (öngól, 53.), Both T.(90.) – Kovács Cs. (53.). Somorja B–Pa-tonyrét 2:1 (1:0), Bagin M. (8.), Rigó P.(87.) – Ga‰parík L. (54.). Illésháza B–Po-zsonyeperjes 2:0 (1:0), Rigó I. (36., 83.).

Lúcs–Pódafa 3:0 (1:0), Puha Sz. (24.),Sandal Gy. (61.), Baranovics T. (76.). Bo-dak–Csákány 0:1 (0:0), Heinlein P. (70.).Padány–Csilizradvány 4:1 (4:1), Hájos Z.(24., 30.), Bósis T. (7.), Badala P. (32.) –Zalka A. (8.). Alistál–Csiliznyárad 2:2(1:0), Andics A. (44.), Bíró Sz.s (47.) –Csiba I. (53.), Végh V. (89.).

1. Pozsonyeperjes 23 14 5 4 68:22 472. Lúcs 23 11 7 5 35:23 403. Patonyrét 23 10 8 5 42:17 384. Csilizradvány 23 10 6 7 44:29 365. Nagypaka 23 10 5 8 37:30 356. Illésháza B 23 11 2 10 41:37 357. Izsap 23 11 1 11 51:55 348. Alistál 23 8 9 6 33:34 339. Felbár 23 10 1 12 46:47 31

10. Csiliznyárad 23 9 4 10 34:49 3111. Padány 23 7 9 7 30:30 3012. Bodak 23 8 6 9 27:32 30

13. Csákány 23 8 2 13 26:50 2614. Somorja B 23 7 3 13 31:47 2415. Szentmihályfa 23 6 5 12 33:42 2316. Pódafa 23 6 3 14 17:51 21III. osztály – felnŒttek, rájátszás az 1.-5. helyezésért (5. forduló): Szap–Nagy-udvarnok 1:2 (1:1), góllövŒk Dömötör B.(45.) – Földes J. (36.), László M. (52.).Csallóköznádasd–Sárrét 2:1 (1:0), Mol-nár L. (18.), Kuãera M. (48.) – KaráãoÀP. (89.). Hubice csapata szabadnaposvolt.1. Nagyudvarnok 22 14 4 4 47:28 462. Sárrét 22 13 2 7 51:40 413. Gomba 22 12 4 6 61:33 404. Nádasd 22 10 4 8 64:46 345. Szap 22 8 5 9 42:42 29A 6.–10. helyezésért: Medve–Béke 1:2(0:2), gólok Oº‰a T. (57.) – Miklós Cs.(40.), Rigó L. (43.). FelsŒvámos–Der-csika 3:8 (0:3), Kozma I. (60., 80.), Bok-ros O. (90.) – Mózes Z. (7., 33., 57.), Lel-kes K. (50., 86.), Csémy B. (54., 82.),Gódány M. (35.). Royal Dunaszerdahelycsapata szabadnapos volt.6. Dercsika 22 11 2 9 51:53 357. Béke 22 9 4 9 37:48 318. Royal DS 22 8 6 8 51:51 309. Medve 22 3 4 15 37:58 1310. FelsŒvámos 22 4 1 17 38:79 13I. osztály ifjúságiak – 23. forduló –2008. május 3.-4.: Csallóközcsütör-tök–Nyárasd 1:3 (0:1), góllövŒk Méry D.(78.) – Rózsa Á. (30., 70.), Frühvald G.(90.). Sárosfa–Hodos 2:3 (1:1), HudáãekR. (1., 71.) – Szabó M. (22.), Egri Á.(47.), Oláh K. (53.). Somorja B–Csalló-közkürt 1:2 (0:2), Sipos Gy. (65.) – Do-horák T. (33.), Zsemlye T. (38.). Kisfa-lud–Pozsonyeperjes 4:1 (3:0), Hervay L.(14., 15.), Gálffy G. (36.), Hervay A. (50.)– Pénzes R. (65.). Nagylég–Pódafa 3:0(1:0), Rozsár Gy. (39.), Rozsár R. (70.),ÎitÀák T. (85.). FK Nagymagyar–Baka10:0 (2:0), Zsigmond A. (74., 76., 84.),Dudík P. (40., 41.), Lengyel G. (52., 56.),Szikela I. (46.), Lengyel L. (70.), Mészá-ros Á. (87.). Ekecs-Apácaszakállas–Já-nyok 7:0 (3:0), Igari J. (5., 36.), KelemenA. (62., 87.), Nagy B. (13.), Torma I.(55.), Vágó L. (61.). Alistál–Egyházkar-csa 1:0 (0:0), Balogh T. (65.). A 22. for-dulóból: Baka–Ekecs-Apácaszakállas 3:0k.– a vendégcsapat nem utazott ki amérkŒzésre.1. Nagylég 23 19 2 2 71:18 592. Nyárasd 23 18 3 2 112:25 573. FK Nagymagyar 23 17 4 2 78:19 554. Kisfalkud 23 16 2 5 79:36 505. Egyházkarcsa 23 13 3 7 48:41 426. Pozsonyeperjes 23 13 0 10 70:51 397. Baka 23 10 3 10 44:47 338. Pódafa 23 10 2 11 61:46 329. Alistál 23 10 2 11 51:72 3210. Ekecs-Szakállas 23 9 3 11 32:41 3011. Somorja B 23 7 2 14 37:75 2312. Hodos 23 6 4 13 30:49 2213. Csallóközkürt 23 6 3 14 32:54 2114. Sárosfa 23 6 1 16 41:71 1915. Csütörtök 23 5 2 16 47:86 1716. Jányok 23 0 2 21 27:12 9II. osztály – ifjúságiak, rájátszás az 1.-4.helyezésért (1. forduló): DAC 1904

B–Csenke 13:1 (7:1), gólok Lipovsk˘ I.(7., 30., 62., 67., 83.), Érsek Á. (5., 16.,33.), Faragó T. (44., 51.), Csiffári D.(14.), Szabó G. (35.), Czibula Gy. (54.) –Rigó J. (33.). Kisfalud B–Egyházgelle 1:1(0:0), Vajda B. (73.) – Lelkes G. (71.).

1. DAC 1904 „B” 21 17 1 3 133:32 522. Kisfalud B 21 14 5 2 70:34 473. Egyházgelle 21 15 1 5 86:27 464. Csenke 21 14 1 6 73:41 43Az 5.-8. helyezésért: âilizská Rad-

vaÀ–Kútniky – a vendégcsapat nem ér-kezett meg a mérkŒzés helyszínére.FelsŒpatony–Csákány 1:0 (0:0), OzsvaldÁ. (88.)

5. Csilizradvány 20 11 4 5 64:34 376. FelsŒpatony 21 10 4 7 75:44 347. Csákány 21 8 2 11 60:50 268. Hegyéte 20 5 1 14 33:134 16A 9.-11. helyezésért: Csiliznyá-

rad–Izsap 3:0 (0:0), gólok László A. (58.,65., 86.). Mad csapata szabadnapos volt.9. Csiliznyárad 21 2 5 14 15:59 1110. Mad 20 3 2 15 26:92 1111. Izsap 21 2 0 19 21:109 6

KOMÁROMEgy hete Naszvad valóságos gólfeszti-vált rendezett otthon, most simán me-gadta magát Nagykeszin. A listavezetŒMarcelháza idegenbeli gyŒzelemmelnövelte elŒnyét az élen, a Bátorke-szi–Csallóközaranyos meccs pedig el-maradt, ám arról egyelŒre nem érke-zett jelentés, hogy miért.I. osztály – felnŒttek (20. forduló): Új-gyalla–·robárová 3:2 (1:1), a mérkŒzésgólszerzŒi: Góri 2, Palacka – Rontó 2.Szentpéter–Marcelháza 0:2 (0:1), Mari-kovec, Zsigó. Bátorkeszi–Csallóközara-nyos – a két együttes találkozója elma-radt. Nagykeszi–Naszvad 4:0 (2:0), nagy-arányú gyŒzelmüket a hazaiak Sklut, Laurov, Szıcs és Sofka góljainak kö-szönhetik. Keszegfalva–Dunamocs 4:1(2:1), Csepreghy Sz. 2, Badinka, Budai –Lajos T. Búcs–Madar 5:0 (5:0), Sánta 4,Virág. Ógyalla B–Pat 2:1 (1:1), gólok Du-dá‰, Kling – Lami.

1. Marcelháza 20 16 1 3 57:13 492. Naszvad 20 14 1 5 66:32 433. Újgyalla 20 12 6 2 44:28 424. Ógyalla B 20 11 2 7 50:31 355. Pat 20 10 1 9 58:37 316. ·robárová 20 9 4 7 51:38 317. Szentpéter 20 9 3 8 37:41 308. Csallóközaranyos 19 8 3 8 41:33 279. Búcs 20 6 5 9 34:38 23

10. Madar 20 7 2 11 27:44 2311. Bátorkeszi 19 5 7 7 31:31 2212. Dunamocs 20 3 5 12 33:66 1413. Keszegfalva 20 3 4 13 22:61 1314. Nagykeszi 20 3 2 15 20:78 11II. osztály – felnŒttek (18. forduló): Bo-gya/Gellér–Martos 2:1 (2:0), a mérkŒzésgóllövŒi: Végh T., Nagy Cs. – Bokor. Lak-szakállas–Ãrsújfalu 1:2 (0:0), Gelle (ön-gól) – LŒrincz 2. Csicsó–Izsa 2:5 (1:2),Nagy S., Gál – Pelant 3, Hegedıs, Blas-kovics. Vágfüzes/Kava–Dunaradvány 3:0(3:0), Bak, Varga, Habardik (11-esbŒl).Tany és Bogyarét szabadnaposak voltak.

1. Tany 15 10 5 0 45:16 35

2. Bogyarét 14 6 5 3 28:30 233. ÖrsŒjfalu 15 5 7 3 25:22 224. Bogya/Gellér 14 6 3 5 31:29 215. Izsa 14 6 2 6 41:25 206. Vágfüzes/Kava 14 5 4 5 28:26 197. Martos 16 5 3 8 25:29 188. Lakszakállas 16 5 3 8 22:27 189. Csicsó 16 4 3 9 28:47 15

10. Dunaradvány 14 4 1 9 17:39 13

GALÁNTAEzúttal mindössze kétszer találtak ahálóba a korábban rendkívül gólerŒstallósiak. ÜldözŒjük, a ·intava viszontötöt pakolt be az alsószelieknek... I. osztály – felnŒttek (23. forduló):FelsŒszeli–Vinohrady n/V. 1:1 (1:0), a mér-kŒzés góllövŒi: (16.) Hovorka – (71.)Hrdliãka. Tósnyárasd–Sereì B 2:1 (1:1),gólok (30.) Iván, (75.) Iván –. HriÀ. Nagy-mácséd–Taksony 2:0 (0:0), gólök (50.)Nyitrai, (55.) Lancz. ·oporÀa–Nemeskajal1:0 (0:0), góllövŒ (72.) Ondrejiãka. Alsó-szeli–·intava 0:5 (0:2), Javor 2, Adamãa,·uhaj, Fülle. Pusztafödémes–Galánta B 0:2(0:2), Vidermann 2. Hidaskürt–Tallós 0:2(0:1), gólok (6.) Szarka, (80.) Ko‰ár. Király-rév–Jóka 0:1 (0:0), góllövŒ (85.) Lelkes.

1. Tallós 23 20 2 1 117:25 62 2. ·intava 23 17 4 2 81:24 55 3. Nagymácséd 23 15 1 7 59:31 46 4. Vinohrady n/V. 23 15 1 7 61:33 46 5. Tósnyárasd 23 14 1 8 57:39 43 6. FelsŒszeli 23 10 3 10 48:54 33 7. Jóka 23 8 7 8 34:41 31 8. ·oporÀa 23 8 6 9 36:46 30 9. Királyrév 23 9 3 11 40:51 30

10. Galánta B 23 7 8 8 42:35 29 11. Hidaskürt 23 9 2 12 42:64 29 12. Taksony 23 6 5 12 42:53 23 13. Sereì B 23 6 4 13 33:61 22 14. Pusztafödémes 23 5 3 15 23:63 18 15. Alsószeli 23 3 4 16 23:65 13 16. Nemeskajal 23 3 4 16 20:73 13 II. osztály – felnŒttek, rájátszás az 1–4.helyért (1. forduló): Diószeg B/Kismá-cséd–Veºk˘ Grob 5:1 (2:1), gólok Sár-kány T. 2 (egyet 11-esbŒl), Nagy G., T.Sabatoviã, Reindl T. – Rigó V. Nagyfödé-mes B/Jánosháza–Vezekény 3:0 (1:0),Óváry M., R. Kuãera, Németh T.

1. Diószeg B 21 16 1 4 71:26 492. Nagyföd. B 21 13 3 5 45:31 423. Veºk˘ Grob 21 13 1 7 46:34 404. Vezekény 21 11 3 7 48:29 36Az 5–8. helyért: Pusztakürt–Hoste 2:1

(1:0), T. Nemeãek (11-esbŒl), F. Kri‰ka –Vi‰Àan. Kosút–Alsószerdahely 2:2 (0:1),M. Stranovsk˘ 2 (egyet 11-esbŒl) – J.Blaho, M. Hanus.

5. Pusztakürt 21 9 6 6 39:32 336. Kosút 21 7 8 6 41:36 297. Alsószerdahely 21 7 7 7 25:24 288. Hoste 21 4 6 11 22:43 18A 9–11. helyért: GáÀ–Abrahám 4:2

(2:2), M. Hanus, J. Stranovsk ,̆ M. Amb-ru‰, Horváth M. – M. Kopáãik 2. ·al-goãka. ·algoãka csapata szabadnaposvolt.

9. GáÀ 21 4 7 10 28:43 1910. ·algoãka 20 3 5 12 23:56 1411. Abrahám 21 3 3 15 27:61 12

(–bély, –bj, –nn)

Május 10. (szombat) – IV. liga: Ógyal-la–Kisfalud, Diószeg–Palárikovo. Má-jus 11. (vasárnap) – III. liga: Ne-gyed–Galánta, Somorja–P. Bystrica; IV.liga: Mocsonok–Déménd, Vágpat-ta–Gúta, Nyárasd–Pered, Királyi–Ko-márom, Imely–Szered; V. liga: Far-kasd–Illésháza, Balony–Csallóközkürt,Dióspatony–Vásárút, Nádszeg–Nagy-megyer, Nyékvárkony–Nagyfödémes,Vágsellye B/Vecse–FelsŒpatony, Feke-tenyék–Vízkelet (mind 16.30).

Területi bajnokságok, DUNASZERDA-HELY: I. osztály, május 8., 16.30:

Csenke–Bacsfa; május 10., 16.30: Ki-rályfiakarcsa–Nagylég; május 11.,16.30: Egyházkarcsa–Ekecs-Apácasza-kállas, Jányok–Nagyabony, Egyházgel-le–Kisudvarnok, FK Nagymagyar–Baka,Nagyszarva–Sárosfa, Hodos–Csalló-közcsütörtök. II. osztály, május 10.,16.30: Csilizradvány–Bodak, Pódafa–Il-lésháza B, Patonyrét–Izsap; május 11.,10.30: Szentmihályfa–Felbár, 16.30:Nagypaka–Alistál, Csiliznyárad–Pa-dány, Csákány–Lúcs, Pozsonyeper-jes–Somorja B. III. osztály, rájátszás az1–5. helyért, május 10., 16.30:Szap–Sárrét, május 11., 10.30: Csalló-

köznádasd–Gomba, Nagyudvarnok–szabadnapos; a 6–10. helyért, május11., 10.30: FelsŒvámos–Béke, Med-ve–Royal Dunaszerdahely, Dercsi-ka–szabadnapos.GALÁNTA, I. osztály, május 10., 16.00:Sereì B–Királyrév, GalántaB–FelszŒszeli. Május 11., 10.30: Jó-ka–Hidaskürt; Nemeskajal–Tósnyárasd,Vinohrady n/V.–Alsószeli, Tak-sony–·oporÀa, Tallós–Pusztafödémes,·intava–Nagymácséd. II. osztály, ráját-szás a feljutásért: május 11., 16.00: Ve-zekény–Veºk˘ Grob, Diószeg B/Kismá-cséd–Nagyfödémes B/Jánosháza; az

5–8. helyért: május 11., 10.30: Hos-te–Alsószerdahely, 16.00: Puszta-kürt–Kosút; a 9–11. helyért: május 11.,10.30: ·algoãka–GáÀ, Abrahám–sza-badnapos. KOMÁROM, I. osztály, má-jus 11., 16.30: Ógyalla B–Újgyalla,Pat–Búcs, Madar–Keszegfalva, Duna-mocs–Nagykeszi, Naszvad–Bátorkeszi,Csallóközaranyos–Szentpéter, Marcel-háza–·robárová. II. osztály, május 11.,13.30: Vágfüzes/Kava–Bogya/Gellér,Izsa–Lakszakállas, 16.30: Dunarad-vány–Bogyarét, Örsújfalu– Martos,Tany és Csicsó–szabadnapos.

(–cope, –bj)

HÉTVÉGE A HAZAI FOCIPÁLYÁKON

Kitettek magukért a kiesŒjelöltek

Page 16: 2008-19 Csallóköz

A bányászvárosban zajlott a kadett korosztályszabadfogású országos bajnoksága, melyen ti-zenhat honi birkózóklub 71 versenyzŒje 10 súly-csoportban vetélkedett a bajnoki címért. Köz-tük a Rákóczi András elnök-fŒedzŒ nevével fém-jelzett bŒsiek és a somorjai Gladiátor Birkózó-klub képviselŒi.

Mint az köztudott, a két említett csallóközi alaku-lat a kötöttfogásra szakosodik, ennek ellenéreezúttal is bebizonyosodott, hogy a másik fogás-nemben is képesek lépést tartani Szlovákia leg-jobbjaival. A megmérettetésen a 100 kilóssúlycsoportban a bŒsi Nagy Leonárd szerzettaranyérmet, a 120 kilósok mezŒnyében pedig asomorjai Molnár Péter végzett az elsŒ helyen. AbŒsiek gyıjteményét Kovács Attila (42 kg)ezüst- és Patkoló Róbert (76 kg) bronzérme tet-te teljessé. A somorjaiak további két dobogóshelyezéssel igazolták, hogy a klubnál színvona-las szakmai munka folyik, melynek révén ver-senyzŒik az utóbbi idŒszakban már országosszintı eredményeket produkálnak. Ezt támasztjaalá a még idŒsebb diák Borbély Nikolas (69 kg)második, valamint Molnár József (120 kg) har-madik helyezése. „A gazdag éremtermés mellettnagy sikernek számít, hogy Molnár Pétert aszlovák válogatott szakvezetése nevezte a júni-us 24-26. között Litvániában sorra kerülŒ Euró-pa-bajnokságra“ – büszkélkedett Szeiler Zoltánsomorjai klubelnök, aki csallóközi társával, Rá-kóczi Andrással bíróként is közremıködött a pri-vigyei erŒpróbán. „A mosthoha körülmények el-lenére jól helytálltunk. Kiemelném a negyedikhelyezett Döme Erik produkcióját, aki hat párhar-cából négyet megnyert. Pedig a verseny elŒtt két

hetet kihagyott. Táncos lábú védencem ugyanisa minap brejkben szlovákiai elsŒ lett, jutalombólPortugáliában üdült” – adta közre az érdekes in-formációt Rákóczi András.

Említést érdemel a madari birkózótanodábannevelkedŒ Lakatos Nikolas ezüstérme is. A csa-patversenyben 55,5 ponttal a kassai Lokomotívadiadalmaskodott, Œket a bŒsiek (22) követik asorrendben, a somorjaiak pedig 17,5 ponttal az5. helyre kerültek a végelszámolásnál.

Spartacus-sikerek SzófiábanEgy ezüst- és egy bronzérmet, több elŒkelŒ helye-zést szereztek a komáromi Spartacus BirkózóklubképviselŒi az Iljev fivérek emlékére tizenharmadikalkalommal megrendezett kötöttfogású kadett via-dalon, melyen tizenhárom ország 149 versenyzŒjelépett szŒnyegre. A legjobb helyezést a 76 kilóssúlycsoportban (16 álltak rajthoz) Jaromír Mádrprodukálta, aki a második helyen végzett, az 58 ki-lósok (18 induló) mezŒnyében Hosznédl Norbert adobogó legalsó fokára került. VersenyzŒtársának,Molnár Roderiknek pedig ugyanitt a 17. hely jutott.A komáromiak fŒedzŒje, egyben az országos kor-osztályos válogatott trénere, Lengyel Károly vé-dencei teljesítményét értékelve elmondta, sokmunka vár még rájuk a közelgŒ ifjúsági Európa-bajnokság rajtjáig. A 69 kilós súlycsoportban (16)Hencz Máté az 5., a 85 kilósok (16) versenyébenpedig Hencz Ákos a 10. helyen zárta a rangoserŒpróbát.

Somorjai érmek KrnovbólA somorjaiak Gladiátor Birkózóklub képviselŒilegutóbb Krnovban portyáztak, ahol a helybelibirkózóklub megalakulása 60. évfordulójának

tiszteletére rendezett viadalon álltak rajthoz. AFodor László nevelŒedzŒ vezette hétfŒs különít-mény kiváló eredményeket produkált a jubileumimegmérettetése, hiszen minden csapattagéremmel tért haza a rangos nemzetközi erŒpró-báról melyen Csehország, Lengyelország, Né-metország és Szlovákia 146 utánpótlás korosz-tályú képviselŒje küzdött a gyŒzelemért. A so-morjaiak mérlege négy arany-, egy ezüst- és két

bronzérem. A kezdŒk mezŒnyében Forgó Erik(30 kg) az elsŒ, Holocsi Bence (27 kg) a máso-dik és Pajli Ádám (30 kg) a harmadik helyre ke-rült súlycsoportjában. A fiatalabb diákok verse-nyében Horváth Denisz a 40 kilós súlycsoport-ban diadalmaskodott. Az idŒsebb diákok közöttSoós Tamás (73 kg) és Cseh Dávid (85 kg) do-minált, Simon Krisztián (59 kg) pedig a harma-dik helyen zárta a szŒnyegcsatákat. (ágh)

Nagy és Molnár József diadala

FelelŒs kiadó – Zodpovedn˘ vydavateº: BARAK LÁSZLÓ. FŒszerkesztŒ – ·éfredaktor: SZILVÁSSY JÓZSEF:. FŒszerkesztŒ-helyettes – Zástupca ‰éfredaktora: ÁGH ISTVÁN. FŒmunkatársak – Konzultanti: BODNÁR GYULA, LELKES VINCE. SzerkesztŒk – Redaktori: BERECK JÓZSEF, ªUBO BANIâ.Riporterek – Reportéri: UNDESSER TÍMEA, VLADISLAV KMEË. Fotóriporter – Fotoreportér: FOGAS FERENC. Korrektúra – Korektúra: B. ANDREJKOVICS ANNA. TördelŒszerkesztŒ – Grafická úprava: MÉSZÁROS ANGELIKA. Titkárság – Sekretariát: WIMMER ILONA, RUDINSK¯ MÁRTA, HODOSSYJÚLIA. Országos terjesztésı regionális hetilap. XLVIII. évfolyam. A szerkesztŒség címe: 929 01 Dunaszerdahely, Bartók Béla sétány 790/4. Telefonszám 031/552 59 76, 031/552 59 75 (üzenetrögzítŒ és fax), hirdetésfelvétel 031/552 34 19. Kiadóvállalat: NAP Kiadó Kft. Nyomja: PEREX, a. s., Hraniãná 16, Bratislava. Ter-jeszti a D. A. Czvedler, Kft. – Somorja és más magánterjesztŒk. ElŒfizethetŒ a szerkesztŒség címén. Regisztrációs szám: MK SR 425/91, index: 483 12. Regionálny t˘Ïdenník distribuovan˘ na celom Slovensku. XLVIII. roãník. Adresa redakcie: 929 01 Dunajská Streda, Korzo Bélu Bartóka 790/4. Tel. ã.: 031/552 59 76,031/552 59 75 (fax a záznamové zariadenie), inzertné oddelenie 031/552 34 19. Vydavateº: NAP Kiadó, spol. s r. o. Tlaã: PEREX, a. s., Hraniãná 16, Bratislava. Roz‰iruje: D. A. Czvedler, spol. s r. o. – ·amorín a súkromní distribútori. Predplatné prijíma redakcia. Reg. ã. MK SR 425/91. E–mail:[email protected]; Internet: http: //www.parameter.sk. Lapunkat a Szlovák Kulturális Minisztérium támogatja. Realizované s finanãnou podporou Ministerstva kultúry SR – program Kultúra národnostn˘ch men‰ín 2007. Vydavateº nezodpovedá za jazykovú a obsahovú úpravu objednanej inzercie. A kiadó nemvállal felelŒsséget a megrendelŒk által készített hirdetések nyelvi és stilisztikai színvonaláért.

A somorjai sikercsapat Privigyén: Molnár József, Horváth István (edzŒ), Borbély Nikolas ésMolnár Péter (balról jobbra) Képarchívum