12/2001. (i. 31.) korm. rendelet - mkb bank · lakóépületek közös használatú részeinek...

33
12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet a lakáscélú állami támogatásokról A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló 1999. évi CXXV. törvény 91. §-a (1) bekezdésének e) pontjában, valamint a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 109. §-a (1) bekezdésének j) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, a Kormány a gazdasági lehetőségekkel összhangban a házasok, a többgyermekes fiatal családok és más arra rászorultak lakásigénye kielégítése érdekében a lakáscélú támogatásokat a következők szerint szabályozza: I. Általános rendelkezések 1. Bevezető rendelkezések 1. § (1) 1 Az e rendeletben foglalt feltételek alapján állami támogatás vehető igénybe a központi költségvetésből a Magyarország területén lévő lakás építésére, vásárlására, bővítésére, korszerűsítésére, a lakóépületek közös használatú részeinek felújítására, valamint a társulati úton megvalósuló közcélú víziközmű beruházásokra. Állami támogatást vehetnek igénybe továbbá a települési önkormányzatok bérlakás-állományuk növelésére, garzonház, nyugdíjasház vagy idősek otthona létesítésére, lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésére, felújítására, városrehabilitáció keretében lakóépülettömbök korszerűsítésére, felújítására, lakbértámogatásra, megyei önkormányzatok idősek otthona, az egyházak nyugdíjasházak vagy idősek otthona létesítésére, valamint a lakhatást szolgáló egyházi ingatlanok korszerűsítésére és felújítására. Nem minősül új lakás felépítésének vagy bővítésének meglévő épület, épületrész vagy építmény átalakítása. A Lakóépületek és környezetük felújításának támogatása programon belül a 28. §-ra, valamint a 32/C. §-ra vonatkozóan közvetlenül is nyújthatnak be pályázatot a lakásszövetkezetek és a társasházak is. (2) Az e rendelet alapján nyújtható támogatások a következők: a) lakásépítési (-vásárlási) kedvezmény, b) akadálymentesítési támogatás, c) 2 fiatalok otthonteremtési támogatása, d) 3 jelzáloglevéllel finanszírozott hitelek kamattámogatása, e) kiegészítő kamattámogatás, f) kamattámogatás lakóház-felújításra és víziközmű létesítésére, g) kamattámogatás települési önkormányzatok részére [1993. évi LXXVIII. törvény 64. § (4) bekezdés], h) 4 kamattámogatás értékesítés vagy bérbeadás céljára való lakásépítéshez, i) 5 a települési önkormányzatok támogatása az önkormányzati bérlakásállomány növelése, az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítése, felújítása, közművesített építési telkek kialakítása, a városrehabilitáció keretében lakóépülettömbök korszerűsítése, felújítása, egycsatornás gyűjtő kémények (termofor kémények) felújítása, továbbá nyugdíjasházak és idősek otthona létesítése, lakbértámogatás, egyházak támogatása nyugdíjasházak és idősek otthona létesítése és a lakhatást szolgáló egyházi ingatlanok korszerűsítése, felújítása, valamint megyei önkormányzatok támogatása idősek otthona létesítése érdekében [az a)-i) pont alattiak a továbbiakban együtt: támogatás]. (3) A (2) bekezdés a)-c) pontjai szerinti támogatások - az egyéb feltételek fennállása esetén is - csak a támogatást igénylő(k) méltányolható lakásigénye kielégítése céljából nyújthatók. (4) 6 E rendelet alkalmazásában az egyes fogalmak jelentése a következő: 1. gyermek: a 7. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározottak szerinti személy; 2. tetőtér-beépítés: a lakás alapterületének bővítése tetőtérben, amely az eredeti tetőszerkezet elbontása nélkül helyiség(ek), helyiségcsoport(ok) vagy önálló rendeltetési egység építésével új építményszint (emeletszint) létrehozását jelenti; 3. emeletráépítés: meglévő épület - belső falsíkon mért legalább 1,90 métert elérő - épületmagasítással járó, függőleges irányú bővítése új építményszint létesítése érdekében; 4. 7 egycsatornás gyűjtő kémény (termofor kémény): az 1985. év előtt előregyártott egyesített vagy kettősfalú elemekből épített több szintről való bekötésre alkalmas helykímélő kéményrendszer; 5. 8 Hitelintézet: magyarországi székhellyel vagy fiókteleppel rendelkező hitelintézet, valamint a hitelintézettel egyenértékű prudenciális szabályozásnak megfelelő pénzügyi vállalkozás a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvényben foglaltaknak megfelelően, illetve a

Upload: others

Post on 05-Mar-2020

3 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet - MKB Bank · lakóépületek közös használatú részeinek felújítására, valamint a társulati úton megvalósuló közcélú víziközmű

12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet

a lakáscélú állami támogatásokról

A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló 1999. évi CXXV. törvény 91. §-a (1)

bekezdésének e) pontjában, valamint a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000.

évi CXXXIII. törvény 109. §-a (1) bekezdésének j) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, a Kormány a

gazdasági lehetőségekkel összhangban a házasok, a többgyermekes fiatal családok és más arra rászorultak

lakásigénye kielégítése érdekében a lakáscélú támogatásokat a következők szerint szabályozza:

I. Általános rendelkezések

1. Bevezető rendelkezések

1. § (1)1 Az e rendeletben foglalt feltételek alapján állami támogatás vehető igénybe a központi

költségvetésből a Magyarország területén lévő lakás építésére, vásárlására, bővítésére, korszerűsítésére, a

lakóépületek közös használatú részeinek felújítására, valamint a társulati úton megvalósuló közcélú

víziközmű beruházásokra. Állami támogatást vehetnek igénybe továbbá a települési önkormányzatok

bérlakás-állományuk növelésére, garzonház, nyugdíjasház vagy idősek otthona létesítésére, lakóépületek

energiatakarékos korszerűsítésére, felújítására, városrehabilitáció keretében lakóépülettömbök

korszerűsítésére, felújítására, lakbértámogatásra, megyei önkormányzatok idősek otthona, az egyházak

nyugdíjasházak vagy idősek otthona létesítésére, valamint a lakhatást szolgáló egyházi ingatlanok

korszerűsítésére és felújítására. Nem minősül új lakás felépítésének vagy bővítésének meglévő épület,

épületrész vagy építmény átalakítása. A Lakóépületek és környezetük felújításának támogatása programon

belül a 28. §-ra, valamint a 32/C. §-ra vonatkozóan közvetlenül is nyújthatnak be pályázatot a

lakásszövetkezetek és a társasházak is.

(2) Az e rendelet alapján nyújtható támogatások a következők:

a) lakásépítési (-vásárlási) kedvezmény,

b) akadálymentesítési támogatás,

c)2 fiatalok otthonteremtési támogatása,

d)3 jelzáloglevéllel finanszírozott hitelek kamattámogatása,

e) kiegészítő kamattámogatás,

f) kamattámogatás lakóház-felújításra és víziközmű létesítésére,

g) kamattámogatás települési önkormányzatok részére [1993. évi LXXVIII. törvény 64. § (4) bekezdés],

h)4 kamattámogatás értékesítés vagy bérbeadás céljára való lakásépítéshez,

i)5 a települési önkormányzatok támogatása az önkormányzati bérlakásállomány növelése, az iparosított

technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítése, felújítása, közművesített építési telkek

kialakítása, a városrehabilitáció keretében lakóépülettömbök korszerűsítése, felújítása, egycsatornás gyűjtő

kémények (termofor kémények) felújítása, továbbá nyugdíjasházak és idősek otthona létesítése,

lakbértámogatás, egyházak támogatása nyugdíjasházak és idősek otthona létesítése és a lakhatást szolgáló

egyházi ingatlanok korszerűsítése, felújítása, valamint megyei önkormányzatok támogatása idősek otthona

létesítése érdekében

[az a)-i) pont alattiak a továbbiakban együtt: támogatás].

(3) A (2) bekezdés a)-c) pontjai szerinti támogatások - az egyéb feltételek fennállása esetén is - csak a

támogatást igénylő(k) méltányolható lakásigénye kielégítése céljából nyújthatók.

(4)6 E rendelet alkalmazásában az egyes fogalmak jelentése a következő:

1. gyermek: a 7. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározottak szerinti személy;

2. tetőtér-beépítés: a lakás alapterületének bővítése tetőtérben, amely az eredeti tetőszerkezet elbontása

nélkül helyiség(ek), helyiségcsoport(ok) vagy önálló rendeltetési egység építésével új építményszint

(emeletszint) létrehozását jelenti;

3. emeletráépítés: meglévő épület - belső falsíkon mért legalább 1,90 métert elérő - épületmagasítással

járó, függőleges irányú bővítése új építményszint létesítése érdekében;

4.7 egycsatornás gyűjtő kémény (termofor kémény): az 1985. év előtt előregyártott egyesített vagy

kettősfalú elemekből épített több szintről való bekötésre alkalmas helykímélő kéményrendszer;

5.8 Hitelintézet: magyarországi székhellyel vagy fiókteleppel rendelkező hitelintézet, valamint a

hitelintézettel egyenértékű prudenciális szabályozásnak megfelelő pénzügyi vállalkozás a hitelintézetekről és

a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvényben foglaltaknak megfelelően, illetve a

Page 2: 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet - MKB Bank · lakóépületek közös használatú részeinek felújítására, valamint a társulati úton megvalósuló közcélú víziközmű

biztosítóintézet a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvényben foglaltaknak

megfelelően;

6.9 jelzálog-hitelintézet: magyarországi székhellyel vagy fiókteleppel rendelkező jelzálog-hitelintézet a

jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló 1997. évi XXX. törvényben foglaltaknak megfelelően;

7.10 támogatott személy:

a) a magyar állampolgár és az a személy, akit külön törvény alapján a magyar állampolgár jogai illetnek

meg,

b)11 a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy, aki a szabad mozgás és a három hónapot

meghaladó tartózkodás jogát - a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és

tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény szerint - Magyarország területén gyakorolja, és a polgárok

személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Nytv.)

szerint bejelentett lakóhellyel rendelkezik,

c) a harmadik országbeli állampolgár, ha a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és

tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvényben foglaltak szerint bevándorolt vagy letelepedett jogállással

rendelkezik,

d) a hontalan, ha a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben

foglaltak alapján ilyen jogállásúnak ismerték el;

8.12 egyedülálló: az a személy, aki hajadon, nőtlen, özvegy, elvált és nincs élettársa;

9.13 új lakás: az alapozási munkáktól kezdődően teljes egészében újonnan épített, illetőleg

emeletráépítéssel, vagy tetőtér-beépítéssel nem családi vagy ikerházon megvalósuló, a lakhatás feltételeinek

a vonatkozó jogszabályi követelmények szerint megfelelő lakóegység, amely elkészültét követően

használatbavételi vagy fennmaradási engedély köteles;14

10.15 értékesítés szempontjából új lakás: a 9. pontban meghatározottakon kívül, a 15. § (1) bekezdés

szerinti, értékesítés céljára épített új lakás az is, amelyet a használatbavételi vagy fennmaradási engedély

kiadását követően legfeljebb három évig bérlakásként hasznosítanak és első ízben történő értékesítésére ezt

követően kerül sor;

11.16 használt lakás: ténylegesen használatba vett, a lakhatás feltételeinek a vonatkozó jogszabályi

követelmények szerint megfelelő, újnak nem minősülő lakás;

12.17 komfortos lakás: a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes

szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 2. melléklet 3. pontjában meghatározott lakás;

13.18 munkaképesség-csökkenést, illetve egészségkárosodást szenvedett személy: az a személy, aki

munkaképességét legalább 67%-ban elvesztette, illetve legalább 50%-os mértékű egészségkárosodást

szenvedett;

14.19 mozgáskorlátozott személy: a súlyos fogyatékosság minősítésének és felülvizsgálatának, valamint a

fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól szóló 141/2000. (VIII. 9.) Korm. rendelet [a

továbbiakban: 141/2000. (VIII. 9.) Korm. rendelet] 1. § (5) bekezdésében meghatározott mozgásszervi

fogyatékosnak vagy a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 102/2011.

(VI. 29.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet] 2. § a) pontjában

meghatározott súlyos mozgáskorlátozott személynek minősülő személy;

15.20 akadálymentesítés: a mozgáskorlátozott személy fogyatékossága jellegéből fakadó, a

lakáshasználattal összefüggő életvitel nehézségeit csökkentő, a rendeltetésszerű használatot biztosító

műszaki akadálymentesítési munkák elvégzése új lakóépületen, vagy új lakáson, illetve meglévő

lakóépületen vagy használt lakáson;

16.21 miniszter: a 28. §-ban, valamint a 32/C. §-ban foglalt előirányzatok esetében a fejlesztéspolitikáért

felelős miniszter, egyéb esetben a lakásgazdálkodásért és lakáspolitikáért felelős miniszter.

(5)22 Az e rendeletben meg nem határozott fogalmakra vonatkozóan az országos településrendezési és

építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendeletben meghatározottakat kell figyelembe

venni.

(6)23 Az 1. § (2) bekezdés a)-h) pontjai szerinti támogatások igénybevételének jogszerűségét a Magyar

Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) ellenőrzi. Ez alól kivétel a 19. § szerinti állami adóhatósági

ellenőrzés, amelyet az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezései alapján az állami adóhatóság végez.

1/A. §24 2009. július 1-jén vagy azt követően

a) a lakásépítési (-vásárlási) kedvezményre,

b) a fiatalok otthonteremtési támogatására,

c) jelzáloglevéllel finanszírozott hitelek kamattámogatására,

d) kiegészítő kamattámogatásra,

e) az értékesítés vagy bérbeadás céljára való lakásépítés kamattámogatására

benyújtott támogatási kérelmek alapján az e rendelet szerinti állami támogatás nem nyújtható.

2. A közvetlen támogatások közös feltételei

Page 3: 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet - MKB Bank · lakóépületek közös használatú részeinek felújítására, valamint a társulati úton megvalósuló közcélú víziközmű

2. § (1)25 Az 1. § (2) bekezdés a)-c) pontjai szerinti támogatásokat (a továbbiakban: közvetlen

támogatások) a (2)-(5) bekezdésben meghatározott feltételekkel

a) az 5. § (3) bekezdése szerinti támogatás kivételével új lakás felépítéséhez,

b) az 5. § (3) bekezdése szerinti támogatás kivételével új lakás vásárlásához,

c) az 5. § (3) bekezdése szerinti támogatás kivételével lakásszövetkezet tulajdonában lévő, újonnan épített

lakrész állandó használati jogának (a továbbiakban: állandó használati jog) megszerzéséhez,

d) az 5. § (3) bekezdése és a 9. § szerinti támogatások kivételével lakás bővítéséhez,

e) az 5. § (2) bekezdése d) pontja, valamint az 5. § (3) bekezdése szerinti körben használt lakás

vásárlásához nagykorú támogatott személy, valamint a 16. életévét betöltött, tartós nevelésbe vett kiskorú

támogatott személy veheti igénybe.

(2)26 Lakás építéséhez, vásárlásához, állandó használati jog megszerzéséhez közvetlen támogatások akkor

igényelhetők, ha az igénylőnek, házastársának, élettársának és gyermekének, valamint a vele együttköltöző

családtagjainak lakástulajdona, állandó lakáshasználati joga nincs, illetve e jogok ingatlan-nyilvántartási

bejegyzésére irányuló kérelme nincs folyamatban, továbbá önkormányzati tulajdonban lévő, illetőleg

szolgálati jogviszonyhoz vagy munkakörhöz kötött lakásra bérleti jogviszonya nincs. Lakásvásárlás esetén a

közvetlen támogatás akkor igényelhető, ha az eladó az igénylőnek nem - a Polgári Törvénykönyvről szóló

1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 685. § b) pontja szerinti - közeli hozzátartozója és nem élettársa.

(3)27 E rendelet alkalmazásában a lakástulajdonnal egy tekintet alá esik a gazdasági társaság tagja által a

társaság részére vagyoni hozzájárulásként szolgáltatott, valamint az építési és használatbavételi

(fennmaradási) engedélyben meghatározott céltól, illetőleg a rendeltetésétől tartósan eltérő célra használható

lakás. Erről a tényről valamint a (2) bekezdésben foglalt feltételek teljesüléséről a közvetlen támogatást

igénylő, annak házastársa, élettársa és az együttköltöző családtag(ok) büntetőjogi felelősség mellett írásban

kötelesek nyilatkozni.

(4) A (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően közvetlen támogatás akkor is igényelhető, ha az igénylőnek,

házastársának, élettársának, kiskorú gyermekének, valamint a vele együttköltöző családtagjának

a) együttesen legfeljebb 50%-os tulajdoni hányada van egy olyan lakásban, amely tulajdonközösség

megszüntetése vagy öröklés útján került a tulajdonukba, vagy

b) a tulajdonában lévő lakása lebontását a települési önkormányzat jegyzője elrendelte vagy engedélyezte,

vagy

c)28 a lakás több mint két éve öröklés vagy ajándékozás jogcímén haszonélvezettel terhelten került a

tulajdonába és a haszonélvező bent lakik.

d)29

(5)30 A közvetlen támogatás igénybevételéhez a nem magyar állampolgár igénylő köteles:

a) a származási országának ingatlan-nyilvántartásért felelős országos hatáskörű szerve által kiállított - az

ország egész közigazgatási területére, tagállamok esetén a támogatott személy lakóhelye szerinti tagállam,

szövetségi államok esetén a támogatott személy lakóhelye szerinti szövetségi állam közigazgatási területére

vonatkozó - hivatalos iratot és annak hiteles magyar nyelvű fordítását bemutatni a hitelintézetnek, amellyel

igazolja, hogy saját magának, házastársának, élettársának, bejegyzett élettársának, gyermekének és az

együttköltöző családtag(ok)nak származási országában a (2)-(3) bekezdés szerinti lakástulajdona nincs,

valamint

b) büntetőjogi felelőssége mellett írásban nyilatkozni arról, hogy a közvetlen támogatással építeni,

vásárolni vagy bővíteni kívánt lakásban életvitelszerűen kíván tartózkodni.

3. § (1) Méltányolható a lakásigény, ha a lakás lakószobáinak a száma és a lakás építési (vásárlási)

költsége a (2) és (3) bekezdésekben foglalt feltételeknek megfelel.

(2)31 A lakásigény mértéke az igénylő és a vele együttköltöző családtagok (házastárs, élettárs, kiskorú

gyermek, valamint a 7. §-ban - a jövedelmüktől függetlenül - meghatározott családtagok) számától függően a

következő:

a) egy-két személy esetében: legalább egy és legfeljebb három lakószoba,

b) három személy esetében: legalább másfél és legfeljebb három és fél lakószoba,

c) négy személy esetében: legalább kettő és legfeljebb négy lakószoba.

Minden további személy esetében fél lakószobával nő a lakásigény mértéke. Három vagy több gyermeket

nevelő család esetében minden további személynél a lakásigény mértékének alsó határa fél lakószobával, de

legfeljebb három lakószobáig nő, felső határa egy lakószobával nő. Kettő fél lakószobát egy lakószobaként

kell figyelembe venni.

(3)32 A (2) bekezdés alkalmazásánál a padlóburkolat jellegétől függetlenül:

a) a fél lakószoba hasznos alapterülete a 6 négyzetmétert meghaladja, de nem haladja meg a 12

négyzetmétert,

b) a lakószoba hasznos alapterülete meghaladja a 12 négyzetmétert, de - a meglévő, kialakult állapotot

kivéve - legfeljebb 30 négyzetméter, amennyiben ennél nagyobb, úgy két szobaként kell számításba venni.

Amennyiben a nappali szoba, az étkező és a konyha osztatlan közös térben van, és hasznos alapterületük

Page 4: 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet - MKB Bank · lakóépületek közös használatú részeinek felújítására, valamint a társulati úton megvalósuló közcélú víziközmű

együttesen meghaladja a 60 négyzetmétert, úgy - egy lakás esetén egy alkalommal - két szobaként kell

figyelembe venni,

c) a lakószoba legalább egy 2 méter széles - ajtó és ablak nélküli - falfelülettel rendelkezik.

(4)33 Méltányolható a lakásigény, ha a lakás telekárat nem tartalmazó építési költsége (vételi ára) az

ugyanolyan szobaszámú lakásoknak e rendelet mellékletében szereplő építési átlagköltségét nem haladja

meg.

(5)34 Az együttlakó fiatal gyermektelen házaspár esetében a méltányolható lakásigény meghatározásánál

legfeljebb két születendő gyermeket, egygyermekes fiatal házaspárok esetében további egy születendő

gyermeket is számításba kell venni.

(6)35 E rendelet 3. § (5) bekezdése, valamint 5/A. §-a alkalmazásában fiatal a házaspár, ha a kölcsön vagy

lakásvásárlás esetén az adásvételi szerződés megkötése időpontjában a házastársak egyike sem töltötte be a

40. életévét.

4. §36 A közvetlen támogatás nyújtásának feltétele továbbá, hogy az igénylő(k) és az együtt költöző(k) a

rendelkezésükre álló anyagi eszközöket az építési költség vagy a vételár kiegyenlítésére használják fel. Az

igénylő(k) és az együtt költöző(k) rendelkezésére álló anyagi eszközként kell számításba venni a támogatás

nyújtásáról szóló szerződés megkötését megelőző 5 éven belül értékesített lakásának, illetve tulajdoni

hányadának az eladási árát is, amely csökkenthető:

a) az értékesített lakást terhelő és visszafizetett önkormányzati, munkáltatói támogatással,

b) a kiegyenlített lakáscélú hitelintézeti kölcsön összegével,

c) a számlával igazolt ingatlan-közvetítői jutalék összegével,

d) a támogatás nyújtásáról szóló szerződés megkötését legfeljebb egy évvel megelőzően vásárolt és az

építés helyszínéül szolgáló építési teleknek az általános forgalmi adó (a továbbiakban: áfa) összegével növelt

vételárával,

e) a támogatással vásárolni kívánt lakás telekárat is tartalmazó vételárának legfeljebb 10%-ával, ha ezen

összeg kifizetése a korábbi lakás eladását bejegyző földhivatali határozat kiadásának időpontját legfeljebb

120 nappal előzi meg,

f) olyan számlával, szerződéssel igazoltan kifizetett összeggel, amelyet az igénylő az általa vásárolt, de

meg nem valósult lakásszerzésre fizetett ki, ha az összeg az értékesítés céljára lakást építő gazdasági társaság

bíróság által elrendelt felszámolásának teljes befejezését követően nem térült meg.

II. Közvetlen támogatások

1. Lakásépítési kedvezmény és fiatalok otthonteremtési támogatása37

5. § (1) Állami támogatásként lakásépítési (-vásárlási) kedvezmény (a továbbiakban: kedvezmény) illeti

meg az igénylőt a vele közös háztartásban élő, általa eltartott és a felépített, illetőleg megvásárolt lakásba

vele együtt beköltöző gyermeke és más eltartott családtagja után az építési költség (vételár) megfizetéséhez.

(2) A kedvezmény a következő célokra nyújtható:

a) új lakás felépítése, a családi vagy ikerház emeletráépítésnek nem minősülő tetőtér-beépítésének a

kivételével,

b) az értékesítés céljára újonnan felépített és felépíttetett lakás megvásárlása,

c)38 olyan építési munkákra, amelyek eredményeképpen 50%-ot elérő arányban az igénylő tulajdonában

lévő lakása, a lakás hasznos alapterületének növelésével legalább egy lakószobával bővül,

ca) bármely építtető esetében, illetőleg

cb) két vagy több gyermeket eltartó építtető esetében, ideértve az új lakás építésének nem minősülő

tetőtér-beépítést és emeletráépítést is,

d)39 a három vagy több gyermeket eltartók vagy együtt költöző eltartott gyermekeik több mint két éve már

tulajdonában lévő lakás értékesítése, és helyette nagyobb hasznos alapterületű és legalább egy lakószobával

több szobaszámú, továbbá legalább komfortos lakás vásárlása esetén, ez utóbbi lakóingatlan

megvásárlásához, ha az értékesített lakás az eltartóknak és együtt költöző eltartott gyermekeiknek együttesen

legalább 50%-os arányú tulajdonában állt, továbbá, ha az értékesített lakás eladási árának az azt terhelő,

visszafizetett önkormányzati, illetőleg munkáltatói támogatással, valamint lakáscélú hitelintézeti kölcsönnel

csökkentett összegét a vásárlásra fordítják. A kedvezmény igénybevételével megvásárolt lakóingatlanban az

eltartók és együtt költöző eltartott gyermekeik tulajdoni hányada nem lehet kevesebb, mint az értékesített

lakásban volt.

(3)40 Fiatalok otthonteremtési támogatására jogosultak a gyermeke(ke)t nevelő, 35 év alatti házastársak,

legalább egy éve közös háztartásban élő élettársak vagy egyedülálló személyek a használt, legalább

komfortos lakás vásárlásához szükséges önerő növelése érdekében, amennyiben az ingatlan vételára nem

haladja meg Budapesten és megyei jogú városokban a 12 millió forintot, vidéken a 8 millió forintot. A lakás

Page 5: 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet - MKB Bank · lakóépületek közös használatú részeinek felújítására, valamint a társulati úton megvalósuló közcélú víziközmű

vételára legfeljebb 10%-kal térhet el a hitel-intézet által megállapított forgalmi értéktől, de nem lehet több,

mint a település besorolása szerinti, jelen bekezdésben meghatározott vételár korlát. Azt, hogy a használt

lakás a lakhatás feltételeinek a vonatkozó jogszabályi követelmények szerint megfelel, a hitelintézet a

helyszínen is köteles ellenőrizni.

(4)41 A kedvezmény összege a (2) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott esetben az első gyermek

után kilencszázezer forint, a második gyermek után egymillió-ötszázezer forint, a harmadik gyermek után

egymillió-négyszázezer forint, a negyedik gyermek után nyolcszázezer forint, minden további gyermek

esetében kettőszázezer forint.

(5)42 A kedvezmény összege a (2) bekezdés c) és d) pontjában meghatározott esetben az első gyermek után

négyszázötvenezer forint, a második gyermek után hétszázötvenezer forint, a harmadik gyermek után

hétszázezer forint, a negyedik gyermek után négyszázezer forint, minden további gyermek esetében százezer

forint.

(6)43 A fiatalok otthonteremtési támogatásának összege megegyezik az (5) bekezdés szerinti

kedvezménnyel, de nem haladhatja meg az adásvételi szerződés szerinti vételár 70%-át. E támogatást

igényelhetik a támogatást korábban született gyermekek után igénybevevők a később született gyermek(ek)

után is - az adásvételi szerződés keltének időpontjában érvényben volt összegben - abban az esetben, ha

kölcsönszerződésük van. Az igénybe vett támogatást a kölcsönből még fennálló - elsődlegesen a 12. §

szerinti - tartozás törlesztésére lehet fordítani.

(7)44 A kölcsönszerződés megkötésének időpontjában hatályban volt jogszabály rendelkezéseinek

megfelelő adóst az ott meghatározott mértékű kedvezmény a kölcsönszerződés megkötését követően született

gyermekek után is megilleti - ide nem értve a 6. § (3) bekezdés b), c) pontja szerinti gyermeket -, számításba

véve a születés időpontjában, örökbefogadásnál az örökbefogadás időpontjában meglévő (1) bekezdés

szerinti gyermekeiket, személyi és egyéb - a kölcsönszerződés megkötésekor hatályban volt rendelet szerinti

- feltételeket. Amennyiben a támogatásra jogosult adós a kedvezményt a 20. § (1) bekezdésében

meghatározott határidőt követően igényli, akkor a kedvezmény a (2) bekezdés a) és b) pontjában

meghatározott célra nyújtott és a születés időpontjában meglévő kölcsönből még fennálló tartozás

csökkentésére használható fel. A 12-13. § szerinti kölcsönök esetében a gyermek születésének, vagy örökbe

fogadásának időpontjáig esedékessé vált és az adós terhére elszámolt szerződéses kamatoknak a

kedvezményre jutó összegét is jóvá kell írni. Amennyiben az igénylés a 20. § (1) bekezdésében

meghatározott határidőn belül történik, a kedvezmény - az adós választása szerint - az építési költség

(vételár) megfizetésére is felhasználható.

5/A. §45 (1) A fiatal házaspár az önerő növelése érdekében kérheti az 5. § szerinti, kedvezményre jogosító

feltételek fennállása esetén a kedvezmény kölcsönként történő megelőlegezését (a továbbiakban:

megelőlegező kölcsön). A megelőlegező kölcsön futamidejére, kamattámogatására, valamint kamat- és

költségmegállapítási feltételeire a 13. § szerinti rendelkezések az irányadóak, minden egyéb, jelen §-ban nem

szabályozott kérdésben a kedvezményre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(2)46 A gyermektelen fiatal házaspár két születendő gyermek, egygyermekes fiatal házaspár további egy

születendő gyermek vállalása esetén hitelintézet útján - a hitelintézet által megfelelőnek minősített

ingatlanfedezet biztosítása esetén - jogosult a megelőlegező kölcsön igénybevételére. A gyermekvállalás

teljesítésére vonatkozó határidő, egyben a megelőlegezés időtartama egy gyermek esetében 4 év, két

gyermek esetében 8 év. A gyermekvállalás határidőig történő igazolt teljesítése esetén a megelőlegező

kölcsönnek az 5. § (4) bekezdése szerinti összegét az állam a hitelintézet részére közvetlenül megfizeti; ezzel

az igénylő házaspár a kedvezményt igénybe vevőnek minősül. A megelőlegező kölcsönszerződés

lakásépítési (vásárlási) kedvezménnyé alakítása céljából a lakásépítési (vásárlási) kedvezményre szerződést

kell kötni. A megelőlegező kölcsön igénybevételére irányuló szerződésnek tartalmaznia kell az igénylő fiatal

házaspár hozzájárulását ahhoz, hogy a gyermekvállalás teljesítését a Kincstár - a kincstári családtámogatási

adatbázisban már rendelkezésre álló, és a hitelintézet által szolgáltatott adatokat összevetve - megállapítsa,

valamint erről a hitelintézetet tájékoztassa. Amennyiben az igénylő házaspár nem tesz eleget a megelőlegező

kölcsönszerződést lakásépítési (vásárlási) kedvezménnyé alakító szerződéskötési kötelezettségének, úgy a

hitelintézet levélben felszólítja a támogatott személyt, hogy a szerződéskötésnek a felszólítás szerinti 15

napos határidőn belül tegyen eleget. Ennek elmulasztása esetén - amennyiben a támogatott személy a

hitelintézetnél a szerződés létrejötte ellen nem emel kifogást - a szerződés a felszólítást követő 16. napon

létrejön és a hitelintézet a Magyar Állam javára szóló jelzálogjogot valamint elidegenítési és terhelési

tilalmat az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezteti.

(3) A vállalt gyermek(ek) megszületéséig, de legfeljebb az erre vonatkozó határidő lejártáig az igénylő

házaspárt a megelőlegező kölcsönre vonatkozó szerződés alapján fizetési kötelezettség - kivéve az igénylő

házaspár által kezdeményezett szerződésmódosítással összefüggő költségeket - nem terheli. Ezen időszak

alatt a megelőlegező kölcsön törlesztése folyamán a 13. § (2) bekezdése szerint felszámítható

ellenszolgáltatásokat (kamatot, költséget és egyéb ellenszolgáltatást) a folyósító hitelintézet részére

közvetlenül az állam téríti meg.

Page 6: 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet - MKB Bank · lakóépületek közös használatú részeinek felújítására, valamint a társulati úton megvalósuló közcélú víziközmű

(4) A megelőlegező kölcsön kizárólag az 5. § (2) bekezdésének a) és b) pontjaiban meghatározott célokra

vehető igénybe.

(5) A vállalt gyermek megszületésére vonatkozó határidőt lakás vásárlása esetén az adásvételi szerződés

megkötésének időpontjától, lakás építésénél a használatbavételi engedély kiadásának napjától kell számítani.

A használatbavételi engedélyt az igénylő házaspár annak kiadását követő 15 napon belül köteles a folyósító

hitelintézetnek bemutatni. A gyermekvállalásra vonatkozó határidő a terhesség időszakára egyszer

meghosszabbodik, ha az igénylő házaspár a terhességet orvosi bizonyítvánnyal a vállalási határidő lejártáig a

folyósító hitelintézetnek igazolja.

(6)47 A gyermekvállalás teljesítéseként kell elfogadni az építtető, a vásárló örökbefogadott, valamint

bírósági vagy hatósági határozat következtében utóbb a háztartásába került vér szerinti gyermekét. A

gyermekvállalás teljesítését a Kincstár a (2) bekezdés szerinti hozzájárulás alapján megállapítja.

(7) Amennyiben az igénylő házaspár gyermekvállalását nem vagy csak részben teljesíti, úgy a

megelőlegező kölcsön meg nem született gyermekre eső részét köteles - a gyermekvállalási határidő leteltét

követő hónap első napjától kezdődően, a futamidő végéig - a hitelintézet részére visszafizetni. E

kölcsöntartozás visszafizetésének kamatfeltételeire, valamint kamattámogatására a 13. § szabályai az

irányadóak azzal, hogy a támogatásra való jogosultság maximális időtartamát a megelőlegező kölcsön

folyósításának napjától kell figyelembe venni.

(8) Az igénylő házaspár köteles az állam részére - a folyósító hitelintézet útján - részletekben megfizetni a

megelőlegező kölcsön meg nem született gyermekre eső összege után az állam által a megelőlegezés

időtartama alatt a hitelintézet számára korábban megfizetett teljes összegnek a 13. § (3) bekezdésében

meghatározott kiegészítő kamattámogatással csökkentett részét. E tartozás kamata és törlesztési feltételei

megegyeznek a (7) bekezdés szerint visszafizetendő kölcsönt igénylő házaspárra vonatkozó feltételeivel

azzal, hogy kiegészítő kamattámogatás a törlesztés során nem érvényesíthető.

(9) Az állam által a megelőlegezés időtartama alatt a hitelintézet részére megfizetett összegnek az igénylő

házaspár terhére utóbb megállapított részét és annak kamatait a hitelintézet a teljesített törlesztések szerint

fizeti meg az állam részére.

(10)48 Ha az igénylő házaspár házasságát a megelőlegezés időtartama alatt a bíróság felbontja és a

házaspár gyermekvállalását a házasság felbontásának időpontjáig nem, vagy csak részben teljesíti, úgy a

házasság felbontásának 5/C. § (1) bekezdés szerinti igazolását követő hónap első napjától a (7)-(9)

bekezdések rendelkezései szerinti visszafizetési kötelezettség terheli. E kötelezettség fennállásának, illetve

mértékének és kezdő időpontjának megállapítása a házasság felbontásakor fennálló terhesség végéig

meghosszabbodik, ha az igénylő házaspár a terhességet és annak várható időtartamát orvosi bizonyítvánnyal

a házasság felbontásának igazolásával egyidejűleg a folyósító hitelintézetnek igazolja.

(11)49 Amennyiben az igénylő házaspár a gyermekvállalását nem teljesíti, de a 30/1998. (VI. 24.) NM

rendelet szerinti egészségügyi szolgáltató igazolja, hogy az igénylő házaspár

a) a kötelező egészségbiztosítás keretében igénybe vehető meddőségkezelési eljárásokról szóló 49/1997.

(XII. 17.) NM rendelet szerinti maximális alkalommal in vitro fertilizáció (a továbbiakban: IVF) kezelésen

részt vett, vagy

b) a gyermekvállalását azért nem tudta teljesíteni, mert vele szemben az IVF kezelés megkezdése előtt,

vagy az IVF kezelések közben a 30/1998. (VI. 24.) NM rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti kizáró

egészségügyi ok merült fel,

a megelőlegezés ideje alatt az állam által megfizetett - 13. § (2) bekezdése szerinti - ellenszolgáltatásokat

nem, hanem kizárólag a megelőlegező kölcsön tőkeösszegét kell visszafizetnie, feltéve, ha a (14)

bekezdésben foglaltak is megvalósultak.

(12)50 A (11) bekezdés b) pontja szerinti igazolás kiállítása során az egészségügyi szolgáltató az

igazoláson feltünteti a kizáró ok megállapításának első időpontját, azzal, hogy az igazoláson a kizáró ok

tényén és időpontján kívül egészségügyi adat nem tüntethető fel.

(13)51 A (11) bekezdés szerinti megelőlegezés időtartama alatt az állam által megfizetett

ellenszolgáltatásokat a folyósító hitelintézethez benyújtott igazolás alapján a központi költségvetés fizeti ki

az adós helyett. Az igazolást az IVF kezelést végző intézmény által kiállított igazolás keltétől számított 60

napon belül, de legfeljebb a megelőlegezésről szóló szerződésben vállalt határidő leteltéig lehet benyújtani.

Ha az igénylő az igazolást az igazolás keltétől számított 60 napon túl nyújtja be, úgy a bejelentéstől számított

60 napon belül a hitelintézeten keresztül köteles visszafizetni az igazolás dátuma és a bejelentés időpontja

közötti időtartam alatt az állam által kifizetett kamatot, költséget és kamattámogatást.

(14)52 A hitelintézet csak olyan igazolást fogadhat el, amely alapján megállapítható, hogy a megelőlegező

kölcsönszerződés megkötésének időpontja megelőzi a kizáró ok megállapításának első időpontját.

5/B. §53 (1) A Kincstár a gyermekvállalás teljesüléséről, az arról való tudomásszerzést követő hónap 15

napjáig elektronikus úton havonta tájékoztatja a folyósító hitelintézetet.

Page 7: 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet - MKB Bank · lakóépületek közös használatú részeinek felújítására, valamint a társulati úton megvalósuló közcélú víziközmű

(2) A hitelintézet az (1) bekezdés szerinti kincstári tájékoztatást követő 15 napon belül írásban értesíti a

fiatal házaspárt arról, hogy a megelőlegező kölcsönszerződés lakásépítési (vásárlási) kedvezménnyé

alakításához szerződést kell kötni a lakásépítési (vásárlási) kedvezményre.

(3) A hitelintézet az 5. § (4) bekezdése szerinti kedvezményt legkésőbb az (1) bekezdés szerinti kincstári

tájékoztatást követő második hónapig számolja el a központi költségvetéssel. A megelőlegező

kölcsönszerződésekre ezt követően támogatás nem igényelhető.

(4) A Kincstár az 5/A. § (2) bekezdésében meghatározott, a gyermekvállalás teljesítésére vonatkozó

határidő alatt, illetve annak leteltét követő 6 hónapon belül adategyeztetésre hívhatja fel az igénylő házaspárt.

5/C. §54 (1) Az igénylő házaspár a megelőlegezés időtartama alatt bekövetkező házasságfelbontás tényét

köteles a házasság érvénytelenségét megállapító vagy a házasságot felbontó bírósági ítélet jogerőre

emelkedését követő 60 napon belül a jogerős ítélet bemutatásával a megelőlegező kölcsönt folyósító

hitelintézetnek igazolni. Amennyiben a támogatott személy az okiratot ezen határidőn belül a hitelintézetnek

nem mutatja be, úgy köteles a hitelintézeten keresztül - a hitelintézet írásbeli felszólítása kézhezvételétől

számított 30 napon belül - visszafizetni a bírósági ítélet jogerőre emelkedését követő nap és a bejelentés

tényleges időpontja közötti időtartam alatt az állam által kifizetett kamatot, költséget és kamattámogatást.

(2)55 Amennyiben az igénylő házaspár vállalt gyermeke után nem igényelt családtámogatási ellátást, akkor

- a kiállítást követő 60 napon belül - a gyermekvállalás teljesítését igazoló okiratot és a gyermek

adóazonosító jelét tartalmazó adóigazolványát köteles a megelőlegező kölcsönt folyósító hitelintézetnek

bemutatni. Amennyiben a támogatott személy a gyermekvállalás teljesítését igazoló okirat bemutatását

elmulasztja, úgy a hitelintézet 30 napos határidővel felszólítja az okirat bemutatására. Amennyiben a

támogatott személy a hitelintézet felszólításának sem tesz eleget, akkor a gyermekvállalás teljesítését igazoló

okirat kiállítása és a hitelintézet részére történő bemutatás tényleges időpontja közötti időtartamra

vonatkozóan a Magyar Állam által kifizetett kamatot, költséget és kamattámogatást köteles a Magyar Állam

részére 30 napon belül visszafizetni.

(3)56 A hitelintézet az (1) bekezdés, az 5/A. § (13) bekezdése, valamint a 24. § (5) bekezdésének a)-c)

pontja szerinti igazolások benyújtásáról, továbbá a (2) bekezdés szerinti bejelentésekről a havi

adatszolgáltatás keretében tájékoztatja a Kincstárt.

5/D. §57 6. § (1) A kedvezmény összege gyermeken kívüli más eltartott családtag után személyenként harmincezer

forint.

(2)58

(3) A kedvezmény szempontjából gyermek:

a) az igénylő vér szerinti és örökbe fogadott gyermeke,

b) az igénylő gyámsága alatt álló legalább egy éve vele együttélő és általa eltartott gyermek, ha az igénylő

vállalja, hogy a gyámság három éven belüli megszűnése esetén a kedvezményt visszafizeti,

c) az átmeneti vagy tartós nevelésbe vett gyermek, aki a gyermek- és ifjúságvédő intézettel kötött

megállapodás alapján legalább egy éve él az igénylőnél, mint nevelőszülőnél, ha ez utóbbi vállalja, hogy az

elhelyezés három éven belüli megszűnése esetén a kedvezményt visszafizeti, ha másik gyermek gondozására

megállapodást nem köt.

(4) A kedvezményt ugyanazon gyermek vagy más eltartott családtag után csak egy alkalommal lehet

igénybe venni.

7. § (1) A kedvezmény szempontjából - a (2) bekezdésben előírt feltételek fennállása esetén - az építtető,

vásárló eltartottjának minősül

a) a gyermek, ha

1. a 16. életévét még nem töltötte be,

2. a 16. életévét már betöltötte, de oktatási intézmény nappali tagozatán tanul és a 25. életévét még

nem érte el,

3.59 a 16. életévét már betöltötte, de munkaképesség-csökkenést, illetve egészségkárosodást szenvedett

személy és ez az állapota legalább egy éve tart, vagy egy év alatt előreláthatóan nem szűnik meg;

b) az építtető (vásárló) kereső tevékenységet nem folytató házastársa (élettársa), ha

1.60 munkaképesség-csökkenést, illetve egészségkárosodást szenvedett személy, vagy

2. az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, vagy

3.61 háztartáson belül gondoz legalább két olyan gyermeket, akik koruknál fogva családi pótlékra

jogosultak, illetőleg egy állandó ápolásra szoruló fogyatékos gyermeket vagy a c) pontban említett

hozzátartozót, aki munkaképesség-csökkenést, illetve egészségkárosodást szenvedett személy;

c)62 az építtetőnek (vásárlónak) vagy házastársnak szülője (mostoha- és nevelőszülője), nagyszülője,

testvére, ha az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, vagy munkaképesség-csökkenést, illetve

egészségkárosodást szenvedett személy.

(2) Az (1) bekezdésben felsorolt személyeket a kedvezményre jogosultság szempontjából csak akkor

szabad figyelembe venni, ha

Page 8: 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet - MKB Bank · lakóépületek közös használatú részeinek felújítására, valamint a társulati úton megvalósuló közcélú víziközmű

a) az építtetővel (vásárlóval) - a házastársat és gyermekeit kivéve - legalább egy éve közös háztartásban

élnek, és

b)63 havi rendszeres keresetük, jövedelmük - a gyermek jövedelmét és egyéb állami támogatását kivéve - a

szerződéskötés időpontjában hatályos külön jogszabályban megállapított öregségi nyugdíj mindenkori

legkisebb összegét nem haladja meg, továbbá

c) az építtetővel (vásárlóval) az új lakásba együtt költöznek be.

(3) Az (1) bekezdés a) pontjában említett gyermeket - a teljes ellátást biztosító intézetben tanuló gyermek

kivételével - az építtetővel (vásárlóval) közös háztartásban élőnek kell tekinteni akkor is, ha tanulmányai

folytatása miatt átmenetileg nem az építtető (vásárló) lakásában lakik.

(4) Az építtetővel (vásárlóval) közös háztartásban élő eltartott házastárs, szülők vagy nagyszülők esetében

- ha együttes jövedelmük a (2) bekezdés b) pontjában említett legkisebb mérték kétszeresét meghaladja -

egyik szülő (nagyszülő) után sem nyújtható kedvezmény.

(5) A keresetbe, jövedelembe - a lakbér-hozzájárulást, a vakok személyi járadékát és a házastársi pótlékot

kivéve - a bért, a nyugdíjat, a járadékot, a munkanélküli-ellátást és az egyéb rendszeres pénzbeni juttatást kell

beszámítani.

(6)64 A kedvezménnyel valamint a fiatalok otthonteremtési támogatásával épített, vásárolt, bővített

lakásban az építtető(k)nek, vásárló(k)nak - az 5. § (2) bekezdés d) pontjában foglaltak kivételével - legalább

50%-os tulajdoni hányaddal kell rendelkeznie. Házaspár, élettárs igénylők esetén a lakásban mindkét félnek

tulajdont kell szereznie és azt az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni. A lakásban az igénylőn kívül csak

az általa eltartott gyermek, vagy más együttköltöző családtag szerezhet tulajdont.

(7) A gyermekgondozási segélyen, díjon vagy gyermeknevelési támogatáson lévő személy a kedvezmény

szempontjából nem minősül eltartottnak, ezért utána kedvezményt elszámolni nem lehet.

8. §65 A kölcsönből még fennálló tartozás csökkentésére az 5. § (6), valamint (7) bekezdése alapján

elszámolható összeget úgy kell megállapítani, hogy a lakásépítési kedvezmény, illetve fiatalok

otthonteremtési támogatása összegét el kell osztani az állami kamattámogatás mellett folyósított kölcsön

összegével. Az így kapott arányszámmal meg kell szorozni a gyermek születésének időpontjáig az adós

terhére elszámolt - állami támogatással csökkentett - kamatokat, s ehhez kell hozzáadni a gyermek után járó

lakásépítési kedvezményt, illetve fiatalok otthonteremtési támogatását. Ezzel az összeggel csökken az

adósnak a gyermek születése igazolásakor fennálló tartozása.

8/A. §66 A kedvezmény személyi feltételeire vonatkozó rendelkezéseket a fiatalok otthonteremtési

támogatása esetében is alkalmazni kell.

2. Akadálymentesítési támogatás

9. §67 (1) Mozgáskorlátozott személy részére akadálymentes lakás építéséhez vagy vásárlásához, valamint

az akadálymentesítés többletköltségeire vissza nem térítendő állami támogatás nyújtható.

(2) Az akadálymentesítési támogatás

a) akadálymentes új lakás építéséhez, új lakás vásárlásához legfeljebb kétszázötvenezer forint, ha az

építtető vagy a vásárló, illetve az építtetővel vagy a vásárlóval együtt költöző - a Ptk. 685. § b) pontja szerinti

- közeli hozzátartozó vagy élettárs a mozgáskorlátozott személy,

b) meglévő lakáson, lakóépületen végzett akadálymentesítéshez legfeljebb százötvenezer forint,

ba) ha a lakás tulajdonosa, illetve a tulajdonossal közös háztartásban élő - a Ptk. 685. § b) pontja szerinti -

közeli hozzátartozó vagy élettárs a mozgáskorlátozott személy,

bb) ha az önkormányzati lakásra határozatlan idejű bérleti jogviszonnyal rendelkező személy vagy vele

közös háztartásban élő - a Ptk. 685. § b) pontja szerinti - közeli hozzátartozó vagy élettárs a

mozgáskorlátozott személy.

(3) Amennyiben a támogatást igénylő a lakásnak, lakóépületnek nem tulajdonosa, az akadálymentesítési

munkák elvégzéséhez a lakás, lakóépület tulajdonosának magánokiratba foglalt írásbeli hozzájárulása

szükséges, amit a hitelintézet részére a támogatási kérelemmel egyidejűleg kell benyújtani.

(4) A támogatást a mozgáskorlátozott személy vagy a vele egy háztartásban élő közeli hozzátartozó, vagy

az élettárs igényelheti, ha

a) a mozgásukban nem akadályozottak használatára tervezett és az érvényben lévő általános építési

előírások szerint megépített lakóépületet, illetve az abban lévő lakást egyáltalában nem, vagy csak

indokolatlanul nagy nehézségek árán tudná rendeltetésszerűen használni, és ezért

b) ahhoz, hogy az épületet, illetve lakását megfelelően használhassa, többletköltségek vállalásával kell azt

akadálymentessé tenni.

(5) Egy személyre tekintettel állami támogatás csak egy alkalommal vehető igénybe.

(6) Ugyanazon lakásra vagy lakóépületre akadálymentesítési támogatás több alkalommal akkor

igényelhető, ha a korábbi támogatásból elvégzett akadálymentesítés nem eredményezte más

mozgáskorlátozott személy akadálymentes lakáshasználatát. A támogatás kizárólag a mozgáskorlátozott

Page 9: 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet - MKB Bank · lakóépületek közös használatú részeinek felújítására, valamint a társulati úton megvalósuló közcélú víziközmű

személy számára eredményezhet használati előnyt, de nem szolgálhatja a lakás forgalmi értékének

növekedését.

(7) Az akadálymentesítési támogatás iránti kérelmet a hitelintézethez kell benyújtani.

(8) A mozgásszervi fogyatékosságot, illetve súlyos mozgáskorlátozottságot a következő módon kell

igazolni, a támogatásra irányuló kérelem benyújtásakor:

a)68 a 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet 7. § (3) bekezdés a) pont aa)-ac) alpontja szerinti iratokkal,

b) az orvosszakértői szervnek a 141/2000. (VIII. 9.) Korm. rendelet szerinti, a súlyos fogyatékosság

minősítését tartalmazó szakvéleményével vagy szakhatósági állásfoglalásával arról, hogy az igénylő

mozgásszervi fogyatékos vagy súlyos mozgáskorlátozott,

c)69

(8a)70 Ha a súlyos mozgáskorlátozottság igazolása céljából szükséges (8) bekezdés szerinti iratok nem

állnak rendelkezésre, a súlyos mozgáskorlátozottság 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet szerinti előzetes

vizsgálatát - a súlyos mozgáskorlátozott személy közlekedőképességének minősítését elősegítő,

rendelkezésre álló orvosi dokumentáció és egyéb iratok benyújtásával - az okmányirodák kijelöléséről és

illetékességi területéről szóló kormányrendeletben meghatározott települési, a fővárosban a fővárosi kerületi

önkormányzat jegyzőjénél (a továbbiakban: körzetközponti jegyző) lehet kezdeményezni. A körzetközponti

jegyző a kérelem beérkezésétől számított nyolc napon belül az iratok megküldésével megkeresi a

rehabilitációs szakigazgatási szervet a közlekedőképesség minősítése érdekében. A közlekedőképesség

vizsgálatára egyebekben a 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet szabályait kell alkalmazni.

(9) A támogatási kérelemhez az akadálymentesítési munkák műszaki leírását, valamint azok építési

költségét tartalmazó költségvetést mellékelni kell.

(10) E § alkalmazásában akadálymentesítési munka:

a) lépcsőt helyettesítő feljáró, rámpa kialakítása,

b) elektromosan távirányítható nyílászárók, nyitó berendezések, távnyitó szerkezetek beépítése,

c) kaputelefon beszerelése,

d) korlátok, kapaszkodók beépítése, felszerelése,

e) ajtó kiszélesítése, küszöbök megszüntetése, padlóburkolat csúszásmentesítése, járda kialakítása,

f) beépített bútorok áthelyezése, különleges elhelyezése, kialakítása,

g) különleges fürdőszobai és konyhai berendezések elhelyezése, átalakítása, áthelyezése, kialakítása,

csaptelepek, szerelvények, eszközök felszerelése, kialakítása a fogyatékosság jellege által indokolt módon és

mértékben,

h) higiéniai helyiségek kialakítása és átalakítása, méreteinek növelése, kádak, zuhanyzó tálcák kiegészítő

berendezésekkel történő kiváltása,

i) felvonó, lépcsőjáró emelőszerkezet létesítése,

j) elektromos szerelvények, aljazok, kapcsolók áthelyezése,

k) lakás komfortfokozatának növelése céljából gáz, illetve egyéb, szilárd tüzelőanyag mozgatását nem

igénylő közmű bevezetése, illetve belső hálózatának kialakítása, központosított fűtés kialakítása vagy

cseréje, beleértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is.

(11) Az akadálymentesítési munka része a (10) bekezdés szerinti munkákhoz közvetlenül kapcsolódó

helyreállítási munka is, az akadálymentesítés közvetlen költségeinek legfeljebb 40%-áig.

10. §71 (1) Az akadálymentesítési támogatásra való jogosultság elbírálását a hitelintézet végzi, melynek

során figyelembe veszi a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (a továbbiakban:

MEOSZ) álláspontját.

(2) A hitelintézet a MEOSZ-nak a támogatásra való jogosultság megalapozottságával kapcsolatos

álláspontjának kikérésére köteles, de a hitelintézetet a támogatás elbírálásakor a MEOSZ álláspontja nem

köti.

(3) A mozgáskorlátozott személy vagy a vele egy háztartásban élő közeli hozzátartozó, illetve élettárs

hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy a támogatás elbírálásához szükséges iratokat a hitelintézet a MEOSZ

részére megküldje.

3.72

11. §73

III. Kamattámogatások

1. Jelzáloglevéllel finanszírozott hitelek kamattámogatása74

Page 10: 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet - MKB Bank · lakóépületek közös használatú részeinek felújítására, valamint a társulati úton megvalósuló közcélú víziközmű

12. §75 (1) Az állam a támogatott személyek részére nyújtott lakáscélú jelzáloghitelek kamatainak

csökkentése érdekében jelzálog-hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél kamattámogatásával támogatást

nyújt. A támogatást a kibocsátó jelzálog-hitelintézet azon jelzáloglevelei után jogosult igénybe venni,

amelyekkel finanszírozott jelzáloghitel-ügylet az alábbi feltételeknek együttesen megfelel:76

a) célja lakás vásárlása, építése, bővítése, korszerűsítése vagy a 16. § (1) bekezdésben meghatározott cél;

b)77 lakásvásárlás esetén az eladó a jelzáloghitel adósának, adóstársának nem - a Ptk. 685. § b) pontja

szerinti - közeli hozzátartozója és nem élettársa. Ez alól kivétel a közös tulajdon megszüntetése, ide nem

értve a házasság, illetve az élettársi kapcsolat fennállása alatt a házastársak, illetve élettársak között fennálló

közös tulajdon megszüntetését;

c)78 legalább egyik adósa támogatott személy;

d)79 összege nem haladhatja meg lakás építése, új lakás vásárlása esetén a 15 millió forintot, használt lakás

vásárlásánál, lakásbővítésnél és korszerűsítésnél az 5 millió forintot;

e)80 lakás építése, vásárlása, bővítése esetén - a 20. § (3) bekezdés kivételével - az adósnak, adóstársnak,

ezek házastársának, élettársának és szülői felügyelete alatt álló kiskorú gyermekeinek, valamint az

együttköltöző családtagjainak írásban tett nyilatkozata alapján a 12. §, illetőleg a 13. §, valamint a korábban

hatályban volt jogszabályok alapján államilag támogatott lakásépítési, -vásárlási, -bővítési célú fennálló

kölcsönük (a továbbiakban együtt: államilag támogatott kölcsön) nincs, illetve

ea) ha az e) pontban szereplő személyeknek államilag támogatott kölcsönük van, és együttes

nyilatkozatukban vállalják, hogy azt a korábbi kölcsönt folyósító hitelintézetnek az új kölcsönszerződés

aláírását követő 360 napon belül visszafizetik,

eb) az ea) pont szerint vállalt kötelezettség nem teljesítése esetén az új kölcsön kamattámogatására való

jogosultság megszűnik, és az igénybe vett kamattámogatást a folyósítás napjától a Ptk. 232. §-a szerinti

kamatokkal együtt 30 napon belül vissza kell fizetni a központi költségvetésbe, az új kölcsönt folyósító

hitelintézeten keresztül;

f)81 az e) pontban foglalt feltétel nem vonatkozik arra a szülőre, nagyszülőre, aki csak nagykorú

gyermekének, unokájának államilag támogatott kölcsön ügyletében - tulajdont nem szerző - adóstárs, vagy a

12. §, illetőleg a 13. § alapján azzá válik;

g)82 ügyleti kamata és a támogatás időtartama alatt - a szerződésszegést, valamint az előtörlesztési díjat

kivéve - bármilyen címen felszámított költség és egyéb ellenszolgáltatás együttes éves mértéke legfeljebb a

(4) bekezdés szerint számított, a szerződéskötéskor és a kamatperiódus lejártakor érvényes

állampapírhozamnak vagy referenciahozamnak a 110%-a, növelve 4 százalékponttal, csökkentve a (3)

bekezdés szerinti kamattámogatással.

(2)83 A kamattámogatást a jelzáloghitel-ügylethez kapcsolódó jelzáloglevél teljes futamidejére, de

legfeljebb a támogatás alapjául szolgáló jelzáloghitel-ügylet futamidejének első 20 évére, az (1) bekezdés

szerinti feltételeknek megfelelő jelzáloghitel-állományt meg nem haladó összegű jelzáloglevél-állomány után

lehet igénybe venni. A jelzáloghitel-ügyletek forrásául a támogatás időtartama alatt több, különböző

alkalommal kibocsátott jelzáloglevél is szolgálhat.

(3)84 A kamattámogatás mértéke megegyezik

a) új lakás építésénél, vásárlásánál a (4) bekezdés szerint számított

aa) állampapírhozam vagy

ab) referenciahozam

60%-ával;

b) használt lakás vásárlásánál, bővítésénél, korszerűsítésénél a (4) bekezdés szerint számított

ba) állampapírhozam vagy

bb) referenciahozam

40%-ával.

(4)85 Az (1) bekezdés g) pontja szerinti ügyleti kamat, költség és egyéb ellenszolgáltatás, valamint a

kamattámogatás (3) bekezdés szerinti mértékét

a) az Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: ÁKK Zrt.)

által havi rendszerességgel közzétett, a közzétételt megelőző három naptári hónapban tartott állampapír-

aukciókon kialakult átlaghozamok az adott aukción elfogadott mennyiségekkel súlyozott számtani átlagának

figyelembevételével megállapított, a hitelügylethez kapcsolódó jelzáloglevél-sorozattal azonos futamidőre

vonatkozó állampapírhozam,

b) az a) pont szerinti állampapírhozam hiányában, az érintett futamidő tekintetében az ÁKK Zrt. által havi

rendszerességgel közzétett, az elsődleges forgalmazók árjegyzési kötelezettsége alapján kereskedési

naponként számított és közzétett, a hitelügylethez kapcsolódó jelzáloglevél-sorozattal azonos futamidőre

vonatkozó referenciahozamoknak a közzétételt megelőző három naptári hónapra vonatkozó számtani

átlagának

alapulvételével kell meghatározni.

Page 11: 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet - MKB Bank · lakóépületek közös használatú részeinek felújítására, valamint a társulati úton megvalósuló közcélú víziközmű

(5)86 Amennyiben a hitelügylethez kapcsolódó jelzáloglevél-sorozattal azonos futamidőre vonatkozó

állampapírhozam vagy referenciahozam sincs, akkor az (1) bekezdés g) pontja szerinti ügyleti kamat, költség

és egyéb ellenszolgáltatás, valamint a kamattámogatás (3) bekezdés szerinti mértékét a legközelebbi

futamidőre vonatkozó állampapírhozam, ennek hiányában a legközelebbi futamidőre vonatkozó

referenciahozam alapulvételével kell meghatározni azzal, hogy amennyiben két legközelebbi futamidő is

felmerül, akkor az ezekhez tartozó állampapírhozamok, vagy referenciahozamok számtani átlagát kell

figyelembe venni. A (4) bekezdés és jelen bekezdés szerinti futamidőként a tőkepiacról szóló 2001. évi

CXX. törvény 5. §-a (1) bekezdésének 56. pontja szerinti hátralévő átlagos futamidőt kell figyelembe venni,

kiegészítve a (4) bekezdés b) pontja vonatkozásában azzal, hogy azt az adott három hónapos időszakba eső

hónapok tizenötödik napján - amennyiben pedig ez a nap nem kereskedési napra esik, akkor az ezt követő

első kereskedési napon - fennálló referenciahozam-értékekhez tartozó hátralévő átlagos futamidők számtani

átlagaként kell számítani. A támogatás mértékét fix kamatozású jelzáloglevéllel biztosított forrás esetén a

jelzáloglevél kibocsátásakor érvényes állampapírhozam vagy referenciahozam alapján kell meghatározni a

jelzáloglevél teljes futamidejére, de legfeljebb 20 évre.

(6)87 Amennyiben a kamattámogatást jelzáloglevéllel finanszírozott kölcsön után veszik igénybe, úgy

ahhoz az ügylethez a 13. § szerinti kiegészítő kamattámogatás nem vehető igénybe.

(7)88 A jelzálog-hitelintézet azon jelzáloglevél állománya után is jogosult az e § szerinti kamattámogatást

igénybe venni, amely

a) hitelintézet, illetve biztosító által nyújtott kölcsönügyletek megvásárlását, vagy

b) hitelintézet javára, Magyarország területén lévő ingatlanon alapított önálló jelzálogjog megvásárlását

finanszírozza, és a megvásárolt követelés, illetve a megvásárolt önálló jelzálogjog által biztosított követelés

legkésőbb a megvásárlásának időpontjától mindenben megfelel az (1) bekezdésben, kiegészítő

kamattámogatású kölcsönök esetében a (8) bekezdésben meghatározott feltételeknek.

(8)89 A kiegészítő kamattámogatású kölcsönök forrásául szolgáló jelzáloglevél-állomány után akkor

vehető igénybe kamattámogatás, ha a támogatás alapjául szolgáló jelzáloghitel-ügylet az (1) bekezdés g)

pontjában, valamint a 13. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott feltételeknek megfelel.

(9)90 A követelés vagy önálló jelzálogjog megvásárlása miatt felmerült költségek megtérítésére a jelzálog-

hitelintézet a megvásárlás időpontjában az érintett kölcsönszerződés alapján fennálló tőketartozás 0,5%-át

fizeti meg a követelést, illetve önálló jelzálogjogot eladó hitelintézet számára, ha e hitelintézet az ügyfél által

fizetendő kamatot és költséget a 12. §, illetőleg a 13. § alapján határozta meg. Ezen összeget a jelzálog-

hitelintézet utólag igényelheti a Kincstártól.

(10)91 A kibocsátó jelzálog-hitelintézet havonta igényelheti a (3) bekezdés szerinti támogatást, illetőleg a

(9) bekezdés szerinti költségtérítést a Kincstártól.

(11)92 Az (1) bekezdés alkalmazásánál korszerűsítés a lakás komfortfokozatának növelése céljából víz-,

csatorna-, elektromos-, gázközmű bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése, fürdőszoba létesítése olyan

lakásban, ahol még ilyen helyiség nincs, központosított fűtés kialakítása vagy cseréje, beleértve a

megújítható energiaforrások (pl. napenergia) alkalmazását is, az épület szigetelése, beleértve a hő-, hang-,

illetve vízszigetelési munkálatokat, a külső nyílászárók energiatakarékos cseréje, tető cseréje, felújítása,

szigetelése. A korszerűsítés része az ehhez közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka, a korszerűsítés

közvetlen költségeinek 20%-áig. E munkákhoz csak az építési termékek műszaki követelményeinek,

megfelelőség igazolásának, valamint forgalomba hozatalának és felhasználásának részletes szabályairól

szóló rendelet szerinti megfelelőségi igazolással rendelkező termékeket lehet felhasználni.

(12)93 A (4) bekezdés szerinti - a betéti kamat és az értékpapírok hozama számításáról és közzétételéről

szóló kormányrendeletnek megfelelően számított - állampapírhozamokat, illetve referenciahozamokat az

ÁKK Zrt. az internetes honlapján minden hónap harmadik munkanapjáig közzéteszi. Az e bekezdés szerinti

állampapírhozamok vagy referenciahozamok alapján megállapított az (1) bekezdés g) pontja szerinti ügyleti

kamatot, költséget és egyéb ellenszolgáltatást, valamint a (3) bekezdés szerinti kamattámogatást a közzététel

naptári hónapját követő hónapban kell alkalmazni.

(13)94 A támogatott kölcsön forrásául szolgáló jelzálog levelek - ügyletek során történő -

figyelembevételének részletes szabályairól, valamint a kamattámogatás egységes elszámolási rendjéről a

jelzálog-hitelintézetek a miniszterrel megállapodást kötnek.

2. Kiegészítő kamattámogatás

13. § (1)95 Kiegészítő kamattámogatást vehet igénybe a 30 millió forintot meg nem haladó összegű - a

telekár nélkül számított - az áfa összegét is tartalmazó építési költségek vagy vételár esetén a 12. § (1)

bekezdésének b), valamint e)-f) pontjaiban foglalt feltételek mellett új lakás építésére vagy értékesítés céljára

felépített új lakás megvásárlására a házaspár, ha legalább egyikük támogatott személy, vagy a gyermeket

nevelő támogatott személy.

Page 12: 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet - MKB Bank · lakóépületek közös használatú részeinek felújítására, valamint a társulati úton megvalósuló közcélú víziközmű

Az építési költségek, illetőleg a vételár kiegyenlítéséhez felvett hitelintézeti kölcsön vagy biztosítóintézeti

jelzáloghitel (a továbbiakban együtt: kölcsön) összege legfeljebb 15 millió forint, amely kamatainak

megfizetéséhez az állam 20 évig nyújt támogatást. A kiegészítő kamattámogatásos kölcsönnel érintett

ingatlanban a jogosult igénylőknek legalább 50%-os tulajdoni hányaddal kell rendelkeznie. A kölcsönösszeg

nem haladhatja meg az igénylő, annak élettársa, az eltartott gyermekek és családtagok együttes tulajdoni

hányadával arányos építési költségeket (vételárat). Ha a méltányolható lakásigénynek megfelelő lakás építési

költsége (vételára) meghaladja a 30 millió forintot, úgy a méltányolható nagyságot meg nem haladó

tényleges szobaszámra meghatározott építési költséget kell a felső határként alkalmazni.

(2)96 A kiegészítő kamattámogatást csak olyan kölcsönszerződéshez lehet igénybe venni, amelyben a

hitelező vállalja, hogy a támogatás időtartama alatt a kamat és a törlesztés folyamán - a szerződésszegést,

valamint jelzáloglevéllel történő finanszírozás esetén az előtörlesztési díjat kivéve - bármilyen címen

felszámított költség és egyéb ellenszolgáltatás együttes éves mértéke nem haladja meg

a)97 a változó, illetőleg a legfeljebb egy évig állandó kamatozású kölcsön esetén az ÁKK Zrt. által havi

rendszerességgel közzétett, a közzétételt megelőző három naptári hónapban tartott 12 hónapos névleges

futamidejű diszkont kincstárjegy aukcióin kialakult átlaghozamok adott aukciókon elfogadott

mennyiségekkel súlyozott számtani átlagának 110 százaléka 4 százalékponttal növelt mértékét,

b)98 az egy évnél hosszabb időszakra állandó kamatozású kölcsön esetén az ÁKK Zrt. által havi

rendszerességgel közzétett, a közzétételt megelőző három naptári hónapban tartott ötéves névleges

futamidejű államkötvény aukcióin kialakult átlaghozamok adott aukciókon elfogadott mennyiségekkel

súlyozott számtani átlagának 110%-a 4 százalékponttal növelt mértékét,

c)99 az ÁKK Zrt. által havi rendszerességgel közzétett, az elsődleges forgalmazók árjegyzési

kötelezettsége alapján kereskedési naponként számított és közzétett referenciahozamoknak a közzétételt

megelőző három naptári hónapra vonatkozó számtani átlagának 110%-a 4 százalékponttal növelt mértékét,

amennyiben az érintett futamidőre az a) és b) pontban meghatározott módszer alapján átlaghozam nem

számítható.

(3)100 A kiegészítő kamattámogatás a (2) bekezdés a) és b) pontjai szerint számított állampapírhozam

60%-a, vagy a (2) bekezdés c) pontja szerint számított referenciahozam 60%-a. A támogatott kölcsön

adósának törlesztési terheit csökkentő ezen kamattámogatás havi összege legfeljebb az ügyleti vagy üzleti év

kezdetekor fennálló még esedékessé nem vált tőketartozás után számított összeg 1/12-ed része. A kölcsön

részfolyósítása vagy 1 havi törlesztőrészletet meghaladó előtörlesztése esetén a kamattámogatás a fennálló

még esedékessé nem vált tőketartozás után számított összeg havi időarányos része.

(4)101 A (2) és (3) bekezdésben meghatározott kamat- és költségmértéket a kölcsön kamatainak

változásánál, és a hitelező által választott ügyleti vagy üzleti év fordulójának napján, az akkor fennálló

tőketartozásra kell alkalmazni. A (2) bekezdés a) és b) pontja szerinti - a betéti kamat és az értékpapírok

hozama számításáról és közzétételéről szóló kormányrendeletnek megfelelően számított - állampapír

átlaghozamot, valamint a (2) bekezdés c) pontja szerint számított referenciahozamot az ÁKK Zrt. az

internetes honlapján minden naptári hónap harmadik munkanapjáig közzéteszi. Az e bekezdés szerinti

állampapírhozamok, vagy referenciahozamok alapján megállapított, a (2) bekezdés szerinti ügyleti kamatot,

költséget és egyéb ellenszolgáltatást, valamint a (3) bekezdés szerinti kamattámogatást a közzététel naptári

hónapját követő hónapban kell alkalmazni.

(5) Ha a hitelnyújtó által alkalmazott mérték a (2) bekezdésben meghatározott kamat és költség mértéket

legfeljebb fél százalékkal haladja meg, akkor a kamat mértékét nem kell módosítani. Egy évnél hosszabb

időszakra állandó kamatozású hitelek esetében a támogatás, a kamat és a költség mértéket csak a szerződés

megkötésekor és az állandó kamat meghatározott időszakának lejártakor kell alkalmazni.

(6)102 A kiegészítő kamattámogatással érintett kölcsön adósát a támogatás időtartama alatt ügyleti kamat és

a törlesztés folyamán - a szerződésszegést, valamint jelzáloglevéllel történő finanszírozás esetén az

előtörlesztési díjat kivéve - bármilyen címen felszámított költség és egyéb ellenszolgáltatás jogcímén terhelő

fizetési kötelezettség együttes mértéke nem haladhatja meg a (2) bekezdésben meghatározott mértéknek a (3)

bekezdés szerinti támogatással csökkentett mértékét.

14. § (1) A kiegészítő kamattámogatásra megszerzett jogosultság a kölcsönszerződés megszűnéséig - a

zálogtárgyban beálló esetleges változástól függetlenül - változatlan feltételekkel marad fenn.

(2) A kiegészítő kamattámogatás nem nyújtható a lakás-takarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII.

törvény szerint megkötött lakás-előtakarékossági szerződés alapján folyósított alacsony, nem változó

kamatozású lakáskölcsönre.

3. Kamattámogatás értékesítés vagy bérbeadás céljára való lakás építéséhez

15. § (1)103 Ha a jogi személy, jogi személyiség nélküli társaság vagy egyéni vállalkozó, természetes

személy részére való értékesítés céljára új lakást épít, vagy építtet, vagy bérbeadás céljára lakást építtet, és

szerződésben vállalja, hogy a lakást vagy értékesíti vagy legalább 20 évig bérbe adja, illetőleg a bérbeadásra

Page 13: 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet - MKB Bank · lakóépületek közös használatú részeinek felújítására, valamint a társulati úton megvalósuló közcélú víziközmű

vállalt időszak alatt értékesíti, úgy az e célra felvett hitelintézeti kölcsön kamatainak megfizetéséhez az állam

támogatást nyújt, amennyiben a lakás telekár nélkül számított és a szerződésben vállalt - az áfa összegét is

tartalmazó - eladási ára, bérbeadás esetén az építési költsége a 30 millió forintot nem haladja meg. Az

építtető az állami támogatás igénybevételére nem jogosult, amennyiben az építést a „Sikeres

Magyarországért” Vállalkozásfejlesztési Hitelprogram, illetve a „Sikeres Magyarországért” Bérlakás

Hitelprogram keretében felvett kölcsönből valósítja meg.

(2) A bérbeadás céljára építtetett lakások esetén az építtetőt a kamattámogatás csak abban az esetben illeti

meg, amennyiben vállalja, hogy a kamattámogatás igénybevételével létrehozott bérlakást - az

önkormányzatot, a közhasznú társaságot és a lakásszövetkezetet kivéve - a vele tulajdonosi kapcsolatban

vagy munkaviszonyban nem álló magánszemély részére adja bérbe, és a vállalt kötelezettség nem teljesítése

esetén az igénybe vett támogatást visszafizeti.

(3)104 Az építési költségek legfeljebb 70%-át kitevő és lakásonként 15 millió forintot meg nem haladó

kölcsönösszegig - a személyes körülményekre vonatkozók, valamint a kamattámogatás számítási alapja

kivételével - a kiegészítő kamattámogatás 13. §-ban foglalt rendelkezéseit kell alkalmazni. A

kamattámogatás összegét a 13. § (3) bekezdés alapján kell meghatározni azzal, hogy a kamattámogatás

számítási alapja a kamatfizetéskor fennálló, nem késedelmes kölcsöntartozás. A kölcsön folyósítása

szakaszosan - készültségi fokkal arányosan - történik.

(4)105 Ha a jogi személy, jogi személyiség nélküli társaság vagy egyéni vállalkozó értékesítési célú

lakásépítése érdekében saját tulajdonú, építési teleknek nem minősülő telekingatlanát a 253/1997. (XII. 23.)

Korm. rendelet, illetve a települések helyi építési szabályzatában előírtak szerinti közművesítés útján

lakótelekké alakítja és szerződésben vállalja, hogy a telket 5 éven belül a ráépített lakóingatlannal együtt

értékesíti, úgy az e célra felvett hitelintézeti kölcsön kamatainak megfizetéséhez az állam támogatást nyújt.

Az építési telek kialakításának legfeljebb 50%-át kitevő és építendő lakásonként 2 millió forintot, de

ugyanazon telken több lakás építése esetén telkenként 26 millió forintot meg nem haladó kölcsönösszegig - a

személyes körülményekre vonatkozók kivételével - a kiegészítő kamattámogatás 13. §-ban foglalt

rendelkezéseit kell alkalmazni. Az ilyen célra felvett kölcsön a (3) bekezdésben meghatározott, az

értékesítési, illetve bérbeadási célú lakások felépítésére igénybe vehető, állami kamattámogatású kölcsön

összegét csökkenti.

(5)106 Ha az (1) és (4) bekezdésben az állami kamattámogatású kölcsön feltételeként meghatározott

szerződéses kötelezettségek valamelyikét az igénybe vevő megszegi, akkor az igénybe vett kamattámogatás

összegét és annak a folyósítás napjától a Ptk. 232. §-a szerint számított kamatait köteles haladéktalanul

visszafizetni. Ha a (4) bekezdés szerinti kölcsön esetében az igénylő az előzetesen építeni vállalt lakásoknál

kevesebb lakást épít, úgy az igénybe vett kamattámogatás meg nem épített lakásokra eső arányos összegét és

annak a folyósítás napjától a Ptk. 232. §-a szerint számított kamatait köteles haladéktalanul visszafizetni.

(6)107 E § alapján nyújtható kamattámogatás a Szerződés 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra

való alkalmazásáról szóló 2006. december 15-i 1998/2006/EK bizottsági rendelet (HL L 379. 2006.12.28. 5.

o.) hatálya alá tartozó támogatásnak minősül. A csekély összegű támogatás odaítélésének feltétele, hogy a

kedvezményezett nyilatkozik az előző három pénzügyi évben általa igénybe vett csekély összegű

támogatások támogatástartalmáról. Minden egyes új csekély összegű támogatás odaítélésekor az adott

pénzügyi évben, valamint az előző két pénzügyi év alatt odaítélt csekély összegű támogatás teljes összegét

figyelembe kell venni. A támogatást nyújtó köteles írásban tájékoztatni a kedvezményezettet a

kölcsönszerződésben arról, hogy csekély összegű támogatásban részesül. A tájékoztatásnak kifejezetten

utalnia kell a bizottsági rendeletre, hivatkozva annak pontos címére és az Európai Unió Hivatalos Lapjában

való kihirdetésére, valamint meg kell határoznia a támogatás pontos összegét támogatástartalomban

kifejezve.

4. Lakóház-felújítási és víziközmű kamattámogatás

16. § (1)108 A felújítási alapképzés (2) bekezdésben előírt mértékű teljesítése és hitelintézetnél vagy a

lakástakarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII. törvény (a továbbiakban: Ltp.) szerinti szakosított

hitelintézetnél elkülönített számlán történő elhelyezése esetén a lakásszövetkezeti tulajdonú és a társasház

lakóépületek közös tulajdonú részeinek korszerűsítéséhez, felújításához, hitelintézettől felvett kölcsön

kamatának megfizetéséhez a Magyar Állam támogatást nyújt. A támogatás mértéke a támogatás alapjául

szolgáló kölcsönügylet első 5 évében a kamat 70%-a, a második 5 évében a kamat 35%-a. E támogatás nem

vehető igénybe a „Sikeres Magyarországért” Panel Plusz Hitelprogram keretében nyújtott kölcsön

törlesztéséhez.

(2) A társasház lakóépület közös tulajdonban álló, valamint a lakásszövetkezet tulajdonában álló

épületrészek felújításához az (1) bekezdésben meghatározott kamattámogatás akkor vehető igénybe, ha a

felújítási hozzájárulás havi mértéke

Page 14: 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet - MKB Bank · lakóépületek közös használatú részeinek felújítására, valamint a társulati úton megvalósuló közcélú víziközmű

a) a lakóépület használatbavételét, illetőleg a felújítását követő 15 éven belül: felvonó nélküli lakóépület

lakásainál 6 Ft/m2-nél, felvonóval rendelkező lakóépület lakásainál 8 Ft/m2-nél,

b) a lakóépület használatbavételét, illetőleg a felújítását követő 16. évtől a lakóépület felújításáig, illetőleg

ismételt felújításáig; felvonó nélküli lakóépület lakásainál 10 Ft/m2-nél, felvonóval rendelkező lakóépület

lakásainál 12 Ft/m2-nél

nem kevesebb.

(3)109 Az (1) bekezdés szerinti támogatás nem nyújtható, ha

a) a társasház vagy a lakásszövetkezet legalább a (2) bekezdés szerinti mértékben alapot nem képez, az

alap pénzeszközeit nem hitelintézeti vagy Ltp. szerinti szakosított hitelintézeti elkülönített számlán helyezi

el, vagy azt részben vagy egészben nem felújítási munkákra használta fel, vagy

b) a társasház, vagy a lakásszövetkezet az első közgyűlésétől, vagy ha az épület használatbavétele későbbi

időpontra esik úgy ettől, vagy az értékesítés céljára épített lakóépület birtokbavételétől számított 90 napon

belül az előírt mértékkel az alapképzés megkezdését elmulasztotta,

c) a társasház, vagy a lakásszövetkezet az e § szerinti felújítási alap képzését hitelintézet vagy Ltp. szerinti

szakosított hitelintézet által kiállított igazolással legalább 2 évre visszamenőleg, vagy ha a felújítási alap

képzésének megkezdésére előírt b) pont szerinti határidő ennél rövidebb, úgy ezen időszakra nem igazolja.

(4)110 Támogatás a (3) bekezdés b) pontjában foglalt határidő elmulasztása esetén akkor nyújtható, ha a

képzés megkezdése időpontjától számított folyamatos és előírt mértékű teljesítés mellett legalább 2 év már

eltelt.

(5)111 E rendelet alkalmazásánál felújítási munkák fogalmára a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII.

törvény 56. §-ának 2.3 pontjában meghatározottak az irányadók.

(6)112 A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény, valamint a vízgazdálkodási társulatokról szóló

160/1995. (XII. 26.) Korm. rendelet alapján működő vízgazdálkodási társulat útján megvalósuló helyi

jelentőségű közcélú közműlétesítményeknek, vagy egyedi szennyvízelvezetés építéséhez a lakosság

érdekeltségi hozzájárulásból fedezett munkáihoz felvett hitel kamatainak a törlesztés első öt évében 70%-át,

a második öt évében 35%-át - a kölcsönt igénylő társulat helyett - a költségvetés a hitelintézetnek megtéríti,

függetlenül attól, hogy a beruházást vagy a beruházás lebonyolítását ki végzi. A kamatkedvezmény számítási

alapja legfeljebb az egyéves futamidejű állampapír referenciahozama tárgyév január 1-jét megelőző féléves

átlagának 1,3-szerese lehet. A kedvezményes kölcsön összege legfeljebb a halasztott vagy részletfizetéssel

teljesítendő lakossági közműfejlesztési hozzájárulás összege, amely a halasztott vagy részletfizetéssel érintett

ingatlanonként legfeljebb 200 ezer forint lehet. A kölcsön folyósítása szakaszosan - a támogatási cél

teljesítését igazoló számla alapján - történik. Az önkormányzat vagy a társulat által a hitel futamideje alatt a

kivitelezést végző szervezettel kötött szerződés alapján - közterület-használati díj, földterület-, épület-,

irodatechnikai berendezés-, felvonulási terület bérlet, adásvétel stb. jogcímen, vagy alvállalkozói

munkavégzés során - és a lakossági közműfejlesztési hozzájárulásként beszedett bevételeket negyedévenként

a kamattámogatott hitel tőketörlesztésére és kamattörlesztésre kell fordítani. Új települési szennyvízközmű-

rendszer megvalósítása esetén a kamatkedvezmény igénybevételének feltétele az önkormányzat arról tett

nyilatkozata, hogy a beruházás üzembe helyezésétől számított öt éven belül csatornadíj-támogatásra nem tart

igényt. E hitel törlesztését az utolsó folyósítást követő ötvennégy hónapon belül meg kell kezdeni.

(7)113 A (6) bekezdés szerinti új települési szennyvízközmű-rendszer beruházásnak minősül az a fejlesztés,

amelynek keretében az ellátatlan településen szennyvízcsatorna-hálózat épül és/vagy új tisztítómű létesül,

vagy meglévő tisztítómű kapacitásbővítése valósul meg.

(8)114

(9)115 Az (1) bekezdésben meghatározott támogatás nem nyújtható az Ltp. szerint megkötött lakás-

előtakarékossági szerződés alapján folyósított alacsony, nem változó kamatozású lakáskölcsönre.

(10)116 Az (1) bekezdés szerinti kamattámogatott kölcsön igénybevételének feltétele, hogy a társasház,

vagy a lakásszövetkezet vállalja, hogy a hitelintézet részére a hitelintézet által elfogadott költségvetésben

szereplő teljes felújítási költség legalább 70%-áról a társasház, vagy a lakásszövetkezet nevére kiállított

számlákat legkésőbb az utolsó kölcsönrész folyósításáig bemutatja.

IV. A lakásépítési kedvezmény, a fiatalok otthonteremtési támogatása és a

kamattámogatások közös szabályai117

17. § (1)118 Az építtetőt (vásárlót) közvetlen támogatások e rendeletben foglalt lakás építése, vásárlása

esetén illeti meg. Ugyanazon gyermek után egy közvetlen támogatás - a lakásépítési kedvezmény vagy a

fiatalok otthonteremtési támogatása - vehető igénybe.

(2) A nem értékesítés céljára épült és befejezett épület (lakás) tulajdonjogának átruházása esetén az új

tulajdonost a közvetlen támogatások és a kiegészítő kamattámogatás nem illeti meg.

(3)119

Page 15: 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet - MKB Bank · lakóépületek közös használatú részeinek felújítására, valamint a társulati úton megvalósuló közcélú víziközmű

(4)120 Épülő (de használatbavételi engedéllyel még be nem fejezett) lakóingatlan tulajdonjogának az építés

befejezése előtti átruházása esetén

a) ha az építkezés 1998. december 31-e előtt kiadott építési engedély alapján történt, úgy a 11. és 13. §-ok

szerinti támogatás kivételével, egyéb esetben az e rendelet szerinti valamennyi támogatás illeti meg az új

tulajdonost;

b) az átruházó részére megállapított támogatásokat törölni kell, és a már folyósított támogatásokat a Ptk.

232. §-a szerint az igénybevétel napjától számított kamataival együtt köteles visszafizetni.

18. § (1)121 A közvetlen támogatások és a kamattámogatások igénybevételi feltételeinek meglétét a

folyósító hitelintézet vagy a kölcsönt nyújtó biztosítóintézet (a továbbiakban együtt: hitelintézet) köteles

ellenőrizni. A lakásépítési kedvezmény, valamint a fiatalok otthonteremtési támogatása - e rendelet 5. és 7. §-

ában szabályozott - személyi feltételeinek meglétét, a megelőlegező kölcsön feltételét képező gyermek

megszületését kivéve, az igénylő lakóhelye szerinti települési önkormányzat (a továbbiakban: önkormányzat)

jegyzője igazolja a folyósító hitelintézetnek.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt feltételeket a következők szerint kell igazolni:

a)122 a személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolvány bemutatásával az életkorokat és

büntetőjogi felelősség mellett kiállított nyilatkozattal a közös háztartásban élést, valamint élettársak esetében

ennek időtartamát, ha az a személyi igazolványból nem állapítható meg, elvált szülők kiskorú gyermekeinek

elhelyezését a jogerős ítélet bemutatásával,

b) a továbbtanulást az iskola, intézmény által kiállított igazolással; az állandó ápolásra szoruló

fogyatékosságot az illetékes szakorvosi rendelőintézet igazolásával,

c)123 a munkaképesség-csökkenést, illetve egészségkárosodást szenvedett személlyé válást az

orvosszakértői szerv igazolásával,

d) azt, hogy a személy az építtető (vásárló) eltartottja és a havi rendszeres keresete (jövedelme) a 7. § (2)

bekezdésének b) pontjában és a (4) bekezdésében meghatározott összeget nem haladja meg; továbbá, hogy az

építtetővel (vásárlóval) az új lakásba együtt költözik be, büntetőjogi felelősség melletti nyilatkozattal,

e) azt, hogy az építtető (vásárló) csak olyan személy után igényelt kedvezményt, aki után ilyen

kedvezményt még senki nem kapott, büntetőjogi felelősség mellett kiállított nyilatkozattal,

f)124 a három hónapot meghaladó tartózkodás jogát a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező

személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerinti regisztrációs igazolással, érvényes

tartózkodási, illetve állandó tartózkodási kártyával,

g)125 a bevándorolt jogállást bevándorlási engedéllyel,

h)126 a letelepedett jogállást letelepedési engedéllyel, ideiglenes letelepedési engedéllyel, nemzeti

letelepedési engedéllyel, EK letelepedési engedéllyel,

i)127 a menekült jogállást a menekültkénti elismerésről szóló határozattal,

j)128 az oltalmazott jogállást az oltalmazottkénti elismerésről szóló határozattal,

k)129 a hontalan jogállást a hontalankénti elismerésről szóló határozattal,

l)130 a bejelentett lakóhelyet a személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvánnyal

(lakcímkártyával), a bejelentett szálláshelyet külön jogszabály szerinti bejelentőlappal,

m)131 a személyazonosságot személyazonosító igazolvánnyal vagy érvényes úti okmánnyal.

(3)132 Házaspárok esetében, ha a házastársak egyike magyar állampolgár a (2) bekezdés f)-l) pontjában,

valamint a 2. § (5) bekezdés a) pontjában foglaltak igazolására nincs szükség. A (2) bekezdés d) pontja

szerinti nyilatkozatot mind az építtető (vásárló), mind az eltartott köteles aláírni.

(4)133 Ha az igénylő a hitelintézetnek vagy az igazolást kibocsátónak valótlan adatot tartalmazó

nyilatkozatot tett, és ez alapján jutott közvetlen támogatáshoz, illetőleg kamattámogatáshoz, akkor az igénylő

a folyósított összeget az igénybevétel napjától a Ptk. 232. §-a szerint számított kamataival együtt köteles

visszafizetni.

(5)134 A folyósító hitelintézet felelős a Magyar Állammal szemben minden olyan kárért, amely a jelen

rendelet alapján őt terhelő kötelezettség megsértésével keletkezett. A hitelintézet felelőssége kiterjed a

hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény szerinti függő közvetítőjére is,

aki e rendelet szerinti támogatásokra való jogosultság bírálatát, valamint a támogatások nyújtásához

kapcsolódó tevékenységet végez. Mentesül a hitelintézet a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy maga vagy

függő közvetítője, úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben tőle elvárható. A hitelintézet felelőssége nem

terjed ki a 12. § (11) bekezdése szerinti megfelelőségi igazolás ellenőrzésére.

(6)135 A közvetlen támogatásokat, a kamattámogatásokat és a költségtérítést az állam nevében a Kincstár

nyújtja a folyósító hitelintézet havi elszámolása alapján.

(7)136 A hitelintézet havi rendszerességgel megküldi a Kincstárnak ellenőrzési céllal a 12-13. § szerinti

kamattámogatású kölcsönök, a lakásépítési kedvezmény, a lakásépítési kedvezményt megelőlegező kölcsön,

a fiatalok otthonteremtési támogatása és az akadálymentesítési támogatás új igénybevevőinek adatait. A

hitelintézet évente, a tárgyévet követő június 30-áig elektronikus úton adatot szolgáltat a Kincstárnak

szerződésenként a 12-13. §-ok szerinti támogatott kölcsönök kamatának megfizetéséhez nyújtott állami

Page 16: 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet - MKB Bank · lakóépületek közös használatú részeinek felújítására, valamint a társulati úton megvalósuló közcélú víziközmű

kamattámogatás összegéről. A hitelintézet a folyósított támogatások összegeiről és a támogatott kölcsönök

negyedév végén fennálló állományáról a negyedév utolsó hónapjának elszámolásával egyidejűleg a miniszter

részére személyes adatokat nem tartalmazó adatszolgáltatást teljesít. Az adatszolgáltatás kiterjed a

hitelintézet által megkötött lakáscélú kölcsönök, lakáscélú támogatások szerződéseinek számára, összegére,

fennálló állományára és a lehívott támogatások összegére. Az adatszolgáltatások rendjét a miniszter

határozza meg. A hitelintézet a folyósított kamattámogatás éves összegét évente egyszer, az éves elszámolás

keretében közli a támogatott személlyel. Az adatszolgáltatások teljesítésének elmaradása esetén a miniszter a

támogatás folyósítását felfüggeszti.

(8)137 A hitelintézet (6) bekezdés szerinti elszámolását - szükség esetén a Pénzügyi Szervezetek Állami

Felügyeletének bevonásával - a Kincstár ellenőrzi.

(9)138 Ha a Kincstár a (8) bekezdés szerinti ellenőrzés során a hitelintézet elszámolásában

szabálytalanságot tár fel, az elszámolással kapcsolatos követelést a hitelintézettel szemben a polgári jog

szabályai szerint érvényesíti és a miniszternél a szerződés felmondását kezdeményezheti.

(10)139 Amennyiben a lakáscél közvetlen támogatással, illetőleg kamattámogatott kölcsönnel is

megvalósítható a hitelintézet átadja az igénylőnek a miniszter által vezetett központi államigazgatási szerv

elektronikus úton megküldött tájékoztatóját a hatályos lakástámogatások feltételeiről, valamint írásban

tájékoztatást ad az igényléshez szükséges dokumentumokról.

(11)140 A hitelintézet a közvetlen támogatások, illetőleg a kamattámogatások igénylése iránti kérelem

átvételéről igazolást ad az igénylőnek, melyben tájékoztatja a kérelem elbírálásának várható időtartamáról.

Átvételnek minősül az is, ha a kérelmet a hitelintézet függő közvetítője vette át. Ez esetben az elbírálás

várható időtartamáról a függő közvetítő ad írásbeli tájékoztatást. A hitelintézet a kérelem elutasítása esetén

az igénylőt részletesen, írásban tájékoztatja a kérelem elutasításának indokáról a nem teljesülő e rendelet

szerinti igénybevételi feltételek megjelölésével, továbbá arról, hogy amennyiben az igénylő a kérelem

elutasításával nem ért egyet, a közvetlen támogatásra, illetve a kamattámogatásra jogosító feltételeknek való

megfelelés megállapítását kérheti a Kincstártól.

(12)141 A hitelintézet az igénylőtől, amennyiben lakáscélját kölcsön igénybevétele nélkül valósítja meg, a

közvetlen támogatásokra való jogosultság elbírálásért - kivéve a megelőlegező kölcsönt és az

akadálymentesítési támogatást - a támogatás összegének 1,5%-át, de legfeljebb 30 ezer forint, az értékbecslés

és a helyszíni szemle díját nem tartalmazó bírálati díjat kérhet. Akadálymentesítési támogatás esetén,

amennyiben az igénylő lakáscélját kölcsön igénybevétele nélkül valósítja meg, a hitelintézet az igénylőtől a

támogatásra való jogosultság elbírálásért a támogatás összegének legfeljebb 3%-ának megfelelő összegű

bírálati díjat kérhet, melyen felül az ingatlan-nyilvántartási tulajdoni lap hiteles másolatának díját kivéve

egyéb díjat, illetve ellenszolgáltatást nem számíthat fel.

(13)142 Ha az igénylést a hitelintézet elutasítja, az igénylő a közvetlen támogatásra, illetőleg a

kamattámogatásra jogosító feltételeknek való megfelelés megállapítása iránt kérelmet nyújthat be a

Kincstárhoz az írásbeli elutasítás igénylő általi kézhezvételétől számított 15 napon belül. Első fokon a

Kincstárnak az igénylő lakóhelye szerinti illetékes területi szerve, másodfokon a Kincstár központja jár el. A

Kincstárhoz benyújtott kérelem alapján - a Kincstár megkeresésére - a hitelintézet 8 napon belül csatolni

köteles a kérelem elutasítását megalapozó iratok másolatát.

(14)143 Amennyiben a Kincstár jogerős határozatában megállapítja, hogy az igénylő a kérelem

hitelintézethez történő benyújtásakor az e rendelet szerinti igénybevételi feltételeknek megfelelt, akkor a

hitelintézet e feltételek fennállásának hiányára hivatkozással a támogatási szerződés igénylővel történő

megkötését és a támogatás folyósítását nem tagadhatja meg akkor sem, ha a lakáscél időközben megvalósult.

A Kincstár határozata a hitelintézet hitelezési tevékenységét nem korlátozhatja.

(15)144 A Kincstár a támogatottnál a közvetlen támogatás, valamint a kamattámogatás igénybevételének

jogszerűségét hatósági ellenőrzés keretében vizsgálja. Ha a Kincstár a hatósági ellenőrzés során megállapítja,

hogy a támogatott jogosulatlanul vette igénybe a támogatást, akkor határozatban intézkedik a támogatás -

igénybevétel napjától számított késedelmi pótlékkal növelt összegének - visszatérítése iránt. Ez esetben a

késedelmi pótlék mértéke a Ptk. 232. §-a szerinti kamat. A közigazgatási hatósági eljárásra első fokon a

Kincstárnak a támogatással érintett ingatlan fekvésének helye szerinti területi szerve, másodfokon a Kincstár

központja az illetékes.

(16)145 A Kincstár hatósági jogkörében eljárva méltányossági eljárást nem folytathat le, kivéve a

részletfizetés engedélyezését. A kedvezmény, az adó-visszatérítési támogatás, illetőleg a fiatalok

otthonteremtési támogatása (15) bekezdés szerinti és részletekben történő visszafizetése akkor

engedélyezhető, ha a kérelmező igazolja, hogy a támogatás azonnali és egyösszegű megfizetése családi,

jövedelmi, vagyoni és szociális körülményeire is tekintettel aránytalanul súlyos terhelést jelent.

19. §146 (1) A közvetlen támogatások, valamint a 12. és 13. § szerinti kamattámogatott kölcsönök

igénybevétele során a következő (2)-(8) bekezdésekben foglalt rendelkezéseket is alkalmazni kell.

(2) A közvetlen támogatások, valamint a 12. és 13. § szerinti kamattámogatott kölcsönök

igénybevételének feltétele, hogy a támogatott személy vállalja, hogy a hitelintézet részére

Page 17: 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet - MKB Bank · lakóépületek közös használatú részeinek felújítására, valamint a társulati úton megvalósuló közcélú víziközmű

a) legkésőbb az utolsó kölcsönrész, illetve támogatás folyósításáig bemutatja:

aa) új lakás vásárlása esetén az adásvételi szerződésben szereplő vételárról szóló, saját nevére, az

általános forgalmi adóról szóló törvény hatálya alá tartozó adóköteles termékértékesítésről,

szolgáltatásnyújtásról kiállított, a (4) bekezdésben foglaltaknak is megfelelő számlákat, egyszerűsített

számlákat (a továbbiakban: számla),

ab)147 lakás építése vagy építtetése, bővítése, korszerűsítése, illetve akadálymentesítése esetén a

hitelintézet által elfogadott költségvetésben szereplő teljes költség legalább 70%-áról, illetve, ha az igénybe

vett kamattámogatott kölcsön és közvetlen támogatások együttes összege ennél magasabb, úgy ennek

összegét kitevő, saját nevére, a 17. § (4) bekezdése szerinti lakás megvásárlása esetén a vételár 70%-a erejéig

az előző építő (építtető) nevére kiállított számlákat vagy 2006. június 30-ig az általános forgalmi adóról szóló

törvény szerinti import esetén a nevére szóló számlát, vámhatósági határozatot, valamint az abban előírt vám,

nem közösségi adók és díjak befizetését igazoló banki átutalásról szóló igazolást. Ha a lakás felépítése során

bontott anyagok is felhasználásra kerülnek, úgy ezeknek az építkezésért felelős műszaki vezető által írásban

igazolt értékéig a számla benyújtási kötelezettség csökkenthető. E csökkentés mértéke nem haladhatja meg a

számlával igazolandó építési költségek 20%-át,

ac) használt lakás vásárlása esetén az illetékes földhivatalhoz igazoltan benyújtott végleges adásvételi

szerződést vagy a tulajdonjoga bejegyzését igazoló tulajdoni lap másolatot,

b)148 a támogatott személy és az együttköltöző magánokiratban hozzájárul ahhoz, hogy

ba) természetes személyazonosító adatait, adóazonosító jelét valamint a támogatásra vonatkozó

információkat a támogatás szabályszerű igénybevételének ellenőrzése céljából a hitelintézet átadja a

Kincstár, illetőleg az állami adóhatóság részére,

bb) az állami adóhatóság a bizonylatok valódiságát, a bennük foglalt gazdasági esemény megtörténtét és

ezekkel összefüggésben a közvetlen támogatások, illetőleg a 12. § és 13. § szerinti kamattámogatások

igénybevételének jogszerűségét, felhasználásának szabályszerűségét a helyszínen (a lakásban is) ellenőrizze,

és annak eredményéről a hitelintézetet tájékoztassa, illetve, ha olyan jogszabálysértést is észlel, amellyel

kapcsolatos eljárás a Kincstár hatáskörébe tartozik, a Kincstárt hivatalból értesítse.

(3)149 Hatósági árverésen vásárolt használatbavételi engedéllyel rendelkező, vagy nem rendelkező lakás

esetén a vételárat is tartalmazó árverési jegyzőkönyv szerinti vételárral a számla benyújtási kötelezettség

csökkenthető.

(4)150 A kedvezmény illetőleg a fiatalok otthonteremtési támogatása igénybevételének feltétele továbbá a

támogatott személynek a támogatási szerződésbe foglalt kötelezettségvállalása, hogy a támogatás

folyósítását, építés, bővítés esetén az utolsó részfolyósítást követő egy éven belül bemutatja a hitelintézet

számára:

a) a lakcímet igazoló hatósági igazolványt (lakcímkártyát), hontalan támogatott személy esetében

bejelentőlapját, mely igazolja, hogy a támogatással épített, vásárolt, bővített ingatlan mindazon személyek

lakóhelye, hontalan esetében szálláshelye, akiknek együttköltözésére tekintettel a méltányolható lakásigény

megállapítása történt, továbbá

b) vásárlás esetén az állami adóhatóság által hozott, a támogatással vásárolt ingatlan visszterhes

vagyonszerzési illetékelőlege kiszabásáról szóló határozatot.

Ha a támogatott személy a), b) pontokban foglalt kötelezettségvállalása nem teljesül, a hitelintézet

tájékoztatja erről a Kincstárat és megküldi az ügy iratait.

(5)151 A közvetlen támogatások, illetőleg a kamattámogatások igénybevételéhez a költségek igazolásaként

bemutatott számlát a hitelintézet csak akkor fogadhatja el, ha a kibocsátó a kibocsátás időpontjában az állami

adóhatóság nyilvántartásában működő adóalanyként szerepel. Külön adóhatósági igazolás nélkül

elfogadhatja a hitelintézet azt a számlát, melynek kibocsátója a számlakibocsátás időpontjában -

bejelentkezése alapján - az állami adóhatóság e célra létrehozott külön nyilvántartásában működő

adóalanyként szerepel, és hozzájárult ahhoz, hogy nevét (cégnevét), adószámát, székhelyét, adóalanyként

történő nyilvántartásba vételének és törlésének időpontját az adóhatóság az interneten közzétegye. A külön

nyilvántartásban nem szereplők által kibocsátott számlákat a hitelintézet akkor fogadhatja el, ha a támogatott

személy a számlákhoz csatolja az állami adóhatóság igazolását, mely szerint a számlakibocsátó a számla

kibocsátásának időpontjában az állami adóhatóság nyilvántartásában működő adóalanyként szerepelt. A

külön nyilvántartásban nem szereplők által kibocsátott számlákat a hitelintézet akkor is elfogadhatja, ha a

támogatott személy a számlákhoz csatolja 2006. június 30-ig az általános forgalmi adóról szóló törvény

szerinti import esetén a nevére szóló vámhatósági határozatot, valamint az abban előírt vám, nem közösségi

adók és díjak befizetését igazoló banki átutalásról szóló igazolást. Építési engedély köteles munkák esetén,

az építési engedély kiadását legfeljebb 6 hónappal megelőzően kiállított számlák fogadhatók el.

(6)152 A hitelintézet az eredeti számlákat - letörölhetetlen jelzéssel ellátva - a támogatott személynek

visszaadja, másolatban tíz évig, de legalább a támogatott hitel megszűnéséig irattárában megőrzi.

(7)153 Ha a hitelintézet azt észleli, hogy a számla valódisága vagy a számlában szereplő gazdasági esemény

megtörténte kétséges, a tények feltárása érdekében megkeresi az állami adóhatóságot.

Page 18: 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet - MKB Bank · lakóépületek közös használatú részeinek felújítására, valamint a társulati úton megvalósuló közcélú víziközmű

(8)154 A támogatott személy köteles a költségek igazolásaként bemutatott számlákat az adásvételi

szerződés megkötése, illetve a használatbavételi engedély kiadása évének utolsó napjától számított öt évig

megőrizni.

(9)155 Ha az állami adóhatóság vizsgálata során azt állapítja meg, hogy a közvetlen támogatások, illetőleg a

kamattámogatások igénybevétele jogosulatlan, vagy a támogatott személy nem a tőle elvárható

körültekintéssel járt el, és ezáltal érdekkörében felmerült ok miatt az igénybevétel szabálytalan, akkor a

támogatott személy állandó lakóhelye szerint illetékes állami adóhatóság - jogosulatlanul igénybe vett

költségvetési támogatás címén - előírja a folyósított közvetlen támogatás, illetve az igénybe vett

kamattámogatás az igénybevétel napjától számított késedelmi pótlékkal növelt összegének visszatérítését.

20. § (1)156 A közvetlen támogatásra, illetőleg a kamattámogatásra való jogosultság megállapítását és

mértékének meghatározását - az 5. § (7) bekezdésében foglaltak kivételével - lakás vásárlása esetén a lakásra

vonatkozó végleges adásvételi szerződés megkötését követő 120 napon belül, építés, bővítési, valamint

korszerűsítés esetén a végleges használatbavételi engedély kiadása előtt - ha ilyen engedély beszerzése nem

kötelező, akkor a hitelcél megvalósulását megelőzően - kell kérni a hitelintézettől.

(2)157 A támogatásra jogosultságot és mértékét a kérelem benyújtásakor a fennálló személyi körülmények

alapján kell megállapítani. Új lakás építése vagy vásárlása esetén a kölcsönigénylő a 12. §-ban, illetőleg a 13.

§-ban szabályozott kölcsönt veheti igénybe, de a kölcsönök összege együttesen nem haladhatja meg a 15

millió forintot.

(3)158 Lakás bővítése esetén a 12. § szabályai szerinti kölcsön akkor is igénybe vehető, ha az igénylőnek

ugyanezen lakás vásárlását vagy építését finanszírozó államilag támogatott kölcsöne még fennáll. Ez esetben

a bővítési kölcsön összege nem haladhatja meg az 5 millió forint és a korábban már folyósított kölcsön

szerződéskötéskori összegének különbözetét.

(4)159 Ha a kérelmező az (1) bekezdésben említett időpontig nem élt a támogatás igénybevételének

lehetőségével, erre később már nem tarthat igényt.

(5)160 Ha az építtető (vásárló) e rendelet szerinti támogatást kívánja igénybe venni, a feltételek meglétét a

folyósító hitelintézet köteles ellenőrizni.

(6)161

(7)162 Lakásépítés esetében a kedvezmény összegét a készültségi fokkal arányosan kell folyósítani, és a

folyósítás akkor kezdhető meg, ha az építő (építtető) a kedvezményen és a hitelintézeti kölcsönön kívül

eszközeinek legalább egyharmadát, készpénzben igazolt anyagi eszközei 80%-át a lakás építésére már

felhasználta.

(8)163 Ha

a)164 a támogatások igénybevételének alapját képező építési munkák a szerződésben meghatározott

legfeljebb három éven belül vagy az ezt indokolt esetben - amennyiben az építtető az építésügyi hatósági

engedély hatályossága meghosszabbítását a hitelintézet részére az építési munkára a szerződésben

meghatározott határidő letelte előtt igazolja - legfeljebb öt évvel meghosszabbított határidőig nem készülnek

el, vagy

b) az építtető az építési szándékától elállt, illetőleg

c)165 a használatbavételi engedély megszerzése előtt a szerződés teljesítése más, az építtetőnek felróható

okból hiúsul meg,

d)166 a használatbavételi engedély megszerzése előtt az építtető e rendelet szerint támogatott már igénybe

vett kölcsönt visszafizeti

a támogatásokat az azok nyújtásáról kötött szerződés alapján a támogatás folyósítója visszavonja, és az

igénybevevő a már folyósított támogatásokat az igénybevétel napjától esedékes a Ptk. 232. §-a szerint

számított kamatokkal együtt köteles a támogatás nyújtója részére visszafizetni.

A Magyar Állam javára bejegyzett jelzálogjog, valamint az azt biztosító elidegenítési és terhelési tilalom

törlése iránt a teljes visszafizetés igazolása után a Kincstár illetékes területi szerve intézkedik.167

21. §168 (1) A kedvezmény, adó-visszatérítési támogatás igénybevételével

a) épített vagy bővített lakásra a használatbavételi engedély megadását, vagy

b) vásárolt lakásra az adásvételi szerződés megkötését

követő 10 évig terjedő időszakra - a 24. § (6) bekezdésében foglaltak figyelembevételével - az állam

javára jelzálogjog, valamint annak biztosítására elidegenítési és terhelési tilalom kerül bejegyzésre. Az állam

javára szóló jelzálogjog, valamint az elidegenítési és terhelési tilalom bejegyeztetését a támogatást folyósító

hitelintézet kérelmezi.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakat alkalmazni kell a fiatalok otthonteremtési támogatása esetén is

azzal, hogy a jelzálogjog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom időtartama 5 év.

(3) Ha az (1) vagy (2) bekezdés szerinti időszakon belül a kedvezmény, az adó-visszatérítési

támogatás vagy a fiatalok otthonteremtési támogatása igénybevételével épített, vásárolt vagy bővített

a) lakást lebontják - kivéve, ha a bontás természeti katasztrófa miatt vált szükségessé -,

Page 19: 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet - MKB Bank · lakóépületek közös használatú részeinek felújítására, valamint a társulati úton megvalósuló közcélú víziközmű

b) lakást elidegenítik,

c) lakás nem a támogatott személy és a vele együttköltözők lakóhelyéül szolgál,

d) lakás használatát harmadik személynek átengedik, vagy

e) lakást a lakáscéltól eltérően hasznosítják,

a támogatott személy köteles ennek tényét a (4) bekezdésben foglaltak szerint bejelenteni és a támogatás

folyósított összegét a 21/B. § (1) bekezdésében foglaltak szerint visszafizetni. A visszafizetési kötelezettség

érvényesítése iránt a Kincstár intézkedik.

(4) A támogatott személy

a) a lakás elidegenítését az erre vonatkozó szerződés megkötésétől,

b) a bontást és a lakáscéltól eltérő hasznosítást az arra vonatkozó engedély kiadásától,

c) annak tényét, hogy a lakás nem saját maga és a vele együttköltözők lakóhelyéül szolgál a személyi

adat- és lakcímnyilvántartó hatóságnál történt lakcímbejelentéstől, vagy

d) a lakás használatának átengedését az arra vonatkozó szerződés megkötésétől vagy annak hiányában

annak megkezdésétől

számított 30 napon belül köteles a Kincstárnak a támogatással érintett ingatlan fekvésének helye szerint

illetékes területi szervének bejelenteni az ezekre vonatkozó iratok egyidejű csatolásával. Ha a szerződés

létrejöttéhez harmadik személy beleegyezése szükséges, a bejelentési határidő 45 nap. Ha a szerződés

érvényességéhez hatósági jóváhagyás vagy hatósági nyilvántartásba történő bejegyzés szükséges, a

bejelentési határidő ennek megtörténtét követő 30 nap.

(5) A Kincstárnak a támogatással érintett ingatlan fekvésének helye szerint illetékes területi szerve a

(4) bekezdés szerinti bejelentést követően, ha a lakás tulajdonosa a 21/A. § (1) bekezdése szerinti

felfüggesztést nem kérte, kötelezi a lakás tulajdonosát a támogatás visszafizetésére.

(6) Ha a lakás tulajdonosa a (4) bekezdésben foglalt bejelentési kötelezettségének nem vagy nem a

bejelentési határidőben tesz eleget, a visszafizetési kötelezettség a bontás, a lakáscéltól eltérő hasznosítás

megkezdésének, a lakáshasználat átengedésének vagy a lakás elidegenítésére vonatkozó szerződés

megkötésének napjától számítva a Ptk. 301. § (1) bekezdése szerinti késedelmi kamattal növelten terheli.

(7) Házasság felbontása esetén, ha a volt házasfelek közös lakásukat idegenítik el, őket az igénybevett

a kedvezmény, az adó-visszatérítési támogatás vagy a fiatalok otthonteremtési támogatása visszafizetési

kötelezettsége az elidegenítésből származó bevétel bírósági határozat szerinti vagy a közöttük létrejött

házassági vagyonmegosztási szerződésben rögzített arányban terheli.

(8) Ha a támogatott személy lakásának egy részét elidegeníti, a kedvezmény, az adó-visszatérítési

támogatás, vagy a fiatalok otthonteremtési támogatása összegének csak az elidegenítésre kerülő tulajdoni

hányadra jutó arányos részét kell visszafizetni.

(9) Ha az eladó a korábbi lakás elidegenítéséből származó - a 21/B. § (3) bekezdése szerinti összeggel

csökkentett - bevételnek csak egy részét fordította az újabb lakás megszerzésére, a támogatásnak az eladási

és a vételár különbözetével arányos részét kell visszafizetnie.

21/A. §169 (1) Ha a lakás tulajdonosa a lakásigényét a lakás cseréjével, vagy a lakás elidegenítését

követően másik lakás építése vagy vásárlása útján elégíti ki, a kedvezmény, adó-visszatérítési támogatás,

vagy a fiatalok otthonteremtési támogatása visszafizetésével kapcsolatos kötelezettségét építési szándék

esetében 3, vásárlási szándék esetében 1 évig a tulajdonos - a 21. § (4) bekezdése szerinti bejelentés

megtételét követő legfeljebb 60 napon belül benyújtott - kérelme alapján a Kincstárnak a támogatással

érintett ingatlan fekvésének helye szerint illetékes területi szerve felfüggeszti.

(2) Az (1) bekezdés szerinti felfüggesztés feltétele, hogy a támogatott személy az igénybevett

támogatás összegét a „10032000-01501315 Kincstár lakáscélú kedvezmények letéti számlára” befizesse.

(3) Az (1) bekezdés szerinti felfüggesztés időtartamát az igénybevett támogatás összegének kincstári

letéti számlára érkezésének napjától kell számítani.

(4) A felfüggesztés időtartama egy alkalommal legfeljebb 1 évvel meghosszabbítható, ha ezt a

támogatott személy az (1) bekezdés szerinti határidő lejárta előtt legfeljebb 30 nappal kérelmezi.

(5) A felfüggesztés időtartama alatt a lakás tulajdonosának kérelmére, amennyiben a másik lakás

megszerzése még nem történt meg, a kedvezmény, adó-visszatérítési támogatás igénybevételével épített,

vásárolt, bővített, vagy a fiatalok otthonteremtési támogatásával vásárolt lakást a Kincstárnak a támogatással

érintett ingatlan fekvésének helye szerint illetékes területi szerve tehermentesíti.

(6) A másik lakás megszerzésének hitelt érdemlő igazolása esetén a felfüggesztés megszüntetéséről a

Kincstár határozatban dönt, megállapítja a kincstári letéti számláról a támogatott személynek kifizethető

összeget és intézkedik a terhek másik lakásra történő bejegyeztetése iránt. A Kincstár a felfüggesztés

megszüntetéséről szóló határozatának jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül átutalja a jogosultnak

a határozatában megállapított összeget a jogosult határozatban megjelölt bankszámlájára.

Page 20: 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet - MKB Bank · lakóépületek közös használatú részeinek felújítására, valamint a társulati úton megvalósuló közcélú víziközmű

(7) A támogatott személy akkor is köteles az (1) bekezdésben foglalt másik lakás építésére vagy

vásárlására irányuló kötelezettségnek eleget tenni, amennyiben a felfüggesztés időtartama alatt a 21. § (1)

vagy (2) bekezdése szerinti elidegenítési tilalomra irányadó időtartam lejár.

(8) Ha a támogatott személy a másik lakás megszerzését a felfüggesztés időtartama alatt nem igazolja,

vagy kisebb értékű lakás megszerzését igazolja, a kincstári letéti számlán elhelyezett összeg, illetve annak az

eladási és a vételár különbözetével arányos része visszafizetett támogatásnak minősül, amelynek központi

költségvetés javára történő átvezetéséről a Kincstár intézkedik.

(9) Ha a támogatott személy az (1) vagy (4) bekezdés szerinti határidő lejártáig

a) az újabb lakás megszerzését hitelt érdemlően igazolja

aa) adásvételi vagy csereszerződés bemutatásával vagy

ab) építés esetében a használatbavételi engedély bemutatásával

és

b) a korábbi lakás elidegenítéséből származó teljes bevételt - csökkentve a 21/B. § (3) bekezdése

szerinti összeggel - szerződéssel és értékbecsléssel, építés esetén pedig számlával igazoltan az új lakás

megszerzésére fordította,

a 21. § (3) bekezdése szerinti kötelezettség az eredeti határidő lejártáig terheli.

(10) A (9) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti esetben a tulajdonjog megszerzését a Kincstár a

számítógépes ingatlan-nyilvántartási adatbázishoz közvetlen hozzáférést biztosító TAKARNET rendszerből,

az elektronikus dokumentumként szolgáltatott hiteles tulajdoni lap másolat lekérdezésével ellenőrzi.

(11) A (9) bekezdés esetében a kedvezmény, az adó-visszatérítési támogatás, a megelőlegező kölcsön

időszaka alatt az állam által fizetett ellenszolgáltatások és a fiatalok otthonteremtési támogatása

visszafizetését biztosító jelzálogjognak az ingatlan-nyilvántartásban az újabb lakásra való átjegyzése iránt a

Kincstárnak a támogatással érintett ingatlan fekvésének helye szerint illetékes területi szerve intézkedik. A

megelőlegező kölcsönt biztosító jelzálogjog újabb ingatlanra történő átjegyezhetőségéről a hitelintézet dönt

és intézkedik.

21/B. §170 (1) A 21. § (3) és (6)-(9) bekezdésében foglalt visszafizetési kötelezettséget a „10032000-

01034080 Lakástámogatások visszafizetése bevételi számla” kincstári számlára kell teljesíteni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti visszafizetési kötelezettség teljesítését követően a Kincstárnak a

támogatással érintett ingatlan fekvésének helye szerint illetékes területi szerve határozatban dönt

a) - a 21. § (3) és (6) bekezdése esetén - a támogatás visszafizetését biztosító jelzálogjognak az

ingatlan-nyilvántartásból történő törléséről,

b) - a 21. § (7) és (8) bekezdése esetén - a teljes támogatási összeg visszafizetését biztosító

jelzálogjognak, valamint elidegenítési és terhelési tilalomnak a törléséről, továbbá a visszafizetési

kötelezettség alá nem eső támogatási összegnek megfelelő az államot megillető jelzálogjognak, illetve az azt

biztosító elidegenítési és terhelési tilalomnak támogatott lakásra történő bejegyezéséről, vagy

c) - a 21. § (9) bekezdése esetén - a visszafizetési kötelezettség alá nem eső támogatási hányadra jutó

jelzálogjognak, továbbá annak biztosítására az elidegenítési és terhelési tilalomnak az újabb ingatlanra az

állam javára bejegyezéséről.

(3) A korábbi lakás elidegenítéséből származó bevétel csökkenthető

a) a lakás átruházásából származó jövedelem után az állami adóhatóság által igazoltan megfizetett

személyi jövedelemadó összegével,

b) azzal az összeggel, melyet az adós az elidegenítésből származó bevételből az értékesített lakás

építését, vásárlását vagy bővítését szolgáló lakáscélú hitelintézeti kölcsön egyösszegű előtörlesztésére és

annak díjára fordított, de legfeljebb akkora összeggel, hogy az ily módon csökkentett bevétel összege elérje

az igénybevett kedvezmény, adó-visszatérítési támogatás, fiatalok otthonteremtési támogatása együttes

összegének kétszeresét.

21/C. §171 (1) A nem magyar állampolgár támogatott személy részére a közvetlen támogatások és a

kamattámogatás a három hónapot meghaladó tartózkodási jogosultság fennállásának időtartama alatt

nyújtható, ha Magyarország területén bejelentett lakóhellyel rendelkezik. A tartózkodási jogosultság

fennállását évente január 31-éig kell a hitelintézet felé igazolni. A közvetlen támogatást vagy

kamattámogatást igénybe vevő nem magyar állampolgár tartózkodási jogosultságában bekövetkezett

változást 8 napon belül köteles a támogatást folyósító hitelintézetnek bejelenteni.

(2) Amennyiben építés esetén a használatbavételi engedély megadását, vásárlás esetén az adásvételi

szerződés megkötését követő 10 éven belül a nem magyar állampolgár támogatott személy tartózkodási

jogosultsága megszűnik, és 30 napon belül nem kap a 18. § (2) bekezdés f) pontja szerinti tartózkodási

jogosultságot igazoló okmányt, vagy a 18. § (2) bekezdés g)-h) pontja szerinti tartózkodásra jogosító

engedélyt, vagy nem szerez a 18. § (2) bekezdés i)-k) pontja szerinti jogállást az igénybe vett kedvezmény,

Page 21: 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet - MKB Bank · lakóépületek közös használatú részeinek felújítására, valamint a társulati úton megvalósuló közcélú víziközmű

adó-visszatérítési támogatás vagy fiatalok otthonteremtési támogatása összegének - a 10 évből még

fennmaradó időtartamhoz viszonyított - arányos részét köteles visszafizetni. A 10 évből még fennmaradó

időtartamot a tartózkodási jogosultság megszűnését követő 30 napos határidő lejártától kell számítani.

(3) Ha a (2) bekezdés alapján a kedvezmény, az adó-visszatérítési támogatás vagy a fiatalok

otthonteremtési támogatása visszafizetésére kötelezett személy a 10 évből még fennmaradó időtartamon

belül ismét a 18. § (2) bekezdés f) pontja szerinti tartózkodási jogosultságot igazoló okmányt, a 18. § (2)

bekezdés g)-h) pontja szerinti tartózkodásra jogosító engedélyt kap, vagy a 18. § (2) bekezdés i)-k) pontja

szerinti jogállást szerez és bejelentett lakóhellyel rendelkezik, a kedvezménynek, az adó-visszatérítési

támogatásnak vagy a fiatalok otthonteremtési támogatásának a tartózkodási jogosultság megszűnését követő

30 napig, de legkésőbb a 10 év lejártáig terjedő időtartammal arányos részére ismét jogosulttá válik.

(4) Amennyiben a nem magyar állampolgár támogatott személy tartózkodási jogosultsága megszűnik,

és 30 napon belül nem kap a (2) bekezdés szerinti tartózkodást igazoló vagy arra jogosító okmányt, engedélyt

vagy jogállást, a 30 napos határidő lejártát követően az újabb tartózkodásra jogosító okmány, engedély

kiadásáig vagy jogállás megszerzéséig az állam 12. §-ban, valamint a 13. §-ban meghatározott hitelek

törlesztésének megfizetéséhez nem nyújt támogatást.

(5) Ha a megelőlegező kölcsön adós nem magyar állampolgár támogatott személy tartózkodási

jogosultsága megszűnik, és 30 napon belül nem kap a 18. § (2) bekezdés f) pontja szerinti tartózkodási

jogosultságot igazoló okmányt, vagy a 18. § (2) bekezdés g)-h) pontja szerinti tartózkodásra jogosító

engedélyt, vagy a 18. § (2) bekezdés i)-k) pontja szerinti jogállást, valamint a gyermekvállalását nem vagy

csak részben teljesítette, köteles tartózkodási jogosultsága megszűnését követő 30 napon belül a

megelőlegező kölcsönnek a meg nem született gyermekre eső részét a folyósító hitelintézet részére

visszafizetni, vagy azt a hitelintézettel kötött megállapodás szerint piaci kamatozású kölcsönként törleszteni.

Ha a gyermekvállalást a tartózkodási jogosultság megszűnése előtt, vagy ezt követő 30 napon belül teljesíti, a

visszafizetésre a (2) bekezdésben foglalt rendelkezéseket az 5/A. § (2) bekezdésében foglaltak

figyelembevételével kell megfelelően alkalmazni.

V. Kamattámogatás települési önkormányzatok részére

22. § (1) Ha a települési önkormányzatnak a tulajdonában álló lakásai és nem lakás céljára szolgáló

helyiségei bérbeadásából, értékesítéséből és más hasznosításából származó bevételei nem haladják meg a

tulajdonában álló lakások és helyiségek céljára szolgáló ingatlanok fenntartására és felújítására, valamint a

természetes személyek tulajdonában álló lakóépületek felújításának támogatására, továbbá a saját

bevételeiből lakásfenntartási támogatásra (a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi

III. törvény 38. és 39. §) és kényszerbérletek felszámolására fordított kiadásait, akkor a települési

önkormányzat tulajdonában álló lakás felújításához és az azzal együtt végzett korszerűsítéshez (ideértve a

lakástulajdonához tartozó közös tulajdoni hányadára eső felújítási és azzal együtt végzett korszerűsítési

költségeire) igénybe vett hitelintézeti kölcsön - a költségek legfeljebb 50%-áig terjedő - összege (2)

bekezdésben meghatározott kamatainak 70%-át a központi költségvetés az adós önkormányzat helyett

átvállalja.

(2) A támogatás számítási alapja legfeljebb az egyéves futamidejű állampapír referenciahozama tárgyév

január 1-jét megelőző féléves átlagának 2%-ponttal növelt mértéke.

(3) A támogatás akkor vehető igénybe, ha az önkormányzat éves költségvetése az (1) bekezdésben

megállapított feltételeknek megfelel. A támogatást a központi költségvetés negyedévenként számolja el a

hitelintézettel. Ha az éves költségvetési beszámoló adatszolgáltatása szerint az (1) bekezdésben

meghatározott bevételek meghaladják a kiadásokat, az év közben igénybe vett kedvezmény összegét vissza

kell fizetni.

(4) Vegyes tulajdonban álló lakóépületek esetében e § rendelkezéseit csak akkor kell alkalmazni, ha az e

rendelet 16. §-ában szabályozott lakásszövetkezeti, illetőleg társasházi lakóépületek közös tulajdonú

részeinek korszerűsítésére, felújítására állami kamattámogatás igénybe vehető.

VI.172

23. §173

VII. Pénzügyi lebonyolítás

Page 22: 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet - MKB Bank · lakóépületek közös használatú részeinek felújítására, valamint a társulati úton megvalósuló közcélú víziközmű

24. § (1) A II-VI. fejezetekben meghatározott kölcsönök nyújtását, folyósítását a törlesztés és a

támogatások megállapítását, valamint ezeknek a központi költségvetéssel való elszámolását - az építőre

(építtetőre), illetőleg az értékesítőre tekintet nélkül - a hitelintézetek végzik.

(2)174 Az utóbb született gyermek(ek) után a lakásépítési kedvezmény, valamint a gyermek születésének

időpontjáig a 8. § szerint számított kamat kizárólag

a) új vásárlása esetén a vételár megfizetéséhez, vagy

b) építés esetén az építési költségek fedezetére a hitelintézet által a használatbavételt megelőzően vagy azt

követően

folyósított és a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában fel nem mondott hitelintézeti kölcsön

csökkentésére legfeljebb a kölcsönből - a gyermek születésének időpontjában - fennálló tartozás erejéig

számolható el.

(3) Ha a korábban hatályban volt rendeletek alapján a törlesztés megfizetéséhez az állam támogatást nyújt,

akkor a hitelintézetnek az adós a támogatással csökkentett törlesztőrészletet fizeti meg. A törlesztőrészlet

magában foglalja az esedékes hiteldíjat és tőkehányadot.

(4) Ha a törlesztési támogatásban részesülő adós tartozását egy összegben kiegyenlíti vagy a

kölcsönszerződésben meghatározott részletnél többet törleszt, úgy ezen összegek után törlesztési támogatás

nem számolható el.

(5)175 Ha a 2009. július 1-jét megelőzően hatályos jogszabályok alapján a fiatal házaspár kérelmére a

születendő gyermekre tekintettel a kedvezményt a hitelintézet önálló kölcsönként előlegezte meg, és a

gyermek azért nem születik meg,

a) mert a házastársak egyike elhunyt, vagy

b) a gyermek megszületését a házastársak egyikének munkaképesség-csökkenést, illetve

egészségkárosodást szenvedett személlyé válása következtében nem vállalták, vagy

c) a gyermek a terhesség 24. betöltött hetét követően halva születik,

a folyósító hitelintézethez benyújtott - az a)-c) pontokban foglaltak igazolását is tartalmazó - kérelemre a

gyermekvállalást teljesítettnek kell tekinteni és a hitelintézettel a kedvezményre kötött támogatási szerződés

alapján az ingatlan-nyilvántartásba jelzálogjogot és elidegenítési-terhelési tilalmat kell bejegyezni a Magyar

Állam javára. A kérelmet az a)-c) pontokban foglalt események bekövetkezésétől számított 90. napig, de

legfeljebb a megelőlegezésről szóló szerződésben vállalt határidő leteltéig lehet benyújtani. Ha az igénylő az

igazolást az a)-c) pontokban meghatározott esemény bekövetkeztétől számított 90 napon belül nem nyújtja

be, úgy a hivatkozott események bejelentésétől számított 60 napon belül a hitelintézeten keresztül köteles

visszafizetni az események bekövetkezése és a bejelentés időpontja közötti időtartam alatt az állam által

kifizetett kamatot, költséget és kamattámogatást.

(6)176 Az építkezés idejére és a 21. § (1) vagy (2) bekezdésében meghatározott időszak leteltéig a

lakásépítési kedvezményre, a fiatalok otthonteremtési támogatására - az 5. § (6) és (7) bekezdések szerinti

esetekben a támogatási szerződés megkötésének időpontjától számítva -, a megelőlegező kölcsönből

átalakult lakásépítési kedvezményre - csökkentve a megelőlegező kölcsönszerződés megkötésétől a

gyermekvállalás teljesítéséig eltelt időtartammal - az 5/A. § (8) bekezdése szerint esetlegesen visszafizetendő

összeg biztosítékaként a Magyar Állam javára az épülő, a felépült, a bővített vagy a megvásárolt lakást

jelzálogjog, valamint annak biztosítására elidegenítési és terhelési tilalom terheli.

Az 5/A. §, illetve 12. és 13. § alapján felvett, vagy a 12. §-ában foglalt jelzáloglevél fedezetének céljára

előzetesen nyújtott kölcsönök biztosítékaként elfogadott ingatlanokat a kölcsönt nyújtó hitelintézet javára a

Magyar Államot megelőző ranghelyen jelzálogjog (önálló zálogjog), valamint annak biztosítására

elidegenítési és terhelési tilalom terheli. Amennyiben a hitelintézet által nyújtott állami kamattámogatású

kölcsönökből épített, vásárolt, bővített, illetve korszerűsített ingatlan nem fedezete a kölcsönnek, úgy erre az

ingatlanra az ingatlan-nyilvántartásba a Magyar Állam javára elidegenítési és terhelési tilalmat kell

bejegyezni. A Magyar Állam javára szóló jelzálogjog, valamint az elidegenítési és terhelési tilalom

bejegyeztetését a támogatást folyósító hitelintézet kérelmezi. Amennyiben a hitel futamideje alatt annak

céljául szolgáló ingatlan válik a hitel fedezetévé, vagy a hitelcél szerinti ingatlan értékesítésre kerül, vagy az

ingatlan lebontása természeti katasztrófa következtében vált szükségessé, ezen ingatlant a hitelhez

kapcsolódóan terhelő, a Magyar Állam javára fennálló elidegenítési és terhelési tilalom törlésére vonatkozó

engedélyt - az adósok kérelmére - a Kincstár adja ki.

(7)177 Ha a (6) bekezdés alapján a lakást az állam javára jelzálogjog terheli és hitelintézet utóbb a lakás

felépítését, vásárlását, bővítését, illetőleg korszerűsítését szolgáló kölcsönt vagy munkáltatói, illetőleg helyi

önkormányzati támogatást folyósít, valamint, ha utóbb lakás-takarékpénztári áthidaló-, illetőleg lakáskölcsön

folyósítására kerül sor, úgy ezek biztosítékául a jelzálogjog az állam képviselőjének a hozzájárulása nélkül

jegyezhető be az ingatlan-nyilvántartásba. Ha a lakás építését, vásárlását, bővítését, korszerűsítését szolgáló

kölcsönt jelzálogjog valamint elidegenítési és terhelési tilalom biztosítja és ezt követően a lakás bővítését

szolgáló támogatott kölcsön felvételére, illetőleg a fennálló kölcsöntartozás kedvezménnyel vagy fiatalok

otthonteremtési támogatásának igénybevételével történő törlesztésére kerül sor, úgy a hitelintézet nem

Page 23: 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet - MKB Bank · lakóépületek közös használatú részeinek felújítására, valamint a társulati úton megvalósuló közcélú víziközmű

tagadhatja meg a hozzájárulását e támogatások biztosítására a Magyar Állam javára szóló jelzálogjog,

valamint elidegenítési és terhelési tilalom ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséhez.

(8) Ha az 1988. december 31-ig hatályban volt jogszabályok alapján nyújtott kölcsönnel terhelt lakást

elidegenítik, a fennálló kölcsöntartozást a magánszemély vevő (új tulajdonos) változatlan feltételekkel

átvállalhatja.

(9)178 Ha az 1994. január l-jét követően hatályos jogszabályok alapján kamattámogatással nyújtott kölcsön

adósa - a 12-13., 15-16., 22. §-ban foglalt kölcsönök kivételével - a kölcsönt nyújtó hitelintézet részére

tartozását egy másik hitelintézettől felvett kölcsönből egyenlíti ki, az eredeti kamattámogatás változatlan

feltételekkel e kölcsönre is megilleti.

(10)179 A hitelintézetet az általa jogszerűen folyósított és a költségvetéssel elszámolt fiatalok

otthonteremtési támogatása, a megelőlegező kölcsön, valamint az akadálymentesítési támogatás összege után

3%, minden más központi költségvetési támogatás összege után 1,5% költségtérítés illeti meg, amelyet - a

lakásépítési kedvezményt megelőlegező kölcsön kivételével - a támogatással együtt kell elszámolnia a

központi költségvetéssel. A lakásépítési kedvezményt megelőlegező kölcsön összege után járó költségtérítést

a hitelintézet a kölcsönszerződés megkötését követő első elszámolásban számolja el a központi

költségvetéssel, azzal, hogy a hitelbírálattal, a szerződéskötéssel, valamint a gyermekvállalás teljesítésével

kapcsolatosan a megelőlegező kölcsön igénylésére tekintettel semmilyen címen díj, illetve egyéb

ellenszolgáltatás sem az igénylő házaspárral, sem az állammal szemben nem érvényesíthető, és a kölcsönnek

az állam általi teljes megfizetése esetén a hitelintézet további költségtérítésre nem jogosult.

(11)180 A hitelintézet a tárgyhónapra legfeljebb az előző hónapban ténylegesen kifizetett és elszámolt

közvetlen támogatásokkal azonos összegű előleget igényelhet.181

(12)182 A támogatott személy a 12-13. §-ban, a jogi személy, a jogi személyiség nélküli társaság, az egyéni

vállalkozó a 15. §-ban, a társasház, a lakásszövetkezet, a víziközmű társulat, illetve az önkormányzat a 16. §-

ban, valamint a 22. §-ban foglaltak szerinti kamattámogatásra csak le nem járt tőketartozása után jogosult.

Lejárt tőketartozásnak a kölcsönszerződés felmondása miatt esedékessé vált tőketartozás, valamint a fel nem

mondott kölcsönszerződésből eredő lejárt tőketartozás minősül, amelynek fizetési (törlesztési) késedelme a

30 napot meghaladja.

(13)183 A 12., 13., 15., 16., 22. §-ok szerinti kamattámogatott kölcsönök csak forintban nyújthatók és a

kamat, a költség, valamint a tőke törlesztése is csak forintban történhet. A támogatás időtartama alatt

árfolyamkockázatot sem a hitelt igénybe vevő támogatott személy, sem a Magyar Állam nem visel.

(14)184 Amennyiben 12. és 13. §-ok szerinti kamattámogatott kölcsönök forrásául szolgáló jelzáloglevél

nem forintban került kibocsátásra, úgy a kamattámogatás igénybevételének feltétele, hogy a jelzálog-

hitelintézet a jelzáloglevelet a számviteli szabályoknak mindenben megfelelő deviza csereügylet útján

forintosítsa, és a támogatás időtartama alatt árfolyamkockázatot sem a hitelt igénybe vevő támogatott

személy, sem a Magyar Állam ne viseljen.

(15)185 A hitelintézet a támogatások, valamint a (11) bekezdés szerinti előlegek folyósításáról és az

azokkal való elszámolás rendjéről, valamint a pénzügyi ellenőrzéshez szükséges adatszolgáltatásról a

miniszterrel és a Kincstárral szerződést köt. A támogatások és előlegek elszámolására a hitelintézet e

szerződés megkötését követően jogosult.

(16)186 E rendelet szerint támogatott kölcsönök kamattámogatásának számításánál az osztószám 360 nap.

(17)187 A 12-13., 15-16., 22. §-okban foglaltak alapján egy meglévő kölcsöntartozás kiegyenlítésére

kölcsön nem nyújtható.

(18)188 Az 5/A. § (8) bekezdése szerint esetlegesen visszafizetendő összeget, úgy kell meghatározni, hogy

meg kell állapítani a vállalt gyermek(ek)re jutó kedvezmény összegét, ki kell számítani hónapokban

kifejezve a megelőlegezés időtartamának felső határa, és a szerződéskötés időpontja közötti időtartamot,

továbbá meg kell határozni a megelőlegező kölcsönszerződés megkötésekor hatályos - az adós helyett az

állam által fizetendő - kamat és költségtérítés százalékos mértékét. Az esetlegesen visszafizetendő összeget, a

megelőlegező kölcsön összege, az időtartam, valamint a százalékos mérték figyelembevételével kell

kiszámítani.

25. § (1)189 Az állam megtéríti a hitelintézetnek a 13. § (1) bekezdésében meghatározott, a hitelintézettől

felvett és a számviteli törvény rendelkezései szerint behajthatatlanná vált kölcsön, valamint - a tőke

összegének legfeljebb felét elérő mértékig - járulékai együttes összegének 80%-át, amennyiben az igénylő a

lakáscél megvalósításához az 5. § (4) bekezdése szerinti lakásépítési kedvezményt is igénybe vette.

(2)190 Az állam megtéríti a hitelintézetnek az 5/A. § szerint a hitelintézettől felvett és a számviteli törvény

rendelkezései szerint behajthatatlanná vált megelőlegező kölcsön tőke és járulékai együttes összegét.

(3)191 Az 1996. december 31-e előtt hatályban volt jogszabályok alapján megkezdett lakáscélú

megtakarítás után igénybe vehető külön kölcsön kamatainak támogatására - a személyes körülményekre

vonatkozók kivételével - a 13. § rendelkezéseit kell alkalmazni.

Page 24: 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet - MKB Bank · lakóépületek közös használatú részeinek felújítására, valamint a társulati úton megvalósuló közcélú víziközmű

(4)192 A lakáscélú megtakarítás után igénybe vett külön kölcsönnel összefüggő támogatás másra át nem

ruházható, de az adós által épített, vásárolt vagy csereszerződéssel szerzett másik lakásra a kölcsöntartozással

együtt átvihető.

(5)193 A hitelintézet a lakáscélra takarékoskodók részére az e minőségükben járó külön kölcsön folyósítását

nem tagadhatja meg, ha az adós a támogatások igénybevételével a kölcsön visszafizetésére képes. A

lakáscélú betét után igénybe vehető külön kölcsönt a betétet kezelő hitelintézetnek nyújtania kell, de más

hitelintézet is nyújthatja.

(6)194 Építési költség a következő kiadásoknak ténylegesen megfizetett, lakásra jutó hányada:

a) a lakás, a lakóépület szerkezetének, közös használatra szolgáló helyiségeinek és központi

berendezéseinek építési költségei,

b) a lakások rendeltetésszerű használhatósághoz szükséges helyiségeknek, melléképületeknek

(tüzelőanyag-tároló, lomkamra stb.), melléképítményeknek (hulladéktartály-tároló, közműpótló

építményeknek és berendezések, közmű-becsatlakozás építményei stb.), valamint egyéb építményeknek

(lakótelek homlokvonalán álló kerítés, az építésügyi hatóság által előírt kerítés, az épület megközelítését

szolgáló tereplépcső, lejtő és járda, valamint támfal és szivárgó övárok) gépkocsitároló építési költségei,

c) a közműbekötések költségvetés szerinti építési költségei,

d) a lebonyolítási költségek, a műszaki tervezési költségek,

e) a jogszabály alapján fizetendő út- és közműfejlesztési hozzájárulás,

f) távfűtés bekapcsolási díj, az elektromos hálózat fejlesztési hozzájárulások,

g) a közterületi út-, járda- és közműépítési költségek és hozzájárulások,

h) az építmény megépítéséhez szükséges földmunka elvégzésének költségei (tereprendezés, földkiemelés

és deponálás),

i) az építmény megépítése érdekében felmerült építménybontási költségek (épületek, építmények

bontása), valamint

j) a telek ára.

25/A. §195 A közvetlen támogatásokat, a kamattámogatásokat, az azokhoz kapcsolódó költségtérítéseket, a

garanciabeváltást, valamint a lakáspolitikát megalapozó kutatásokkal, tanulmányokkal és a lakáscélú

támogatások megismertetésével kapcsolatos kiadásokat az Egyéb lakástámogatások előirányzatból kell

finanszírozni.

25/B. §196 A hitelintézet az e rendelet szerinti közvetlen támogatások nyújtását nem tagadhatja meg, ha a

támogatott személy a személyi és egyéb feltételeknek megfelel, és a lakáscélját kölcsön igénybevétele nélkül

- a hitelintézet számára bizonyíthatóan - meg tudja valósítani. Amennyiben lakáscélját kölcsön

igénybevételével tudja csak megvalósítani az igénylő, úgy a közvetlen támogatások csak abban az esetben

igényelhetők, ha a hitelintézet az igényelt kölcsön felvételéhez hitelképesnek minősíti.

25/C. §197 A 2004. május 1-jén vagy azt követően kötött kölcsönszerződések esetén a 25. § (1) és (2)

bekezdése szerinti állami megtérítési kötelezettség nem érvényesíthető.

VIII. A települési önkormányzatok és az egyházak támogatása198

1. A bérlakásállomány növelése

26. § (1)199 A bérlakásállomány növelését szolgáló központi költségvetés Állami Támogatású Bérlakás

Program előirányzatából a következő jogcímeken (a továbbiakban: jogcímek) igényelhetnek pályázat útján

támogatást az önkormányzatok, illetőleg a d) pont szerinti jogcímre - az egyházak hitéleti és közcélú

tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 2. §-ának (3) bekezdésében

meghatározott - egyházak (a továbbiakban: egyházak), valamint idősek otthona létesítésére megyei

önkormányzatok200

a) szociális elhelyezés alapján történő bérbeadás céljából,

b) költségelven megállapított lakbérek alkalmazása mellett, bérbeadás céljából,

c) fiatalok, hallgatók részére bérbeadható garzonházak létesítése céljából,

d)201 nyugdíjasház vagy idősek otthona létesítése céljából új lakás vagy új ingatlan építésére, vásárlására és

használt lakás vagy lakóház vásárlására, illetőleg e lakások korszerűsítésére, bővítésére, felújítására, valamint

önkormányzati, egyházi vagy megyei önkormányzati tulajdonú ingatlanok lakáscélra vagy idősek otthonának

történő átalakítására.

(2) Az első bekezdésben meghatározott jogcímekre támogatást az önkormányzat csak közigazgatási

területén lévő lakásra igényelhet.

(3) Az (1) bekezdés c) pontja szerinti jogcímen csak olyan pályázat nyújtható be, amelyben az

önkormányzat vállalja, hogy a garzonházban lévő, legfeljebb 40 m2-es lakrészt

Page 25: 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet - MKB Bank · lakóépületek közös használatú részeinek felújítására, valamint a társulati úton megvalósuló közcélú víziközmű

a) állandó jellegű keresőtevékenységet végző és lakáscélú előtakarékosságot (a továbbiakban:

előtakarékosságot) vállaló és teljesítő házas, illetőleg élettársi kapcsolatban álló, 35. életévét be nem töltött

fiatal, vagy

b) felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatos házas, illetőleg élettársi kapcsolatban álló hallgatója

részére 5 évnél nem hosszabb időre adja bérbe.

(4) Amennyiben a (3) bekezdés a) pontjában meghatározott bérlő keresőtevékenysége 90 napnál hosszabb

időre megszűnik, vagy az előtakarékosságra vállalt kötelezettségnek nem tesz eleget és a lakrészre van a

feltételeknek megfelelő igénylő, illetőleg a (3) bekezdés b) pontjában meghatározott hallgatói jogviszonya

megszűnik, úgy a bérleti jogviszonyt az önkormányzat köteles legfeljebb 6 hónapos felmondási idővel

megszüntetni.

(5)202 A nyugdíjasház a nyugdíjasoknak, illetőleg öregségi nyugdíjkorhatárt elért személyeknek, bérleti

jogviszony alapján, lakásokban való korlátlan idejű elhelyezését szolgálja, továbbá az életkoruknak és az

egészségi állapotuknak megfelelő gondozást megszervezi, életvitelükben segítséget nyújt. Az idősek

otthonára a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény rendelkezéseit és a

személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól szóló rendelet előírásait kell

alkalmazni.

(6)203 Az (1) bekezdés d) pontja szerinti nyugdíjasház létesítésére csak olyan pályázat nyújtható be,

amelyben az önkormányzat, illetőleg egyház vállalja, hogy csak lakástulajdonnal vagy önkormányzati

lakásra határozatlan idejű bérleti jogviszonnyal nem rendelkező személyeket helyez el és tőle lakbért kér,

valamint a szociális szolgáltatásokért térítési díjat állapít meg. Idősek otthona létesítésére olyan pályázat

nyújtható be, amelyben a szociálisan rászorultak elhelyezését, teljes körű ellátását (lakhatás, étkezés,

egészségügyi gondozás, ápolás, pszichés ellátás) vállalják és biztosítják, ezért térítési díjat állapítanak meg.

(7) Nem nyújtható támogatás olyan lakás visszavásárlására, amelyet korábban valamely önkormányzat

idegenített el, függetlenül az időközben esetleg bekövetkezett tulajdonos változásoktól.

(8) Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott jogcímen csak akkor igényelhető támogatás, ha az

önkormányzat vállalja a pályázati kiírás szerinti költségelvű lakbér alkalmazását.

27. § (1) Az előirányzatból vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe.

(2)204 A 26. §-ban meghatározott jogcímekre a következők szerint igényelhető a támogatás:

a) a települési önkormányzat, ha az adott évben a jövedelemdifferenciálódás mérséklése érdekében a

költségvetési törvény alapján a központi költségvetési kapcsolatból származó források csökkentésre kerültek,

a bérlakás létesítéséhez szükséges beruházási költség legfeljebb 50%-át igényelheti,

b) a többi települési önkormányzat, valamint az egyházak a bérlakás létesítéséhez szükséges beruházási

költség legfeljebb 70%-át igényelhetik,

c) a megyei önkormányzatok az idősek otthona létesítéséhez szükséges beruházási költség legfeljebb

50%-át igényelhetik.

(3) A fővárosi kerületek esetében a főváros egészére kiszámított differenciálódás mérséklésére vonatkozó

rendelkezéseket kell alkalmazni.

(4)205 A pályázó saját forrásának lehet tekinteni a tulajdonában lévő pénzügyi eszközöket (amely lehet

saját forrásból származó készpénz, valamint e támogatáson kívül más költségvetési forrásból nyújtott

támogatás, továbbá hitel), a tulajdonában lévő olyan ingatlant, amely a pályázatban megjelölt cél

megvalósításához szükséges.

27/A. §206 (1) A központi költségvetés bérlakásállomány növelését szolgáló Állami Bérlakás Program

előirányzatából, a szakképzett munkaerő mobilitásának elősegítése érdekében, költségelven történő

bérbeadás céljából pályázat útján vissza nem térítendő támogatást igényelhet új lakóépület építésére, használt

lakás vásárlására, illetve e lakások korszerűsítésére, bővítésére, felújítására, valamint önkormányzati

tulajdonú nem lakáscélú ingatlan lakáscélra történő átalakítására az a települési önkormányzat, amelynek a

közigazgatási területén 2011. január 1-je és 2013. december 31-e között legalább 100 újonnan létesített

munkahely létrehozásával járó beruházás kezdődik vagy kezdődött meg.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott jogcímekre támogatást a települési önkormányzat csak a

közigazgatási területén lévő, illetve felépítendő ingatlanra igényelhet.

(3) A pályázó települési önkormányzatnak a pályázat tárgyát képező bérlakások létesítéséről, valamint

későbbi üzemeltetéséről együttműködési megállapodást kell kötnie az (1) bekezdés szerinti beruházást

megvalósító gazdálkodó szervezettel.

(4) Az új lakóépület építésére, használt lakás vásárlására és e lakások korszerűsítésére, bővítésére,

felújítására, valamint önkormányzati tulajdonú nem lakáscélú ingatlan lakáscélra történő átalakítására

fordított beruházási költség nem haladhatja meg a Melléklet alapján megállapított összeget.

(5) Az (1) bekezdésben meghatározott jogcímre a települési önkormányzat a támogatás szempontjából

elismerhető beruházási költség legfeljebb 60%-át igényelheti.

Page 26: 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet - MKB Bank · lakóépületek közös használatú részeinek felújítására, valamint a társulati úton megvalósuló közcélú víziközmű

(6) A pályázó települési önkormányzat saját forrásának lehet tekinteni a tulajdonában lévő pénzügyi

eszközöket (amely lehet saját forrásból származó pénzeszköz, illetve kölcsön), valamint a tulajdonában lévő

olyan ingatlant, amely a pályázatban megjelölt cél megvalósításához szükséges.

(7) A beruházás megvalósításához felhasznált ingatlant a támogatás szempontjából elismerhető beruházási

költség 20%-ának megfelelő értéken kell beszámítani.

(8) A pályázó települési önkormányzat részére - a támogatási szerződés megkötése előtt előterjesztett

kérelemre - a támogatott tevékenység elindításához, valamint a likviditás biztosításához támogatási előleg

nyújtható a támogatás 50%-ának megfelelő mértékig. Támogatási előleg folyósítására egy alkalommal

kerülhet sor. A támogatási előleggel nem érintett támogatási részösszeg folyósítása az előleggel történő

elszámolást követően, a 41. §-ban meghatározottaknak megfelelően történik.

(9) Az (1) bekezdésben meghatározott jogcímen csak akkor igényelhető támogatás, ha a települési

önkormányzat vállalja költségelvű lakbér alkalmazását.

(10) Nem nyújtható támogatás olyan lakás megvásárlására, amelyet a települési önkormányzat 2001.

január 1-jét követően idegenített el, függetlenül az időközben esetleg bekövetkezett tulajdonosváltozásoktól.

(11) A pályázat részletes feltételeit, valamint az elbírálása során alkalmazandó, a nyertes pályázók

kiválasztását elősegítő szempontrendszert a pályázati útmutató tartalmazza.

27/B. §207 (1) A központi költségvetés bérlakásállomány növelését szolgáló Állami Bérlakás Program

előirányzatából, a települések népességmegtartó képességének növelése érdekében,

a) szociális elhelyezés alapján történő bérbeadás céljából, vagy

b) költségelven történő bérbeadás céljából,

pályázat útján vissza nem térítendő támogatást igényelhet használt lakás vásárlására, illetve e lakások

korszerűsítésére, bővítésére, felújítására, valamint önkormányzati tulajdonú nem lakáscélú ingatlan

lakáscélra történő átalakítására az a települési önkormányzat, amelynek közigazgatási területén a bejelentett

lakóhellyel rendelkező lakosok száma 2011. január 1-jén nem haladja meg a 2000 főt.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott jogcímekre támogatást a települési önkormányzat csak a

közigazgatási területén lévő ingatlanra igényelhet.

(3) Településenként legfeljebb 4 bérlakás létesítése támogatható, azzal, hogy a támogatás mellett

létesíthető bérlakások számát a pályázati útmutató határozza meg.

(4) A használt lakás vásárlására és e lakások korszerűsítésére, bővítésére, felújítására, valamint

önkormányzati tulajdonú nem lakáscélú ingatlan lakáscélra történő átalakítására fordított beruházási költség

nem haladhatja meg a Melléklet alapján megállapított összeget.

(5) Az (1) bekezdésben meghatározott jogcímekre a települési önkormányzat támogatásként a támogatás

szempontjából elismerhető beruházási költség legfeljebb 80%-ának megfelelő összeget, de legfeljebb 5

millió forintot igényelhet.

(6) A pályázó települési önkormányzat saját forrásának lehet tekinteni a tulajdonában lévő pénzügyi

eszközöket (amely lehet saját forrásból származó pénzeszköz, illetve kölcsön), valamint a tulajdonában lévő

olyan ingatlant, amely a pályázatban megjelölt cél megvalósításához szükséges.

(7) A beruházás megvalósításához felhasznált ingatlant a támogatás szempontjából elismerhető beruházási

költség 20%-ának megfelelő értéken kell beszámítani.

(8) A pályázó települési önkormányzat részére - a támogatási szerződés megkötése előtt előterjesztett

kérelemre - a támogatott tevékenység elindításához, valamint a likviditás biztosításához támogatási előleg

nyújtható a támogatás 50%-ának megfelelő mértékig. Támogatási előleg folyósítására egy alkalommal

kerülhet sor. A támogatási előleggel nem érintett támogatási részösszeg folyósítása az előleggel történő

elszámolást követően, a 41. §-ban meghatározottaknak megfelelően történik.

(9) Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott jogcímen csak akkor igényelhető támogatás, ha a

települési önkormányzat vállalja költségelvű lakbér alkalmazását.

(10) Nem nyújtható támogatás olyan lakás megvásárlására, amelyet a települési önkormányzat 2001.

január 1-jét követően idegenített el, függetlenül az időközben esetleg bekövetkezett tulajdonosváltozásoktól.

(11) A pályázat részletes feltételeit, valamint az elbírálása során alkalmazandó, a nyertes pályázók

kiválasztását elősegítő szempontrendszert a pályázati útmutató tartalmazza.

2. Lakóépületek energiatakarékos korszerűsítése, felújítása208

28. §209 (1) A panel, a közép- és nagyblokk, az alagútzsalu, az öntött, a vasbeton vázas és az egyéb előre

gyártott technológia felhasználásával épült lakóépület energiatakarékos korszerűsítésére, felújítására a

Lakóépületek és környezetük felújításának támogatása előirányzatból a következő célokra nyújtható

támogatás:

a) nyílászárók energiatakarékos felújítása, vagy cseréje,

b) homlokzatok és födémek utólagos hőszigetelése,

c) épületgépészeti és épületvillamos rendszerek korszerűsítése, felújítása,

Page 27: 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet - MKB Bank · lakóépületek közös használatú részeinek felújítására, valamint a társulati úton megvalósuló közcélú víziközmű

d) felvonó-berendezés korszerűsítése, felújítása,

e) a megújuló energiafelhasználás növelése, a hagyományos energiahordozók megújuló

energiaforrásokkal való helyettesítésére irányuló beruházások az energiatermelésre, a tárolásra, az energia

szállítására és a hálózatba való esetleges visszatáplálására.

(2) A távhővel ellátott lakóépületek hőfogyasztása szabályozási lehetőségének megteremtésére (a

továbbiakban: ÖKO-Program) a Lakóépületek és környezetük felújításának támogatása előirányzatból a

következő célokra nyújtható támogatás:210

a) a hőleadók egyedi szabályozásához szükséges berendezések (termosztatikus szelepek) lakásonkénti

beszerelése,

b) a lakások egyedi hőfogyasztásának mérésére, vagy az épület hőfogyasztásának lakásonkénti

költségmegosztására alkalmas mérőeszközök (hőmennyiségmérők és/vagy költségmegosztók) lakásonkénti

beszerelése,

c) az épület közös tulajdonát képező fűtési rendszernek az átalakítása, ezen belül:

1. strangszabályozók beépítése vagy cseréje,

2. az egycsöves fűtési rendszer átalakítása a hőleadók elé beépített átkötő szakaszokkal, vagy az

egycsöves fűtési rendszer helyett új, kétcsöves fűtési rendszer kialakítása.

29. §211 (1) A 28. § (1) bekezdése szerinti állami támogatás mértéke a támogatás szempontjából

elismerhető bekerülési költség maximum 1/3-a, de legfeljebb lakásonként 500 000 forint. A pályázónak saját

erőként a bekerülési költség legalább 2/3-át kell biztosítani. Az önkormányzat, mint támogató - az adott

épület esetében - részben vagy egészben átvállalhatja a pályázót terhelő saját részt.

(2)212 A 28. § (2) bekezdése szerinti állami támogatás mértéke a támogatás szempontjából elismerhető

bekerülési költség maximum 50%-a, de legfeljebb lakásonként 77 000 forint. Az önkormányzat, mint

támogató - az adott épület esetében - részben vagy egészben átvállalhatja a pályázót terhelő saját részt.

29/A. §213 A Kormány az ÖKO-Program pályázatkezelő szervezeteként az Építésügyi Minőségellenőrző

Innovációs Közhasznú Társaságot jelöli ki.

29/B. §214

3. Városrehabilitációs Program215

30. § (1)216 Az Állami Támogatású Bérlakás Program előirányzatából támogatás nyújtható a

lakóépülettömb részbeni vagy teljes korszerűsítésére, felújítására. Lakóépülettömb a közterülettel (utca, tér

stb.) határolt és tovább már nem osztható területen elhelyezkedő, beépített hasznos területük nagyobb részén

lakásokat tartalmazó épületek olyan együttese, amelyekben az épületek teljesen vagy többségükben

egymáshoz közvetlenül csatlakoznak.

(2) Az (1) bekezdés szerinti támogatás lakásszövetkezeti, társasház vagy önkormányzati tulajdonban álló

lakóépületek szerkezeti elemeinek felújítására, cseréjére, épületgépészeti alrendszerek korszerűsítésére, az

épület egészét érintő energiamegtakarítást eredményező korszerűsítésére, felújítására vehető igénybe.

(3)217 Támogatás az olyan lakóépülettömb esetén nyújtható, amelyben legalább 25 lakás van.

31. § (1) A pályázatban be kell mutatni a teljes korszerűsítési, felújítási költség megosztását. A

lakástulajdonosokat és az önkormányzatot terhelő költséghányad nem lehet kevesebb a teljes költség 1/3-1/3

részénél. A központi költségvetést legfeljebb a teljes költség 1/3-a terhelheti.

(2) Az épület tulajdonosait terhelő költséghányadot az egyes tulajdonosok között vagyoni - jövedelmi -

helyzetük alapján differenciáltan oszthatja fel a települési önkormányzat, és egyes tulajdonosokat terhelő

összeget támogatásként részben vagy egészben helyettük megfizetheti.

32. § (1)218 A 28. és 30. §-ok szerinti programokban támogatás kizárólag olyan önkormányzat részére

nyújtható, amely támogatást nyújt az érintett lakóépülettömbben elhelyezkedő lakások tulajdonosainak.

Társasház és lakásszövetkezet az 1. §-ban meghatározottak szerint kaphat támogatást.

(2) Az egyes lakástulajdonosokra jutó 30. § szerinti állami támogatás akkor folyósítható, ha a tulajdonos

szerződésben vállalja, hogy a lakás 10 éven belüli elidegenítése esetén a támogatás összegét kamat

felszámítása nélkül az állam részére visszafizeti, és ennek biztosítékaként jelzálogjogot jegyezzenek be az

állam javára.

4. Közművesített építési telkek kialakítása219

32/A. § (1)220 Az új lakóingatlanok építésére alkalmas, a 253/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet, illetve a

települések helyi építési szabályzatában előírtak szerint közművesített építési telkek növelése érdekében a

központi költségvetés Állami Támogatású Bérlakás Program előirányzatából pályázat útján támogatást

igényelhetnek a települési önkormányzatok, ha saját tulajdonukban álló földterület felhasználásával kívánnak

új, közművesített építési telket kialakítani.

Page 28: 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet - MKB Bank · lakóépületek közös használatú részeinek felújítására, valamint a társulati úton megvalósuló közcélú víziközmű

(2)221 Az állami támogatás mértéke maximum 40%.

(3) A pályázó önkormányzat pályázatában köteles vállalni, hogy a közművesített telek kialakításának

befejezésétől számított 1 éven belül a kialakítandó építési telkeket értékesíti magánszemélynek, illetőleg

értékesítési célú lakásépítésre jogosult szervezetek részére 2 éven belüli beépítési kötelezettség terhével,

vagy vállalja, hogy a kialakítandó építési telkeken a közművesített telek kialakításának befejezésétől

számított 2 éven belül saját tulajdonú önkormányzati bérlakásokat létesít. Amennyiben a bérlakás építéséhez

a pályázó újabb támogatásra nyújt be pályázatot, és e § szerinti támogatással kialakított közművesített telket

saját erőként figyelembe kívánja venni, úgy az a közművesítéshez igénybe vett állami támogatással

csökkentett értékben vehető figyelembe.

(4) A pályázatnak - a 38. §-ban meghatározottakon túl - tartalmaznia kell:

a) a képviselő-testületi határozatot az önkormányzati tulajdonú földterület közművesített építési

telkekként való kialakításáról;

b) a közművesítéssel érintett valamennyi ingatlan tulajdoni lapjának 30 napnál nem régebbi másolatát.

(5)222 A pályázatban csak közművesített építési telkek kialakítására biztosított területen lévő közművek,

valamint e terület melletti közterületen húzódó vezetékre való rákötés, illetve úttal való összekötés költségeit

lehet szerepeltetni.

5. Lakhatást szolgáló egyházi ingatlanok korszerűsítése, felújítása223

32/B. §224 (1) Az ingatlan-nyilvántartásban lakásként nyilvántartott, továbbá más célú ingatlanként

nyilvántartott, de legalább egy önálló lakást magába foglaló egyházi ingatlanok korszerűsítése, felújítása

érdekében a központi költségvetés Állami Támogatású Bérlakás Program előirányzatából pályázat útján

támogatást igényelhetnek az 1997. évi CXXIV. törvény 2. § (3) bekezdésében meghatározott egyházak. A

támogatás csak azon ingatlan, illetve ingatlanrész felújítására, korszerűsítésére igényelhető, amely egyházi

személyek vagy (emellett) egyházi alkalmazásban lévő személyek részére az életvitelszerű lakáshasználatot

biztosítja.

(2) A támogatás mértéke az (1) bekezdés szerinti ingatlan teljes felújítási, korszerűsítési költség legfeljebb

70 százalékának megfelelő összeg, de maximum az ingatlan-nyilvántartás szerinti ingatlanonként 5 millió

forint lehet. A felújítási, korszerűsítési költségként csak az önálló lakást magában foglaló ingatlanrész

felújítási, korszerűsítési költségeit lehet figyelembe venni.

(3) Támogatás ugyanazon ingatlan felújítási, korszerűsítési munkálataihoz csak egyszer nyújtható.

(4)225 A (2) bekezdés alkalmazásában korszerűsítésen a 12. § (11) bekezdésében meghatározott munkákat

kell érteni.

6. Egycsatornás Gyűjtő Kémények (Termofor Kémények) Felújítási Programja226

32/C. §227 (1) A Lakóépületek és környezetük felújításának támogatása előirányzatából vissza nem

térítendő támogatás nyújtható a lakóépületében lévő termofor kémények felújításához. Támogatás csak a

lakásokhoz tartozó kéményszakaszok felújításához nyújtható. Az egyéb nem lakáscélú helyiségekre jutó

kéményszakaszok felújítási költségeihez az állami támogatás nem vehető igénybe.

(2)228 Az állami támogatás mértéke a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség maximum

40%-a, de legfeljebb lakásonként 150 000 forint. A pályázónak saját erőként a bekerülési költség legalább

60%-át kell biztosítania. Az önkormányzat mint támogató - az adott épület esetében - részben vagy egészben

átvállalhatja a pályázót terhelő saját részt.

7.229 Lakbértámogatás

32/D. §230 (1)231 Az állam a központi költségvetés Lakbértámogatás előirányzatából a lakbér

megfizetéséhez vissza nem térítendő központi lakbértámogatást nyújt az önkormányzat által felvett hitel

felhasználásával a tulajdonába került bérlakásban, továbbá a nem önkormányzati vagy nem állami

tulajdonban lévő bérlakásban lakó, a 2. § (2), (3) bekezdése szerinti feltételeknek megfelelő, jövedelmi

helyzetük alapján rászoruló, gyermeket nevelő személyek részére - a bérlakás fekvése szempontjából

illetékes települési önkormányzat útján - az e §-ban meghatározott feltételek szerint.

(2) E rendeletben a lakbér fogalmára a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre

vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

(3) Pályázat útján központi lakbértámogatást igényelhet az illetékes települési önkormányzat a

háztartásukban gyermeke(ke)t eltartó bérlők javára, amennyiben az alábbi feltételek együttesen fennállnak:

Page 29: 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet - MKB Bank · lakóépületek közös használatú részeinek felújítására, valamint a társulati úton megvalósuló közcélú víziközmű

a) a bérelt lakás mérete nem haladja meg a szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 1993. évi III.

törvény 38. § (4) bekezdésének b)-e) pontjában foglalt - a lakásfenntartási támogatásra alkalmazandó -

mértékeket,

b) a család jövedelme nem haladja meg a szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 1993. évi III.

törvény 38. § (2) bekezdése szerint alkalmazandó jövedelemhatárt,

c) a család vagyona nem haladja meg a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi

XXXI. törvény 19. § szerinti - a rendszeres gyermekvédelmi támogatás feltételeként előírt - vagyon mértékét.

(4) A központi lakbértámogatás mértéke nem lehet több mint a lakbér 30%-a, de legfeljebb havi 7000

forint.

(5) A települési önkormányzat évente nyújthatja be pályázatát a Hivatalhoz, amennyiben vállalja, hogy

a) a központi lakbértámogatást az önkormányzati lakbértámogatás (a továbbiakban: lakbértámogatás)

megállapításánál legalább 100%-kal saját forrásából kiegészíti,

b) az 1993. évi LXXVIII. törvény 34. §-ának (4) bekezdésében meghatározott jogkörében szabályozza a

lakbértámogatás alapjául szolgáló lakbér felső mértékét, a jogosultság megállapítására, felülvizsgálatára és

megszűnésére, valamint a lakbértámogatás folyósításának rendjére vonatkozó eljárási szabályokat,

c) hozzájárul a központi támogatás rendeltetésszerű felhasználásának a Hivatal vagy megbízottja által

történő ellenőrzéséhez,

d) a bérleti szerződés és a bérbeadó írásbeli hozzájárulása alapján tájékoztatja az állami adóhatóság

területileg illetékes igazgatóságát a bérbeadó adóazonosító adatairól.

(6) A központi lakbértámogatás a pályázatban legfeljebb három egymást követő évre igényelhető.

Amennyiben az első évre szóló központi lakbér-támogatási keretet az önkormányzat nem használja fel, úgy a

következő évekre ezen pályázata keretében igénybe vehető lakbértámogatás nem haladhatja meg az első

évben ténylegesen felhasznált támogatás összegét. Amennyiben az önkormányzat az első évben év közben

nyert a pályázaton, akkor az első évben ténylegesen felhasznált összeget az év egészére kell arányosan

figyelembe venni.

(7) Az önkormányzat a tárgyhónapot követő minden hónap 10-éig elszámol az általa a bérlőknek kifizetett

lakbértámogatással, és azt megküldi a Hivatalnak.

(8) A Hivatal tárgyhónapot követő hó 25-éig gondoskodik az önkormányzat által elszámolt központi

lakbértámogatás utólagos folyósításáról.

8.232 A programok közös szabályai

33. § (1)233 A 26. §-ban, a 27/A. §-ban, a 27/B. §-ban, a 28. §-ban, a 30. §-ban, a 32/A. §-ban, a 32/B. §-

ban, a 32/C. §-ban, valamint a 32/D. §-ban meghatározott előirányzatokat (a továbbiakban: Előirányzat) a

miniszter kezeli.

(2) Az Előirányzat központi bevételeinek és kiadásainak mértéke az állami költségvetésről szóló

törvényben e célra jóváhagyott előirányzat.

(3) A (2) bekezdésben foglaltakon túlmenően az Előirányzat bevételeit képezik:

a) az Előirányzat javára teljesített visszafizetések és ezek járulékai,

b) a bel- és külföldi gazdálkodó szervezetek és természetes személyek által, valamint külföldi

kormánysegélyből és segélyalapokból az Előirányzat javára teljesített önkéntes befizetések (az önkéntes

befizetések felhasználásának a 26. § szerinti jogcímét a felajánló meghatározhatja);

c) külön jogszabályokban meghatározott egyéb befizetések.

(4)234 Az Előirányzat pénzügyi műveleteinek lebonyolítására a Kincstár előirányzat-felhasználási

keretszámlát vezet.

34. § (1)235 Az Előirányzatból kizárólag önkormányzatok, egyházak, társasházak és lakásszövetkezetek

részére nyújtható támogatás.

(2) Támogatás kizárólag azon pályázó részére és olyan pályázat alapján nyújtható, amely megfelel e

rendeletben és a pályázati kiírásban szereplő követelményeknek.

(3)236 A lakóépületben elhelyezkedő nem lakáscélú helyiségek - üzlet, iroda stb. -, valamint a jogi

személyiségű, illetve jogi személyiség nélküli gazdasági társaság tulajdonában lévő ingatlanok tulajdonosaira

jutó költségek fedezetére állami támogatás nem vehető igénybe, kivéve a 26. §-ban, a 27/A. §-ban, valamint

a 27/B. §-ban foglaltak alapján önkormányzati tulajdonú nem lakáscélú ingatlan lakáscélra történő átalakítása

esetén.

(4)237 Az Előirányzatból kell finanszírozni az előirányzat működtetésével, kezelésével, felhasználásával, a

szerződések előkészítésével, nyilvántartásának egyes tárgyi és személyi feltételeivel, ellenőrzésével, a

pályázati rendszer ismertetésével, közzétételével, valamint a lakásszektort érintő döntéseket megalapozó és

eredményeit értékelő kutatásokkal, tanulmányokkal kapcsolatos költségeket.

(5) A tárgyévben szerződéssel lekötött támogatás folyósítása a következő évekre átvihető.

35. § (1) Az Előirányzatból támogatások kizárólag pályázat útján nyújthatók.

Page 30: 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet - MKB Bank · lakóépületek közös használatú részeinek felújítására, valamint a társulati úton megvalósuló közcélú víziközmű

(2)238

(3)239 A pályázati felhívást a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben és legalább

egy országos terjesztésű napilapban kell a pályázat kiírójának megjelentetnie. A pályázati felhívást a

miniszternek az általa vezetett minisztérium internetes honlapján is közzé kell tennie.

(4) A pályázati felhívásnak, illetőleg a pályázati útmutatónak tartalmaznia kell a támogatási célt és az

ennek megvalósítását szolgáló jogcímeket, a támogatás elnyerésének feltételeit, az eljárási szabályokat, az

éves szinten felhasználható támogatás összegét, a támogatás folyósítására megkötendő szerződés

követelményrendszerét, valamint a pályázat benyújtására előírt határidőt, a pályázat tartalmi és formai

követelményeit, a benyújtandó dokumentumok, adatlapok és nyilatkozatok listáját, az alkalmazandó

költségelvű lakbérszámítás módszerét, a nagyvárosi lakóépülettömb, az iparosított technológiával épült

lakóépületek energiatakarékos korszerűsítési, felújítási programjának támogatható munkafázisait.

(5)240

36. § (1)241 Pályázatot - kivéve a nyugdíjasházak és idősek otthona létesítését, a lakhatást szolgáló egyházi

ingatlanok korszerűsítését és felújítását, ahol a pályázók a 26. § (1) bekezdésében meghatározott egyházak,

valamint az idősek otthona létesítése esetében megyei önkormányzatok is lehetnek - önkormányzatok,

társasházak és lakásszövetkezetek nyújthatnak be.

(2)242 A pályázatot a pályázati felhívásban megjelölt címre kell benyújtani.

(3) Egy pályázó több pályázatot is benyújthat, de egy pályázatban csak egy támogatási jogcím szerepelhet.

(4)243 A pályázók - a közbeszerzésre vonatkozó jogszabályi rendelkezések betartásával - írásban

megállapodást köthetnek olyan természetes személyekkel, illetve a Ptk. 685. § c) pontja szerinti gazdálkodó

szervezetekkel, egyesületekkel, alapítványokkal, továbbá egyházi jogi személyekkel (a továbbiakban együtt:

együttműködő szerv), amelyek támogatóként vagy vállalkozóként szerepet vállalnak a pályázat tárgyát

képező és a létesítéstől számított legalább húsz évig teljes mértékben a pályázó tulajdonában maradó

bérlakás üzemeltetésében.

(5)244 A nyertes pályázatok megvalósítása során kizárólag az építési termékek műszaki követelményeinek,

megfelelőség igazolásának, valamint forgalomba hozatalának és felhasználásának részletes szabályairól

szóló jogszabály szerinti megfelelőségi igazolással rendelkező anyagokat, termékeket lehet felhasználni.

37. § (1) Több önkormányzat együttesen is nyújthat be pályázatot.

(2) Az (1) bekezdés szerinti pályázat esetén az önkormányzatoknak egymás között kell megállapodniuk

arról, hogy melyik önkormányzat képviseli a pályázókat.

38. § (1) A pályázatnak tartalmaznia kell:

a) a pályázó azonosító adatait,

b) a támogatási jogcím megnevezését, a támogatandó program megvalósítási helyét és időtartamát, a

beruházás költségét, a hozzájárulás mértékét, a megvalósítás részletes leírását,

c) a projekt megvalósulásának időigényét, az igényelt támogatás összegét és felhasználásának tervezett

ütemét,

d) több önkormányzat összefogása esetén a 37. § (2) bekezdésében meghatározott megállapodás tényét,

e) együttműködő szervek bekapcsolódása esetén a 36. § (4) bekezdésében meghatározott megállapodás

másolati példányát,

f) a lakások bérbeadásának, valamint a lakásfenntartási támogatás feltételeiről szóló önkormányzati

rendeletet,

g) a képviselő-testületi határozatot az önkormányzati tulajdonú bérlakásállomány növeléséről, nem

önkormányzati pályázat esetén az arra jogosult döntését a nyugdíjasház létesítéséről,

h) a pályázati felhívásban megjelölt egyéb adatokat, információkat,

i) új lakás építése esetén az építési telek, önkormányzati tulajdonban lévő ingatlan lakás céljára történő

átalakítása esetén az ingatlan tulajdoni lapjának 30 napnál nem régebbi másolatát.

(2) A pályázó írásbeli nyilatkozatot köteles csatolni:

a)245 a pályázatban foglalt adatok, információk és dokumentumok teljes körűségéről, valódiságáról és

hitelességéről, a saját források meglétéről,

b)246 arról, hogy köztartozásmentes, és nem áll adósságrendezési eljárás alatt,

c) a pályázat tárgyának megvalósításához más költségvetési előirányzatból igényelt vagy elnyert

támogatásokról (ideértve a területfejlesztési tanácsok rendelkezési jogkörében kezelt támogatásokat is),

d) annak tudomásulvételéről, hogy a támogatás kedvezményezettjének megnevezése, a támogatás tárgya,

a támogatás összege, a támogatott program megvalósítási helye e rendeletben szabályozott módon

nyilvánosságra hozható,

e) arról a hozzájárulásáról, hogy a pályázat megvalósulásának szabályszerűségét, a támogatás

rendeltetésszerű felhasználását a jogszabályban meghatározott szervek ellenőrizzék.

(3)247 A 26. § (1) bekezdése, a 27/A. § (1) bekezdése, továbbá a 27/B. § (1) bekezdése szerinti jogcímekre

benyújtott pályázat esetén a pályázónak írásban vállalnia kell, hogy a létesítéstől számított legalább 20 évig

tulajdonában maradó bérlakásokat, garzonházat, nyugdíjasházat, idősek otthonát a pályázott jogcímnek és a

Page 31: 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet - MKB Bank · lakóépületek közös használatú részeinek felújítására, valamint a társulati úton megvalósuló közcélú víziközmű

rendeltetésének megfelelően hasznosítja, továbbá a lakóépületet, valamint annak berendezéseit karbantartja,

szükség esetén felújítja. A miniszter a pályázó kérelemére - amennyiben a pályázó igazolja, hogy a bérlakást,

garzonházat, nyugdíjasházat vagy idősek otthonát a pályázott jogcímnek megfelelően hasznosítani nem tudja

- engedélyezi a pályázott jogcímtől eltérő, de a településen felmerült igényeknek megfelelő, az Nytv. 26. §-a

szerinti lakcímbejelentési kötelezettséggel járó lakhatási célra történő hasznosítását.

(4)248 Az önkormányzat, az egyház, illetőleg a társasház és a lakásszövetkezet köteles a támogatással

megvalósuló épülettel, lakással kapcsolatos bevételeket és kiadásokat támogatási jogcímenként elkülönített

számlán nyilvántartani, és erről a minisztert a támogatási szerződés szerint tájékoztatni.

39. § (1)249 A támogatás nyújtásáról a miniszter dönt.

(2)250

(3)251 A pályázatok elbírálásáról emlékeztetőt kell készíteni, amely tartalmazza az elbírálás során tett

észrevételeket, a pályázatok értékelését, az értékelés legfontosabb szempontjait.

(4) A pályázat eredményéről a pályázók a döntést követő 15 munkanapon belül írásban kapnak értesítést.

(5)252 Az elfogadott pályázatokat a pályázó, a támogatás tárgya, a támogatás összege, a támogatott

program megvalósítási helye megnevezésével a miniszter által vezetett központi államigazgatási szerv

internetes honlapján közzé kell tenni.

(6) A pályázat benyújtása előtt megkezdett programra támogatás nem adható. A megkezdés időpontjának

építési beruházás esetén az építési naplóba történt első bejegyzés időpontját, egyéb program esetén az első

pénzügyi kifizetés időpontját kell tekinteni.

40. § (1)253 A miniszter vagy megbízottja a támogatói döntés meghozatalától számított 12 hónapon belül

támogatási szerződést köt a nyertes pályázóval.

(2)254 Ha a beruházás megvalósítása során a beruházás költségei a támogatásban részesített pályázatban

megjelölt költségeknél alacsonyabbak, az állami támogatás összege ezzel arányosan csökken. Az állami

támogatás összege abban az esetben sem nő, ha a pályázónak a beruházás megvalósítása során a pályázatban

megjelölthöz képest többletköltségei merülnek fel. Ezt a pályázó saját forrásából finanszírozza.

(3)255 A támogatás nem rendeltetésszerű felhasználása vagy a támogatási szerződésben foglalt egyéb

kötelezettségek nem vagy részbeni teljesítése, továbbá a 38. § (2) bekezdésében szereplő nyilatkozatok

bármelyikének visszavonása vagy az abban foglaltak megszegése esetén a támogatás visszavonható.

(4)256 A támogatás visszavonása esetén a már igénybe vett támogatás egészét, az igénybevétel napjától a

Ptk. 301/A. § (2) bekezdése szerinti kamattal növelt összegben kell visszafizetni.

(5)257

41. § (1)258 A támogatás folyósítása a támogatási szerződésben meghatározott forrásösszetétel szerinti

pénzügyi és időbeli ütemezésben, a készültségi fokkal arányosan és utólagosan, pályázó által benyújtott

számlák és teljesítést igazoló dokumentumok, illetőleg ezek ellenőrzése alapján történik. A

teljesítésigazolásban a pályázó nyilatkozni tartozik arról, hogy a támogatás feltételéül vállalt kötelezettségek

a támogatási szerződésnek megfelelően teljesültek, a forrásokat rendeltetésszerűen és maradéktalanul a

szerződésben meghatározott feladatra használták fel.

(2) A folyósítás a készpénzben vállalt saját forrás és az állami támogatás arányában történik, a támogatási

szerződésben meghatározott feladatok elvégzését követően.

(3)259 A támogatás folyósítását a Kincstár a miniszter rendelkezése, utalványozása alapján végzi.

(4)260 A támogatás kifizetése csak akkor rendelhető el, illetve teljesíthető, ha az önkormányzat, társasház,

lakásszövetkezet, illetve egyház köztartozásmentesnek minősül, amelyről minden számla benyújtása esetén a

pályázónak nyilatkoznia kell. Az utalványozó köteles felfüggeszteni az esedékes támogatások folyósítását a

köztartozás fennállásáig.

42. §261 A támogatott program akkor tekinthető befejezettnek, illetőleg megvalósultnak, ha a támogatási

szerződésben megjelölt feladat a szerződésben meghatározottak szerint és a hatósági engedélyekben

foglaltaknak megfelelően teljesült. Erről a tényről szakmai beszámolóval, bizonylatokkal és hatósági

nyilatkozatokkal alátámasztva számol be a pályázó a miniszternek.

43. § (1)262 A miniszter vagy megbízottja a támogatási szerződés betartását és a támogatás rendeltetésszerű

felhasználását, illetve a szerződésben foglaltak teljesítését a helyszínen is ellenőrizheti.

(2)263 Az önkormányzat, az egyház, a társasház, lakásszövetkezet köteles a támogatás felhasználását

ellenőrzés céljából elkülönítetten nyilvántartani.

(3)264 A pályázat útján elnyert támogatással létrehozott, az önkormányzat tulajdonát képező bérlakásra,

garzonházra, nyugdíjasházra, idősek otthonára a miniszter vagy megbízottja kérelmére 20 éves időtartamra

elidegenítési és terhelési tilalmat kell feljegyezni a Magyar Állam javára az ingatlan-nyilvántartásba. A

tilalmat a miniszter vagy megbízottja által kiadott törlési engedély alapján kell az ingatlan-nyilvántartásból

törölni.

(4)265 Az elidegenítési és terhelési tilalom lejáratát követően a bérlakás értékesítése esetén az annak

eladásából származó bevételt az önkormányzat csak a tulajdonában lévő lakóépületek üzemeltetésére,

karbantartására, korszerűsítésére, felújítására és új bérlakások létesítésére használhatja fel.

Page 32: 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet - MKB Bank · lakóépületek közös használatú részeinek felújítására, valamint a társulati úton megvalósuló közcélú víziközmű

IX. VEGYES ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

44. § (1)266 Az e rendeletből eredő valamennyi polgári jogi jogviszonyban a Magyar Államot a Kincstár

képviseli, a VIII. fejezet kivételével. A VIII. fejezettel kapcsolatos polgári jogviszonyban a Magyar Államot

a miniszter képviseli.

(2)267 A Kincstár, valamint az önkormányzat jegyzőjének az e rendeletben szabályozott hatósági eljárására

a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvényt kell alkalmazni. Nem minősül hatósági

eljárásnak a 18. § (8) bekezdésében szabályozott ellenőrzés.

45. § (1)268 Ez a rendelet 2001. február 1. napján lép hatályba. Ha más jogszabályok a lakáscélú

támogatásokról szóló rendeletre hivatkoznak, e rendeletet kell alkalmazni.

(2) E rendelet rendelkezéseit a 2001. február 1-jét követően igényelt támogatásokra és kölcsönökre kell

alkalmazni. A korábban benyújtott kérelmekre a benyújtáskor hatályban volt rendelkezéseket kell

alkalmazni. A korábban kötött szerződések tekintetében továbbra is a szerződéskötés időpontjában hatályban

volt jogszabályok az irányadók. A 12. és a 13. §-ok alapján egy meglévő kölcsöntartozás kiegyenlítésére

kölcsön nem nyújtható.

(3) Az 5. § (2) bekezdés c) pontjának, valamint a 11. és a 13. §-ok rendelkezéseit azokra a saját

beruházású magánlakás-építésekre lehet alkalmazni, amely ingatlanokra az építési engedélyt első ízben 1999.

január 1-jét követően adták ki - az első fokú határozat dátuma 1999. január 1-jét követő időpont - és azokra a

lakásvásárlásokra, amelyekre az adásvételi szerződést 2000. január 1-jét követően kötötték meg. Nem

alkalmazhatók a 11. és 13. §-ok rendelkezései azoknak a lakásépítéseknek az esetében, amelyekre 1998.

december 31-ét megelőzően már adtak ki építési engedélyt, és azokra a lakásokra, amelyekre 1999. december

31-ét megelőzően már kötöttek adásvételi szerződést.

(4)269

(5)270 Az állam a 2001. évi tavaszi ár- vagy belvíz következtében megrongálódott, illetve megsemmisült

lakóépület és a hozzá tartozó nem lakás célú építmény tulajdonosának az épület helyreállításához,

újjáépítéséhez vagy helyette másik lakás vagy lakóépület vásárlásához, valamint a nem lakás célú építmény

helyreállításához, újjáépítéséhez a hitelintézettel 2001. december 31-ig megkötött szerződése alapján felvett

kölcsönre kiegészítő kamattámogatást nyújt a 13. §-ban meghatározott pénzügyi feltételek szerint.

(6)271 Az (5) bekezdés szerinti kiegészítő kamattámogatást az veheti igénybe, akinek az ár- vagy belvíz

által okozott károkat szenvedett ingatlan fekvése szerinti önkormányzat jegyzője a károk felméréséről készült

nyilvántartás alapján igazolja a kiegészítő kamattámogatásra való jogosultságát.

(7)-(11)272

(12)273 A Kincstári Vagyoni Igazgatósághoz benyújtott e rendeletből eredő és folyamatban lévő ügyekben

2008. január 1-jétől a Kincstár jár el.

45/A. §274 E rendeletnek a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet

módosításáról szóló 74/2011. (V. 2.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Mód1.) módosított rendelkezéseit a

Mód1. hatálybalépését követően közétett pályázati felhívásokra és azok alapján benyújtott pályázatokra,

valamint a hitelintézethez benyújtott támogatási kérelmekre kell alkalmazni.

46. §275 A 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet hatálybalépését megelőző napon hatályos 9. § (8) bekezdés

a) pontja szerinti jogerős határozat és 9. § (8) bekezdés c) pontja szerinti szakvélemény a hatályossági idején

belül, de legkésőbb 2012. december 31-éig felhasználható a mozgásszervi fogyatékosság, illetve a súlyos

mozgáskorlátozottság igazolására.

47. §276 (1) E rendeletnek a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet

módosításáról szóló 257/2011. (XII. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Módr.)

a) 2. §-ával megállapított 2. § (5) bekezdés a) pontját, 10. §-ával megállapított 25/C. §-át, és 11. §-ával

megállapított 38. § (3) bekezdését - a Kincstár vagy bíróság által jogerősen elbírált esetek kivételével - a

Módr. hatálybalépését megelőzően benyújtott kérelmekre, vagy folyósított támogatásokra is alkalmazni kell,

b) 4. §-ával megállapított 5/C. § (2) bekezdését, 5. § (1)-(3) bekezdésével megállapított 16. § (1), (3), (4)

és (10) bekezdéseit, 6. §-sal megállapított 18. § (12) bekezdését, 7. §-ával megállapított 20. § (8) bekezdés a)

pontját, 8. §-ával megállapított 21. § (4) bekezdését és 9. §-ával megállapított 24. § (2), (5), (6) és (10)

bekezdéseit a Módr. hatálybalépését követően benyújtott kérelmek esetén kell alkalmazni.

(2) E rendeletnek a Módr. 3. §-ával megállapított 5/A. § (2) bekezdését a Módr. hatálybalépését

megelőzően benyújtott azon támogatási kérelmekre is alkalmazni kell, melyeknél a szerződéskötési

kötelezettség beálltára még nem került sor.

48. §277 E rendeletnek a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet

módosításáról szóló 253/2012. (IX. 11.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Módr2.)

a) 1. §-ával megállapított 21. és 21/A. §-át, valamint 2. §-ával megállapított 21/B. §-át a Módr2.

hatálybalépését követően benyújtott felfüggesztés iránti kérelmek,

Page 33: 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet - MKB Bank · lakóépületek közös használatú részeinek felújítására, valamint a társulati úton megvalósuló közcélú víziközmű

b) 2. §-ával megállapított 21/C. §-át a Módr2. hatálybalépését követően megszűnt tartózkodási

jogosultság

esetén kell alkalmazni.

Melléklet a 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelethez278

A 3. § (4) bekezdése szerinti méltányolható lakásigény alkalmazásához a lakásépítés (lakásvásárlás) -

telekárat nem tartalmazó - költségei (árai), valamint a 27/A. § (4) bekezdése és a 27/B. § (4) bekezdése

szerinti beruházás tekintetében a - telekárat nem tartalmazó - költségek (árak) a következők:279

Szobaszám Budapesten és megyei jogú

városokban (ezer forintban)

Más helységekben

(ezer forintban)

1 10 500 9 500

1,5 12 500 11 500

2 15 000 14 000

2,5 17 500 16 500

3 19 500 18 500

3,5 22 000 21 000

4 24 500 22 500

4,5 27 000 25 000

5 29 000 27 000

5,5 31 500 29 500

6 33 500 31 500

6,5 36 000 33 500

7 38 000 36 000