1. tétel: az egyes ókori keleti civilizációk vallási és ......a görög építészet...

1

Az egyes ókori keleti civilizációk vallási és kulturális jellemzõinek azonosításaAAz egyaazono

1. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei segítségével mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés Az Indus völgyében a Kr. e. 3. évezredben kibontakozó dravida kultúrát a Kr. e. 2. évezred közepén árja

törzsek hódították meg. A dravidák jelentős része a szubkontinens délebbi részeire költözött. Az ún. védikus korban (Kr. e. 3. évezred közepe és III. század között) alakult ki az árják új civilizációja,

amiben jelentős szerepet játszott a brahmanizmus. Indiában kisebb-nagyobb államalakulatok jöttek létre, amelyek egymás elleni harcai ritkán eredményez-

ték nagyobb területek egyesülését, a széttagoltság megszüntetését.

Kifejtés A brahmanizmus és a hozzá kapcsolódó társadalmi szerkezet:

A brahmanizmus sokistenhitű vallás, ahol a világ rendjét három fő istenség határozza meg. A hódító árják által létrehozott új társadalmi tagolódás a bőrszín szerinti különbségen alapult (varna-

vagy kasztrendszer). A brahmanizmus megőrizte a védikus vallás bizonyos elemeit: a világ örök és megváltoztathatatlan,

az újjászületés, a lélekvándorlás, a dharma (a minden felett álló világtörvény által előírt kötelessé-gek) megtartása, az isteneknek bemutatott áldozatok jelentősége.

E rendszer négy kasztot és a kaszton kívüliek csoportját különböztette meg. A kasztba csak beleszü-letni lehetett.

A kasztok közötti átjárás attól függött, hogy az illető mennyire tartotta be a számára előírt vallási pa-rancsokat, azaz kasztja törvényeinek megfelelően élt-e. Ha igen, akkor volt reménye a reinkarnáció (újjászületés) következtében egy magasabb kasztba születni.

A brahmanizmus (áldozatbemutatásban játszott kiemelt szerepük életmódjuk tisztelete) tette lehető-vé, hogy a papok kasztja megszerezze a politikai vezető szerepet is a ksatrijákkal vívott küzdelmek során (az eposzok megőrizték a harcok mitikus elemekkel átszőtt történetét).

A buddhizmus és a hozzá kapcsolódó társadalmi elképzelések: A brahmanizmussal szemben a Kr. e. VI. században kialakult vallás, alapítója a ksatrija Gautama

Sziddharta (Buddha). Nem fogadta el a kasztrendszert, de nem is hirdetett harcot ellene. Tanítása szerint van lehetőség az egyénnek az örökös újjászületés kényszeréből való kiszakadásra

(nirvána). Tanításának lényege: a boldog megsemmisülés (nirvána) a vágyakról való lemondással érhető el. A szerzetesi élet központjában az elmélkedés és önmegtartóztatás állt, de a híveknek is erre kell

törekedniük ahhoz, hogy megszabaduljanak az újjászületés kényszerétől. A buddhizmus a negyedik legnépesebb világvallás. Meghatározó a jelenléte Nepálban, Tibetben,

Kínában, Japánban és Indokina területén. A két vallás egymáshoz való viszonya és az indiai állam(ok) életében játszott szerepe:

A buddhizmus lényegi tanításaival ellenkezett a világi értelemben vett vallási harc a brahmanizmus ellen.

Színes érettségi tételek történelembőlközépszint – szóbeli

2

A Maurja-dinasztia legjelentősebb tagja, Asóka (Kr. e. III. század) felismerte azonban, hogy amíg a varnák (kasztok ) együttes fellépését lehetetlenné teszik a vallási törvények, addig egységes állam sem jöhet létre Indiában. Asóka ezért buddhista lett, és támogatta a vallás elterjedését, a társadalom átalakulását, de halála után a reform leállt.

Asóka kísérlete kudarcba fulladt, de hatására a brahmanizmus megújulása elkezdődött (hinduiz-mus).

Lezárás, összegzés A hinduizmus a többi vallással szemben toleránsabb, mint a brahmanizmus volt. A hinduizmus megőrizte a kasztrendszert, de több kisebb csoportra osztotta a társadalmat (alkasztok),

amelyekbe – a korábbiakhoz hasonlóan – csak beleszületni lehetett, és meghatározott foglalkozást űz-hettek tagjai.

A hinduizmus nem térítő vallás ugyan, de az indiai kereskedők hatására megjelent Délkelet-Ázsiában, Indokinában is. A harmadik legnépesebb világvallás.

A hódító háborúk hatása és a római köztársaság válságaAA hód2. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei segítségével mutassa be a hódító háborúkat követő gaz-dasági változásokat és azok társadalmi hatásait!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés Róma a Kr. e. III–II. század folyamán a punok ellen vívott három háborúban szerezte meg a Földközi-

tenger nyugati medencéje feletti uralmat. Provinciákat szerveztek. A sikerrel záruló háborúk után a Földközi-tenger keleti medencéjét hódították meg. A Kr. e. II. század-

ban a meggyengült hellenisztikus államok területe is provinciává vált. A Birodalom központja Itália. Az államot Rómából irányítják. Kr. e. II–I. század között jelennek meg a válság jelei. Átrendeződtek a Birodalom területén a gazdasági, társadalmi és ezek következtében a politikai viszo-

nyok. A hódítások eredményeképp a gazdaság terén óriási felvirágzás lehetősége teremtődött meg, ám a válság

társadalmi és politikai elemei egyelőre nem tették lehetővé ennek kibontakozását.

Kifejtés A földbirtokviszonyok átrendeződése

Az ager publicusból a patríciusok részesedtek elsősorban, ami a rabszolgatartó nagybirtokok (lati-fundium) kialakulásához és a kisparaszti birtokosság súlyának csökkenéséhez vezetett.

A parasztság helyzetének megváltozása a hódító háborúk idején A katonai kötelezettség a szolgálatra kötelezett kisbirtokos parasztok elszegényedéséhez vezetett.

A háborúk során ez a réteg óriási emberveszteségeket szenvedett el. A latifundiumok előnybe kerültek a paraszti birtokokkal szemben, egyrészt mert a parasztok nem

vagy nehezen jutottak bérelhető földekhez, másrészt a latifundium olcsóbban termelt, mint a parasz-ti kisbirtok.

3

A földjüket vesztett parasztok jelentős számban Rómába költöztek, ott reméltek megélhetést (antik proletariátus problémája).

Katonai válság Az eladósodó parasztok elvesztették fegyvereiket is. A nehézgyalogság felállítása veszélybe került. A hódításokban egyre nagyobb haderőre lett volna szükség, ám a parasztságból ezt nem lehetett

biztosítani, ezért sor kerül a hadsereg átalakítására is (paraszti hadsereg helyett zsoldos hadsereg, Marius reformjai után állandó hadsereg).

A hadvezérek a polgárháborúban saját politikai törekvéseikre tudják felhasználni a tőlük földet kapó zsoldos katonákat és veteránokat (pl. Sulla, Pompeius, Caesar, Antonius, Octavianus).

A rabszolgák helyzete, gazdasági szerepe A háborúk következtében rengeteg rabszolga került a Birodalomba, ezért az áruk lecsökkent, s nem

törekedtek velük szemben az emberséges bánásmódra, a megfelelő ellátásra. Általánosságban elmondható, hogy a városokban élő és dolgozó rabszolgáknak jobb volt a helyzete,

mint a vidéken vagy a nem ház körül élőké. Csak az ellátásukról gondoskodva a szabadoknál olcsóbb munkaerőt jelentettek. Munkájuk megbe-

csüléseként felszabadíthatták őket, így külön réteggé váltak a libertinusok. A rabszolgák számának növekedése a rabszolgafelkelések állandó veszélyét is jelenti (pl. szicíliai

felkelések, Spartacus lázadása). A hódítások társadalmi következményei a gazdasági/politikai elitben

A hódítások következtében a hagyományos római erkölcsi értékek válságba kerültek. A görög műveltség átvétele kulturális válságot is okozott. A hódítások során jelentős szerepet játszó itáliai szövetséges népek a támogatás és a hadsereg bizto-

sítása érdekében római polgárjogot nyernek. A lovagrend egyenrangúságot vívott ki a patríciusokkal szemben.

Lezárás, összegzés A római köztársaság válságához hozzájáruló tényezők:

Az eladósodásból következően bekövetkezett a parasztok válsága, ami a rabszolgatartó nagybirtok megerősödését és ezzel együtt a paraszti árutermelés csökkenését eredményezi.

A rabszolgák számának növekedése egyrészt a termelés jelentős felfutását, másrészt azonban a rab-szolgafelkelések veszélyét is magában hordozta.

Az óriási emberveszteség és a további hódításokra törekvés katonai válságot eredményezett. (Marius reformja új hadszervezetet hozott, amely földhöz jutást is ígért. A hadvezérek diktátorként politizál-nak.)

Városállamból birodalom lett. Közigazgatási válságot okozott a provinciák megszerzése és a magistratusok hagyományos, a római köztársaság szokásának megfelelő munkarendjének lehetet-lensége.

A politikai erők közötti küzdelem végül polgárháborúkhoz vezetett a Kr. e. I. században, melynek fő színhelye Róma, ill. Itália.

A társadalmi és a politikai konszolidáció (pl. a principátus idején az I–II. században) megteremti majd a virágzás lehetőségét, hiszen a lakosság nyugalomban élhetett, a gazdaság fejlődött (pl. provinciák közötti munkamegosztás, belső kereskedelem, a birodalmon kívüli területekkel való kereskedelem).


4

A klasszikus kor kiemelkedõ kulturális emlékei. A római építészet jelentõs alkotásainak azonosításaAA klasAA róm

3. tétel:

FELADAT:

A források és saját ismeretei segítségével mutassa be a klasszikus kori görög és a római építészet sajátosságait, kiemelkedõ alkotásait!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A Kr. e. V. század az athéni demokrácia fénykora, amikor az árutermelés viszonylag általános jólétet

biztosított. A perzsa háborúk után a várost újjáépítették. A szabad embereknek a poliszban tág terük volt arra is, hogy saját maguk alakítsák életüket, képessé-

geiket sokirányúan fejlesszék. Athénban kötelező volt a közösség ügyeinek intézésében, a közösségi ünnepségeken részt venni.

A római építészetre az etruszkok és a görögök jelentős hatást gyakoroltak. Etruria mocsaras vidéken feküdt, ezért utakat, hidakat, csatornákat, erődítményeket kellett építeni.

Az etruszk művészetre vonatkozó ismereteink legnagyobb része azonban a sírokból előkerült leleteken alapul. (A sírok alaprajza pl. megmutatja, milyen lehetett a római lakóháznak is mintául szolgáló jelleg-zetes etruszk otthon.)

Kifejtés A görög köztéri építkezések, a lakóházak jellegzetességei:

A görög városok gyakran kikötők, védett helyek, hegyek oldalán jöttek létre. Az agyagtéglákból épí-tett település két központja az agóra (piactér) és az akropolisz (fellegvár). A város az alapító hérosz és a helyi kultusz legfőbb istenének védelme alatt áll.

A vallás szabta meg a görög középületek főbb művészi feladatait, a kultusz szolgálatában álltak a templomok, a versenyjátékok építményei és a színházak is. A színházi versenyek, a sportversenyek az istenek tiszteletére rendezett vallási rendezvények voltak eredetileg.

A színház jellegzetes szerkezet (az orkhesztra egy kerek vagy félkör alakú térség, az előadás alatt a kórus helye; a szkéné a tulajdonképpeni színpad; a kollión a domboldalból kivájt, félkör alakú, lépcsőzetes üléssor). Az első sorokban a város és a papság vezetői foglaltak helyet.

A görög építészet legjellegzetesebb elemei a különböző oszlopfajták: a dór (ami férfias, robusztus hatást kelt), a ión (a női test arányai szerint készült, kecsesebb törzsű, az oszlopfőn csigavonal látható), a díszes korinthoszi (akantuszlevelek futnak a tetején körbe). Az oszlopot emberi alakot ábrázoló szobor is helyettesíthette: a férfi az atlaszfigura, a női a kariatida.

Az oszloprendeket nem csak a templomépületeknél alkalmazták, hanem az agórát övező középüle-teknél (pl. sztoa) is.

A klasszikus kor legjelentősebb épületegyüttese a Periklész vezette Athén Akropoliszra emelt épü-letei (Athéné temploma a Parthenón; az Erekhtheion, Propülaia stb.).

A klasszikus korban jelentek meg a szórakozásnak, ill. a vallási ünnepekhez kötődő versenyeknek helyet adó középületek: pl. a tornacsarnokok (gümnaszionok), a versenypályák (sztadionok), vala-mint a ló- és kocsiversenyek építményei (hüppodromok).

A klasszikus korszakban jelent meg a várostervezés is: szabályozták a városépítészetet, ha mód volt rá, derékszögű úthálózatokat építettek, melynek középpontjában az agora található. Helyenként csatornáztak (de ennek elterjedése nem jelentős), a városokat pedig védfallal vették körül.

5

A görög emberek élete tehát egyrészt a nyilvánosságnak teret adó köztereken, másrészt a nyilvá-nosságtól elzárt lakóházakban zajlott. A lakóházak javarészt vályogból készültek, ezért kevés emlék maradt fenn.

A család életének központja egy belső udvar volt, aminek részben éghajlati oka van (minél kevesebb ajtó és ablak, mert nagy a meleg, sokáig tűz a nap), másrészt azonban a görög nő társadalmi helyze-tét is a külvilágtól való elzártság jellemezte.

A római köztéri építkezések, a lakóházak jellegzetességei: A római város jellegzetességei: az úthálózat, a csatornázottság, a vízvezetékrendszerek kiépítése, a

városfal, a díszterek, a fürdő és – nagyobb városok esetén – a többemeletes bérházak. A provinciák városai a katonai táborokból alakultak ki, célszerű alaprajzuk gyors közlekedést tett lehetővé. A jel-legzetes római középületek itt is megtalálhatók voltak.

A köztársaság első századaiban a templomépítés a meghatározó építészeti feladat. Ekkor alakul-tak ki a városi középületek típusai, pl. a bazilika (eredetileg háromhajós törvény- és kereskedelmi épületek), a fürdők, cirkuszok, színházak, árkádos vízvezetékek, csatornák, utak, vásárcsarnokok, a diadalívek stb. A városrendezés mestereinek tekinthetők a rómaiak.

A római városok nagyon fontos eleme volt a társasági élet központjának számító közfürdő, a látvá-nyos rendezvényeknek helyet adó amfiteátrum és a circus is.

A környékbeli források vizét összegyűjtötték, és hosszú vízvezetékeken juttatták a városba. A víz egy árkádsor tetején, csöveken keresztül jutott el a városi elosztó- és tárolótartályokig, onnan pedig a város megfelelő pontjaira.

Kisebb fesztávolságot síkfödémmel, nagyobbat azonban már donga-, kereszt-, és gömbboltozattal hidaltak át.

A római lakóházak (különösen a villák) felülmúlták a görögöt mind a változatos alaprajz, mind pe-dig a kényelem szempontjából. A lakóház külvilágtól elzárt. A lakószobák egy kisebb udvar (átrium) körül szabályos rendben, szimmetrikusan helyezkedtek el. Ahol az éghajlat megkívánta, a szobákat – a fürdőkhöz hasonlóan – padlófűtéssel látták el (a padló kőlapjait tartó oszlopok közé és a falak üreges tégláiba gőzt vezettek).

A városi köznép akár többemeletes bérházakban (ún. insulákban) lakott. Ritkán volt folyóvíz, csa-torna, alacsonyak voltak a lakások, télen füstösek. A faszerkezet miatt komoly veszélyt jelentett a tűzvész (szenes serpenyőkkel fűtöttek).

Lezárás, összegzés A politika és az építkezések kapcsolata

Mind a görögöknél, mind a rómaiaknál a város, ill. a Birodalom nagyságát, erejét fejezte ki a köztéri építkezés pompája, gazdagsága.

A római művészet a császárkorban azonban fokozatosan veszített eleganciájából. Az alkotások egy-re díszesebbé, túlzsúfolttá lettek, egy-egy uralkodó – olykor irreális, nagyzoló – vágyait tükrözték. Róma élen járt a monumentális épülettípusok (pl. diadalívek, városfalak) kialakításában is.

A Nyugatrómai Birodalom bukása és a népvándorlásAA Nyu4. tétel:

FELADAT:

A források és saját ismeretei segítségével mutassa be a Nyugatrómai Birodalom bukásának okait!


6

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A IV–V. században a Római Birodalom válságba jutott. A válság fontosabb összetevői:

a gazdaság hanyatlása, ill. a Birodalom két részének eltérő fejlődése; a munkaerőhiány, a patrocínium rendszere; a császári adminisztráció meggyengülése, decentralizáció a Birodalom nyugati részén; a támadó, ill. a birodalom területére betelepedő barbárok destabilizáló szerepe.

Kifejtés Az I. és II. században a gazdasági virágzás miatt a provinciák megerősödtek, evvel párhuzamosan Itália

gazdasági szerepe egyre csökkent. A hódító háborúk lezárultak, csökkent a rabszolgák száma, ezért a rabszolgatartó nagybirtokon (lati-

fundium) elterjedt a colonusok alkalmazása, akik bérleti díj fejében művelték meg a számukra kiosztott parcellát. A colonusok megjelenése csökkentette a munkaerőhiányt, a piacra kerülő áru mennyisége kisebb lett (a colonus többet fogyasztott a rabszolgánál).

A piac beszűkülése, a kereskedelem központjának keletre tolódása az ipar és a városok hanyatlásához vezetett a Birodalom nyugati részén, s ez a területről befolyó adó csökkenését eredményezte, amit a császárok (Diocletianus, Constantinus) adóemeléssel, ill. a munkaerő röghöz kötésével próbáltak meg ellensúlyozni.

A Birodalom nyugati részének lakossága az ellátási problémák miatt (hanyatló városok) vidékre mene-kült, földművelésből tartotta fenn magát (naturális/önellátó gazdálkodás). A nagybirtokosoktól függő helyzetbe kerültek a kisbirtokosok (patrocínium).

A Birodalom keleti részén viszont fennmaradtak a piacok a pénzgazdálkodásnak, a távolsági kereske-delemnek köszönhetően, így a városok jelentősége is megmaradt. (A gazdasági erőnek köszönhetően eredményesebben védekezhettek majd a barbár támadásokkal szemben is.)

A II–III. század folyamán a túlnépesedő germán törzsek már be-betörtek a Római Birodalom határ menti területeire, ám ezeket akkor még Róma hárítani tudta.

A III. században engedélyezte először Róma nagyobb germán csoportok betelepedését, akik határvédő funkciókat láttak el. A letelepedés további népességnövekedést okozott, és megnövelte a germánok ka-tonai erejét is.

A népvándorlás nem alkalomszerű támadást jelent, hanem egy olyan hatalmas népmozgást szerte Euró-pában, melynek hatására alapvetően megváltozott a korabeli Európa társadalmi, gazdasági és politikai helyzete.

A népvándorlás okai: éghajlatváltozás és a népességnövekedés miatt bekövetkező földhiány, de nem elhanyagolható tényező a „harci” vágy és a Római Birodalom vonzása.

A népvándorlási hullám a hunok hatására indult el Európában (375). A keleti/osztrogótokat a hunok uralmuk alá vonták, a nyugati/vizigótok azonban menekülni próbáltak, és katonai szolgálatért cserében bebocsátást kértek a Római Birodalomba. A keleti területek uralkodója azonban nem teljesítette az ígé-retét (zsold, élelem), ezért a gótok fellázadtak, és legyőzték a császári haderőt (378 Hadrianopolis).

A gótok jelentette veszély csökkentése érdekében Theodosius császár letelepítette őket: önálló államot alkothattak a Birodalomban. Ez a lépés csak átmenetileg hozott megnyugvást, elindította viszont a Bi-rodalom részekre szakadását.

A nyugati gótok vezetésével a hunok elöl menekülő germánok kifosztották az önmagát megvédeni kép-telen Rómát (410), majd Galliába vonultak. A vandálok Africa provinciát foglalták el, a burgundok is Galliában telepedtek le. Az angolok, szászok Britanniát foglalták el. Pannóniát a hunok szállták meg.

A hunok Attila vezetésével először a Keletrómai Birodalomra támadtak, de a császári diplomácia elérte, hogy nyugat felé támadjanak inkább. A Nyugatrómai Birodalom azonban önmagában nem lett volna képes a hunoknak ellenállni, ezért a germánokkal kötött szövetséget (451 Catalaunum).

Attila halála után (453) a hunok birodalma felbomlott.

7

A vandálok Róma ellen indított támadása (455) után, a Nyugatrómai Birodalom központja a Pó mocsa-rai miatt jobban védhető Ravenna lett.

Amikor Klodvig frankjai legyőzték a helytartót (486), Gallia provincia megszűnt. Nagy Theodorik legyőzte Odoakert és a keleti gótok Itáliába telepedtek le. A longobárdok Pária köz-

ponttal királyságot alapítottak (568).

Lezárás, összegzés A vandál támadás után újabb germán betörések és a törzsek egymás elleni harcai egyértelművé tették,

hogy a germánoknak nem érdeke megőrizni a Nyugatrómai Birodalom egységének a látszatát sem. A hatalom a hadsereg – nem is feltétlenül római származású – vezetőinek kezébe került, s végül ez

okozta a Nyugatrómai Bordalom bukását. (476-ban Romulus Augustulust lemondatta Odoaker.) Odoaker önmagát Itália királyának neveztette, a császári jelvényeket Constantinapolisba küldette, elis-

merve a császári hatalom feljebbvalóságát.

A mezõgazdasági technika fejlõdésének néhány jellemzõ mozzanata a X-XI. századbanAA mezaa X-XI

5. tétel:

FELADAT:

A források és saját ismeretei alapján mutassa be a mezőgazdasági technika és technológia változásának okait és következményeit, a demográfiai változások-kal való összefüggését!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A Nyugatrómai Birodalom gazdasági válsága a naturális gazdálkodás kialakulásához vezetett: a keres-

kedelem, az ipar és a városok hanyatlásával a megélhetés forrása a földművelés lett, a lakosság jelentős része vidékre költözött.

A piac és a pénzforgalom visszaszorult, a megtermelt terményeket a földesúr és a birtokot művelő parasztok fogyasztották el, a mindennapi élethez szükséges holmikat (szerszámok, ruházat) is helyben állították elő (naturális gazdaság).

Az alacsony terméshozamok, az elmaradott technika, technológia (égetéses földművelés, talajváltó majd kétnyomásos gazdálkodás) és a korszak háborúi a népesség csökkenéséhez vezettek (gyakori éhezések, ill. éhínségek).

Kifejtés A IX–X. századtól olyan változások következtek be a mezőgazdasági művelésben és a külső körülmé-

nyekben, amelyek hatására a termelékenység nőtt, a földek eltartóképessége javult: csökkent a háborúk jelentette pusztulás; az éghajlat kedvezően változott (felmelegedés); kiszámíthatóbb életkörülmények miatt a népesség növekedésnek indult, aminek egyszerre feltétele

és következménye a megtermelt élelmiszer mennyiségének növekedése; a nagyobb mennyiségű élelem előállításának feltétele és következménye a termőterület növelése

különböző eljárásoknak köszönhetően; a nagyobb termőterület (új földek feltörése, erdők irtása, mocsarak lecsapolása, tengertől föld elhó-

dítása) a megújuló technikával és technológiával művelhető meg hatékonyan:


8

háromnyomásos gazdálkodás, ami a nyomáskényszerrel kapcsolódik össze (egy uradalomhoz tartozó földterületek összehangolt művelése);

nehézeke, borona alkalmazása; elé lovat fognak (patkóval és szügyhámmal).

A modernebb eljárások következtében tovább nő a területek eltartóképessége, a táplálkozás változato-sabb lett, csökken a természetnek való kiszolgáltatottság mértéke.

Mindezen változás egyrészt népességnövekedést eredményez, másrészt a felesleget a piacon értékesíteni lehet, újra különválik az ipari és a mezőgazdasági termelés, újra/megalakulnak a városok (XI. század).

A földbirtokosok gyakran felparcellázták a majorság területét, és robot alkalmazása helyett bérbe adták a jobbágyoknak. (A jobbágy így sokkal inkább érdekelt a termelésben, mint robot esetén.)

A megnövekedett lakosság számára azonban szűk lett az addig művelt terület, aminek következtében egyrészt próbáltak újabb szántókat kialakítani, másrészt vándormozgalmak alakultak ki.

A hospesek kezdetben szervezetlenül, majd szervezett formában érkeztek az addig műveletlen területek-re, hiszen a földesuraknak érdeke volt a munkaerő letelepítése.

A hospesek szerződésekben rögzítették jogaikat, mentességüket és kötelességeiket. Rájuk nem vonatko-zott minden földesúri jog, előre rögzített bérrel tartoztak a földesúrnak, gyakran önkormányzati jellegű jogokat is kaptak (pl. bíróválasztás).

A hospesek jelentős számban telepedtek le az Elbától keletre eső területeken, ahol egyenlő nagyságú birtokokat kaptak, kiváltságaikat pedig az ún. német jog határozta meg.

A telepítések szervezői soltészi rangot (falubíró) és kiváltságokat kaptak.

Lezárás, összegzés A terményfölösleg kialakulása következtében és a hospesek jogainak mintájára lazult a földesúrtól való

függés: a jobbágy terhei lerovása után szabadon költözhetett, telkét szabadon örökíthette, a terményjá-radékot egyre több helyen felváltotta a pénzjáradék.

A terményfelesleg következtében kialakuló piaci központok a helyi kereskedelem színtereivé váltak, a korai középkorban csak a szűk elit számára elérhető távolsági kereskedelem árui is szélesebb körben elterjedhettek (városok és az új kereskedelmi útvonalak kialakulása).

A középkori uradalom jellemzõ vonásaiAA közé6. tétel:

FELADAT:

A források és saját ismeretei segítségével mutassa be a középkori uradalmak működését, a gazdálkodás szervezeti kereteit!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A Nyugatrómai Birodalom gazdasági válsága a naturális gazdálkodás kialakulásához vezetett: a piac és

a pénzforgalom visszaszorult, a megtermelt terményeket a földesúr és a birtokot művelő parasztok fo-gyasztották el, a mindennapi élethez szükséges holmikat (szerszámok, ruházat) helyben állították elő.

Az előzőekben leírt gazdasági változásokból következik, hogy a kora középkorban kialakuló államok-ban az uralkodók földbirtokokat (beneficium, feudum) adományoztak katonai vagy hivatali szolgálat jutalmaként.

9

A földbirtokokon azonban biztosítani kellett a megfelelő munkaerőt, aminek következtében a romanizált területeken (pl. Gallia) a colonusok függő helyzete nem változott, de a germán társadalmak korábbi szabad rétegei is egyre nagyobb részben kerültek függő helyzetbe, ahogy a katonai kíséret tagjai lovas katonákká váltak.

Kifejtés A korábban szabad falvak lakói a földesurak joghatósága alá kerültek, életüket az uradalom szabályozta

(pl. korlátozta a költözésben). A földesúr birtokhasználati jogot ad, meghatározza a terheket. Valamint katonai védelmet, ínség idején gondoskodást nyújt, támogatja az egyházat. A faluközösség családi gaz-dálkodásra épül.

Az uradalom központjában a földesúri udvarház (védelem és lakóhely, raktár) állt, amelyet a későbbiek-ben gyakran építettek át lakóvárrá.

Az uradalom munkaerejét kezdetben a (rab)szolgák, majd egyre inkább a függő helyzetű volt colonusokból és germán szabadokból kialakuló jobbágyság jelentette. (A szolga nem érdekelt a terme-lésben, ezért gazdaságosabb neki földhasználati jogot adni járadékok fejében.)

Az uradalom földjei három típusra oszthatók: majorság, jobbágytelkek és a közös használatú terüle-tek.

Az uradalom és a hozzá tartozó jobbágytelkek szórtan elhelyezkedők, nem összefüggőek, hanem általá-ban több tagból álltak, egyrészt a naturális gazdálkodás, másrészt a nyomásos gazdálkodás miatt.

A vad talajváltó földművelést felváltotta a kétnyomásos, majd a IX. századtól egyre több helyen a na-gyobb terméshozamot biztosító háromnyomásos gazdálkodás terjedt el. Mindkét esetben nyomáskény-szerrel művelték (az uradalomhoz tartozó földterületek összehangolt hasznosítása).

Az uradalmak az adományozás jellegéből fakadóan immunitást élveznek, azaz mentesek az állami adók alól, beszállásolásra nem kötelezhetők. Emellett kialakul az úriszéki bíráskodás intézménye: a colonusok és korábban is függő helyzetű szolgák mellett a földesúr bíráskodik (személyi függés) jobbágytelket bíró korábbi szabad felett is. Gyakran él a földbirtokos katonai kényszerrel.

A IX-X. századtól olyan változások következtek be a mezőgazdasági művelésben és a külső körülmé-nyekben, amelyek hatására a termelékenység nőtt, a földek eltartóképessége javult, így az uradalmakban folyó gazdálkodás is egyre magasabb színvonalú lett. A terményfelesleg kialakulásával felbomlott a naturális gazdálkodás rendszere, intenzívebbé vált a termékcsere, a kereskedelem.

Lezárás, összegzés A mezőgazdasági újítások hatására a földbirtokosok gyakran felparcellázták a majorság területét, és

robot alkalmazása helyett bérbe adták a jobbágyoknak. (A jobbágy így sokkal inkább érdekelt a terme-lésben, mint robot esetén.)

A terményfölösleg kialakulása következtében és a hospesek jogainak mintájára lazult a földesúrtól való függés is: a jobbágy terhei lerovása után szabadon költözhetett, telkét szabadon örökíthette, a termény-járadékot egyre több helyen felváltotta a pénzjáradék. Mindez az uradalmakon belüli munkamegosztás átalakulását eredményezte.

Az egyház politikai szerepe a nyugati kereszténységbenAAz egy7. tétel:

FELADAT:

A források és saját ismeretei segítségével mutassa be, hogyan válik meghatározó politikai tényezővé a kora középkori keresztény egyház Nyugat-Európában!


10

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A Római Birodalomban a II. század folyamán kialakuló helyi/városi keresztény közösségek irányítását

a püspökök végezték. A püspököket eleinte a hívek választották. A püspökök zsinatokon vitatták meg a hit kérdéseit, a szent iratok értelmezésének problémáit.

A hívek létszámának növekedésével kialakult az egyházi hierarchia (pápa – érsekségek – püspökségek – plébániák – hívek).

A kereszténység 391 után államvallássá lett a Római Birodalomban, vagyis az egyház felett a császá-rok hatalma érvényesült. Ez a Birodalom kettészakadása után a keleti részen így is maradt, nyugaton azonban kialakult egyrészt a világi hatalomtól függetlenebb egyház, másrészt a római püspökök, mint Péter utódai különleges tekintélyt szereztek. (Ő a legfőbb bíró egyházi ügyekben, ő nevezi ki az egyházi vezetőket, kialakul a csalhatatlanság dogmája, stb.)

A római püspök (pápa) hatalmát az egyházi hierarchia élén kezdetben nem minden egyházi vezető is-merte el, a püspököket egyenrangúnak tekintették. Róma tekintélye azon alapult, hogy Péter és Pál apos-tol halálának a helyszíne, Róma püspökét Szent Péter utódának tekintették. A pápa Krisztus helytartója címet viseli (világi hatalmat fejez ki).

Kifejtés A nyugati egyház fokozatosan függetlenítette magát a Keletrómai Birodalom császárától is, ill. a pápák

világi hatalmak felett álló voltát igyekeztek elfogadtatni (lásd I. Gelasius levele a császárnak). Ahogy Bizánc itáliai befolyása jelképessé vált, I. Nagy Gergely pápa (VI-VII. század fordulója) el-

fordult a keleti hatásoktól, és a germánok megtérítését (misszió) tekintette elsődleges feladatának, így próbálva Rómához kötni őket. Pl. Britannia őslakosai felveszik a kereszténységet, Szent Patrik az írek, Szent Kolumbán a skótok, Szent Bonifác pedig a germánok apostola.

I. Nagy Gergely megreformálta a liturgiát. (A kor egyházi zenei stílusa a róla elnevezett gregorián.) Az ő pápaságához kapcsolódik a pápai hivatali apparátus kiépítésének kezdete is.

A frankok megkeresztelése Chlodvig uralkodása idején kezdődött el (V-VI. század fordulója), de nem volt azonnal sikeres. Chlodvig az egyházra támaszkodva igyekezett hatalmát megerősíteni, de megőrizte a frank királyok hagyományos jogait is.

A királlyá koronázás szakrális volta mellett Chlodvig az állam kiépítésében (írásbeliség) is számított a szervezett, engedelmességen alapuló egyházi hierarchiára.

A kereszténység erejét mutatja az, hogy Martell Károly mint a kereszténység védelmezője nyert tá-mogatókat az arabok ellen vívott csatában (Poitiers 732). (Az igaz viszont, hogy az egyháztól elvett földbirtokokat osztotta ki a lovagjai között, az egyházat pedig a tizeddel kárpótolta.)

Chlodvig megkoronázása a korabeli felfogás szerint Isten kegyelméből történt, s ez a hatalom öröklődött a Meroving dinasztiában még akkor is, ha valós hatalommal egyre kevésbé rendelkeztek a frank állam szétesése miatt.

A pápai hatalom jelentősen megerősödött akkor, amikor II. István pápa szembefordult a Keletrómai Birodalommal, és szövetséget kötött a frankokkal, Kis Pippinnel. Kis Pippin vállalta a langobárdok ki-űzését, cserében viszont a pápa elismerte jogát a frank királyi címre (Isten kegyelméből uralkodik), így jutott hatalomra a Karoling dinasztia (754).

Kis Pippin Itália északi részét elfoglalta és a pápának adományozta, így létrejött 756-ban a Pápai Állam. (A Ravenna és Róma közti terület az Egyházi Állam része marad 1870-ig.) A frankok túlzott megerősí-tésének és a keleti császárok ambícióinak „letörésére” fogalmazták meg az ún. Constantinus-féle ado-mánylevelet, amely Róma önállóságát és a római püspök világi hatalmát fogalmazta meg.

Ezt a hatalommegosztást erősítette az is, hogy Nagy Károlyt a pápa koronázta császárrá: a Birodalom világi feje a császár, akinek meg kell védenie államát és az egyházát is, Krisztus földi helytartója a pápa, aki kinyilatkoztatja, hogy a császár Isten akaratából uralkodik. Vagyis a császár úgy értelmezte, hogy hatalma Istentől származik, a pápa pedig magát tekintette a hatalom birtokosának, aki a császári hatalom átruházója, és ebben a minőségében a katonai, világi feladatokat a koronázással a császárra bízta.

11

Lezárás, összegzés A frank császárság megszűntét (843) követően a pápai hatalom is válságba jutott (itáliai nemesi csa-

ládokban öröklődött a cím), amelyből átmenetileg I. Ottó emelte ki azáltal, hogy 962-ben létrehozta a Németrómai Birodalmat, melynek urát (császár) a pápák koronázták meg.

Az egyház és a pápai hatalom megújulását a XI. században a cluny reformok hozták el, amelyek keresz-tény világbirodalom létrehozását tűzték ki célként, melynek Róma a központja.

Az iszlám vallás kialakulása és fõbb tanításaiAAz isz8. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei segítségével mutassa be az iszlám vallás kialakulásának körülményeit és a legfontosabb tanításait!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés Az iszlám vallás a föld nagy világvallásainak egyike, hívei a muszlimok. Fő elterjedési területe ma

Észak-Afrika, Közép-Ázsia, a Közel-Kelet, valamint Malajzia és Indonézia. Az iszlám szó jelentése: belenyugvás Allah akaratába. Szent könyve a Korán (Allah szava), melyben

Mohamed – Allah által kinyilatkoztatott – tanításai olvashatók, ezért tilos megváltoztatni, és fordításait is csak magyarázatnak minősítik. A Korán mellett a szunna (a szokások hagyománya) és a hívők egyet-értése (idzsma) jelenti a vallás alapját.

Monoteista vallás, elismeri a zsidó és a keresztény hagyományok több elemét, szent könyvének tekinti az Ószövetséget is.

Kifejtés Az Arab-félszigeten élő népek (arabok) egy része kereskedelemmel foglalkozott, ők bonyolították le a

Jemen és Palesztina közötti forgalmat. A karavánutak mentén városok alakultak, ezek egyike volt Mek-ka. Az arabok másik része nomád/félnomád állattenyésztő volt, őket nevezték beduinoknak is. A bedui-nok között gyakoriak voltak a sivatagos környezetben a legelőkért és a vízért folyó háborúk.

Mohamed tevehajcsárként majd kereskedőként beutazta Arábiát, közben megismerkedett a zsidó, a ke-resztény és a pogány arab vallással, melyekből sokat merített.

Mohamed Kr. u. 610 körül új tanokkal lépett fel: úgy vélte, hogy Allah Dzsibril, azaz Gabriel arkangyal útján kinyilatkoztatta számára igazságait és parancsait.

Követői elsősorban a szegények voltak, mivel ellenezte az uzsorát, támogatta az elesettek gyámolítását és a törzsi ellentétek beszüntetését. Ezen tanítások miatt összeütközésbe került a gazdag kereskedőkkel, ezért híveivel együtt 622-ben Medinába (jelentése: „a próféta városa”) vonult (hidzsra). A Mekkából való kivonulás éve vált a mohamedán időszámítás kezdetévé.

Minden muszlim, irányzattól függetlenül hisz az alábbi hat alaptételben: hit Istenben, annak egyedüliségében, és abban, hogy csak ő méltó imádatra; hit a Prófétákban és a Küldöttekben; hit az Isten által leküldött könyvekben, kinyilatkoztatásokban; hit az angyalokban; hit a Végítéletben; hit az elrendeltetésben.


12

Az iszlám öt alappillére (lásd a forrásokban az iszlám hitűek legfőbb kötelességeit összefoglaló öt pon-tot) a legfontosabb hitelveket tartalmazza.

Az öt fő előírás mellett további, kevésbé jelentős követelmények is megfogalmazódnak a Koránban: például a sertéshús és a szeszes italok fogyasztásának tilalma, illetve a többnejűség korlátozása (csak annyi felesége lehet, amennyit el tud tartani) és a nők jogainak szabályozása.

Az iszlám irányzatai: Síiták (10-14%): csak Mohamedet és leszármazottait (imámokat) ismerik el prófétaként. A síita

szekták közötti különbség elsősorban az egyes imámok el nem ismeréséből származik; amiben egyetértenek, az a 12. imám eljövetelében (ő lenne az utolsó próféta, a Mahdi) való hit;

Szunniták (85-87%): Mohamed halála után nem a leszármazottait, hanem az uralkodó kalifákat imádták, mert kötelező érvényűnek tekintik a hagyományoknak azt a részét is, amit a hívők közmeg-egyezéssel elfogadnak, tehát a szunna nem zárult le Mohamed halálával, hanem továbbfejleszthető volt;

Kharidzsiták vagy háridzsiták (1-3%): csak az első két kalifát ismerik el prófétának, nem vettek részt a síiták és szunniták harcában.

Lezárás, összegzés Mohamed halála után a kalifák vették át az irányítást, despotikus uralkodókká váltak. A kalifa (a próféta

utóda) hadvezér, bíró és a Korán első értelmezője egy személyben. Mivel az arab birodalmakban igen sokféle származású és nyelvű nép élt, a vallásnak és a kötelező

Korán olvasásnak központosítást segítő szerepe volt. Az arab kultúra tehát az iszlám tanítások mellett a korábbi pogány kultúrát és a helyi szokásokat is magába foglalta, jelentős eltérések alakulhattak ki, amit a vallás toleránsan kezel, ha a hatalom létjogosultságát nem kérdőjelezi meg.

A kalifák vezetésével az arabok megszerezték Szíriát, Palesztinát, Mezopotámiát és Egyiptomot. Ke-leten elérték az Indus völgyét, illetve nyugaton átkeltek a Gibraltári-szoroson (711), és elfoglalták His-pánia nagy részét. A hódításoknak Poitiers-nél Martell Károly (732), Kis-Ázsiában a bizánciak (740), keleten a kínaiak vetettek véget.

A hódítások következtében kialakult a katonai szolgálati birtokok rendszere, de elvben minden föld tulajdonosa a kalifa maradt. (Az adományozott birtokot is bármikor elvehette.) A meghódított népeket nem kényszerítették az iszlám felvételére, adót fizettek a kalifának.

A városok és a kereskedelem jelentősége a hódítások után is megmaradt.

A középkori kereskedelem sajátosságaiAA közé9. tétel:

FELADAT:

A források és saját ismeretei alapján mutassa be a távolsági és a helyi kereske-delem alakulását a XI-XIII. század közötti időszakban!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A kereskedelem a IX-X. század folyamán elinduló nyugat-európai gazdasági változásokon (mezőgazda-

ságban új technikák és technológiák elterjedése, ipar és mezőgazdaság különválása) alapult. Megnőtt a felesleg, javult az életszínvonal, s ez először a helyi, majd a távolsági kereskedelem fellendülését vonta maga után, vásároshelyek jöttek létre.

13

A nemzetközi kereskedelem a XI. század közepén fellendült. A kereskedők a helyi hatalmasságoktól (világi és egyházi méltóságok) kértek engedélyt arra, hogy megerősített kereskedőállomásokat léte-síthessenek, ahol zavartalanul megköthették üzleteiket. Ezek a kereskedőállomások lettek a középkori városok előfutárai.

Kifejtés A távolsági kereskedelem az egyes területek eltérő termelési adottságain alapult már az ókorban is, az

akkor ismert útvonalak egy része „éledt” újjá a középkorban. A közlekedési viszonyok fejletlensége következtében általában vízi úton szállítottak luxuscikkeket. Az északi és déli kereskedelem közötti szárazföldi összeköttetés kialakulására az arab, normann és magyar támadások megszűntével nyílott le-hetőség. A távolsági kereskedelem fellendülése következtében ismét aranypénzt (pl. forint) használtak.

A kereskedők gyakran hoztak létre szakmai érdekvédelmi egyesületeket, guildéket (gilde), amelyeknek megalkották sajátos alapszabályaikat (pl. északon a hanzák).

A legnagyobb jelentőségű a Földközi-tenger keleti medencéjének kereskedelme, a levantei kereskede-lem volt. Az indiai és távol-keleti kapcsolatokkal rendelkező Közel-Keletet kötötte össze Európával.

A levantei kereskedelem urai kezdetben az arabok voltak, később a bizánciak, majd a keresztes háborúk idejétől az itáliai kereskedőállamok (Velence, Genova, Pisa) kezébe került a tengeri szállítás.

Jellegzetes áruik a selyem (textíliák), fegyverek, fűszerek, illatszerek, ékszerek, porcelán, gyapot, ele-fántcsont, déligyümölcs stb., tehát elsősorban luxuscikkeket szállítottak. Mindezekért cserébe nemesfé-met, nyersanyagokat (pl. fát), rabszolgát, később iparcikkeket vittek Ázsiába, aminek következtében az európai arany jelentős része az ázsiai kereskedők kezébe került.

A Földközi-tenger medencéjének uralmáért folyt a harc az arabok, az itáliai városok és a bizánciak kö-zött. Bizáncot Velence a 4. keresztes hadjárat során (1202-1204) zsoldosokkal elpusztíttatta, és gyarmati telepet hozott létre a szomszédságában. Az arabokat a genovaiak és a pisaiak szorították háttérbe az Ibériai-félszigeten folyó reconquista támogatásával. S bár Genova szövetséget kötött az 1261-ben újra önállóvá váló Bizánccal, de Velence térségbeli hatalmát (Egyiptom támogatja) már nem tudta felszámol-ni.

Az északi- és balti-tengeri kereskedelem a XII. századtól az északnémet városok monopóliuma lett. Lübeck és Hamburg szövetségéhez (1161) több kereskedőváros csatlakozott, hiszen a távolsági keres-kedelem nagy befektetést igényelt, és nagyon veszélyes volt. A XIV. században alakult meg végül az a nagy északi kereskedelmi városszövetség, amelyet Hanzának nevezünk.

A Hanza Novgorodtól Flandrián át akár Londonig szállította Európa északi felének áruit: a heringet, ga-bonát, prémet, épületfát, mézet, viaszt, gyapjút, posztót és – a szárazföldi árucserének köszönhetően – a levantei luxuscikkeket, bort, sót.

A levantei áruk a távolsági kereskedelem legjelentősebb szárazföldi útján, az Alpok hágóin át jutot-tak el Champagne-ba, ill. Flandriába. A XII-XIII. században a legnagyobb vásárok a franciaországi Champagne grófságban voltak. (A szárazföldi kereskedelem elnevezés félrevezető, mert első útvonalai a folyamok voltak, s csak a biztonságosabb úthálózat kiépítésével vált valóban szárazföldivé a kereske-delemnek ez az ága.)

A piac kiszélesedése miatt Európa egyes részein az ipar magas színvonalat ért el. Flandria lett a jó minő-ségű posztógyártás központja (angol gyapjút használtak fel). Dél-Németországban a bányászat és a helyi nyersanyagra építő fémfeldolgozás emelkedett ki (pl. Nürnbergben, Augsburgban). Észak-Itália városai-ban (pl. Firenzében) a posztógyártás és a selyemszövés volt jelentős. A kapcsolat hatására a délnémet és a rajnai városok is bekapcsolódtak a távolsági kereskedelembe, Velencében saját kereskedelmi telepük volt.

Lezárás, összegzés A kereskedelem fejlődése következtében egyre nagyobb mennyiségű pénz került forgalomba. Pénzvál-

tók, azaz specializálódott kereskedők (lombardok) váltották át az országonként vagy országrészenként eltérő nemesfémtartalmú érméket, s ennek lebonyolítására jöttek létre a bankok.


14

A bankok pénzváltáson kívül kölcsönügyletekkel is foglalkoztak. (Általában kis összegeket adtak köl-csön zálog ellenében kamatra és meghatározott időre.) Széles körű banktevékenységet folytatott a temp-lomos lovagrend, hiszen eredetileg ők kezelték a Szentföldnek szánt pénzadományokat. Később kapcso-lataikat kihasználva egész Európában és a Szentföldön is kiépült bankhálózatot építettek ki.

A keresztes háborúk fellendítették a földközi-tengeri, ill. a levantei kereskedelmet. A Török Biroda-lom terjeszkedése miatt a nagy földrajzi felfedezésekkel az Atlantikum lett a kereskedelem fő területe. A Földközi-tenger elvesztette az ókortól tartó kereskedelmi jelentőségét.

A középkori város jellemzőinek bemutatásaAA köz10. tétel:

FELADAT:

A források és saját ismeretei alapján ismertesse a nyugat-eutópai városok gaz-dasági szerepét, a XII-XIII. században kialakuló önkormányzatok működését, jogi helyzetét!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés Nyugat-Európában a X-XI. században új termelési technikák és technológiák jelentek meg (háromnyo-

másos földművelés, nehézeke, borona, szügyhám), s ez jelentős gazdasági fellendülést eredményezett, értékesíthető terményfelesleg maradt a jobbágyok és a földesurak birtokában. Ezen változások követ-keztében a népesség létszáma jelentősen megnőtt.

Az elcserélhető vagy eladható terményfelesleg miatt újraéledt a kereskedelem, piachelyek alakultak ki. A kereskedőknek a helyi hatalmasságoktól kellett engedélyt kérniük, hogy megerősített kereskedőál-lomásokat létesíthessenek, ahol zavartalanul megköthették üzleteiket, s ezzel beindult a városiasodás folyamata.

Városalapító tényezők: folyók találkozása vagy folyami átkelők; hegység és alföld (eltérő gazdasági tevékenységet folytató tájegységek) találkozása; bányavidék (speciális ipari tevékenység); távolsági kereskedelmi útvonalak mentén; régi római városok helyén; egyházi vagy királyi központ természetes erősség.

Kifejtés A XI. században a vásáros helyen lakók a kereskedők vezetésével szövetségbe tömörültek, és arra töre-

kedtek, hogy lazuljon vagy megszűnjön felettük a földesúri fennhatóság. Ezért első lépésként megsze-rezték a jogot arra, hogy egy összegben adózzanak, és saját bíráik ítéljenek felettük (kommuna).

A városi lakosság különleges jogállást szerzett: nem vonatkoztak rájuk a parasztság feudális kötöttsé-gei, de a nemességre érvényes hűbéri függés elemei sem. Személyükben szabadok voltak, és szabadon értékesíthették tulajdonukat, végrendelkeztek. (A jobbágyok városokba költözésére külön törvények vonatkoztak.)

A központi hatalom általában támogatta a városok önállósági törekvését, mert jelentős adóbevételt re-mélt tőlük, később a nemességgel szemben politikai támaszt is jelentettek az uralkodónak. A legjelentő-sebb városok közvetlenül a király fennhatósága alá tartoztak (szabad vagy királyi városok).

15

A városok az alapítótól fontos privilégiumokat nyertek el: maguk választották meg a városi tanács élén álló bírót, ill. polgármestert, a plébánost, önálló igazságszolgáltatást gyakorolhattak, rendőri feladatokat láttak el (azaz törvényszéki, védelmi és közigazgatási jogokat gyakoroltak). „A városi levegő szabaddá tesz.”

A városok gazdasági életre vonatkozó jogai: elnyerték a vásártartási jogot, polgáraik szabadon keres-kedhettek, árumegállító jogot is kaphattak (az áthaladó kereskedőket áruik eladására kötelezhették), valamint gyakran átadtak számukra királyi felségjogokat (pl. vásárregálék, vámregálék).

A kereskedőkből, kézművesekből és más városlakókból új társadalmi réteg született, a polgárság, ami azonban egyáltalán nem jelentett egységes réteget: jelentős vagyoni és jogi különbség volt közöttük.

A városokban a jogok gyakorlását ingatlantulajdonhoz kötötték, akinek nem volt ingatlanja, nem vehe-tett részt a város irányításában (plebejusok). A város vezetői a legvagyonosabb és legelőkelőbb kereske-dők és a legnagyobb telektulajdonosok voltak (patríciusok). A két társadalmi réteg között helyezkednek el a céhekbe tömörülő kézművesek. (A XIII. századtól több városban a városi tanács tagjai közé jelen-tősebb céhmesterek is bekerülhettek.)

A XIII. században jelentek meg a kézművesek, orvosok és ügyvédek különféle érdekvédelmi testületei, a céhek. A céhszabályok az élet minden területén szabályozták a céhtagok életét, a termelés módját, eszközeit, az inasok tanítását stb. Ők látták el a városfal védelmét és a rendfenntartást is.

A kereskedők érdekvédelmi egyesületét guildének (gildének) nevezték. A városok ebben az időben nem kulturális, hanem gazdasági, egyházi, közigazgatási, katonai központok

voltak, ami jelentős mértékben befolyásolta belső szerkezetüket, a terek és (köz)épületek tervezését, funkcióját.

A városokat fallal vették körül, hiszen védelmi funkciót is elláttak. A házak között gyakran szűk utcák, sikátorok voltak csak (ezek nem a mai értelemben vett utcák vagy terek voltak), ami jelentős részben hozzájárult a higiéniás viszonyok romlásához. Nem volt csatornarendszer, és rengeteg volt a szemét, ezért gyakran járványok törtek ki.

Lezárás, összegzés Az érett középkor Nyugat-Európájában a legvárosiasabb vidék Észak- és Közép-Itália, Flandria, vala-

mint a Rajna és Duna menti délnémet terület volt. A városok lakossága ebben az időszakban általában 2-5000 fő, de a nagyvárosoké elérhette a 10-15000 főt is.

Észak-Itáliában azonban ezeknél is nagyobb városok alakultak ki: a legnépesebb az Alpok „kapujaként” fontos kereskedelmi központtá növő Milánó, de százezernél több lakója volt Velencének, Genovának és Firenzének is.

Az egyház szerepe a középkori mindennapokbanAAz eg11. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei segítségével ismertesse az egyház világi hatalmának változása következtében megjelenő egyházellenes és egyházi mozgalmakat, s azok társadalmi hatását!


16

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A clunyi bencés apátságból kiinduló reformmozgalom (X-XI. század) célja egyrészt az elvilágiasodott

bencésség megreformálása, másrészt az egyház tekintélyének visszaállítása volt. A kolostorokon belüli világi életforma felszámolását célzó reformhoz seregestül csatlakoztak az európai kolostorok, sorban alakultak meg/újultak meg a szerzetesrendek. (Az ezredforduló gazdasági virágzása következtében a bencés kolostorok jelentősen meggazdagodtak, s egyre világiasabb értékek felé kezdtek vonzódni a kolostorok lakói.)

Az egyház megújulásának egyik alapvető célja volt azonban, hogy a pápaság ügyeibe ne szólhasson bele a császár. A pápa az invesztitúra jogát ki akarta venni a császár, ill. a királyok kezéből.

Ezután a szimóniát változtatták meg: ez egyrészt az egyházi szentségek pénzért való szolgáltatásának betiltását jelentette, másrészt viszont felléptek vele az egyházi méltóságok megvásárlása ellen is.

Az egyházon belüli reformmozgalom mellett kialakultak az eretnekmozgalmak is, amelyek szintén az egyház és/vagy a hit megújulását várták, ennek szükségességét hirdették.

Kifejtés A magát egyetemesnek valló római katolikus egyház véleményétől eltérő állásfoglalások a történelem

során mindig jelentkeztek, a XII. században azonban addig soha nem látott mértékben erősödtek meg az eretnek tanítások (katharok, valdensek, albigensek, bogumilok) Európa számos pontján.

Az eretnekmozgalmak azokon a területeken jelentkeztek elsöprő erővel, ahol – a feudalizmus átala-kulásának első jeleként – megjelent egy polgárosodó kézműves-kereskedő réteg, ill. a kereszténység határterületein, ahol a pogányság vagy az arianizmus még élt.

Az eretnekség két, gyakran azonban egybeolvadó irányzatra oszlik: a jelentősebb hatású (manicheista) dualizmusra, melynek követői általában aszkétikus életformát követtek, és egyfajta panteizmusra.

Majdnem mindegyik eretnekmozgalom az apostoli szegénység híve volt, és fellépett az egyház és a szer-zetesség elvilágiasodása ellen. A kereszténységet alapjában véve a páli reformot megelőző időszakhoz, ill. „ezeréves birodalomhoz”, az őskeresztény közösségi értékekhez kívánták visszavezetni.

Elvetették a szentségeket (vagy ezek közül többet is) és az egyházi dogmák jelentős részét. Magát az egyházi hierarchiát, a pápaság intézményét is elutasították. Az eretnekmozgalmak egy átmeneti korszak eredményei.

Ezek a mozgalmak nem voltak képesek önálló politikai, társadalmi perspektívát nyújtani; elképzeléseik az adott társadalom körülményei között utópisztikusak, idegenek voltak. Ez magyarázza, hogy a tár-sadalom minden uralkodó rétege ellenük fordult (kivéve Albi grófját, így jött létre az albigens mozga-lom).

A remeteközösségek kialakulására Egyiptomban került sor (Remete Szent Antal) a IV. században. Kele-ten (baziliták – IV. század) és nyugaton (bencések – VI. század) regulákban határozták meg a közösségi élet rendjét, létrejött a szerzetesség.

A középkori Nyugat-Európában a XIII. század végére hat (mások szerint nyolc) jelentősebb típusa ala-kult ki a szerzetesrendeknek, ezekből kb. húsz további ágazat fejlődött ki.

529-ben alapította meg Nursiai Szent Benedek Monte Cassinón a kolostort, melynek regulája az elkö-vetkező évszázadokban szinte kötelező érvényű szerzetesei szabályzattá vált. Benedek követői a hivatá-sukat szerzetesi harcnak tekintették: „Ora et labora!” (Imádkozzál és dolgozzál!)

Ez a felfogás sem volt azonban mindenki számára eléggé aszketikus, voltak, akik a bencés templomo-kat túlzottan fényűzőnek, az evangéliumi szegénységgel való szembefordulásnak tartották. A szigorúbb életvitelt, az egyszerűség és szegénység elvét hirdette Kölni Szent Brúnó reimsi kanonok, amikor a XI. században megalapította a csaknem állandó hallgatást fogadó karthauzi szerzetesek közösségét.

A ciszterciták az ősi, eredeti, szigorúbb bencés regulához akartak visszatérni úgy, hogy közben folyama-tosan bírálták az ettől már elhajló, „elpuhult” bencéseket. A cisztereknek jelentős szerepe volt a korszerű mezőgazdasági módszerek, az ipari találmányok elterjesztésében. E közösség igazi felvirágzása Szent

17

Bernát korára tehető, akinek vezetésével a közösség új kolostorokat alapított, maga Bernát Clairvaux-nak lett az apátja. (A Mária-kultusz megfogalmazásában meghatározó szerepe volt.)

A városi szegénység elterjedése olyan új szociális problémákat vetett fel, amelyek megoldása mind a vi-lági hatóságoknak (pl. felkelések), mind az egyházi vezetésnek (pl. az eretnekmozgalmak radikalizmusa felé sodródás, az egyház világi hatalmának bírálata) komoly nehézséget jelentett. Ezeknek a rétegeknek a megszólítása lett a kolduló rendek feladata. A kolduló rendek már nem távol a világ zajától, hanem a településeken belül építették kolostoraikat.

A ferencesek közösségét Assisi Szent Ferenc alapította a XIII. század folyamán, híveinek száma pedig rohamosan nőtt. A különböző csoportok eltérő módon értelmezték a szegénység fogalmát. A ferencesek jelentős szerepet kaptak az oktatási intézmények, az egyetemek irányításában, munkájában is, betago-zódtak a világi egyházi hierarchiába. (A szegénységet Szent Ferenc értelmezése szerint vallók lettek az obszervánsok, a fennálló rendszerhez leginkább alkalmazkodók a minoriták, majd harmadik csoport-ként létrejött a szintén Szent Ferenchez való visszatérést valló kapucinusok közössége is.)

A másik koldulórend – bár vannak, akik prédikáló testvéreknek hívják őket inkább – a domonkosoké. A közösséget Guzman Domonkos, egy kasztíliai pap alapította a XIII. században. Kialakulásuk in-kább az eretnekmozgalmakkal való szembeszállásnak tudható be. A tudás fontosságát, létjogosultságát az eretnekekkel való vitákban bizonyították. A XIII. században alakuló egyetemeken a vezető tanárok javarésze közülük került ki (pl. Aquinói Szent Tamás). Az eretnekek elleni harc újabb állomásaként, tapasztalatuk, rátermettségük elismeréseként az inkvizíció megalakulása után ők látták el ennek az in-tézménynek az irányítását is.

Lezárás, összegzés Az új szerzetesrendek kialakulásával párhuzamosan zajlottak a pápaság megerősödését eredményező,

de évszázadokra hatalmi válságot hozó invesztitúraharcok és a Szentföld elvesztésével záruló keresztes hadjáratok (lovagrendek alapítása).

III. Ince kora jelenti a pápaság fénykorát (XII-XIII. század fordulója), ekkor vált Szent Péter utódából Krisztus földi helytartójává.

A pápák avignoni fogsága után a nyugati egyházszakadást a konstanzi zsinat megszüntette. Újabb egy-házi reformok igényeként (anyanyelvű liturgia, Szentírás, két szín alatti áldozás stb.) megjelent egy új eretnekség, a huszitizmus.

A romanika és a gótika fõbb stílusjegyeiAA rom12. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei segítségével mutassa be a román és a gótikus építészeti stílus jellemzőit!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A középkor két nagy stílusirányzata a román stílus és a gótika. A romanika a XI-XIII. század stílusirányzata, s a keresztény Európában mindenhol megfigyelhető a

hatása. A gótika a XII. század derekán Franciaországban fejlődött ki, és innen terjedt el, és vált a XIII. század

végére egész Európában uralkodóvá, a bizánci kultúra hatása alatt álló országok kivételével.


18

A romanika korában a kőépítkezés az egyház és a társadalom legfelső vagyonos rétegeinek a privilégi-uma volt, a gótika korában azonban megnő a polgárság szerepe (katedrálisok, városházák). A gótikus építészet létrejöttének előfeltételeit részben a XI-XII. században meginduló társadalmi és gazdasági fejlődés teremtette meg.

A nagyobb megrendelők azonban a gótikában is a királyok, az egyház és a főnemesi udvarok voltak, de a nagy építkezések, a kegytárgyak készítése önmagában is a kézművesség fellendülését támogatta. Céhekbe tömörültek az építőmesterek, az ötvösök, szobrászok és festők, azaz az építőműhelyek társu-lásként működtek.

A XII. században a keresztes hadjáratok és a lovagság eszméje egyesítették az európai országok közöt-ti kapcsolatokat és hatásokat. Jelentős szerepet játszott a nyugat-európai építészet fejlődésében, hogy megismerkedtek Bizánc és az iszlám világ kultúrájával. De a megújulást segítette az egyházon belül meginduló megújulási mozgalom és az új szerzetesrendek megalakulása is.

Kifejtés A román stílusú templomok erődökre emlékeztetnek, s azt az érzést sugallták, hogy a hívők bizton-

ságban érezhetik magukat a külső támadások, vagy akár a szakrális értelmű gonosz ellenében is. Ezért olyan vaskosak a falak, s a súlyos falakat megtámasztó zömök pillérek kívül is, belül is masszív erőt árasztanak.

A teret félköríves boltozatok hidalják át, a félkörív zárja le a keskeny, lőrésszerű ablakokat is. A templo-mokat díszítő szobrok testtartása, arckifejezése merev, ábrázolásuk nem törekszik az egyediségre vagy az érzelmek kifejezésére.

Jellegzetes épületfajta a templom, a kolostor, ill. a vár. A templom alaprajza meghatározott formát követ. Jellemző típus a háromhajós bazilika, amely formát

továbbfejlesztették. A romanika építészete szerint a templomnak „feje”, „nyaka”, „karja”, „hasa”, „lába” van, de az emberi test itt egy konkrét személyt, Krisztust szimbolizálja, a templom kereszt formájú alap-rajza az ő feszületét mintázza.

A román kor kőből készült dongaboltozatot használt, ami egységes, harmonikus hatást kelt. Két don-gaboltozat derékszögű találkozásából született meg a keresztboltozat. A boltozati nyomás levezetésére a templombelsőben oszlopok és pillérek váltják egymást, de a homlokzat és a mellékhajók falai így is kevéssé stabilak. A problémát a falak megvastagításával és vaskos támfalak alkalmazásával igyekeztek megoldani.

A gótikában viszont eltűnnek a hatalmas és vastag falfelületek: karcsú pillérek, keskeny bordák tartják az egész épületet. A tér lezárására előszeretettel alkalmaztak csúcsíves megoldásokat, az élénk színek-ben ragyogó üvegablakok is gyakran csúcsívben végződnek.

A templomhomlokzatok jellemző elemei a gazdagon díszített kapuzatok, a fülkékbe épített szoborgalé-riák és a hatalmas méretű rózsaablakok; az ablakokban, majd az épület több pontján is díszítő elemként pazar faragású kőcsipke jelenik meg.

A gótika legfőbb törekvése a román stílusban kiérlelődött alaprajzi elrendezés és felépítés továbbfejlesz-tése: a térrészek egyesítése áttekinthető, magasba törő, erősen bevilágított térré. A térarányai általában igen karcsúak: a főhajók magassága a francia székesegyházakban a szélesség két-háromszorosa is le-het.

A terek lefedése túlnyomó részben a gótikában is boltozatos, de a gótika a csúcsív és a bordás kereszt-boltozat felhasználásával és továbbfejlesztésével alapvetően új, egységes szerkezeti rendszert hozott létre: a magasba törő terek áttekinthetőek, fénnyel elárasztottak.

A rendkívül karcsú s egyre nagyobb ablak- és ajtónyílásokat közrefogó keskeny faltestek nem voltak elegendők a boltozatok oldalnyomásának felvételére, ezért ezeket a falsíkra merőleges támpillérekkel támasztották meg. A támpillérek felületei kezdetben egyszerűek, tagolatlanok, később azonban kőrá-csokkal gazdagon díszített szoborfülkékkel, kis tornyocskákkal oldották fel.

A gótika kettősségét, a korszak ellentmondásosságát jól mutatják az egyik oldalon az égbe nyúló szenté-lyek, melyek fölfelé irányították a földi létében kiszolgáltatott halandó figyelmét, a másik oldalon pedig egy sajátos realizmus. A rendkívül törékeny földi létet – mely ki van téve rablóbandáknak, kiskirály-

19

oknak, királyoknak, báróknak, járványoknak, nyomornak és szenvedésnek – mélyen átitatja a túlvilági remény, amit a felfelé törekvő tornyok, a fény, a díszítés fejez ki.

Jellegzetes épületfajta a katedrális. A merev román szobrokkal szemben a gótikus szobrok légiesek, valósággal élnek, érzelmek jelennek

meg az arcokon, egyedi jellemvonásokat is ábrázolnak, mozogni látszanak. Megjelenik pl. a szépség, a csúfság, az öröm, a harag, az iszonyat, a félelem, a boldogság ábrázolása. A ruhák redőzete még eltakar-ja, de már sejteti az élő, eleven testet.

A késői gótikában egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a misztikus lények, szörnyek és angyalok.

Lezárás, összegzés A román zömökségével szemben a könnyed, szinte súlytalannak tetsző, égbe törő gótikus katedrálisok a

mennyek dicsőségét, a „diadalmas egyház” hatalmát hirdetik, az épületek szinte lebegni látszanak. Ahol a gótikus építészet meghonosodott, a helyi sajátosságok komoly hatást gyakoroltak rá. Vándor

kőművesek és kézművesek városról városra, országról országra vitték tovább az új ötleteket, ezért az egyes stílusjegyek az adott területre jellemzőek, és gyakran magán a gótikán is túlmutatnak.

A humanizmus és a reneszánsz főbb jellemzőiAA hu13. tétel:

FELADAT:

A források és saját ismeretei alapján mutassa be a reneszánsz kor emberképé-nek újdonságait!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés Észak-Itália más gazdasági és társadalmi fejlődési utat járt be, mint Európa többi része. A XIV. századra

sokkal kevésbé volt feudális, a földbirtokos nemesség anyagi lehetőségeit és befolyását tekintve gyen-gébb volt a levantei kereskedelemből és az ehhez kapcsolódó ipari fejlődésből meggazdagodó városi nagypolgárságnál.

A gazdaságilag megerősödött polgárság igyekezett a maga világszemléletét érvényesíteni. Az iparból, kereskedelemből élő és gazdagodó polgárságot a piac szélesedéséből remélt haszon is a

technika fejlesztésére, azaz új ismeretek megszerzésének támogatására kényszeríttette. Az ő megren-deléseik nyomán, de a kíváncsiságtól (is) hajtva a kor tudósai, technikusai törekedtek újabb, s egyre tökéletesebb eszközök, szerkezetek alkotására, új eljárások kidolgozására (pl. Leonardo da Vinci).

A reneszánsz Észak-Itáliában (Firenze, Milánó, Velence, Róma) a XIV. században bontakozott ki, Euró-pa más részein azonban inkább a XVI. században erősödött meg. Hatásköre földrajzilag jóval korlátozot-tabb, mint pl. a gótikáé, hiszen csak ott terjedt el, ahol a gazdasági és társadalmi fejlődés (polgárosodás) megteremtette az alapot befogadására. A humanisták létszáma mindössze néhány ezer fő Európában.

A reneszánsz maga újjászületést jelent, amit elsősorban az antik kultúra újjászületéseként szokás értel-mezni, de vonatkozhat az európai kulturális élet általánosságban vett megújulást hozó újjászületésére is. (A XV. században született a középkor megnevezés.)

Kifejtés A skolasztika kifejezés a latin schola (iskola) szóból származik, nevét az iskolai tanítási módszerről

nyerte, teológiai, filozófiai irányzat. A tanárok és a tanítványok az előadásokon és vitákon formálták ki,


20

illetve fejlesztették tovább a keresztény filozófiát. A skolasztikát sokáig egyértelműen tekintélyelvűség jellemezte, azaz a Szentírás, az egyházatyák, a zsinati határozatok, valamint Arisztotelész tisztelete (bár a XV. század végéig még Platón tanai is elevenen hatottak).

A skolasztika második korszakában alkotó Aquinói Szent Tamás – részben Arisztotelész hatására – a természetfeletti világot elkülönítette az érzékekkel felfoghatótól, s a konkrét létezőkkel kezdte a vizsgá-latot. Szerinte az ész feladata a dolgokban rejlő formák (lásd Arisztotelész) nyilvánvalóvá tétele.

A skolasztika kései korszakában a veritas duplex (kettős igazság: a hit és az értelem igazságának meg-különböztetése) elvének elterjedésével a természetfilozófia kezdett önállósulni, a tapasztalaton alapuló megismerés egyre több híve fogalmazta meg tanításait (pl. R. Bacon).

A reneszánsz ideológiáját jelentő humanizmus gyökerei is visszanyúlnak a középkorba. Az emberi áb-rázolása (szépség, csúfság, öröm, bánat, fájdalom, esendőség stb.) már a gótikában megjelent.

Az emberközpontúság az e világi valóság, az élet szépségét állítja előtérbe, szívesen ábrázolva az embe-ri testet, a természetet. Egyéni, világias önkifejezés jellemzi, amely tiszteli a személyt, a magánembert.

A humanista műveltség antik hagyományokra (klasszikus latin nyelv, irodalom szerzői, műfajai, verse-lése, képei, mitológiai, képzőművészeti, történetírói, filozófiai ismeret) épített, de a reneszánsz emberek nemcsak a folytonosságot érzékelték, hanem új kultúrájukat az antik műveltség felfedezésének és új-jászületésének tekintették. Amit így létrehoztak, az nem a régi felújítása vagy utánzása, hanem a saját koruknak megfelelő, annak viszonyait kifejező, új kultúra volt.

A reneszánsz és humanista világnézet eltávolodott sok tekintetben a skolasztikus felfogástól, de nem lépett fel a vallás ellen. Az ember és a természet iránti érdeklődés megfért a némiképp átértelmezett, új megközelítésben vizsgált (lásd kései skolasztika) hittel.

A vallásosság a középkoritól eltérő; bár a humanisták többsége is mélyen vallásos, de egyéni kapcsolatot keres istennel. Olykor azonban ez a hit világias, az élet örömeit, szépségeit élvező, az ember evilági fel-adatait és céljait, lehetőségeit kutató, a bibliai témák is több esetben világias szellemben jelentek meg. A reneszánsz templomok is a főpapok, az egyház hatalmának és gazdagságának büszke hirdetői egyben.

A középkorban az ember a kultúrát vallási élményként élte át, a reneszánszban a műveltség különvált a vallástól, s a figyelem középpontjába az ember került (az ember a teremtés csúcsa).

Az ember magánemberként, egyéni hangja, világias érzelmei, önkifejezése áll a középpontban, önmagá-ban való értéket képvisel. Az élet célja, hogy ez az individuum a maga teljességében élje életét, s minél tökéletesebben kifejezhesse önmagát, megtalálja az ő egyedi szerepét, funkcióját. Szívesen utaltak a családra, keresték a (római) ősöket.

A humanisták szerint az élet örömei, élvezete is hozzátartozik a teljességhez és a személyiséghez. Ez az aktivitás jelentkezik a művészetekben, a művészetek szeretetében, a megismerés iránti vágyban.

A reneszánsz alkotók legfőbb célja az emberi test és a természet hű megjelenítése. A valóságigény azon-ban összekapcsolódott a harmónia igényével is, vagyis a realizmus nem teljes, ebből a szempontból nem mentes az alkotás az idealizált megoldásoktól.

A középkorhoz képest mindenképp nagy változás, hogy a reneszánsz művészekben erős volt a hírnév, az evilági dicsőség (és gazdagság), ugyanakkor a halhatatlanság utáni vágy. Az alkotó névtelensége megszűnt, alárendelt helyzete azonban abból a szempontból tovább élt, hogy kevesen válhattak a meg-rendelőktől (ill. mecénásoktól) független alkotókká.

Lezárás, összegzés A reneszánsznak köszönhetően a nagy technikai és tudományos felfedezések nyomán a geocentrikus

világkép széthullt. A reneszánsz ember egyik legnagyobb élménye, hogy formálója lehet a maga világá-nak.

A kulturális haladásnak hatalmas lendületet adott, s az ismereteket szélesebb tömegekhez is eljuttatta a kor egyik legnagyobb találmánya, a könyvnyomtatás, miáltal többek számára lett hozzáférhetővé a könyv és a tudás. A humanista kultúra nyelve még a latin, de egyre több tudós és gondolkodó használta a saját anyanyelvét (is) alkotásaiban, ha nem tekintette tudós munkának írását.

21

Az Oszmán Birodalom katonai rendszerének jellemző vonásaiAAz Os14. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei segítségével mutassa be, hogyan épült fel az Oszmán Bi-rodalom állam- és katonai szervezete! Térjen ki arra, hogy ez az államszervezet hogyan szolgálta a katonai törekvéseket!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A XI. században érkeztek az iszlám vallású, nomád állattartó ún. szeldzsuk törzsek Kis-Ázsiába. A török államot Oszmán emír/vezér hozta létre a XIII-XIV. század fordulóján, utóda vette fel a szultán

címet, ami azt jelentette, hogy független muszlim hitű uralkodónak tekintette ekkortól magát. Az állam székhelye Bursa lett.

Az új oszmán-török állam a hódításra rendezkedett be, először a környező török népeket győzte le, majd Bizánc ellen fordult. A terjeszkedést elősegítette, hogy Bizánc meggyengült, nem volt képes komoly ellenállásra. Európában 1354-ben vetették meg először a lábukat, és ekkortól a Balkán megszerzése volt a céljuk.

Kifejtés Az oszmán-török államszervezet részben a szeldzsuk, részben a bizánci mintákat követte, s a korban

szokatlan módon centralizált, despotikus jellegű hatalom jött létre (lásd ábra). A szultán hatalma a tőle függő hivatalnokokra és a hadseregre épült, de ő volt a kalifa, azaz a Birodalom

vallási vezetője is. A jogot és az állami törvényeket az iszlám határozta meg. A meghódított területek nagy része a szultán tulajdona, ebből használatra adományoz (lásd ábra). A föl-

dek elenyésző hányada volt örökletes magánbirtok vagy egyházi tulajdon. Hivatalszervezet

A Birodalmat közigazgatási egységekre osztották: a nagyobb egység a vilajet, melynek élén a pasa/basa állt, a kisebb egység a szandzsák, élén a béggel.

A szultán tanácsadó testülete, a díván főtisztviselőkből állt, de döntési jogkörrel nem rendelkeztek. A díván elnöke és a török hadsereg főparancsnoka a nagyvezír volt.

Kiemelt szerepük volt a defterdároknak (adószedők), akik 10 évente felmérték, összeírták a be-szedhető jövedelmeket. (Az Oszmán Birodalom évi jövedelme több mint háromszor akkora, mint a leggazdagabb három európai uralkodó bevétele összesen.)

Az igazságszolgáltatás a muszlimok számára a Korán alapján történt (muftik és kádik végezték), a meghódított keresztény lakosság azonban megtarthatta saját bírói rendszerét, törvényeit.

A hivatalnokok jelentős része eredetileg nem is török származású volt, sőt sok közülük eredetileg rabszolgaként dolgozott. Így ők a karrierjüket a szultánnak köszönhetik, egyrészt ezáltal feltétlenül hűek, másrészt sokkal könnyebb őket félreállítani. (Mivel „gyökértelenek”, nem kell félni a rokon-ság esetleges lázadásától, bosszújától.)

Hadsereg Kezdetben gázikból (hitharcosokból) állt a török hadsereg jelentős része, ám ők nehezen fegyelmez-

hető alakulatok voltak, ezért az eredményes hódítás érdekében átszervezték a haderőt. Az alakulatok nagyobb részét a reguláris haderőt jelentő szpáhik és a janicsárok alkották. A szpáhik

lovas katonák, akiket nehézfegyverzetűnek neveztek (de az európai fogalmak szerint, azaz lovagi mércével mérve nem tekinthetők nehézlovasnak), megkülönböztetve a könnyűlovas akindzsiktól. Bármikor elvehető szolgálati birtokot kaptak.


22

A janicsárokat részben devsirmében szedték össze, gyakorlatilag kolostori elzártságban, szigorú fegyelemben nevelt gyalogos katonák voltak. Zsoldosok.

Ágyúkkal felszerelt tüzérség (topcsik) és nagy létszámú segédcsapatok (pl. akindzsik, tatárok, mar-talócok) egészítették ki a hadsereget. Az előbbiek a várostromoknál tettek jó szolgálatot, az utóbbiak jórészt a portyázásokon szerzett zsákmányból tartották el magukat.

A flotta a Földközi- és Fekete-tengeren biztosította a török uralmat, bár a Földközi-tengeren a nyu-gati hódítást 1571-ben Lepantónál megállították a keresztény hadak.

Az Oszmán Birodalom külpolitikáját az erős hadsereg fenntartásának kényszere határozta meg: addig működött jól, amíg a folyamatos hódítások újabb és újabb kiosztható birtokot adtak, és a portyázóknak jutott zsákmány. A meghódított területek adóztatása a hivatalszervezetet is eltartotta. (Minél nagyobb területeket szereztek, annál több lehetett a szpáhi, azaz annál erősebb volt a hadsereg.)

A hódításokat alátámasztották az iszlám tanok is (dzsihád).

Lezárás, összegzés A Balkánon nem volt olyan állam, amely a törökök számára komoly ellenfél lehetett volna, 1366-ban

Drinápoly lett az európai főváros. Először a szerbeket (1389, I. Murad szultán), majd a bolgárokat győz-ték le (I. Bajazid). Bizánc elfoglalásával (1453, II. Mohamed szultán) vált az uralmuk teljessé ebben a térségben.

A XV. század második felétől Magyarország déli határaira hárult a török elleni védekezés.

A magyar nép vándorlásaAA ma15. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei alapján mutassa be a magyar nép vándorlását a hon-foglalást megelőzően! Térjen ki arra, hogy a vándorlás során milyen népekkel kerültek kapcsolatba, és ez hogyan hatott az életmódjukra!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A magyarok – és a legtöbb nép – eredete, őshazája kérdésében sok a bizonytalanság többek között azért,

mert igen kevés forrással rendelkezünk. Írott források a kezdetekről nincsenek, a régészet, nyelvészet, antropológia stb. tudományok eredményei pedig nem mindig egyeztethetők egymással, akár ellent is mondhatnak.

A magyar őstörténet kapcsán a régészet és a nyelvészet kínál kapaszkodókat, de ezek eredményei gyak-ran egymásnak ellentmondani látszanak, hiszen a népek vándorlásaik során keveredtek egymással, en-nek következtében pl. tárgyi kultúrájuk átalakult, az egymással való érintkezés következtében egy új kultúra alakult ki, egymással kereskedhettek is, vagyis a tárgyaik keveredtek. Nem mindig lehet egy-értelműen azonosítani egy-egy régészeti lelet pontos származását. A pusztai népek mondakincse is sok közös vonást mutat (pl. csodaszarvas vagy turulmadár).

A nyelvészet eredményei a mai nyelvállapotból és a nyelvemlékekből próbál visszakövetkeztetni a nyelv történeti fejlődésére. A nyelvtani szerkezet, a szókincs hasonlósága és az ún. alapszókincsben bekövet-kező nyelvi (pl. hangtani) változások törvényszerűségei alapján nyelvcsaládokba osztják a nyelveket. A tudomány ismeretei szerint a magyar nyelv finnugor eredetű.

23

A nehézséget az jelenti, hogy a nyelv története önálló fejlődési utat jelent, vagyis a népek keveredése miatt a nyelv átalakulásából (pl. a nyelvátvétel vagy nyelvcsere miatt – a sztyepp vidékén ez nem egyedi jelenség) nem lehet biztos következtetéseket levonni a nép történetére vonatkozóan.

Kifejtés A régészeti leletek alapján a magyarok ősei antropológiailag többségükben europid jellegű népesség

voltak. Az arab írásos források és a középkori történeti hagyomány miatt felmerült a hun-magyar és a török-

magyar rokonság kérdése, s a vita a mai napig nem zárult le. A hun-magyar rokonságot a tudományos ismeretek nem támasztják alá. A török kulturális kapcsolat valóban erős (pl. szókincs, keleties jellegű tárgyi, népzenei hagyomány), ami arra utal, hogy a magyar kultúra többgyökerű.

A magyar vándorlás (a magyar nép őstörténete) Uráli őshaza (Kr. e. 4. évezred) Az Ob és az Urál hegység közötti területen éltek az uráli nyelvcsalád tagjai. Pattintott kőeszközök használata, zsákmányszerző (halász – vadász – gyűjtögető) életmód. Finnugor őshaza (Kr. e. 3. évezred) A későbbi szamojédok különválásának az oka valószínűleg a relatív túlnépesedés. Megjelentek a csiszolt kőeszközök, csonteszközök, agyagedények; zsákmányszerző életmód a

jellemző. Ugor őshaza (Kr. e. 2. évezred) A későbbi finn-permi népek nyugatabbra vándoroltak, valószínűleg a későbbi ugorok pedig az

Ob, Irtis és Iszim vidékére. A vándorlás oka valószínűleg egy felmelegedő periódus lehetett, amely megváltoztatta a környe-

zetükben a növénytakarót. Életmódjukra a legeltető állattartás lett a jellemző (juh, kecske, szarvasmarha, ló). Megjelent a fémeszközök (réz, bronz) használata. Sámánizmus. Magyar őshaza, Baskíria (Kr. e. 1. és Kr. u. 1. évezred közepe között) Az ugorok szétválása a Kr. e. 1. évezred első felében történhetett és az újabb felmelegedés hatá-

sára. A kiszáradás és a sztyeppövezet északabbra húzódása miatt vagy életmódot kellett váltani (a

későbbi magyarok áttérése a nomád állattartásra), vagy északabbra kellett költözni a korábbi élet-mód megőrzése érdekében (obi-ugorok). Nemzetségi társadalomban éltek az államalapításig.

Baskíria a Volga és az Urál közötti terület. A vándorlás során egyrészt iráni népekkel kerültek kapcsolatba, akiknek a kultúráját jelentős mértékben átvették (a régészeti leletek gyakorlatilag elkülöníthetetlenek), másrészt szkíta, szarmata szomszédság jellemző. A Baskíriában való lete-lepedés után török népekkel kerültek kapcsolatba (kb. 300 korai török eredetű szót vettek át ekkor).

Jellemző változások: a kereskedelem kialakulása, a vashasználat elterjedése, a katonai szervezet kialakulása, íj, nyíl, pajzs, rövid kard, lándzsa, lemez- és bőrpáncél használata, feltételezhető a faeke használata, ami a földművelés kezdeteire vall.

Julianus, domonkos szerzetes a XIII. században a Magna Hungaria nevet adta a Volga e területé-nek, amikor itt kereste a magyarok rokonait.

Levédia 600 körül délkeletre vándoroltak, majd a VIII. században a Kazár Birodalom fennhatósága alá

kerültek, mint még sok egyéb nép. Volga – Don – Donyec és az Azovi-tenger által határolt terület lehet. Életmódjukban a földművelésre helyeződött a hangsúly, megjelent a kertgazdálkodás, gyümölcs-

termesztés is. A baromfitartás elterjedése arra utal, hogy legalább részben letelepedett életet éltek. Megismerték a földvár és boronaház építését.


24

Kazár hatásra alakult ki a kettős fejedelemség és szilárdultak meg a törzsi keretek (hét törzs). A hét törzs közül ötnek a neve türk (Kér, Keszi, Tarján, Jenő, Kürtgyarmat) és kettőnek finnugor (Nyék és Megyer).

A Kazár Birodalomban csatlakozott a magyarokhoz a kabarok három törzse. Írott források és mondák (Emese álma, Csodaszarvas) köthetők e korszakhoz. Etelköz (IX. század) Helyszínét (Dnyeper–Duna köze) a források alapján nem lehet egyértelműen beazonosítani. A kazárokkal kialakult feszült viszony állhatott valószínűleg a továbbvándorlás hátterében. A törzsek szövetsége itt erősebbé vált (vérszerződés, bár ennek konkrét tartalma nem egyértelmű

a források alapján), közösen folytattak zsákmányszerző hadjáratokat az oroszok, bolgárok, bizán-ciak és a Kárpát-medencében élő szlávok ellen.

862-től több esetben is jártak a kalandozók a Kárpát-medencében a korabeli források szerint.

Lezárás, összegzés Harcmodoruk: a török népektől eltanult lovas íjász harcmodor volt. Lótenyésztő népként gyakorlott

lovasok voltak, nyergükön kengyel található, amely lehetővé tette a megtámasztást, felemelkedést, nyi-lazást.

A vándorlások során főleg a török nyelvcsalád népeitől sok olyan elemet vettek át, amelyek kulturális rokonságot (nomadizálás, lovas íjászat, öltözködés, gazdálkodás, zene, mesék és mítoszok, vallási hie-delmek stb.) mutatnak.

A honfoglaló magyarság társadalma és életmódjaAA ho16. tétel:

FELADAT:

Mutassa be a honfoglaló magyarság életmódját a korabeli források és saját ismeretei alapján!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A magyarok életmódja félnomád a honfoglalást megelőző időszakban, hiszen bár sátrakban/jurtákban

éltek (lásd kép), s együtt vonultak az állatokkal, télen a folyók mellé húzódtak, művelték a földeket is. Életmódjukban már a levédiai időszakban a földművelésre is helyeződött hangsúly, megjelent a kertgaz-dálkodás, gyümölcstermesztés is. A baromfitartás elterjedése arra utal, hogy legalább részben letelepe-dett életet éltek. Ismerték a boronaházak, földvárak építésének módját is.

Kazár hatásra Levédiában alakult ki a kettős fejedelemség, és szilárdultak meg a törzsi keretek (hét törzs). A hét törzs közül ötnek a neve türk (Kér, Keszi, Tarján, Jenő, Kürtgyarmat) és kettőnek finnugor (Nyék és Megyer). A Kazár Birodalomban csatlakozott a magyarokhoz a kabarok három törzse.

A törzsek szövetsége Etelközben erősebbé vált (vérszerződés, bár ennek konkrét tartalma nem egyértel-mű a források alapján), közösen folytattak zsákmányszerző hadjáratokat a bolgárok, bizánciak, oroszok és a Kárpát-medencében élő szlávok ellen.

A korabeli források szerint 862-től több esetben is jártak a Kárpát-medencében.

25

Kifejtés 895-907 között történt meg a Kárpát-medence megszállása, azaz a honfoglalás Árpád és Kurszán veze-

tésével. A kettős fejedelemség 904-ig, Kurszán haláláig állt fenn, Árpád 907-ben halt meg. A letelepedés törzsi keretekben és nemzetségi rendben történt, a fejedelmi törzs az ország közepén, és

körbevette védelmi funkcióval a többi. A határ menti magyar törzsek vettek részt elsősorban a kalando-zásoknak is nevezett zsákmányszerző hadjáratokban (pl. Bulcsú, Lehel).

A hadjáratok zöme a frank területek és Itália ellen irányult, de jártak Bizáncban, a lengyel területeken és a Pireneusi-félszigeten is. A nyugati hadjáratok a 933-as merseburgi és 955-ös augsburgi vereségeknek köszönhetően, a Bizánc elleniek 970-ben értek véget Arkadiopolisznál.

A korabeli magyarokat a bizánci császár türköknek nevezi, s negatívan jellemzi az ő erkölcseiket, majd a Taktikában részletesen leírja fegyverzetüket, hadirendjüket, harcmodorukat azért, hogy felkészítse a bizánci hadvezéreket arra, mi módon lehet velük szemben sikerrel harcolni.

A kalandozó hadjáratok elsősorban zsákmányszerző, adóztató és felderítő szerepűek voltak, a sikeres magyar harcmodor miatt gyakran jártak ún. bérhadjáratban is. A nyugati területek belső harcaiban a szembenálló felek hívták őket egy-egy váratlan támadás és félelemkeltés céljából. A zsákmányszerzés helyébe egy idő után az adószedés lépett, így megváltva a területet az évenkénti támadásoktól (pl. német területeken).

A magyar kalandozásokról meglehetősen sok – és igen negatív ítéletű – forrás maradt fenn, hiszen a kró-nikák többségét olyan egyházi személyek írták, akik vagy saját személyükben, vagy társadalmi szerepük miatt a támadások fő célpontjai voltak. A magyarok tudniillik gyakran támadtak gazdag zsákmányt ígérő kolostorokat és templomokat.

A hadjáratok tervezett akciók voltak, a gyors mozgású csapatok váltott lovakat használtak, az erős íjak messziről is átütötték a páncélt. A közelharcot igyekeztek elkerülni, ha mégis kialakult, akkor az össze-csapás legvégén került rá sor.

Taktikájuk alapja az ellenfél nehézlovascsapatainak fellazítása volt. Nem szemtől szembe támadtak, hanem vagy látszólag menekültek, amikor az ellenség üldözőbe vette őket, megfordultak és nyílzáport zúdítottak rá, vagy cselt vetve maga után csalogatta az ellenséget egy előőrs, a többiek pedig váratlanul bekerítették őket. Mindkét taktika igen fegyelmezett magatartást feltételez, tehát a korabeli források szedett-vedett pogány hordákról szóló írásai erős elfogultságot tükröznek.

Mivel a zsákmányt, ill. az adóból származó bevételt nem helyben, hanem hazaérkezés után osztották szét, ez megnövelte a fejedelmi hatalom súlyát, szerepét.

A hadjáratokban valószínűleg a katonáskodó középrétegek, ill. a segédnépként szolgáló szabadok vehet-tek részt.

Társadalmi és életmódbeli hatásokról lásd a táblázathoz írtakat.

Lezárás, összegzés A magyarok ősvallása a sámánhit volt (sámánizmus, táltosok, életfa, totemizmus) – lásd a forráshoz

írtakat. A kereszténység bizánci hatásra jelent meg először a magyarok között (pl. a gyulák megtérése, Bulcsú

követjárása). Taksony fejedelem és fia, Géza azonban a nyugati kapcsolatok erősítése és a terjeszkedő Bizánc jelentette fenyegetés csökkentése érdekében a nyugati kapcsolatok kiépítését tartotta megoldás-nak.

A magyarság tehát az erősödő bizánci és német-római császárság között élve vette fel a kereszténységet és a feudális jogrendet. Géza fejedelemsége alatt kezdődött el nagyobb mértékben a térítés – erről lásd a forráshoz írtakat.


26

I. Szent István államszervező tevékenységeII. Sze17. tétel:

FELADAT:

A források és saját ismeretei segítségével mutassa be I. Szent István törvényeit és az uralkodása idején kialakult államszervezetet!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés Géza fejedelem (972-997) célja egy szervezett állam létrehozása, a belső politikai helyzet megszilárdí-

tása és a keresztény vallás államvallássá tétele. Mivel elsődlegesnek tekinti az államszervezet kiépítését, ezért kerüli a külső háborúkat; gyerekeit (és István a testvéreit) a környező államok uralkodócsaládjaiba házasítja be. Vajk (István) a bajor Gizella férje (996), három leánya pedig a velencei dózse, a lengyel herceg, ill. Aba Sámuel felesége.

Géza szakított a szeniorátus elvű örökítéssel, bevezette a feudális jogrendre jellemző primogenitúrát (az egyenes ági örökösödést). Így lett Géza fia, Vajk 997-től fejedelem. Hatalmának megtartása érdekében le kellett számolnia Koppánnyal. Miután német lovagjaira támaszkodva ellenfele seregeit leverte, Kop-pányt felnégyeltette, és a holttest darabjait közszemlére tettette Győr, Veszprém és Fehérvár várkapuján, a negyedik darabot Erdélybe küldte.

Kifejtés István 1000-ben koronát kér a pápától, II. Szilvesztertől. 1000. december 25-én vagy 1001. január 1-jén

Esztergomban királlyá koronázzák, ezzel megszületett a keresztény magyar királyság. Az önálló királyság elismertetésének feltétele a koronázáson kívül az önálló egyháztartomány, törvé-

nyek alkotása, a közigazgatás kiépítése, pénzverés. István harcot folyatott az uralmát vagy az új keresztény államot el nem ismerő törzsfőkkel (Gyula, Aj-

tony), s hadműveleteinek sikerességét az apjától rámaradt hadseregnek köszönheti. A legyőzött törzsfők birtokait királyi birtoknak minősítik, ezáltal az ország több mint kétharmada került

közvetlenül a király ellenőrzése alá. Az örökletessé tett birtokoknak köszönhetően pedig kialakul a ki-rályhoz hű, neki szolgálatokkal tartozó réteg.

István frank mintára megszervezte a területi elvű közigazgatást, a királyi vármegyerendszert és az ud-varszervezetet Magyarországon (lásd ábrához írtakat).

István a törvényeit két törvénykönyvben foglalta össze, amelyek 1018-ban és 1030-ban jelentek meg. A magántulajdon védelméről, az egyházszervezésről és a bűnösök büntetéséről fogalmazza meg részben nyugati mintára, részben önálló jogalkotásként a királyi tanáccsal egyetértésben a törvényeit, elemeiben még tovább él a nomád joggyakorlat (lásd a forrásoknál írtakat).

István apostoli királyként a keresztény egyházszervezet kialakítója Magyarországon. Kezdetben a leg-fontosabb támasza Asztrik lett, aki esztergomi érsekként is sokat tett István hatalmának a megszilár-dításáért (lásd a forrásoknál írtakat). Az esztergomi érsekség, a magyar egyház elkerülte a függést a Német-római Császárságtól.

Az államalapítás idején a Német-római Birodalommal (III. Ottó és II. Henrik) erős, családi kapcsolato-kat tart fenn. Dinasztikus házasságpolitikája (leánytestvérei) révén a szomszédos népekkel jó kapcsola-tot alakít ki.

István célja a külföldi támadások visszaverése. Ennek érdekében szövetséget köt a bizánci császárral, fiának, Imrének is bizánci menyasszonyt kér (bolgárok elleni hadjárat Bizánc szövetségében – 1018). 1030-ban II. Konrád, a német-római császár támad ellene, de a támadást visszaveri, majd 1031-ben békét köt vele.

27

István 1018-ban megnyitotta a nyugatról Magyarországon keresztül Jeruzsálembe vezető zarándokutat, amivel be akarta bizonyítani, hogy egy olyan erős keresztény állam jött létre, amely tudja garantálni a zarándokok biztonságát.

Lezárás, összegzés István legnagyobb problémája az utódlás biztosítása volt. Gyermekei sorra meghalnak csecsemő- vagy

kisgyermekkorukban, csak Imre élte meg a felnőttkort. István Intelmek című könyvében összegyűjti a bölcs kormányzás módszereit, tanácsokkal látta el a fiát.

1031-ben Imre vadászat közben meghalt. István unokaöccsét, a velencei származású Orseolo Pétert nevezte ki utódjává, benne látta államszervező tevékenységének folytatóját. Vazult, apai unokatestvérét uralkodásképtelenné tettette. Amikor 1038-ban István meghalt, Szűz Mária oltalma alá ajánlotta az or-szágot.

Istvánt László uralkodása idején, 1083-ban szentté avatták. A XI. század végén bizonyosodott be, hogy a magyar keresztény királyság megteremtése, az államszervezés sikerült.

Társadalmi és gazdasági változások az Árpádok és a vegyesházi királyok korábanTTársakkirály

18. tétel:

FELADAT:

Tekintse át, hogyan változtak a jövedelemtípusok Magyarországon III. Béla uralkodásától az önálló magyar állam bukásáig!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A magyar gazdaságban a XII. század folyamán jelentek meg az árutermelés és pénzgazdálkodás elemei.

Döntővé vált a földművelés, azaz a letelepült életmód. Városok jöttek létre. A jobb életszínvonal követ-keztében a népesség is nőtt.

A gazdaság fejlődését segítették elő a magasabb szintű technikai és technológiai ismereteik miatt szíve-sen fogadott, hívott hospesek az Árpád-korban.

Az ország északi és keleti területein a jelentős ásványkincs lehetővé tette a bányák nyitását. Az uralko-dók kezdetben elsősorban a só kereskedelméből szereztek nagyobb jövedelmet, majd – főként külföldön – keresett árucikk lett a nemesfém is.

Mindennek következtében Magyarország a XII. századtól kezdődően egyre intenzívebben kapcsolódott be a külkereskedelembe. A legfőbb kiviteli cikkek között a magyar szürkemarha mellett megtalálható a só, a réz, az ón, a nemesfém, az ólom, a gabona, a bor, a fa, az állatbőr, a méz, a viasz és a hal. Ezekért Magyarország elsősorban katonai felszereléseket, kézműipari termékeket és luxuscikkeket: ékszereket, fűszereket kapott. Az országon belül főleg a mezőgazdasági termékek cseréltek gazdát: gabona, bor, állatok, illetve állati termékek. A termékek cseréje vásároshelyeken, piacokon zajlott.

Kifejtés III. Béla (1172-1196) korában bizánci mintára a regálé jövedelmek jelentősen megnőttek. Ennek egy-

részt az árutermelés fejlődése, másrészt pedig a királyi birtokok nagyságának csökkenése az oka, bár a birtokokból származó terménybeszolgáltatás még mindig jelentős szerepet játszott.

A kereskedelem jelentőségét mutatja, hogy a regálék közül a legnagyobb jövedelem a kamara haszná-ból, azaz a pénzváltási illetékből származott.


28

II. András (1205-1235) új gazdaságpolitikát vezetett be. A királyi birtokok eladományozása miatt a befolyt jövedelmek pótlására a regálé (lényegében a pénzbeli) jövedelmeket tovább növeli. Mivel a magyar gazdaság színvonala ezt nem tette még ekkor lehetővé, ezért gyakran a pénzrontásból és az egy éven belüli többszöri pénzverésből (kamarahaszna) próbálta pótolni a hiányzó jövedelmeket. Bevételei növelése érdekében bérbe adta a pénzverést, a sókereskedelmet, a vámokat, a réveket, illetve a királyi várakat is. Ezekkel az intézkedésekkel jelentős érdeksérelmeket okozott.

Az Aranybullában (1222) egyrészt ígéretet tett a pénz értékének visszaállítására, a bérleti rendszer meg-szüntetésére, másrészt deklarálta a szerviensek adómentességét. A korábbi időszakban a szabadok dé-nárja nevű adót minden szabad fizette, a király vagy udvartartásának beszállásolására is kötelezhették õket, 1222 után azonban a katonai szolgálattal tartozó nemesség (közéjük tartoznak majd a szerviensek is) adómentessé lett.

A XIII. században a gazdaság fejlődése a korábbi úton haladt: megerősödött az árutermelés és pénz-gazdálkodás, IV. Béla (1235-1270) politikájának következtében egyre több város jött létre, s ezek az ipari, a helyi és a külkereskedelem központjaiként is működtek. A városok lakói gyakran latin, ill. német hospesek lettek.

Károly Róbert (1308-1342) gazdasági reformjaira azért volt szükség, mert a birtokadományozások és a honor rendszere miatt ekkortól a királyi hatalom anyagi alapját már nem az uradalmak, hanem a regá-lék jelentették. A reformfolyamat kidolgozója Nekcsei Demeter tárnokmester volt. Az ország területe nagyon gazdag volt nemesfémekben, ezért logikusnak tűnt ezekre építeni a királyi jövedelemrendszert. (Lásd még az ábrához írtakat.)

Károly Róbert a városok fejlődését segítette, mert a királyi városok a kincstárnak fizettek adót. A váro-soknak két meghatározó típusa volt az Anjouk idején, a szabad királyi város és a mezőváros. A szabad királyi városok a főbb kereskedelmi útvonalak mellett jöttek létre, fallal kerítették körül a településeket. Különböző jogokat élveztek, kereskedőit vámmentesség illette, árumegállító jogot kaptak, saját önkor-mányzattal rendelkeztek. (Pl. Pozsony, Sopron, Buda, Kassa, Eperjes.) Speciális királyi várostípus a bányaváros volt. A mezővárosok birtokosok falvaiból alakultak ki, földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkoztak, adót a földbirtokosnak fizettek (általában évente, egy összegben).

Károly Róbert reformjai serkentették az árutermelést, a pénzgazdálkodást, fellendítették a külkeres-kedelmet. A kereskedelemben Bécs árumegállító joga jelentett hátrányt, amelyet 1335-ben a visegrádi királytalálkozón sikerült megoldani egy új, Bécset kikerülő kereskedelmi útvonal kialakításával.

Károly Róbert halálakor erős, gazdag államot hagyott fiára, I. Nagy Lajosra (1342-1382). A háborúk miatt a kincstár és a földesurak növelték a jobbágyterheket, ám a növekvő tervek nem voltak egysége-sek, mert a bevezetett kilencedet a leggazdagabb bárók nem szedték be olyan rendszerességgel, mint a köznemesek. Ezzel a jobbágyokat a köznemesek birtokairól saját birtokaikra csalogatták, vándormoz-galom indult a jobbágyság között. A vándormozgalomhoz hozzájárult a pestisjárvány magyarországi pusztítása is. A jobbágyterhek rögzítésére az 1351-es törvényekben került sor (lásd az ábrához írtakat). Ezzel a lépéssel kialakult a jobbágyadók rendszere (kilenced, robot és ajándékok a földesúrnak, tized az egyháznak, kapuadó és rendkívüli hadiadó az államnak). Az 1351-es törvények értelmében egy és ugyanazon jogú nemesi és ugyanazon terhű jobbágyi réteg jött létre.

A XV. század első felének királyi pénzügypolitikáját az határozta meg, hogy Luxemburgi Zsigmond (1387-1437) állandó pénzhiánnyal küszködött, a királyi birtokok eladományozásával pedig forrásainak egy része is elveszett. Emiatt gyakran nyúlt a pénzrontás eszközéhez, s bár támogatta a városok fejlő-dését (a városokat tanácskozásra hívta, harmadik renddé váltak a királyi városi polgárok), ha a szükség úgy hozta, elzálogosította (pl. a Szepességet a lengyel királynak). Zsigmond idején azonban fellendült a külkereskedelem, hiszen ő maga több ország uralkodója volt egyszerre, támogatta a külkapcsolatok fejlődését.

Hunyadi Mátyás (1458-1490) egyik célja az volt, hogy a rendi ellenőrzés alól kivonja az adózást, a külpolitikai céljai, a hadsereg fenntartása miatt pedig több adóbevételre volt szüksége.

Mátyás uralkodása idején a királyi bevételek túlnyomó részét a jobbágyoktól származó állami adók és a regálék jelentették, a királyi földbirtokok szerepe nagyon visszaszorult. (Lásd az ábrához írtakat.) A királyi kincstár adóját a kamarahaszna helyett szedték be, s a korábban adómentességet élvező privilegi-

29

zált csoportoknak is be kellett fizetnie (pl. kunok, jászok, erdélyi nemesség, a jobbágytelken élő nemes-ség). Mátyás több adót is átneveztetett vagy újjal cserélt le, aminek az volt az oka, hogy a belpolitikai küzdelmek során sokan szereztek mentességet jobbágyaik számára az adott adó fizetése alól, s aztán azt a nemesek a maguk javára szedték be. A kapuadó helyett bevezette a füstpénzt, a regálék közül a harmincadvám helyett vezette be a koronavámot.

A legtöbb pénz Mátyás idején folyt be a kincstárba. Mátyás évi jövedelme az 1470-es évek derekán mintegy 600 ezer forint volt. Bevételei azonban nem állandó összeget jelentettek, uralma alatt növe-kedett a mértékük és egy-két évben még a 900 ezer forintot is elérhette. A legtöbbet azonban nem a kereskedők, bányászok fizették a kincstárnak, hanem a magyarországi jobbágyság.

Lezárás, összegzés A magyar gazdaság a XV-XVI. század fordulóján is mezőgazdasági dominanciájú volt az ország termé-

szeti adottságainak megfelelően. A kincstár bevételeinek 60%-a az agrártermelésből származott, s mivel jelentős technikai vagy technológiai újítás nem történt, a termésátlagok sem javultak. A hazai piaci viszonyok szűkösek voltak, a gazdaság krónikus tőkehiánytól szenvedett. (Jelentős volt a külföldi tőke aránya.)

Mátyás uralkodása és az azt követő időszak nagyon magas állami és földesúri adóterheit az adózó la-kosság egyre nehezebben tudta kifizetni. A nemesség ráadásul akadályozta a mezővárosok gazdasági megerősödését (pl. a szabad költözés korlátozása, az egyösszegű adó eltörlése), s az így kialakult konf-liktus vezetett többek között a Dózsa-féle parasztháborúhoz. A parasztháború elsősorban a mezővárosi parasztpolgárság megmozdulása volt, így őket érintette volna a legsúlyosabban a felkelés bukása utáni szankciók sora, ha azokat a török veszély árnyékában valóban érvényesítették volna. A jobbágyterheket a Werbőczy István-féle Hármaskönyv rögzítette (1514, 1517).

Az Aranybulla. A tatárjárás és az ország újjáépítése IV. Béla idejénAAz Ar19. tétel:

FELADAT:

A források és saját ismeretei segítségével mutassa be a XIII. században be-következő társadalmi folyamatokat, mozgalmakat! Részletesen térjen ki a szerviensek helyzetében bekövetkező változásokra!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés III. Béla (1172-1196), II. András (1205-1235) és IV. Béla (1235-1270) birtokadományozási politikája

következtében jelentősen átalakult a társadalom szerkezete. (Lásd ábrához írtakat.) A király megmaradt a legnagyobb földbirtokosnak, de a bárók a kisebb nemeseket familiáris függésbe

kényszerítették a XIII. század végére.

Kifejtés II. András uralkodásának középpontjában egy új birtokpolitika állt, a király elkezdte a birtokokat oszto-

gatni a főtisztviselők között, hogy minél több hívet szerezzen magának. Az így eladományozott birtokok örökölhető birtokok lettek.


30

Ennek következtében a királyi birtok aránya jelentős mértékben csökkent, s ez számos gazdasági, kato-nai, jogi és társadalmi problémát váltott ki. A hanyatló udvarszervezet miatt a király jelentős jövedelem-től esett el, amelyet a regálé jövedelemmel akart kiváltani.

A regálék közül a vámszedés és a sókereskedelem jogát zsidó és izmaelita bérlőknek adta a király bérbe. Az is erős idegengyűlöletet váltott ki az országban, hogy az uralkodótól Gertrudis német kíséretének tagjai állami hivatalokat és jól jövedelmező birtokokat kaptak (királynégyilkosság).

Az uralkodó folyamatos és sikertelen háborút folytatott (Halicsért). A birtokadományozás nyomán nőtt a világi birtokok befolyása, a feudális alávetés felgyorsult, a

szerviensek egy része és a várjobbágyok függő helyzetbe kerültek. A szerviensek nem fogadták el a bá-rók főségét (familiaritás), csak a királyét, a várjobbágyok pedig vissza akarták állítani a várszervezetet.

Az eddig ismertetett feszültségek az Aranybulla-mozgalom kibontakozásához vezettek. 1220-ban And-rás ígéretet tett az eladományozott birtokok visszavételére, de ez nem történt meg. Igazi sikert a mozga-lom akkor ért el, amikor 1222-ben rákényszerítették a királyt az Aranybulla kiadására, tehát megjelent az a nézet, hogy a királyi hatalom nem korlátlan.

Az uralkodó megígérte, hogy: (a forrásban írtakon kívül) királyi birtokot örök tulajdonul nem adományoz; idegenek birtokhoz nem juthatnak; a kamarából az idegeneket ki kell zárni; tisztségeket csak a királyi tanács jóváhagyásával lehet odaítélni (idegen ezt sem kaphat); előírták, hogy a várjobbágyokat a jogaikba vissza kell helyezni.

Az Aranybullát 1231-ben II. András megújította egyrészt azért, mert nem tartotta be az 1222-est, más-részt pedig jelentős adósságokat halmozott fel. Az egyház ekkor visszakapta azt a jogát, hogy a tizedet pénzben szedhesse be, a sókereskedelem monopóliumában részesült, és módosult az ellenállási záradék. (Lásd még forráshoz írtakat.)

Bár a szerviensek jogokat szereztek az Aranybullával, ezek érvényesülését ki kellett kényszeríteni. Így került sor 1232-ben a kehidai oklevél kiadására (lásd a forrást a szolgabírák választásáról).

IV. Béla a tatárjárás előtt megpróbálta visszavenni az eladományozott birtokok egy részét, illetve a további adományozást megszüntetni. Emiatt a nagybirtokosokkal ellentétbe került, így kénytelen volt a középrétegre támaszkodni, a hivatalokban szervienseket alkalmazott. (A nagybirtokosokkal való ellen-tétet ez csak tovább növelte.)

Az uralkodó kunokat telepített az Alföld középső részére azért, hogy a nemességtől független hadserege legyen. Nomádok voltak, vándoroltak az Alföldön, amivel jelentős károkat okoztak a magyaroknak. A kunokat ugyan védte a törvény, de amikor a vezetőjüket megölték, akkor kivonultak az országból.

A tatárjárás jelentős pusztulást okozott a népességben, az ország egy része elnéptelenedett, s mivel szá-mítani kellett újabb támadásokra is, ezért IV. Béla gyökeresen változtatott a politikáján, és igyekezett megnyerni a nemeseket magának.

Lemondott a birtokok visszavételéről, sőt adományozott is azzal a feltétellel, hogy a birtokon jól védhe-tő kővárat építenek, és páncélos magánhadsereget kell szervezniük, amelyet a király is igénybe vehet, ha az országot támadás éri. (Lásd forráshoz írtakat.)

Az Alföld elnéptelenedett területeire visszahívta a kunokat (fiával a kun fejedelem lányát házasította össze), Erdélybe román, a Felvidékre cseh és morva, a Dunántúlra pedig német hospeseket telepített. A kunok IV. Kun László uralkodása alatt nyertek területi autonómiát (kun és jász székek).

A városok közül többet szabad királyi várossá emelt, ezeket azonban kőfallal kellett körülvenni. Más városoknak is adott kiváltságokat (pl. szabad bíróválasztás, vámmentesség), ill. városokat alapított (pl. Buda, Szeged).

Az 1267-es országgyűlésen megerősítette a szerviensek jogait. (Lásd forráshoz írtakat.) Ugyanez a do-kumentum nevezi a birtokadományok és várak építése miatt nagyon megerősödött előkelőket báróknak, így különbözteti meg őket a nemesség többi részétől. (Mindez a familiaritás, ill. később a tartományúri rendszer kialakulását vonta maga után.)

31

Lezárás, összegzés A tatárjárás jelentősen lecsökkentette a parasztság létszámát (pontos adatok nem állnak rendelkezésre,

ezért a történeti szakirodalomban a becslések lényegesen eltérőek), ezért külföldieket hívtak be. A bete-lepülő hospesek kedvezményeket kaptak, ami miatt a jobbágyok terhei is csökkeni kezdtek.

A XIII. század folyamán jelentős azoknak a népcsoportoknak az aránya, akik ún. kollektív szabadsággal bírtak (szászok, székelyek, kunok, jászok). Kiváltságaik fejében a királynak fegyveres szolgálattal vagy egyéb szolgálattal tartoztak, a királynak fizettek egy összegben adót, azaz függetlenek voltak a várme-gyéktől és a földesúri joghatóságtól.

A kunok a tatárjárást követően telepedtek le, katonai szolgálatuk a nemességtől független haderőt je-lentett, konfliktust eredményezett azonban, hogy a IV. Kun László uralkodásáig pogányok maradtak. (Az uralkodók sem szorgalmazták a keresztény hitre térítést, hiszen akkor hamarabb betagozódtak volna a társadalomba.)

A magyar városfejlõdés a középkorbanAA ma20. tétel:

FELADAT:

A források és saját ismeretei segítségével mutassa be a középkori magyar vá-rosok kialakulását, értékelje a városok gazdasági és társadalmi jelentőségét!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés Magyarországon is létezett a jogi értelemben vett városok megjelenése előtt olyan település-, illetve te-

lepüléscsoport-típus, amely a későbbi városok szerepét töltötte be, azaz egy körzet gazdasági központja volt (lásd vásárok tartása), ahol jobban működött a társadalmi munkamegosztás, nemcsak mezőgazda-sággal, hanem iparral és kereskedelemmel is foglalkoztak.

Magyarországon az első városias jellegű települések a királyi és egyházi központok voltak (pl. Eszter-gom, Székesfehérvár), de nyugati értelemben vett önkormányzattal bíró településekké a XII. században lettek.

Ehhez a változáshoz jelentős mértékben hozzájárult az, hogy a XII. században latin, délnémet és főként szász hospesek érkeztek az országba. A szászok nem csak ezekben a régebben létező központokban, hanem Erdélyben és a Szepességben is letelepedtek, és létrehozták városaikat (pl. Szeben, Selmecbánya, Körmöcbánya, Besztercebánya, Bártfa, Eperjes, Kassa).

A városok megjelenését és relatív megerősödését az árutermelés és pénzgazdálkodás kibontakozása, a letelepedés általánossá válása, a népességnövekedés tette lehetővé: megerősödött a külfölddel folytatott árucsere is, s ennek központjai a kereskedők által lakott, vásártartási joggal rendelkező városok lettek.

A XII. század végén, III. Béla uralkodása idején a királyi regálék kb. egynegyede már a vásárokból, révekből származott. Az ország elsősorban élőállatot, mezőgazdasági terményeket és fémeket exportált, és iparcikkeket importált.

Kifejtés A városiasodás folyamata a tatárjárás után gyorsult fel, bár az európai színvonalat még ekkor sem érte

el. IV. Béla és fia, V. István a városok védelmének és a gazdaság fejlesztésének érdekében több városnak is kiváltságot adott (pl. Buda és Szeged), ha azok városfallal veszik körbe magukat. (Lásd forráshoz írtakat.)


32

A magyarországi városok szabadságai közül a legfontosabb a bíró- és a tanácsválasztás joga volt. Ha-sonlóan fontos volt a plébános választásának a joga, amelyhez egy másik kiváltság társult: a plébánia kikerült a főesperesi joghatóság alól is, ami azért lehetett lényeges, mert a középkorban számos ügyben az egyházközség lelki vezetője, az egyházi bíróságok voltak illetékesek. A város polgárainak valameny-nyi ügyében, legyenek azok világi vagy egyházi törvényszék alá tartozók, a polgárok által választott személyek ítélkeztek első fokon.

A fellendülés az Anjouk idején folytatódott, akik jelentős bevételi forrást láttak a városok egy összegben befizetett adójában, ezért következetesen növelték ezen települések számát. A településeket kiemelték az ispáni fennhatóság alól, és kiváltságokkal felruházva királyi vagy királynéi tulajdonnak nyilvánítot-ták, így innentől kezdve a királyi vagy királynéi kincstárnak fizetett adót.

A városoknak – nyugati mintára – két típusa alakult ki: a fallal körülvett, kiváltságokkal rendelkező város és a mezőváros. A fallal körülvett település a XV. századtól szabad királyi város jogait is bírhatta, az Anjouk idejétől legfőbb bírájuk a tárnokmester volt.

Elsősorban azok a települések lettek királyi várossá, amelyek a távolsági kereskedelem útvonalain fe-küdtek: délnyugat, azaz Itália felől Zágráb, Ausztria felől Sopron és Pozsony, Cseh- és Morvaország felől Nagyszombat, Lengyelország felől Bártfa, Eperjes, Lőcse és Késmárk, a Fekete-tenger felől pedig Brassó és Nagyszeben. A központ Buda, ill. Pest gazdasági szerepe miatt, valamint Fehérvár és Eszter-gom mint közigazgatási centrumok.

A XIV. század folyamán – elsősorban Luxemburgi Zsigmond és Hunyadi Mátyás intézkedéseinek kö-szönhetően – ezek a kereskedelmi utak Budán futottak össze, így a határszél és Buda közötti útvonalon megnőtt a jelentősége a regionális központtá váló Kassának, Győrnek és Kolozsvárnak.

A magyar városhálózat egyenetlen eloszlású abból a szempontból, hogy az Alföldön és a Dél-Dunántúl egyes részein alig akadt fallal körülvett település. Ha azonban figyelembe vesszük a nagyobb mezővá-rosokat is, mint Pápa, Gyula, Mezőtúr és főképp Debrecen, akkor a magyarországi városhálózat eléggé szabályos képet mutat. Az alföldi városok közül egyedül Szeged lett (fal nélküli) szabad királyi város (1498).

Luxemburgi Zsigmond (1387-1437) hatalomra kerülése és a hatalom megerősítése érdekében jelentős területeket, köztük városokat is eladományozott uralkodása kezdetén, de a legfontosabbakat megtartotta magának. Ezeknek a kiváltságait igyekezett megerősíteni, hogy politikai támaszul szolgálhassanak szá-mára.

1405-ben összehívta a királyi városok és a mezővárosok követeit, ahol megfogalmazták a városok ki-váltságait. (Lásd forráshoz írtakat.)

Mátyás (1458-1490) uralkodása alatt Buda a reneszánsz városépítés közép-európai mintájává vált (pl. Prága, Krakkó belvárosának átépítéséhez).

A városok fajtái a XIV-XV. századi Magyarországon szabad királyi város (civitas vagy Stadt) kereskedelmi útvonalak mentén (pl. Buda, Pozsony, Kassa, Sopron) függés csak a királytól, szabad bíró- és plébánosválasztás, vámmentesség, évi egyösszegű adó-

zás, vásártartás joga, védőfal építése mezőváros (oppidum vagy Markt) átmenet a város és a falu között, földesúri fennhatóság alatt, mezőgazdasági termelés évi egyösszegű adózás, vásártartás joga, önálló bíróválasztás szabad királyi bányaváros: német telepesek behívása (pl. Körmöcbánya, Besztercebánya, Selmecbá-

nya, Nagybánya) adómentesség, bányaművelési jog (királyi fennhatóság)

A magyarországi városok lakosságának többsége – a nyugatiakhoz hasonlóan – mezőgazdaságból élt. Különösen fontos volt a szőlőművelés, amely egyrészt lehetőséget nyújtott a borkereskedelemre, más-részt a gabona piaci megszerzését követelte meg (lásd a forráshoz írtakat).

Az alföldi mezővárosok már ekkor rátértek az állattenyésztésre, hiszen Dél-Németország és Észak-Itália ekkor rá volt utalva a magyar állatkivitelre. A kézművesek és kereskedők aránya a nagyobb városokban a lakosság 25-35 százalékát tette ki, a mezővárosokban pedig 15-20 százalékát.

33

Lezárás, összegzés A XIV-XV. században kialakult külkereskedelmi struktúra jelentősen hátráltatta a későbbi városiaso-

dást: Magyarország mezőgazdasági és nyersterményeket exportált, és iparcikkeket importált. A külföldi verseny a hazai iparfejlődésre negatív hatást gyakorolt (lásd a posztógyártás háttérbe szorulása).

A városoknak a lakossága zömében idegen (latin és német) volt, ami a távolsági kereskedelem szem-pontjából előnyt jelentett, hiszen jó kapcsolatokat tartottak fenn mind az itáliai, mind a német területek-kel. Az eltérő nyelv, idegen származás és kultúra azonban elkülönítette őket a magyar társadalom egyéb rétegeitől, így nem tudtak jelentős erővé válni politikai értelemben. (A rendi országgyűlésekre sem mindig hívták meg őket.)

A késő középkori magyar jog (pl. Werbőczy István) csak a szabad királyi városok polgárait ismerte el polgároknak, polgári szabadságjogokkal rendelkezőknek. Minden más város polgárai ugyanolyan job-bágynak számítottak, mint a falusiak, nem is vettek tudomást arról, hogy mezővárosok is léteztek.

Hunyadi Mátyás uralkodói portréjaHHuny21. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei alapján vázolja fel Hunyadi Mátyás uralkodói portré-ját intézkedései segítségével!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés Mátyás Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet második fiaként született Kolozsvárott 1443-ban, igen ma-

gas szintű oktatást kapott, apja gondosan válogatta ki fia nevelőit. A források szerint már gyermekként alaposan kiigazodott a társadalmi és a politikai élet területén, mél-

tán tartották az ország egyik legműveltebb emberének. A latin mellett jól beszélt magyarul, csehül és törökül is. Már gyermekként gyakran tűnt fel tolmácsként apja mellett a fontos politikai tárgyalásokon, így korán komoly tapasztalatokat gyűjtött.

Kifejtés Tíz évvel idősebb bátyjának kivégzését rabként élte át, majd V. László király Bécsbe, azután pedig

Prágába vitette börtönbe. Mivel 1457 őszén V. László váratlanul meghalt, 1458 januárjában a koráb-ban apját támogató köznemesi rétegek segítségével Mátyást királlyá választották, de kiskorúsága miatt nagybátyja, Szilágyi Mihály személyében öt évre kormányzót állítottak mellé.

Vitéz János megegyezett Podjebrád György cseh királlyal Mátyás szabadon engedéséről és arról, hogy feleségül veszi a lányát, Podjebrád Katalint.

A fiatal királynak nehéz elvárásoknak kellett megfelelnie. A főurak azt szerették volna, ha engedelmes és akaratgyenge lesz, a köznemesek a király támogatását várták a nagyurakkal szemben, a városok a kül-ső garázdálkodók megfékezését, a pénzromlás megakadályozását, a pápa pedig „Isten emberét” kívánta látni benne, aki majd kiirtja az eretnekek és a mohamedánok maradékát.

Mátyás azonban nem volt hajlandó elismerni ezeket a korlátokat, és centralizált királyi hatalom kiépí-tésére törekedett. Vitéz János váradi püspök támogatását maga mögött tudva erélyesen fogott hozzá az erős királyi hatalom megszervezéséhez. A nádort leváltotta, Szilágyit lemondatta és elfogatta, az ellen-ségeskedő főurakat pedig legyőzte.


34

Mivel azonban nem koronázott, hanem csak választott király volt, ezért a legitimitását meg kellett erő-sítenie a korona visszaszerzésével. Erre 1463-ban került sor, III. Frigyes német-római császártól pén-zen megváltotta a koronát, Frigyes lemondott a királyi címre eddig fenntartott jogáról, s így Mátyás 1464-ben megkoronáztatta magát a nagy nehezen visszaszerzett Szent Koronával. A szerződés titkos záradéka szerint a Habsburgok trónigénye megmaradt a magyar trónra, ha Mátyás törvényes fiúutód nélkül halna meg.

A török elleni küzdelmet „családi örökségnek” tekintette, de felmérte azt, hogy egyedül Magyaror-szágnak nincs lehetősége a török elleni tartós sikerekre. A nemzetközi összefogás (közép-európai) – a császári és pápai ígéretek ellenére – nem tűnt reálisnak, ezért igyekezett – többek között – megszerezni a német-római császári trónt.

Becsvágya is a császári trón megszerzésére ösztönözte, ezért először megszerezte a cseh királyi cí-met (választófejedelemség), meghódította Morvaországot, Sziléziát. Bécs, Bécsújhely, Stájerország és Karintia ellen is hadba indult, de sikerei csak átmenetiek voltak, nem ő, hanem III. Frigyes fia, Miksa lett a császári trón várományosa.

Uralkodása alatt saját céljainak megfelelően új központi hivatalokat állított fel, a maga számára biz-tosította a vámszedés jogát, újjászervezte az adórendszert. Pénzügyi reformot hajtott végre, s az így megnövekedett jövedelmekből jól szervezett zsoldos sereget állított fel. Társadalmi reformjaival a köz-nemesség politikai befolyását növelte, ám a rendeket igyekezett kiszorítani a hatalomból.

Bár uralkodása alatt többször összehívta a rendi gyűlést, koronázásakor le is tette az esküt, amiben meg-ígérte a rendi jogok védelmét, mégsem vette komolyan. A rendeknek csak azon döntéseit tartotta magára nézve kötelezőnek, amelyek egybeestek az ő elképzeléseivel.

Többek között ez a politikája, a törökellenes harcok háttérbe szorulása állt az 1471-es Vitéz János és Janus Pannonius vezette összeesküvés hátterében. Az összeesküvők lelepleződése után még kevésbé vette figyelembe a rendek akaratát, még erősebb lett a központosítás.

A bárókat igyekezett az országos hivatalokból eltávolítani, vagy olyan pozícióval megbízni, amely je-lentősen meggyengítette anyagi bázisukat. (Pl. Újlaki Miklós bosnyák királyi kinevezése jelentős terhe-ket rótt az Újlaki család magánvagyonára, ezt is bevonták a déli végvárak fenntartásába.)

A jelentős jövedelemmel járó kincstartói és egyéb gazdasági tisztségeket alacsony származású, sokszor idegen embereinek tartotta fenn, így személyes hűségükben jobban bízhatott, de őket könnyen félre tudta állítani, ha adott esetben tervei és érdekei így kívánták.

Nem kedvelte azokat a hivatalnokokat, akik önálló elképzelésekkel bírtak, az ügyeket igyekezett saját kezében tartani, mindenről tudni akart, a döntéseket nem szívesen engedte át. (Lásd a Thuróczy forrás idealizált képe!)

Híres volt művészet- és tudományszeretetéről, ezt igazolja a könyvtár alapítása is. Jeles tudósokat és reneszánsz alkotókat (pl. Galeotto Marzio, Antonio Bonfini) hívott udvarába, de a legjelesebbek nem jöttek el, ahhoz sem Mátyás, sem Beatrix itáliai kapcsolatai nem voltak elégségesek, Magyarországon nem volt elég vonzó szellemi műhely, hiányzott az egyetem (a pozsonyi kérészéletűnek bizonyult). (Lásd forrásokhoz írtakat.)

Pedig Mátyásnak szüksége volt a fényes udvarra, a reneszánsz mecénás uralkodó „imázsára” ahhoz, hogy elfogadtassa magát. Kevéssé előkelő származását – többek között – így próbálta meg elfeledtetni. Ez a cél, egy új európai királyi dinasztia megalapítása vezette akkor is, amikor 1476-ban feleségül vette Beatrixot, a nápolyi király leányát, gyermekük azonban nem született.

Lezárás, összegzés Ezért élete utolsó éveiben megpróbálta házasságon kívül született fia, Corvin János számára biztosítani

a trónt, de célját nem érte el. Az új uralkodó II. Jagello Ulászló lett. A túladóztatott ország gazdasága kimerült, kulturálisan azonban hatalmas kincset hagyott hátra Mátyás.

Az ő uralkodása volt a magyar állam utolsó kísérlete arra, hogy megőrizze nagyhatalmi pozícióját. Ez az, ami miatt a Mohács utáni időszakban valóságos Mátyás-kultusz bontakozott ki az országban (meg-születtek a mondák Mátyásról, az igazságos királyról). A magyar állam, a nagyhatalom képe összefonó-dott Mátyás személyével, ami biztosítja a függetlenséget és önállóságot (pl. Zrínyi Miklós életműve).

35

Az Európán kívüli civilizációk hatása Európára és a gyarmatosításAAz Eu22. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei segítségével mutassa be, milyen változást hozott az eu-rópai gyarmatosítók megjelenése a meghódított területeken, hogyan alakult át a helyi társadalom!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A XV. században a portugál és spanyol felfedezéseknek köszönhetően Európa elkezdte a gyarmatosítást

Afrikában, Ázsiában – és Kolumbusz felfedezésének köszönhetően (1492) – Amerikában. Az utak célja a gyarmatok létrehozásán túl elsődlegesen a keleti termékek szállítására új útvonalak felfedezése és a nemesfém, a zsákmány megszerzése volt.

A felfedező utak megvalósulását lehetővé tették a reneszánsz tudományos és technikai ismeretei (pl. térképészet – tengerek veszik körül a szárazföldeket, így Afrika megkerülhető; a Föld lehet gömbölyű, s így nyugatra hajózva elérhető India), valamint a már tengeri, ill. óceánparti hajózásban tapasztalt emberek által kifejlesztett karavella, a tájékozódást segítő iránytű és egyéb műszerek. (Az első hajózási iskolát Portugáliában alapította Tengerész Henrik herceg.)

Kifejtés A konkvisztádorok győzelmének okai az amerikai kontinensen

a fegyverzetben megnyilvánuló technikai fölény, amely lehetővé tette, hogy óriási túlerővel szem-ben is győzni tudjanak (nem ismerték a fémszerszámokat, helyettük kőeszközöket használtak);

elszántság, a hódítók többsége otthon ellehetetlenült, gyakran börtönviselt vagy birtokait vesztett, túlnépesedett területekről jött kalandor (hidalgo) volt, akik a meghódított területen remélték a meg-gazdagodást;

az indián államok belső megosztottsága és egymás elleni harca is könnyítette a hódítók helyzetét; a más indiánok által leigázott népek szabadítóként fogadták pl. Cortezt és katonáit, nem pedig új

hódítóként (az indián birodalmak rabszolgatartó despotikus katonai-papi államok voltak); az európaiak helyzetét megkönnyítette az is, hogy az indiánok mondái szerint fehér istenek érkeznek

majd, akik „hatlábúak” (ló+lovasa) és elhozzák a boldogságot, az aranykort; azt gondolták az indi-ánok, hogy az európaiak ezek a régóta várt istenek;

a spanyolok könnyen legyőzték az indiánokat először lőfegyvereikkel, majd a behurcolt, az ősla-kosok számára ismeretlen betegségek (himlő, tbc, kanyaró, vérhas, tífusz stb.) tizedelték meg a lakosságot, ami az érdemi ellenállást később sem tették lehetővé. (Lásd táblázat adatai.)

A gyarmatosítás során megszerzett legjelentősebb értékek Területek megszerzése A spanyolok alkirályságokba szervezték az új tartományokat. Cortez 1519-1521 között a lerom-

bolt azték főváros, Tenochtitlan helyén emeltette az amerikai spanyol gyarmatbirodalom főváro-sát, Mexikóvárost. Peruban Pizarro az általa alapított Limából irányította a dél-amerikai spanyol gyarmatokat, szinte egész Dél-Amerikát.

Bár az egyház és a korona próbálta fékezni a konkvisztádorok mohóságát és kegyetlenségét (lásd Kasztíliai Izabella és Las Casas véleményéről írtakat), de nem sok sikerrel. Végül a szabad föld-területet a spanyol állam szétosztotta a konkvisztádorok között. A megművelt földnek az indiánok jogilag ugyan tulajdonosai maradtak, de a hódítók ezeket is megkapták használatra, a rajtuk lévő megtérítendő „lelkekkel” együtt.


36

Az uralkodót illette minden termény és haszon egyötöde, és az évente Sevillába küldött ezüstszál-lítmány, a híres ezüstflotta, minden kalóz álma a kincs megszerzése (pl. Drake).

A mezőgazdaságban meghonosodott az ültetvényes rendszer, mert a fő terményt, a cukrot kizá-rólag nagybirtokon lehetett gazdaságosan termelni. Ez óriási tőkebefektetést igényelt és rengeteg munkaerőt. Expedíciók hozták Afrikából a néger munkaerőt az ültetvényekre és a bányákba az indiánok népességének csökkenése miatt. (Lásd forrásoknál írtakat.)

Nemesfémek Az áhított El Doradót nem találták meg a spanyolok, de nagyon sok aranyat és „ezüstországot”

igen. A XVI. század közepétől kezdték kiaknázni a világ leggazdagabb lelőhelyét a bolíviai Potosiban. (Bányái többet termeltek, mint az európaiak együttvéve.)

Növények: kukorica, burgonya, dohány, paprika, paradicsom, bab, tök, gyapot, kávé, kakaó stb. Hosszú távon Európa nagyobb hasznát látta a növényeknek az ezüstnél, aranynál, hiszen élelmezési cikként a kapásnövények átalakítottak az európai konyhát, biztosabb megélhetést jelentettek a gabo-nánál.

A spanyol előretörés miatt Portugália szükségesnek látta felosztani az addig felfedezett és azután felfe-dezendő tengerentúli világot. VI. Sándor pápa döntőbíráskodása alatt 1494-ben létrehozták a tordesillasi szerződést, miszerint Amerika és a Fülöp-szigetek a spanyoloké, Brazília, India és a Távol-Kelet pedig a portugáloké. (1500-ban hódították meg Brazíliát, illetve annak a partvidéki sávját.)

A kultúrák találkozásának következményei Mivel egészen eltérő kultúrák találkoztak, ezért többnyire kölcsönösen nem értették egymás érték-

rendjét, szokásait. (Pl. az indiánok isteni lényeknek hitték az európaiakat, akik aztán ezt kihasználva kegyetlenül meggyilkolták őket épp vallási ünnepeik alkalmával – lásd forrás.)

A keresztény európaiak számára a pogány kultúrák alsóbbrendűek voltak (lásd forrás), megoldásnak a szolgaságba vetést, az eredeti indián kultúrák teljes elpusztítását, ill. a hittérítést tekintették.

Lezárás, összegzés A gyarmatosítás következtében megváltozik a világ kulturális térképe. Az európai civilizáció kiterjedése

jelentősen megnőtt, bár a gyarmatok hatására maga is sok tekintetben átalakult (lásd nemesfém beáram-lása, új kultúrnövények stb.).

A keresztény hit új térségekben terjedt el, eddig számára ismeretlen területeken jelent meg a fehér em-ber, s vele együtt a spanyol, portugál (francia, angol) etnikum, nyelv és kultúra.

Afrika és Amerika népei a népirtást élték át az európai gyarmatosítókkal találkozva. Felgyorsult az emberfajták keveredése.

A nagy földrajzi felfedezések legfontosabb állomásaiAA nag23. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei segítségével mutassa be a földrajzi felfedezések okait, lefolyását! Térjen ki a gyarmati versengés kezdeteire is!

37

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A felfedezéseknek nevezett folyamat során és következtében Európa igyekezett kiterjeszteni befolyását

a többi kontinensre, a függőség következtében azok gazdasági erejét saját céljainak megfelelően fel-használta.

A reneszánsz szellemi légköre és a könyvnyomtatás hatására Európa a középkorhoz képest jóval nyitot-tabbá vált a rajta kívüli világok iránt. A tudás gyorsan terjedt, ez kedvezett az újra törekvő, felfedezni vágyó embereknek (ismeretek áramlása, átvétele).

Az Európában lezajlódó társadalmi és politikai változások is kedveztek a felfedezéseknek: az ipar és a kereskedelem fejlődése miatt gazdag városok jöttek létre, ritkábbak lettek az éhínségek és a járványok, a XV. század közepén véget ért a százéves háború. Mindezek hatására mérséklődtek a társadalmi konflik-tusok, növekedett a népesség, s az egyre nagyobb adóbevételekre építve megerősödött több országban is a központi királyi hatalom. (Pl. ekkor jött létre az egyesített Spanyolország is!)

A felfedezések okairól és feltételeiről lásd az ábrához írtakat.

Kifejtés Felfedező utak

A portugálok a mórok kiűzése után a tengeren terjeszkedtek. Ennek az az oka, hogy egyrészt nekik sikerült ellesni az araboktól a part menti hajózás tudományát, másrészt ők feltételezték azt, hogy Indiát Afrika megkerülésével is el lehet érni.

A portugálok élen jártak a tengerjáró hajók (karavella, nao) tökéletesítésében is, ők alapították az első hajósiskolát, ahol leginkább itáliai tengerészek, csillagászok és földrajztudósok tanítottak. (Tengerész Henrik)

A felfedezések és hódítások 1415 A portugálok megkezdik az Afrika körüli hajóutak szervezését, megvetették lábukat Afrika

északi partján. 1487 Bartolomeu Diaz (portugál) eléri a Jóreménység fokát (Vihar-fok). 1492 A genovai Kolumbusz első útja a spanyolok támogatásával az Újvilágba. 1498 Vasco da Gama (portugál) Afrika megkerülésével eljut Indiába. 1500 Cabral (portugál) felfedezi Brazíliát. 1502 Amerigo Vespucci Dél-Amerika partjainál tett utazásai nyomán új földrésznek tartja az

Újvilágot (az Amerika elnevezés az ő nevéből származik). 1513 A spanyol Balboa felfedezi a Csendes-óceánt, ő szintén külön kontinensnek tekinti az Újvi-

lágot. 1519-22 A portugál Magellán expedíciója körülhajózza a Földet, ezzel bizonyítja annak gömb

alakját. 1521-től A spanyol Cortez meghódítja az Azték Birodalmat, 1533-tól a spanyol Pizzaro meghó-

dítja az Inka Birodalmat, s ezzel kezdetét veszi a spanyol gyarmatbirodalom kiépítése. A portugálok kereskedelmi telepeket létesítettek Afrikában, Indiában és Malájföldön. Az Indiai-óceán

feletti uralomért folytatott küzdelemben a portugál tengerészek többször összecsaptak az egyiptomi és a török flottával. A XVI. századra szinte beltengerükké tették az Indiai-óceánt, ezzel monopolizálták az óriási hasznot hajtó fűszer-, nemesfém- és rabszolga-kereskedelmet. A portugálok Kínában és Japánban is létesítettek kereskedelmi telepeket. Brazíliában, a legfontosabb portugál gyarmaton óriási ültetvénye-ken cukornádat termesztettek és dolgoztak fel rabszolgamunkával.

A spanyol felfedezések első sikeres expedíciója, Kolumbusz útja nem váltotta be a hozzá fűzött remé-nyeket (lásd forrás). A királyi pár azonban úgy döntött, az engedélyük nélkül senki nem hajózhat az „Indiákra”, az ott élő népekkel nem kereskedhet, a szállítások csak a korona általi ellenőrzés után történ-hetnek. Az újonnan felfedezett földekre aranybányászat és földművelés céljára embereket költöztetnek.

A XVI. század első felében a spanyolok Haitiről és Kubából kiindulva meghódították Panamát, Me-xikót, Perut és Chilét. A század második felében megkezdték a gyarmatok kiaknázását. Királyságokat


38

hoztak létre, az ültetvényeken és a bányákban kezdetben az indiánokat, majd az Afrikából hozott néger rabszolgákat dolgoztatták.

Kolumbusz felfedezése arra késztette a spanyolokat és a portugálokat, hogy egy szerződésben határoz-zák meg, hogy kié lesz a felfedezett terület. Portugália kezdeményezésére VI. Sándor pápa döntőbí-ráskodása alatt 1494-ben létrehozták a tordesillasi szerződést. Eszerint Amerika és a Fülöp-szigetek a spanyoloké, Brazília, India, a Távol-Kelet a portugáloké (a nemzetközi szerződés a nemzetközi jog első dokumentuma).

A spanyolok előnybe kerültek a portugálokkal szemben, mert megszervezték a gyarmatosítást, nagyobb, egybefüggő területeket szereztek meg. Spanyolország jóval nagyobb lélekszámú és jelentősebb katonai erőt felvonultató ország volt, mint Portugália.

Az angolok már 1497-ben feltűntek Észak-Amerika partjainál, sokáig úgy tűnt, hogy a spanyoloknak és a portugáloknak valóban nem lesz vetélytársa (Drake-nek és az angoloknak egyelőre be kellett érniük a kalózkodással). A terjeszkedés a XVII. században azonban új lendületet kapott, a franciák, a hollandok és az angolok is megkezdték saját gyarmatbirodalmaik kiépítését. Átmenetileg a hollandok szerezték meg a tengeri hegemóniát, de Anglia befolyása folyamatosan nőtt. Kettejük hatalmi viszályát mutatja pl. az 1651-as angol hajózási törvény, valamint az angol-holland tengeri háborúk.

A terjeszkedés következtében kiépült portugál „gyarmatbirodalom” nem összefüggő területekből állt, a területeket nem igázták le, hanem kereskedelmi telepek láncolata alkotta. A portugálok általában beér-ték néhány, a kereskedőiket védő katonai támaszpont létesítésével. Ezzel magyarázható, hogy a XVII. század elején sorra át kellett engedniük gyarmataikat nagyobb katonai erőt felmutató vetélytársaiknak. (1580 és 1640 között Spanyolország és Portugália között perszonálunió van.)

A spanyolok és portugálok hatalmát jelentősen visszavetette az árforradalom. Gazdaságukat elkényel-mesítette a kevés befektetéssel szerzett nagy haszon, és elvesztették verseny- és alkalmazkodóképessé-güket. Az államkincstár helyett magánkézbe vándorolt arany és ezüst végül a fennálló rendet konzervál-ta. Az Ibériai-félsziget országai a későbbiekben a visszamaradottság „mintapéldáivá” váltak, nem tudták megtartani nagyhatalmi státuszukat.

A távolsági kereskedelem legjellegzetesebb szervezeteivé a XVII. század folyamán a kereskedelmi társaságok váltak. Ezek az egyéni vállalkozók a terjeszkedést üzleti lehetőségnek tekintették, ezért a kormányoktól széles körű felhatalmazást kértek és kaptak telepítésre, hódításra, háborúra és békére. A kormányok a társaságok felett ellenőrzést gyakoroltak, éltek a kereskedelmi tilalmak, vámszabályozás és különféle monopóliumok eszközeivel.

1600-ban angol (később brit) Kelet-indiai Társaság alakult meg, amely kulcsszerepet játszott India gyar-matosításában. Majd 1602-ben létrejött a holland Kelet-indiai Társaság, amely eredetileg jóval (nyolc-szor) nagyobb alaptőkével indult, mint az angol, de az angolok az ópiumkereskedelemnek köszönhetően növelték tőkeerejüket.

Lezárás, összegzés A felfedezések hatására megjelent Európában sok újféle növény (pl. kukorica, burgonya, dohány, papri-

ka, paradicsom, bab, tök, gyapot, kávé, kakaó), valamint rengeteg nemesfém, ami radikális változásokat indított el (pl. árforradalom, nemzetközi munkamegosztás, eredeti tőkefelhalmozás stb.).

A felfedezések másik fontos hatása a kapitalista, azaz az üzleti szellem megerősödése. A gyarmatok olyan gazdasági lehetőséget biztosítottak, amelynek segítségével egy-egy állam hosszabb-rövidebb idő-re nagyhatalommá válhatott (pl. Hollandia és Anglia). Ezzel viszont megjelent a versengés is ezen hatal-mak között, s a helyzet nemzetközi jogi rendezését akarta elérni Hugo Grotius a tengerek szabadságának elvével. Az angolok azonban ki akarták sajátítani a tengeri kereskedelem bizonyos területeit, amikor a hollandok versenyét próbálta kizárni az 1651-es angol hajózási törvény.

Létrejött a világkereskedelem, amelyben a hagyományos egyenrangú Európa–Ázsia kereskedelem mel-lett Európa kizsákmányolta Afrikát és az Újvilágot. Nyugat-Európa lett a folyamat centruma és egyben haszonélvezője, hiszen az Atlanti-óceán vált a kereskedelem fő útvonalává. Európában Nyugat és Kelet munkamegosztása érvényesült, s mindennek következtében megerősödött Kelet-Európában a feudaliz-mus, az Újvilágban a rabszolgaság. Elkezdődött az emberfajták nagy létszámú keveredése.

39

A barokk stílus jellemzőiAA ba24. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei segítségével mutassa be a barokk stílus kialakulásának körülményeit, legfőbb jellemzőit!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A reformáció Németországban indult el (Luther Márton, 1517) és eredetileg nem egyházszakadást, ha-

nem a katolikus egyház reformját szerette volna elérni. A különböző egyházellenes mozgalmak, társa-dalmi megmozdulások végül vallásháborúhoz vezettek. A reformáció a római egyházat rendkívül súlyo-san érintette, mivel jelentősen csökkent a befolyása, a hatalma.

A reformáció a művészetek terén is változást hozott, a puritánabb, funkcionális, egyszerűbb belső terek híve volt, visszatértek az ókeresztény szimbolikához.

A protestánsok sok helyen elpusztították a freskókat, templomi szobrokat, mert úgy tartották, az alak-ábrázolás bálványimádáshoz vezet (lásd forráshoz írtakat). Akkoriban ezt úgy nevezték: a szem és a fül vitája. A protestáns istentiszteleteknek fontos része volt a közös éneklés, a katolikus templomok a belső díszítéssel próbáltak meg a híveikre hatást gyakorolni (látványcentrikusság).

Az ellenreformáció nemcsak a reformációra való katolikus reakció, hanem a római katolikus egyház megújulása. Az egyház mereven elutasította a reneszánsz hatásra fejlődőben lévő természettudományt, a humanista irodalmat is elvetette, azt a reformáció előzményének tekintette. (Az ellenreformáció elne-vezést a reformátusok, a katolikus megújulást pedig a római egyház használta.)

Az ellenreformáció célja tehát az volt, hogy visszaszerezze elpártolt híveit (rekatolizáció) és elvesztett pozícióját. Ebben a törekvésében támogatták a tridenti zsinaton megfogalmazott reformelképzelések. Új szerzetesrendek jöttek létre, pl. az 1540-ben alapított jezsuita rend. A barokk művészet központi célja is a vallásos áhítat felkeltése, ill. erősítése volt.

Kifejtés A XVI-XVIII. század művelődéstörténetének egyetemes, nagy korszaka a barokk. A Rómában született

új irányzat hamar elterjedt Észak-Itáliában, majd egész Európában és Amerikában. Kialakulásának oka és alapja részben a katolikus egyház pompájának, nagyságának, a vallás erejének

kifejezése. A művészet és a templomok az egyház és a hit erejét voltak hivatottak kifejezni, a híveknek megmutatni.

A barokk mű szerkezete – bármelyik művészeti ághoz tartozik is – lazának látszik, burjánzó jellegű. Ez abból fakad, hogy a barokk világképe szerint a földön a káosz, Isten világában azonban a rend ural-kodik. A barokk műalkotás ezért az alapvető dualitást jeleníti meg, mégpedig az ellentétek harcából kibontakozó végső harmóniaként. Mert a jó, az igaz, a szép, a fény szükségszerűen győzedelmeskedik. Jellegzetes ellentétei: fény–árnyék, világosság–sötétség, érzékiség– transzcendencia. A barokk műalko-tásban a földi és az égi szint végső soron összekapcsolódik: a látványnak látomást kell megidéznie, az ábrázolt tárgyak a maguk nyerseségében, érzékiségében jelennek meg, de mögöttük misztikus jelentést sejtetnek.

A barokk alkotások fő jellemzői a monumentalitás, a látványosság, jellemző eszköze a túlzás. Az egy-házi és/vagy a világi hatalom a nagyság, erő és szépség jegyében fogalmazta/fogalmaztatta meg saját magát.

Formai elemeivel meghökkenteni, lenyűgözni, gyönyörködtetni akart, s egyben pompaszeretetével fö-lébe akart kerülni az előző kor alkotásainak, ezzel is magyarázhatók a hatalmas méretek, az egysze-


40

rűséggel, a racionalitással szemben a túlzott, szertelen pompa, misztikum, sejtelmesség, szabálytalan mozgalmas formák; a szentek vallásos extázisát ábrázoló misztikus jelenetek.

A barokk építészek főbb tevékenységei a templomok, királyi és fejedelmi kastélyok, paloták, polgári la-kóházak építése. Mind az épületek belső terei, mind külsejük pazarul díszített, kedvelték a dinamizmust kifejező hullámvonalakat, csigavonalakat. A templomoknál a hosszirányú alaprajz, kupolatér kiemelése a jellemző. (Lásd forráshoz írtakat.)

A barokk építészet francia meghonosodása XIV. Lajos uralkodásának idejére esik, nagy alkotások szü-lettek a kastélyépítészetben (pl. Versailles), ill. a kert- és enteriőrművészetben.

A barokk szobrászatban is a külsőségek ragyogása került előtérbe, ami maga után vonta, hogy az egyéni helyett a sematikus ábrázolás, az őszinte, belülről fakadó érzéssel szemben a túlzó érzelmesség és szín-padiasság vált jellemzővé. Az érett barokk egyik fő egyénisége Bernini. Festőiség, drámaiság, mozgal-masság, pátosz jellemezte alkotásait. (Lásd forráshoz írtakat.)

A barokk festészet tipikus alkotásaira is a díszes megoldások, harsány színek, mozgalmasság, sok alak, a hangsúlyos hullámvonalak jellemzők. A figurák megalkotásakor azonban az ún. immaterialitás („anyag-talanság”) jellemző, a lebegésben ábrázolt testek ellentmondanak a fizikai törvényeknek. Kedveltek a mitológiai és vallási témák. Legjelentősebb alkotói: Caravaggio, Murillo.

A barokk festészetben a legfontosabb név a holland protestáns Rembrandté. Ennek megfelelően, bár a barokk korához kapcsolható, felfogása és ábrázolásmódja alapvetően eltér katolikus kortársaiétól. Arc-képfestőként vált híressé, de ószövetségi és újszövetségi témákat is feldolgozott alkotásaiban. Művésze-tére a tárgyilagosság, az illuzionista külsőségektől való mentesség a jellemző, fontos a színek szerény, de különleges használata, valamint a fény adta lehetőségek teljes kiaknázása.

A zenében is kimutathatók a korstílusra jellemző különböző jegyek: ünnepélyes hangvétel, monumen-tális méretek és arányok, ellentétek és hirtelen fordulatok, módosítások. A barokk zene jellegzetessége, hogy feszültséget teremt, mozgalmas, dinamikus, és kedveli a díszítéseket. Új zenei műfaj jött létre, az opera. A barokk zene jelentős alakjai Bach és Händel, az operáé Monteverdi. (Ebben a művészeti ágban nincs protestáns és katolikus különbség.)

A barokk irodalomban is a monumentális műfajoké a főszerep, ilyen volt pl. az eposz. (Lásd a forráshoz írtakat.)

Lezárás/összegzés A barokk tehát egy egyetemes művészeti és korstílus, eszmetörténeti korszak. Egyetemes, mert (az

ortodox területeket leszámítva) egész Európában és a gyarmatokon is hatást gyakorolt, egyetemes, mert a művészetek minden ágában megtaláljuk a jeles alkotókat, s egyetemes, mert minden művészeti ágban hasonló stílusjegyekkel hódított teret.

Mivel a barokk a feudalizmussal is összekapcsolódik, ezért a már polgárosultabb, a reformációt támo-gató államokban rövidebb ideig van jelen, és sok a kritikusa (pl. Németalföld, Anglia), míg a feudális és erősen katolikus többségben maradó államokban nagyobb teret kaphatott.

A barokk egyik kulcsjellemzője a monumentalitás, ami nemcsak az alkotások méreteiben és arányaiban mutatható ki, hanem számában is, rengeteg mű született ekkor, óriási hatást gyakorolva a kor emberére.

A katolikus megújulás, az ellenreformáció kibontakozásaAA kat25. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei segítségével mutassa be az ellenreformáció kibontako-zását és magyarországi megjelenését!

41

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A reformáció Németországban indult el (Luther Márton, 1517), eredetileg nem egyházszakadást, ha-

nem a római katolikus egyház reformját szerette volna elérni. A különböző egyházellenes mozgalmak, társadalmi megmozdulások végül vallásháborúhoz vezettek. A reformáció a római egyházat rendkívül súlyosan érintette, mivel jelentősen csökkent a befolyása, a hatalma. (Lásd a karikatúrákhoz írtakat.)

Az ellenreformáció célja tehát az volt, hogy visszaszerezze elpártolt híveit (rekatolizáció) és elvesztett pozícióját; a reformációra való katolikus reakció. Tudniillik nem csak egy ellenmozgalomról van szó, hanem az egyház jelentős átalakulásáról.

Az ellenreformáció elnevezést a protestánsok, a katolikus megújulás kifejezést pedig a római egyház használja.

Kifejtés A reformáció tanainak hatására a latin országok kivételével minden európai államban meggyengült a

római egyház befolyása. Bár protestáns egyházak sehol sem tudtak kizárólagos teret nyerni, a fejlettebb, polgárosultabb államokban nagyon jelentős befolyásuk volt (pl. Németalföldön, Angliában).

Az Itáliában, Spanyolországban, Francia Királyságban, Lengyel Királyságban élők jobban megőrizték a katolicizmust, itt népmozgalmakra nem került sor. (A francia vallásháborúk mögött is inkább a trónharc, s nem a hit kérdése állt.) Nem volt veszélytelen a hivatalos egyházi állásponttól eltérő tudományos vagy teológiai nézeteket hirdetni (lásd Giordano Bruno megégetése 1600-ban, vagy Galileo Galilei pere – 1633).

A római egyház Luthert elítélte és kiközösítette, V. Károly egyértelmű támogató lépései és a megújulást szükségesnek látó pápák elindítottak egy reformfolyamatot az egyházon belül. (Lásd VI. Adorjánhoz és V. Károlyhoz kapcsolódó források kapcsán írtakat.)

A III. Pál által összehívott tridenti zsinat is a megújulás jegyében ült össze (1545-1563). Legfőbb hatá-rozatait lásd a forrásnál.

Az ellenreformáció sikerében az inkvizíció jelentette fenyegetés mellett az egyház elsődleges támasza a jezsuita rend volt. (A jezsuita eredetileg csúfolódó elnevezés volt, azokra használták a pápai udvarban, akik túl sokat emlegették Jézust.) A jezsuita rend legfőbb jellemzői (lásd még a forráshoz írtakat):

célja a katolicizmus védelme és terjesztése (lásd pl. misszió a gyarmatokon); engedelmesség a pápának, katonai fegyelem; magas színvonalú oktatás, szerteágazó és egyre növekvő politikai befolyás.

A katolikus megújulás művészi kifejezése a barokk, ami szintén jelentős szerepet játszott az egyházi hatalom, tekintély megerősítésében.

A barokk egy egyetemes művészeti és korstílus, eszmetörténeti korszak. Egyetemes, mert (az orto-dox területeket leszámítva) egész Európában és a gyarmatokon is hatást gyakorolt, egyetemes, mert a művészetek minden ágában megtaláljuk a jeles alkotókat, s egyetemes, mert minden művészeti ágban hasonló stílusjegyekkel hódított teret.

A barokk főbb jellemzői: monumentalitás, mozgalmasság, pompa, vallásosság, misztikum, látványcentrikusság uralja a művészeti ágakat.

Az ellenreformációt támogatták a kor jelentős katolikus uralkodói, egyházi személyeket állami hivatal-nokká tettek, s ettől a központi királyi/császári hatalom erejének növekedését is várták. Az abszolutiz-mus (pl. Spanyolország, Franciaország, Habsburg Birodalom) eszközként használta a katolikus hierar-chiát.

A magyarországi ellenreformáció sem volt sikeres a XVI. században. Az 1561-ben behívott jezsuiták nem tudták megakadályozni a reformáció gyors terjedését, az oszmán hódítás is a katolikus egyház meggyöngülését hozta.

Erdélyben a jezsuiták 1579-ben jelentek meg először, de az erdélyi országgyűlés tíz év múlva kiutasí-totta őket, s bár Báthory Zsigmond fejedelemsége alatt ismét visszatértek, újra el kellett hagyniuk az országot.


42

Nem járt eredménnyel a Habsburg-udvar erőszakos térítése sem. Bocskai István, majd Bethlen Gábor és Rákóczi György fejedelmek a Habsburgokkal kötött békékben (bécsi, nikolsburgi, linzi) elérték, hogy a nemesség és a polgárság szabadon gyakorolhassa saját vallását.

A katolikus egyház Pázmány Péter esztergomi érsek és Esterházy Miklós nádor segítségével erősödött meg ismét a XVII. század első felében.

Pázmány protestáns családban született, később áttért a katolikus hitre, és belépett a jezsuita rendbe. Mint esztergomi érsek előbb a főurakat térítette vissza a katolikus vallásra, hisz tudta, hogy a jobbágyok kénytelenek követni uruk vallását. A XVII. század közepére a királyi Magyarországon már csak négy főúri család maradt meg a protestáns hiten.

Pázmány jezsuita képzettségéből adódóan az oktatást és a nevelést is felhasználta céljaira. Először a bé-csi egyetemen papnevelő intézetet hozott létre, majd 1635-ben székhelyén, Nagyszombaton egyetemet alapított. (Lásd forráshoz írtakat.)

Pázmány – a reformációtól eltanulva – nagy hangsúlyt fektetett arra is, hogy a hívekhez minél több, magyarul jól beszélő és teológiailag felkészült katolikus pap vagy szerzetes jusson el. Magyar nyelvű prédikációinak, hitvitázó iratainak kiadásával maga mutatott példát. (Lásd forráshoz írtakat.)

Pázmány ösztönzésére készítette el Káldi György, szintén jezsuita szerzetes a Biblia első teljes katolikus fordítását. A törökök nem tűrték meg területükön a jezsuitákat, a hódoltságba ezért Boszniából jöttek ferences szerzetesek.

Új szerzetesrendek jöttek létre: karmeliták (elmélkedés, hitéleti tevékenység), orsolyiták és piaristák (népiskolák felállítása).

Lezárás, összegzés A rekatolizáció a XVII. századra sikereket ért el (40 százalékról 20-25 százalékra esett vissza a protes-

tánsok aránya), országonként eltérő, de jelentős számban hódította tehát vissza a híveket a katolikus egyház.

Pázmány állítólag azt mondta, hogy ő még egy protestáns Magyarországon született, de katolikusban fog meghalni. Igaza lett annyiban, hogy halálakor a nyugati országrészen már alig akadt protestáns főnemes, a XVII. században a katolikus vallás legfőbb támaszaivá váltak a főrangúak. A török kiűzése után a XVIII. század végére az ország lakosságának többsége római katolikus hitű lett.

A francia abszolutizmus XIV. Lajos korábanAA fra26. tétel:

FELADAT:

A források és saját ismeretei segítségével mutassa be XIV. Lajos uralkodását, az abszolutizmus működését Franciaországban!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés IV. Bourbon Henrik (1589-1610) uralkodásához köthető a francia abszolutizmus kiépítésének első sza-

kasza. Intézkedései: A rendiség háttérbe szorítása és a központi hatalom kiépítése kezdődött el a hivatalnokrendszer

átalakításával, a szakszerű bürokrácia kiépítésével. A gazdaság fejlesztése:

43

királyi manufaktúrák alapítása, amelyek keresett exportcikkeket gyártottak, így jelentős bevételt hoztak (pl. illatszerek, csipke).

Az adórendszer racionalizálása egyrészt a paraszti terhek kiszámíthatóbbá, másrészt az állami bevételek tervezhetőbbé tételét szolgálták.

A kereskedelem fejlesztése érdekében jelentős infrastrukturális fejlesztések történtek: belföldön utak, csatornák építése, külföld felé a hajózás támogatása.

Kanada gyarmatosítása elkezdődött, s ezzel Franciaország megjelent a nagyhatalmak gyarmati területekért folyó versenyében.

Kifejtés XIII. Lajos (1610-1643) a következő uralkodó, aki helyett azonban javarészt Richelieu államminiszter

irányította az országot. Intézkedései: Elsődleges cél a központi hatalom erősítése, egységes állam megteremtése volt. Ennek érdekében 1614 után nem hívták össze az országos rendi gyűlést, a helyi parlamentek

azonban továbbra is működtek, bár erős állami ellenőrzés alatt. Folytatódott a királytól függő bürokrácia kiépítése. Megjelentek soraikban az ún. taláros neme-

sek, akik pénzen vették meg nemességüket és hivatalukat. A hivatali rendszerben a szakszerűség jegyében megjelentek az államtitkárságok és a király leg-

főbb támaszai, az intendánsok. Ők voltak a francia tartományok élén álló főhivatalnokok, ők tartották ellenőrzésük alatt a tartományok rendjeit és kormányzóit, csak az uralkodónak tartoztak felelősséggel. A tartományok jogrendje azonban nem volt teljesen egységes, s ebben XIV. Lajos uralkodása idején sem történt lényeges változás.

Richelieu célja volt a nemzeti, azaz a gallikán egyház létrehozása is, ami együtt járt a hugenották üldözésével, de ezen a téren csak részlegesen tudta elképzeléseit megvalósítani.

Az egységes hadsereg létrehozása még nem sikerült, ennek megteremtése XIV. Lajosra várt. A kultúra egységesítése – és állami ellenőrzés alá vonása – érdekében támogatta a francia akadémia

megalapítását is. XIV. Lajos uralkodása (1643-1715) a francia abszolutizmus virágkora (lásd az ábrához és a forrásokhoz

írtakat): Belpolitika Az államigazgatás a Richelieu által elindított úton haladt tovább. 1661-ig Mazarin az állammi-

niszter, utána XIV. Lajos irányít („az állam én vagyok”). Az óriási bürokrácia kiépülése miatt hivatalnokállamnak is nevezték. A szakszerű bürokrácia mellett azonban – főként a pénzben szű-kösebb időszakban – megnőtt a vásárolható hivatalok aránya. A szakszerű és vásárolt bürokrácia kettőssége a francia forradalomig fennmaradt, és sokat rontott az államigazgatás hatékonyságán.

A gazdaságpolitikára a merkantilizmus jellemző (lásd a forrásokhoz írtakat.) Colbert célja az ál-lamháztartás egyensúlyának létrehozása lett volna, ez azonban a király hódító háborúi miatt csak kezdetben sikerült.

A hadseregreform Louvois hadügyminiszter nevéhez kapcsolódik (lásd a táblázathoz írtakat). A 150-200000 fős haderő fenntartása óriási terheket rótt a lakosságra, az állam el is adósodott (lásd a táblázatokhoz írtakat).

Egyházpolitikájában sem tért el Richelieu és Mazarin útmutatásaitól, célja a gallikán egyház megteremtése volt (lásd a forráshoz írtakat). A hugenották elüldözése azonban a gazdaságra is jelentős hatást gyakorolt, hiszen ők zömében kézműves és kereskedő polgárok voltak, akiknek az elvesztése ezen ágazatokban érzékeny veszteséget jelentett.

Külpolitika XIV. Lajos háborúi kezdetben megtartva a francia külpolitika Habsburg-ellenes hagyományát, a

német területek ellen irányultak. Célja a Rajna természetes határrá tétele volt, ám ebben a kérdés-ben csak részleges sikereket ért el. Elzászt, Lotaringiát sikerült neki megszerezni.

A spanyol örökösödési háború (1701-1714) azért tört ki, mert XIV. Lajos meg akarta szerezni a spanyol trónt és vele együtt hatalmas gyarmatait. Ezt azonban mindenkép meg akarták aka-


44

dályozni a Habsburgok, akik Anglia és Hollandia szövetségével megerősítve végül győzelmet arattak a franciák felett. Az 1713-14. évi békék értelmében a spanyol trón a Bourbonoké, de nem egyesíthetik a két országot. Ebben a háborúban volt Franciaország szövetségese II. Rákóczi Fe-renc, de a törökök támogatására már nem számíthattak a Habsburgok ellen a franciák.

Lezárás, összegzés XIV. Lajos uralkodása a kultúra, a művészetek felvirágzását hozta el, ő maga bőkezű mecénás volt, és

ugyanezt várta el udvarának tagjaitól is. Szerepének megítélése mégsem egyértelműen pozitív, hiszen a pazar udvar fenntartására, hadseregének, hódításainak és bürokráciájának finanszírozása miatt óriási államadósságokat halmozott fel. (Lásd a forrásokhoz írtakat.)

Az európai erőviszonyok is jelentősen átalakultak XIV. Lajos uralkodása idején, amit ő nem akart/tudott elfogadni. A harmincéves háborúból győztesként és megerősödve kikerült Franciaországnak tudomásul kellett vennie a spanyol örökösödési háborút lezáró békében megfogalmazott korlátokat. Ráadásul az osztrák Habsburgoké lett a spanyol Németalföld, Milánó és a Nápolyi Királyság, Angliáé lett a hajózás-ban stratégiai szerepű Gibraltár és a rabszolga-kereskedelem kizárólagos joga, több Észak-Amerikában fontos gyarmati terület.

Az alkotmányos monarchia működéseAAz al27. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei segítségével jellemezze az angol alkotmányos monar-chia rendszerét és működését!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A felvilágosodás a XVII-XVIII. század filozófiai, eszmetörténeti mozgalma. Kialakulásához hozzájárult

a fizika XVII. századi fejlődése, elsősorban Newton munkássága. A felvilágosodásnak köszönhetően előtérbe kerül a gondolkodás, a józan ész, a haladás, a tolerancia és

az etikai, politikai értelemben vett szabadság. Angliából indult a XVII. század második felében, a forradalom korában (pl. Locke munkássága), majd

a XVIII-XIX. században Franciaországban és a német területeken teljesedett ki. A felvilágosodás egyik alapvető politikaelméleti kérdése a szerződéselmélet. Alapeleme a társadalmat

és az államot megelőzően létezett természeti állapot feltételezése, ahol azonban a természeti erőknek és az egymásnak való kiszolgáltatottság arra indította az embereket, hogy egy társulási szerződéssel önként létrehozzák a szervezett társadalmat (az államot), ezzel lemondva természetes jogaikról vagy azok egy részéről.

Kifejtés A szerződéselméletet egészíti ki a természetjog koncepciója, amely törvényhozástól, megállapodástól,

hagyománytól s bármely emberi intézménytől független ideális törvény, egy egyetemes erkölcsi rend létét tételezi fel. A középkori teológusok egy isteni rend létét feltételezték ezen elv alapján, a felvilágo-sodás azonban elvetette az isteni beavatkozás, a hatalom isteni eredetének elvét.

A társadalmi szerződésnek van azonban egy másik típusa (amelyet szokás alávetési szerződésnek is ne-vezni). Ez abban különbözik az előző szerződéstől, hogy ebben az esetben az emberek nem egymással,

45

hanem a kormányzattal kötnek szerződést, és csak feltételesen ruházzák át a jogokat. (Lásd forráshoz írtakat.)

A nép engedelmességet ígér, a kormányzat pedig jó kormányzást és biztonságot. Amennyiben azonban a kormányzat ezt nem tartja be, megszegi a szerződést, ezért a szerződés érvényét veszíti, a nép elmoz-díthatja. Az állam létrehozásával tehát az emberek nem mondanak le alapvető jogaikról, legfeljebb az addig természetes jogok államilag szabályozott polgári jogokká válnak.

A kettős szerződés megfogalmazása az alapja Locke szerint a kormányzat megbízás jellegének, vagyis a képviseleti elven működő alkotmányos monarchiának. (Rousseau ugyanezt az elméletet a népszuvere-nitás és a közvetlen hatalomgyakorlás köztársasági formájának igazolására használta fel.)

Locke szerint az így létrejött alkotmányos monarchiától az emberek azt várják, hogy a létrehozott köz-hatalom jobban megóvja életüket, szabadságukat és vagyonukat, de eközben/ezáltal a hatalom nem mehet messzebb annál, mint ami a közjó érdekében szükséges.

Emellett a legfőbb hatalom köteles szilárd, egyértelmű, a nép által elfogadott törvényekkel kormányozni (képviseleti úton érvényesülhet ez a jog), majd ezt a jogot kell alkalmazniuk a független és igazságos bíráknak a viták eldöntésekor; erőszakhoz pedig csak a törvények végrehajtása, illetve a külföldről jövő támadások elhárítása érdekében lehet nyúlni.

A Locke által megfogalmazott, később liberálisnak minősített szabadságforma érvényesült és érvénye-sül a mai napig az angol alkotmányos monarchiában, de ennek hatása érvényesül az amerikai Függet-lenségi Nyilatkozatban is.

Montesquieu is pozitívan nyilatkozott az angol alkotmányosságról, a szabadság garanciáját látta benne. (Lásd forráshoz írtakat.)

Montesquieu – Locke nyomán – megfogalmazta a hatalmi ágak felosztásának elméletét: a három ha-talmi ág (törvényhozás, végrehajtás és igazságszolgáltatás) egymástól függetlenül működik, egymás kölcsönös ellenőrzésére épül. Ez az elv megvalósul az angol alkotmányos monarchiában, és az amerikai alkotmány megfogalmazásában is meghatározó szerepe volt.

Locke és Montesquieu szerint a társadalmi szerződések értelmében a népnek joga van az államra át-ruházott jogokért cserébe a hatalom ellenőrzésére, vagyis a jogok forrása a polgárok csoportja, de az ellenőrzés csak a polgárok szűkebb csoportjának tartható fenn (vagyoni cenzuson alapuló választójog).

Az angol alkotmányos monarchia kialakulása az angol forradalom lezárulásának köszönhető. A Stuart-resturáció bukása és II. (Orániai) Vilmos trónra ültetése (dicsőséges forradalom – 1688) után a parla-menti erők nem köztársasági, hanem monarchikus rendszert hoztak létre. A király jogkörét azonban egyértelműen szabályozták, és a legfőbb hatalom ekkortól nem az uralkodó, hanem a részben képviseleti elven működő parlament lett.

A politikai hatalom működését szabályozó dokumentum az 1689-ben elfogadott Jognyilatkozat. (Lásd az ábrához és a forráshoz írtakat.)

Angliában a XVII. századtól politikai „pártok” működtek, a toryk és a whigek. Sem a parlament mű-ködése, sem a választások nem voltak mentesek a visszaélésektől, konfliktusoktól, ám az alkotmányos rend ezektől nem rendült meg, sőt az idők folyamán egyre erősebb lett. (Lásd forráshoz írtakat.)

Lezárás, összegzés A XVII-XVIII. század fordulójától belpolitikailag egyre stabilabbá vált Anglia, ún. nyugodt évtizedek

(uralkodók váltják egymást) jöttek, ami lehetőséget adott arra, hogy megszilárduljon az alkotmányos rend, és a külpolitika felé forduljon, megszervezze világbirodalmának alapjait (Nagy-Britannia).

Az Angliában létrejött, s egyben mintául szolgáló alkotmányos monarchia tehát olyan államforma, ahol a király hatalma a parlament által elfogadott alkotmányon alapszik, a hadsereg, a pénzügyek, a kormány ellenőrzésének joga a parlamentnek felelős kormány kezében van.

Az angol alkotmányosság alapdokumentumának tekintett Jognyilatkozat megfogalmazza az ember ter-mészetes és elidegeníthetetlen jogait (szólás-, gyülekezés-, sajtó- és vallásszabadság), amivel az emberi szabadságjogoknak a kidolgozását segítette elő, megteremtve a modern polgári demokrácia alapját.


46

A felvilágosodás legjelentősebb gondolatai és főbb képviselőiAA fel28. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei segítségével mutassa be a felvilágosodás eszmetörténeti jelentőségét, meghatározó gondolkodóit!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A felvilágosodás a XVII-XVIII. század filozófiai, eszmetörténeti mozgalma. Kialakulásához hozzájá-

rult a fizika XVII. századi fejlődése, elsősorban Newton munkássága. A vélekedés helyett a tapasztalat került előtérbe, a matematika hatása érvényesült abban, hogy a világot leírhatónak, kiszámíthatónak, megismerhetőnek tekintették.

Angliából indult a XVII. század második felében, a forradalom korában (pl. Locke munkássága), majd a XVIII. századi Franciaországban teljesedett ki. A felvilágosodásnak köszönhetően előtérbe kerül a gon-dolkodás, a ráció mindenhatóságába vetett hit (a fény százada). Sapere aude! (Lásd forráshoz írtakat.) Fontos szerepet játszottak terjedésében a szalonok (lásd forráshoz írtakat), a megnövekedő könyvkiadás (lásd forráshoz írtakat). Különösen egy kiadványsorozat (35 kötet), a francia Enciklopédia, amelyben a kor jeles tudósai (Diderot, d’ Alembert, Voltaire, Montesquieu, Rousseau, Helvetius, Condillac, Holbach, Quesnay, Turgot) a felvilágosodás rendszerét, s egyben a tudományok legkorszerűbb összefoglalóját ad-ták ki.

Képviselői hittek abban, hogy a felvilágosítás által minden probléma kezelhető, az ember és társadalom nevelhető, felemelhető. A tekintélyen, a zsarnokságon alapuló állam helyett a gazdasági, kulturális re-formokat megvalósító, szabadságon alapuló államban hittek. Felléptek a fanatizmus, a vallási dogmák, babonák ellen, és helyette a józan ész jelszavát hirdették.

Kifejtés A felvilágosodás egyik alapvető politikaelméleti kérdése a szerződéselmélet. Alapeleme a társadalmat

és az államot megelőzően létező természeti állapot feltételezése, ahol azonban a természeti erőknek és az egymásnak való kiszolgáltatottság arra indította az embereket, hogy egy társulási szerződéssel önként létrehozzák a szervezett társadalmat (az államot), ezzel lemondva természetes jogaikról vagy azok egy részéről.

A szerződéselméletet egészíti ki a természetjog koncepciója, amely törvényhozástól, megállapodástól, hagyománytól s bármely emberi intézménytől független ideális törvény, egy egyetemes erkölcsi rend létét tételezi fel. A középkori teológusok (Szent Ágoston: Az Isten városáról) az isteni rend létét fel-tételezték ezen elv alapján, a felvilágosodás azonban elvetette az isteni beavatkozás, a hatalom isteni eredetének elvét.

A társadalmi szerződésnek van azonban egy másik típusa (szokás alávetési szerződésnek is nevezni). Ez abban különbözik az előzőtől, hogy ebben az esetben az emberek nem egymással, hanem a kormányzat-tal kötnek egyezséget, és csak feltételesen ruházzák át a jogokat. (Lásd forráshoz írtakat.)

A nép engedelmességet ígér, a vezetés pedig jó kormányzást és biztonságot. Amennyiben azonban ezt nem tartja be, a szerződés érvényét veszíti, a nép elmozdíthatja. Az állam létrehozásával tehát az embe-rek nem mondanak le alapvető jogaikról, legfeljebb az addig természetes jogok államilag szabályozott polgári jogokká válnak.

A kettős szerződés megfogalmazása az alapja Locke szerint a kormányzat megbízás jellegének, vagyis a képviseleti elven működő alkotmányos monarchiának. Rousseau ugyanezt az elméletet a népszuvere-nitás és a közvetlen hatalomgyakorlás köztársasági formájának igazolására használta fel. Locke szerint

47

az így létrejött alkotmányos monarchiától az emberek azt várják, hogy a létrehozott közhatalom jobban megóvja életüket, szabadságukat és vagyonukat, de eközben/ezáltal a hatalom nem mehet messzebb annál, mint ami a közjó érdekében szükséges.

Emellett a legfőbb hatalom köteles szilárd, egyértelmű, a nép által elfogadott törvényekkel kormányozni (képviseleti úton érvényesülhet ez a jog), majd ezt a jogot kell alkalmazniuk a független és igazságos bíráknak a viták eldöntésekor; erőszakhoz pedig csak a törvények végrehajtása, illetve a külföldről jövő támadások elhárítása érdekében lehet nyúlni.

Montesquieu – Locke nyomán – megfogalmazta a hatalmi ágak felosztásának elméletét. A három hatal-mi ág (törvényhozás, végrehajtás és igazságszolgáltatás) egymástól függetlenül működik, egymás köl-csönös ellenőrzésére épül. Locke és Montesquieu szerint a társadalmi szerződések értelmében a népnek joga van az államra átruházott jogaiért cserébe a hatalom ellenőrzésére, vagyis a jogok forrása a polgá-rok csoportja, de az ellenőrzés csak a polgárok szűkebb csoportjának tartható fenn (vagyoni cenzuson alapuló választójog, képviseleti rendszer). (Lásd forráshoz írtakat.)

Voltaire a filozófiai elbeszélés, az ironikus fejtegetések mestere volt, kérlelhetetlen ellenfele bármiféle fanatizmusnak és tekintélynek. Az egyházat a népbutítás eszközének, az álszentség és a vakbuzgóság megtestesítőjének tartotta, híressé vált mondata is ezt fejezi ki: „Tiporjátok el a gyalázatost!” Ugyan-akkor ő maga deista, nem tagadta Isten létét: „ha Isten nem volna, ki kéne találni!” A vallást személyes ügynek tekintette, amibe sem a társadalomnak, sem az államnak nincs beleszólása.

Rousseau a felvilágosodás általános személetétől sok szempontból eltérő rendszert dolgozott ki, a Locke és Montesquieu által elfogadott társadalmi szerződés elméletét elvetette, s helyette a népszuverenitást vallotta. (Lásd forráshoz írtakat.)

Rousseau hitt a közvetlen demokráciában, vagyis szerinte a közösség összes tagjának aktívan részt kell vennie a döntéshozatalban. De elfogadta a terrort a közjó megvédése érdekében. (Lásd forráshoz írta-kat.)

Rousseau tagadta a művelődés és civilizáció pozitív hatását a társadalomra, helyette a vadember bol-dogságát hirdette. A magántulajdont lopásnak tekintette, ugyanakkor tisztában volt megszüntethetetlen-ségével, ezért kompromisszumként elutasította a vagyoni különbségeket, a tulajdonkorlátozásban látta a megoldást. Az az üdvös, „ha mindenkinek van valamije, és senkinek sincs túl sokja.”

A felvilágosodás a közgazdaságtanban is újat hozott. Szembefordultak az államilag ellenőrzött merkan-tilizmussal, a természetes fejlődés hívei voltak. A fiziokraták (pl. Quesnay, Turgot) szerint az államnak csak a piac normális működését kell szabályoznia, mert a szabad verseny eredményesebb a központi irányításnál. Ugyanakkor csak a mezőgazdaságot tekintették új érték teremtőjének, ezért szerintük ezt az ágazatot kell támogatni az ipar és a kereskedelem helyett.

A szabad versenyes kapitalizmus hívei (A. Smith) szerint az egyéni önérdek által mozgatott munka a gazdaság fő hajtóereje, az áru értékét pedig az előállításukra fordított, társadalmilag szükséges munka mennyisége határozza meg. Az államnak szerintük a lehető legnagyobb mértékben ki kell vonulni a gazdaság irányításából (éjjeliőr-állam).

Lezárás, összegzés A Locke és Montesquieu által megfogalmazott, később liberálisnak minősített szabadságforma érvé-

nyesült és érvényesül a mai napig az angol alkotmányos monarchiában, de ennek hatása érvényesül az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatban és alkotmányban is. Rousseau óriási hatást gyakorolt a francia forradalomra, elsősorban a jakobinusok nézeteire.

A felvilágosodás időszakában alakult ki a titkos testvéri szövetségen alapuló szabadkőműves mozgalom is, amelynek jelszava: „egyenlőség, testvériség, szabadság” kis módosulással a francia forradalom ide-jén is nagy szerepet kap majd. Céljuk az egész emberiség erkölcsi és szellemi felemelése, a rászorulók támogatása, de nézeteikbe misztikus elemek is kerültek, emiatt számos tévhit kapcsolódik a mozgalom-hoz azóta is.


48

Végvári küzdelmek MagyarországonVVégv29. tétel:

FELADAT:

A források és saját ismeretei segítségével mutassa be a várháborúk korát! Jel-lemezze a végvári életet, a harcoknak az érintett térség lakosságára gyakorolt hatását!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A mohácsi csatavesztés (1526) után és II. Lajos halála miatt kitört trónharcok és belső háborúk követ-

keztében az ország két részre szakadt (kettős királyság, két részre szakadás). Szapolyai segítséget kér a Habsburgok ellenfeleitől (pl. Franciaország és Velence), akik arra biztatják,

hogy kérjen segítséget I. Szulejmántól, aki biztosította támogatásáról, és megindult Magyarország el-len.

A török 1529-ben és 1532-ben is Bécs ellen indult, de első alkalommal az elhúzódott ostrom, második alkalommal V. Károly jóvoltából Bécs környékén 100000 német zsoldos várta a törököket. Szulejmán úgy döntött, nem vállalja velük szemben a harcot, ezért időhúzás céljából megállt Kőszeg váránál, amelyre bár kitűzték a török zászlót, a szultáni csapatok elvonultak.

Egyértelművé vált, hogy a két nagyhatalom nem bír egymással, annyi ereje azonban mindkét nagyhata-lomnak van, hogy Magyarországon befolyással bírjon, mégpedig egy-egy „párt” támogatásával. Vagyis az ország két birodalom ütközőzónája lett.

Kifejtés Az 1538-ban megkötött váradi béke értelmében Szapolyai János halála után az egész országot Ferdinánd

vagy utódai birtokolták volna, ugyanis Szapolyai lemondott utódai nevében is a trónról. Szapolyai átér-tékelte a szerződést akkor, amikor fia született. Megeskette Fráter Györgyöt és Török Bálintot, hogy a váradi egyezséget figyelmen kívül hagyva a csecsemő János Zsigmondot választják királlyá.

Szapolyai János hívei nehéz helyzetbe kerültek, mivel Ferdinánd érvényesíteni akarta a jogait (lásd váradi béke), ráadásul a nemesség nagy része nem bízott a csecsemő királyban. Fráter György segítséget kért a törököktől.

A török be is vonult az országba, Török Bálint seregével együtt szétverték a Habsburg sereget, de Szulejmán sem látta biztosnak hűbérese, János Zsigmond helyzetét, ezért 1541. augusztus 29-én meg-szállták Budát a törökök.

Ezzel az eseménnyel bebizonyosodott a törökbarát politika kudarca, az ország végérvényesen három részre szakadt. A csecsemő királynak, Szapolyai özvegyének (Jagelló Izabella) és híveinek a Tiszántúlt és Erdélyt adta át a szultán, a nyugati területek Ferdinánd kezében voltak, míg a középső rész, a hódolt-ság a törököké lett. (Lásd forráshoz írtakat.)

Fráter György, aki a csecsemő király helyett kormányzott, úgy vélte, hogy a törököt csak Habsburg segítséggel lehet kiűzni, ezért megkötötték még 1541-ben a gyalui egyezményt:

a váradi béke alapján igyekeztek rendezni a vitás kérdéseket; a király – kárpótlás fejében – lemondott az országról; visszaadta a koronát Ferdinándnak; Ferdinánd cserébe ígéretet tett Buda visszafoglalására.

1542-ben Ferdinánd Buda ellen vonult, de a gyenge sereg nem ért el eredményt. Annyi haszna mégis volt a hadjáratnak, hogy a Német-római Birodalom rendjei a kudarc hatására úgy döntöttek, hogy ha

49

több katonát nem is küldenek Magyarországra, mégis rendszeresen folyósítják évente 6 hónapon át az ún. török segélyt, amelyből I. Ferdinánd zsoldosokat fogadhat.

A Habsburgok vereségével párhuzamosan a török hadjáratot indított (1541-1546), aminek következté-ben sorra estek el a magyar várak (Siklós, Pécs, Simontornya, Fehérvár, Esztergom, Szeged, Vác). A tö-rökök várrendszert hoztak létre Buda körül is (hogy ne lehessen visszafoglalni). A törökök ekkorra már Magyarországot és Budát nemcsak felvonulási területnek tekintették, hanem kiindulópontnak a nyugati terjeszkedéshez.

Bár 1547-ben Ferdinánd 5 évre békét kötött a törökkel, aminek értelmében a magyar területek fejében évi 30 ezer Ft-t fizet a töröknek, 1551 nyarán a gyalui egyezményre hivatkozva, megkezdte a keleti or-szágrész elfoglalását. A katonaság eredményt elérni nem tudott, Fráter Györgyöt azonban meggyilkolták (1551).

Az 1551-es események miatt indították a törökök az 1552-es nagy hadjáratot. Az oszmánok újra meg akarták hódítani Erdélyt, majd el akarták szigetelni a magyar országrészeket. Sikeres ostrommal el-foglaltak számos várat (pl. Lippa, Temesvár, Szolnok, Veszprém, Drégely), Eger azonban ekkor még ellenállt.

Az utolsó jelentős hadjárat az 1566-os, amikor Szigetvár és Gyula is a török kezére került. Mivel az ostrom alatt Szulejmán meghalt, valamint a két nagyhatalom belátta, hogy nem bír egymással, azaz egyik sem tudja elfoglalni Magyarországot egészen, ezért a status quo rögzítésével békére kényszerültek (Drinápoly, 1568).

Az elkövetkezendő időszakban csak a nagy hadmozdulatok szüneteltek, az állandó portyák, betörések, rablások továbbra is általánosak maradtak – ezek megviselték az ütköző zóna lakosságát.

Magyarország népessége kb. 1,5 millió fő, az évi adó mennyisége 500 ezer Ft, ezért nem tudta önmaga védelmét ellátni, vagyis az uralkodó, a Német-római Császárság segítségére szorult. (Lásd forrásokhoz írtakat.)

Egy új várrendszer létrehozása volt a legfőbb feladat, de ezt a magánbirtokosok nem tudták kivitelezni, ezért a jelentősebb végvárakat a király a saját irányítása alá vonta, és óriási költségen a kor színvonalá-nak megfelelően kiépíttette. [Eredetileg a magyar várak 85%-a magánföldesúri kézben volt.]

Vártípusok nagyság szerint: néhány korszerű vár (Kanizsa, Szigetvár, Győr, Veszprém, Fülek, Eger) kb. 1000-1500 harcost tudott befogadni; közepes várak (Nógrád, Sümeg, Tata, Palota, Szerencs) 100-500 katonát fogadott be; őrhely befogadóképessége: 20-50 katona.

Korábban az erősségek keskeny, magas, a tűzfegyvereknek ellenállni képtelen falakkal rendelkeztek, középen hatalmas lakótorony épült, amelyet könnyű volt a tüzérséggel megsemmisíteni.

Ezeket a várakat kellett modernizálni ahhoz, hogy állhassák a török ostromot, azaz minél kevésbé le-gyenek kitéve az ellenséges ágyútűznek, a várfalakon ágyúkat tudjanak elhelyezni (pl. olyan erősek legyenek, hogy ne omoljanak le lövés közben), és minél nagyobb létszámú őrséget tudjanak befogadni. Ezért királyi megbízásból olasz hadmérnökök jöttek, akik a korábbi lovagtornyokat lebontották, és ala-csonyabb, szélesebb ágyúállások kialakítására alkalmas védműveket építtettek. Az egykori várat belső várrá alakították, és köréje külső vár(ak)at építtettek, amelyet vizes árokkal vetettek körül.

Új bástyatípusokat kísérleteztek ki: az újolasz vagy fülesbástyák a várfalakat és a bástya tüzérségét sok-kal hatékonyabban védték az ellenséges ágyútűzzel szemben. Ezzel párhuzamosan újfajta vártípusok is meghonosodtak Magyarországon. A palánkvár nem olyan erős, de olcsóbb és könnyebb javítani. A stra-tégiailag fontos helyeken épülő kővárak drágábbak, ám erősebbek, védelmet nyújtottak a környékbeli-eknek, megakadályozhatták a török továbbvonulását, vagy utánpótlási vonalait tudták elvágni. Felmentő seregek híján ezek a várak sem tudták magukat hosszan tartani a törökökkel szemben.

A magyarok valamennyi rétegéből kerültek ki a végvári vitézek: főúri családokból éppúgy, mint neme-sekből, parasztokból. A végvárak állandó védői között a magyarok, horvátok, szerbek voltak többségben (kb. 2/3), a többiek zsoldosok voltak, főként németek, de spanyol, vallon zsoldosok is kezdetben.


50

A végvári katonák sajátos részét jelentették a korabeli társadalomnak. Tagjai között a földjüket vesztett nemesek éppúgy voltak, mint a földjeikről a török elől vagy más okból megszökött jobbágyok, és kül-földi zsoldosok is kerestek itt megélhetést. Ebből a rétegből alakult ki a vitézlő rend, amelynek feladata a katonai szolgálat – elsősorban a várakban –, az ország védelme, ill. adott esetben portyák lebonyolítása volt.

A végváriak zsoldosok voltak, de az udvar nem mindig tudta kifizetni a járandóságukat (pénzben vagy természeti juttatásokban), ezért egzisztenciájuk biztosítására egyéb „munkákat” is elvállaltak a béké-sebb időszakokban. A törökhöz hasonlóan gyakran jártak portyázni, azaz rabolni, de ha volt rá mód, akkor gazdálkodtak, vagy elszegődtek a tőzsérek mellé a marhacsordák fegyveres kíséreteként (lásd hajdúk).

Sajátos pénzszerzési mód volt a török foglyokért kért váltságdíj és a párviadalok során szerzett zsák-mány. A hosszabb békeidőszakban a harci kedvet és az ügyességet is ezeken a párviadalokon tették próbára.

Lezárás, összegzés A magyar végvári vitézek élete kemény és fáradságos volt, állandó harcokban telt. Zsoldjukat utolsóként

kapták meg, ha egyáltalán kifizették nekik („se pénz, se posztó”), a gyakori élelmiszerhiány miatt pedig legyengültek. (Lásd forrásokhoz írtakat.)

Az ellátási problémák miatt egyrészt kénytelenek voltak a lakosságtól élelmet rabolni, ill. más, jövedel-mező tevékenységet folytatni. (Lásd forrásokhoz írtakat.)

A végvári katonaságot a török felszabadító háborúk után elbocsátották, a végvári rendszert pedig a XVIII. században a határőrvidék váltotta fel.

Erdély sajátos etnikai és vallási helyzeteEErdé30. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei alapján mutassa be a XVI. századi erdélyi társadalom jellegzetességeit, sajátos etnikai és vallási vonásait!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A mohácsi csata előtt Erdély élén a királyt képviselő vajda állt, a terület teljes mértékben az ország részét

képezte. Az 1437-es kápolnai unió sajátos rendi szerkezetet hozott létre. A 3 rendi nemzet: a magyar (nemesség),

a szász (patríciusok), a székely (előkelők/lófők) nemcsak hierarchikusan, hanem területi alapon is elkü-lönült egymástól.

A megyeszervezet is más volt népenként. A magyarok megőrizték a magyar megyerendszert, a széke-lyek kollektív nemességgel rendelkeztek, közigazgatási egységeik a székek. Szászföld önálló, külön terület, ahol a szász polgárok az 1224-es Andreanum óta a szebeni bíró vezetésével önállóan irányították területüket.

Kifejtés A mohácsi vereséget követő kettős királyválasztás után (1526-1527) Magyarország mindkét királya,

Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd az egész ország urának tekintette magát. 1541-ben Buda török

51

kézre kerülése az ország három részre szakadását is jelentette: a szultán „ajándékaként” kapta meg a keleti országrészt János Zsigmond, aki azonban ekkor még a magyar királyi címet viselte. A csecsemő király helyett kormányzó Fráter György egyrészt kemény kézzel látott az államélet szervezéséhez, más-részt viszont nem mondott le az országegyesítésről sem.

Szulejmán megelégedett János Zsigmond, illetve Erdély vazallusi státuszával, hiszen a terület nem esett a török támadások fő irányába. Erdély jogi helyzete így hasonló lett, mint Moldváé és Havasalföldé, tehát a fejedelem személyét és a külpolitikáját egyeztetni kellett, adófizetéssel tartozott.

Az 1551. évi egyesítési kísérlet azonban kudarcba fulladt, amit török megtorlás, büntető hadjárat kö-vetett. Ennek eredményeképp a Tiszántúl és a Temesköz is török fennhatóság alá került. Fráter György 1551-es meggyilkolását követően beálló patthelyzet után az erdélyi rendek hívására János Zsigmond 1556-ban visszatért Erdélybe, és a Habsburgokkal rendezte a közjogi viszonyokat. A speyeri egyez-ményben (1570) János Zsigmond lemondott a magyar királyi címről, cserében Miksa elismerte őt Er-dély (önálló hercegség) fejedelmének.

Először ismerte el Habsburg uralkodó Erdély függetlenségét. A megállapodás következtében Erdély államformája is megváltozott, királyságból fejedelemség lett, konkrétan meg is határozták Erdély ha-tárait. Ezekkel a döntésekkel ismerték el először a Habsburgok az ország három részre szakadását, erre azért voltak ekkor hajlandók, mivel Miksa is belátta, hogy nem képes Erdélyt és a Részeket a királyi Magyarországgal egyesíteni.

János Zsigmond elismerte a Habsburgok magyar trónját, azaz megfogadta, hogy amennyiben fiú utód nélkül hal meg, akkor a Habsburg főség alatt egyesíthetik Magyarországot. János Zsigmond halála (1571) után azonban az erdélyi rendek nem tartották be a speyeri egyezményt, hiszen nem a Habsbur-gokat, hanem Báthori István partiumi nagybirtokost emelték hatalomra (1571-1586). Az új fejedelem elküldte az adót a töröknek, ezzel elismerte a vazallusi státuszt, a speyeri egyezményt pedig magára nézve is kötelezőnek ismerte el.

Báthori István politikai koncepciója évtizedekre meghatározta Erdély sorsát. Eszerint Erdélyt stabilizál-ni kell, mert csak Erdélyből kiindulva lehet egyesíteni az országot. (Később Bocskai István módosítja Báthori István koncepcióját.) Természetes határai, a termelési lehetőségek változatossága képessé tették az erdélyi társadalmat bizonyos önellátásra, ami elősegítette a terület politikai önállósulását is a XVI. század derekán.

A magyar és így az erdélyi rendi társadalomban a nemzet tagja csak birtokos ember lehetett: a bir-toktalan jobbágy, akár magyar, szász avagy román, kívül maradt a nemzeten. Erdélyben a nemzethez tartoztak a birtokos nemesek mellett a katonáskodó székelyek, akik birtokukat a közösség tagjaként kapták, hasonlóképpen az ugyancsak közösségi jogon birtokos szászok. A nemesek, a székelyek és szá-szok képviselői a tartományi gyűléseken tudták befolyásolni a vajdaság, majd a fejedelemség politikai döntéseit. 1437-ben az erdélyi parasztfelkelés idején jött létre az erdélyi három nemzet szövetsége (unio trium nationum), a rendiség sajátos erdélyi formája (kápolnai unió).

Az erdélyi társadalom tagolódásáról és arányairól lásd a forrásokhoz írtakat.

Lezárás, összegzés A reformáció gyorsan terjedt a XVI. század első felének Magyarországán. Ennek legfőbb oka, hogy

szinte minden társadalmi réteg érdekeltté vált a reformációban. Az anyanyelvi istentisztelet, a protes-tantizmussal megjelenő olcsóbb, az evangéliumi tisztaság eszményét hirdető egyház, a házasság fel-bontásának lehetősége (számos jobbágy élt ezzel a lehetőséggel), a jobbágyok terheinek csökkenése (nem kellett fizetniük a tizedet), a cölibátus megszüntetése, a házasság engedélyezése a papság körében sokakat vonzott. A földesurak számára csábító volt a szekularizáció nyújtotta birtokszerzési lehetőség, valamint a cuius regio, eius religio elve, ami lehetőséget biztosított arra, hogy a földesúr még jobban kiterjessze befolyását a jobbágyára. Ráadásul a reformációval átalakuló társadalmi hierarchiában a föl-desúri hatalmat a papság nem veszélyeztette, nem alakult ki olyan típusú politikai befolyása, mint a ka-tolikus egyháznak. A városok polgárai körében is gyorsan tért hódított, mert így függetlenedni tudtak az egyháztól, másrészt a kálvini egyházszervezet sok szempontból hasonlít a városi önkormányzatokhoz.


52

Az új hit először a királyi udvarban, Habsburg Mária udvartartása körében és a szász városokban ter-jedt el. A szász polgárok után először a főnemesség fogadta el a tanokat. A főurak (pl. Perényi Péter sárospataki, Nádasdy Tamás sárvári) udvarai reformációs központokká alakultak át. A reformáció hívei szerint a magyarságot ért megpróbáltatások kiváltója a katolikus egyház világias, hitéletet elhanyagoló magatartása volt.

Az 1570-es évekre Magyarország lakosságának több mint 75-80%-a valamely protestáns felekezetre tért át. Az Erdélyi Fejedelemség vallási megoszlása igen változatos volt. (Lásd a térképhez írtakat.)

A XVI. századi vallásháborúk korában azonban Erdélyben békességben éltek a felekezetek, több tör-vény is kimondta a vallásfelekezetek szabadságát. (Lásd a forrásokhoz írtakat.) Az új rendelkezésekkel párhuzamosan mindig kimondták a „régi” felekezet védelmét is. Elfogadták tehát az ún. négy bevett vallást: a katolikus, az evangélikus, a református és az unitárius irányzatot, az anabaptistákat azonban Erdélyben is üldözték. Az ortodox vallás is csak a megtűrt vallás kategóriájába tartozhatott.

A Rákóczi-szabadságharc fordulópontjaiAA Rá31. tétel:

FELADAT:

A források és saját ismeretei segítségével jellemezze a Rákóczi-szabadságharc belső támogatottságának kérdését! Térjen ki arra, hogyan próbálta meg Rákó-czi a hadsereg létszámát és képzettségét növelni!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés I. Lipót abszolutisztikus politikája és a török kiűzésének terhei, pusztítása miatt a magyar társadalom

jelentős része szembekerült a Habsburgokkal. 1697-ben Tokajhegyalján parasztlázadás tört ki. Ezt a felkelést a császári haderő leverte, de a rendi sérelmek a nemességet is az udvar ellen hangolták.

Bercsényi Miklós felvidéki főnemes szervezkedést indított, amihez megnyerte II. Rákóczi Ferencet, az erdélyi fejedelmek örökösét (I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona fia), az ország egyik legnagyobb birtoko-sát. (Birtokai kb. 1,2 millió holdat tettek ki.)

Rákóczi látta, hogy az elégedetlenség nem elég, külső segítségre van szükség. Csak kedvező külpolitikai viszonyok mellett volt hajlandó felvállalni a felkelést, ugyanis tisztában volt vele, hogy Magyarország önállóan nem képes felvenni a küzdelmet a Habsburgokkal szemben. Rákóczi kapcsolatot keresett a franciákkal, de a XIV. Lajossal folytatott levelezését leleplezték, őt magát bebörtönözték. Megszökött, és Lengyelországba menekült.

Kifejtés 1701-ben kitört a franciák és a Habsburgok között a spanyol örökösödési háború, aminek következtében

a császári hadsereget szinte teljesen kivonták Magyarországról. A háborúk miatt bekövetkező adóeme-lés tovább fokozta az elégedetlenséget. (Lásd a forráshoz írtakat.)

1703 áprilisában a Felső-Tisza-vidéki lázadó nép követei (Esze Tamás, Kiss Albert és Szalontai György) felkeresték Rákóczit Brezán várában, aki elfogadta ajánlatukat, és a mozgalom élére állt. (Lásd a forrás-hoz írtakat.)

1703 májusában még Brezánban kiadott kiáltványában fogalmazta meg az országot ért sérelmeket: a szabad királyválasztás eltörlését, a rendek szabadságjogainak megsértését, az ellenállás jogának eltörlé-sét, az Udvari Kamara önkényuralmát, magas adók bevezetését. A török elleni harcok idején a magyar

53

katonákat mellőzték, a várak élére külföldieket állítottak, ráadásul 1702-től I. Lipót megkezdte a várak szisztematikus megsemmisítését. A nemeseket kizárták minden tanácskozásból, döntésből, az udvari tanács önkényesen hozta meg döntéseit. Az újszerzeményi jog bevezetése következtében a nemesek egy része nem kapta vissza régi birtokait, másoknak pedig fegyverváltságot kellett fizetni érte.

A kiáltvány ugyan a nemes és „nemtelen” országlakosokhoz szól, a nemesség azonban parasztlázadást látott a mozgalomban (fegyvert is fog ellenük több helyen). Rákóczi azonban tudta, hogy a nemessé-get és a parasztságot egy táborban kell tartania, ezért 1703 augusztusában a vetési pátensben a hadba lépőknek és legközelebbi családtagjaiknak mentességet ígért az állami és földesúri szolgáltatások alól. (Még ebben az évben a családtagokra vonatkozó rendelkezést érvényteleníti.) Később (1708) a végsőkig kitartóknak hajdúszabadságot ígértek.

A gyulai pátensben viszont megtiltotta a nemesek, kastélyok elleni paraszti fellépést, a harci fegyelem biztosítása érdekében rendelkezett a hadirendtartás kiadásáról és a vallási ellentétek tompításáról (kato-likus, református, evangélikus felekezetek szabad működése). A rendelkezések következtében a nemes-ség egy része csatlakozott (Károlyi Sándor is) a felkeléshez, de kevés volt közöttük a főrendű.

A Rákóczi-szabadságharc sorsa azonban alapvetően nem a magyarországi hadszíntéren dőlt el – ezzel II. Rákóczi Ferenc is tisztában volt. 1704-ben a franciák (és bajorok) vereséget szenvedtek Höchstädtnél, s még ugyanebben az évben a felkelők is vereséget szenvedtek Nagyszombatnál. Ekkortól kezdődően már csak a rendi jogok biztosítása a magyarok célja.

A kuruc hadsereg két alapvető egységből állt: egyrészt a reguláris haderőből, ez toborzott, kiképzett had-sereg volt, amelynek vezetője Károlyi Sándor; valamint az irreguláris haderőből, amely önkéntesekből állt, vezetője Bercsényi Miklós.

A hadsereg leginkább lovasságból állt, mivel azonban alig volt megfelelően képzett tiszt, ezért többnyire portyázó lesvetéseket, ill. az utánpótlási vonalak elvágására törekvő hadműveleteket hajtottak végre.

A császári haderő rendezettebb, fegyelmezettebb, jobban tudott manőverezni, ezért a nagyobb ütközete-ket ők nyerték. A fontos várak Habsburg kézen maradtak (Buda, Várad, Lipótvár, Szeged). A számszerű adatok is igazolják, hogy viszonylag kis haderő is elég volt a magyar front egyensúlyban tartásához.

Bár Rákóczi a gazdasági intézkedésekkel igyekezett biztosítani a hadsereg ellátását, ez csak részben sikerült. A fegyvereket részben importálniuk kellett, a katonák zsoldja miatt is sok pénzre volt szükség. (XIV. Lajos csak 10000 tallért folyósított havonta.) A fegyverhiány megszüntetése érdekében állami manufaktúrákat hozott létre. Országszerte raktárakat létesített, melyekből a hadsereg fegyvereket és ellátmányt vételezhetett.

A szabadságharc anyagi bázisát részben Rákóczi saját birtokai, részben a francia segítség, de legnagyobb részben a jobbágyok adói biztosították. A hadsereg ellátására Rákóczi pénzt veretett, mivel azonban ez rézből készült (rézlibertás), ezért hamar értékét vesztette. Az 1707. évi ónodi országgyűlésen kimondták ugyan a közteherviselést, ám ez nem javította lényegesen az anyagi feltételeket. A nehézséget növelte, hogy a hadsereg is javarészt jobbágyokból állt, akik viszont így nem tudták megművelni a földjeiket, holott az azokból származó jövedelmekre szükség lett volna.

1704-ben az erdélyi rendek fejedelmükké választották Rákóczit. Ez azért volt fontos, mert XIV. Lajos csak mint erdélyi fejedelmet tekintette tárgyalópartnerének (ugyanis Magyarországot rebellis, lázadó államnak tartotta). 1705-ben a szécsényi országgyűlésen a rendek szövetséget kötöttek, konföderációt hoztak létre, amely biztosította a rendiség rendszerét, és vezérlő fejedelmükké választották Rákóczit. (Ekkor még nem merték kimondani a trónfosztást, féltek Rákócziék a főúri ellenállástól.)

Lezárás, összegzés 1707-re a katonai helyzet lényegesen nem változott. Az elhúzódó háború miatt azonban a parasztság el-

kedvetlenedett, a nemesség egy része pedig szembefordult a fejedelemmel ősi szabadságjogaik sérelme miatt (az adómentesség, a rendi jogok védelme érdekében, illetve a vitézlő rend térnyerésének megaka-dályozása céljából).

Az 1707. évi ónodi országgyűlésen már komoly feszültségek jelentkeztek. Turóc vármegye követei azzal vádolták Rákóczit, hogy az általa kivetett adók magasabbak a császáréinál is, és önkényuralmat gyakorol a szabadság leple alatt, a szabadságharc befejezését követelték. Bercsényi és hívei, hogy elejét


54

vegyék egy esetleges Rákóczi-ellenes rendi fellépésnek, lekaszabolták a Turóc vármegyei követeket, ezzel az ellenzéket megfélemlítették.

Kimondták a közteherviselést, a Habsburg-ház (I. József) trónfosztását. II. Rákóczi Ferenc olyan uralko-dót akart a magyar trónra, aki meg is tudja védeni az országot, ám a tárgyalások a trencsényi csatavesztés miatt (1708) kudarcba fulladtak.

A vereség döntő fordulatot eredményezett a szabadságharc történetében, hiszen az új, ill. nagy harcérté-kű magyar csapatok megsemmisültek, a kurucok nagy része többé nem tért vissza harcolni, ill. ezredek álltak át a labancokhoz. Rohamosan fogyott a kuruc haderő, és ezzel együtt az általuk felügyelt terület is.

1709-ben a nemzetközi helyzet is még kedvezőtlenebb lett, a franciák veresége, a spanyol örökösödési háború is a vége felé közeledett, a békéket kezdték előkészíteni. XIV. Lajos beszüntette a magyar moz-galom támogatását. XIV. Lajos a trónfosztás kimondása ellenére is vonakodott formális szövetségre lépni a fejedelemmel, a francia érdekek ekkor már mást kívántak.

Még 1707-ben Varsóban Rákóczi szerződést kötött I. Péter orosz cárral, de az oroszoknak más érdekeik fűződtek ehhez, nem kívántak a Habsburgokkal mélyebb konfliktusba keveredni, azaz Oroszország csak eszközként kívánta felhasználni a Rákóczi-szabadságharcot a svédek ellenében.

A szabadságharcot lezáró béke megkötésére 1711-ben – Rákóczi távollétében – került sor Szatmáron. A majtényi síkon tették le a fegyvert a csapatok.

Demográfiai változások, a nemzetiségi arányok alakulása a XVIII. századbanDDemXXVIII

32. tétel:

FELADAT:

A források és saját ismeretei segítségével mutassa be, hogyan változtak a demográfiai viszonyok, a népesség etnikai összetétele Magyarországon a XVIII. században!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés Az elhúzódó háborúskodás, az éhínségek, a járványok a lakosság nagyarányú pusztulását eredményezte

főként az Alföldön, a végvári vonal mentén és a Dél-Dunántúlon, a települések jelentős része a népes-séggel együtt eltűnt, elpusztult.

Az érintett térségekben az egykori szántók helyét legelők, bokros parlagok, vadvizek váltották fel. A vá-rak építése, a hadsereg tűzifaigénye megritkította az erdőket, a talaj elpusztult, sok helyen átadta helyét a futóhomoknak, ezért az egykori kultúrtáj elvadult vidékké változott. A pusztásodást elősegítette az éghajlati változás is.

A településszerkezet is átalakult: az Alföldről sokan a védettebb városokba mentek megélhetést találni a háborúk idején, az Alföld aprófalvai nagy számban, de védtelenebb mezővárosai is jelentős mértékben elpusztultak.

Kifejtés Mindezen változások következtében egész országrészek váltak lakatlanná, aránytalanságok jelentek

meg a népsűrűségben. A háborúktól megkímélt nyugati, északnyugati országrészek népsűrűsége sokkal nagyobb volt: egy-egy megyében több mint százezer ember élt, míg a déli, délkeleti területeken me-gyénként alig 3-4000.

55

1711 volt a demográfiai mélypont, utána – a tartós békének köszönhetően – gyors gyarapodás, népes-ségnövekedés kezdődött. Ebben egyaránt szerepet játszott az újjáépítés, a gazdasági helyzet javulása, a bevándorlás, a belső vándorlás (migráció) és a betelepítés is.

Mivel a háborúk elsősorban az alföldi, dombsági és völgyi területeket pusztították, a hegyvidékek érin-tetlenek maradtak, ezért a hegyvidéken élő magyarok, románok, ruszinok, szlovákok a térség kedvezőt-len mezőgazdasági adottságai és a relatíve magas népsűrűség miatt megindultak a völgyek, sík vidékek felé (migráció).

Döntően az Észak-Dunántúl és az Alföld peremvidékén élő magyarok népesítették be az ország ritkán lakott, belső vidékeit, ezzel a magyar etnikai határ a Kárpát-medence belseje felé tolódott.

A földesurak egy része a hódoltságon fellépő munkaerőhiány miatt támogatta a vándorlást, sőt ked-vezményeket (átmeneti adómentességet) adott a földjére betelepülő parasztoknak. Az ideáramló jobbágyok megkezdték a bozótosok és vadvizek visszahódítását, a hatalmas megműveletlen földek sokkal jobb életlehetőségeket kínáltak számukra a kezdeti nehézségek ellenére is.

A földesurak másik része azonban rendeletileg és törvényekkel próbálta megakadályozni a munka-erő elvándorlását, hiszen az ő jobbágyaik száma jelentősen csökkent.

Az öntevékeny betelepülés szervezetlen, de nem mindig spontán népmozgást jelentett. A szabad földte-rületek az ország határai mentén élők közül sokakat csábítottak Magyarországra. A gazdasági lehetősé-gek mellett szerepet játszott a török előli menekülés is (pl. szerbek, bolgárok).

Az elvándorolt magyarok helyébe és a pusztaságokra áramlottak a hegyvidék különböző népei, elsősorban a szlovákok és a románok. Ekkor jöttek létre az Alföld és Temesköz szlovák szigetei, északról pedig csehek, lengyelek, ruszinok érkeztek a délre vándorló szlovák családok helyére. A ro-mánok is lehúzódtak a völgyekbe (ill. a határon túlról is érkeztek új csoportok) és az Alföld irányába. Ennek a népmozgásnak a következtében Erdélyben többségbe kerültek a románok.

A népmozgás ösztönzői a magyar nemesek voltak, akik birtokaik megművelésére igyekeztek mun-kaerőt biztosítani, s ezért átmeneti engedményeket is adtak.

A szervezett betelepülés részben a földbirtokosok, de döntően az állam irányításával folyt az 1720-as évektől. (Bár előzményei már voltak a Rákóczi-szabadságharc idején is.) Az udvar és a főnemesség ún. pátensekben toborzott a sűrűbben lakott német nyelvű területeken.

III. Károlyt elsődlegesen az adóalap növekedése vezette, de felekezeti szempontok is szerepet kap-tak, hiszen a svábok érkezésével a katolikusok arányát kívánták növelni.

Az első kísérletek gyakran végződtek kudarccal, többen visszatértek eredeti hazájukba. A problé-mákból okulva a következő csoportokat már előkészítettebben fogadták, Mária Terézia 1766-ban fel is állított egy telepítő biztosságot.

A megérkezők jelentős kedvezményeket kaptak az udvartól (pl. állami adó elengedése), a Bánátban előre felépített falvak, szerszámokkal felszerelt házak várták a lakókat.

A svábok szétszórtan, több jelentős szigetet alkotva települtek le (pl. Tolna, Baranya vidéke, Buda környéke, Bakony, Kalocsa, Dél-Balaton térsége).

A vándormozgalmak hosszú távú következményeiként csökkent a magyarság aránya az országon belül (Horvátországgal együtt nem érte el a 44%-ot, de Horvátország nélkül is csak 50% körül alakult); más-részt etnikailag kevertebbé vált az ország, bár létrejöttek nagy etnikai tömbök is.

A lakosság arányairól lásd az adatsorokhoz írtakat. A XVIII. században a településszerkezet is jelentősen átalakult. A háborúk következtében eltűntek az

Alföld aprófalvai, és helyettük megnőtt a városias településeken élők aránya. A XVIII. században a tartós békének köszönhetően kialakult az alföldi tanyarendszer. A ritkán lakott, termékeny területeken a települések határa jóval szélesebb lett, mint a korábbi időszakban. Sok gazda a tél beálltáig a tanyán lakott. (Kecskemét tanyáinak száma pl. 1000 körül volt.)

A XVIII. század első felében Debrecen és Pozsony volt a két legnépesebb település, de az újjáépítésnek és a betelepülésnek köszönhetően megelőzte őket Pest és Buda. Mivel ez utóbbi városokat a török hábo-rúk után újjá kellett építeni, így sokkal modernebbnek tűntek, mint a török által nem pusztított városok. (Lásd a forrásokhoz írtakat.)


56

Lezárás, összegzés A betelepülésnek és a betelepítésnek köszönhetően tehát a XVIII. század végére a lakosság megkétsze-

reződött, a II. József korában készült népszámlálás adatai szerint kb. 9,3 millió lett. A népességnöve-kedés mértéke – pontos kiinduló adatok hiányában – vitatott, de általában a megkétszereződést tartják reálisnak. (Természetes szaporodás a jobb életkörülmények között kb. 2 millió, és kb. ugyanennyi a betelepülő.)

A század során elért változások már csak azért is igen figyelemre méltóak, mert a gazdaság fejlődése, az életszínvonal tagadhatatlan emelkedése mellett is mindennapos dolog volt a magas halálozás: éhínségek és járványok (tüdőbaj, pestis, vérhas, himlő, torokgyík) pusztítottak, két nagy pestisjárványt (1711-ben és 1738-41 között) pedig a hatóságok vesztegzárral, fertőtlenítéssel, a higiénia megteremtésével próbál-tak megállítani.

A II. József korában készült népszámlálás nem tért ki a nemzetiségek vizsgálatára – mert erre az in-formációra az államnak akkoriban semmi szüksége nem volt –, ezért pontos számadatok nem állnak rendelkezésre, arányuk becsült. A betelepülésekkel Magyarország többnemzetiségű országgá vált, de egyben kevert népességű is, mivel több népcsoport élt egy helyen (pl. Temesköz).

A horvátokat kivéve az összes magyarországi nemzetiség ún. csonka társadalmat alkotott, ez olyan társadalmi szerkezet, amelyből hiányzik valamelyik társadalmi réteg. A horvát és a magyar ún. teljes társadalom volt.

A magyarországi reformációAA ma33. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei alapján mutassa be a reformáció magyarországi térhó-dítását és jelentőségét!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A reformáció előzményének tekinthető, hogy Mátyás király az udvarába hívott számos humanista gon-

dolkodót, akiket azután magas egyházi tisztségekbe helyezett. Ők nem elsősorban egyházi értékrendet képviseltek, hanem a humanizmus szellemében ténykedtek. Az egyház vezető rétege kezdett elvilágia-sodni, reneszánsz életvitelt képviselt (pl. Janus Pannonius, Vitéz János, Bakócz Tamás).

A reformáció gyorsan terjedt a XVI. század első felének Magyarországán. A katolikus egyházban szá-mos visszásság és visszaélés volt megfigyelhető a tárgyalt időszakban, vagyis az európai tendenciáknak megfelelően Magyarországon is elterjedt a nepotizmus, simonia, a reneszánsz életvitel, tisztségek hal-mozása, az alsópapság érdekeinek szem elől tévesztése stb. Ezeket a jelenségeket az egyházon belül is számos irányzat, csoport bírálta, pl. közéjük tartoztak az obszerváns ferencesek.

A római egyház meggyengüléséhez mindenképp hozzájárult, hogy a mohácsi csatában 7 főpap hunyt el, azaz szinte „lefejeződött” a katolikus egyház, amely vezetők nélkül nem igazán tudott megbirkózni a reformáció okozta kihívással.

Kifejtés Az új hit először a királyi udvarban, Habsburg Mária udvartartása körében jelent meg, bár II. Lajos

udvarában még törvény tiltotta a reformáció terjesztését, ill. a lutheránus vallás gyakorlását. A szász polgárok után először a főnemesség fogadta el a tanokat.

57

A főurak (pl. Perényi Péter sárospataki, Nádasdy Tamás sárvári) udvarai reformációs központokká ala-kultak át: támogatták iskolák, nyomdák alapítását, az anyanyelvi igehirdetés terjedését, kapcsolatot tar-tottak a reformáció külföldi vezetőivel.

A reformáció hívei szerint a magyarságot ért megpróbáltatások kiváltója a katolikus egyház és a ma-gyarság világias, hitéletet elhanyagoló magatartása volt. (Néhány évtized múlva ugyanezzel a váddal illették a reformációt, vagyis minden baj forrásának tekintették az ellenreformáció időszakában.)

A XVI. század eleji Magyarországon szinte minden társadalmi rétegből csatlakoztak a reformációhoz. Az anyanyelvi istentisztelet, a protestantizmussal megjelenő olcsóbb, az evangéliumi tisztaság eszmé-nyét hirdető egyház, a házasság felbontásának lehetősége (számos jobbágy élt ezzel a lehetőséggel), a jobbágyok terheinek csökkenése (nem kellett fizetniük a tizedet), a cölibátus megszüntetése, a házasság engedélyezése a papság körében sokakat vonzott.

A földesurak számára csábító volt a szekularizáció nyújtotta birtokszerzési lehetőség, valamint a cuius regio, eius religio elve, ami lehetőséget biztosított arra, hogy a földesúr még jobban kiterjessze befo-lyását a jobbágyára. Ráadásul a reformációval átalakuló társadalmi hierarchiában a földesúri hatalmat a papság nem veszélyeztette, nem alakult ki olyan típusú politikai befolyása, mint a katolikus egyház-nak.

A városok polgárai körében is gyorsan tért hódítottak az új tanok, mert így függetlenedni tudtak az egy-háztól, másrészt a kálvini egyházszervezet sok szempontból hasonlított a városi önkormányzatokhoz.

A reformáció nagyobb irányzatai közül Luther tanai idővel szélesebb körben is elterjedtek. Dévai Bíró Mátyás (egykor ferences rendi szerzetes) a wittenbergi egyetemen tanult, és elterjesztette ezeket a tano-kat Kassán, ill. a Felvidék németek lakta városaiban. Bár I. Ferdinánd, majd Szapolyai János is bebörtö-nözte, szabadulása után már az egész országban prédikált, a magyar Luthernek is nevezték a kortársak.

Az evangélikus vallás terjedését igazolja az ún. ötvárosi hitvallás megszületése. Ebben Kassa, Bártfa, Eperjes, Lőcse és Kisszeben polgársága megfogalmazta a lutheri tanoknak megfelelő hittételeit hason-lóan az augsburgi hitvalláshoz (1549). I. Ferdinánd is elfogadta ezt a hitvallást.

Az evangélikus közösséghez kapcsolódott az első Újszövetség-fordítás is (Sylvester János). Kialakult az új egyházszervezet, amely főként a Felvidéken szilárdult meg, leginkább a városi lakosság körében, de elterjedt az erdélyi szászok körében is.

Az 1550-es években jelent meg a magyarok körében a kálvinizmus, s ez az irányzat a mezővárosi lakos-ság és a végvári vitézek körében terjedt gyorsan.

A magyarországi református egyház legnagyobb alakja Méliusz Juhász Péter volt, Debrecent „kálvinista Rómává” tette azzal, hogy itt nyomdákat és iskolákat alapított. A korszak egyik legjelentősebb hitvitá-zója volt. Jelentős kálvinista prédikátor volt még Kálmáncsehi Sánta Márton és Szegedi Kis István is.

A református egyház megszilárdulását a debreceni zsinat (1562) határozatainak köszönhette (Debrecen – Egervölgyi Hitvallás). A legelterjedtebb felekezetté vált a XVI. században.

Az 1570-es évekre Magyarország lakosságának tehát kb. 75-80%-a valamely protestáns felekezetre tért át, jelentősebb katolikus tömb a nyugati országrészben, a Habsburgok által ellenőrzött területen és a legkeletibb területeken, a Székelyföldön maradt csak.

Az Erdélyi Fejedelemség vallási megoszlása igen változatos volt. A Részek (Partium) és a 7 vármegye területén többségében reformátusok éltek, de megjelentek az unitáriusok elszórtan elhelyezkedő közös-ségei és a nagyobb görögkeleti vallású románok lakta régiók is. A Szászföldön evangélikusok, a Szé-kelyföldön zömében katolikusok, kisebb részben reformátusok laktak. A református és az unitáriusok elsősorban a magyar etnikumhoz tartozóak voltak.

A vallásháborúk korában azonban Erdélyben békességben éltek a felekezetek, több törvény is kimondta a vallásfelekezetek szabadságát. (Lásd a forrásokhoz írtakat.) Az új rendelkezésekkel párhuzamosan mindig kimondták a „régi” felekezet védelmét is. Elfogadták tehát az ún. négy bevett vallást: a kato-likus, az evangélikus, a református és az unitárius irányzatot, az anabaptistákat azonban Erdélyben is üldözték. Az ortodox vallás is csak a megtűrt vallás kategóriájába tartozhatott.

Lezárás, összegzés A reformáció egyik legfőbb vonzereje az anyanyelvűség volt.


58

Károli Gáspár Bibliája az irodalmi nyelv kialakulásában döntő szerepet játszott. Óriási szerepe volt a reformáció terjedésében az anyanyelvi éneklés (zsoltárfordítások, egyházi éne-

keskönyvek) meghonosításának is. Állandó nyomdák működtek: Sárváron, Debrecenben, Kolozsváron, Nagyszebenben. (A XVI. szá-

zadban kb. 1000 könyvet adtak ki, főként teológiai műveket, de ábécéskönyveket és széphistóriákat is megjelentettek.)

Az új felekezetek nagy súlyt fektettek az oktatásra. Iskolákat alapítottak: pl. Gyulafehérvár, Kolozsvár, Várad, Tolna, Debrecen, Sárospatak. Egy-egy

iskola kisebb országrészek oktatását felügyelte. Az alsóbb évfolyamos diákok központokban tanulhattak tovább, s ezek fejlesztését szorgalmazta pl.

Apáczai Csere János is. Mivel Magyarországon nem volt egyetem, ezért külföldi egyetemeken tanulhattak csak tovább,

akiknek erre lehetősége volt. (1526-1560 között a krakkói és wittenbergi egyetemre pl. 650-700 magyarországi diák járt.)

A francia alkotmányos monarchia válsága és bukásaAA fra34. tétel:

FELADAT:

A források és saját ismeretei segítségével mutassa be a királyi hatalom jellegé-nek változását a forradalom kirobbanásától az alkotmányos monarchia buká-sáig!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A forradalom okai:

Társadalmi okok: A nemesség úgy érezte, hogy befolyása visszaszorult, hiszen 1614 óta a királyok nem hívták

össze a rendi gyűlést, a bürokráciában egyre jelentősebb szerepet kapott az ún. taláros nemesség. A polgárság gazdasági befolyása egyre nőtt, a politikában még nagyobb szerepet szeretne, az alkotmányos átalakulás pedig számukra garanciát jelent erre. A polgárság körében egyre jelentő-sebbé vált a felvilágosult értelmiség befolyása. A parasztságot az 1780-as évek gazdasági válsága sújtotta: éhínség, emelkedő árak és az adóterhek növekedése.

Gazdasági okok: A korszerűtlen adózási rendszer és az elhúzódó háborúk miatt a francia állam csőd közelébe

jutott, az államadósság a kezelhetetlenség határán állt. Mindenképp át kellett alakítani az adó-rendszert, meg kellett szüntetni a kiváltságos rétegek adómentességét.

Személyes okok: XVI. Lajos felesége, Marie Antoinette igen népszerűtlenné tette a királyi családot egyrészt oszt-

rák származása, másrészt pazarló életvitele miatt. (A francia államcsődöt nem az udvar költeke-zése okozta, de a helyzetet valóban súlyosbította.)

Félve az újbóli államcsődtől, XVI. Lajos 1789. május 5-re összehívta a Rendi Gyűlést Versailles-ba. Először az ülésezés rendjét kellett eldönteni. Két lehetőség állt fenn:

Az 1614-es forma, melyben mind a három rend azonos számú (300) követtel képviselteti magát.

59

Új szisztéma szerinti, amelyben a harmadik rendnek ugyanannyi követe van, mint a másik kettőnek együttesen. Az uralkodó végül az utóbbi mellett döntött, de meghagyta a külön ülésezést és a ren-denkénti szavazást.

A választási küzdelemben a politika az utcára vonult: röpiratok, kiáltványok árasztották el a városokat (a nép követeléseit tartalmazták, melyeket a radikális értelmiség fogalmazott). A rendek panaszfüzetekben foglalták össze követeléseiket. A nemesség alkotmányos monarchiát, a polgárság jogegyenlőséget akart, a parasztság pedig alacsonyabb adókat és a földesúri szolgáltatások csökkentését várta.

Kifejtés A harmadik rend együttes ülésezést követelt, miközben a papság és a nemesség egy része a polgárság

mellé állt, június 17-én a Rendi Gyűlés Nemzetgyűléssé alakult. Június 20-án az uralkodó munkák ürügyén bezáratta az üléstermet, mire a Nemzetgyűlés a Labdaházba vonult, és Alkotmányozó Nemzet-gyűlésnek kiáltotta ki magát. Itt megfogadták, hogy addig nem oszlanak fel, míg meg nem születik az új alkotmány – ez az ún. labdaházi eskü. (Vezetők: Sieyes abbé, Mirabeau márki és La Fayette márki.)

Miután XVI. Lajos katonákat állított Párizs köré, ezzel tovább növelte a feszültséget, és az utcára vitte a küzdelmeket. Július 12-án megkezdődött a nemzetőrség szervezése, és új városi tanácsot alakítottak. Amikor a tömeg fegyverkezésbe kezdett, július 14-én megostromolta a zsarnokság szimbólumát, a Bas-tille-t. Párizsban a régi hatalom összeomlott, La Fayette a nemzetőrség parancsnoka lett. Maga a király is Párizsba ment, így próbálván az indulatokat lecsendesíteni.

A vidék forradalmát („nagy félelem időszaka”) követően a nemzetgyűlésen a nemesség, a papság, és a városok lemondtak a kiváltságaikról, ezzel a régi rendszer társadalmi értelemben megszűnt, ehhez a királyi hatalomnak is alkalmazkodnia kellett (volna).

1789. augusztus 26-án fogadta el az alkotmányozó nemzetgyűlés az Emberi és Polgári Jogok Nyilatko-zatát. A dokumentum az alkotmányos átalakulás elveit határozta meg azzal, hogy kimondta: nincsenek születési előjogok, a polgári társulás célja az ember jogainak megőrzése, azaz érvényesülnie kell a nép-felség elvének, hiszen a hatalom forrása a nép. Rögzítette a közteherviselést, a törvény előtti egyen-lőséget, az alapvető polgári szabadságjogokat (vallásszabadság, szólás- és sajtószabadság, a tulajdon sérthetetlensége).

A király azonban kétkamarás rendszert és királyi vétót követelt, ám a nemzetgyűlés csak az utóbbit adta meg. XVI. Lajos ismét csapatokat hívott Versailles-ba, és nem fogadta el az augusztus 4-ei és 26-ai ren-delkezéseket. Ez a lépése a tömegek radikalizálódását segítette elő (pl. Marat: A nép barátja című újság cikkei).

Október 5-én javarészt asszonyokból álló tömeg vonult Versailles-ba, kenyeret követelve. Az uralkodó a tömeg nyomására engedett, és elfogadta az augusztusi határozatokat. A tömeg azonban ki akarta erő-szakolni a király és családja Párizsba költözését is, amelyet október 6-án végre is hajtottak. XVI. Lajos a Tuilleriákba tette át székhelyét.

Az abszolutizmus bukásának fő oka a pénzügyi csőd volt, ami azonban a forradalom kirobbanását kö-vetően nem enyhült, sőt felerősödött. Egyetlen lehetőségnek az egyházi és emigráns vagyon kisajátítása mutatkozott. A papság és a vidéki parasztság egy jelentős része szembefordult a forradalommal.

A politikai feszültséget az is növelte, hogy az uralkodó a nemzetgyűlés mellett az alkotmányos monar-chistákkal sem volt képes együttműködni. Bízott abban, hogy külső segítséggel (osztrák, porosz) vissza tudja majd állítani abszolút hatalmát.

A politikai élet radikalizálódását félreértette a király, alábecsülte a politikai erők belső küzdelmeit is, ráadásul ellenséges gesztusokat tett (esküt nem tevő pap kezéből áldozott). Ezeknek a lépéseknek kö-szönhetően népszerűsége folyamatosan csökkent.

Az emigránsok, az egyháziak és a királyi hatalom visszaállításában érdekelt nemesek tanácsára hallgat-va belement a szökésbe is (1791. június. 20.). A nemzetőrség azonban letartóztatta, és megalázó módon visszavitték Párizsba („A monarchia halottas menete”).

A király szökését követően felerősödött a köztársaságot kívánók tábora. Július 17-én aláírásgyűjtésbe kezdtek a Mars-mezőn a köztársaság kikiáltásáért, de a nemzetőrség vezetője, La Fayette ágyúkkal löve-


60

tett a tömegbe. Ennek a lépésnek köszönhetően nemcsak a király, hanem az alkotmányos monarchisták is egyre inkább elszigetelődtek.

A nemzetgyűlés 1791 szeptemberére alkotta meg az alkotmányos monarchia működéséhez szükséges törvényeket, ez lett Franciaország első írott alkotmánya. Megalkotóit két cél vezette: egyrészt az, hogy az országban ne lehessen visszaállítani az abszolutizmust, másrészt pedig, hogy ésszerűen berendezke-dett állam jöjjön létre, melyben a tulajdonosok kezében van a hatalom. (Lásd a forráshoz írtakat.)

Az alkotmány XVI. Lajos szemében nem volt más, mint királyi jogainak korlátozása, amit alapvetően barátságtalan gesztusként értelmezett, így növelte a király bizalmatlanságát, továbbra sem adta fel ere-deti terveit (külföldi segítséggel visszaszerzi hatalmát).

Az alkotmányozó gyűlés 1791 októberében feloszlott, és átadta helyét a törvényhozó nemzetgyűlésnek. Átalakultak a politikai erőviszonyok: az alkotmányos monarchisták mellett a girondiak erősödtek meg.

Az 1791. augusztusi pillnitzi osztrák-porosz nyilatkozatot követően fokozódott Franciaországban a kül-földi beavatkozástól való félelem. A girondiak a királlyal együtt a háborút támogatták, míg az alkotmá-nyos monarchisták és a jakobinusok ellenezték.

XVI. Lajos 1792. április 20-án girondi kormányt nevezett ki, és hadat üzent a Habsburg Birodalomnak. Miután vereségek követték egymást, a király szembeszállt a nemzetgyűléssel, leváltotta a girondi kor-mányt, valamint megtagadta a védelmi rendelkezések teljesítését. Először június 20-án szállta meg a párizsi tömeg a Tuilleriákat, de a királyt nem sikerült megfélemlíteni, folytatta politikáját.

A hírek hallatán az emigráció központjában, Koblenzben kiáltványt adtak ki, melyben lerombolással fenyegették meg Párizst, ha a királyt baj éri. Erre a párizsi községtanács vezette tömeg 1792. augusztus 10-én megostromolta a Tuilleriákat, és megdöntötte a monarchiát. A királyt és családját a Temple börtö-nébe zárták.

Lezárás, összegzés Az uralkodó sorsa politikai kérdéssé vált. Mivel a tömeg a király halálát kívánta, a jakobinusok is mel-

léjük álltak, hogy a girondiakkal szemben növeljék befolyásukat. A girondiak végül kénytelen voltak engedni, és Capet Lajost a Konventben halálra ítélték, 1793. január 21-én guillotine-nal kivégezték.

A francia forradalom tehát megszüntette az abszolutizmust, az abszolút monarchiát alkotmányos monar-chia, ill. később köztársasági államforma váltotta fel (1792. szeptember 20). Az abszolutizmus lényege volt, hogy az „Isten kegyelméből” uralkodó király a három hatalmi ág: a törvényhozó, az igazság-szolgáltató, a végrehajtó hatalom egy kézben való egyesítésével teljhatalomra tett szert, és nem felelt tetteiért az alattvalóknak. Az alkotmányos monarchia a hatalmi ágak megosztására épült. Az új állam az egyéni szabadságjogok és a politikai egyenlőség megvalósítása során a népfelség elvét juttatta érvény-re.

A XIX. század főbb eszmeáramlataiAA XIX35. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei segítségével mutassa be a XIX. századi szocializmus eszmerendszerének létrejöttét, legfőbb irányzatait!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés Demográfiai változások: (lásd táblázat adatai)

61

A lakosság számának gyors növekedése egyrészt a több és jobb élelmiszernek, másrészt a higiéniás viszonyok javulásának köszönhető.

A mezőgazdasági gépek megjelenése miatt a városi és falusi lakosság aránya megváltozott: a fal-vakból a városba költöztek (urbanizáció). A városba költözés során az emberek elvesztették hagyo-mányos kultúrájukat, vallásukat, valamint a faluban való élet által nyújtott támogatásokat, ezért általános volt köztük a pauperizálódás (elszegényedés).

A nagyvárosokban az életkörülmények kezdetben nagyon rosszak voltak. A hirtelen lakosságnöve-kedés miatt nem volt elegendő lakóhely, nyomortelepek jöttek létre. Gyárvárosok, új iparvidékek alakultak ki, ahol a környezetszennyezés miatt nagyon egészségtelen volt az élet (légszennyezés, vízszennyezés stb.).

A társadalom átrétegződése az ipari forradalom által érintett országokban: (lásd a forráshoz írtakat) Megváltozott a parasztság és a munkásság aránya. Kialakult a burzsoázia és a proletariátus (munkásosztály). A proletariátus nagy és koncentrált tö-

megként jelent meg, elterjedt a női és gyermekmunka alkalmazása. Megjelent a középosztály, ide tartoztak az önállóan termelő kisparaszti elemek, értelmiség, hivatal-

nokok, középvállalkozók. Alapvetően a polgári értékrend jellemző rájuk. A korabeli társadalmat új társadalomtudományok (közgazdaságtan, szociológia) írták le.

Kifejtés A munkásság érdekeinek védelmére, életkörülményeinek javítására különböző mozgalmak alakultak

ki. A géprombolás az embertelen körülmények között élők természetes és ösztönös reakciója volt, a

riválisnak tekintett gépeket próbálták elpusztítani. Angliában Ned Ludd volt a feltételezett vezetőjük (luddizmus). A kormányok erőteljesen felléptek ellenük: Angliában halálbüntetés, ill. Ausztráliába történő deportálás volt a büntetés, de Franciaországban és Poroszországban is katonai erővel verték le a mozgalmakat.

A parlamenti váltógazdálkodás miatt Angliában a parlamenti pártok közötti verseny biztosította a munkásság szervezkedésének törvényes hátterét (1824), majd megalakulhattak az első szerveze-tek, a szakszervezetek (trade unionok). Ezek kezdetben szakmai jellegű, önsegélyező szervezetek (bérkövetelés, munkaviszonyok, munkaidő kérdése) voltak, majd politikai szerepet is vállaltak, ez-zel létrejött a chartizmus. A chartizmus elnevezése a charter (alkotmányjavaslat) szóból származik, ilyen dokumentumot terjesztettek a parlament elé. A charter 6 pontját lásd a forrásban.

Eredmény a gyáripari törvények elfogadása. Eszerint tilos a női és gyermekmunka a bányákban, korlá-tozták a gyermekek munkaidejét. (Lásd forráshoz írtakat.) Bár már 1802-ben és 1819-ben is születtek ilyen tárgyú törvények, de nem tudták betartatni.

A XIX. század közepére tompultak az ellentétek, s főleg a szakszervezeti színtéren zajlottak a viták a munkaadó és a munkavállaló között. A brit gazdaság dinamikus fejlődése is enyhítette a gondokat, bár nem szüntette meg.

A munkásság ellehetetlenült életkörülményei (alkoholizmus, prostitúció, kábítószer-fogyasztás), ill. a társadalmi robbanás lehetősége sok embert elméleti vizsgálódásra ösztönzött. Kiderült az is, hogy az egyházak (pl. A. Kolping) és magánszemélyek által biztosított segélyezés nem oldja meg a problémá-kat.

Az utópikus szocialisták (Morus Utópia című művéről kapták nevüket), Fourier és Saint-Simon csak teoretikusan próbálta megoldani a problémákat, Owen a gyakorlatban is kipróbálta. Hittek abban, hogy neveléssel lehet megváltoztatni a szemléletet, ezért nevezték őket „ pedagógiai optimistáknak” is.

Az utópiák a fennálló társadalmi rend kritikáját jelentik, teljes egészében nem, de egyes elemeiben meg-valósíthatók, s így reformokra ösztönöztek.

Saint-Simon elméletén erősen érződik a felvilágosodás hatása. Ő úgy tartotta, hogy a bajok forrása a káosz, melynek okai a henyélők, azaz a papság, a feudális járadékaiból élő, dologtalan nemesség. Szerinte a megoldás az iparosok és tudósok együttműködése volna (dolgozó osztály).


62

Fourier a jól szervezett társadalomban és az élvezettel végzett munkában látta a megoldást, falansz-tereket akart létrehozni (lásd Madách: Az ember tragédiája).

Owen angol gyáros volt (New Lanark), a szociális támogatás különböző módozatait alkalmazta (óvoda, iskola, klubok, betegségi, öregségi biztosítás, leállás esetén minimális bér stb.), kísérlete kudarcba fulladt.

Az utópistáknál erőteljesebb fellépést sürgettek a szocialisták, akik a forradalomban látták a társadalom tömegeit érintő problémák megoldását. Nézeteik belső ellentmondását többek között az jelentette, hogy bár gyűlölték a kapitalizmust, ugyanakkor ők is tulajdonosok voltak.

Proudhon szerint a tulajdon lopás. Sok eszméjében az anarchisták előfutárának tekinthető, pl. meg-kérdőjelezte az állam szerepét, elutasította a piacot.

Louis Blanc szerint nemzeti műhelyeket kell létrehozni a munkások szociális kérdéseinek megol-dására, a kiszolgáltatott embereknek választójogot kell adni. 1848-ban meg is kísérlik a munkások által üzemeltetett, állam által támogatott nemzeti műhelyek szervezését, de kudarcot vallott.

Blanqui is egyenlősítő programot akart megvalósítani, ezért többen a kommunizmus előfutárának tekintették.

A szocializmusok közül a legnagyobb hatású a tudományos szocializmus/történelmi materializmus, va-gyis a marxizmus. Képviselője Karl Marx és Friedrich Engels.

A marxizmus forrása a német filozófia (Kant, Hegel), az angol polgári gazdaságtan (Smith) és az utópi-kus szocializmus volt.

A marxisták szerint a történelem osztályharcok története. (Lásd a forráshoz írtakat.) Eduard Bernstein revízió alá vette Marx nézeteit, így jött létre a revizionizmus, amely elveti a forradal-

mat, helyette jogszerű és törvényes eszközökkel, parlamentáris úton akar érvényt szerezni céljainak, létrehozni a demokratikus szocializmust (ill. szociáldemokráciát). (Lásd a forráshoz írtakat.)

A XIX. század második felében formálódott nagyobb hatású szocialista mozgalommá (pl. Bakunyin) az anarchizmus, amelynek célja a szociális igazságtalanságok kiküszöbölése, amihez szükségesnek tartja a magántulajdon eltörlését és az uralomnélküliség (hatalom, állam nélküli rendre való törekvés) megvaló-sítását.

A XIX. század közepén megjelenő keresztényszocialista gondolatokat XIII. Leo pápa Rerum Novarum című (1891) enciklikája összegezte. A szociális törekvéseket Krisztus szociális tanaival összhangban állónak tekintettek. Az egyház a munkásokat, a szegényeket vette védelmébe, az ő érdekeik képvisele-tében lépett fel.

Lezárás, összegzés A szocializmus a születésekor tehát egyfajta válasz volt a nyugat-európai iparosodási folyamatra, amely

kétségkívül nagy társadalmi problémákat szült (pl. tömeges elszegényesedés, gyermekmunka, egyes társadalmi csoportok közötti különbségek hihetetlen mértékű növekedése stb.).

A tulajdonnal nem rendelkezők vagy be sem kerültek a társadalom rendszerébe (pl. munkanélküliek), vagy ha mégis, akkor kénytelenek voltak munkaerejüket rendkívül alacsony áron eladni.

A szocializmusok egyértelműen a magántulajdon, azaz a polgári társadalom ellenében jöttek létre, a ma-gántulajdont szerintük fel kell, hogy váltsa a társadalmi tulajdon, az individualizmust a kollektivizmus, a versenyt a kooperáció és a polgári társadalmat a szocialista társadalom.

A munkásság első nemzetközi szervezete, az I. Internacionálé (Nemzetközi Munkásszövetség) 1864-ben jött létre, s lehetővé tette, hogy a munkásmozgalom valamennyi áramlatának képviselői elfogadhassák a közös elveket. Az I. Internacionáléban a marxizmus domináns szerephez jutott. (A II. Internacionálé 1889-ben, a III. Internacionálé [Komintern] pedig 1919-ben jött létre.)

63

Az ipari forradalom teremtette ellentmondásokAAz ip36. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei alapján mutassa be az ipari forradalom társadalmi és környezeti hatásait (demográfia, városiasodás, életkörülmények, környezet-szennyezés stb.)!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés Ipari forradalomnak azt a folyamatot nevezzük, amikor az emberi erőre, kézimunkára épülő termelő

tevékenységet felváltja a gyárakban, gépekkel végzett tömegtermelés. Ennek a folyamatnak a feltételei Európában Angliában jelentkeztek leghamarabb.

Az 1770-es években intenzíven fejlődött a mezőgazdaság, vetésforgót alkalmaztak, a földeket trágyáz-ták, aminek következtében azonos, vagy csökkenő terület mellett egyre több terméket tudtak előállíta-ni.

A mezőgazdaság fejlődése miatt növekedésnek indult a népesség, ami növekvő keresletet, nagyobb fel-vevőpiacot biztosított, és az visszahatott a termelésre. Ahogy fokozódott a termelékenység, egyre több munkaerő szabadult fel a fejlődésnek indult ipar számára.

Az ipari forradalom alapvető feltétele tehát a mezőgazdasági termelés átalakulása, aminek következ-tében kevesebb munkás egyre több városi lakos (pl. bérmunkások) eltartására volt képes. A lakosság számának a növekedésének azonban nemcsak a nagyvárosokba költözés a következménye, hanem az új egzisztencia megteremtésének reményével elinduló kivándorlók, a gyarmati országokban való letelepe-dők számának az emelkedése is.

Kifejtés Demográfiai változások (lásd még a táblázathoz írtakat)

A lakosság számának gyors növekedése egyrészt a több és jobb élelmiszernek, másrészt az egész-ségügyi viszonyok javulásának és az orvostudomány új felismeréseinek köszönhető.

A mezőgazdasági gépek megjelenése miatt a városi és falusi lakosság aránya megváltozott: a fal-vakból a városba költöztek (urbanizáció). A városba költözés során az emberek elvesztették a ha-gyományos kultúrájukat, vallásukat, valamint a faluban való élet által nyújtott támogatásokat, ezért általános volt köztük a pauperizálódás (elszegényedés).

A társadalom átrétegződése (Lásd még az ábrához írtakat!) Megváltozott a parasztság és a munkásság aránya. A kialakult munkaerő-felesleg először olcsóbb munkaerőhöz, majd munkanélküliséghez vezetett. Kialakult a burzsoázia és a proletariátus (munkásosztály). A proletariátus nagy és koncentrált tö-

megként jelent meg, elterjedt a női és gyermekmunka alkalmazása. Megjelent a középosztály, ide tartoztak az önállóan termelő gazdálkodók, értelmiség, hivatalnokok,

középvállalkozók. Alapvetően a polgári értékrend jellemző rájuk. A gőzgépek megjelenésével gazdaságossá vált a nagyobb üzemek, azaz a gyárak létrehozása, amelyek

egy területen koncentrálták a gépeket. A tömegtermelés miatt egyrészt a gyárak egyre több embert fog-lalkoztattak, másrészt viszont fontos szemponttá vált a termelés folyamatosságának biztosítása, hiszen a gépek leállítása és újraindítása költséges és időigényes folyamat volt.

A gépek kiszolgálása érdekében tehát fontossá vált a tervezés, anyagbeszerzés, a gyártáselőkészítés, a raktározás és értékesítés, így ezekre a munkafolyamatokra is hozzáértő munkaerőt kellett kiképezni.


64

Ehhez a jelenséghez kapcsolódik a munkásság kettéválása: a kétkezi munkát végző kékgalléros és a szervező, tervező munkát végző munkás elitnek, a fehérgalléros munkásoknak a megjelenése.

Az ipari forradalomnak köszönhetően Anglia lett a „világ műhelye”, ahol óriási iparvidékek alakultak ki, ipari nagyvárosok létesültek (Liverpool, Manchester), gyorsan fejlődött a vasúthálózat. De Anglia a világkereskedelem és a bankélet, a tőzsde központja is a XIX. században (lásd a forráshoz írtakat).

A nagyvárosokban az életkörülmények kezdetben nagyon rosszak voltak. A hirtelen lakosságnövekedés miatt nem volt elegendő lakóhely, nyomortelepek jöttek létre. Új iparnegyedek alakultak ki, ahol a kör-nyezetszennyezés miatt nagyon egészségtelen volt az élet (légszennyezés, vízszennyezés stb.). (Lásd a forrásokhoz írtakat!)

A munkásság kiszolgáltatott helyzetben volt, a munka feltételei a munkaadótól függtek, a XIX. század első harmadában nem voltak törvények, amelyek a munkások jogait védték volna.

A nagy ipari és bányavárosok mellett kezdődött meg a természet károsítása is. A talaj, a légkör és a vizek szennyezése miatt felborult az addigi biológiai egyensúly. A szennyvíz belekerült a folyókba, tavakba és ez tönkretette az ott élő növény- és állatvilágot, majd a táplálékláncon keresztül kihatott más fajokra is.

A természeti kincsek kitermelése (felszíni bányászat) átformálta a környezetet, és a gyárakat a bányák közelébe építették. Drasztikusan csökkent a zöld terület, mert növekedtek a települések. Az ipar számá-ra rengeteg faanyagot kellett biztosítani, ezért pusztultak az erdők. Ahol az erdőket kiirtották, ott lett legerősebb a talajerózió, mert nem volt, ami megfogja a talajt, és a csapadék is könnyen le tudta mosni a termőréteget.

Lezárás, összegzés Az ipari forradalom kibontakozása és továbbfejlődése miatt a városok a XIX. század második felében

átalakultak. A városszerkezet átalakulásával kiépültek a lakónegyedek, azaz az egyes társadalmi rétegek lakóhelyük szerint elkülönültek (munkásnegyed, kertváros, city stb.)

A városi lét alapvetően alakította át az emberek értékrendjét, fogyasztói szokásait. A pénz, a meggaz-dagodás utáni hajsza, a sebesség, az információ hajszolása csapdahelyzetet is teremtett: az ember vélt, ill. valós szükségletei rabjává lett, ám eközben elveszítette az egyéniségét, egyediségét és beleolvadt az átlagosba. A fejlődés szétbomlasztotta a régi közösségeket, a nagyvárosokban viszont magányosnak érezte magát az ember. A művelődés széles körben terjedt (az analfabetizmus minimálisra csökken az ipari társadalmakban), mivel azonban ez egyet jelent a tömegkultúra megerősödésével, az elit kifino-mult kultúrája visszaszorult.

Az ipari forradalom második szakaszában zajló változások jelentős részben a XIX. század első felében elindult folyamatok folytatásai. A környezetszennyezés a korábbinál is nagyobb mértéket öltött, hiszen a vegyipar kialakulásával és elterjedésével a műtrágyák, a rovarirtó szerek, az ipari hulladékok a korábbi-aknál is jobban károsították a természeti környezetet. A légkör szennyezése is tovább folyt, a különböző ipari eljárások (vegyipar, fémipar) a korábbiaknál is nagyobb veszélyt, akár mérgezést is jelenthettek.

Az ipari forradalom legjelentősebb területei és néhány találmányaAAz ip37. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei alapján mutassa be a gépesítés jelentőségét az ipari forradalom első szakasza idején!

65

FELELETVÁZLAT

Bevezetés Az árforradalom következtében kibontakozott a tőkés ipar és mezőgazdaság, ami az új üzemformák és

szervezési eljárások elterjedését, a munkások számának növelését vonta maga után. Alapvető technikai-technológiai változások azonban a XVIII. század közepéig nem mentek végbe.

Az 1780-as években ugrásszerű átalakulás következett be. Ez az ipari forradalom kezdete, melynek az első/klasszikus szakasza az 1780-1860-as évekre tehető. Ezt az első szakaszt a gőzgépek, textilipar, ko-hászat, textilipar gépesítése, a szénből gőzenergia előállítása jellemzi, az 1860 és 1918 közötti második szakaszt pedig a nehézipar, az acélgyártás, a vegyipar, az elektromosság megjelenése, megerősödése.

Mindez a gazdasági fejlődés Angliából indult a XVIII. században: a manufaktúraipart felváltotta a gépe-ket alkalmazó gyár, segítette az átalakulást az előnyös földrajzi fekvés, az olcsó, tengeri szállítási lehető-séget biztosító hosszú tengerpart, a jó kikötők. Elengedhetetlen volt a sok energiaforrás és a gyarmatok jelentette biztos piac. Mindez hosszú és tartós fejlődéshez vezetett.

Kifejtés A fejlődés alapja tehát a fejlett angol mezőgazdaság, ahol a XVI. századtól nőtt a termelékenység, a

mezőgazdaság egyre belterjesebbé vált, elterjedt a trágyázás, talajjavítás, vetésforgó, istállózó állattar-tás, csatornázás, új eszközök (jobb ekék, aratógép), fajnemesítés. Mindez hatékonyabb működést tett lehetővé.

A beruházások megkövetelték a közös földek tagosítását. Új lendületet adott a bekerítéseknek, hogy az angol mezőgazdaságban felhalmozódott tőke lehetővé tette az iparvállalkozások megkezdését. A gépesí-tés miatt egyrészt egyre kevesebb parasztra volt szükség, emiatt a vidéki népesség a városokba áramlott. Másrészt viszont nagy volt a nyersanyagszükséglet (gyapjú), ami fellendítette a juhtenyésztést.

Az ipari fejlődés először a textiliparban jelentkezett, hiszen a gyarmatokkal folytatott kereskedelem legfőbb iparcikke a textília, így a növekvő piacon viszonylag kis tőkebefektetéssel, óriási piacon, olcsó nyersanyaggal hatalmas hasznot lehetett produkálni.

A textilipari találmányok egyszerű mechanikus szerkezetek voltak, amelyek a munkát gyorsították (a minőséget azonban kezdetben nem javították), pl. John Kay-féle repülő vetélővel gyorsabban és egyszerűbben lehetett szőni, ám ez ún. „fonaléhség”-et vont maga után. Ezt felismerve fejlesztette ki Hargreaves fonógépét („fonó Jenny”). Innentől a két ágazat egymást húzva fejlődött.

A találmányok átalakították az energiafelhasználást is. Az első gépeket emberi és állati erővel, vízi és szélenergiával működtették (lehetővé tették a vízi energia által keltett forgómozgás felhasználását), majd ezt felváltotta a gőzgép.

A textiliparban egészen kevés hitellel hatalmas jövedelemre lehetett szert tenni, az iparág a paraszti kiegészítő háziiparból a tőke révén bérmunkásokat foglalkoztató gyáriparrá fejlődött.

A változások következtében az angol gyapjúfonal előállításának ára a felére, majd még tovább csökkent, majd a gyapjú mellett egyre inkább tért hódított a gyarmati ültetvényekről (Észak-Amerika, India) beho-zott gyapotból készült pamut.

A gőzgép elterjedését segítette az, hogy a felszín közeli bányák kimerültek, a mélyben lévőkből pedig folyamatosan szivattyúzni kellett a vizet, de erre az állati vagy vízenergia által hajtott gépek nem voltak képesek. A Thomas Savery által tervezett első gőzgépek alkalmasak voltak a szivattyúk hajtására, de a kitermelt szén jó részét ezek el is emésztették.

James Watt termelékenyebb gőzgépet épített, amely már tengely hajtására is alkalmas volt, így széle-sebb körben fel lehetett használni (fonó-és szövőgépek, fúrók, esztergák meghajtása).

Az iparral együtt fejlődött az infrastruktúra is. A gazdasági fejlődés egyik alapvető feltétele a gyors, olcsó és nagy tömegű áru szállítására alkalmas közlekedési hálózat kialakítása volt (csatornázás, fo-lyamszabályozás, vasút, gőzhajózás).

A gépesítés következtében az angol vasfelhasználás a XIX. század közepéig megháromszorozódott (gőzgép és a vasút), s emiatt jelentős vasbehozatalra (svéd, orosz) szorultak. A széntermelés viszont ötszörösére emelkedett.


66

A gyors ütemű vasútépítés tehát nagyon megnövelte a szén és vas iránti igényt, a mozdonyok, sínek nagyipari előállítása, a gépgyártás viszont a szerszámipart is forradalmasította. Egységes nemzeti piac jött létre.

Megjelentek a szerszámgépek, pl. Maudslay esztergája, mellyel a vasat is meg lehetett művelni. A fej-lődés kikényszerítette a szabványosítást, az egységes csavarok pl. biztosították az alkatrészek könnyebb cseréjét, az azonos fesztávok pedig a vonatközlekedés gyorsaságát és hatékonyságát stb.

A gazdaság élénkülése lehetővé tette és meg is kívánta az optikai távírórendszer kiépítését. Az egymás-tól látótávolságra kiépített állomások kezdetben fényjelekkel kommunikáltak, az elektromosságról nyert egyre alaposabb ismeretek azonban lehetővé tették, hogy a fényjeleket elektromos jelzésekkel helyette-sítsék. Morse találmánya, a távíró gyorsan terjedt, kiépült az USA és Anglia közötti összeköttetés is.

Lezárás, összegzés Az ipari forradalom következtében kialakuló nagyvárosokban az életkörülmények kezdetben nagyon

rosszak voltak. A hirtelen lakosságnövekedés miatt nem volt elegendő lakóhely, nyomortelepek jöttek létre. Új iparvidékek alakultak ki, ahol a környezetszennyezés miatt nagyon egészségtelen volt az élet (légszennyezés, vízszennyezés stb.). (Lásd a forrásokhoz írtakat!)

A munkásság kiszolgáltatott helyzetben volt, a munka feltételei a munkaadótól függtek, a XIX. század első harmadában nem voltak törvények, amelyek a munkások jogait védték volna.

A megváltozott városi életmódhoz hozzátartozott a gázvilágítás, a járda és a kövezett út. Kezdett kiépül-ni a csatorna- és vízhálózat.

Az iparosodás következtében bekövetkező urbanizáció alapvetően átalakította a társadalom szerkezetét, értékrendjét és fogyasztói szokásait. (Lásd a Goethe- és Heine-idézethez írtakat.)

Az ipari forradalom következtében tehát megindult az európai gazdaság önfenntartó növekedése, lehe-tővé vált az anyagi javak és szolgáltatások gyors megsokszorozása.

A XVIII. századi gazdasági fellendülés általános modernizációs folyamatot indított el. Kibontakozott az ipar, a mezőgazdaság, az infrastruktúra, a városok forradalma, megváltozott a társadalomszerkezet, megsokszorozódott a népesség. Mindez jelentős hatással volt a tudományok és művészetek fejlődésére is. Az ipari forradalom még ma is tart.

A balkáni konfliktusok okaiAA ba38. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei segítségével mutassa be a XIX. századi balkáni konflik-tusok okait és hatásukat a nagyhatalmi politikára!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A XIX. században a keleti kérdés lényege nem változott.

A Török Birodalom hanyatlása hatalmi vákuumot hozott létre, amit két ország kívánt betölteni: az Osztrák–Magyar Monarchia (OMM) és Oroszország; Nagy-Britannia viszont meg kívánta őrizni a török államot, így biztosítva saját befolyását a térségben.

A másik problémát az jelentette, hogy önálló balkáni nemzetállamokat kívántak létrehozni az itt élő népek. Ezt a nagyhatalmak valamelyest támogatták, bár ezekre a folyamatokra csak korlátozottan tudtak befolyást gyakorolni.

67

A térséget korábban is a meghatározó nagyhatalmak uralták (Nagy-Britannia, Franciaország, Orosz-ország, Habsburg Birodalom), de ezek köre részben bővült, részben némileg átalakult a XIX. század második felében: létrejött az egységes Németország, a Habsburg Birodalomból pedig dualista berendez-kedésű Osztrák–Magyar Monarchia lett.

1873-ban létrejött Németország, Oroszország és az OMM között az ún. három császár szövetsége. Bis-marck ezzel a lépéssel megakadályozta a német egység ellenfeleinek (Franciaországnak, Oroszország-nak és a Habsburg Birodalomnak, ill. OMM-nek) egy táborba kerülését, és elszigetelte a franciákat.

A szövetség gyenge pontja azonban a Balkán, ahol az osztrákok nem érezték biztonságban magukat az orosz terjeszkedés miatt. (Bár a németek és az oroszok közt nem volt se európai, se gyarmati ellentét, de Németország inkább az OMM-t támogatta ebben a kérdésben.)

Kifejtés Az Oszmán Birodalom meggyengülésével keletkező hatalmi űrbe az Orosz Birodalom akart a legerőtel-

jesebben behatolni. A tengeri hatalmak, legfőképp Nagy-Britannia azonban ezt megakadályozta, mert: a gyarmati és kereskedelmi pozícióit féltette, hiszen számára igen kedvezőtlen fordulat lenne, ha a

tengerszorosok orosz ellenőrzés alá kerülnének; az európai egyensúlyt fenn kívánta tartani.

Nagy-Britannia elsősorban Ausztriára (ill. az OMM-re) támaszkodott, hiszen ez az állam is fenyegetve érezte magát az oroszoktól.

A balkáni népek szerepe jelentősen megváltozott a XIX. század folyamán, erejük megnőtt. Az 1821 és 1829 között zajló háború eredményeképp a törököktől függetlenné vált Görögország. Szerbia először 1817-ben választott saját fejedelmet (Obrenović-dinasztia), a törökök 1820-tól elismerték autonóm fe-jedelemségként. A török csapatokat 1862-ben kivonták a helyőrségekből, ezzel Szerbia teljesen önálló lett. 1859-ben került sor Havasalföld és Moldva függetlenedésére, 1862-ben jött létre a Cuza fejedelem vezette egységes Románia.

A balkáni államok befolyása a század folyamán nő, ami egyrészt a lassú, de folyamatos gazdasági fejlő-désnek, részben a nacionalizmus térhódításának és a független államok létrejöttének köszönhető.

A konfliktusok és a politikai fordulatok ellenére a Balkán társadalmi-etnikai összetétele nem változott. A korábban török uralom alatt élők szinte csak parasztok voltak, míg a földesurak csak törökök lehettek (ez utóbbi alól kivétel Románia, ahol a birtokosok is románok, bojároknak nevezték őket).

Az etnikumok keverten helyezkedtek el, emiatt minden nép igényt tartott a félsziget jelentős részére, függetlenül attól, hogy milyen számban lakott az egyes területeken.

Az újonnan létrejövő államok a gazdasági és társadalmi problémák miatt válságba kerültek, valamint a nagyhatalmi befolyás is hátráltatta a gyorsabb modernizációt. A balkáni államok elsősorban egymás rovására próbáltak terjeszkedni, azaz az expanzív külpolitikával kívánták feledtetni a belső gondokat.

Oroszország a krími háború (1853-1856) után diplomáciailag elszigetelődött, ezért először a francia, majd a porosz együttműködés felé nyitott. S bár támogatta a német egység létrejöttét, a francia kapcso-latokat sem számolta fel, s ez az oka részben a három császár szövetsége (1873) felbomlásának.

Az 1870-es években a Balkánon kiéleződött a helyzet. A kívülről, elsősorban Oroszország által egyre inkább támogatott keresztény lakosság gyakran összetűzésbe került a török hatóságokkal, ill. a Balká-non élő, jelentős számú törökkel. Először Boszniában tört ki felkelés a magas adók miatt (1875), majd Bulgária lázadt fel (1876). Szerbia hadba lépett a török ellen, de teljes vereséget szenvedett a kölcsönös kegyetlenséggel folyó háborúban.

A török szultán (II. Abdulhamid) megpróbálta megakadályozni a válság kiszélesedését, ezért Konstan-tinápolyban nemzetközi konferenciát hívott össze. Mivel azonban visszautasította Bosznia és Bulgária autonómiáját, ezzel ürügyet szolgáltatott az orosz beavatkozásra.

Az oroszok a hadüzenet előtt, 1877-ben titkos szerződést kötöttek az OMM-val (budapesti egyez-mény):

a Monarchia semleges marad, ha Oroszország csak Besszarábia déli részét kapja meg; ugyanakkor a Monarchia megszállhatja (okkupálhatja) Bosznia-Hercegovinát.


68

A török seregek nem várt ellenállást fejtettek ki (pl. a Sipka-szorosban), az orosz túlerő miatt mégis rö-videsen összeroppantak, így az orosz seregek Isztambulhoz közeledtek. A szultán San Stefanónál békét kötött az oroszokkal, így próbálván megakadályozni, hogy az oroszok elfoglalják és esetleg lerombolják a török fővárost.

A San Stefanó-i békében a szultán lemondott minden európai területről (a főváros kivételével), valamint beleegyezett abba, hogy a megszerzett területeken létrejöjjön egy orosz befolyás alatt álló ország, Nagy-Bulgária. Ez a lépés azonban súlyosan sértette a többi nagyhatalom (elsősorban Nagy-Britannia és az OMM) érdekeit.

Mivel az orosz győzelem a nagyhatalmi egyensúly felborulásával fenyegetett, ezért nagyhatalmi nyo-másra (pl.: a brit flotta befutott a Boszporuszba) Oroszország elfogadta, hogy a rendezésről nemzetközi kongresszus döntsön.

A berlini kongresszuson (1878) a következő döntések születtek: Németország, Oroszország, Anglia és az OMM képviselői elismerték diplomáciai szinten Szerbia,

Románia és Montenegró függetlenségét, de nem jött létre Nagy-Bulgária. (Majd csak 1886-ban, egy Szerbiával vívott háború után egyesülhetett Kelet-Ruméliával.)

A törökök jelentős balkáni területek urai maradtak, de orosz kézre került Besszarábia, a Monarchia pedig okkupálta Bosznia-Hercegovinát. Az OMM és Oroszország viszonya viszont elhidegült.

A Monarchiát nem újabb délszláv tartományok megszerzése vezette Bosznia elfoglalásakor, hanem megakadályozták, hogy Bosznia szerb kézbe kerüljön, mert ez a Monarchia területét veszélyeztető szerb irredentizmust erősítette volna. (Boszniát szerbek, horvátok, bosnyákok lakták.)

Lezárás, összegzés A berlini kongresszus után Oroszország eltávolodott Németországtól és az OMM-tól. A balkáni államok határait nagyhatalmi stratégiai szempontok szerint, s nem etnikai elvek alapján hatá-

rozták meg, ami előrevetítette a rövid időn belül kialakuló, orvosolhatatlannak látszó etnikai problémá-kat.

Nyilvánvalóvá vált, hogy a balkáni „lőporos hordó” „kanócát” a nagyhatalmak tartják kezükben (1912-13), s nemzetközi konfliktus csak a nagyhatalmak szembenállásakor törhetett ki a folyamatos balkáni etnikai villongásokból.

Németország nagyhatalommá válásaNNém39. tétel:

FELADAT:

A források és saját ismeretei segítségével mutassa be Németország nagyhata-lommá válásának folyamatát!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés Az 1648-as vesztfáliai béke után a Német-római Császárság széttagolódott, több mint 300 kisebb-na-

gyobb fejedelemség laza szövetségéből állt, amelyek sorsa a szomszédos államoktól függött. Napóleon 1806-ban megszüntette a Császárságot, s ezt az 1814-15-ös bécsi kongresszus sem állította vissza.

1815-ben létrejött Ausztria és Poroszország vezetésével a Német Szövetség (Bund), amely 35 állam és 4 szabad város laza szövetsége volt. A széttagoltság tehát csökkent, de nem szűnt meg. A tagállamokat

69

vámhatárok választották el egymástól, nem volt közös pénzrendszer, központi kormányzat. A szövetség élén az osztrák császár állt.

1834-ben porosz vezetéssel létrejött a Német Vámszövetség, ami egységes piacot biztosított a német ipar számára. Ausztria azonban kimaradt a szövetségből, elszigetelődött gazdaságilag, és ez később Poroszország számára előnyt jelentett.

Az 1840-es években megerősödtek a liberális mozgalmak, a polgárság egyre ellenzékibbé vált. A Német Szövetség minden tagállamában nőtt a forradalmi elégedetlenség. 1848 forradalmai ugyan elbuktak a német területeken, de a helyi kormányok sorra kiiktatták a fejlődést akadályozó feudális korlátozáso-kat.

1848 tavaszán sorra törtek ki a forradalmak a német területeken, s 1848 májusában összeült a német nemzetgyűlés Majna-Frankfurtban, amelynek legfontosabb feladata az egységes Németország megte-remtése volt. A német egység megteremtésére két út kínálkozott, a nagy és a kis német egység.

A nagy német egységet Ausztria hozta volna létre, amely magában foglalta volna a Habsburgok nem né-met országait is, és a német területek számára csak laza föderációt jelentett volna. A kis német egységet a poroszok akarták megvalósítani a Habsburg tartományok mellőzésével, protestáns nemzetállamként.

Kifejtés Az 1830-as évek közepétől Poroszországban és az észak-német területeken megkezdődött az ipari for-

radalom, amely folytatódott az 1850-es években. (Lásd táblázatokhoz írtakat.) A gazdasági fejlődést elősegítő tényezők:

Világszínvonalú iparvállalatok, részvénytársaságok jöttek létre (pl. a Siemens-gyár, amely 1866-ban megépíti az Európa és Amerika közötti első távközlési kábelt).

A Ruhr-vidék és Szilézia kőszéntelepei biztosították a modern nehézipar nyersanyagszükségletét. A Vámszövetség (Zollverein), melynek több német állam is tagja, így állandó és biztos piacot jelen-

tett a termékeknek. A gazdasági növekedés hatására bővült és egységesült a német területek piaca, de a további fejlődés

megkövetelte a politikai egység létrehozását. A XVIII. század óta két hatalom vetélkedett a Németország feletti uralom megszerzéséért: Ausztria és

Poroszország. 1848 előtt inkább Ausztria, 1848 után azonban egyre inkább Poroszország lett az erősebb, a meghatározó.

Ausztria megpróbálta ugyan ismét megszilárdítani egykori helyzetét, de ezt akadályozta egyrészt, hogy 1848-ban a forradalmak hatására majdnem szétesett, és a magyar kérdés a későbbiekben is korlátozta külpolitikáját. Másrészt fejlődött ugyan a gazdasága, ám sokkal kevésbé, mint a német területeké.

A Habsburgok helyzetét nehezítette az is, hogy soknemzetiségű birodalmuk élén nem képesek nemzeti dinasztiaként fellépni, míg a porosz királyi család, a Hohenzollern igen.

Ausztria itáliai veresége után (1859) növekedett a kis német (Ausztria nélküli) egység híveinek száma, és csökkent a nagy német (Ausztriával együttes) egység támogatottsága.

Porosz részről akkor következik be fordulat, amikor I. Vilmos porosz király Otto von Bismarckot nevezi ki kancellárrá 1862 szeptemberében. A „vaskancellár” célja a porosz vezetésű kis német egység létreho-zása, s ennek érdekében a parlament megkerülésével bevezette a hadseregreformot (modern fegyverek, általános hadkötelezettség). Poroszország katonai ereje a többszörösére nőtt.

1864-ben tört ki a Schleswig-Holstein körüli háború, amelyben Poroszország és Ausztria szövetséget kötöttek Dánia ellen. Schleswig végül porosz, Holstein osztrák igazgatás alá kerül, de a két tartomány így folyamatos konfliktusforrást jelent, ami háborúhoz vezetett Poroszország és Ausztria közt.

A Bismarck vezette Poroszország jóval kedvezőbb helyzetben vágott neki a háborúnak. Egyrészt az angolok az európai egyensúly érdekében fontosnak tartottak egy erős német államot, de 1848-ban és 1859-ben bebizonyosodott, hogy Ausztria önmagában nem az. Másrészt pedig Ausztria és Oroszország szövetsége felbomlott a krími háború során, Bismarck viszont az 1863-as lengyel felkelés során tanúsí-tott oroszbarát politikájával a cár támogatására tett szert.


70

Bismarck III. Napóleont is megpróbálta szövetségesnek megnyerni. Azt ígérte, hogy csak az északnémet területek egységéről van szó, és cserében Rajna menti területeket ígért Franciaországnak. A kancellár ezenkívül kihasználta az 1849-es magyar emigrációt és az olasz egységtörekvéseket Ausztria ellen.

1866-ban megkötötték a porosz-olasz szövetséget, az olasz szövetségesek azonban gyors vereséget szenvedtek, és a német államok nagy része is Bismarck politikája ellen fordult. Ezért a poroszoknak először le kellett győzniük a Habsburgok német szövetségeseit, majd Königgrätznél egy nap alatt meg-semmisítették az osztrák főerőket.

A háborút a prágai béke zárta le (1866), amelynek értelmében Velence csatlakozhatott Olaszországhoz, Poroszország pedig létrehozta az Északnémet Szövetséget. Az enyhe feltételek nem késztették visszavá-gásra Ausztriát, ami később, a porosz-francia háború során alapvető fontossággal bír majd.

Bismarck azonban teljes Németországot akart, ezért kiprovokálta a porosz-francia háborút, mert a délnémet államokat csak így tudja megszerezni. 1870. szeptember 2-án Sedannál a porosz seregek meg-verték a franciákat, III. Napóleon is fogságba esett, 2 nap múlva pedig az új francia kormány elfogadta a német fegyverszüneti ajánlatot.

Bismarck célja most már nem csak az egység, hanem Elzász-Lotaringia elszakítása és egy csillagászati összegű hadisarc megszerzése (ötmilliárd frank). 1871. január 18-án a versailles-i kastély tükörtermében kikiáltották a Német Császárságot, a császár pedig a mindenkori porosz király lett.

A Német Császárság szövetségi állam volt, ahol a parlamentbe általános szavazati jog alapján kerül-nek be a képviselők. A kormány azonban nem a törvényhozásnak, hanem az uralkodónak felelős, sőt a császár parlamenti kontroll nélkül is dönthetett – s így a hadseregre építve erős, központosításra is lehetőséget adó hatalmat építhetett ki. A tartományi önállóság problémája azonban továbbra is fennállt, az eltérő szokások, jogrend akadályozta az egységes kormányzást, így konfliktusokhoz vezetett.

Bismarck külpolitikai törekvéseit a szövetségkötés szándéka határozta meg. 1871 után Bismarck, a „vaskancellár” célja a status quo megerősítése, Franciaország elszigetelése volt. Tartott attól, hogy Né-metország ellen a francia diplomácia megszervez egy francia-orosz-osztrák szövetséget, ezért 1873-ban létrejött a német-orosz-osztrák császár szövetsége.

A szövetség azonban ingatag lábakon állt, mert a Monarchia és Oroszország között a balkáni kérdések-ben komoly érdekellentét alakult ki. Az orosz előretörést sem Anglia, sem a Monarchia nem tűrhette, ezért a nagyhatalmak Oroszországot tárgyalóasztalhoz ültették (berlini kongresszus, 1878).

A berlini kongresszuson megvalósuló német-osztrák-magyar együttműködést Bismarck és Andrássy Gyula szorosabbra vonta, ezért 1879-ben megkötötték a kettős szövetséget. A szövetség elsősorban a Monarchia számára volt kedvező, hiszen orosz támadás esetén német támogatást biztosított.

Lezárás, összegzés Az 1888-ban trónra lépő II. Vilmos császár menesztette Bismarckot, s ezzel megkezdődött az agresszív

német külpolitika időszaka. Németország az 1890-es évektől új külpolitikába kezdett. A szövetségekre épülő ún. „Európa politikát” a gyarmati terjeszkedés váltotta fel.

Németország a világ második (az USA után), Európában vezető ipari nagyhatalma lett az ipari forrada-lom második szakaszában. (Elzász-Lotaringia nagy vasérctelepei és az óriási hadisarc felgyorsította a folyamatot.)

A német gazdasági és politikai érdekek megvalósulását szolgálta volna a világ újrafelosztása és/vagy a németek totális európai hegemóniája, ám ezek a törekvések kivívták Anglia ellenkezését.

71

Az USA kialakulása és nagyhatalommá válásaAAz U40. tétel:

FELADAT:

A források és saját ismeretei segítségével mutassa be az észak-amerikai gyar-matok függetlenné válásának folyamatát!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés Észak-Amerika gyarmatosítása a XVI. században kezdődött avval, hogy a spanyolok dél felől érkezve

elfoglalták Floridát, majd a Sziklás-hegységet. A franciák a Kínába vezető észak-nyugati átjárót keres-ték, de a Szent Lőrinc-folyót fedezték fel, így jöttek létre a hugenotta telepek a part mentén.

Az angolok a Hudson-öböl és az atlanti partok felől érkeztek, az első telepek azonban csak a XVII. században jöttek létre Virginiában (1607). A puritán csoportok érkezése jelentős változást hozott (pl. Mayflower, 1620). Őket már tőkés vállalkozók szállították pénzért, s ennek fejében 4-7 évre átmenetileg rabszolgaként éltek és dolgoztak.

A puritánok magukkal hozták az önigazgatás gyakorlatát, s az angol közigazgatás hiányában maguk ala-kították kormányzati rendszerüket. A király a gyarmati tanács segítségével kormányozta a gyarmatokat, de mindet külön-külön, egymástól függetlenül.

A telepesek szükségszerűen kapcsolatba kerültek a területen élő indián törzsekkel, akikkel részben ke-reskedtek (pl. indián prémekért cserében fehér fegyverek, szerszámok), de az újabb telepesek érkezé-sével a területekért harc tört ki. A behurcolt betegségek és a harcok következtében az indiánok jelentős része meghalt.

Kifejtés A települések a XVII. század végén gyarmatokká egyesültek. A gyarmatok a kedvező természeti fel-

tételek miatt gyorsan fejlődtek a XVII-XVIII. században. Az északi gyarmatok iparral is foglalkoztak: kiépültek a malmok, húzóágazat lett a hajóépítés, halászat, kereskedelem (pl. cukor, rum). Ennek a térségnek a központja Boston.

A középső gyarmatokon elsősorban a farmergazdálkodás és az ehhez kapcsolódó kézműipar erősödött meg. Ennek a térségnek a központja New York. A déli gyarmatokon rabszolgatartó ültetvények voltak, ahol indigót, dohányt, cukornádat, gyapotot termesztettek. Ezeket az árukat elsősorban Európába szállí-tották, így ezek a területek szorosabban kötődtek az angol gazdasághoz is.

Önálló törvényhozó testületeket alakítottak (az adózók, majd minden férfi szavazhatott). Mivel farmo-kat alapítottak a szabaddá váló területeken, ezért elégedetlenség esetén nyugatabbra vándoroltak, ami nem volt érdeke a kormányzatnak az adózók elvesztése miatt. Így az angol gyarmati kormányzat célja a lakosság megtartása lett, amiért hajlandók voltak engedményeket tenni a politikai jogok, a szabad földfoglalás és a vallásszabadság terén.

A hétéves háborúig a gyarmatok jó viszonyt alakítottak ki az anyaországgal, a gazdasági együttműködés mindkét fél számára előnyösen működött. Ebben az együttműködésben a hétéves háború hoz változást. A háború végére Franciaország gyakorlatilag kiszorult a kontinensről, Anglia azonban nagyon eladóso-dott a nagy költségek miatt.

Tovább növelte az angol terheket a térség védelmének és igazgatásának megszervezése, s ezeket a költ-ségeket a gyarmatokkal kívánták megfizettetni (adóemelés), és a gyarmati önigazgatást vissza akarták szorítani.

A gyarmatok gazdasági megerősödése miatt Anglia azt gondolta, hogy konkurenciát jelenthetnek szá-mára, így megpróbálta akadályozni a fejlődésüket. Az északi árukkal szembeni angol védővámok be-


72

vezetése és az amerikai kereskedők kitiltása a Brit Birodalom piacairól komoly sérelmet jelentett a gyarmatokon.

A gyarmatok elleni újabb szankciók (lásd táblázatos kronológia) polgári engedetlenségi mozgalmakhoz vezettek: pl. adót nem fizettek, csempésztek, bojkottáltak. Kimondták, hogy csak akkor fizetnek adót, ha azt saját törvényhozóik vetik ki rájuk, azaz képviseleti jogot követeltek.

Az angol áruk bojkottja miatt az angol gazdasági bevételek visszaestek, ezért brit üzleti körök követelé-sére enyhítette az angol kormányzat a megszorításokat, de képviseleti jogot továbbra sem adtak.

Az engedmények azonban átmenetiek voltak, újra emelték az adókat és a vámokat, az amerikaiak meg-támadták a vámtiszteket, az angol katonákat („bostoni mészárlás”). A teavám kivételével végül minden korlátozó intézkedést eltöröltek, a teára azonban a Kelet-indiai Társaság monopóliumot kapott. Az ame-rikaiak meghirdették a tea bojkottját, és 1773-ban az ún. bostoni teadélutánon a tengerbe borították a hajók rakományát.

A britek erre blokád alá vették Bostont, és korlátozták a helyi igazgatás jogkörét, szigorították a nyugat-ra költözés tilalmát. Az angol megtorlások miatt a gyarmatok 1774-ben összehívták az első Kontinentá-lis Kongresszust, és kinyilvánították a kényszerítő intézkedések törvénytelenségét.

Az első fegyveres akcióra Lexingtonnál került sor (1775). Mivel III. György király a gyarmatok teljes behódolását akarta, amire a gyarmatok nem voltak hajlandók, ezért a háború véglegessé vált.

1776. július 4-én a Kongresszus elfogadta a Thomas Jeffersonék által megfogalmazott Függetlenségi Nyilatkozatot. (Lásd a forráshoz írtakat.)

A kezdeti brit győzelmek után az amerikaiak kerülték a frontális ütközeteket, helyette az indián szétszórt alakzatot alkalmazták a brit erők felmorzsolására. Az 1777-es saratogai amerikai győzelem után Anglia ellenfelei (Spanyolország, Hollandia, Franciaország) szövetséget kötöttek a gyarmatokkal. 1781-ben Yorktownnál az amerikaiak döntő győzelmet arattak.

Az 1783-ban Versailles-ban megkötött békében az angolok elismerték a gyarmatok függetlenségét. A független ország első államfője a hadsereg vezetője, George Washington lett.

Lezárás, összegzés Az új állam szövetségi köztársaság lett, azaz az egyes tagállamok belső önkormányzattal rendelkeztek.

Az USA alkotmánya a legrégibb, ma is érvényes alaptörvény. A rabszolgatartást azonban az 1787-es alkotmányban sem törölték el, nehogy a déli államok elszakadjanak (északon tőkés, délen rabszolgatartó társadalom jött létre). Ez a fő ellentét észak és dél között, ami majd a polgárháborúhoz vezet.

Számos európai uralkodó – főleg a francia (XVI. Lajos), de a spanyol és a holland is – fegyveresen tá-mogatta a királyukat zsarnoknak nyilvánító, fellázadt gyarmatokat. Anglia meggyengítésének lehetősé-gét ugyanis nem akarták elszalasztani, ám közben nem vették tekintetbe, hogy az új, a szabadságjogokra épülő elvek az ő koronájukra is veszélyeket jelenthetnek.

Budapest világvárossá fejlődéseBBuda41. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei segítségével mutassa be Pest és Buda fejlődését a re-formkorban!

73

FELELETVÁZLAT

Bevezetés 1686-ban a budai vár felszabadult a 145 éves török uralom alól, de hatalmas áron: a vár és a város tel-

jesen elpusztult, pl. egyetlen lakható ház sem maradt a bevett várhegy területén. A lakosság csaknem teljesen meghalt az ostrom alatt, a túlélők fogságba kerültek.

Buda újjáépítése elsősorban katonai jelentősége okán a XVIII. században is politikai megfontolások tár-gya lett. A városba és a szomszédos Óbudára a német fejedelemségek területéről toboroztak családokat, s jelentős kedvezményekben részesítették őket azért, hogy itt letelepedjenek, a városokat újjáépítsék, művelés alá vonják a budai dombokat és a pesti síkságot.

Az újjáépítéssel együtt a vissza- vagy betelepülő polgárság szorgalmazta, hogy Pest is, és Buda is kapja vissza kiváltságlevelét. Mindkét város csak két évtizedes küzdelem árán jutott szabad királyi városi jogaihoz, nem kis mértékben jutalmul azért, hogy a Rákóczi-szabadságharc idején nem állt a felkelők oldalára.

Buda elveszítette még Mohács előtti főváros szerepét is, hiszen sem kormányzati, közigazgatási vezető szerepét nem kapta vissza Bécstől, ill. Pozsonytól, sem gazdasági erejét nem nyerte még vissza a XVIII. század végéig.

Kifejtés A két város a vezetőket (a bírót, a polgármestert, a főkapitányt) külön-külön választotta, akik a városi

tanáccsal közösen irányították a települések ügyeit. Pest és Buda polgárjoggal rendelkező lakosai ingatlannal, városi házzal rendelkeztek, s valami-

lyen kézműves mesterséget folytattak vagy kereskedtek. A szabad királyi város Buda polgársága és a mezővárosias Óbuda lakossága szőlőműveléssel és bortermeléssel foglalkozott elsősorban a XVIII. század folyamán is, míg Pesten inkább kereskedelemből és iparból éltek a polgárok.

A XVIII. században bekövetkező gazdasági változások, a fellendülés következtében a városfalakon kí-vüli települések, az ún. külvárosok is fejlődésnek indultak.

A gazdasági élet meghatározó részét jelentette az átmenő forgalom, az utazók, kereskedők és marhahaj-csárok kiszolgálása, ugyanis az ország két fele között a pesti rév volt az egyik legforgalmasabb dunai átkelőhely. A pesti és a budai vásárokra emiatt az egész országból feljártak az árusok. A két város között 1769 óta álló hajóhídon közlekedtek a polgárok, s ez a hajóhíd kötötte össze az ország két részét is.

A két település vidéki barokk kisváros jelleget mutatott a XVIII. század közepéig, sok földszintes vagy egyemeletes házzal, sok kis térrel és sikátorral. A valóságos városi jegyek pedig még sokáig hiányoztak mind a két városból: az utcák kövezése, világítása, a tisztaság, a közbiztonság még sok kívánnivalót hagyott maga után.

Buda a XVIII. század második felében az ország igazgatási központja lett Mária Terézia és II. József intézkedései nyomán. A királynő az újjáépíttetett királyi várba helyezte el a nagyszombati egyetemet, II. József pedig mérnökképző intézetet alapított, valamint a Helytartótanácsot és a Magyar Kamarát költöztette a városba. Az országgyűlések színhelye azonban egyelőre Pozsony maradt.

A városba települő új hivatalnokrétegnek és a természetes népszaporulatnak köszönhetően a XVIII. század végétől a lakosság növekedése is felgyorsult. (Lásd az adatokhoz írtakat.)

Az 1830-as évektől újra növekvő gazdasági fejlődés eredményeként Buda és Pest gazdasági központ szerepe megerősödött. A terménykereskedők kezén felhalmozott tőkét az infrastruktúrába fektették, hi-dat építettek, elkezdődtek a vasúti fejlesztések.

A dinamikusan fejlődő Pest a XIX. század közepére az ország elvitathatatlan központja lett. Megalapí-tották az első pesti manufaktúrákat és bankokat. Az udvar eltűri ezeket a változásokat, mert a magyar ipar nem vetélytársa.

A reformkorban alapozódott meg Pest klasszicista stílusa, míg Budán túlsúlyban voltak a barokk épü-letek. Az egyértelmű különbség elsősorban az 1838-as nagy árvíznek „köszönhető”. Sikerült azonban néhány év alatt kiheverni a csapást, a korábbi barokk városképet a klasszicista stílus uralma váltotta fel, és nagyrészt az 1860-as évekig tartó újjáépítés során nyerte el a város mai szerkezetét. Az egy-két eme-


74

letes apróbb házak helyén igazi városhoz méltó két-három emeletes paloták sokasága épült: a nemesség tehetősebb tagjai egymás után építtették fel pesti és budai palotáikat. A kor leghíresebb építésze Hild József volt.

Mindkét város fejlődésére jótékonyan hatott a nádori udvar jelenléte, József nádor támogató tevékeny-sége. A paloták mellett szállodák épültek, és felpezsdült a kulturális élet. (Az egyéb építkezésekről és fejlesztésekről lásd a kronologikus táblázathoz írtakat.)

A látványos fejlődés és a gazdasági lehetőségek miatt Pest-Buda vonzani kezdte az új betelepülőket, polgárokat, iparosokat Magyarországról és külföldről egyaránt. Kiépült a városközpont, a Váci utca elnyerte mai szerepét.

József nádor támogatásával gróf Széchenyi István alkotta meg azt az átfogó programot, amely a moder-nizálás összes területére kiterjedt, és végső célja – a két város összetartozásának és egymásrautaltságá-nak felismerése után – Pestnek és Budának Budapest néven történő egyesülése. (A Budapest elnevezést is Széchenyi javasolta elsőként.)

Első nagy tette a Lánchíd építésének kezdeményezése volt. (Szükségességéről lásd a forráshoz írtakat.) Megalakította a Budapesti Hídegyletet, és megnyerte tervének József nádort is. (Az első állandó Duna-hidat végül csak 1849 novemberében adhatták át a forgalomnak.)

A Lánchídon kívül még számos budapesti épület, intézmény létrejötte köszönhető Széchenyi Istvánnak. Ő alapította a Magyar Tudományos Akadémiát, óriási szerepe volt a Nemzeti Színház megalakulásában, támogatta a Lánchíd budai hídfőjénél az alagút megépülését.

A folyamszabályozás, a gőzhajózás, a vasútépítés vagy a lóversenyek elindulása szintén jórészt Széche-nyi elképzelései szerint valósult meg, s ezekkel a lépésekkel nemcsak a városi lakosság polgárosodását, hanem a gazdaság további fellendülését is szolgálta. (Lásd a forrásokhoz írtakat.)

Lezárás, összegzés Míg tehát a XVIII. század elején a Duna partján még két kisváros terült el, csekély népességgel, provin-

ciális jelleggel, addig a XIX. században az ország földrajzi központjának számító Pest és Buda Magyar-ország kereskedelmének, közigazgatásának, kormányzatának és kulturális életének központjává vált.

A gyors és igen intenzív változásoknak azonban árnyoldala is volt, a városépítészet nem tudott lépést tartani a megnövekvő lakosság igényeivel. Ezeket a (tömeg)közlekedési, csatornázási problémákat majd a XIX. század második felében fogják orvosolni. (Lásd a forráshoz írtakat.)

1849-ben, Buda várának ostromakor a palotasor megsemmisült. Ugyanebben az évben adták át a Lánc-hidat.

A reformkor fő kérdései MagyarországonAA ref42. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei segítségével mutassa be a jobbágyfelszabadítás kérdés-körét!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A jobbágyság terhei a XVIII. században és a XIX. század első felében a következőképpen oszlottak

meg: állami terhek a hadiadó, a forspont (katonák szállítása), a porció (katonák beszállásolása és ellátá-sa) és a katonáskodás; az egyházi adó a tized volt.

75

Földesúri terhek: a kilenced, az ajándékok, a banalitások (a földesúr kizárólagos joga malom, kocsma, stb. üzemeltetése, melyet a jobbágyok a földesúr által meghatározott díj ellenében használhattak), a robot (egész telek után heti 1-2 nap).

A nemesi vármegye költségeit is a jobbágyok viselték a háziadó formájában. A jobbágyok vitás ügyeiket általában a földesúr úriszéke előtt intézték.

A XVIII. században, az ország benépesítésének idején a földesúri terhek helyi eltérései, a különböző or-szágrészek eltérő gazdasági fejlettsége következtében jelentős eltérések alakultak ki a jobbágyok terhei-ben. Ezért adta ki Mária Terézia az Urbáriumot (1767), melynek legfontosabb eredménye a jobbágyság terheinek törvényes rögzítése volt. (Lásd a forráshoz írtakat.)

II. József az 1784-es Horia és Kloska vezette parasztfelkelés után adta ki jobbágyrendeletét, amelyben megszüntette az örökös jobbágyi állapotot, és megtiltotta a jobbágy név használatát, de nem rendezte a jobbágyok földhöz jutásának kérdését.

Kifejtés A jobbágyság léte a XIX. század derekára a társadalmi és gazdasági haladás akadályává lett, hiszen a

jobbágy nem volt annyira érdekelt a termelésben, mint a bérmunkás vagy a szabad paraszt. Ezenkívül a nagyszámú, a földjéről az elvi lehetőség ellenére költözni nem tudó jobbágy miatt nem jött létre a szabad munkaerő, mely az iparosításnak is alapfeltétele volt.

A reformkori társadalom tagolódása feudális viszonyokat tükrözött, a csoportok jogi helyzetét a rendi „alkotmány” határozta meg. (Lásd a forráshoz írtakat.)

A reformkorban a parasztság is differenciálódott. Egyedül a gazdagparaszti réteg volt képes piacra ter-melni. A nagygazdák igaerejük révén több telket is birtokolhattak, pusztákat bérelhettek, s fölhasználták a nincstelenek munkaerejét.

A középparaszti réteg önmagát és családját tartotta el, a szegényparasztság kénytelen volt telkének jö-vedelmét többletmunkával kiegészíteni. A hatékony termeléshez szabad munkaerő és pénz kell, de ezek egyike sem volt meg. Nem voltak bankok, nem létezett szabad tőkeáramlás.

A zsellérek számottevő munkaerő-tartalékot képeztek. Azok a viszonyok azonban, amelyek hozzájárul-tak termelőeszközeik elveszítéséhez, nem biztosították munkaerejük kihasználását. (Számukról lásd az adatokhoz írtakat.)

A zselléreknek jogilag két jelentősebb csoportja volt: az ún. házas zsellérek, akik 1/8-nál kisebb töredék-telekkel és házhellyel rendelkeztek, míg a többi, ún. házatlan zsellér jó esetben házhellyel és legeltetési joggal. Ez utóbbi réteg rendszeresen arra kényszerült, hogy megélhetése biztosítására bérmunkát vállal-jon.

Ezt a helyzetet azonban a parasztok egyáltalán nem tekintették megoldásnak, ők az önálló egzisztencia megteremtésére törekedtek, s ehhez telekre lett volna szükségük. A bérmunkások béreit a megyei dön-tések jelentősen befolyásolhatták.

Az ország egyes területeinek eltérő természeti adottságaiból következett, hogy a hegyvidéki területekről sokan jártak le az Alföldre ún. részes aratóként. Az uradalmi központokban dolgozó uradalmi cselédek alapvetően természetbeni fizetést kaptak, amit kisebb mértékben egészített ki pénzbeni fizetés. A major-sági cselédek házzal sem rendelkeztek, ezt az őket felfogadó földesúr biztosította számukra. A cselédség függő helyzetéből adódóan az egyik legkiszolgáltatottabb rétege a jobbágyságnak.

A reformkori politikai viták egyik fő témája a jobbágykérdés, és ehhez kapcsolódva az örökváltság problémája. A nemesség számára nyilvánvalóvá vált, hogy a jobbágy robotmunkája gazdaságtalan, ezért arra korszerű, külpiacokon is eladható termékeket produkáló gazdálkodást alapozni lehetetlen.

A vállalkozó szellemű nemesek a jobbágyi terhek megszüntetésétől várták a birtokkorszerűsítéshez el-engedhetetlen pénzt és szabad munkaerőt. Ám a rossz piaci adottságú területek nemessége és azok, akiket csak kiváltságai különböztettek meg a jobbágyoktól (pl. bocskoros nemesség), a jobbágyrendszer fenntartásában voltak érdekeltek.

A jobbágyfelszabadításnak két lehetséges formáját fogalmazták meg a reformkorban: a kárpótlással vagy anélkül történőt. A kárpótlást fizethette a jobbágy saját vagyonából (önkéntes örökváltság) vagy az állam támogatásával, ill. közvetlenül az állam is. (Ez utóbbi kettő a kötelező örökváltság.)


76

A reformkor egyik nagy programalkotója, Széchenyi István ellenezte a robotot. Úgy tartotta, hogy Ma-gyarország mezőgazdasága azért elmaradott, mert a jobbágyokat semmi nem ösztönzi a munkára, mi-vel a munkájukért bért nem kapnak. Viszont a terményfelesleg kevés arra, hogy jó életet teremtsenek maguknak. S bár Széchenyi nem dolgozta ki részletesen a jobbágyfelszabadítás kérdését, az önkéntes örökváltság hívének számított.

A reformpárti nemesség az 1832-36-os országgyűlésen el akarta fogadtatni az önkéntes örökváltságot, ám ez nem sikerült. (Lásd a térképhez írtakat.)

A nemesség megosztott ebben a kérdésben. (Lásd a forrásokhoz írtakat.) Az udvar is fontosnak tartotta a parasztok védelmét, hisz ők voltak a legfőbb adóalanyok, és ők voltak a

katonák is. E jobbágyfelszabadítás kérdésében azonban az udvar a konzervatív főnemesség mellett állt, tehát nem támogatták azt.

Az 1839-40-es országgyűlésen végül törvénybe iktatták az önkéntes örökváltságot, tehát a jobbágyok a földesurukkal szabadon egyezkedve pénzzel örökre megválthatják szabadságukat és telküket, ami pol-gári tulajdonná vált. Ezt a lehetőséget azonban 1848-ig a jobbágyság mindössze 1%-a tudta kihasznál-ni, vagyis tényleges megoldást nem hozott, szimbolikus értelemben azonban a jogegyenlőségért vívott harcnak fontos állomása ez a törvény.

Wesselényi Miklós és Kossuth Lajos a jobbágykérdést kötelező örökváltsággal akarta megoldani. Wes-selényi szerint a megváltást a parasztságnak kellett volna kifizetnie állami támogatással a nemesség adóztatása mellett. (Lásd a forráshoz írtakat.) 1847-től a reformellenzék már egységesen állami kártala-nítást és közteherviselést követelt.

Táncsics Mihály és a radikálisok egy része a kármentesítés nélküli jobbágyfelszabadítást támogatta volna. Ez a radikális elképzelés veszélyeztette az érdekegyesítést, ezért ezt Kossuth és a reformtábor ellenezte.

Lezárás, összegzés A reformkorban tehát a jobbágyfelszabadítással összhangban került előtérbe az érdekegyesítés gon-

dolata. Ez a jobbágyság és a földbirtokos nemesség érdekeinek összhangba hozását jelenti a polgári átalakulás érdekében.

Az érdekegyesítés fontos eleme a birtokbírhatás kiterjesztése, amely az 1843-44-es országgyűlésen va-lósult meg. Az érdekegyesítés Kossuth és az általa vezetett reformellenzék programjában kapott hang-súlyos szerepet.

A jobbágyfelszabadítás végül az 1848-as áprilisi törvényekkel valósult meg kötelező örökváltság formá-jában, melyet állami kárpótlással kívántak végrehajtani. A kárpótlásra azonban csak 1853-tól, a szabad-ságharc veresége után került sor, a nemesség számára meglehetősen kedvezőtlen formában.

Kossuth Lajos reformprogramjaKKoss43. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei segítségével mutassa be, és a kortársak véleményének felhasználásával értékelje Kossuth modernizációs programját!

77

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A Zemplén megyei Monokon született, birtoktalan (evangélikus) nemesi családban, jogi végzettséget

szerzett. Karrierjét Sátoraljaújhelyen kezdte. 1831-ben a kolerajárvány idején feladatai közé tartozott a járvány elszigetelése, a vesztegzár biztosítása, s ekkor szembesült a jobbágyság életét megkötő problé-mákkal.

Az 1832-36. évi országgyűlésen a távollévő Zemplén megyei főrendi képviselőt helyettesítette. Itt is-merkedett meg a formálódó reformeszmékkel, a reformtábor vezetőivel, ám mint megfigyelőnek, igen korlátozott lehetőségei voltak csak, a közvetlen munkába nem kapcsolódhatott be.

Kifejtés Ezen az országgyűlésen született meg az ötlet, hogy megalapítja az Országgyűlési Tudósításokat, amely-

ben az üléseken zajló vitákról tudósított. A kiadványt a sajtószabadság hiánya hozta létre. Az 1830-as években ugyanis a hírlapok csak az országgyűlés üléseinek tárgyát, illetve az uralkodó és az országgyű-lés, valamint a két tábla közötti iratváltásokat ismertették, az üléseken lezajló vitákról nem tudósíthat-tak.

A Tudósítást többségében kéziratosan (néhányat kőnyomatosan, de a hatóság lefoglalta a gépeket) és levél formájában terjesztették (így nem vonatkoztak rá a hírlapokra érvényes korlátozások és a cenzúra), magas ára ellenére gyorsan népszerű lett.

Az üléseken legtöbbször Kossuth Lajos készített jegyzeteket, majd lakásán jegyzőkönyvet diktált. Meg-tartotta a felszólalók egyéni, sajátos szónoklati formáit, de rendszerint szabatosabban, érvekkel alátá-masztva közölte beszédeiket. Tartalma tehát az országgyűlésen elhangzottakra épül, de a hírközlésen kívül értékelést is tartalmazott, bírált és véleményt nyilvánított – a formálódó ellenzék szemszögéből.

Az elkészült kéziratot a szerkesztési munkák után a szükséges példányszámban iratmásolókkal leíratta. A reformkori országgyűlés közönségét alkotó, többnyire nemesi származású értelmiségi fiatalok, az ún. országgyűlési ifjak közül is sokan részt vettek az Országgyűlési Tudósítások készítésében.

A Tudósítás az ellenzék szócsöve lett, de a követküldők is ezek által értesülhettek először követeik szerepléséről. Az Országgyűlési Tudósítások hatására az – erős cenzúra felügyelete alatt álló – hírlapok is egyre több információt közöltek az országgyűlésen történtekről. Tudósítások – már nem Kossuth szerkesztésében – készültek az 1839-40-es és az 1843-44-es országgyűlésekről is.

Kossuth az országgyűlés feloszlatása után Pestre költözött, itt adta ki a Törvényhatósági Tudósításokat. Úgy gondolta, hogy mivel az országgyűlés végével az ellenzéki nemesség hazatért a megyékbe, még nagyobb szükség van valami központi orgánumra. Másrészt tapasztalva a kormányzat megfélemlítésen és megvesztegetésen alapuló taktikáját, úgy vélte, hogy szükség van egy olyan fórumra, amely ébren tartja a reformgondolatokat, az elszántságot.

A lap célja a megyegyűléseken történtekről begyűjteni az információkat (minden megyében igyekezett Kossuth „tudósítót” megnyerni a reformpártiak közül), s az információk továbbításával megpróbálni a megyék között a kapcsolatot kiépíteni, a reformok ügyét ezzel is elősegíteni. (Ebből a szempontból nem egyszerűen az Országgyűlési Tudósítások folytatásáról van szó, hanem egy más, részben szervező funkciójú produktumról.)

A forma maradt a kéziratos magánlevél, amelyre nem vonatkozott a cenzúra. Ám a hatóságok úgy gondolták, hogy a hirdetéseket is tartalmazó, heti rendszerességgel, előfizetés fejében érkező „levél” voltaképpen hírlap, ezért Kossuthot 1837 májusában letartóztatták, és 4 évi börtönbüntetésre ítélték. (A börtönben angolul tanult, és tanulmányozta a közgazdaságtant.)

1840-ben, az amnesztiarendelet értelmében szabadult. Újságírói tevékenységét azonban nem adta fel. 1841 januárjában Landerer Lajos felajánlotta neki a Pesti Hírlap szerkesztői állását. Landerer (a többi lapkiadóhoz hasonlóan) a titkosrendőrséggel állt kapcsolatban, azért bízta meg Kossuthot, hogy kézben tudja tartani a kormányzat.

Kossuth közkedveltté tette a Pesti Hírlapot (induláskor kb. 50 példányban jelent meg, 1844-ben már 5000 példányban). Ekkor honosodott meg Magyarországon a vezércikk, ezekben népszerűsítette az el-


78

lenzék eszméit. A cenzúra miatt általában nem nyíltan, hanem a sorok között elbújtatva hozta nyilvános-ságra gondolatait, megszületett a vitázó, elemző publicisztika („sorok közötti olvasás”). A lap nemcsak magyarországi híreket tartalmazott, hanem igyekezett a nagyvilág bemutatásával is érzékeltetni a refor-mok szükségességét, a változások elengedhetetlenségét.

A lapban képviselt program a Kölcsey Ferenc által elkezdett, majd Wesselényi Miklós által folytatott úton haladt. Fő pontjai:

Érdekegyesítés, tehát amíg a magyar társadalom és jogrend több évszázados, de a XIX. században már teljesen korszerűtlenné vált gyakorlata alapján a nemesség és a jobbágyság között olyan ellen-tétek állnak fenn, amelyek bármikor jobbágyfelkelésekhez vezetnek, addig az ország nem lesz képes lemaradását behozni. Meg kell találni azokat a célokat, amelyek érdekében az összefogás megvaló-sulhat.

A nemességnek pedig el kell fogadnia, hogy az érdekegyesítés csak úgy valósítható meg, ha régi jogai csorbulnak – azaz a nem nemesekre is kiterjesztik azokat.

A rendi alkotmány liberális kiterjesztése, ami igazából a rendi alkotmány helyett egy polgári al-kotmány bevezetését jelentette volna, hiszen a rendi jogok megszüntetésén és a jogegyenlőségen alapult.

A kötelező örökváltságot kell bevezetni, amit állami kárpótlással lehet megvalósítani. Ehhez be kell vezetni a közteherviselést is, azaz meg kell szűnnie az adómentesség rendi jellegű kiváltságának. Az örökváltság egyben azt is jelenti, hogy a földet polgári tulajdonná kell nyilvánítani.

A gazdaság terén kezdetben a vámhatárok lebontását, a szabad versenyt támogatta, de a közgazda-sági tanulmányaiból szerzett ismeretek és a magyar gazdaság helyzete alapján felülvizsgálta korábbi nézeteit. Úgy gondolta, hogy a fejlődés záloga a védővám, ezekkel lehet a nemzetgazdaságot meg-védeni. Ennek jegyében szervezték meg az első Iparkiállítást, alapították meg az Iparegyesületet, majd 1844-ben a Védegyletet. (Lásd a forráshoz írtakat.)

A rendi alapon szerveződő helyett népképviseleti országgyűlést akartak, amely a korban szokásos vagyoni cenzusok megtartásával, de társadalmi rang alapján nem tett különbséget a választásra jo-gosultak között.

Nemzetiségi kérdésben az egy politikai nemzet koncepciót vallották. (Lásd a forráshoz írtakat.) A lap sikere és egyre egyértelműbb politikai szervező szerepe miatt a hatóság megpróbálta Kossuthot

meghátrálásra kényszeríteni. Mivel sem megnyerni (lefizetni), sem megfélemlíteni nem sikerült, ezért 1844-ben leváltották a Pesti Hírlap éléről. (Lásd a forráshoz írtakat.) A lap nem szűnt meg, a centralisták orgánumává lett.

Lezárás, összegzés A Pesti Hírlap érzelmekre ható, radikális hangvétele sértette Széchenyi érzékenységét, ráadásul Kossuth

szinte minden kérdésben támadta az egyre mérsékeltebb (óvatosabb) grófot. Széchenyi megkísérelt a mérsékeltebb liberálisok (Batthyány Lajos, Deák Ferenc) bevonásával egy középpártot létrehozni, de kudarcot vallott, Deákék nem kívánták megbontani a liberálisok egységét.

Ekkor fordult Széchenyi nyíltan Kossuth ellen (1841 nyara – Kelet Népe). Széchenyi szerint célok tekintetében nincs különbség kettejük között, csak az eszközök különbözők. Szerinte azonban Kossuth veszélyezteti a békés reformokat a radikális politikával, ez vagy a kormányzat ellenállását, vagy forra-dalmat generál. A liberális közvélemény azonban az intenzívebb átalakítást pártfogolta, azaz Kossuthot támogatta. Széchenyi elszigetelődött, már csak korábbi konzervatív ellenfelei támogathatták volna, ezt viszont ő is elutasította. (Lásd a képhez és a forrásokhoz írtakat.)

Bár Kossuthtól elvették legfőbb fórumát, 1844-re a liberális ellenzék egyik meghatározó alakjává lett. Az 1846-os galíciai felkelés véres leverése azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy a bécsi udvar erő-szakos eszközöktől sem riad vissza, ha érdekei védelméről van szó. Ez a tapasztalat az ellenzéket is gyorsabb előrehaladásra ösztönözte, 1847-ben megfogalmazták a programjukat összefoglaló Ellenzéki Nyilatkozatot, amelyet elfogadott a liberális ellenzék mérsékeltebb (Batthyány és Deák), valamint radi-kálisabb (Kossuth) vezette szárnya is. (Lásd a forráshoz írtakat.)

79

Széchenyi István reformprogramjaSSzéc44. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei segítségével mutassa be gróf Széchenyi István életútját és reformprogramjának főbb elemeit a forradalom előtt!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A kultúrtörténet (és az irodalomtörténet is) 1825-től eredezteti a reformkort. Az 1825-27-es ország-

gyűlésen szólalt fel Széchenyi, s ajánlotta fel egy évi jövedelmét a később Tudományos Akadémiának nevezett intézmény felállítására. (Lásd a forráshoz írtakat.)

Történeti szempontból azonban ez az országgyűlés nem hozott újat, hiszen a hagyományos rendi ellen-zékiség, a sérelmi politika jegyében telt. A nemesség hangoztatta rendi kiváltságait (adómentesség), az uralkodó pedig ezért cserébe az adók és az újoncok megszavazását követelte.

Az 1820-as évek végére azonban már egyértelművé vált, hogy a korszakos lemaradást csak korszak-váltással lehet felszámolni, azaz a reformokra feltétlenül szükség van. Az 1830-31-es országgyűlés már nem az uralkodó és a rendek közötti hagyományos kompromisszum jegyében telt. (Igaz, a kolerajárvány miatt a nyílt politikai összeütközés elmaradt.) Ezért a reformkor történelmi kezdetének vagy ezt, vagy az 1832-36-os országgyűlést tekintik.

Kifejtés Széchenyi Bécsben született, udvarhű arisztokrata család sarjaként. Édesapja Széchényi Ferenc, a Ma-

gyar Nemzeti Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár alapítója, édesanyja Festetich Júlianna (a Georgikont alapító Festetich György nővére).

Huszártiszti pályára lépett, részt vett a Napóleon elleni harcokban (a győri ütközetben és a lipcsei csa-tában), de a katonatiszti pályán lassan haladt előre. Európai körútjai során elsősorban Anglia nyerte el tetszését (alkotmányos monarchia, széles középosztály, jólét, újfajta életmód), s ezen alkalmakkal döb-ben rá Magyarország elmaradottságára. Utazásai során kezdetben Wesselényi Miklós volt a kísérője.

Az Angliában látottak alapján született meg benne a tenni akarás vágya, a küldetéstudat, hogy vezető szerepet kell játszania Magyarország civilizálásában.

A rendi kiváltságait őrző, általa műveletlennek és maradinak gondolt nemesség szerinte alkalmatlan erre a feladatra, ezért az arisztokratákra (mágnásokra) támaszkodik. Célja a személyes példamutatáson alapuló átnevelés, bízott benne, hogy az arisztokrácia tagjai követni fogják őt. (Ennek sokakat meg-hökkentő példája volt, amikor a személyes higiéné fontosságát bizonyítandó fürdődézsában fogadta a vendégeit.)

Gyakorlati tevékenysége (Lásd még a képekhez írtakat.) A lóverseny meghonosítása egyrészt az angliai tapasztalatokból kiindulva a szórakozás új formáját

akarta meghonosítani, másrészt pedig gazdasági hasznot látott a (fajállat) lótenyésztésben. (1827: A lovakrúl című munkája)

Nemzeti Kaszinót alapít Pozsonyban (1827), amellyel az volt a célja, hogy az angol klubok mintá-jára megteremtse az igényes társasági élet intézményeit. Elsősorban az arisztokráciát várta el a ka-szinóba is, ahol a viták és beszélgetések (ahogy akkor mondták: az elmesúrlódás) számára kellemes környezetet biztosítottak.

A gőzhajózás lehetőségeinek megteremtésével (óbudai hajógyár, téli kikötők, dunai és balatoni gőz-hajózás), s a Vaskapu szabályozásával, a dunai és tiszai folyószabályozások terveinek elkészítésével a személyszállítás mellett elsősorban a kereskedelem fellendítését kívánta elérni.


80

Szintén az angliai minta alapján kezdeményezte a vasútépítést, vasúttársaságok alapítását, kidolgoz-ta a leendő közlekedési hálózat tervét.

Tervei között szerepelt Pest és Buda egységének megteremtése is, és az ehhez elengedhetetlenül szükséges állandó híd megépítése. Jelentős szerepe volt az 1838-as árvíz után a városrendezés új terveinek elkészítésében, s elkészítette Pest árvízbiztosításának tervét is.

A gazdaság fellendítését szolgálta a selyemhernyó-tenyésztés meghonosítása, a malomipar fellendí-tése (gőzhengermalmok), a bortermelés támogatása.

A kultúrát szolgálta a Nemzeti Színház megalapításának támogatása is. Az ő elképzelései szerint az arisztokrácia támogatásával valósult volna meg a Színház, végül azonban közadakozásból épült fel.

Elméleti tevékenysége Hitel című műve (1830) egyéni problémájából született, hiszen az utazások és a fényűző életmód

miatt eladósodott, viszont birtokait modernizálni kívánta, és ezért hitelért folyamodott az egyik bécsi bankhoz. A bank azonban visszautasította a kérést az ősiség törvényére hivatkozva (1351), hiszen birtokai nem képezhetnek fedezetet a bank számára, ugyanis nem árverezhetők el nemesi birtokok.

A mű címe kettős értelmű, mert nemcsak a számára szükséges banki hitelről van szó, hanem átvitt értelemben Magyarország elfogadottságáról, hiteléről. S ez utóbbi csak akkor javítható, ha elkezdő-dik az ország modernizálása.

A modernizációhoz azonban a nemességnek feltétlenül hitelekre van szüksége (a devalvációk és a gazdasági állapot miatt hiányzik a fejlesztéshez szükséges tőke), s ezért el kell törölni az ősiség törvényét.

A hitel azonban önmagában nem elég, változtatni kell a hagyományos nemesi szemléleten is, ez szemben áll a modern tőkés gazdasági és társadalmi elvárásokkal. El kell törölni a kilencedet; a jobbágy számára egyáltalán nem motiváló, és így a nemes számára sem hatékony robot helyett be kell vezetni a bérmunkát; fel kell számolni a rendi kiváltságokat.

A mű nagy siker (három kiadása készül el rövid idő alatt), de támadásokat és kritikát is kapott. Dessewffy József: A Hitel c. mű taglalatja (Taglalat) a konzervatív rendi ellenzék véleményét tartal-mazza. Támadja Széchenyit azért, mert a rendi állapot reformja helyett az angol minta alapján a régi rendet kívánta megszüntetni. (A jobbágykérdésben, a vámpolitika átalakításában egyetértettek.)

Széchenyi a Világ című műben (1831) reagált, s próbálta a Hitelben leírt gondolatait közérthetőbben megmagyarázni (a mű címe a világosságra utal).

A Stádium (1833) programszerűen, 12 pontban összegezve fejti ki elképzeléseit. Ez a reformkor első programja, a szükségszerű változtatás szakaszaira (stádiumaira) utal. (Lásd a forráshoz írtakat.)

Lezárás, összegzés Széchenyi politikájának főbb jellemzője tehát, hogy az arisztokráciát tartotta a változások letéteménye-

sének, s ezzel a jóval nagyobb létszámú és a reformkorban egyre jelentősebb politikai szerepet játszó köznemességet, valamint a köz- és kisnemesi származású értelmiséget maga ellen hangolta. Széchenyi nem látta be, hogy az arisztokraták inkább a konzervatívokhoz csatlakoztak.

Az udvarra kíván támaszkodni a reformok végrehajtásakor, s ezért feltűnően kerülte a közjogi kérdése-ket. Akkor is bízott az udvarban, amikor az megfélemlítéssel vagy zsarolással a reformok útját állta (pl. az 1832-36-os országgyűlés után).

A reformokat lassan, fokozatosan kívánta bevezetni, s a liberálisokat forradalmároknak tartotta, amikor ők a változásokat, a kor kívánalmait felismerve gyorsítani akarták. Széchenyi úgy tartotta, hogy a köz-nemesség és a jobbágyok türelmetlensége veszélybe sodorhatja az országot.

Ha más eszköze már nem maradt, akkor az ellentábor megosztásával, vádaskodással igyekezett eredmé-nyeket elérni: szembe akarta állítani a liberális tábor két szárnyát. (Lásd a forrásokhoz írtakat.)

Az 1830-as évek váltak Széchenyi évtizedévé, sokan tisztelték, sokan irigyelték, de irigyei is elismerték eredményeit. Kossuth is ezekért a gyakorlati reformokért, az ország gazdasága és kulturális fejlesztése érdekében végzett hatalmas munkájáért nevezte a legnagyobb magyarnak.

81

Az 1840-es években azonban Széchenyi – jórészt saját politikájának köszönhetően – elszigetelődött, ez az évtized már egy új stílusú politizálást kívánt, s ezt Széchenyi nem tudta vagy nem akarta elismerni. A tömegek megszólításához, problémáik megfogalmazásához sokkal jobban értő, kiváló szónoki és újságírói kvalitásokkal rendelkező Kossuth időszaka érkezett el.

A reformkori művelődés, kultúraAA ref45. tétel:

FELADAT:

A források és saját ismeretei segítségével mutassa be a reformkori magyar mű-velődés és kultúra helyzetében bekövetkező változásokat!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A reformkorban (1825/1830-1848) Magyarországon felpezsdült a kulturális élet. A XIX. század elején

hódított a romantika stílusirányzata egész Európában, így Magyarországon is. Ebben az időszakban te-vékenykedtek legnagyszerűbb költőink közül többen is (Berzsenyi Dániel, Vörösmarty Mihály, Kölcsey Ferenc, ekkor kezdte pályáját Petőfi Sándor és Arany János).

A romantika az irodalomtörténet egyik leghatásosabb mozgalma. A romantika az irodalomban fejlődött ki, és innen terjedt át más művészeti ágakra (zene, festészet, szobrászat).

Közép- és Kelet-Európában az egyes népek nemzeti függetlenségének hiánya, a széttagoltság, az idegen uralmon belül is más, nagy nemzetek közé való ékelődés oda vezetett, hogy az együvé tartozás egyetlen ismérve a közös nyelv maradt. Ennek hatására indult el a nyelvújítás, az irodalmi nyelv kimunkálása.

Az idegen elnyomás ellen és a nemzeti nyelvért folyó harc a romantika korában olyan társadalmi-poli-tikai szerepet erőszakolt az írókra, ami korábban nem volt jellemző. A közvélemény elvárta tőlük, hogy kizárólag magas erkölcsi mintákat felmutató, magasztos, a nagy nemzeti célokat is megfogalmazó, tá-mogató vagy a nemzeti sorsot, a történelmi múltat bemutató műveket alkossanak.

Magyarországon a nemzeti öntudat erősödését bizonyítja, hogy 1823-ban Kölcsey Ferenc megírta a Himnuszt, Vörösmarty Mihály a Zalán futását, 1836-ban pedig a Szózatot. Ebben az időben született meg Katona Józseftől a Bánk bán. Megjelenik a magyar nemzeti hős az irodalomban János vitéz (1844) és Toldi Miklós (1847) személyében.

Kifejtés A liberalizmussal párhuzamosan megerősödő nacionalizmus (mely egy új polgári nemzeteszményt fo-

galmazott meg) követői a jogi és vagyoni korlátokat áthidaló nemzeti közösség elvét vallják. A magyar liberálisok azonban a magyar rendi nemzettudatból eredeztették nemzetfelfogásukat.

A magyar nemesi nemzet tagjai az azonos jogok és kiváltságok révén alkottak egységet eredetileg. A II. József nyelvrendeletére reagáló nyelvművelő, nyelvmegújító mozgalmak (Dugonics András) nyel-vi, etnikai tartalommal bővítették a rendi ellenállást. Így a XIX. század első felében megfogalmazódott magyar polgári nemzetfelfogás sok szempontból azonos a nemesi nemzetfelfogással (pl. történelmi múlt, nemzeti erények, viselet, zene stb.).

A reformáció és a felvilágosodás azért szorgalmazta a magyar nyelv használatát, hogy minél szélesebb csoportok lehessenek részesei a kulturális felemelkedésnek. II. József nyelvrendelete azonban politikai tartalommal töltötte fel ezt a problémát, a rendi országgyűlések váltak a magyar államnyelvért folyó küzdelem színtereivé. (Lásd a táblázathoz írtakat.)


82

Széchenyi István az 1825-ös pozsonyi országgyűlésen felajánlotta birtokainak egy évi jövedelmét a Ma-gyar Tudományos Akadémia megalapítására, mely 1830-ban meg is kezdte működését. Széchenyi ere-deti elképzelései szerint az intézet akkor is megmaradt volna a nyelvi, filológiai tudományok központja-ként, amikor a nyelvújítás és a hozzá kapcsolódó rendszeres nyelvtanok elkészültek. A tudományos élet képviselői ennél szélesebb hatáskörű, több tudományágra kiterjedő Akadémiát képzeltek el, és végül – Széchenyi akaratával szemben és neheztelése mellett – az ő álláspontjuk érvényesült. Megalakult a Kisfaludy Társaság is, amely szintén a nyelv művelését és az irodalmi élet pártolását tűzte ki célul.

Az igazi újságírás megalapítói a magyarországi német nyelvű polgárok közül kerültek ki, a hazai és kül-földi szellemi áramlatok kölcsönös közvetítésének szándékával indították meg lapjaikat a XVIII-XIX. század fordulóján. Tehát nem csupán a hazai német polgárság érdekeit képviselték, hanem műveltség-közvetítő programjukkal a magyar kultúra ügyét is szolgálták. Olvasóik táborába tartozott ugyanis a magyar anyanyelvű közönség is, hiszen történelmi okok miatt a nemesség, az értelmiség, a polgárság nagy része németül is beszélt.

Az 1800-as évek elején még több vagy kb. ugyanannyi német és magyar nyelvű lap jelent meg, ne-gyedszázad múlva már megnőtt a különbség a magyar javára. A Pesti Hírlap, a Világ és az Életképek megindulása után (1840-es évek) az előfizetők számának megugrása inkább a magyar lapok fokozódó népszerűségére utal.

A legnépszerűbbé a divatlapok váltak. Az első divatlap a század elején Franciaországban jelent meg, az öltözködéssel foglalkozó cikkek és a csatolt divatképek mellett elsősorban elbeszéléseket, verseket, a társadalmi és kulturális életre vonatkozó írásokat közöltek (pl. Regélő, Pesti Divatlap). Divattá vált magyar ruhákban járni, magyar zenét hallgatni, magyar táncokat táncolni. (Lásd a forráshoz írtakat.)

A nemzeti ébredés korában fontos kifejezési formává vált a színjátszás. A magyar színjátszás nem tudott lábra állni anyagiak hiányában. Pest-Budán állandó színházi épület nélkül működött egy magyar szín-társulat, és 1821-ben, Kolozsvárott id. báró Wesselényi Miklós támogatásával megnyílt az ország első magyar nyelven játszó kőszínháza.

Az 1820-as, 30-as években állandó színházak létesültek, de emellett több vándortársulat is járta az or-szágot. Pest-Budán még nem volt állandó magyar színház, a meglévő német nyelven játszott, hiszen a lakosság nagyobb része ekkor még németnek vallotta magát.

Pest vármegye építtette meg a Pesti Magyar Színházat. (Vörösmarty Mihály Árpád ébredése című mű-vével nyílt meg 1837-ben.) Ebből jött létre a Nemzeti Színház (egy 1840-es törvény „országos pártfo-gás” alá vette).

A prózai darabok mellett zenés előadásokat is rendeztek, ezeket a közvélemény jobban kedvelte. Ezek-ből alakult ki az érzelmekre erősen ható, magyar nemzeti opera. Erkel Ferenc Hunyadi László című művének (1844) óriási sikerét elősegíthette a nemzeti érzelmek hű kifejezőjének tekintett – a korban rendkívül divatos – verbunkos elemeket felhasználó hangzásvilág. 1843-ban csendült föl először a meg-zenésített Szózat.

Sokan kutatni kezdték népünk, nyelvünk történetét, Kőrösi Csoma Sándor a feltételezett őshaza felé indult. Hosszú évekig tartózkodott Tibetben és Indiában. Expedíciója során nem sikerült a magyarok eredetére fényt derítenie, de számos kutatást végzett, és megalkotta az angol-tibeti szótárt is.

A magyar államnyelv ügyének sikeréhez az vezetett, hogy ez volt az egyetlen kérdés, amelyben a re-formkorban formálódó politikai platformok mind egyetértettek. A kormányzat pedig szelepként használ-ta a nyelvkérdést: itt engedett, míg más kérdésekben merev magatartást tanúsított.

A magyar kultúra fejlődése, a nacionalizmus ébredése szükségszerűen feszültségekhez vezetett az ugyanezen az úton némi késéssel elinduló nemzetiségek és a magyarok között.

A XVIII. század közepétől Magyarország lakosságának több mint fele nem magyar anyanyelvű volt. Ezt az ellentmondást a liberálisok az (egy) politikai nemzet koncepcióval kívánták feloldani, amely a francia Enciklopédia államnemzet fogalmából indul ki. Az állam nem etnikai, nyelvi képződmény, hanem tör-ténelmi, jogi képződmény, ezért a nemzet elismerését az állami léthez kötötték.

A liberálisok tehát a jogkiterjesztés kapcsán a nemzetiségeket is a politikai nemzet részének tekintették. Az államnemzet megteremtésének lett eszköze a jogkiterjesztés, a magyar nyelv államnyelvvé tétele is. A két tényező pedig összekapcsolódott a megyékben az iskolák, óvodák, egyház nyelvének magyarosí-

83

tásával (olykor túlkapásokkal). Tényleges asszimiláció a nemzetiségek köréből kikerülő nemességnek, ill. a városok német és zsidó lakosságának körében volt jelentős.

Lezárás, összegzés A magyarországi nemzetiségek körében is megkezdődött a nemzeti eszme térhódítása, amelynek fontos

része volt a történelmi múlt nemzeti szempontú feltárása, a nyelv fejlesztése, a nemzeti keretek kiter-jesztése. (Lásd a forrásokhoz írtakat.)

A nemzetiségi vezetők elképzelései nem voltak egységesek: az önálló tartománytól a nemzeti kulturális intézmények követeléséig terjedtek. A magyar egy politikai nemzet koncepció miatt a kormányzat (ud-var) felé sodródtak, Bécstől várták problémáikra a megoldást.

Az áprilisi törvényekAAz áp46. tétel:

FELADAT:

A források és saját ismeretei segítségével mutassa be, hogyan zajlott le 1848-ban Magyarországon az ún. törvényes forradalom!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés 1848 tavaszán Európa országaiban futótűzként terjedt a forradalom, ez alól kivételt az Oszmán Biro-

dalom és a cári Oroszország jelentett. A forradalmak hátterében közvetlen, ill. hosszú távú gazdasági, társadalmi és eszmei okok állnak.

Az 1840-es évek közepétől rossz termésű évek követték egymást, ami ellátási problémákat eredménye-zett. Az élelmezési és az azt kiegészítő ipari válság kettős szorításában a városi szegénység kilátástalan helyzetbe került, de a középosztályokat is sújtották a problémák.

Nyugat-Európában tehát az ipari forradalom következtében fellépő szociális feszültségek radikalizálták a szegényeket, Közép-Európában azonban a kezdetleges polgári átalakulás, a feudalizmus eltörlése és az önálló nemzeti államok megteremtésének igénye.

A forradalmi mozgalmak tömegeit hasonló eszmék mozgatták: liberalizmus, nacionalizmus, szocializ-mus, ám céljaik eltérőek voltak. Az első megmozdulások 1848 januárjában Palermóban és februárban Párizsban voltak, utóbbi hatására indult el a forradalmi hullám Európában.

Kifejtés Az 1847-1848. évi (s egyben utolsó rendi) országgyűlésen a magyar konzervatívok és reformerők közt

patthelyzet alakult ki, s a holtponton a párizsi forradalom híre lendítette túl a képviselőket. A rendek attól tartottak, hogy a francia események elsősorban a jobbágykérdés megoldatlansága miatt

felkeléseket okoznak. Kossuth a március 3-ai felirati javaslatában a katasztrófa megelőzése érdekében a reformok végrehajtását javasolta, az alsótábla többsége mellé állt. (Lásd a forráshoz írtakat.)

A felsőtábla és a kormányzat azonban húzta az időt, nem merte nyíltan elutasítani a javaslatot, de el-fogadni sem állt szándékában. Március 13-án Bécsben kitört a forradalom, ezért a kormány engedni kényszerült, a felsőtábla is támogatta a javaslatot.

A pozsonyi ellenzéki vezetők elfogadták a pesti radikálisok tervezett fellépését, hogy a kormányra nyo-mást gyakoroljanak. Kossuth megegyezett Irányi Dániellel, hogy Kossuth felirati javaslatát pontokba szedve terjesztik, ez lett a 12 pont.


84

Március 15-én megérkezett a pozsonyi delegáció a felirati javaslattal a Burgba, de csak 16-án fogadták őket azután, hogy éjszaka megérkezett a pesti forradalom híre. István nádor közbelépésére az uralkodó jóváhagyta a feliratot, Széchenyi javaslatára ekkor az udvar taktikát váltott: megkezdődtek a tárgyalások egy felelős magyar kormány felállításának lehetőségéről. Eközben Pozsonyban rémhírek terjedtek a Petőfi vezetésével szerveződő parasztsereg alakulásáról.

A tárgyalásokat nagyban megkönnyítette, hogy a pesti forradalom vér nélkül zajlott le, mert az ifjak együttműködtek a megyei és városi vezetőkkel, az idegenekből (főként olaszokból) álló helyőrséget nem merték bevetni.

A nádor Batthyány Lajost kinevezte miniszterelnökké, amit először az Államtanács szorult helyzetében sem fogadott el. S bár a kamarilla végül nem egyezett bele Batthyány kinevezésébe, március 17-én a nádor személyesen a királyt (egyben az unokatestvérét) vette rá, hogy nevezze ki Batthyány Lajost mi-niszterelnökké.

Batthyány Lajos koalíciós kormányt hozott létre, a minisztériumban minden jelentős politikai párt, ill. csoport képviselve volt, a többséget azonban a liberálisok alkották. (Neveket és tárcákat lásd a táblázat-ban.)

Az Államtanács próbálta visszavonni az engedményeket, de a magyar liberálisok ezt megakadályozták. Ebben a kérdésben a nádor és Esterházy Pál is Batthyány mellett állt (lásd a forráshoz írtakat).

Április 11-én V. Ferdinánd szentesítette a törvényeket, s ezzel megszületett a polgári és alkotmányos Magyarország. A törvények három nagy csoportba oszthatók: (Lásd a forráshoz írtakat.)

Az ország önrendelkezéséről szóló törvények: független magyar felelős kormányt állítsanak fel; évenként Pesten országgyűlést tartsanak népképviseleti alapon; a költségvetést az országgyűlés hagyja jóvá; nemzetőrséget állítsanak fel. A feudalizmus lebontását és a polgári átalakulást célzó törvények: Felszámolták a rendi kiváltságokat. Az azonnali jobbágyfelszabadítás állami támogatással (kötelező örökváltság) történt meg. Az ősiséget eltörölték. A közteherviselést bevezették. A cenzúrát eltörölték. A sajtószabadságot bevezették. Törvénybe iktatták a népképviseletet. Az országnak a birodalmon belüli önállóságát deklaráló törvények: Magyarország alkotmányos monarchiává vált: Ausztriával elméletileg csak a közös uralkodó kö-

tötte össze. Perszonáluniót határoz tehát meg, ahol a király jogkörét távollétében a nádor látja el (miniszteri ellenjegyzés).

Külügyek és hadügyek terén továbbra is a királyé maradt a rendelkezési jog. A dinasztia helyzetét további törvényekkel pontosítják majd. A Magyar Királyság egyesül Erdéllyel. (A Határőrvidék katonai közigazgatásának megszűnése

azonban tisztázandó kérdés még.) Az áprilisi törvényekben elért eredmények:

Az érdekegyesítés jegyében a jobbágyság 80%-a földhöz jutott ugyan (még a házas zsellérek is a közös legelőkből), de csak a telki állomány alapján. Feszültség alakul ki a földet nem kapók körében (parasztfelkelés, nemzetiségi lázadás).

A földesurak kárpótlását későbbre halasztották. (Az volt a terv, hogy a kincstári birtokok áruba bocsátásából fedezik majd.) Az önkényuralom időszakában születnek meg majd a vonatkozó törvé-nyek (1853).

A magyar jobbágyfelszabadítás kedvező volt a jobbágyság számára, mert nem vették el földjeik egy részét (mint Poroszországban), és nem volt hosszú ideig fizetendő adósság (mint Oroszországban).

A magyarországi jobbágyfelszabadítás következtében ment végbe a morvaországi és ausztriai job-bágyfelszabadítás is.

85

Létrejött a népképviseleten alapuló alkotmányos állam, ahol – a kor szokásainak megfelelően – a választójogot cenzus korlátozta.

Létrejött a felelő kormány, az uralkodó jogköre pedig korlátozott. Helyreállt Magyarország egysége, uniója Erdéllyel (és Partiummal), a Határőrvidéket (Magyaror-

szágon állomásozó katonaságot) is Magyarország alá rendelték.

Lezárás, összegzés Magyarországon a polgári átalakulás tehát vérontás nélkül lezajlott. A Kossuth felirati javaslatában meg-

fogalmazott pontok közül a népképviselet, az örökváltság és a közteherviselés megvalósult. Az április 11-én a rendi országgyűlésen elfogadott törvények értelmében a diéta feloszlott, és a júniusi választások után összeült a népképviseleti országgyűlés.

A Birodalom tartományainak alkotmányosságát és az Ausztriához fűződő viszonyt azonban nem tudták egyértelműen rendezni.

Még mindig a Pragmatica Sanctio határozza meg a közjogi viszonyt, amelyet a kor követelményeihez kellett volna igazítani. Az 1791. X. tc. által szabályozott független rendi berendezkedés most polgári parlamentáris berendezkedéssé alakult, de a közjogi viszonyt nem tisztázhatta ez sem.

Súlyosan terhelte az udvar és a magyar kormány kapcsolatát az önálló magyar hadsereg és külképvise-letek hiánya, a vám- és valutakérdés megoldatlansága.

A liberálisok eredendően nem kívántak elszakadni a Birodalomtól, céljuk a tartományi érdekek össz-hangja alapján biztosítani az önállóságot, de ez egy alkotmányos rendszerben sem tűnt működőképesnek 1848-ban.

A szabadságharcAA sza47. tétel:

FELADAT:

A források és saját ismeretei segítségével mutassa be, milyen külső és belső tényezők vezettek a magyar szabadságharc bukásához!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A magyar és az osztrák kormányzat között kialakult, meghatározó feszültség összetevői:

A magyar kormány célja az alkotmányosság biztosítása, a polgári állam viszonyai között akarták megvalósítani a (rendi dualizmus idején még működő) birodalmi egységet és a birodalmon belüli magyar függetlenséget.

Az Államtanács és az osztrák kormány azonban az áprilisi törvényekben is nyitottan hagyott kérdés-ben a magyar hadügy- és pénzügyminisztérium ügyében a Pragmatica Sanctióra hivatkozva egyér-telműen a beolvasztást szorgalmazta 1848 nyarán.

Konfliktus forrása volt a magyar haderő kérdése. Batthyány Lajos a magyar sorozású ezredek haza-küldését kérte (pl. Itáliából), így próbálván meg növelni a magyar haderő létszámát. A kérését nem teljesítették, ezért elkezdődött a nemzetőrség fejlesztése, és májusban kiadta az utasítást az első 10 honvédzászlóalj toborzására is. Ez utóbbi intézkedés azonban csak akkor léphetett volna érvénybe, ha az országgyűlés elfogadja, és a király is szentesíti. Az országgyűlés végül július 11-én megsza-vazta a pénzt a 200 ezer újonc kiképzésére és felszerelésére.

A bécsi kormány javaslatára augusztus 31-én az uralkodó visszavonta az önálló magyar had- és pénzügyminisztérium jogkörét. Ezt azonban a magyar vezetés nem fogadta el, népfelkelést hirdet-


86

tek, elrendelték az újoncozást, és a parasztság meggyőzése érdekében eltörölték a szőlődézsmát (szeptember 15.). Papírpénzt, Kossuth-bankót adtak ki.

Kifejtés Az udvar nem kívánt tárgyalni a magyar kormánnyal, sőt egy 100 tagú országgyűlési küldöttséget sem

fogadott a király, eközben a magyarok ellen lázította a nemzetiségeket. Az események hatására Ester-házy és Batthyány is lemondott, a kormány lassan feloszlott.

Kossuth elnökletével létrehozták az Országos Honvédelmi Bizottmányt, mely októbertől a végrehajtó hatalom szerepét töltötte be. Mivel eredményt nem tudtak elérni, a bécsi kormány továbbra sem akart tárgyalni, vállalták a fegyveres küzdelmet is. (A nyugat-európai forradalmak kudarcának egyik alapvető oka, hogy ott ez a társadalmi egység megbomlott, ill. létre sem jött.)

A jogilag vitás helyzetben októbertől a volt császári és királyi tisztek és az OHB közti ellentétek fo-kozódtak. A volt császári és királyi tisztek nem tudták, hogy kit kell szolgálni, hogy hűek maradjanak katonai esküjükhöz, így mivel vereség esetén biztos halál várt rájuk, sokan visszavonultak.

1848. december 2-án V. Ferdinándot lemondatták, és helyette a 18 éves Ferenc József (Ferenc Károly főherceg és Zsófia főhercegnő fia) lett a király, akit – a bécsi udvar felfogása szerint – nem kötöttek az áprilisi törvények, hiszen nem írta alá azokat, valamint fiatal kora és tapasztalatlansága miatt befolyá-solhatónak tartották. A királyváltás bonyolult jogi helyzetet eredményezett, hiszen Ferenc József császár volt ugyan, de nem koronázták meg magyar királynak. V. Ferdinánd azonban már nem volt király, ám lemondását a magyar országgyűlés nem fogadta el.

1848 decemberében támadás indult Magyarország ellen. A főerők Windish-Grätz herceg vezetésével a Duna mentén haladtak, és komolyabb ellenállás hiányában elfoglalták Pestet (január 4.). Batthyány – a sikertelen béketárgyalásokat követően – házi őrizetbe került.

A magyar országgyűlés azonban a harc folytatása mellett döntött. A kormányt és a törvényhozást Deb-recenbe, a hadiipart Nagyváradra költöztették. Az OHB emberfeletti munkával teremtette elő a katonát, fegyvert, muníciót. Kossuth és Görgey között a módszerek és a további lépések kérdésében olyan ellen-tét alakult ki, amely a későbbiekben is meghatározta a szabadságharc eseményeit (váci nyilatkozat).

Az 1849. február 26-27-én Kápolnánál vívott, a magyarok vereségével végződött csata után Windisch-Grätz a felkelés teljes megsemmisülését jelenti az udvarnak, ahol ennek hatására 1849. március 4-én a Schwarzenberg-kormány kiadta az olmützi alkotmányt. (Lásd a forráshoz írtakat.)

Mivel az olmützi alkotmány Magyarországot beolvasztja a centralizált birodalomba, s ezzel semmibe veszi a magyar törekvéseket nemzeti és alkotmányos szempontból, a magyar oldalon a megegyezés ellenzői megerősödnek.

Az alkotmány csalódást jelent a magyarságnak, és az eddig udvarhű nemzetiségeknek is, bár a magyar kormány 1848. márciusi ajánlatánál nemzetiségi szempontból kedvezőbb. A centralizáció a nemzeti-ségeket is érinti, tehát le kell mondaniuk autonómiaterveikről, ezért fokozatos közeledés indul meg a tárgyalókészségét folytonosan jelző magyar kormányzat felé.

1849 áprilisában a tavaszi hadjárat során a magyar seregek jelentős győzelmeket aratnak (pl. Tápióbicske, Isaszeg), bár eredeti céljukat (az osztrák csapatok bekerítése) nem tudták elérni, a diadal így is óriási.

A katonai fordulat és az olmützi alkotmány hatására Kossuth felvetette a függetlenség kimondását elő-ször az OHB, majd az országgyűlés zárt ülésén. Először egyik testületet sem sikerül meggyőznie, bár nyíltan nem léptek fel ellene.

Végül 1849. április 14-én a debreceni Nagytemplomban elfogadják Kossuth javaslatát, a Függetlenségi Nyilatkozatot. (Lásd a forráshoz írtakat.)

A trónfosztás nem jelentette a királyság megszűntét, az államformáról ekkor nem rendelkeztek. Kossu-thot kormányzó-elnökké választották, államfőként kinevezhette a minisztereket, gondoskodott a törvé-nyek kihirdetéséről, de rendelkezései csak miniszteri ellenjegyzéssel voltak érvényesek, hadüzenethez, békekötéshez pedig a nemzetgyűlés hozzájárulása lett volna szükséges. (Az új kormány elnöke Szemere Bertalan lett.)

Kossuth a függetlenség kimondásától az ország elismerését és külső támogatást remélt, ám épp ellenke-zőleg történt. A nagyhatalmak a Habsburg Birodalmat az európai egyensúly alapkövének tekintették, ill.

87

az országot hivatalosan nem ismerték el. Ezen a tényen az sem változatott, hogy Teleki László Párizs-ban, Pulszky Ferenc Londonban, Andrássy Gyula Isztambulban sikeresen képviselte a magyar ügyet, aminek következtében az európai közvélemény figyelme Magyarországra irányult, rokonszenveztek az ország szabadságküzdelmével. (Lásd a forrásokhoz írtakat.)

A magyar hadsereg egyszerre verte ki az országból a birodalmi haderőt, szabadította fel a fővárosát (1849. május 21.), és törte meg a területi elszakadásra törő nemzetiségek lázadásait. A további sikerek-hez a nagyhatalmak semlegességére lett volna szükség, ez azonban nem adatott meg.

A magyar katonai győzelmek hatására Ferenc József I. Miklós orosz cár támogatását kérte a Szent Szövetségben foglaltakra és a magyar szabadságharcban részt vevő lengyel katonák nagy számára hi-vatkozva. (Lásd a forráshoz írtakat.)

1849. május 9-én a cár bejelentette az orosz hadak megindítását (kb. 200 ezer fő). I. Miklós csak azzal a feltétellel volt hajlandó segítséget nyújtani, ha akkora sereggel érkezhet, mellyel egyedül is képes legyőzni a magyar hadsereget; a honvédség reménytelen helyzetbe került.

Kossuth nemzetiségekkel való tárgyalása nem hozta meg a remélt sikert, a nemzetiségi törvény pedig – a szabadságharc további sikerei szempontjából – későn született meg.

Lezárás, összegzés Június 18-án indultak meg az orosz hadak. Görgey a megoldást az erők koncentrálásában látta: az orosz

felvonulás előtt vereséget akart mérni az osztrákokra (2. komáromi csata), a cári erők felvonulását pedig tárgyalásokkal igyekezett lassítani. Kossuth először elfogadta az előterjesztést, majd Dembiński javas-lata mellé állt, aki az erők egyesítését Szegedtől délre tervezte. (Ez azonban hibás elképzelés volt, ám közel volt a menekülést jelentő török határ.)

Haynau hada (kb. 170 ezer fő) nagyon gyorsan követi a fősereget, a szőregi csatában megveri és tovább üldözi. Bem kiszorul Erdélyből. Görgey hada az egyetlen, ami Aradra megérkezik.

A végső vereséget augusztus 9-én szenvedték el a magyar csapatok Temesvárnál. Görgey már augusztus 6-tól folyamatosan egyeztetett az oroszokkal, így amikor augusztus 11-én Kossuth Görgeynek adta át a teljhatalmat, akkor a haditanács a fegyverletétel (augusztus 13. Világos) mellett döntött, bízva a büntet-lenség ígéretében.

A kiegyezés tartalma és értékeléseAA kie48. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei alapján mutassa be a dualizmus kori politikai beren-dezkedés működési elveit, korlátait!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés Az 1850-es évek abszolutizmusának (Bach-rendszer) kudarca után az osztrák politika a magyarokkal

való megbékélést látta sikeres megoldásnak, ám az erre irányuló intézkedéseket a magyar politikai elit elutasította, újra passzív ellenállásba vonult (októberi diploma, februári pátens).

Az ún. Schmerling-provizórium (1861-1865) ideje alatt pénzügyi csőd következett be, miközben egyre jobban éleződött az osztrák-német ellentét, amelynek oka a vesztes olasz háborúk után a Németország egységesítéséért folytatott küzdelem volt. Az udvar ezért felkérte a magyar konzervatívokat, dolgoz-zanak ki megoldási javaslatot az osztrák-magyar viszony elrendezésére. Apponyi György javasolta a


88

vitás ügyek (kül-, had-, pénzügy) közös kezelését, és ezek ellenőrzését a független törvényhozások által kiküldött delegációkra bízta volna.

A magyar politikai elit jelentős részét is a megegyezési szándék vezette már ekkor. Ennek belpolitikai oka a passzív ellenállás kifáradása és a nemzetiségekkel folytatott tárgyalások kudarca volt, de a külpo-litikai körülmények változása (Oroszország megerősödése és Poroszország előtörése) is a megegyezésre sarkallt.

Kifejtés Deák belátta, hogy az alkotmányos egység nem valósítható meg a ’48-as törvények tiszta perszonálu-

nióként való értelmezésével, ezért az 1865-ös Húsvéti cikkben kilátásba helyezte, hogy Magyarország törvényes keretek között engedni hajlandó a közös külpolitika, védelem, s az ezek fedezését szolgáló pénzügyek tekintetében (az alkotmányosság visszaállítása esetén).

Bécsben is egyre többen a megegyezés hívei lettek, Ferenc József 1865-ben összehívta az országgyűlést. Az országgyűlés egy bizottságot választott a közös ügyek megtárgyalására, amelynek vezetője Andrássy Gyula lett.

A megegyezést siettette, hogy az 1866. július 3-ai königgrätzi csatában az osztrákok vereséget szen-vedtek a poroszoktól. Deák visszatartotta az országgyűlést attól, hogy kihasználja a birodalom szorult helyzetét. Ennek a magatartásnak köszönhetően Ferenc József magyarokba vetett bizalma megerősö-dött. (A magyarok ügyét segítette, hogy Erzsébet királyné támogatta Deák és Andrássy lépéseit, sőt az új miniszterelnök, Beust meggyőzte Ferenc Józsefet arról is, hogy Ausztria nagyhatalmi helyzetének fenntartásához magyar támogatásra van szükség.)

1867 februárjában Ferenc József kinevezte Andrássy Gyulát magyar miniszterelnökké (akit egyébként 1849-es szerepvállalásáért távollétében már halálra ítéltek, ezért kapta a „szép akasztott” nevet). 1867. május 29-én a képviselőház [209:89 arányban, 83 tartózkodás mellett] elfogadta a közös ügyekről szóló törvényjavaslatot.

1867. június 8-án Ferenc Józsefet magyar királlyá, Erzsébetet királynévá koronázták a budai Mátyás-templomban. Liszt Ferenc koronázási miséje közben Andrássy Gyula és az esztergomi érsek tették a király fejére a koronát, majd Ferenc József megesküdött a magyar alkotmányra. (Deák nem vett részt a szertartáson.)

Kossuth az ún. Cassandra-levélben elítélte a kiegyezést. (Lásd a forráshoz írtakat.) Az 1867-ben megalakult Osztrák–Magyar Monarchia kétközpontú, dualista államszervezet volt. Ma-

gyarország államformája alkotmányos monarchia lett, amelyet a közös ügyek egy másik alkotmá-nyos rendszerhez fűztek. A dualista állam két államalkotó nemzete közötti viszonyt (közjogi kérdés) a Pragmatica Sanctio figyelembevételével határozták meg. A dualizmus nem volt perszonálunió (még ha Deákék annak is tartották), a gyakorlatban inkább reáluniónak tarthatjuk, ui. az uralkodó személye, a közös ügyek, valamint a Pragmatica Sanctio szorosabb közjogi kötődést eredményezett a perszonáluni-ónál. (Lásd a forráshoz írtakat.)

A kiegyezés nem biztosított teljes függetlenséget, ugyanakkor reális kompromisszum volt. A magyar vezetőréteg elvárásait kevesebb áldozattal nem lehetett biztosítani (területi egység, magyar vezetés, vé-delem az orosz és német törekvésekkel szemben).

A politikai kiegyezés mellett megszületettek a gazdasági együttműködést szabályozó jogszabályok is (gazdasági kiegyezés). A közös ügyek fedezésére kvótát állapítottak meg, amelyből Ausztria 70, Ma-gyarország 30%-kal részesedett (ez a két állam fejlettségét tekintve méltányosnak mondható). A kvó-tát a két törvényhozó szerv által kiküldött ún. kvótabizottságok javaslatai alapján állapították meg 10 évre. Ha nem sikerült megegyezni, akkor uralkodói hatáskörbe került a kvóta mértékének megállapítása. A századfordulóra a magyar kvóta elérte a 36%-ot.

A birodalmat egységes piaccá tették: vámszövetséget kötöttek, meghagyták a közös valutát, szabaddá tették a tőke és a munkaerő áramlását, összehangolták az adó-, mérték-, közlekedési és hírközlési rend-szert.

A gazdasági megállapodásokat 10 évre kötötték, amelyet az osztrák és magyar törvényhozásnak egy-aránt el kell fogadnia. Az idő lejárta után meg lehetett hosszabbítani vagy újratárgyalni. A gazdasági

89

kiegyezés biztosította a térség és az ország gyors gazdasági fejlődését, a védvámrendszer pedig lehető-séget adott a magyar agrártermékek és a Lajtántúl iparának védelmére. (Lásd forráshoz írtakat.)

A csehek fogadták a kiegyezést a legnagyobb ellenszenvvel, mert abban az ausztroszláv törekvések bukását látták; Palacky fel is emelte szavát, s az uralkodó is hajlott arra, hogy a dualizmust trializmussá alakítsák át. Az osztrák-német nagypolgárság, a cseh németek és a magyar vezetés hatására azonban vé-gül Ferenc József visszalépett ettől a tervtől. (A századfordulón az akkori trónörökös, Ferenc Ferdinánd újra felveti majd a trializmus kérdését.)

Horvátország a magyarokhoz fűződő viszonyt perszonálunióra akarta redukálni, ezért követelték füg-getlenségük elismerését, Fiume és Muraköz átadását. A magyarok azonban csak tartományi különállá-sukat ismerték el, Fiume magyar irányítás alatt maradt.

Horvát-magyar kiegyezés (1868) elfogadására végül csak a horvát tartománygyűlés többszöri felosz-latása, újabb választások és jelentős előnyök biztosítása után kerülhetett sor. A horvátokat elismerték politikai nemzetnek, beligazgatási autonómiát kaptak. Horvátország élén a bán áll, akit a király nevezett ki a magyar miniszterelnök beleegyezésével. A báni kormány a közigazgatás, az igazságszolgáltatás és az oktatásügy függetlenségével rendelkezett, s a horvát lett a hivatalos nyelv. Működhetett a szabor (hor-vát országgyűlés), amely a magyarokkal közös országgyűlésbe 42 képviselőt delegálhatott. A magyar kormányban külön horvát miniszteri tárcát hoztak létre.

A horvát autonómia megteremtése a korabeli Európában a nemzetiségi kérdés kezelésének kis számú pozitív példája volt, de megnyugvást egyrészt azért nem hozott, mert a horvátok a magyarokkal és az osztrákokkal egyenrangú helyzetre törekedtek, másrészt pedig más nemzetiségek is követelték ugyan-ezeket a jogokat.

A nemzetiségi viszonyok rendezése érdekében alkották meg 1868-ban a nemzetiségi törvényt is Eötvös József minisztersége idején. A törvény a területi egység és az egy politikai nemzet elvét fel nem adva széles körű nyelvhasználatot biztosított az oktatásban (állami feladat), a közigazgatásban, az igazság-szolgáltatás alsó és középső szintjén. Lehetővé tették egyesületek és pénzalapok létrehozását. A vegyes vidékeken a 20%-ot elérő nemzetiségeknek is biztosítottak anyanyelvi jogokat. A korabeli Európa leg-jelentősebb nemzetiségi törvénye volt.

Az ennél többre vágyó nemzetiségeket azonban ez nem elégítette ki. A törvény hatása attól is függött, mennyiben hajtja végre a magyar állam, és egyáltalán képes-e az ország megtartani a nemzetiségeket, akikre egyre nagyobb hatással volt a kialakuló Románia, illetve Szerbia. (Lásd a forrásokhoz írtakat.)

Lezárás, összegzés A kiegyezéssel létrejött birodalom a területe alapján (600.000 km2) Európa második, a lakosságszám

(35 millió) alapján harmadik legnagyobb állama lett, azaz Közép-Európában nagyhatalomnak számított. Az európai erőegyensúly fontos szereplője, a század második felében megjelenő orosz, német és brit nagyhatalmi vetélkedés idején azonban egyre inkább Németország felé sodródott, és fegyverkezni kez-dett. (Balkáni terjeszkedési törekvésekről lásd a forráshoz írtakat.)

A kortársak számára kérdéses volt, hogy mennyire teljesül a kiegyezéshez fűződő remény. Sokan tar-tottak attól, hogy az uralkodó visszalép majd ettől a kompromisszumtól, ill. hogy a gazdaság fejlődése nem lesz várt ütemű. Ez utóbbi nem következett be, bár a gazdasági kiegyezés újratárgyalása jelentős feszültségeket eredményezett.

Deákék még hittek abban, hogy a rendszer továbbfejleszthető, ám a későbbi fejlődést a politikusok változatlan elvárásai (a 67-es alaphoz képest) akadályozták meg. Ez, valamint az uralkodói (alkotmá-nyossággal nem teljesen egyező) kiváltságok jelentős szerepet játszottak a dualizmus válságában.

A dualizmus válságának fontos összetevője még a parlamenti politizálás korabeli eredménytelensége (lásd obstrukció) is, a pártok közötti erős megosztottság, a politikai, társadalmi megújulásra, a demok-ratikusabb (pl. általános választójog), polgári jellegű társadalom kiépülésére irányuló szándék gyenge-sége. (Lásd a forrásokhoz írtakat.)


90

Kibontakozó ipar, fejlődő mezőgazdaság, közlekedés a dualizmus korábanKKibokkorá

49. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei alapján mutassa be a dualizmus kori iparban és a me-zőgazdaságban megfigyelhető alapvető változásokat! Vázolja fel, milyen nem-zetközi gazdasági tendenciák állnak a változások hátterében!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A magyar gazdaság ebben az időszakban fejlődött a legtöbbet, köszönhetően az ipari forradalom jóté-

kony hatásának, ill. a Monarchia piaci védettségének. A gazdaság fejlesztésének törvényi kereteit a gazdasági kiegyezés jelentette. A birodalmat egységes

piaccá tették: vámszövetséget kötöttek, meghagyták a közös valutát (1878-től közös jegybank műkö-dött, valamint 1892-től az arany alapú korona lett a közös pénz), szabaddá tették a tőke és a munkaerő áramlását, összehangolták az adó-, mérték-, közlekedési és hírközlési rendszert.

A gazdasági megállapodásokat 10 évre kötötték, amelyet az osztrák és magyar törvényhozásnak egy-aránt el kell fogadnia. Az idő lejárta után meg lehetett hosszabbítani vagy újratárgyalni. A gazdasági kiegyezés biztosította a térség és az ország gyors gazdasági fejlődését, a védvámrendszer pedig lehető-séget adott a magyar agrártermékek és a Lajtántúl iparának védelmére.

Tisza Kálmánhoz hasonlóan az időszak több miniszterelnöke kísérletet tett a gazdasági kiegyezés meg-újítása után az ipar fejlődésének támogatására, de ehhez a vámtörvények átalakítására lett volna szük-ség, ami a bécsi kormányzat ellenállása miatt nem sikerült.

Kifejtés Míg az európai államok mezőgazdasága értékesítési gondokkal küszködött, addig a Monarchia védett,

bővülő piaca Magyarország rendelkezésére állt. Ez azonban nem jelentette a fejlesztések elmaradását, bár a gépesítésre és a modernebb eljárások bevezetésére csak a jelentősebb anyagi háttérrel rendelkező nagyobb birtokok tulajdonosai voltak képesek.

A modernizálást a gátrendszerek kiépítésével a mezőgazdaságban kellett kezdeni. Mivel az alföldi fo-lyók árvizei mocsarakat, ártereket hoztak létre, ezeken a területeken nem lehetett mezőgazdasági terme-lést folytatni. (A munkálatok során 6300 km gát épült meg, s 6,3 millió katasztrális hold vált szántóterü-letté.)

A fejlődés tehát egyrészt annak köszönhető, hogy a folyószabályozások lezárultával jelentős területek kerültek művelés alá, másrészt pedig a nagybirtokokon elterjedő korszerű eljárások, gépek (alagcsöve-zés, műtrágya, vetőgép, aratógép stb.) a termelékenység növekedést vonja maga után. (Lásd a források-hoz írtakat.)

A fejlődést segítette a bérleti rendszer terjedése is, a tőkével rendelkező bérlők növelték a mezőgazdasá-gi befektetéseket. A kisbirtokok nagy száma mellett az olcsó bérmunka (idénymunkások, napszámosok) is akadályozta azonban a gépesítés még szélesebb körű elterjedését.

A birodalmi mellett kialakuló országos piac is biztos értékesítési lehetőséget jelentett a specializálódó termelés számára is. Az ország egyes területein kialakul a térségre jellemző sajátos termelési struktúra: pl. makói hagyma, kalocsai vagy szegedi paprika, csányi dinnye, kecskeméti kajszibarack, homoki sző-lőkultúra a Duna-Tisza közén stb. Növénynemesítő intézetet állítottak fel.

A városok – főleg Budapest – környékén a városi piacokra termelő zöldség- és gyümölcstermesztés, tejgazdaságok jöttek létre. Az alföldi mezővárosok virágzása jellemzi a korszakot. A hegyvidéki és sík-vidéki kisparcellákon a gazdálkodás azonban nem sokat változott (lásd a forráshoz írtakat).

91

A tradicionális juhtenyésztés és rideg állattartás visszaszorulóban volt, helyette az istállózó állattartás terjedt el. Mindez új fajták megjelenését is jelentette: a magyar szürkét felváltotta a hízékonyabb, jól tejelő „színes” svájci és holland szarvasmarha, a makkoltatva tartott bakonyi sertést pedig a mangalica és az angol hússertés.

Az 1880-as évek közepétől az ipari forradalom hatására Magyarországon az ipar fejlődése újabb lendü-letet vett. A magyar ipar kicsit megkésett fejlődése a többi nyugati állam iparához képest előnyöket is rejtett magában, mivel az újonnan létesült vállalatok az ipari forradalom legújabb vívmányait is alkal-mazhatták már, ami magas termelékenységhez vezetett.

A magyar ipar fejlődését a magyar kormányok adókedvezményekkel segítették, ami a gazdasági kiegye-zés megújításakor minden esetben komoly vitákhoz vezetett. Az ipar egyes szektorainak (pl. élelmiszer-ipar, gépgyártás) fellendülését nagymértékben segítette, hogy rendelkezésre állt a Monarchia egész pi-aca is. Budapest mellett új iparvidékek (pl. Rimamurány–Salgótarján, Kassa–Diósgyőr, Győr–Pozsony, Déva–Temesvár) erősödtek meg.

A már hagyományosnak tekinthető iparágak tovább erősödnek (pl. élelmiszeripar), a vas- és acélter-melés felfutásának köszönhetően magas színvonalú gépgyártás alakult ki. Egyes területeken világszín-vonalú fejlesztések valósultak meg (pl. a magyar gőzmozdonyok sorra nyerték el az ipari kiállítások díjait, Mechwart András rovátkolt hengerszéke, a szitálás gépesítése), ami az európai élvonalba emelte a magyar ipart.

A változások hatására az ipari forradalom vált meghatározóvá, megjelentek pl. a monopóliumok (pl. Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt.), és a tőkés gazdaságra jellemző ciklikusság (túltermelés és pangás váltakozása).

A fejlődés fokozottan érvényesült az újonnan megalakult iparágakban: pl. az izzólámpagyártás (az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. a világ harmadik legnagyobb izzólámpagyártója), vegyipar, gépipar és az ezekre épülő gépgyártás: autó- vagy repülőgépgyártás (Pesten, Győrött a Rába), Aradon autógyártás, Rákoson repülőgépgyártás. Ezekben az iparágakban a termelés súlypontja a Monarchián belül már Magyarországra tevődött, s nem csak Ausztria ipari fejlettségét közelítette meg, hanem az európait is.

A konjunktúra nem lett volna lehetséges a külföldi tőke beáramlása nélkül. A bejövő tőke jelentős része német eredetű volt. A tőkebehozatal részben bányák és gyárak alapításához járult hozzá, amit a bankok hitelekkel finanszírozták. A századfordulóra megerősödött a jelentős részben terménykereskedelemből származó magyar tőke szerepe.

A reformkori Pesti Magyar Kereskedelmi Bank (1842) és a Pesti Hazai Első Takarékpénztár mellett lét-rejött a Magyar Földhitelintézet (1863). A kiegyezés évében alapították a Magyar Általános Hitelbankot, s ezután gyorsan nőtt a hitelintézetek száma is.

A magyar közlekedési rendszerben óriási változás történt. A folyószabályozás lehetővé tette a gőzha-józást a Dunán, Tiszán, Dráván, Száván és a Maroson is. A fő kereskedelmi útvonalat azonban a vasút jelentette, s ennek segítségével a magyar mezőgazdasági termékek gyorsan eljutottak a világpiacra (pl. Temesvár–Bécs, ill. Nagyvárad–Fiume vasútvonal).

Lezárás, összegzés A dualizmus korában lejátszódó gazdasági változások jelentős fellendülést eredményeztek, s ez lehetővé

tette a Monarchia, azon belül is Magyarország gazdaságának felzárkózását, sőt Magyarország több ipar-ágban és fejlesztésben a világ élvonalába került. A korszakban fejlődött az ország gazdasági központjává és világvárossá Budapest.

A magyar gazdaság és ezen belül az ipar fejlődését a Monarchia egységes piaca, a politikai stabilitás, az állami iparpártolás, a mezőgazdasági ország olcsó megélhetési viszonyai – melyek alacsonyabb munka-bért tettek lehetővé – alapozták meg a látványos változást.

Míg Oroszországot, Spanyolországot, Portugáliát és a Balkánt megelőzte a korabeli magyar gazdaság, az európai élbolyt elérni nem volt képes, közepesen fejlett agráripari országgá vált.

A fejlődés ellenére/hatására aránytalanságok figyelhetők meg a magyar gazdaságon belül. Korszerű, de kiegyensúlyozatlan, ún. ferdevállú magyar nagyipar, fejlett bank- és vasúthálózat, monopolkapitalizmus


92

jött létre, a másik oldalon azonban kis-, törpebirtokosok milliói, megélhetési gondokkal küzdő társadal-mi rétegek.

Nemzetiségek a dualizmus időszakábanNNem50. tétel:

FELADAT:

A források és saját ismeretei segítségével ismertesse a magyarok és a nemzeti-ségek viszonyát a dualizmus kori Magyarországon!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés Magyarország lakossága másfél évszázad alatt 2,5-szeresére nőtt, még a járványok (pestis, kolera, tbc)

ellenére is. A XIX. század második felében indult meg az ipari forradalommal összefüggő népességug-rás (demográfiai forradalom), s bár két nagy kolerajárvány visszavetette a fejlődést, az 1880-as évektől egyenletes, gyors ütemű folyamat (I. világháborúig) vette kezdetét.

Az ország népessége 30 év alatt 33%-kal nőtt a jelentős mértékű kivándorlás ellenére is, a demográfiai robbanás azonban nem azonnal és nem egyszerre érintette az országot: a fejlettebb területeken (városok, Dunántúl, Felvidék) hamarabb ment végbe, az elmaradott térségekben (Erdély) később jelentkezett.

A demográfiai robbanás nagyarányú elvándorlást okozott; a lakóhelyén megélni nem tudó mezőgaz-dasági népesség megindult a munkaalkalmat kínáló városokba és részben a tengerentúlra (pl. USA, Kanada, Dél-Amerika felé).

Az elvándorlás a Felvidéket és a Kárpátalját érintette leginkább, tehát a kivándorlók között az össztár-sadalmi arányoknál jóval magasabb volt a nemzetiségiek aránya. A városlakók asszimilációja azonban jelentős volt.

Kifejtés A XIX. század második felében tehát jelentős arányeltolódások mentek végbe a nemzetiségi összetétel-

ben: a magyarság aránya (Horvátország nélkül) 41%-ról 54,5%-ra nőtt. A változás alapvetően három dolognak köszönhető:

Az életkörülmények javulása miatt megnőtt a természetes szaporulat, hamarabb vált a demográfiai robbanás részévé a magyarság, a németekkel, szlovákokkal és ruszinokkal együtt, mint a többi nem-zetiség.

A ki- és bevándorlás is a magyarság arányát növelte, hiszen minden 100 kivándorlóból csak 33 volt magyar. A kivándorlás során a legnagyobb veszteség a szlovákokat érte.

Az asszimiláció (beolvadás) egyrészt felgyorsult a városi német és zsidó lakosság körében, más-részt a vidékről városba költözött, a gyökereiktől – szülőföld, család, egyház – elszakadó emberek a városok domináns etnikumába olvadtak be. (A zsidóság egyenjogúsítására 1867-ben került sor, vallásuk pedig 1895-ben lett bevett vallás.)

A korabeli adatok hitelét azonban csökkenti, hogy a népszámláláskor sem derült ki egyértelműen az etnikai hovatartozás, hiszen a megkérdezett lehet kettős gyökerű, vagy alkalmazkodásképp az asszimi-lálódó népesség tagjának is vallhatta magát.

A reformkor érdekegyesítési gondolata elvileg kiterjedt a nemzetiségi érdekek egyeztetésére is, az ér-dekegyesítő nemzetiségi politika realizálása azonban – mint 1848 bizonyítja – nem sikerült. Az egyé-ni szabadságjogokat a nemzetállami léttel egybekapcsoló klasszikus liberalizmus saját ideológiájából

93

fakadóan nem talált megoldást a nemzetiségi kérdésre, a megnyíló politikai szabadságjogok viszont a nemzetiségi törekvéseknek nyitottak szabadabb teret. (Lásd a forrásokhoz írtakat.)

A Duna völgyi népek összefogásnak terve a XIX. században több osztrákellenes nemzeti mozgalom képviselőjében felmerült, a magyarok közül Kossuth Lajos dolgozta ki a Duna-menti konföderáció ter-vét. Kossuth tervezete (1862) szerint a térség kisebb államai (Magyarország, Horvátország, Románia, Szerbia, Erdély) szövetséget hoznak létre a Habsburg Birodalom helyett, ahol a községek és megyék nemzeti alapú önkormányzatával kívánta a nemzetek érdekképviseletét megoldani.

A tervezetet mind a magyar, mind a nemzetiségi vezetőréteg elutasította, sokan megkérdőjelezték, hogy a nemzetállamok korában reális alternatíva-e egy ilyen államszövetség.

A magyar politikai elit 1867-ben a kiegyezéssel történelmi kompromisszumot kötött Béccsel, aminek értelmében lemondott a teljes önállóságról, egyesíthette a történelmi magyar államrészeket (Erdély, Ha-tárőrvidék), a magyarországi nemzetiségi kérdés pedig magyar belüggyé vált.

Az 1868-as horvát-magyar kiegyezéssel Horvátország széleskörű önkormányzatot kapott: saját közigaz-gatást, kormányt, országgyűlést alakíthatott ki, és képviselőket küldhetett a magyar országgyűlésbe.

Az 1868-as törvény, a korabeli Európa legjelentősebb nemzetiségi törvénye számos liberális elemet tar-talmazott. Községi szinten, az alsó fokú bíráskodásban, az oktatásban és az egyházi életben biztosította a nem magyar népek számára az anyanyelv használatát, a nemzetiségi szervezetek és egyesületek megala-kításának jogát. A törvény azonban nem tért el az egy politikai nemzet elvétől, azaz – az autonómiával felruházott horvátokat kivéve – tagadta a nem magyar nyelvi-kulturális közösségek nemzet jellegét. A nemzetiségi elit számára azonban ez a felfogás elfogadhatatlan volt. Ők társnemzeti státust igényeltek, föderatív átszervezést vártak, autonómiát követeltek.

Az 1868-as rendezés nem magyar nyelvek és kultúrák iránti toleranciáját a dualizmus kor kormányai egyre kevésbé érvényesítették. Az anyanyelvű oktatás támogatása helyett inkább a magyar nyelvű ok-tatás kiterjesztésére, s ezen keresztül nyelvi-kulturális magyarosításra törekedtek. (Lásd a forrásokhoz írtakat.)

A törvényhatóságok és a községek önkormányzatának szűkítése, a központi hatalom erősítése, valamint a választójog szűk korlátok között tartása és a választások nyílt jellege ugyancsak összefüggött a magyar állam magyar jellegének erősítésére való törekvéssel.

Az 1867 utáni magyar asszimilációs politika „eredményeképp” a nemzetiségi iskolahálózat az 1880-as évektől nem fejlődött, ennek következtében a feszültség egyre nőtt.

A nemzetiségek a nemzetiségi törvénynél többet akartak, ezért tiltakozásuk jeléül jó ideig passzív ellen-állást folytattak, azaz nem vettek részt a magyar országgyűlés munkájában. Ez a tényező, valamint az, hogy társadalmi szerkezetüknél fogva és a magyar választási rendszer szabályaiból fakadóan kevesebb képviselőjük jutott mandátumhoz, a magyar vezetőréteg nem vette komolyan a feszültség nagyságát.

Az 1890-es évektől kezdve azonban fokozottabban síkra szálltak jogaik bővítése érdekében. Erre jó pél-da a román Memorandum-per (1894). A román vezetők összeállították nemzetiségi sérelmeik listáját, s ezt Bécsbe vitték Ferenc Józsefhez. Az uralkodó azonban felbontatlanul továbbította a dokumentumot a magyar kormányhoz, aminek következtében pert indítottak ellenük a magyar hatóságok. A per (1-5 éves börtönbüntetést kaptak a vezetők) hatására egyrészt megerősödött a romániai magyarellenes szervezetek propagandája, másrészt az intézkedés Nyugat-Európában megrökönyödést váltott ki, a korábbi, 1848-as rokonszenven alapuló pozitív viszonyulás az ellenkezőjére változott.

Lezárás, összegzés Magyarországon elnyomták a nemzetiségeket abban az értelemben, hogy önrendelkezési joggal bíró

kollektivitásként nem jelenhettek meg a politikában, de olyasféle terror, mint a cári Oroszországban vagy 1915-ben az örményekkel szemben az ifjú török mozgalom részéről, nem mutatkozott. Az ön-rendelkezés hiányának elmaradása miatt a XX. század elején és az I. világháború alatt a nemzetiségi politikusok már nem az OMM-án belül képzelték el népük további sorsát.

A századfordulón a Monarchia mérvadó politikacsináló köreiben napirenden van a dualizmus revízi-ójának és a birodalom valamiféle föderalizálásának a gondolata. Ferenc Ferdinánd köre a dualizmus


94

trializmussá alakításában gondolkodott, más körök másféle föderalizálási lehetőségben. Ebben a moz-gástérben jelentkeztek a magyar nemzeti törekvések ellen fellépő nemzetiségi törekvések is.

A XIX. század második fele a nemzetállamok megalakulásának kora Európában, az OMM azonban nem tudott alternatívája lenni a nemzetállamnak. A kormányzat ugyan ügyesen kihasználva a gazdasá-gi konjunktúrát, vissza tudta szorítani a demokratikus és a szociális törekvéseket, ezzel azonban csak ideig-óráig odázta el a problémát. A határok mentén megvalósuló nemzetállamok biztatására azonban a Monarchia nemzetiségei a nemzeti önmegvalósítás kérdése felé fordultak, megszűnt a közép-európai egységes piac.

Az életmód változásai a századforduló MagyarországánAAz él51. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei segítségével értékelje a polgárosodás folyamatát a dua-lizmus kori Magyarországon!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A világ a XIX. században korábban soha nem látott demográfiai fejlődést élt meg: 1800 és 1914 között

megduplázódott az emberiség lélekszáma. A gazdasági fejlődés nyomán bekövetkezett változások, az életkörülmények átalakulása, a tudományok nagyarányú fejlődése együttesen vezettek ehhez a nagyará-nyú népességnövekedéshez.

A korszak másik, az ipari forradalommal összefüggő társadalmi változása a városiasodás. Bár a techni-kai, orvosi felfedezések, változások kedvezően hatottak az életben maradás tekintetében, a munkások lakta külvárosok többségében borzalmas körülmények között éltek az emberek, és a század végéig csak alig-alig részesültek a fejlődés áldásaiból.

A kiegyezést követő négy évtizedben Magyarország lakossága 13,6 millióról 18,3 millióra nőtt. A XIX. század második felében indult meg tehát az ipari forradalommal összefüggő népességugrás (demográfiai forradalom), s bár két nagy kolerajárvány és a jelentős mértékű kivándorlás visszavetette a fejlődést, az 1880-as évektől viszont egyenletes, gyors ütemű volt a folyamat (az I. világháborúig).

A demográfiai robbanás azonban nem azonnal és nem egyszerre érintette az országot: a fejlettebb terüle-teken (városok, Dunántúl, Felvidék) hamarabb ment végbe, az elmaradott térségekben (Erdély) később jelentkezett. (A nemzetiségek helyzetéről lásd a foglalkoztatási táblázathoz írtakat.)

A demográfiai robbanás nagyarányú elvándorlást okozott, a lakóhelyén megélni nem tudó mezőgaz-dasági népesség megindult a munkaalkalmat kínáló városokba és részben a tengerentúlra (pl. USA, Kanada, Dél-Amerika felé).

A városfejlődés jelentősebb szakasza Magyarországon a XIX. század elején bontakozott ki, noha még ekkor is túlsúlyban volt a vidéki, agrárjellegű településeken élő népesség aránya. A városi lakosság nö-vekedése a dualizmus idején háromszorosan felülmúlta az országos átlagot.

Kifejtés A gyermekhalandósági mutató 1865-től Európa-szerte csökkent, így az ipari forradalom vívmányaiból

részesedő Magyarországon is. A csecsemő- és kisgyermekkori halálozás számarányának csökkenése részben a táplálkozási szokások megváltozásával (emelkedett az élelmiszertermelés, javult a megtermelt élelmiszerek elosztása), minőségi javulásával és az orvostudomány fejlődésével (Semmelweis Ignác, Korányi Frigyes) magyarázható. (Lásd az adatokhoz írtakat.)

95

A közművesítés óriási változásokat eredményezett a lakosság életszínvonalában. A járványok visszaszo-rultak, ám az iparosodás következményeként megkezdődött az ivóvízkészletek és a természetes vizek szennyezése. Az éhínségek megszűntek, ez azonban nem jelentette azt, hogy mindenki jól is lakott. A korabeli festmények és fotók tanulmányozásával szembeötlő, hogy még a módos rétegek körében is sokkal kevesebb volt a kövér ember, mint ma.

A XIX. század a polgári államok kiépülése, s ezzel Európa-szerte a tankötelezettség törvénybe iktatásá-nak ideje, a szakoktatás és az egyetemi képzés kiépítésének korszaka. Az oktatást kiemelt feladatként, stratégiai ágazatként kezelték a kormányzatok, hiszen a képzettebb munkaerőtől nagyobb teljesítményt várhattak el mind az államigazgatásban, mind a gazdaságban. A nők számára is – különösen a század második felétől kezdve és főleg a városokban – jelentősen javultak a tanulási és munkavállalási esélyek. (Az alap-, közép- és felsőfokú oktatásról lásd a forrásokhoz írtakat.)

A magyar városok (belvárosok) városias külsőt öltöttek, sok városunk mai arculata (bankok, szállodák, városházák, bérházak, posták, hivatalok, kórházak, iskolák stb.) a századforduló táján alakult ki. A váro-sokban terjedtek a civilizáció vívmányai (csatornázás, vízvezeték, közvilágítás, villamosság, posta, jár-da, kövezett út), utat törtek az új találmányok, kialakult a modern tömegközlekedés. (Lásd a forrásokhoz írtakat.)

Budapest a századfordulón már Európa 10 legnagyobb városa közé tartozott, gyors ütemben, tervszerű-en épült. Jól elkülönültek egymástól a különböző negyedek: a belváros lett a politikai irányítás mellett a kereskedelem és bankvilág központja, a pályaudvarok és a megépülő hidak közlekedési csomóponttá, míg a gyárnegyedek ipari centrummá tették a fővárost.

Az egyre virágzóbb főváros azonban elszakadt a lassabban korszerűsödő vidéktől, ráadásul hiányzott a világvárossá váló Budapest és a vidéki nagyvárosok (Pozsony, Kassa, Temesvár, Debrecen) közötti átmenet.

A dualizmus kori társadalom új jelensége a megnövekedett szabadidő, ami egyrészt a munkásság mun-kaidejének csökkenéséből, másrészt az alkalmazotti réteg növekedése jóvoltából következett be.

A fizetőképes kereslet először Budapesten jelentkezett, így az új szórakozási formák és lehetőségek is itt alakultak ki. (Pl. mozi, turizmus, tornaklub, cirkusz, vurstli, sportolás, kirándulás stb.) A szórakozta-tóipar üzletté vált, minden társadalmi réteget megpróbált kiszolgálni.

Közkedveltek lettek a kávéházak, a művészek és középosztálybeliek találka- és rendszeres szórakozó-helyeként. (Lásd a forráshoz írtakat.)

Lezárás, összegzés A századfordulón lett valódi nagyhatalommá a sajtó Magyarországon. A lapokat a rikkancsok segítségé-

vel az utcán is árusították. A sikeresebb lapkiadók egész „sajtóbirodalmat” hoztak létre, pl. ilyenek vol-tak a bulvárhíreket (bűnügyeket, botrányokat, szenzációkat) is közlő, egész oldalas sportrovatot megje-lentető Est-lapok. A népszerű lapokban jelentős volt a hirdetések aránya. (Lásd a forrásokhoz írtakat.)

A politikai lapok – a piac megtartása érdekében – kerülték a nyílt pártpolitizálást, egyébként is a korban a hír fontosabbnak számított a véleménynél. Míg a reformkorban Kossuth vezércikkei hozták a Pesti Hírlap számára a sikert, a dualizmus idején a gyorsan „fogyasztható”, mélyebb előismereteket és ko-molyabb elemzést nélkülöző, nagyobb tömegek számára is érthető, rövidebb cikkek voltak népszerűek. (Lásd a forrásokhoz írtakat.)


96

A Párizs környéki békék területi, etnikai és gazdasági vonatkozásaiAA Páeetnik

52. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei segítségével mutassa be a versailles-i és a washingtoni békerendszer létrehozásakor érvényesülő nagyhatalmi érdekeket! Térjen ki a Németországgal kötött békemegállapodás részleteire is!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés Már 1917-ben megfogalmazódott a világháborút lezáró béke jellege és tartalma, amit elsősorban a nagy-

hatalmi érdekek befolyásoltak. A franciák Németország visszaszorítására, a francia hegemónia biztosí-tására törekedtek Közép-Európában. Nagy-Britannia bízott abban, hogy sikerül visszaállítani a háború alatt megingott hatalmi egyensúlyt, s egyben – a német gyarmatok egy részének megszerzésével – kon-szolidálni tudja a Brit Birodalmat, ami a világ elsőszámú hatalmává tette még a XIX. században is.

Az USA érdekei alapvetően mások voltak, hiszen az európai hatalmi villongások nem érintették. Első-sorban saját gazdasági előretörését (nyitott kapuk, tengerhajózás szabadsága) és nagyhatalmi státuszát igyekezett biztosítani. Mivel az Egyesült Államoknak Németország legyőzése volt a célja, így enyhébb békefeltételeket tudott kialakítani, mint a háborús pusztítást közvetlenül is elviselő európai országok.

Béketervek közül kettő kapott nagyobb propagandát: az egyik a Lenin által képviselt azonnali és igazsá-gos (annexió nélküli) béke, de szélesebb nyilvánosságot kapott a Wilson amerikai elnök által képviselt, 1918 januárjában kidolgozott ún. tisztességes béke (Wilson 14 pontja). (Szovjet-)Oroszországot meg sem hívták a békekonferenciára.

A wilsoni pontok többek között deklarálták a fegyverkezés csökkentésének, a nemzeti elv érvényesí-tésének, a titkos diplomácia megszüntetésének szükségességét, független Lengyelországot, Ausztria-Magyarország népeinek önálló fejlődési lehetőséget, valamint a gazdaság, a kereskedelem szabadságát. Wilson a béke garantálására javasolta a Népszövetség felállítását.

Kifejtés A békekonferenciát 1919. január 18-án nyitották meg ünnepélyes keretek között Versailles-ban, a Tü-

körteremben. Az időpont kiválasztása nem volt véletlen. (1701. január 18-án jött létre a Porosz Király-ság, majd 1871. január 18-án Versailles-ban a Német Császárság.)

A konferencián 27 állam képviselte magát, de a vesztesek nem vehettek részt a tárgyalásokon (Lásd a forráshoz írtakat.)

A konferencia munkáját irányító testület a Tízek Tanácsa (amely kormányfőkből és külügyminiszterek-ből állt) és a kormányfőkből álló Ötök Tanácsa volt. 1919 márciusától azonban az Ötök Tanácsa helyett Négyek Tanácsa működött, mert a japán kormányfő nem vett részt az európai ügyek rendezésében. 58 bizottság végezte a részletes munkákat: az előkészítések, jelentések, határmódosító tervezetek készítését a Tanács felügyeletével.

A konferencia általános célja a nagyhatalmi törekvések egyeztetése volt, azaz a bizottságok nem a bé-kefeltételek megállapítását végezték először, hanem megvizsgálták, hogy a győztesek területi igényei hogyan teljesíthetők, majd ezután tértek rá a békefeltételek megvitatására.

A békekonferencia céljai közé tartozott a háború alatt tett területi ígéretek valóra váltása, valamint igye-keztek lezárni a vitákat az etnikailag kevert területek és hatalmi konfliktusok kérdésében.

Németországgal 1919. június 28-án kötöttek békét igen súlyos feltételek mellett. Jelentős területi veszteségeket szenvedett el az ország: Elzász-Lotaringia Franciaországé lett, kisebb

területek (5 város) Belgiumhoz, Schleswig-Holstein északi része pedig Dániához került. Pomeránia

97

keleti része, Nyugat-Poroszország jelentős része, Poznan és térsége Lengyelországé lett, és Lengyel-ország az ún. korridor (Kelet-Poroszország és Németország közötti rész) révén kijutott a tengerre. Gdansk (Danzig) „szabad terület” státuszban nemzetközi (Népszövetség) felügyelet alá tartozott, de a lengyelek használhatták. Felső-Szilézia azonban népszavazás után Németországnál maradt.

A német gyarmatokat a győztesek kapták meg (pl. a Távol-Keleten Japán). A Saar-vidéket 15 évre nemzetközi felügyelet alá helyezték, s ez idő alatt az itteni szénbányákat

Franciaország aknázhatta ki. A Rajna-vidék (a folyó jobb partját 50-60 km mélységben) 15 évre nemzetközi megszállás alá vonták és egyben demilitarizálták.

A békeszerződés tartalmazta az Anschluss tilalmát is. A hadsereg maximális létszámát 100 ezer főben határozták meg (ebből 4000 tiszt), s feloszlatták a

vezérkart. Megtiltották harckocsik, tengeralattjárók, léghajók és repülők hadrendbe állítását, a flot-tát pedig elsüllyesztették.

A jóvátétel összegéről 1921 májusában született egy előzetes megállapodás, eszerint 20 milliárd márkát kellett fizessen Németország azonnal, de a végső és teljes összeget később állapították meg. (Az 1929. június 7-én aláírt Young-tervben 113,9 milliárd márka „végleges” jóvátételt határoztak meg.)

Németország területének 15%-át (70 ezer km2), lakosságának 10%-át (6,5 millió fő) vesztette el. Az eredeti francia szándékokhoz képest mérsékeltebbé váltak a területi követelések, ám ezért „kár-pótlásul” Franciaország hatalmas hadisarc és jóvátétel kifizetését eszközöl(het)te ki.

A békerendszer „eredménye” a belső ellentmondások és a nagyhatalmi érdekek ütközése miatt hosszú távon egy újabb háború kirobbanása volt. (II. világháború)

Míg a 18-19. században a konfliktusok lezárultát követően az európai nagyhatalmak a hatalmi egyensúly megteremtésére törekedtek, addig most ennek megteremtése már nem volt közös érdek.

A béke Németországgal szemben megalázó feltételeket határozott meg, pl. a túlzott jóvátétel, a haderő és fegyverzet túl radikális leszerelése, az Anschluss tilalma, a német nép (és szövetségesei) kizárólagos felelősségének kimondása.

Az etnikai elvet – bár a wilsoni pontok között szerepelt – a határok meghúzásánál végül nem vet-ték figyelembe, így a Kelet-Közép-Európában fellángoló nacionalizmust a győztesek nem fékezték kellőképpen. A békekonferencián ún. kisebbségvédelmi törvények is születtek. Az aláíró országok kötelezték magukat arra, hogy a lakosságnak biztosítják a teljes jogi egyenlőséget, ezeket azonban nemigen tartották be.

A francia hegemón törekvések miatt a győztesek között is viták bontakoztak ki, főként a britek nem nézték jó szemmel Franciaország túlzottnak tűnő megerősödését.

A békerendszer alapot szolgáltatott a II. világháborúhoz, a revíziós törekvések alapvetően meghatá-rozták az európai hatalmi viszonyokat a két világháború közötti időszakban.

Lezárás, összegzés Az USA, kivonulva a béketárgyalásokról, megtagadta a békeszerződések ratifikációját, s mivel nem

lépett be az eredetileg Wilson által megálmodott Népszövetségbe sem, tartózkodott az új nemzetközi rendszer garantálásától is.

Az USA megpróbálta érvényesíteni érdekeit a Csendes-óceán térségében. A washingtoni békében (1921-22) rögzítették a nagyhatalmak flottáiknak arányát és a tengeri kereskedelemben a nyitott kapuk elvét.

A genfi székhelyű Népszövetség (Nemzetek Szövetsége) eredeti szerepe szerint szavatolta a békeszer-ződések végrehajtását, támogatta a nemzetközi konfliktusok békés úton történő rendezését, felügyelte a kisebbségvédelmi szerződések betartatását és gyámkodott a német gyarmatokból és török területekből kialakított mandátumterületek felett.

A Népszövetség azonban nem tudta betölteni a rá osztott szerepet. Működésképtelenné vált amiatt, hogy döntéseit egyhangúlag kellett meghoznia és nem rendelkezett katonai békefenntartó erővel. Végül az angol-francia vetélkedés színtere lett, ami miatt a nemzetközi konfliktusok idején nem tudott megfelelő tekintéllyel élni. (Lásd majd a hitleri Németország terjeszkedő politikája.)


98

Az első világháborúhoz vezető konfliktusokAAz el53. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei segítségével ismertesse a hatalmi viszonyok és érdekek változásait, amelyek az első világháború kirobbanásához vezettek!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A XIX. sz. második felében jelentős ipari fellendülés zajlott le Európában és Észak-Amerikában. A vál-

tozások intenzitása alapján a centrum országok két csoportra oszthatók: az ipari forradalom első szaka-szában is részt vevő országok, pl. Nagy-Britannia, Franciaország és az ún. „későn jövők”, akik csak az ipari forradalom második szakaszába tudtak bekapcsolódni.

Az alacsonyabb szintről indulók (USA, Németország, Japán) gyorsabb növekedési ütemet produkáltak, így beérték az addigi centrum országokat. (Lásd a vastermelési adatokhoz írtakat.)

Az intenzív fejlődés maga után vonta a hódítások, az újabb gyarmati területek megszerzésének kény-szerét, hiszen a gyarmatok nyersanyagforrások és piacok is voltak egyben (gyarmatbirodalmak). Ezért került sor az eddig még el nem foglalt területek megszerzésére, ill. a korábbi gyarmatosítók kezén lévő területek „újraosztására”.

A XIX. század végére öt európai nagyhatalom (Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, az OMM, Oroszország) határozta meg a világpolitikát.

Kifejtés A XIX. században Európa vezető hatalma, a gazdasági élet központja, a legnagyobb gyarmatbirodalom-

mal rendelkező Nagy-Britannia. Franciaország és Ausztria/OMM a német egységért vívott háborúban elszenvedett veresége és az ipari fejlesztések lassabb üteme miatt sokat veszített korábbi befolyásából.

A XIX. század folyamán befolyását folyamatosan növelő Oroszország hatalmi ambícióit (Földközi-tenger, a Balkán, Perzsia, Mandzsúria) mind Nagy-Britannia, mind az OMM vissza akarta szorítani, de Európa legnépesebb, óriási nyersanyagtartalékokkal rendelkező, bár elmaradott gazdaságú országa mégis jelentős katonai potenciált képviselt.

Az 1871-ben megvalósult, porosz vezetésű német egységállam külpolitikája kezdetben arra irányult, hogy elszigetelje Franciaországot, és az öt európai hatalomból maga mellett tudjon kettőt (OMM és Oroszország). (Lásd a forrásokhoz írtakat.)

Az orosz-török háborút lezáró berlini kongresszuson (1878) megvalósuló német–osztrák–magyar együttműködést Bismarck és Andrássy Gyula szorosabbra vonta, s 1879-ben megkötötték a kettős szö-vetséget, ami elsősorban a Monarchia számára volt kedvező. S bár mind a két ország igyekezett javítani kapcsolatait Oroszországgal, a német diplomácia – kihasználva az észak-afrikai olasz-francia ellentéte-ket – Olaszországot is bevonta a kettős szövetségbe, ami ezáltal hármas szövetséggé alakult 1882-ben. (A következő évben Románia is csatlakozott ehhez a szövetséghez.)

A Bismarck nevéhez kapcsolható kontinentális, szövetségi politika azonban II. Vilmos trónra lépésével (1888) megváltozott: Németország bekapcsolódott a gyarmatokért folyó küzdelembe, világhatalommá akarta tenni országát. Ennek eszköze pedig a hadsereg volt.

Jelentős szerepet játszott az újabb gyarmatosításban a nagyhatalmak közötti verseny. A régi gyarmatosí-tó hatalmakkal (Nagy-Britannia, Franciaország) párhuzamosan új államok is bekapcsolódtak a terjesz-kedésbe, mint Németország, az USA és Japán. Minden terület stratégiai jelentőséget nyert, hiszen aki nem szerzett gyarmatokat, lemaradhatott a nagyhatalmi versenyben.

99

II. Vilmos és a militáns körök által irányított agresszív külpolitika nemcsak hatalmi kérdés, hanem – ahogy a többi országnál is – egyfajta gazdasági kényszer következménye. A rendkívül intenzíven fejlődő német gazdaságnak piacra és olcsó nyersanyagforrásokra volt szüksége.

II. Vilmos hatalomra kerülésekor tehát mind Franciaország, mind Oroszország veszélyesnek ítélte a helyzetet, s mivel nem voltak egymással ellentéteik, a cár hajlott a franciákkal kötendő szövetségre (1893). (Lásd a forráshoz írtakat.)

A gyarmati terjeszkedés miatt Nagy-Britannia mind Franciaországgal (Afrika), mind Oroszországgal (Közép-Ázsia) szembekerült a századfordulón, ezért feladva a „fényes elszigeteltség” politikáját Né-metországhoz próbált közeledni.

A növekvő katonai erejének tudatában egyre magabiztosabbá váló német külpolitika azonban vissza-utasította a közeledést. Az egyre egyértelműbb német gyarmatosítási szándékok (pl. jeruzsálemi zarán-doklat, ill. II. Vilmos látogatása Isztambulban, bagdadi vasút) sértették Nagy-Britannia érdekeit, az afri-kai terjeszkedés pedig Franciaországét. Így elindult a francia-angol közeledés a fashodai válság (1898) után.

A német haderő fejlesztése és a német flottaépítési program (lásd a forráshoz írtakat) arra késztette a franciákat és a briteket, hogy megkössék a hivatalosan csak a kétoldalú gyarmati konfliktusok megoldá-sáról szóló entente cordiale-t (1904). A szerződés azonban egyértelműen jelezte a korábban ellenséges viszonyban álló két nagyhatalom együttműködési szándékát.

Az antant államok önálló külpolitikát folytattak, gyakorlatilag csak vészhelyzetekben léptek fel szö-vetségesként. Az antant első problémája s egyben szakítópróbája az első marokkói válság volt (1905). Az antant megerősödése, szoros szövetséggé válása éppen a német expanzív külpolitikának volt kö-szönhető, hiszen a marokkói válság idején Nagy-Britannia Franciaország mellé állt. (Lásd a forráshoz írtakat.)

A japánoktól vereséget szenvedő, és ezzel jelentősen meggyengülő Oroszországgal szövetséget kötött Nagy-Britannia (1907), hiszen a brit gyarmati érdekeket már nem veszélyeztette Perzsiában, a Német Császárságot azonban ezzel a lépéssel körbe tudták fogni. Mivel Franciaországgal mind Nagy-Britan-nia, mind Oroszország szövetségben állt, ekkortól Hármas Antantnak nevezték az együttműködést.

Lezárás, összegzés A világpolitika új erővonalát a XX. század elejére az angol-német szembenállás jelentette, mert az ango-

lok nem akarták vezető pozíciójukat elveszteni, a németek pedig a korábbi pozíciójukba nem nyugodtak bele.

Kialakult tehát a két szövetségi rendszer, amelyek tagjai között olyan jellegű konfliktusok halmozódtak, amelyek egy minden korábbinál nagyobb háború kitörését tették valószínűvé. (Katonai erőviszonyokról lásd a táblázathoz írtakat.)

Mivel a berlini kongresszus egyáltalán nem oldotta meg a balkáni konfliktusforrásokat, az ellentétek miatt a helyzet bizonytalan maradt a félszigeten. (Balkán = lőporos hordó.) A balkáni államok saját ér-dekeik szerint kerestek és találtak nagyhatalmi szövetségeseket maguknak, így vélelmezhető volt, hogy egy újabb balkáni konfliktus európai/világméretű háborúvá szélesedik ki.


100

A nők szerepének változásaAA nő54. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei segítségével mutassa be a nők szerepében bekövetkezett változásokat a XIX-XX. század fordulóján!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A felvilágosodás hatására egyre jelentősebb vita bontakozott ki a nők művelődésének, iskoláztatásának

fontosságáról és ennek közéleti következményeiről. Descartes filozófiájára támaszkodva (amely szerint az ész nem tekinthető férfi avagy női princípiumnak, hanem olyan jelenségként kell felfogni, amelynek nincs neme), egyre többen fogalmazták meg a nők iskoláztatásának fontosságát.

Ennek a gondolatmenetnek folytatásaként vallották többen is, hogy a nőknek lehetővé kell tenni a poli-tizálást (bár ez még nem feltétlen jelentette a választójog megadását).

A XVIII. században megjelent az a felismerés is, hogy a nőknek (családanyáknak) legalább akkora sze-repe volt a társadalmi és gazdasági változások megalapozásában, mint a férfiaknak.

Kifejtés A francia forradalom idején a nők jelentős politikai szerepet vállaltak, tüntetéseket szerveztek, kezde-

ményeztek (pl. az asszonyok menete Versailles-ba) beadványokat szerkesztettek a Nemzetgyűléshez, a Konventhez, de a királynak átnyújtott petíciók sem voltak ismeretlenek. A tömeggyűlések szónokai-ként léptek fel, vitairatokat vagy újságcikkeket tettek közzé, tehát politikai vezetőkként léptek fel. (pl. Olympe de Gouges megfogalmazta A nők jogainak nyilatkozatát)

A nők tehát több alkalommal is olyan csoportként jelentek meg, amely elszántan hangot ad érdekeinek, és olykor arra is képes, hogy érvényre juttassa őket. Fontos szerepet játszottak azok is, akik nyíltan igyekeztek befolyásolni, a forradalmi átalakítás felé terelni nagyhatalmú férfi ismerőseiket, szeretőiket vagy rokonaikat (Madame Roland, Manon de Condorcet). (Lásd a forráshoz írtakat.)

1793-ban azonban betiltották a női politikai klubokat, majd a nőknek megtiltottak mindennemű politi-kai tevékenységet. (A jakobinus terror idején guillotine végez Olympe de Gouges-zsal, illetve Madame Roland-nal is.)

A francia forradalom után polgárosodó társadalmakban a nők dolga lett például a gyermeknevelés, a háztartás vezetése, ingó és ingatlan vagyont örökölhettek, de közéleti szerepüket lassan szerezték visz-sza.

A munkások soraiban dolgozó nők is egyre több jogot (pl. munkaidő, munkakörülmények) és nagyobb önállóságot vívtak ki maguknak, hiszen ezt bérerejük lehetővé tette. A mezőgazdasággal foglalkozó, vidéken élő nőket érintették talán legkevésbé a változások.

A gazdasági és társadalmi változásoknak, az életkörülmények átalakulásának, a tudományok, az egész-ségügy nagyarányú fejlődésének köszönhetően a XIX. században a fejlett világ korábban soha nem látott demográfiai fejlődést élt meg. (1800 és 1914 között megduplázódott az emberiség lélekszáma.)

A csecsemő- és kisgyermekkori halálozás számarányának csökkenése és a halálozási ráta stagnálása idézte elő a népesség növekedését a társadalom különböző rétegeiben. (Lásd a forráshoz írtakat.)

A XIX. században Európa nyugati és középső részében egyre több helyen iktatták törvénybe a tan-kötelezettséget, az ipar szükségleteinek megfelelően bővült a szakoktatás rendszere, és felgyorsult az egyetemi képzés kiépítése. Ebbe a folyamatba illeszkedik a lányok számára alapított iskolák számának növekedése, ahol már nemcsak a hagyományos női feladatokra való felkészítés folyt, hanem tudomá-nyos képzésben is részesültek.

101

A dualizmus kori Magyarországon a nők képzésében is új korszak kezdődött. Az Országos Nőképző Egyesület törekvéseinek eredményeképpen, az egyesület budapesti felsőbb leányiskolájában, 1896-ban megnyílt az első leánygimnázium. Tanterve főbb vonásaiban megegyezett a fiúgimnáziumok tanter-vével, de itt görög nyelvet nem, latint is csak az ötödik osztálytól kezdve tanítottak. A fiúk számára is kötelező tárgyak mellett a tantervben szerepelt az ének, a rajz és a kézimunka oktatása is.

A leánygimnáziumok létesítése azonban nehézkesen haladt. Még 1912-ben is csak három ilyen intéz-mény működött az országban. A gimnáziumban szerzett érettségi bizonyítvány a lányokat is feljogo-sította a felsőfokú tanulmányok folytatására. 1895-től tanulhattak Magyarországon a nők bölcsészeti, orvosi és gyógyszerészeti karokon.

Európában először a zürichi egyetem engedélyezte nőhallgatók beiratkozását, Magyarországon az első hölgy 1896-1900 között végezte el az orvosegyetemet. A tudományos életben is megjelentek a nők, s bár elismerésük nem volt általános, a lengyel származású francia Marie Sklodowska-Curie asszony 1903-ban fizikai, 1911-ben pedig kémiai Nobel-díjat kapott.

A XIX-XX. század fordulóján világszerte sorra alakultak a feminista, a nők jogaiért fellépő egyesületek. Angliában erőszakos eseményekre is sor került: a magukat szüfrazsetteknek nevező úri hölgyek tünteté-seken csaptak össze a kivezényelt rendőrökkel. A szüfrazsetteket még a kilátásba helyezett börtönbün-tetés sem riasztotta vissza a kirakatok betörésétől, sőt a gyújtogatástól sem.

A feminista aktivisták még ennél erőszakosabb cselekedetektől sem riadtak vissza: egy 1913-as lóverse-nyen Emily Davison a király lova elé vetette magát, és az így szerzett sérüléseibe belehalt. Őt tekintették a nőmozgalom első mártírjának.

A feminista mozgalmaknak azonban létezett egy jóval békésebb, a hagyományos polgári, női szere-pekkel jobban összeegyeztethető vonulata is: a jótékonysági, szociális, egyházakhoz kapcsolódó női szervezetek működése lehetőséget biztosított arra, hogy a társadalom (vagy inkább a férfiak) megítélése szerint látványos, hasznosnak vélt tevékenységeket végezzenek a nők.

A nők választójoga a XIX. század végéig komolyan fel sem merült (a francia forradalom idején akadt kivétel). Az asszonyoknak valami sajátos, eltérő gondolkodásmódot és képességeiket korlátozó termé-szetet tulajdonítottak, a politizálásra, a felelős döntésekre alkalmatlannak tartották őket. Ezzel elvitatták tőlük a jogot, hogy beleszóljanak saját társadalmi–politikai helyzetük alakításába, ezért válhatott a femi-nista mozgalmak egyik legfontosabb céljává a választójog megszerzése. (Lásd a forráshoz írtakat.)

A nők jogaiban bekövetkezett változások Európa, Észak-Amerika és Ausztrália felvilágosultabb orszá-gaira, illetve nagyvárosaira korlátozódtak. De még itt sem volt szó egyenlőségről, még kevésbé egyenlő feltételekről. A nők fizetése, munkahelyi előmenetele és közéleti szerepe jóval elmaradt a férfiakétól; a vezető pozíciót betöltő nő még ritkaságszámba ment.

A szexuális normák ugyan már kevésbé voltak szigorúak, de a közvélemény meghatározó része még elutasította, hogy a polgári réteghez tartozó férjezett nők dolgozzanak. Erkölcstelennek minősült a nemi felvilágosítás vagy a házasság előtti nemi élet is. (Lásd a forráshoz írtakat.)

A XIX. század végi könyvek és sajtótermékek között szembetűnően megnőtt azoknak az írásoknak a száma, amelyek a nőkről és nőknek (ún. női témákat feldolgozva) íródtak. A nők fogyasztóként is jelen-tősen befolyásolni tudták már a média átalakulását. (Lásd a forráshoz írtakat.)

Lezárás, összegzés A nők számára is – különösen a XIX. század második felétől kezdve és főleg a városokban – jelentősen

javultak a tanulási és munkavállalási esélyek. Az életmód megváltozása Nyugat-Európában csakúgy, mint a dualizmus-kori Magyarországon is jellemzően a városi nők különböző rétegeire volt jellemző.

A századfordulós női divat is tükrözte a változásokat: elterjedtek a könnyebb anyagok, rövidebbek let-tek a ruhák, a szoknyák és a frizurák, a nadrág hétköznapi viseletként sem számított már kivételesnek. A nyilvános helyen cigarettázó hölgyeknek sem kellett már hangos rendreutasítástól tartaniuk.

A világháborúk következtében megváltozott a munkaerőpiaci helyzet, és a nők tömeges munkába állása átalakította a társadalom képét, átgondolásra késztette többek között a hagyományos nemi szerepekről vallott nézeteket, a családon belüli munkamegosztási elveket. A nyugati társadalmakban – az életszín-


102

vonal fenntartása érdekében – egyre elterjedtebbé válik a kétkeresős családmodell. (Lásd a forráshoz írtakat)

A szocialista mozgalmak is felkarolták a nők egyenjogúságának ügyét. Clara Zetkin, a Német Szoci-alista Párt tagjaként egyik irányítója volt a szocialista nőmozgalomnak. Ő szervezte 1907-ben az első nemzetközi szocialista nőkonferenciát, az ő javaslatára alapította az 1910-ben Koppenhágában tartott Szocialista Internacionálé a nemzetközi nőnapot.

A világválság jelenségei, gazdasági és társadalmi következményeiAA világgazd

55. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei alapján ismertesse a nagy gazdasági világválság okait, folyamatát illetve a megoldására született törekvéseket!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés Az I. világháború véget vetett a XIX. században megalapozott világgazdasági rendszernek, amely az

áruk viszonylag zavartalan cseréjén és az egyre jobban kiépülő világkereskedelmen alapult. Az USA pozíciója a háborúnak köszönhetően tovább erősödött, különösen a pénzügy és a kereskedelem terén.

Másrészt jelentős változást okozott a hatalmas orosz térség kiesése az áruforgalomból, amely csak fo-kozatosan és kis lépésekben kapcsolódott be ismét a nemzetközi gazdaság rendszerébe. A gazdasági kapcsolatokat akadályozta a világháború alatt és után bevezetett protekcionista behozatali vámok to-vábbélése Nagy-Britanniában, amely előnyöket nyújtott a brit birodalom, a későbbi Brit Nemzetközös-ség országainak.

A közép- és kelet-európai birodalmak (pl. OMM) szétverése is negatív gazdasági következményekkel járt, felbomlott a birodalom gazdasági egysége, az újabb határok nehezítették az áru szabad áramlását, s a birodalmi méretekre tervezett iparágakat megfosztották felvevőpiacuktól.

Kifejtés A válság egyik fő oka az I. világháború megrázkódtatását ki nem heverő és a Dawes-terv megvalósítá-

sának módja miatt ingatag világgazdaság volt. Az USA rövid lejáratú hiteleket folyósított a háború után a vesztes országoknak. Ezek magas kamatúak voltak, viszont az érintett országok viszonylag rövid idő alatt újjáépítették a gazdaságukat. (Lásd a forráshoz írtakat.)

A folyamat azonban teljes egészében az Egyesült Államok gazdasági prosperitásától függött. Az ameri-kai gazdasági helyzet változásai világméretű következményekkel jártak, hiszen az ország gazdaságának meghatározó szerepe volt.

Az amerikai gazdaságban igen magas szintet ért el a részvényspekuláció. A New York-i tőzsdén a ke-reslet egyre nőtt, ezért az egyes cégek részvényeinek árfolyama sokszorosan meghaladta az adott cég tényleges jövedelmét. Az ár mögött nem volt valós érték.

1929 első felében még általános derűlátás uralkodott az Egyesült Államokban. A konjunktúrát, ill. annak látszatát a világháborúban résztvevő országok számára folyósított sokmilliárdos kölcsön, a hatalmas fogyasztó piac és az értékpapírok árfolyamának megkétszereződése tartotta fenn.

1929 második felében azonban az USA-ban csökkent az építkezések száma, a tartós fogyasztási cikkek, így a gépkocsik eladása is. Az értékesítési problémák miatt a részvények árfolyama megingott, s ezért mindenki szabadulni akart az értékpapírjaitól, mielőtt még teljesen elértéktelenedtek volna. Miután a

103

kínálat felülmúlta a keresletet, csökkentek az árak. Az eladási láz hisztérikussá lett (1929. október 24. „fekete csütörtök”, ill. 1929. október 29. „fekete kedd”).

A tőzsde összeomlása és a túltermelési válság egymás hatását erősítették. (Lásd a forráshoz írtakat.) A válság rövid időn belül láncreakcióhoz hasonlóan átterjedt Európára, hiszen az Egyesült Államokból

megszűnt a tőkeexport, sőt az amerikai bankok felmondták az európai hitelintézeteknek nyújtott hitele-ket, ami miatt a német és osztrák bankok fizetésképtelenek lettek. (Lásd a forráshoz írtakat.)

Az első megoldási kísérletek kudarca után kiderült, hogy nincs többé visszaút a hagyományos liberális gazdaságpolitikához (az önszabályozó piachoz és a szabad tőkeforgalomhoz), helyette természetessé vált az állami beavatkozás: pl. az USA-ban, Nagy-Britanniában államosítottak, Németországban pedig diktatórikus eszközökkel érte el Hitler a céljait.

1932 novemberében az USA elnöke a demokrata párti politikus, Franklin Delano Roosevelt lett. Válság-megoldó programja a New Deal, célja az egyensúly fenntartása, amihez a munkavállalóknak fizetőképes keresőként kellett megjelennie a piacon.

Első intézkedései egyikeként lehetetlenné tette a bankbetétek tömeges kivételét, meghatározatlan időre megtiltotta az arany kivitelét; s a banktörvény kimondta: új bankot csak a pénzügyminiszter engedélyé-vel lehet nyitni. Létrehozták a mai napig fennálló tőzsde- és betétfelügyeleti intézményeket.

Megalapította a Polgári Tartalék Hadtestet: munkanélküli fiatalok jelentkezését várta, akik ingyen ét-keztetést, szállást kaptak; és műszaki szakemberek koordinálásával produktív közmunkát végeztek (pl. erdőültetés, út- és hídépítés, parkosítás stb.). Sor került a Tennesse folyó völgyének helyreállítása, víz-erőművek építésére is. A Hadtest tagjai egyrészt fogyasztóként jelentek meg (elsősorban élelmiszere-ket), másrészt csökkentette a munkanélküliséget.

A nemzeti ipar és mezőgazdaság helyreállítása érdekében állami beavatkozással visszafogta a kínálatot, más területeken (főként a harmadik gazdasági szektorban) viszont új beruházásokat ösztönzött (út-, autópálya-építés, repülőterek, javítóműhelyek, szakmai szakoktatás stb). Megállapította a tisztességes verseny szabályait, megszabta az adott szakágban a (belföldre) termelés mennyiségét, ezáltal enyhül a túlzsúfolt piac. Meghatározta a munkabérek alsó és felső határát. (Lásd a forrásokhoz írtakat.)

Kimondták, hogy a dollár aranyalaphoz kötöttsége megszűnt, s az inflációs gazdaságpolitikának és az állami ellenőrzésnek (minimális és maximális árak meghatározása) köszönhetően stabilizálódott a dol-lár.

Németországban a válság mélypontján jutott hatalomra Adolf Hitler (1933. január 30.), aki a totális háborúra készülő fegyverkezési program és az infrastruktúra kiépítésének segítségével gyakorlatilag megoldotta a munkanélküliséget, leszorította az inflációt. A Birodalmi Munkaszolgálat létrehozásával elsősorban a német lakosság élelmiszerellátást próbálta biztosítani, így teremtette meg egy önellátó össztársadalmi nemzetgazdaság létrejöttének a kereteit.

Lezárás, összegzés Az 1929-es válság: komplex válság volt. Kiterjedt minden gazdasági szektorra, hatással volt a politikai

berendezkedésre és az emberek szemléletmódjára is. Összességében azonban nem született világméretű válasz a válság kezelésére, csak lokális, helyi megoldások léteztek.

A válság megoldására új gazdaságpolitikai elmélet született: John Keynes, brit közgazdász szerint nem igaz, hogy a nagyarányú munkanélküliség egy természetes állapot, és a problémákat megoldja maga a piac „vitalitása” a kereslet-kínálat révén. Szerinte szükség esetén az államnak igenis bele kell avat-koznia a gazdasági keretekbe a válság megfékezése érdekében, fenn kell tartania a keresletet, még ha borul is az éves költségvetés a túlköltekezés és az állami megrendelések miatt. (A II. világháború után az 1929–33-as gazdasági világválság közvetett és közvetlen hatására a szabadversenyes piacgazdaságot felváltja a szociális piacgazdaság.)

A válság megoldása igen sok lemondással járt, ezért meg kellett nyerni a közvéleményt: az USA-ban a rádió segítségével a reformokról közvetített rendszeres, pontos beszámolók a meggyőző hazaszeretet és demokráciába vetett hit jelszavaival egészültek ki, míg Németországban a nemzetiszocialista eszmék és az erős német állam felépítésének ígéretével.

A kapitalizmus új korszaka következett be, az állammonopol-kapitalizmus.


104

A náci ideológia és propagandaAA nác56. tétel:

FELADAT:

A források és saját ismeretei segítségével mutassa be a náci ideológia legfőbb elemeit és a terjesztésére használt propaganda eszközeit!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A német szélsőséges csoportok a weimari köztársaság alatt nem jutottak komoly politikai szerephez.

Az elégedetlenek főleg a válság által sújtott parasztok, kisvárosi polgárok és a munkanélküliek közül kerültek ki, ezért a mérsékelt középpártok támogatottsága csökkent, és mellettük megerősödött a mun-kásmozgalom, illetve a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP), azaz a náci párt.

Az NSDAP (Nazionalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei) 1919-ben alakult meg. A párt célja, hogy gyűjtőhelye legyen a háborús vereség után létrejött rendszerben csalódott embereknek, a társadalom perifériájára került kommunista és kapitalizmus ellenes rétegeknek. A pártnak Hitler is tagja, 1921-től pedig elnöke volt.

A párt kezdetben erőszakos úton kísérelte meg a hatalomátvételt. Első nagy akciójuk 1923 novem-berében az ún. müncheni sörpuccs volt, amikor foglyul ejtették a bajor tartományi miniszterelnököt. A kísérlet azonban kudarcba fulladt, Hitler és társai börtönbe kerültek (Hitler ekkor kezdte írni a Mein Kampfot).

A kudarcból Hitler azt a következtetést vonta le, hogy a hatalmat törvényes, legális úton kell megszerez-nie, parlamenti mandátumokért kell küzdenie, ezért amikor kiszabadult a börtönből (1925), újjászervez-te a pártját és pártja propagandáját.

Kifejtés Hitler az egész társadalom támogatását maga mögött szeretné tudni, ezért az 1921-ben kiadott 25 pont-

ból álló program a szociális demagógia eszközeit vonultatta fel. A nagytőkéseknek megígérik az expan-ziót, azaz a régi gyarmatok visszaszerzésével újra piacokhoz jut Németország, valamint a kommunista mozgalom teljes felszámolását.

A középrétegeknek állami támogatást, biztosabb egzisztenciát, a nagytőke korlátozását, valamint a kö-zéptulajdonosok védelmét ígérték. Az alsóbb rétegek felé szintén megfogalmazták a nagytőke korláto-zását, emellett szociális biztonságot jelentő intézkedéseket ígértek: rögzített árakat és béreket, a munka-nélküliség felszámolását, az adósságok kamatainak csökkentését, jobb hitelfelvételi és a parasztságnak új birtokszerzési lehetőségeket.

Elutasították a német érdekeket súlyosan sértő versailles-i békeszerződést, és ilyen nagymennyiségű, főleg amerikai tőkének az országba engedését (Dawes-terv 1924-29), ami Németországot az Egyesült Államoktól való gazdasági függésbe sodorta.

A német nemzeti múlt elemeit, a germán mítoszokat is felhasználták propagandájukban. Az NSDAP programjában megjelent a fajelmélet (Herrenvolk) és a szociáldarwinizmus is. (Lásd a for-

rásokhoz írtakat.) A fajelmélet szerint az uralkodó, árja nép a német, másodrendű a többi germán nép. Szolganépek a szlá-

vok és más kelet-európai népek, a legnagyobb ellenség azonban a kezdetben Németországból kitiltandó, ill. életminőségében korlátozandó, majd kiirtandó zsidóság és a cigányok. Fő céljuk egy fajilag tiszta, homogén Nagynémet Birodalom létrehozása volt.

Az élettérelmélet (Lebensraum) azon alapul, hogy Németország túlnépesedik majd a gazdasági fellen-dülés és a nemzeti jelszavak hatására megnövekvő gyerekvállalás miatt, ezért új területek kellenek majd

105

az ellátás biztosítására. (Jellemzően Kelet-Európa meghódításáról, a térség feletti német jogról szól a program.)

A program céljai közé tartozott Európa német nyelvű lakóinak egyesítése, majd következő lépésként egy egész Európára kiterjedő nagynémet birodalom, s végül egy német világbirodalom létrehozása.

A pontok egymásnak ellentmondanak, ami abból fakad, hogy minden réteget meg akartak nyerni, rá-adásul kezdettől fogva nem is titkolták, hogy bizonyos pontokat (pl. a nem zsidó nagytőke korlátozását) nem akarják végrehajtani.

Az NSDAP erősen hierarchikus szervezet lett, ahol a vezér akarata a meghatározó (Führer-elv vagy vezér-elv). (Lásd a forrásokhoz írtakat.)

Az 1920-as évek második felében és különösen a nagy gazdasági világválság (1929-1933) kitörésekor a párt tömegagitációba kezdett, Hitler újra a szociáldemagógia eszközével próbálta meggyőzni a tömege-ket arról, hogy kizárólagosan ő képviseli a társadalmi igazságosságot és a német nemzeti érdekeket.

A kibontakozó világválság a külkapcsolatoknak kiszolgáltatott német gazdaságot érintette a legérzéke-nyebben. A termelés rohamosan csökkent, ezrével mentek tönkre a kis-és középüzemek, a parasztbirtok-ok tízezreit árverezték el. A válság mélypontján (1932) a munkanélküliség elérte az 50%-ot.

A gazdasági helyzet egyre reménytelenebbé válása nemcsak a politikai egyensúlyt borította fel, hanem a törvényes rendet is. A náci és kommunista pártok fegyveres alakulatai az utcákon csaptak össze vagy igyekeztek tönkretenni az ellenfelek politikai rendezvényeit. (A náci párt fegyveres szervezete az SA volt, ami az 1930-as évek elejére jól szervezett, az egész országot behálózó párthadsereggé vált. Katonai külsőségek hangsúlyozása jellemző rájuk, majd megalakult az SS és a Gestapo.)

A világgazdasági válság alatt egyaránt nő a kommunista, a szociáldemokrata valamint a náci párt tö-megbázisa, népszerűsége. 1932-ben, a gazdasági világválság mélypontján háromszor is tartottak válasz-tásokat, ahol bár a baloldali pártok is egyre nagyobb támogatottsággal szerepeltek, az NSDAP-é volt a legnagyobb részarány. Hitlert 1933. január 30-án nevezte ki Hindenburg Németország kancellárjává.

Az NSDAP a válság megoldására tett sikertelen próbálkozásokat követő csalódottságra alapozva ki tud-ta használni a demokráciába vetett bizalom megingását, és egyre több embert győzött meg arról, hogy a kivezető út az új rend, az erőre és a hatalom tiszteletére épülő társadalom. A sztrájkok megszüntetését, a munkanélküliség felszámolását, a közrend biztosítását ígérték.

Hitler meggyőződése volt, hogy a tömeg alkalmatlan arra, hogy magát irányítsa, ezért szerinte szükség-szerű a demokrácia bukása. A tömeget ostoba, manipulálható, irányításra szoruló „csordának” tekintette, a náci propaganda is ezekre épült. (Lásd a forrásokhoz írtakat.)

Leggyakrabban használt jelképük a náci zászló, a horogkereszt és a karlendítés “Heil Hitler!” kiáltással. A jelképek tudatos és hatásvadász felhasználásával azt akarták elérni, hogy az emberek azt érezzék, az élet minden területén jelen van a párt és annak vezetője.

A propaganda eszközeiről lásd még a képekhez írtakat.

Lezárás, összegzés A nácik hatalomra jutásának veszélyét felmérő német körök megdöbbenésüknek adtak hangot Hitler

kancellári kinevezése után, mások azonban úgy vélekedtek, hogy ez nem biztos, hogy rossz, mert most nyílt színen kell a náciknak a tarthatatlan politikájukat folytatni, amivel legkésőbb nyolc hónap múlva megbuknak (pl. Thomas Mann).

A felhatalmazási törvény jelentette legitimációval és az erőszakszervezetek támogatásával nem egészen egy év alatt kiépült a totális fasiszta diktatúra.

A Reichstag felgyújtásának ürügyén (1933. február 27.) Hitler törvényen kívül helyezte a kommunista pártot, június-július folyamán felszámolta a szociáldemokrata pártot, majd a szakszervezeteket, ezt kö-vetően az összes ellenzéki pártot betiltotta, és a polgári szabadságjogokat korlátozták.


106

A sztálini diktatúra legfőbb jellemzőiAA szt57. tétel:

FELADAT:

A források és saját ismeretei segítségével mutassa be, hogyan épült ki a bolsevik diktatúra a Szovjetunióban!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés 1922-ben létrejött a Szovjetunió, a kommunista pártállam. A legfőbb végrehajtó hatalom a Népbiztosok

Tanácsa volt, az országgyűlés helyett pedig szovjetkongresszus hozott törvényeket. Népbíróságokat ál-lítottak fel.

Lenin 1922-ben súlyosan megbetegedett (agyvérzést kapott), s emiatt időszerűvé váltak az utódlási vi-ták. Sztálin óriási hatalmat kapott azzal, hogy a párt titkára lett, s ezt Lenin nem tartotta helyesnek. Lenin 1924-es halála után a hatalmi harcban végül Sztálin győzedelmeskedett a nagy rivális, Trockij felett. (Lásd a forráshoz írtakat.)

Sztálin minden jelentős posztra saját embereit állította, amivel egyrészt saját befolyását biztosította, másrészt igyekezett a hatalomból kiszorítani azokat, akik valamilyen értelemben korlátot jelentettek számára. (Pl. összefogott Zinovjevvel és Kamenyevvel Trockij ellen, majd Buharinnal Zinovjev és Kamenyev ellen, s végül Buharint is kiszorította a döntéshozatalból.) Trockij előbb belső, majd külső emigrációba vonult (Mexikó), végül 1940-ben meggyilkolták.

A polgárháború végére (Szovjet)Oroszország gazdasága teljesen szétzilálódott. A gazdaság helyreállítá-sának érdekében a polgárháború idején bevezetett hadikommunizmusról áttértek az új gazdaságpoliti-kára, a NEP-re.

Kifejtés A NEP keretében a fontosabb gazdasági ágazatok állami tulajdonban maradtak (közlekedés, nehézipar,

hadipar, bányászat), a parasztok beszolgáltatási kötelezettségeit azonban adó váltotta fel, és ismét enge-délyezték – bár korlátok között – a magánkereskedelmet.

A magánkereskedelem hatására a társadalom differenciálódni kezdett: a kereskedők és kulákok (tehetős parasztok) közül többen is jelentősebb vagyont szereztek. Ez a differenciálódás, az infláció és az ellátási problémák megosztották a bolsevik párt vezetőségét. (Az alacsony felvásárlási ár miatt a parasztok rej-tegették az árujukat, illetve feketén próbálták eladni.)

Az 1927-es XV. Pártkongresszuson a problémák felszámolására három egymástól eltérő alternatíva fo-galmazódott meg. Buharin szerint a NEP-et minden hibája ellenére folytatni kell, de úgy, hogy maga-sabb felvásárlási árat meghatározva növeljék a parasztok érdekeltségét, és ellenezte a kollektivizálást is.

Buharin úgy érvelt, hogy ha a paraszt többet termel, mert jobb áron tudja eladni, akkor egyrészt így ő is jobban él, másrészt a városok élelmiszerellátása is megoldódna. Ráadásul, ha a paraszt megjelenik vevő-ként a piacon, akkor keresletet jelentene az ipar számára, ami fellendüléshez vezetne ebben a gazdasági szektorban is. (Az állam pedig progresszív adórendszert vezethetne be.)

Trockij szerint viszont Preobrazsenszkij "eredeti szocialista tőkefelhalmozás" elméletét kell megva-lósítani. Trockij abból indult ki, hogy a szocializmus nem lehet tartós egyetlenegy országban, ahhoz azonban, hogy győzzön más országokban is (világforradalom) gyors iparosításra lenne szükség. Ehhez azonban a pénzt csak a mezőgazdaságból lehet elvonni, tehát a parasztokat kötelezni kell az alacsony felvásárlási árak megtartásával terményük eladására, továbbá növelni kell az adókat is.

107

Sztálin részben átvette Trockij programját, de abból indult ki, hogy egy országban akkor is tartós lehet a szocializmus, ha minden téren megvalósul a központosítás. Továbbá fel kell mérni és ki kell aknázni az eddig kihasználatlan természeti erőforrásokat, ezzel az ország önellátóvá válik a lehető legtöbb ágazat-ban.

Meg kell tehát valósítani a szocialista iparosítást, ehhez tőkét és munkaerőt a mezőgazdaságból kell elvonni. Mivel az állam számára a nagyüzemek jobban ellenőrizhetőek, mint a paraszti kisgazdaságok, ezért kollektivizálni (államosítani) kell.

Sztálinnak sikerült a programját 1928-ra elfogadtatni, és megindult a kollektivizálás mellett az első ötéves terv is. A gazdaságirányítás tervutasításokkal történt, azaz a központi apparátus hozta a rendele-teket, amelyek gyakran a valóságtól elrugaszkodó elképzelések voltak. (Lásd a forrásokhoz írtakat.)

1929-től (Sztálin 50 éves lett) jelentek meg a személyi kultusz első elemei. (Magát a személyi kultusz kifejezést először Hruscsov használta 1956-ban a XX. pártkongresszuson Sztálin kapcsán.) Bár a kul-tusz kialakulásához vezető tisztelet sokakban őszintén is kialakulhatott, általában az ország tömegtájé-koztatási eszközei, a kultúrpolitika, az oktatási rendszer gerjesztette, kikényszerítve a népből az áhítatot a vezető iránt. (Lásd a forráshoz írtakat.)

1934-ben, a világgazdasági válság után az SZKP XVII. kongresszusán Kirovot, a leningrádi párttitkárt akarta Sztálin helyére megválasztani a többség. A szavazást végül Sztálin parancsára meghamisították, Kirovot pedig meggyilkoltatta.

Ezzel az eseménnyel kezdetét vette a terror egy új szakasza. Korábban a terror általában gazdasági célokhoz kapcsolódott. Kezdetben a szabotázzsal vádoltak, majd a kulákok ellen lépnek fel, hiszen ők ellenezték a kollektivizálást. Az ekkor elítéltek többsége a GULAG valamelyik táborába került munka-szolgálatra Szibériába, de voltak kivégzések is.

A Kirov gyilkosság azonban alapot adott Sztálinnak arra, hogy elinduljon a „nagy tisztogatás”, amikor a párt és állam legfőbb vezetőit, a forradalom legendás vezetőit vádolták meg árulással, s koncepciós, azaz hamis vádakon alapuló, politikai célokat szolgáló bírósági tárgyalásokon halálra ítélték. (Pl. Zinovjev, Kamenyev, Buharin) Több vezető öngyilkosság segítségével „menekült el” a bírósági tárgyalás elöl.

„Az ellenség köztünk van”, vagy „az, aki nincs velünk, az ellenünk van” jelszavak a szüntelen éberségre hívták fel a figyelmet. A külső és a belső „ellenségek” felkutatására és megsemmisítéséhez kérték és várták a lakosság együttműködését (megfélemlítés, besúgó rendszer, letartóztatások). A mesterségesen gerjesztett hisztérikus légkörben tág tere volt az egyéni bosszúnak és ellenszenvnek is. Gyakran az önvédelem eszköze volt mások feljelentése, hiszen a feljelentéssel „bizonyította” az illető saját elköte-lezettségét a rendszer iránt.

1937-ben új réteget szemel ki magának Sztálin: a Vörös Hadsereg tisztikarát, akik javarészt még régi bolsevikok voltak, Lenin idején léptek be a pártba. (Az öt marsallból hármat, a tizenhat tábornokból tizennégyet, valamint az összes tengernagyot kivégezték, a tisztikar létszáma a felére csökkent.) Ennek a lépésnek katasztrofális következményei lettek a második világháború első éveiben, ám létrejött egy új, Sztálinhoz feltétlen hű, fiatal vezérkar.

1938–39-ben az értelmiség ellen lép fel, sok zsidó tudóst végeznek ki. Mindennek eredményeként Sztá-linnak sikerül felszámolnia ellenzékét, de több millió ártatlan ember életét is kioltotta a kivégzések során vagy a börtönökben. A GULAG táboraiban nem lehet tudni, hogy végül pontosan hány millió embert tartottak fogva és hányan haltak meg.

Lezárás, összegzés Sztálin tehát létrehozott egy a gyakorlatban hosszútávon is működőképes kommunista pártállami dikta-

túrát, ami fennállását az igen erős centralizációnak és az NKVD tevékenységének köszönhette. A nagy terror után, amely 1936–39-ben tetőzött, Sztálin korlátlan hatalomra tett szert.

Sztálin úgy gondolta, hogy ki kell irtani mindenkit, aki szembefordult, vagy szembefordulhat vele, hogy hatalma tartós legyen. A kommunista párt az állam fölött állt, minden apró területét az állami irányítás-nak a párt titkárai, illetve a főtitkár és a Központi Bizottság határozta meg.


108

A sztálini modernizációnak azonban pozitív társadalmi hatásai is voltak, felszámolták a munkanélküli-séget, az általános közoktatásnak köszönhetően megnőtt a társadalmi mobilitás, munkások és parasztok milliói lettek tanárok, mérnökök, hivatalnokok.

A Szovjetunió 1939-re ipari nagyhatalommá vált, ami egyrészt erősítette a sztálini vezetés társadalmi bázisát, másrészt bár a szocialista iparfejlesztés ára iszonyatos volt, ez az ipar már képessé vált egy erős tömeghadsereg ellátására és olyan nehéz- és hadiipart teremtett, ami képes volt a II. világháború idején a német támadások megállítására.

A II. világháború előzményei, katonai és politikai fordulópontjaiAA II. vkkato

58. tétel:

FELADAT:

A források és saját ismeretei segítségével mutassa be, milyen konfliktusok ve-zettek a II. világháború kitöréséhez!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés Az I. világháborút lezáró versailles-i béke a németek számára elfogadhatatlan volt, revíziót akartak,

ezért a nemzetközi kapcsolatokat évekig a volt ellenfelek közötti szembenállás határozta meg. Németország, ahogy tudta, halasztotta, ill. megtagadta a jóvátétel fizetését. Ezért Franciaország 1920-ban

elfoglalta Frankfurtot és Darmstadtot, majd Belgiummal közösen 1923-ban a Ruhr-vidéket is. (Francia-országot a grandeur-politika, Németországot pedig a nem-teljesítés politika uralta ekkor.)

A megoldást végül az 1924-es Dawes-terv hozta el, aminek jegyében az amerikai kölcsönből helyreál-lították Németország gazdaságát, s így ki tudta fizetni a háborús jóvátételt Franciaországnak és Nagy-Britanniának.

Locarnóban (1925) elfogadták Németország nyugati határait, majd 1926-ban Németországot felvették a Nemzetek Szövetségébe, s megszüntették az ország katonai ellenőrzését is. A gazdasági világválság azonban felborította a számításokat, a gazdasági és társadalmi feszültségek okán a vesztes országok újra aktivizálódtak, az expanzív politika újjáéledt.

Kifejtés A válságban egzisztenciájukat vesztett vagy azt veszélyben látó tömegek radikalizálódtak, a szociális

demagógiával párosuló nacionalizmus Németországban is felerősítette a revans követelését. Ezt a folya-matot látva 1932-ben összehívták a Népszövetség leszerelési konferenciáját, ám eredményt nem tudtak elérni.

Németország a válság miatt felmondta a jóvátétel fizetését, ezért az 1932-es Lausanne-ban rendezett konferencián az egyszeri 3 milliárdos fizetésen felüli összegeket eltörölték.

Ez a döntés az egyre erősebb és kancellári pozícióra törő Hitlernek igen kedvező volt, hiszen az NSDAP már kezdetektől követelte a német jóvátétel eltörlését, s így – bár még nem Hitler volt a kancellár a döntés megszületésekor – a közvélemény mégis őhozzá kötötte ezt az eseményt.

Hitler 1933. január 30-án lett Németország kancellárja, s még ebben az évben – a korabeli diplomáciá-ban teljesen szokatlan módon – kilépett a Népszövetségből. Ezzel egyértelműen jelezte, hogy Németor-szág a versailles-i béke revíziójára készül, másrészt, hogy Hitler nem tekinti magára nézve kötelezőnek azokat a nemzetközi szankciókat, amelyek az agresszívvá váló német külpolitikával szemben megfogal-mazódtak.

109

Az NSDAP már az 1920-as években egyértelműen megfogalmazta külpolitikai céljait: versailles-i bé-keszerződés érvénytelenítése, Németország felfegyverzése, a Birodalmon kívüli németek egy államban való egyesítése (Herrenvolk), valamint lengyel, ukrán és orosz földön az „élettér” (Lebensraum) meg-szerzése.

Távolabbi célként megfogalmazták, hogy az ún. „Harmadik Birodalom” Európa egészét uralma alá akarja vonni. A német fenyegetésre először Franciaország reagált, hiszen közvetlenül is veszélyeztetve érezte magát.

Barthou külügyminiszter úgy gondolta, hogy nem engedhető meg a német expanziós politika, ezért fel akarta újítani az 1893-as francia-orosz(szovjet) együttműködést, és rögzíteni akarta Németország keleti határait egy ún. keleti-Locarnó szerződésben. Barthou halála (1934, marseille-i merénylet) után azonban ezek a célok nem valósultak meg.

Ezután a francia külpolitika megváltozott, és 1935-től az engedékenységi politikát folytatták a néme-tekkel szemben, s rá akarták bírni őket, hogy kelet felé terjeszkedjenek. Ezt az elképzelést támogatta Nagy-Britannia is. (Lásd a forráshoz írtakat.)

Amikor 1934-ben Hitler nyilvánosan bejelentette, hogy a versailles-i béke megszegésével 600 ezerre emelik a német hadsereg létszámát, valamint létrehozzák a német légierőt és a haditengerészetet is fel-fejlesztik, akkor Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország összehívta a stresai konferenciát (1935). (Lásd a forráshoz írtakat.)

1935-ben a Saar-vidéki népszavazáson a helyi lakosság többsége Németország mellett döntött, így ez a terület német fennhatóság alá került. Ezután Hitler bejelentette az általános hadkötelezettség bevezeté-sét, és intenzív fegyverkezési programba kezdtek. 1936-ban a locarnói szerződést megszegve a német csapatok bevonultak a Rajna-vidéken lévő demilitarizált övezetbe.

Nagy-Britannia és Franciaország diplomáciai tiltakozáson kívül nem lépett fel komolyabban a német külpolitika ellen. (Lásd a forráshoz írtakat.)

Mussolini kezdetben gyanakodva figyelte Hitler politikáját, elutasította az Anschlusst is. Az abesszin háború következtében azonban egyre inkább Németországhoz közeledett. (Lásd a forráshoz írtakat.)

1936-ban Németország és Japán is szövetséget kötött, ez volt a szovjetellenes Antikomintern paktum, amihez 1937-ben Olaszország is csatlakozott. Valójában a politikai érdekszférákat osztották fel e pak-tumban, de konkrét együttműködésről nem döntöttek.

1938-ban Hitler fokozta a nyomást Ausztriára az Anschluss érdekében. Schuschnigg osztrák kancellár népszavazást írt ki a kérdésről, de Hitler még a szavazás előtt, március 12-13-án megszállta az országot. Ellenállásba nem ütközött, s a lépést nemzetközileg is elfogadták.

A Szudéta-vidéken kb. 3 millió német élt. Hitler el tudta hitetni a nyugatiakkal, hogy a vidék megszerzé-séért háborúra is képes, másrészt viszont azt is, hogy nincsenek további követelései. 1938 szeptemberé-ben ült össze Münchenben a Chamberlain brit miniszterelnök által kezdeményezett konferencia. (Lásd a forráshoz írtakat.)

Szeptember 29-én aláírták a müncheni egyezményt, aminek értelmében Csehszlovákiának át kellett adnia német többségű területeit, s tárgyalásokat kellett kezdenie lengyel és magyar szomszédjaival azok területi igényeiről (lásd első bécsi döntés).

A rendezés után létrejött „maradék” Csehszlovákiának az aláíró nagyhatalmak garanciát ígértek, ám ez végül semmit sem ért, hiszen Hitler 1939. március 15-én következmények nélkül megszállhatta Prágát és létrehozta a Cseh-Morva Protektorátust.

Az 1939 májusában Németország és Olaszország között létrejött ún. Acélpaktum már katonai szövetsé-get jelentett, együttműködést írt elő mindkét országnak támadó háború esetére is.

Lezárás, összegzés 1939 tavaszán megkezdődtek a nagyhatalmak és a németek, illetve a nagyhatalmak egymás közötti tit-

kos tárgyalásai, amelyek a kölcsönös bizalmatlanság jegyében folytak. Áprilisban német-brit és német- francia tárgyalások kezdődtek, amelyek ezen államok háborútól való távoltartását szolgálták volna, ám a szerződések nem születtek meg.


110

Ezután az oroszok tárgyaltak a britekkel és a franciákkal. Sztálin szerette volna a feleket megnyerni azon elképzelésének, hogy egy német-szovjet konfliktus esetén a szovjetek átvonulhassanak Lengyelorszá-gon, ám ezt a nyugati hatalmak elutasították. Ezek után a lengyelek a britekkel és a franciák kötöttek egy kölcsönös segítségnyújtási egyezményt.

A német-szovjet tárgyalások végül eredményre vezettek. 1939. augusztus 23-án létrejön a tíz évre szóló német-szovjet megnemtámadási szerződés. A megnemtámadási szerződés mindkét félnek igen fontos, mert Németország nem akar kétfrontos háborúba keveredni, és a Szovjetunió is jobban szeretné na-gyobb konfliktus nélkül elérni céljait. (Lásd a forráshoz írtakat.)

A Lengyelország elleni totális támadás végül is 1939. szeptember 1- jén 04:45-kor indul meg. A németek hivatalos célja Danzig megszerzése és a Kelet- Poroszországgal való egyesülés. Ezzel megkezdődik a második világháború.

A holokausztAA ho59. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei segítségével mutassa be azokat az ideológiai, társadal-mi és gazdasági jelenségeket, amelyek a náci Németországban a holokauszthoz vezettek!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés Az NSDAP (Nazionalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei) 1919-ben alakult meg. A párt célja, hogy

gyűjtőhelye legyen a háborús vereség után létrejött rendszerben csalódott embereknek, a társadalom perifériájára került kommunista és kapitalizmus ellenes rétegeknek. A pártnak Hitler is tagja, 1921-től pedig elnöke volt.

Az 1920-as évek második felében és különösen a nagy gazdasági világválság (1929-1933) kitörésekor a párt tömegagitációba kezdett. Hitler újra a szociáldemagógia eszközével próbálta meggyőzni a tömege-ket arról, hogy kizárólagosan ő képviseli a társadalmi igazságosságot és a német nemzeti érdekeket.

Az NSDAP a válság megoldására tett sikertelen próbálkozásokat követő csalódottságra alapozva ki tud-ta használni a demokráciába vetett bizalom megingását, és egyre több embert győzött meg arról, hogy a kivezető út az új rend, az erőre és a hatalom tiszteletére épülő társadalom. 1933. január 30-án Hitler lett Németország kancellárja.

Az NSDAP programjában kezdettől fogva megjelent az antiszemitizmussal összekapcsolódó fajelmélet (Herrenvolk) és a szociáldarwinizmus is. (Lásd a forráshoz írtakat.)

Kifejtés Hitler egész Európára kiterjedő uralmat tervezett, amit az árja faj, a kb. 250 milliós német nép irányít.

Elképzelései szerint a Birodalmat segédállamok veszik majd körül, meghatározta a szolganépek körét is (pl. szlávok), valamint megjelölte a németség legfőbb ellenségeit, a kiirtandó népeket (zsidók, cigá-nyok) és társadalmi csoportokat (értelmi fogyatékosok, homoszexuálisok, antiszociális elemek, Jehova tanúi vallás tagjai stb.)

A megvalósítás eszköze a koncentrációs tábor lett, mert sem a gettók (az éhínség, a járványok és az őrök brutalitása révén), sem a tömeges kivégzések nem érték el a céljukat.

111

A táborok eredetileg internálótáborok voltak, ahová nem jogi úton, polgári bűncselekmény miatt kerül-nek a foglyok, hanem rendelet vagy katonai parancs alapján, vád nélkül zárták ide az állambiztonsági szempontból veszélyesnek ítélt politikai ellenzéket vagy kisebbségi csoportokat. (Internálótáborok több helyen is működtek, pl. a Szovjetunióban a GULAG, az USA-ban a bevándorlók ellen.)

A koncentrációs tábor (Konzentrationslager) elnevezés kegyetlenebb és még inkább büntető jellegű tá-bort takar. A németek a britektől vették át az elnevezést, s mint eszközt az angol-búr háború (1899-1902) idején alkalmazták, hogy a nem harcoló búr lakosság így elzárva ne nyújthasson támogatást az angolok ellen harcoló búroknak.

Németországban 1933 tavaszán, Hitler kancellári kinevezése után gyakorlatilag azonnal létrehozták az első koncentrációs táborokat, ekkor még a politikai ellenfelek, a kommunisták és a szociáldemokraták számára. 1934-től már az SS felügyelte a táborokat, s az SA önkényeskedő brutalitása helyett szisztema-tikus terrort alkalmaztak. (Fizikai bántalmazás, kimerítő munkavégzés, elégtelen táplálkozás és szállás stb.)

1938-tól s különösen a háború idején az SS már kifejezetten gazdasági célzattal aknázta ki a koncentrá-ciós táborok lakóinak munkaerejét, a környezetükben működő vagy odatelepített gyárakban, üzemek-ben dolgoztatták a foglyokat (pl. Mauthausenben és Buchenwaldban).

1933-tól kezdődött Németországban a zsidók bántalmazása, emigrációba kényszerítése, vagyonuk elvé-tele. Ehhez egyrészt az 1935. évi nürnbergi törvények adtak jogi alapot, másrészt a hivatalosan is anti-szemita állami propaganda miatt senkit sem büntettek esetleges egyéni „túlkapásért”. Az állam által is támogatott erőszak egyik példája 1938. november 9-én az ún. kristályéjszaka volt. (Lásd a forrásokhoz írtakat.)

1939 októberétől az elmebetegeken ún. „eutanáziaprogramot” hajtottak végre, de „csak” 1941-ig folyta-tódott a begyűjtésük és kivégzésük, mert kitudódott, és főként az egyházak nyomására Hitler leállította azt. (Ez idő alatt 70 ezer, más adatok szerint 93 ezer szellemi fogyatékost öltek meg, mint a társadalom számára „felesleges” embert.)

Egyes koncentrációs táborokat a háború alatt megsemmisítő táborként működtettek, Buchenwaldban és Dachauban pedig orvosi kísérleteket is folytattak a foglyokon (pl. Mengele kísérletei). A leghírhedtebb: Auschwitz-Birkenau, Majdanek, Sobibor, Belzec, Treblinka, Kulmhof volt.

A Szovjetunió megtámadása után vált az Endlösüng igazi népirtássá, azaz genocídiummá. Először ún. Einsatzgruppe-k tevékenykedtek, s ezek a kivégzőosztagok közel másfél millió embert öltek meg, egy-előre átfogó terv nélkül.

Himmlert a keleti fronton tett látogatása során (1941) megrázta és elgondolkodtatta a kivégzés kegyet-lensége és a német katonákra gyakorolt hatása, ezért „humánusabb” kivégzési módszer kidolgozására adott utasítást.

1941-1942-ben a lengyel területeken kezdték meg az európai zsidóság szisztematikus megsemmisítését. (Az első tömeges elgázosításra Nyugat-Lengyelországban Chelmnóban került sor, kipufogógázt vezet-tek vissza a zárt teherautókba.)

A szisztematikus rendszert végül a wannsee-i konferencián dolgozták ki, 1942 januárjában. Reinhard Heydrich vezetésével ezen a konferencián hangolták össze a zsidókérdés „végleges megoldásának” fel-adatait, döntöttek a zsidó nép teljes kiirtásáról, az ehhez szükséges infrastruktúra kiépítéséről, kialakítá-sáról. Az Endlösung fő vezetője Adolf Eichman lett, (1962-ben végezték ki népirtás vádjával).

1942-ben nyíltak meg a speciális táborok először Lengyelországban, amelyeknek a feladata a gyors és tömeges kivégzés volt. Zuhanyozóhelyiségnek álcázott gázkamrákat építettek, melyeket dízelmotorok-kal termelt szénmonoxiddal árasztottak el.

A Ciklon-B gázt először Auschwitzban próbálták ki orosz hadifoglyokon (1941 ősze), majd 1942-től al-kalmazták tömeges megsemmisítésre, 1944-ben naponta 200 ezer fő halt meg így. Itt és így gázosították el a Magyarországról deportált zsidókat is.

A kivégzésnek ez a módja teljesen személytelen, a munkára valamiért alkalmatlannak ítélteket azonnal, a többieket a kegyetlen munka és az éhezés, betegség következményeképp vittek a gázkamrákba, majd a holttesteket elégették.


112

A deportálás, táborokba szállítás (transzport), vonatokon történt, a korábban állatok szállítására használt vagonokba sokszor 100 embert is zsúfoltak embertelen körülmények között. A megaláztatásoknak, a mocsoknak, az éheztetésnek az volt a funkciója, hogy a németek számára megkönnyítse, áldozataikat ne embernek, hanem megsemmisítendő állatnak tekintsék. (A cinizmust mutatja, hogy a vonatjegyeket az áldozatokkal kifizettették, volt csoportos kedvezmény, 4 év alatt ingyenes volt az út.)

Az elhunytak ruháit, csomagjait, művégtagjait, szemüvegeit újrahasznosították. Az aranyfogakat ki-tépték a halottakból. A holttesteket meggyalázták, az emberi maradványokból pl. szappan, ruhafogas, lámpaernyő készült, a nők haját párnába tették bélésnek.

A zsidóság kiirtására tett kísérlet elnevezésére két szó használatos. Holokauszt (görögül „égő áldozat”) vagy Soá (héberül „katasztrófa, szerencsétlenség”). A népirtás nem csak a zsidókat érintette, cigányság kiirtása is cél volt, ezt Porrajmosnak nevezik, és kb. 200 ezer romát öltek meg a zsidókhoz hasonló mó-don.

Lezárás, összegzés 1944 áprilisában két szlovák fogoly megszökött Auschwitzból, az ő vallomásukat tartalmazza az ún.

Auschwitz-jegyzőkönyv. Az adott korszak vezetői nem igazán akarták tudomásul venni, ráadásul a nép-irtás végrehajtásában nemcsak az SS vett részt, hiszen a vonatok közlekedéséhez, a gyárak működteté-séhez civilekre is szükség volt.

A holokauszt által érintett országok 9,7 milliós zsidó lakosságából 5,6-5,8 millió embert gyilkoltak meg (kb. 60%). De a tömeges kivégzésekben és a koncentrációs táborokban meghalt kb. 3 millió lengyel polgári személy, kb. 1 millió szerb és kb. 4 millió szovjet polgári személy, ill. hadifogoly is.

A történelemben a népirtás nem volt egyedi jelenség (pl. amerikai indiánok, 1915-ben az örmények elle-ni török atrocitások), a sztálini rendszer is alkalmazta, pl. egész népeket deportáltak, így a csecseneket, ingusokat, krími tatárokat a németekkel való kollaborálás megtörténte vagy lehetősége ürügyén. A ja-pán hadifogolytáborokban a foglyok mintegy negyede, a kényszermunkára hurcolt foglyoknak pedig a 90%-a halt meg. Az USA-ban 117 ezer japánt zártak koncentrációs táborba a háború idején.

A holokauszt egyedi voltát azonban az jelenti, hogy egy egész népet akartak kiirtani (kortól, nemtől függetlenül) csupán származása miatt, és ehhez modern tömegpusztító eljárásokat, modern szervezési elveket és ipari technikát alkalmaztak.

Az ENSZ létrejötte és működéseAAz EN60. tétel:

FELADAT:

A források és saját ismeretei alapján mutassa be az ENSZ kialakulásának előz-ményeit, a szervezet működését!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés Az Egyesült Nemzetek Szervezete az 1919 és 1945 között működő Népszövetség utódszervezeteként jött

létre a II. világháború után. Magyar rövidítése ENSZ, a szervezet angol nevéből, a United Nations-ból ered az UN rövidítés. Az Egyesült Nemzetek kifejezés F. D. Roosevelt amerikai elnöktől származik.

A második világháború alatt nyilvánvalóvá vált, hogy a különböző országok között a korábbinál össze-hangoltabb nemzetközi együttműködésre lesz szükség egy újabb háború megelőzése érdekében. 1941 augusztusában az Atlanti Charta (Churchill és Roosevelt nyilatkozata), majd 1942. január 1-jén az Egye-

113

sült Nemzetek Nyilatkozata (vagy más néven a Washingtoni Nyilatkozat) is deklarálta ennek szükséges-ségét, de konkrét szervezeti elképzelések még nem merültek fel.

Az USA és Nagy-Britannia kezdeményezésére a Szovjetunióval együtt a három szövetséges nagyhata-lom a moszkvai külügyminiszteri értekezleten (1943. október) – egyeztetett egy nemzetközi szervezet létrehozásában. Egy szupranacionális (nemzetek fölötti) szervezet megalakításáról és annak fő feladata-iról tehát először a teheráni konferencián (1943. november) esett szó államvezetői szinten.

Kifejtés 1944 augusztusában Washington közelében (Dumbarton Oaks) ült össze az Egyesült Nemzetek Szer-

vezetét előkészítő tanácskozás, amelynek során az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, a Szovjetunió valamint Kína képviselői kidolgozták az ENSZ alapokmányát.

Megállapodtak abban, hogy az ENSZ legfelsőbb fóruma a tagállamok közgyűlése. Ezenkívül létrehoz-ták a Biztonsági Tanácsot, ahol állandó tagként vesz részt a munkában az öt nagyhatalom (USA, Fran-ciaország, Kína, Nagy-Britannia, Szovjetunió), amelyeknek vétójoguk van, azaz a Biztonsági Tanács csak az 5 nagyhatalom igenlő szavazatával hozhat határozatot. E főként szovjet kívánságra elfogadott rendelkezés hosszú időre megbénította az ENSZ munkáját a hidegháború idején. (Minden nagyhatalom vétózott már az alapítás óta eltelt időszakban.)

A háború alatti nagyhatalmi konferenciák folytatásaként 1945. február 4-én ismét találkozott Churchill, Roosevelt és Sztálin a Krím-félszigeten levő Jaltában. A „három nagy” megegyezett a létrehozandó Egyesült Nemzetek Szövetségének (ENSZ) működési alapelveiben, a Biztonsági Tanács szavazati rend-jében, és nemzetközi konferenciát hívott össze San Franciscóba az ENSZ alapokmányának elfogadására (1945. április-június).

A nagyhatalmi együttműködést azonban ekkor már beárnyékolták a háború utáni rendezés egyéb kérdé-sei: a szövetségesek jelenléte és a befolyási övezetek kialakítása, ellenőrzése elsősorban Nagy-Britannia és a Szovjetunió érdekütközését hozták. (Lásd a százalékos megosztásról és a nagyhatalmak érdekérvé-nyesítéséről a forrásokhoz írtakat.)

A végül San Franciscóban aláírt ENSZ-alapokmány 1945. október 24-én lépett hatályba (ez az ENSZ napja). Az alapító tagok közé tartoztak (51 győztes állam) azok az államok, amelyek hadüzenetet intéz-tek a második világháború során Németország, Olaszország, illetve Japán ellen.

Az ENSZ Alapokmányának fő célkitűzése a béke és a biztonság fenntartása, a nemzetek közötti egyen-jogúság, az önrendelkezési jog és a szabadságjogok tiszteletben tartása, a baráti kapcsolatok fejlesztése. (Lásd a forráshoz írtakat.)

Az alapokmányban felsorolt egyetemes érvényű alapelvek a nemzetközi együttműködés alaptételeivé váltak. Ezeket egészítette ki a helsinki záróokmány (1975), amely ismételten és lényegre törően foglalta össze az államok közötti kapcsolatokat szabályozó legfontosabb tíz alapelvet.

Az 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, illetve az 1966-ban elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egységokmánya egyrészt deklarálta az emberi jogokat, illetve létrehozta az egyezményokmány betartását vizsgáló Emberi Jogok Bizottságát is.

Az ENSZ működését alapvetően három intézmény biztosítja: a Közgyűlés, a Biztonsági Tanács (BT), és a Titkárság. A Közgyűlés (General Assembly) a legfőbb tanácskozó testület, de a szervezeten belül a központi szerep a Biztonsági Tanácsé. A Biztonsági Tanács (Security Council) az Alapokmány értelmé-ben elsődlegesen felelős a nemzetközi béke és biztonság fenntartásáért. (Lásd a forráshoz írtakat.)

A béke veszélyeztetése esetén a BT háromféle megoldás közül választhat: először felhívhatja az érdekelt feleket, hogy alkalmazkodjanak az ideiglenes rendszabályokhoz, valamint a Közgyűlés által megalko-tott ajánlásokhoz, ha ez nem eredményes, akkor fegyveres erő felhasználásával nem járó szankciókat, rendszabályokat vezethet be (pl. gazdasági blokád). Ha ez is hatástalan, akkor már fegyveres erő fel-használásával járó műveleteket is elrendelhet. (A kéksisakosok szerepet vállaltak az 1948-as arab-izraeli háború után, pl. Kasmírban, Szudánban, Kenyában, Jugoszláviában, Cipruson kialakuló konfliktusok rendezése idején.)


114

A Titkárság (Secretariat) a főtitkárból és tisztviselői karból áll. A főtitkárnak nagyon jelentős feladata van, ő a szervezet legfőbb igazgatási tisztségviselője, de a főtitkári funkció mindenekelőtt diplomáciai, politikai jellegű feladat.

A Nemzetközi Bíróság (International Court of Justice – ICJ) az államok között kialakult jogviták, vala-mint a háborús konfliktusok békés, bírósági tárgyaláson történő rendezésére hívatott. Az utóbbi években egyre nagyobb jelentőséggel bír ez az ENSZ-szervezet (lásd pl. délszláv háborúk). A Bíróság előtt csak államok lehetnek a peres felek.

Az ENSZ a New Yorkban található központján kívül jelentős hivatalokat tart fenn Genfben, Bécsben és Nairobiban. Az ENSZ Genfi Hivatala a leszerelés és az emberi jogok fóruma. Az ENSZ Bécsi Hivatala többek között a nemzetközi kábítószer-ellenőrzés, a bűnmegelőzés és büntetőjog területén illetékes. Az ENSZ Nairobi Hivatala elsődlegesen a környezeti kérdésekkel foglalkozik.

Lezárás, összegzés A szervezet elsődleges céljával, a nemzetközi béke és biztonság fenntartásával kapcsolatban nem min-

dig váltotta/váltja be a hozzá fűzött reményeket. Ennek egyik legfőbb oka az, hogy a meghozott dön-tések végrehajtását nehéz és nem mindig célravezető kikényszeríteni, a tagállamok pedig féltve őrzik nemzetközi jogi értelemben is szinte érinthetetlen szuverenitásukat.

A hidegháború első tíz évében a tagfelvétel körül minden egyes esetben komoly politikai harc bonta-kozott ki. Magyarország belépése – 15 másik országgal együtt – 1955. december 14-én történt meg. 1960-ban 16 afrikai tagállam és Ciprus felvételével, illetve 1973-ban a két német állam (az NDK és NSZK) egyidejű belépésével jelentősen megnőtt a szervezet taglétszáma, így mára valóban az egész világot átfogó szervezetté vált, amely nélkülözhetetlen garanciája a világ békéjének.

Az ENSZ további feladatai közé tartozik a nemzetközi gazdasági, szociális és humanitárius feladatok megoldása, koordinálása, és az ez irányú együttműködés előmozdítása. E téren teljesítménye vitathatat-lanul pozitív. (FAO, WHO)

Úgy tűnt, hogy a 20. század végén szerepe megkérdőjeleződött, sokan nem tartották elég hatékonynak, a harmadik világbeli IMF politikát is erős kritika érte. A 2001. szeptember 11-ei merénylet után azonban a fejlődő országok területén zajló konfliktusokban az ENSZ közvetítő és ellenőrző szerepe megkerülhe-tetlenné vált.

Nemzetközi konfliktusok a hidegháború idejénNNem61. tétel:

FELADAT:

A források és saját ismeretei alapján vázolja fel a hidegháború időszakában kibontakozó Európán kívüli nemzetközi konfliktusok (Korea, Vietnám, Szuez, Kuba) okait, összetevőit és hatásait!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A világ vezető hatalmai: az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és a Szovjetunió a máso-

dik világháború alatt különféle konferenciákon vesznek részt (Teherán, Moszkva, Jalta, Potsdam), ame-lyeken az aktuális katonai és politikai teendőket egyeztetik. A potsdami konferencián azonban a Jaltán is érezhető bizalmatlanság felerősödött, megbomlott a korábban tapasztalható összhang a felek között,

115

ráadásul a konferencia második napján az Egyesült Államok sikeres kísérleti atomrobbantást hajtott végre, ami a konkrét katonai célon túl (Japán kapitulációra késztetése) erődemonstrációként hatott.

A második világháború után egy nagyhatalmi átrendeződés figyelhető meg. Németország gazdasága megsemmisült, ráadásul négy megszállási övezetre volt osztva. Franciaország szintén meggyengült a háború idején, és még túl kellett tennie magát gyarmatbirodalma jelentős részének elvesztésén is. Nagy-Britanniát nem érték ekkora veszteségek, de gyarmatbirodalma szintén felbomlóban volt.

Az USA mellé katonai és politikai szempontból fölzárkózott a Szovjetunió is, de gazdaságilag messze elmarad tőle. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió vált tehát a két legnagyobb hatalommá, szuperha-talommá, a többiek jóval elmaradtak tőlük, ezért beszélünk a világháború után a kétpólusú világ kiala-kulásáról, atomkorszakról.

Kifejtés 1946. március 5-én Churchill fultoni beszédében felhívta a közvélemény figyelmét arra, hogy a szov-

jetek zsarnoki uralmat építenek ki Európa keleti felében, és hogy a kontinenst (Stettintől Triesztig hú-zódó) „vasfüggöny” (katonai, műszaki és ideológiai zár) osztja ketté nyugati (demokratikus) és keleti (kommunista) tömbre. Az akkor épp semmilyen kormányzati pozíciót sem birtokló Churchill előzetesen egyeztette beszédét Trumannal is, De Gaulle is egyetértett a mondandójával. Sztálin azonban háborús uszításnak minősítette Churchill mondatait.

1947-re egyértelművé vált az elkülönülés és a konfrontálódás. 1947 márciusában Truman nyilvánosság-ra hozta doktrínáját, ami arról szól, hogy a világot a szabad, demokratikus nemzetek és a totalitáriánus rendszerek ellentéte osztja meg. Truman ezért meghirdette a feltartóztatás politikáját: elfogadták, hogy a Szovjetunió az általa megszállt országokban a szovjet típusú politikai rendszer létrehozását támogatja, de megálljt kívántak parancsolni a további terjeszkedésnek.

A szovjet választ Zsdanov fogalmazta meg (1947. október): a világ valóban két táborra oszlik: az impe-rialistákra (kizsákmányoló, gyarmatosító, agresszor) és az imperialistaellenes, demokratikus táborra, a béketáborra. Szembe kell szállni a burzsoá ideológiai befolyással (pl. genetika, kibernetika, pszicholó-gia, szociológia betiltása, művészetek terén a „szocialista realizmus” meghirdetése), emellett pedig tisz-togatással, politikai terrorral igyekeztek befolyásukat biztosítani. (Tito kiközösítése és a titoista perek sorozata.) 1948-ra a Kominform segítségével a keleti blokkban megtörtént a kommunista hatalomátvé-tel.

Mindkét doktrína a saját életformáját tartotta magasabb rendűnek, amelyet „győzelemre ítélt a történe-lem”, és ezért mindent meg kell tenni a terjesztéséért. 1948-ra a két világrend gazdasági elszigetelődése is végbement (Marshall-terv, 1947), 1949-ben (NATO), ill. 1955-ben (Varsói Szerződés) a katonai töm-bök is kialakultak. 1949-től a Szovjetunió is atomhatalommá vált.

A Truman-doktrínát az 1950-es években a „felszabadítási” és a „fellazítási” politika váltotta föl Nixon elnök külügyminiszteréhez, Dulleshoz kapcsolódóan. Eszerint, mivel a „feltartóztatási politika” csak részben valósult meg, szükséges a Közel-Keleten és Vietnámban a katonai „fölszabadítás”, illetve más országokban a politikai eszközökkel történő „föllazítás”. A Szovjetunióban Sztálin halála nem okozott túl nagy változást, de utódja, Hruscsov már elkerülhetőnek tartotta a harmadik világháborút.

A két szuperhatalom több évtizedes szembenállása nem vezetett közvetlen katonai összecsapáshoz, a dip-lomáciai viszony a legkritikusabb helyzetekben sem szakadt meg. Ez az ún. hidegháború: befagyasztják a nemzetközi kapcsolatokat, valamint ideológiai, politikai és gazdasági háborút folytatnak a befolyá-si övezetek biztosítására, ill. kiterjesztésére. A hidegháborús időszak háborúiban a konfliktusok egyik résztvevője mögé az egyik, másik szereplője mögé a másik szuperhatalom állt, politikai, gazdasági és katonai támogatást nyújtottak.

A hidegháború időszakában a két szuperhatalom között fegyverkezési verseny folyt. Az USA kezdeti előnye 1949-ig tartott, ekkorra lett kész a szovjet atombomba. Ezután következett a hidrogénbomba, majd 1957-ben először a Szovjetunió lőtt fel mesterséges tárgyat (Szputnyik nevű műholdat) Föld körüli pályára. 1961-ben szovjet ember jutott fel elsőként a világűrbe (Jurij Gagarin). 1969-ben azonban az amerikai Armstrong lépett elsőként a Holdra.


116

Az USA-ban „Szputnyik sokk”-ról beszéltek, mert olyan váratlan volt, hogy egy kommunista ország műszaki területen képes előnyt szerezni a fejlettebbnek tartott Nyugattal szemben. Kiderült, hogy az USA-t már nem védi az óceánpajzs.

Az 1960-as évekre világossá vált, hogy a két szuperhatalom birtokában lévő több ezer nukleáris rob-banófej új stratégiát követel: egyrészt azért, mert fönnáll annak is a veszélye, hogy egy esetleges téves riasztás miatt atomháború tör ki, másrészt pedig atomháborúban mindegy hogy ki győz, mert a radioak-tív égéstermék és por miatt beállhat a „nukleáris tél”, s ez az egész emberiség pusztulását vonja maga után.

A két országnak természetesen érdeke minél nagyobb területet a befolyása alá hajtani. Az Egyesült Ál-lamok érdekterületei: a csendes-óceáni térség, Nyugat-Európa és Latin-Amerika. A Szovjetunió pedig elsősorban távol-keleti, kelet-közép-európai és balkáni területekben érdekelt.

1949 októberében kikiáltották a Kínai Népköztársaságot, ami kommunista vezetésű államként veszélyt jelentett az amerikai törekvésekre. Az USA vezetése úgy vélte, nem engedhetik meg, hogy bármilyen kevéssé jelentős országban a kommunisták kerüljenek hatalomra, ugyanis ezzel az egymást ledöntő dominókhoz hasonló hatalomátvételre kerül sor a környező országokban is (lásd a forráshoz írtakat).

A koreai háború kitöréséről lásd a forráshoz írtakat. 1953 júliusában kötött fegyverszünetet a két Korea Panmindzsonban, a kettéosztottság a mai napig fennáll.

A vietnami háború 1946-ban a gyarmati státusz megszüntetése miatt tört ki. A franciák Dien Bien Phunál döntő vereséget szenvedtek (1954), s ezután kivonulva a térségből elismerték az itteni népek önrendel-kezési jogát. Vietnámot azonban egy ideiglenes demarkációs vonal osztotta ketté, az északiak kommu-nista, míg a déliek az USA támogatásával egy Nyugat-barát rendszer kiépítésébe kezdtek.

A két Vietnám között kirobbanó háborúba avatkozott bele az USA a déliek oldalán kezdetben tanács-adók küldésével, 1965-től azonban már fegyveres erők térségbe küldésével is. A háború az északiak győzelmével zárul, s a két országrész egyesülésével 1975-ben kommunisták kerülnek hatalomra, ahogy a szomszédos Kambodzsában és Laoszban is. (Lásd a forrásokhoz írtakat.)

Az ázsiai térség mellett a Közel-Keleten is megnőtt a szovjet befolyás, Izrael ellenfeleit (Irak, Szíria) támogatta. A szuezi válságról lásd a forráshoz írtakat.

A hidegháború legsúlyosabb konfliktusa a karibi válság lett. (Lásd a forráshoz írtakat.)

Lezárás, összegzés A hidegháború „klasszikus”, rövidebb enyhülési szakaszokkal tördelt korszakát (1947-1962) az átme-

neti és nem kiegyensúlyozott enyhülés korszaka követette, (1963-1975), majd az ún. „kis hidegháború” (1979-1985) idején újra elmélyültek a konfliktusok.

Az enyhülés egyik fontos jele volt 1955-ben a genfi csúcs, amelyen a négy nagyhatalom a béketárgya-lások után először ült tárgyalóasztalhoz, igaz, eredmény nélkül. Az egymás közötti tárgyalások azonban innentől kezdve rendszeresebbé váltak, a felek szembenállása csökkent, tárgyalási készségük nőtt, a fegyverkezési verseny azonban tovább folytatódott.

A világ számára mindeközben egyfajta biztosítékot jelentett, hogy 1963-ban a két szuperhatalom főha-diszállásai között állandó összeköttetést ún. „forró drót”-ot létesítettek a „véletlen” atomháború kocká-zatának csökkentésére.

1963-ban szintén a kubai válság hatására aláírták az atomcsend egyezményt, amelynek értelmében betil-tották a kísérleti bombázásokat mind a légkörben, mind a víz alatt. (Föld alatti robbantások továbbra is lehetségesek.) Az egyezményt továbbfejlesztették 1968-ban (ún. atomsorompó szerződés), amire azért is szükség volt, mert az 1960-as években Nagy-Britannia, Franciaország és Kína is nukleáris hatalom lett.

117

Rendszerváltás Kelet-Közép-EurópábanRRend62. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei alapján mutassa be a Gorbacsov nevéhez kapcsolt vál-tozások okait és céljait, valamint ezek hatását Kelet-Közép-Európában!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A II. világháború végén szovjet befolyás alá került országokban (későbbi NDK, Lengyelország, Cseh-

szlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária) szovjetbarát kormányok alakultak (1946-1949). Ezekben az államokban megtörtént a sztálinizmus „adaptálása”, a népi demokráciák, a proletárdiktatúrák megva-lósítása.

A létező szocializmus, a sztálini rendszer ellen azonban több esetben is felkelés tört ki a tábor különböző államaiban. Az első jelentősebb felkelés 1953-ban Kelet-Berlinből indult. A kelet-német felkelésnek szerepe volt a későbbi szovjetellenes megmozdulásokban is. 1956 júniusában Poznanban, majd október-ben Magyarországon csaptak össze a felkelők és a szovjet alakulatok. A lengyel és magyar események elbuktak, de változtatásra késztették a szovjet vezetőket. A kommunista rendszer alapvonásai nem vál-toztak, de az emberek a korábbiakhoz képest önállóbban irányíthatták életüket.

A nyugati sajtó az 1968-as prágai forradalom leverése kapcsán kezdett írni az ún. Brezsnyev-doktrínáról, azaz a korlátozott szuverenitás elvéről. Eszerint a szocialista tömb országai akkor sem választhatják meg saját útjukat, ha békésen, a kommunista párt irányításával hajtják azt végre, a szovjet beavatkozás pedig nem agressziónak, hanem önvédelemnek minősül.

Kifejtés Míg az 1960-as években a szocialista országok látványos gazdasági növekedést produkáltak, az 1970-es

években ez a növekedés már elmaradt a nyugati társadalmakétól. Az 1980-as évekre már súlyos gazda-sági válság bontakozott ki a szocialista tömbön belül: az olajválságból következő eladósodás, a nyugaton eladhatatlan áruk előállítása és a gabonahiány azt jelezték, hogy alapvető gazdasági szerkezetváltásra is szükség van.

Ehhez hozzájárult, hogy a KGST-n belüli együttműködés sem hozta meg a várt eredményeket: pazarló, ám ugyanakkor hiánygazdaság jött létre, a felszínen „testvéri együttműködésről” volt szó, a valóságban azonban a tagállamok egymással versengő nehézipart építettek ki. (Lásd a forráshoz írtakat.)

A Szovjetunió alulmaradt a fegyverkezési versenyben. A szovjet gazdaság nem bírta el a terheket, ezért az ún. kis hidegháború véget ért, a leszerelési tárgyalások és az afganisztáni kivonulás (1989) a szuper-hatalmi státusz végét jelezte.

Mihail Gorbacsov 1985 márciusában lett az SZKP Központi Bizottságának a főtitkára, 54 évesen Sztálin óta ő a legfiatalabb e poszton. Beszédében Gorbacsov radikális gazdasági reformokat, új cselekvési prog-ramot jelentett be, gazdasági és politikai számvetést, a hatalmi érdekrendszer átalakítását ígérte, elítélve a Brezsnyev alatti pangást. (Lásd a forráshoz írtakat.)

Gorbacsovval „csúcsról jövő forradalom” valósult meg. A peresztrojka, azaz átalakítás néven közismert gorbacsovi reformprogram összetevője volt a „glasznoszty”, azaz a nyíltság, ami a korlátozások feloldá-sát jelentette az általános üzleti és politikai tevékenység terén. Gorbacsov megpróbálta fokozatosan és lassan érvényesíteni a piaci normákat az országban.

A glasznoszty korlátai is hamar egyértelművé váltak: a csernobili atomreaktor robbanását először igye-keztek eltitkolni, majd amikor ez lehetetlenné vált, akkor kisebbíteni jelentőségét és veszélyét. (Lásd a forráshoz írtakat.)


118

Nem tisztázódott, hogy a szocialista gazdaságot lehet-e, és ha igen, miként a világrendszerhez kapcsol-ni. Gorbacsov tudta: a régi gazdasági rendszer nem tartható, de az újról – a jelszavakon túl – nem volt igazán elképzelése. 1989 elejére az állami tulajdon társadalmasításának elvont programjától eljutottak a Világbank és az IMF által ajánlott privatizációig. A magánosítást nem nevezték nevén, először szocialis-ta államtalanításként, majd demokratikus tulajdonreformként emlegették.

1989-re a szovjet rendszer reformjának gorbacsovi modellje is válságba jutott. Gorbacsov népszerűsége ugyan Nyugaton töretlen maradt, de saját népe ellene fordult, mivel a palackból kiszabadított szellem megfékezésére nem volt, de nem is lehetett képes.

A peresztrojkából megindítójának szándéka ellenére rendszerváltás lett. Az 1991. augusztusi elvetélt moszkvai puccskísérlet felgyorsította a feltartóztathatatlan bomlást. A Szovjetunió 1991. december 21-én gyakorlatilag megszűnt, 25-én Gorbacsov lemondott szovjet elnöki posztjáról, a Szovjet Szocia-lista Köztársaságok Szövetségének helyébe szuverén szövetségi és nemzetállamok léptek, amelyek (a baltiak kivételével) laza, konföderatív jellegű szövetségbe tömörültek.

A jogi és politikai változásokat nem követte az 1990-es években az életviszonyok javulása, a lakosság többsége nem érzékelt sem több és jobb árut, sem hatékonyabb gazdaságot. A demokratizálás (a na-gyobb nyilvánosság, a szólás- és sajtószabadság növekedése, a jogállami elemek megjelenése) felszínre hozta a rendszer gyengéit, ellentmondásait, nehézkességét, sejtette közeli széthullását, ám egy új rend-nek még körvonalai sem mutatkoztak. A kezdeti reményt kiábrándultság váltotta fel. A szegénységgel összefüggésben nőtt a bűnözés, az állami kontroll gyengülése miatt pedig a korrupció.

A szocialista-kommunista rendszerek összeomlása más-más úton játszódott le a különböző szocialista országokban, ám ez csak azért következhetett be, mert az egyes szocialista társadalmak összeomlásával egy időben példa nélküli gyorsasággal omlott össze a „szocialista világbirodalom” Európában. Ami-kor Gorbacsov meghirdette a gazdasági (peresztrojka) és a társadalmi (glasznoszty) változásokat, más szóval a „nyitást”, ami akkor az összes szovjet befolyás alatt élő országban éreztette hatását. Gorbacsov nem avatkozott be a keleti blokk országaiban 1989-ben bekövetkező megmozdulásokba, 1989-90-ben elkezdődött a szovjet csapatok kivonása is.

A rendszerváltás politikailag azt jelentette, hogy az egypártrendszerű diktatórikus rendszer helyébe a többpártrendszerű demokrácia lép, gazdaságilag pedig azt, hogy az állami tulajdon dominanciájára épü-lő államszocialista rendszert felváltja a magántulajdonra épülő piacgazdaság, a kapitalizmus.

Lengyelország gazdasági válsága az 1980-81-es nagy sztrájkok idején is egyértelmű volt, a hatalmas sztrájkhullám alapjaiban rázta meg az egyébként is válság felé sodródó országot. A Gdanskban megala-kult sztrájkbizottság, s az abból kiteljesedő Szolidaritás Szakszervezet követelései azonban nemcsak a gazdaságot, hanem a politikai szervezeti rendszert is érintették. A közel másfél évig tartó hatalmi harc-nak, 1981 decemberében a szükségállapot bevezetése vetett véget. Az ellenzéki politizálás Lengyelor-szágban addig sosem látott mérteket öltött az 1980-as években, s az ellenzékiség fenntartásában jelentős szerepet játszott a szamizdatirodalom és a katolikus egyház is.

Lengyelországban a szocialista pártvezetés a szükségállapot alatt reformokat vezetett be, engedélyezték például a nyugati tőkéjű vegyes vállalatokat. A politikai és jogi lépések is új vonalat mutattak: a kom-munista országok közül elsőként Lengyelországnak lett alkotmánybírósága és emberjogi ombudsmanja. 1988 után újra legalizálták a Szolidaritást, mely nemsokára tárgyalásokat kezdett az állampárttal. Ennek eredményeként 1989 augusztusában felállt a szovjet tömb első nem kommunista vezetésű kormánya, a Szolidaritás vezérét, Lech Wałesát pedig 1990-ben köztársasági elnökké választották. (Lásd a forráshoz írtakat.)

1985 márciusa után a demokratizálást, az egyén felszabadítását, a nyitást, a gazdaság decentralizálását és a népek önrendelkezési jogát elismerő gorbacsovi irányvonal mély egyetértésre talált az NSZK-ban, az NDK vezetése azonban megosztott volt az új szovjet irányvonal kapcsán. 1987 februárjára a szovjet-NDK viszony alaposan megromlott.

1989 júniusában Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár és Helmut Kohl német kancellár nyilatkozatban rögzítette, hogy a népek és az államok szabadon határozzák meg sorsukat, s kapcsolataikat szuverén módon alakítják. Gorbacsov ezzel nyíltan visszavonta a Brezsnyev-doktrínát, amelynek helyébe októ-berben az ún. Sinatra-doktrína lépett (a népszerű My Way dalból levezetett „saját út” lehetősége).

119

A közelgő válságra azonban az NDK-ban is számos jel utalt, a növekvő gazdasági gondok, a szolgál-tatás folyamatos romlása, a környezeti problémák és az áremelések miatt nőtt a belső elégedetlenség. A vezetés kezdetben – a korábbi reflexek alapján – elnyomta az ellenzéket, a belpolitikai feszültséget enyhítendő engedélyezte a rendszer bírálóinak NSZK-ba való távozását.

A politikai válság új méreteket öltött az 1989. május 7-i helyhatósági választásokon, ahol csalásokkal próbálta meg az állampárt megtartani a hatalmat. Mivel a szocialista tábor több országában elkezdődött a politikai átalakulás, az NDK vezetése elszigetelődött.

Az 1989. nyári-őszi hónapok legfontosabb eseménye a Magyarországon, Csehszlovákián és Lengyel-országon keresztül az NSZK-ba irányuló menekülthullám volt (határnyitás). Amikor a keletnémet kül-ügyminiszter Moszkvában a Varsói Szerződés tagállamainak összehívásával igyekezett elérni Magyar-ország „megregulázását”, Gorbacsov figyelmeztette, hogy ilyen eszközökkel már nem él.

A változásoknak azonban az NDK vezetése sem tudta útját állni. A nagyobb városokban kitörő utcai megmozdulások eredményeképp szimbolikus esemény volt, amikor 1989. november 9-én megnyitották a berlini fal határátkelőit. Ekkortól merült fel nyíltan a német újraegyesítés lehetősége.

Európában nem mindenhol fogadták kitörő lelkesedéssel az újraegyesítés ötletét: London és Párizs a német újraegyesítéstől az európai rendszert látta veszélyeztetve. Kohl nyugatnémet kancellár segítséget ígért az NDK gazdasági nehézségeinek megoldására, ennek feltételéül azonban egy legitim, demokra-tikus kormány megalakulását szabta. Egyidejűleg határozottan kimondta, hogy az NSZK végcélja az egyesítés, de csak a Szovjetunió hozzájárulásával.

Az egyesítés menetéről lásd a forráshoz írtakat.

Lezárás, összegzés A 80-as években válságba kerülő szocializmust a gorbacsovi reformok sem tudták megmenteni. Mind a

Szovjetunió köré szervezett és egybefüggő nemzetközi diktatúra rendszereként összetartott nemzetközi szocializmus, mind a Szovjetunión belüli szocialista birodalom darabjaira esett. A rendszerváltást segí-tette az európai integráció és a felgyorsuló globalizáció is.

A rendszerváltás és gazdasági átalakulás mindenütt gazdasági visszaeséssel, tömeges munkanélküliség-gel járt együtt. Nőtt a szegénység és a társadalmi különbségek. A piacgazdaság kialakítása értelmében nagyszabású privatizációs folyamatok indultak meg, de ezzel megágyaztak a korrupciónak is. A politi-kai átalakulást nehezítette a demokratikus hagyományok hiánya. Korábban tabuként kezelt problémák kerültek felszínre, köztük a nemzetiségi kérdés (pl. Csehszlovákia és Jugoszlávia).

A függetlenedő államok többsége azonnal közelíteni kezdett az Európai Unióhoz és nyolcan közülük – Szlovénia, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Észtország, Lettország és Litvánia – 2004-ben tagországgá váltak.

Trianon gazdasági, társadalmi és etnikai hatásaiTTrian63. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei alapján mutassa be a trianoni béke jellemző vonásait! Térjen ki a béke magyarországi fogadtatásának kérdésére is!


120

FELELETVÁZLAT

Bevezetés Már 1917-ben felmerült a világháborút lezáró béke jellege és tartalma, amit elsősorban a nagyhatal-

mi érdekek befolyásoltak. A franciák Németország visszaszorítására, a francia hegemónia biztosítására törekedtek Közép-Európában. Nagy-Britannia bízott abban, hogy sikerül visszaállítani a háború alatt megingott hatalmi egyensúlyt, s egyben – a német gyarmatok egy részének megszerzésével – konszo-lidálni tudja a Brit Birodalmat, ami a világ elsőszámú hatalmává tette még a 19. században is. Az USA érdekei alapvetően mások voltak, hiszen az európai hatalmi villongások nem érintették, elsősorban saját gazdasági előretörését (nyitott kapuk, tengerhajózás szabadsága) és nagyhatalmi státuszát igyekezett biztosítani.

Béketervek közül kettő kapott nagyobb nyilvánosságot: az egyik a Lenin által képviselt azonnali és igazságos (annexió nélküli) béke, de szélesebb nyilvánosságot kapott a Wilson amerikai elnök által kép-viselt, 1918 januárjában kidolgozott ún. tisztességes béke (Wilson 14 pontja). A wilsoni pontok többek között deklarálták a fegyverkezés csökkentésének, a nemzeti elv érvényesítésének, a titkos diplomácia megszüntetésének szükségességét, független Lengyelországot, Ausztria-Magyarország népei részére önálló fejlődési lehetőséget, valamint a gazdaság, a kereskedelem szabadságát. Wilson a béke garantá-lására javasolta a Népszövetség felállítását.

Kifejtés A békekonferenciát 1919. január 18-án nyitották meg ünnepélyes keretek között Versailles-ban, a Tü-

körteremben. A konferencián 27 állam képviselte magát, de a vesztesek nem vehettek részt a tárgyalá-sokon. A konferencia munkáját irányító testület a Tízek Tanácsa mellett 58 bizottság végezte a részletes munkákat: az előkészítések, jelentések, határmódosító tervezetek készítését.

A konferencia általános célja a nagyhatalmi törekvések egyeztetése volt, azaz a bizottságok nem a bé-kefeltételek megállapítását végezték először, hanem megvizsgálták, hogy a győztesek területi igényei hogyan teljesíthetők, majd ezután tértek rá a békefeltételek megvitatására.

A békekonferencia céljai közé tartozott a háború alatti területi ígéretek valóra váltása, valamint igyekez-tek lezárni a vitákat az etnikailag kevert területek és hatalmi konfliktusok kérdésében.

Mivel Nagy-Britannia mindenképp biztosítani akarta a kontinens hatalmi erőegyensúlyát, azaz akkor aktuálisan Szovjet-Oroszország elszigetelését, ezért támogatta Közép-Európában egy olyan középhata-lom fenntartását, ami erre képes. Mivel erre az OMM nem lehetett alkalmas, hiszen szétdarabolásáról más a háború alatt döntés született a nemzetiségeknek tett területi ígéretekben, ezért Franciaország érde-kei mentén az új, baráti „ütközőállamok” szövetségét hozzák létre.

A „cordon sanitaire”, az úgynevezett „egészségügyi” övezet, amely a szovjet-orosz bolsevik veszélynek éppúgy, mint alkalomadtán a megerősödő Németország egyeduralmi törekvéseinek is ellent tud állni – a nagyhatalmak reményei szerint. Magyarországgal kapcsolatban pedig mindenképp meg akarták akadá-lyozni a Habsburg restaurációt, amely kiindulópontja lehet a Monarchia „újraélesztésének”.

Mivel az Antant már a háború alatt jelentős területeket ígért Olaszországnak, Szerbiának és Romániának a támogatásért cserébe, ezért a szomszédos országok a háború befejeztével el is kezdték a területeket magukhoz csatolni. A belgrádi konvencióban a demarkációs vonal kijelölte a magyar állam déli határát, s mivel Károlyi Mihály elrendelte a magyar hadsereg feloszlatását, az ország védelem nélkül maradt. Románia 1918. november végén támadásba lendült Magyarország ellen, s 1919. április végéig a Tiszá-ig jutottak. Majd a Magyar Tanácsköztársaság 1919. augusztus 1-jei bukása után az antant határozott tiltakozása ellenére nemcsak Budapestre vonultak be, hanem a Dunántúl egy részére is ezzel is nyoma-tékosítva területi igényüket. A szerbek a Délvidéken lecserélték a közigazgatást, a demarkációs vonalig megszállták a területet, a csehszlovák csapatok a Felvidéket vonták ellenőrzésük alá.

A magyar békedelegáció (Apponyi Albert, Teleki Pál, Bethlen István) már 1920 januárjában kiutazott Párizsba, hogy etnikai, történeti, geográfiai, közlekedési és gazdasági érvekkel bebizonyítsák a történel-mi Magyarország és a Kárpát-medence feloszthatatlanságát. (Lásd a forrásokhoz írtakat.)

121

1920. június 4-én írták alá a békediktátumot a versailles-i Nagy-Trianon palotában. A nemzetgyűlés 1920. november 15-én fogadta el, és 1921. július 31-én emelkedett törvényerőre (XXXIII. tc.). A terü-letben és lakosságszámban bekövetkezett változásokról lásd a forráshoz írtakat.

A béke jelentősen megváltoztatta az ország gazdasági szerkezetét, hiszen az egész Kárpátok vonulata (Felvidék, Kárpátalja, Erdély) a bányákkal együtt, az alföldek jelentős része (pl. Kisalföld északi része, Bácska, Bánság, Burgenland) külföldre került.

Az új béke évszázados gazdasági határokat szakított szét. Pl. nyersanyagforrások (szén, fa, vasérc) ma-radtak a határokon kívül, így a feldolgozásra szakosodott magyar városok maradtak nyersanyag nélkül. Kettészakítottak olyan ipari egységeket, mint Borsod, ahol a szén magyar területeken, a vasérc pedig csehszlovák területeken rekedt.

Megszűnt az egységes piac, a munkaerő-, az áru, és a tőke szabad áramlása, a vasúthálózat, a vízi keres-kedelem jelentős útvonalai kerültek a szomszédos országokhoz, ill. szakadt meg, ami – főként a vasút esetén – a megmaradt területek összeköttetését is megnehezítette, megszüntette (pl. Pécs-Szeged).

A katonai intézkedések fő célja volt, hogy Magyarország hadi potenciálját olyan szintre süllyesszék, hogy az alkalmatlan legyen bármilyen katonai visszavágásra. (Lásd a forráshoz írtakat.) A környező országok erős fegyverkezése miatt külön-külön is erősebbé váltak, mint Magyarország. 1920-21-ben létrejött a kisantant, amely katonai fenyegetéssel is élt pl. a királypuccsok idején.

Németországhoz hasonlóan Magyarországon is igen nagy lélektani hatása volt Trianonnak, a békeszer-ződést a magyar társadalom súlyos igazságtalanságként fogta fel, és a két világháború közötti magyar politika legfontosabb célja annak revíziója volt. A revíziót hirdető szervezetek nagy támogatást élveztek, propaganda versek születtek, a reggeleket – nem csak az iskolákban – Magyarország „feltámadásáért” könyörgő imákkal kezdték. (Lásd a forrásokhoz írtakat.)

Egyes vitás területeknél népszavazás kiírását írták elő. Sopron azért nyerte el a „civitas fidelissima” cí-met (1921. december), mert bár összes környező település az elszakadás mellett szavazott, akkor Sopron túlnyomó többségének döntése határozta meg a szavazás végső kimenetelét, így a város Magyarország része maradt.

Az etnikai elvet – bár a wilsoni pontok között szerepelt – a határok meghúzásánál végül nem vették figyelembe, így a Kelet-Közép-Európában fellángoló nacionalizmusokat a győztesek nem fékezték kel-lőképpen. A békekonferencián ún. kisebbségvédelmi törvények is születtek. Az aláíró országok köte-lezték magukat arra, hogy a lakosságnak biztosítják a teljes jogi egyenlőséget, ezeket azonban nemigen tartották be.

Lezárás, összegzés Az amerikai küldöttség még a békekonferencia alatt elhagyta Párizst. Wilson elnök a népek önrendel-

kezési jogára hivatkozva nem írta alá a Magyarországgal a békét. Magyarország végül 1921-ben kötött különbékét az Egyesült Államokkal. (Az „imperialista rablóbékét”, az annexiómentes békekötést valló a Szovjetunió sem volt hajlandó aláírni.)

A versailles-i békerendszert már születése pillanatában rengeteg kritika érte, mert olyan belső ellent-mondást hordozott, ami miatt nem hozhatott megoldást a nagyhatalmak közötti feszültségekre. Német-ország a XIX-XX. század fordulóján a világ egyik legerősebb hatalmává vált, amit a vesztes világháború után a franciák oly mértékig le akartak gyengíteni, hogy komolyabb veszélyt már többé ne jelentsen.

Az amerikai és a brit vezetők azonban arra törekedtek, hogy Németországot ne alázzák meg túlságosan. Egyrészt azért, hogy ne legyen alapja a revanspolitikának, másrészt viszont Nagy-Britannia meg akarta előzni Franciaország túlzott megerősödését is. Végül az ellentétes érdekek miatt kompromisszumos béke született, ami egyik oldalon jelentős sérelmeket okozott Németországban, másik oldalon viszont nem gyengítette le annyira, hogy újra megerősödve ne jelentsen megint háborús veszélyt. A békediktá-tum határozatai ellenében megfogalmazott revíziós törekvésekben pedig Németország támaszkodhatott az I. világháború többi vesztes országára, köztük Magyarországra is.


122

Trianon gazdasági, társadalmi és etnikai hatásaiTTrian64. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei alapján mutassa be a magyar gazdaság ipari és mezőgaz-dasági szektorában megfigyelhető alapvető változásokat a Bethlen-korszakban!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés 1920. június 4-én írták alá a békediktátumot a versailles-i Nagy-Trianon palotában. A nemzetgyűlés

1920. november 15-én fogadta el, és 1921. július 31-én emelkedett törvényerőre (XXXIII. tc.). A terü-letben és lakosságszámban bekövetkezett változásokról lásd a forráshoz írtakat.

A trianoni békeszerződés szerint Magyarország Horvátország nélkül számított területe 283 ezer négy-zetkilométerről (Horvátországgal együtt 325 ezer) 93 ezer négyzetkilométerre, a korábbi 33%-ára csök-kent. Lakossága 18,2 millió főről 7,6 millióra, a korábbi 43 %-ára csökkent. Az elcsatolt területek la-kosságának 30,2 százaléka, kb. 3,2 millió fő volt magyar, s nem egyszer olyan területeken, ahol a határ mentén homogén magyar településtömbben éltek (Csehszlovákia, Vajdaság, Partium).

Kifejtés A béke jelentősen megváltoztatta az ország gazdasági szerkezetét, hiszen sokszor a Monarchiára mé-

retezett kapacitások kihasználatlanul maradtak (pl. malomipar), az egész Kárpátok vonulata (Felvidék, Kárpátalja, Erdély) a bányákkal együtt, az alföldek jelentős része (pl. Kisalföld északi része, Bácska, Bánság, Burgenland) külföldre került.

Az új béke évszázados gazdasági határokat szakított szét, pl. nyersanyagforrások (szén, fa, vasérc, só) maradtak a határokon kívül, így a feldolgozásra szakosodott magyar városok maradtak nyersanyag nél-kül. Kettészakítottak olyan ipari egységeket, mint Borsod, ahol a szén magyar területeken, a vasérc pedig csehszlovák területeken rekedt. (Lásd a forráshoz írtakat.)

Megszűnt az egységes piac, a munkaerő-, az áru, és a tőke szabad áramlása, a vasúthálózat, a vízi kereskedelem jelentős útvonalai kerültek a szomszédos országokhoz, ami – főként a vasút esetén – a megmaradt területek összeköttetését is megnehezítette, megszüntette (pl. Pécs-Szeged).

Ekkor vált Magyarország korabeli szóhasználattal „vízfejű csecsemővé”, hiszen Budapest potenciálja 20 millió emberre volt méretezve, mind a feldolgozó iparát, mind a közigazgatását, mind közlekedését, mind nagyságát tekintve. Kis túlzással szinte az egész ország Budapest vonzáskörzetévé vált a trianoni béke után.

Az új határok meghúzása után korábban regionális gazdasági centrum szerepét betöltő, fejlődőképes vá-rosok váltak vonzáskörzet nélküli, jelentéktelen határvárossá, pl. Pécs, Szeged, Nagyvárad, Debrecen.

A háború, az azt követő forradalmak, a román megszállás és a tartós blokád a területvesztéssel (triano-ni béke) együtt rendkívüli visszaesést eredményezett a magyar gazdaságban. Az elszabaduló inflációt 1920-1921 között először Hegedűs Lóránt, a Teleki-kormány pénzügyminisztere próbálta megállítani.

Célja az államháztartás egyensúlyának megteremtése volt, ezért leállíttatta a bankóprést, vagyonadót vezetett be, ami az iparcikkekre is vonatkozott. A gyakorlatban azonban nem vált be, mert az adóalanyok nem siettek fizetni, így viszont az állam nem tudott miből fizetni, tehát a gazdaság messze állt attól, hogy megvalósítsa a profilváltást.

A gondokat növelte, hogy Magyarországot vesztes államként jóvátétel fizetésére kötelezték, ami miatt zálogjogként a legfontosabb jövedelmeket lefoglalta a Jóvátételi Bizottság. A Hegedűs-féle reform si-kertelen volt, az inflációból hiperinfláció lett. (Lásd a forráshoz írtakat.)

123

A Teleki-kormány idején született meg egy földreform is, ami azonban – megfogalmazója eredetei szán-dékaival szemben – nem változatta meg a birtokstruktúrát: Nagyatádi Szabó István (kisgazda földmű-velésügyi miniszter) sorozatos kompromisszumokra kényszerült, mert a nagybirtokos érdekek egyre erősebben érvényesültek a kormányban. (Lásd a forráshoz írtakat.)

A földreform eredeti célja az agrárproletárok elégedetlenségének csökkentése, megszüntetése és a birto-kos parasztság megnyerése volt, Végül az ország 16,16 millió katasztrális holdnyi területéből a földre-form végrehajtásához 1 millió 120 ezer katasztrális holdat vettek igénybe. Ebből 171,5 ezer katasztrális holdat vásárlás útján, 948, 5 ezer katasztrális holdat pedig vagyonváltság és megváltás (kártalanítás, felvásárlás) útján szerzett meg az állam.

Az igénybe vett terület legnagyobb részét (kb. 700 ezer katasztrális holdat) több mint 400 ezer igény-jogosult között osztottak ki, átlagosan 1,7 katasztrális holdnyi, gyakorlatilag életképtelen kisbirtokok formájában. A földhözjuttatottak többsége (kb. 300 ezer fő) föld nélküli agrárproletár, ill. törpebirtokos és kisparaszt volt. Mivel a földreform során az ország termőterületének 8,5, %-át használták fel, ezért a nagybirtokrendszer, a magyar mezőgazdasági termelés struktúrája nem változott, megmaradt a falusi munkanélküliség.

Az 1921 és 1931 között miniszterelnöki feladatot ellátó Bethlen István 1921 és 1924 között tudatosan alkalmazta a gazdaság újraindítása érdekében az inflációt. Az inflációs gazdaságpolitikának tagadha-tatlanul volt előnye pl. hogy csökkent a reálbér és az adó is, valamint a korábbi hitelek törlesztése is könnyebb (ha nem valorizálták). (Lásd a forráshoz írtakat.)

Hátránya viszont, hogy a reálbércsökkentés olyan mértékű, hogy a fogyasztás drasztikusan visszaesik, ami gazdasági dezorganizációhoz vezet. Leáll a tőkeképződés és a hitelnyújtás és a súlyos infláció miatt az ország gazdasága kiszolgáltatottá válik a külföldi valutáknak. ( Ráadásul a részvénypiacon a külföldi tőke komoly pozíciókat szerezhet.) A legnagyobb tőkés beruházó és megrendelő az állam lett, de jelen-tős szerepet kaptak a hazai nagytőkések is.

Az inflációs politikai azonban nem tartható sokáig, a hiperinfláció miatt a lakosság elégedetlensége nőtt, ami belpolitikai feszültséget okozott, ezért pénzügyi stabilizációt kellett végrehajtani. A stabilizációs kísérlet azonban önerőből nem lehet sikeres, külföldről próbáltak meg kölcsönt kérni. (Lásd a forráshoz írtakat.)

A népszövetségi kölcsön fedezete részben a cukoradó, részben vámok bevezetése, valamint a só és dohányjövedék. Az inflációt sikerült megállítani, 1924-ben megállt a korona romlása, de a gazdaság tartósabb egyensúlyának biztosítására új pénz bevezetésére volna szükség.

A pénzügyi stabilitás biztosítására létrejön a Magyar Királyi Állami Jegyintézet, majd 1924-ben a Ma-gyar Nemzeti Bank (MNB) mint önálló, független pénzintézet. Népszövetségi főbiztos érkezett Magyar-országra, akit rendkívül széles jogkörrel láttak el (a bizalmatlanság megnyilvánulása Magyarországgal szemben): gazdasági és pénzpolitikai kérdésekben az országgyűlési végzést is felülbírálhatta.

1925-ben született törvény az új pénz, a pengő bevezetéséről. 1927. január 1-től törvényes fizetési esz-köz, aranyfedezete volt. A népszövetségi kölcsön tehát a várakozásokat felülmúlóan sikeresnek tűnt, igaz, hogy igen drágán kapta meg az ország, azonban bizalmat ébresztett a magántőkében is, mérsékelt gazdasági fellendülés indulhatott meg. (Lásd a forrásokhoz írtakat.)

Magyarországon is megindult tehát a külföldi kölcsönök felvétele, a győztes és semleges országok egyaránt hiteleztek. Ezek egy része ún. termelésbővítő kölcsön, más része ún. hasznos célra fordított kölcsön: pl. úthálózat, iskola, kórház fejlesztése és bővítése. Kölcsönből történt meg a Bálhidai-erőmű építése Budapesten és Budapest–Győr–Hegyeshalom vasútvonal villamosítása is. Jelentős összegeket fordítottak a turizmus fejlesztésére is.

Az ipari konszolidáció eredményeiről lásd a forrásokhoz írtakat.

Lezárás, összegzés A magyar külpolitika egyik jelentős sikerének bizonyult, hogy 1922-ben Magyarországot felvették a

Népszövetségbe. Ez tette lehetővé egyrészt a gazdasági konszolidációt megalapozó kölcsönt, másrészt pedig az ország kitört a vesztesekre rótt elszigeteltségből.


124

A külkapcsolatok átalakulása már csak azért is elengedhetetlen volt az ország számára, mert jelentős importra szorult, a magyar mezőgazdasági termékeknek pedig piacot kellett keresni. A legfontosabb partnerek Ausztria és Csehszlovákia voltak, még az OMM örökségeként. A revíziós propaganda vala-mint a szomszédos államokban is erős nacionalizmus a külkereskedelmet lehetetlenné tette.

Az 1920-as években tekintélyes kölcsönfelvétel jellemezte az országot, ami miatt az évtized végére a legeladósodottabb ország lett Európában. Ez a tény és ennek káros következményei, majd csak a világ-válság bekövetkeztével válnak sokak számára egyértelművé.

Az ellenforradalmi rendszer konszolidációjának legfontosabb lépései AAz el65. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei alapján mutassa be, miként valósult meg a bethleni konszolidáció politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális tekintetben!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés 1920. június 4-én írták alá a békediktátumot a versailles-i Nagy-Trianon palotában. A nemzetgyűlés

1920. november 15-én fogadta el, és 1921. július 31-én emelkedett törvényerőre (XXXIII. tc.). A terü-letben és lakosságszámban bekövetkezett változásokról lásd a forráshoz írtakat.

Az I. világháború végén szétesett Osztrák-Magyar Monarchia utolsó uralkodója, IV. Károly volt ma-gyar király 1921 folyamán kétszer próbálta meg visszaszerezni hatalmát Magyarországon. (IV. Károly egyébként azért is a magyar trón visszafoglalását, kísérelte meg, mert Ausztriában akkorra már nemcsak a Habsburg-házat detronizálták, hanem a köztársasági államformát is törvénybe iktatták.) A két puccsot a kormányzóhoz hű erők leverték, IV. Károly száműzetésben halt meg. A volt Osztrák-Magyar Monar-chia önállóvá lett államai – Magyarország szomszédai – azonban a magyar legitimista erők további mozgolódásai miatt követelték a trónfosztást, ellenkező esetben támadást helyeztek kilátásba. (Lásd a forráshoz írtakat.)

A háború, az azt követő forradalmak, a román megszállás és a tartós blokád a területvesztéssel (trianoni béke) együtt rendkívüli visszaesést eredményezett a magyar gazdaságban. (Lásd a forráshoz írtakat.)

A trianoni béke jelentősen megváltoztatta az ország gazdasági szerkezetét, hiszen a Monarchiára mére-tezett kapacitások kihasználatlanul maradtak, megszűnt az egységes piac, a munkaerő-, az áru, és a tőke szabad áramlása, a vasúthálózat. Jelentős társadalmi feszültséget hordozott az utódállamokból érkező menekültek problémája, se elhelyezésük, sem ellátásuk nem volt megoldott.

Kifejtés Gróf Teleki Pál kormányalakításával (1920. július-1921. április) kezdetét vette az ellenforradalmi rend-

szer konszolidációja. Az új politikai elit a világháború és az azt követő baloldali forradalmak után a keresztény-nemzeti értékrendet követ. Fellépett a forradalmak végén és után megerősödő jobboldali radikalizmus és tiszti különítményesek ellen éppúgy, mint a kommunisták ellen.

Teleki elfogadtatta a numerust clausust (1920), amivel igyekezett az egyetemeken csökkenteni az értel-miségi túlképzést és álláshoz juttatni az elcsatolt területekről Magyarországra menekülő értelmiséget. Mivel a továbbtanulók arányát a „népfajok és nemzetiségek” országos arányszáma és a „nemzethűség és erkölcsi megbízhatóság” alapján szabták meg, ezért az intézkedés a forradalmak után felerősödő antiszemita hangulat kielégítését is szolgálta.

125

A Teleki-kormány idején született meg egy földreform is, amiknek eredeti célja az agrárproletárok elé-gedetlenségének csökkentése, megszüntetése és a birtokos parasztság megnyerése volt. Az igénybe vett terület legnagyobb részét (kb. 700 ezer katasztrális holdat) több mint 400 ezer igényjogosult között osz-tották ki, átlagosan 1,7 katasztrális holdnyi, gyakorlatilag életképtelen kisbirtokok formájában. A föld-hözjuttatottak többsége (kb. 300 ezer fő) föld nélküli agrárproletár, ill. törpebirtokos és kisparaszt volt. Mivel a földreform során az ország termőterületének 8,5%-át használták fel, ezért a nagybirtokrendszer, a magyar mezőgazdasági termelés struktúrája nem változott.

A konszolidáció gróf Bethlen István idején is folytatódott, sőt ekkor nyert erőteljes lendületet. Az egy-mást követő politikai fordulatok után mind a gazdaságban, mind a bel- és külpolitikában nyugalmat és kiszámíthatóságot kellett teremteni.

A reformok kulcsa a stabil parlamenti többség volt. Először híveivel együtt belépett a kisgazdapártba, amit kormánypárttá formált Egységes Párt néven. A kormánypárt parlamenti többségét az 1922-es vá-lasztójogi rendelettel biztosította, hiszen a korlátozott választójog és a – törvényhatósági jogú városok kivételével – nyílt szavazás biztosította a kormányzati akarat teljesülését. Magyarországon többpárt-rendszer volt.

Az új miniszterelnök igyekezett megegyezni a legerősebb ellenzéki párttal. A Bethlen-Peyer paktumot 1921. december 22-én írta alá Bethlen István miniszterelnök és Peyer Károly, a Szociáldemokrata Párt képviselője. A tárgyalásokat a kormány kezdeményezte azzal a céllal, hogy a szociáldemokrata mozgal-mat a rendszer megszilárdításának szolgálatába állítsa.

A szélsőbaloldallal és a szélsőjobboldallal szemben azonban fellépett, a kommunista párt továbbra is illegálisan működhetett csak, s a szélsőjobboldal képviselőit is igyekezett a kormánypártból kiszorítani (pl. Gömbös Gyula).

Az elszabaduló inflációt 1920-1921 között először Hegedűs Lóránt, a Teleki-kormány pénzügyminisz-tere próbálta megállítani. A gondokat növelte, hogy Magyarországot vesztes államként jóvátétel fizeté-sére kötelezték, ami miatt zálogjogként a legfontosabb jövedelmeket lefoglalta a Jóvátételi Bizottság.

Az 1921 és 1931 között miniszterelnöki feladatot ellátó Bethlen István 1921 és 1924 között tudatosan alkalmazta a gazdaság újraindítása érdekében az inflációt. Az inflációs politika azonban nem tartható sokáig, a hiperinfláció miatt a lakosság elégedetlensége nőtt, ami belpolitikai feszültséget okozott, ezért pénzügyi stabilizációt kellett végrehajtani.

A stabilizációs kísérlet azonban önerőből nem lehet sikeres, külföldről próbáltak meg kölcsönt kérni. A pénzügyi stabilitás biztosítására létrejön a Magyar Királyi Állami Jegyintézet, majd 1924-ben a Ma-gyar Nemzeti Bank (MNB) mint önálló, független pénzintézet. Népszövetségi főbiztos érkezett Magyar-országra, akit rendkívül széles jogkörrel láttak el (a bizalmatlanság megnyilvánulása Magyarországgal szemben): gazdasági és pénzpolitikai kérdésekben az országgyűlési végzést is felülbírálhatta. (Lásd a forráshoz írtakat.)

Az inflációt sikerült megállítani, 1924-ben megállt a korona romlása, de a gazdaság tartósabb egyen-súlyának biztosítására új pénz bevezetésére volna szükség. 1927. január 1-től a pengő lett a törvényes fizetési eszköz, aranyfedezete volt. A népszövetségi kölcsön tehát a várakozásokat felülmúlóan sikeres-nek tűnt, igaz, hogy igen drágán kapta meg az ország, azonban bizalmat ébresztett a magántőkében is, mérsékelt gazdasági fellendülés indulhatott meg. (Lásd a forrásokhoz írtakat.)

Magyarországon is megindult tehát a külföldi kölcsönök felvétele, a győztes és semleges országok egyaránt hiteleztek. Ezek egy része ún. termelésbővítő kölcsön, más része ún. hasznos célra fordított kölcsön: pl. úthálózat, iskola, kórház fejlesztése és bővítése. Kölcsönből történt meg a Bálhidai-erőmű építése Budapesten és Budapest–Győr–Hegyeshalom vasútvonal villamosítása is. jelentős összegeket fordítottak a turizmus fejlesztésére is. Az állam lett a legnagyobb tőkés beruházó és megrendelő az országban.

A magyar külpolitika egyik jelentős sikerének bizonyult, hogy 1922-ben Magyarországot felvették a Népszövetségbe. Ez tette lehetővé egyrészt a gazdasági konszolidációt megalapozó kölcsönt, másrészt pedig az ország kitört a vesztesekre rótt elszigeteltségből.

A revíziós törekvések azonban áthatották mind a kül-, mind a belpolitikát. Németországhoz hasonlóan Magyarországon is igen nagy lélektani hatása volt Trianonnak, a békeszerződést a magyar társadalom


126

súlyos igazságtalanságként fogta fel, és a két világháború közötti magyar politika legfontosabb célja annak revíziója volt.

A kormánypolitika tisztában volt azonban azzal, hogy a revízió a közeljövőben nem valósítható meg, ám a magyar törekvések alátámasztására minden lehető eszközt kihasználtak. Magyarország pl. megkötötte az örök barátsági szerződést a versailles-i béke revíziójában szintén érdekelt Olaszországgal (1927). A külföldi kölcsönök jelentős részét pedig az oktatás fejlesztésére használták fel, hogy alá lehessen támasztani a kultúrfölény koncepciót. (Lásd a forrásokhoz írtakat.)

Lezárás, összegzés A Bethlen-kormány által bevezetett gazdasági reformok prosperitást hoztak, ám mivel jelentős részben

külföldi tőkén nyugodtak, az ország kiszolgáltatottá vált a külgazdasági folyamatoknak. Ráadásul a kölcsönökből megvalósított befektetések jelentős része nem termelt olyan jövedelmet, ami a törlesztést lehetővé tette volna.

Az 1920-as években tehát tekintélyes kölcsönfelvétel (a régebbi kölcsönöket és a jóvátételt újabb köl-csönökkel finanszírozták) jellemezte az országot, ami miatt az évtized végére a legeladósodottabb or-szág lett Európában. Ez a tény és ennek káros következményei, majd csak a világválság bekövetkeztével válnak sokak számára egyértelművé.

A 20-as évek közepétől jellemző gazdasági stabilitás a politikai konszolidációt is elősegítette, hiszen a szélsőségeket kiszorították a politikai életből. Ennek a változásnak az ára a korlátozott parlamen-tarizmus volt, hiszen az alkotmányos pártok működését is korlátozták, nem érvényesültek teljesen a szabadságjogok, erősen szűkítették a választójogot is, ami miatt a népesség jelentős hányada nem kapott politikai képviseletet.

Bethlen Konszolidációja létrehozta az új gazdasági és politikai kereteket.

Társadalmi rétegződés a húszas-harmincas évekbenTTársa66. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei segítségével mutassa be a Horthy-korszak társadalmi problémáit, s a megoldásukra hozott intézkedéseket!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A Horthy-korszak 1920 márciusától, Horthy Miklós kormányzóvá választásától veszi kezdetét, poszt-

jától 1944. október 15-én a világháborúból való sikertelen kiugrási kísérlet után mondott le. A vesztes világháború és a Tanácsköztársaság utáni válsághelyzetben a politikai konszolidáció kezdete Teleki Pál (1920-1921), a gazdasági és a politikai konszolidáció végrehajtása Bethlen István (1921-1931) minisz-terelnökségéhez kapcsolható. Maga Horthy, kormányzóvá választása után visszavonult a mindennapi politikai életből.

Az 1929-33-as világválság hatására azonban a magyar gazdaság összeomlott, a világválság hatására újra megerősödtek a szélsőségek is. Politikai súlyuk azonban ekkor még jelentéktelen volt. A Gömbös Gyula (1932-1936) vezette kormányzat idején a gazdaság talpra állítása sikeres volt, s ez jelentős mértékben a német piacok megnyitásának volt köszönhető. Magyarország így – részben a korszakban mindvégig élő revíziós törekvések mellett – gazdasági értelemben is egyre szorosabb kapcsolatot alakított ki a náci Németországgal, ami politikai-ideológiai téren is éreztette hatását.

127

Kifejtés A Horthy-korszak társadalma alapvetően a dualizmus örökségét vitte tovább, mereven elhatárolódó,

tagolt, hierarchizált társadalmi rétegekre oszlott. A jelentős vagyoni különbségek mellett a torlódott társadalom jellegéből fakadó feszültségek is terhelték az egyes csoportok viszonyát. (Lásd a forrásokhoz írtakat.)

A Teleki-kormány idején született meg egy földreform is, amiknek eredeti célja az agrárproletárok elé-gedetlenségének csökkentése, megszüntetése és a birtokos parasztság megnyerése volt. A földosztás azonban átlagosan 1,7 katasztrális holdnyi, gyakorlatilag életképtelen kisbirtokok formájában történt meg. A földhözjuttatottak többsége (kb. 300 ezer fő) föld nélküli agrárproletár, ill. törpebirtokos és kisparaszt volt. A szociális problémákat (munkanélküliség, analfabetizmus, egykézés stb.) a falukutató mozgalom írta le.

Mivel a földreform során az ország termőterületének 8,5, %-át használták fel, ezért a nagybirtokrend-szer, a magyar mezőgazdasági termelés struktúrája nem változott. Az agrárnépesség nagy szegénység-ben élt, a kilencmilliós Magyarország a „hárommillió koldus országa” maradt.

Igen jelentős regionális különbségek figyelhetők meg. Eltérő életforma alakult ki a polgárosultabb nyu-gati megyékben, más az alföldi mezővárosokban, és megint más a tanyavilágban, az árutermelésből kimaradt falvakban (a népesség közel 2/3-a falvakban élt). A legjelentősebb regionális különbség Buda-pest és a vidék között bontakozott ki. (Lásd a forrásokhoz írtakat.) Bevezetik a kötelező betegbiztosítást, 1928-ban megalakult az OTI (Országos Társadalombiztosító Intézet).

A kor vívmányai közé tartozott, hogy javult az orvosi ellátás, már utolérte az európai átlagot. A sikeres egészségügyi kampányoknak köszönhetően csökkent a halandóság csökken, elsősorban a nagyváros-okban javultak a higiénés viszonyok, a népbetegségnek számító tbc-t azonban nem sikerül felszámolni. (Lásd a forráshoz írtakat.)

Az oktatási rendszer jelentős mértékben átalakult a két világháború között. A korszak kultuszminiszterei (gróf Klebelsberg Kunó és Hóman Bálint) a politika elvárásainak megfelelően, a kultúrfölény és a szel-lemi honvédelem koncepciójának megfelelően az oktatási tárcát stratégiai ágazatként tudták kezelni, je-lentős költségvetési összegeket fordíthattak az oktatás fejlesztésére. 5000 népiskolai egység, 500 óvoda, 3 egyetem, 3 főiskola, 3000 könyvtár létesítése szerepelt a programban. (Lásd a forrásokhoz írtakat.)

A Klebelsberg-féle népiskolai törvénynek megfelelően a népiskolákat fejlesztették: az elmaradott, el-sősorban tanyasi és falusi térségekben tantermeket, tanítói lakásokat építettek. (Az iskoláknak csaknem felében egyetlen tanító dolgozott, egyetlen tanteremben, s egy tanítóra átlag 50 gyerek jutott.) A népis-kolai programnak köszönhetően az analfabéták aránya csökkent. (Lásd a forráshoz írtakat.)

Az oktatásfejlesztés céljai közé tartozott a felsőoktatás reformja is, hiszen a trianoni békeszerződés után meg kellett oldani az egyetemi képzést (Budapest mellett, Szeged, Pécs, Debrecen lettek az új egyete-mi városok), ezen kívül jelentős összegeket fordítottak tudományos kutatásra, ösztöndíjakra, külföldi magyar intézetek felállítására (pl. Sváb-hegyi csillagvizsgáló, Tihanyi Biológiai Intézet, bécsi, berlini Collegium Hungaricum és a római Magyar Akadémia).

Hóman Bálint minisztersége alatt újabb oktatási reformot vezettek be, s a korábbinál jelentősebb össze-geket fordítottak az alsóbb társadalmi osztályok támogatására. (Lásd a forráshoz írtakat.)

A Horthy-korszak uralkodó ideológiáját „szegedi gondolatnak”, vagy „keresztény-nemzeti eszmének” nevezték. Nem foglalták egységes rendszerbe, de központi elemei a következők voltak:

A revízió szükségessége, azaz a történelmi Magyarország visszaállítása. Teljes egyetértés alakult ki a magyar politikusok körében a trianoni békeszerződés elítélésében, ám amíg a mérsékelt po-litikusok az etnikai revíziót (csak magyar többségű területek visszaszerzését) sürgették, addig a kormánypárti politikusok másik része a magyar többségi térségeken túl, más területeket is igényelt. A hivatalos propagandát, „Mindent vissza!” jelszava határozta meg (irredentizmus).

Ellenforradalmiság, azaz elvetették a forradalmakat, mint politikai eszközt és különösen károsnak tekintették a magyarság szempontjából az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság idején tör-ténteket. Ebből fakadt az ideológia antikommunizmusa is.

Liberalizmus-ellenesség, azaz egyetértettek abban, hogy Magyarországon csődöt mondott a dualiz-mus korában megnyilvánuló liberális politikai gondolkodás, viszont elősegítette a zsidóság befolyá-


128

sának megnövekedését és a keresztény nemzeti gondolat szerint elsősorban ez vezetett a világhábo-rús vereséghez, ill. a forradalmakhoz.

A polgári demokrácia elvetése, helyette a korlátozott parlamentarizmuson alapuló ún. irányított de-mokrácia bevezetése (lásd a forráshoz írtakat).

Antiszemitizmus, ami egyrészt abból fakadt, hogy a kozmopolitának tartott zsidóságot azonosították a liberalizmussal és a baloldalisággal, illetve őket hibáztatták az 1918-19-es katasztrófákért. Mivel a korszakban alapvetően csökkent a vallási különbség szerepe, ezért a zsidó-kérdés sem vallási, hanem politikai kérdés volt, a keresztény hitre áttérteket is zsidónak tartották. Mivel a zsidóság a lakosságon belüli arányához képest magasabb arányban volt jelen a gazdasági, kulturális életben, a gazdasági válságok időszakában ez is növelte az ellenszenvet irányukban. (Lásd a forrásokhoz írtakat.)

Lezárás, összegzés A háborús vereség, a történelmi Magyarország széthullása, a forradalmak és az ellenforradalom után a

helyzet stabilizálása, majd a viszonyok konszolidálása a Bethlen István vezette politikai csoport elkép-zelései szerint alakult és Bethlen alkotása időtállónak bizonyult.

A parlament – az 1944-es német megszállásig – folyamatosan, minden alkotmányos válságot nélkülöző-en működött, az ellenzéki pártok képviselői (kisgazdák, szociáldemokraták és liberálisok) 1944. márci-us 19-ig – ha nem is minden politikai kockázat nélkül – szabadon nyilvánulhattak meg a parlamentben.

E stabilitás azonban egyben rugalmatlanságot is jelentett, az uralmon levő politikai elit nem hajtott vég-re számottevő reformokat, a harmincas évek végére mind kritikusabbá váló a földkérdés és a szociális problémák kezelésére. A rendszer tekintélyelvűsége, revizionista politikája, lassú, majd megállíthatat-lanná vált jobbratolódása pedig újabb világháborúba vezette az országot.

Magyarország külpolitikai céljai és kapcsolatai a két világháború közöttMaMagykközö

67. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei segítségével mutassa be, hogyan alakult Magyarország külpolitikája a két világháború közötti időszakban!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A trianoni békediktátum elkerülhetetlenné tette, hogy a két világháború közötti magyar külpolitika leg-

főbb céljává az új határok revíziója váljon. A pártok és az uralkodó elit ebben tökéletesen egyetértettek, ám a revízió tartalmára és eszközeire vonatkozó kérdésekben azonban korántsem volt teljes a kon-szenzus: amíg a mérsékelt politikusok etnikai revíziót (csak magyar többségű területek visszaszerzését) sürgették, addig a kormánypárti politikusok többsége a magyar többségi térségeken túl, más területeket is igényelt. A hivatalos propagandát a „Mindent vissza!” jelszava határozta meg (irredentizmus), ez a szemlélet jellemezte az utódállamokat is.

A két világháború közötti magyar kormánypolitikát a „nagyokra figyelés” koncepciója jellemezte, ám nem volt minden részletében azonos, a folyton mozgásban lévő nemzetközi viszonyok és a mindenkori belső helyzet függvényében időről időre változott, módosult. A revízió célja azonban állandó maradt.

129

Kifejtés A békeszerződés aláírása körüli hónapokban a magyar külpolitika nem rendelkezett határozott érdekér-

vényesítéssel, kezdetben mind Románia, mind Csehszlovákia felé közeledett a határok megváltoztatása igényével. Egyéb okok – például IV. Károly visszatérési kísérletei – mellett ez a magyar magatartás is hozzájárult ahhoz, hogy Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia 1920– 21 folyamán szövetségi szerző-déseket kötött.

A kisantant célja Magyarország katonai fenyegetése és egymás kölcsönös megsegítése volt a status quo fenntartásában, nem provokált magyar támadás esetére. A regionális együttműködés legfőbb patrónusá-vá Franciaország vált. (Lásd a forráshoz írtakat.)

A másik lehetőség, amellyel a magyar külpolitika az 1920-as évek legelején számolt, a vesztes államok német vezetés alatti összefogása volt, de ez – elsősorban a németek elutasító magatartása miatt – szintén nem lehetett reális elképzelés. A németek a megbékélés és a beilleszkedés elvét vallották ekkor.

A nemzetközi viszonyok stabilizálódásával, az ország teljes elszigetelődésének veszélyével és a magyar gazdaság kölcsönszükségleteivel számot vetve 1922– 23 folyamán a Bethlen-kormány szakított ezzel a kettősséggel, ennek egyik első jele Magyarország felvétele volt a Nemzetek Szövetségébe (1922).

Ezt követte a nemzetközi kölcsönért folyamodás 1923 elején, amelynek egyik feltételeként a magyar kormánynak még egyszer el kellett ismernie a trianoni békeszerződésben megállapított határok érvé-nyességét, és egyben azt is garantálnia kellett, hogy a Habsburg-dinasztia egyik tagja sem tér vissza a magyar trónra. A kölcsönfelvétel után tehát Magyarország nemcsak a nagyhatalmak katonai, hanem a Népszövetség pénzügyi ellenőrzése alatt is állt.

A külpolitikai elszigeteltségből való kitörés első jelentős lépésének az Olaszországgal kötött barátsági szerződés tekinthető (1927). A szerződésre korábban azért sem kerülhetett sor, mert a gazdaság sikeres szanálásának köszönhetően 1926 nyarán a Népszövetség enyhítette Magyarország pénzügyi ellenőrzé-sét, majd 1927 márciusában a helyszíni katonai ellenőrzés is megszűnt.

A kezdeményezés Mussolinitól indult ki, aki a Szerb-Horvát-Szlovén Királysággal (későbbi Jugoszlá-via) szemben keresett szövetségest, s egyúttal a kelet-közép- és délkelet-európai francia befolyást akarta ellensúlyozni. A magyar szándékokat elképzeléseket erősítette a győztes Olaszország nyíltan revíziós politikája (lásd a forráshoz írtakat).

A magyar külpolitika számára fontos lépés volt – a kisantant országokhoz hasonlóan Franciaország szövetségi rendszeréhez tartozó – a Lengyelországgal kötött megállapodás (1928). Pilsudski marsall, lengyel államfő kijelentette ugyan, hogy bár a békeszerződés döntéseinek megváltoztatására pillanat-nyilag nem lát lehetőséget, a revízió szükségességének napirenden tartását és a békeszerződés későbbi módosítását támogatja. Az egyetértést 1928 végén egy lengyel– magyar döntőbírósági szerződés pecsé-telte meg.

A trianoni békeszerződés revíziójának kérdése az 1920-as évek utolsó harmadában a világsajtóban is jelentős nyilvánosságot kapott. Lord Rothermere cikke (lásd a forráshoz írtakat) és az általa kavart nemzetközi sajtóháború a magyar kormányt ellentmondásos helyzetbe hozta. Egyrészt a nemzetközi közvélemény „lelkiismeretének” felébresztése teljes mértékben beleillett terveibe, másrészt viszont a lord által támogatott etnikai revíziót kevésnek érezték.

Az 1920-as és az 1930-as évek fordulójától, Hitler hatalomra jutása előtt a német külpolitika iránya is megváltozott: egyre nyíltabban és határozottabban fordult szembe a versailles-i renddel. Mindemellett egyre intenzívebbé vált keletre irányuló német külpolitikai is, aminek egyik legfontosabb eszköze a kereskedelempolitika, azaz a német piacok megnyitása volt a kelet- és délkelet-európai agrártermékek és nyersanyagok előtt. Az 1930-as évek első felében Németország nemcsak Magyarországgal, hanem a térség többi államával is kétoldalú barterszerződéseket kötött. (Lásd a forráshoz írtakat.)

A kiépülő német– magyar kapcsolatok ellenére Magyarország első számú külpolitikai szövetségese az 1930-as évek utolsó harmadáig változatlanul Olaszország volt. (Lásd a forráshoz írtakat.)

Gömbös Gyula azonban mindent megtett azért, hogy a Németországgal való kapcsolatot még szoro-sabbra fonja, a mezőgazdasági termékeknek piacot talált. (Lásd a forráshoz írtakat.)

Olaszország és Németország mellett a magyar külpolitikai aktivitás harmadik célpontja a Szovjetunió volt. Az ideológiai szempontok szerint ellentétesnek tűnő viszonyt is a revízió magyarázta, a szovjet


130

vezetés nyíltan a versailles-i rend destabilizálására törekedett. A magyar remények szerint pedig ezzel a lépéssel a külkereskedelemi kapcsolatok mellett Románia elleni szövetségest is talált az ország.

Az 1930-as évek közepén új szakasz kezdődött az európai diplomáciában. Az 1935-ös szovjet– fran-cia szerződés aláírásával, valamint a Berlin–Róma- és a Berlin–Tokió-tengely (antikomintern paktum) 1936-os létrejöttével Európa, illetve a világ kezdett ismét két egymással szemben álló nagy blokká ala-kulni. 1936-ban a német csapatok bevonultak a rajnai demilitarizált övezetbe, s Hitler még ugyanabban az évben kiválasztotta a következő célpontokat: Ausztriát és Csehszlovákiát. Mussolini, az Anschluss korábbi ellenzője, ekkorra már Hitler elképzeléseinek támogatójává vált.

Csehszlovákia feldarabolásával kapcsolatos tervében Hitler fontos szerepet szánt Magyarországnak. Lé-nyegében azt szerette volna, hogy Budapest vállalja az agresszor szerepét, és egy fegyveres konfliktus kirobbantásával teremtse meg az ürügyet a német katonai beavatkozásra, s ezért cserébe a Csehszlová-kiával szembeni magyar területi követeléseket jogosnak ismerik el.

A magyar vezetés azonban nem vállalkozott erre a szerepre, sőt Magyarország és a kisantant között 1937 eleje óta zajló tárgyalások eredményeként feltételes megállapodást írtak alá. A parafált egyez-mény értelmében a kisantant elismerte Magyarország fegyverkezési egyenjogúságát (győri program), Magyarország pedig cserébe lemondott az erőszak alkalmazásáról. (Az egyezmény véglegesítése végül elmaradt.)

1938. szeptember 29-ei müncheni egyezmény a németek lakta cseh területeket (Szudéta-vidék) csatolja a Német Birodalomhoz, és az egyezményhez csatolt záradék javasolta, hogy a magyar és a csehszlo-vák kormány egyezzen meg a magyar kisebbséggel kapcsolatos vitás kérdésekben. Arra az esetre, ha ez három hónapon belül nem sikerülne, a négy hatalom újabb közös tanácskozást és döntést helyezett kilátásba.

Miután Anglia és Franciaország érdektelenséget nyilvánított az ügyben, német– olasz döntőbíráskodásra került sor. Az 1938. november 2-án Bécsben meghozott döntés (1. bécsi döntés) értelmében 11 927 km2-nyi terület került vissza Magyarországhoz 1 millió 60 ezer főnyi lakossal. (Az 1941-es magyar népszám-lálás szerint a lakosság 84%-a volt magyar.)

A volt Felvidék déli szegélyének visszatérését a magyar közvélemény kitörő lelkesedéssel fogadta. Nemcsak a hivatalos Magyarország ünnepelt, hanem annak ellenzéke is, de akadtak elégedetlen hangok is, hiszen nem az egész Felvidék, hanem annak magyar többségű része került „csak” vissza. A bécsi döntés körülményei nyilvánvalóvá tették, hogy a további revízióhoz Németország támogatása elenged-hetetlen.

A kormány, amelyet ekkor Imrédy Béla vezetett, 1938-39 fordulóján több lépéssel igyekezett demonst-rálni németbarátságát. November végén engedélyezte a német kisebbség náci jellegű szervezetének, a Volksbundnak a megalakítását, majd januárban bejelentette Magyarország kilépési szándékát a Népszö-vetségből és csatlakozási óhaját az antikomintern paktumhoz, zsidótörvények születnek.

A kormány – stratégiai okokból, a lengyel–magyar közös határ megteremtése érdekében – különösen Kárpátalja visszaszerzését tartotta fontosnak. A minisztertanács 1939. március 10-én – az új miniszter-elnök, Teleki Pál javaslatára – olyan határozatot hozott, hogy Kárpátalját katonai akció keretében akár német beleegyezés nélkül is visszafoglalja. Berlin jóváhagyása azonban végül megérkezett, Szlovákia kikiáltotta függetlenségét (március 14.), s mivel március 15-én német csapatok vonultak be Prágába, ezzel Csehszlovákia megszűnt létezni.

Az ily módon visszakerült terület nagysága ismét 12 ezer km2-t, lakóinak száma pedig csaknem 700 ezer főt tett ki. Eltérően azonban az 1938-as területgyarapodástól, az itt élők túlnyomó többsége, mintegy 70–75%-a nem magyar, hanem ruszin (ukrán) nemzetiségűnek vallotta magát.

Lezárás, összegzés Teleki Pál külpolitikai vonalvezetését a háború kitörését követően két alapvető cél vezérelte, a fegyve-

res semlegesség és a revízió. 1939 szeptemberében Lengyelország elleni német támadáshoz nem adott felvonulási területet Magyarország, befogadták a lengyel menekülteket. A II. bécsi döntésben (1940. augusztus 30.) Magyarország visszakapta Észak-Erdélyt, aminek következtében csatlakozott a három-hatalmi egyezményhez, azaz a tengelyhatalmakhoz.

131

A két irányvonal tehát összeegyeztethetetlennek bizonyult 1941 áprilisára. Az alternatíva: engedni Hit-ler követelésének, s ezáltal kiteljesíteni a revíziót, viszont elveszíteni az angolszászok jóindulatának maradékát; avagy ellenállni, s ezáltal kitenni az országot a német megszállás veszélyének, viszont meg-őrizni a szövetségesek rokonszenvét.

A döntéssel járó politikai és morális felelősség súlya alatt Teleki valószínűleg lelkileg összeroppant, és az 1941. április 3-ára virradó éjjelen főbe lőtte magát. S mivel a közel félmillió főnyi magyarság által lakott Délvidék visszacsatolására vonatkozó német ajánlatot Horthy és az új kormány nem utasította/utasíthatta vissza, az ország belépett a II. világháborúba.

Magyarország német megszállása és a nyilas hatalomátvételMMagy68. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei alapján mutassa be Magyarország német megszállásá-nak körülményeit és következményeit a nyilasok hatalomra jutásáig!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés 1943 fordulatot hozott a második világháborúban. A sztálingrádi és a kurszki német vereség, Észak-Af-

rika elvesztése a nácikkal szövetséges országok politikai vezetését rádöbbentette, hogy a háború meg-nyerésére a német hadseregnek egyre kevesebb az esélye. (Lásd a forráshoz írtakat.)

A magyar kormány számára az egyetlen lehetséges megoldásnak a kivárás politikája tűnt. Teljesíteni a német igényeket, legalábbis azok minimumát, kormányon maradni, és várni a balkáni partraszállást. A Szovjetunióval viszont semmilyen formában nem számoltak, kapcsolatot sem kerestek vele 1944 szep-temberéig. (Lásd a forráshoz írtakat.)

Hitler viszont a hazai szélsőjobboldal támogatásával éppen 1943-tól igényelte, hogy Magyarország ka-tonai és gazdasági erejét maximálisan állítsa a német célok szolgálatába. Az érdekek különbözőségéből fakadóan a két ország között állandóak lettek a súrlódások. A németek a megbízható hírszerzés révén pontos értesülésekkel rendelkeztek a kiugrási tárgyalásokat illetően, és elégedetlenek voltak a magyar segítség mértékével.

Az 1943. áprilisi tárgyalásokon Hitler bírálta Kállay „kétszínű” politikáját és a magyar hadsereg addigi teljesítményét. A kormányzó viszont határozottan szembehelyezkedett Hitlerrel. A németeknek katonai vonalon sem sikerült engedékenységre bírniuk a kormányt. A szövetségesek júliusi szicíliai partraszál-lása, majd Mussolini bukása nagyot lendített a magyar béketapogatózásokon.

Az előzetes fegyverszüneti megállapodást a Kállay-kormány nagy sikernek értékelte, pedig az csak az angolszász erők balkáni partraszállása esetén léphetett életbe, és arról nem szólt, mi a teendő, ha a szovjetek érkeznek meg előbb a Duna-medencébe. A miniszterelnök elégedett volt addigi politikája eredményeiből és újból a kivárás álláspontjára helyezkedett.

Kifejtés Miután értesült a Kállay-kormány különbéke-tapogatózásairól, Hitler elrendelte, hogy a német vezérkar

dolgozza ki Magyarország és Románia megszállásának a tervét. A Margarethe-terv első változata 1943 szeptemberében készült el, mivel azonban az ősz folyamán a Vörös Hadsereg folytatta sikeres táma-dását, és lassan megközelítette a Kárpátoknál húzódó magyar határt, a németek többször átdolgozták a tervet.


132

Február végén Bécs környékén megkezdődött a megszálló katonai alakulatok összevonása. A magyar kormány értesült a határ menti hadmozdulatokról, de a budapesti német követség hadgyakorlattal ma-gyarázta azokat. Amikor Hitler Horthyt március 18-ára a klessheimi kastélyba hívta tárgyalásokra, ak-kor a kormányzat tisztában volt azzal, hogy fennáll a megszállás veszélye, és Horthyt gyakorlatilag túszként akarják addig Klessheimben tartani.

Horthyék nem akarták azzal provokálni a németeket, hogy a főváros védelmére átcsoportosítják hadere-jüket. Bíztak benne, hogy a kormányzó a Hitlerrel folytatott tárgyalások során engedmények révén el tudja hárítani a veszélyt. Hitler azonban nem tárgyalni akart, hanem közölte, hogy mivel Kállay áruló, kénytelen volt kiadni a parancsot a megszállásra.

Végül szóbeli kompromisszum született: Horthy nem ad parancsot az ellenállásra, beleegyezik Kállay menesztésébe, a helyén marad, és a németek elvárásainak megfelelő kormányt nevez ki. Cserében Hitler megígérte, hogy a megszállás csak átmeneti lesz.

Március 19-én hajnalban a Wehrmacht és az SS-alakulatok több irányból átlépték a határt. A nagyobb létszámú, de szétszórt és gyengén felszerelt magyar csapatok a vezérkari főnök parancsának megfelelő-en nem tanúsítottak ellenállást. A németek néhány óra alatt megszállták a stratégiai jelentőségű telepü-léseket, repülőtereket, hidakat, és körülvették a laktanyákat, bevonultak Budapestre.

Magyarország élére teljhatalmú német megbízottat nevezett ki Hitler, és Horthy megbízta az új minisz-terelnököt, a feltétlen németbarát Sztóyay Dömét. (Lásd a forráshoz írtakat.)

A kollaboráns Sztójay-kormány formailag törvényes keretek között került hatalomra: az előző kabinet lemondott, az új megalakulását az alkotmányos előírásoknak megfelelően Horthy hagyta jóvá. A parla-mentet feloszlatták, a kormánytagok zöme nácibarát, elkötelezett szélsőjobboldali volt.

A megszálló csapatok élén Budapestre érkezett egy, a német rendőrség különböző szerveinek 5-600 munkatársából álló speciális alakulat, köztük a német titkosrendőrség (Gestapo) emberei, akik azonnal hozzáláttak a politikai szempontból veszélyes személyek letartóztatásához. A Gestapo a vele együtt-működő magyar ügynökök révén előre elkészített névlisták alapján dolgozott. Azok nagy része, akik az elmúlt években sokat tettek a németektől való függés gyengítésére, és most megszervezhették volna az esetleges ellenállást, a magyarországi vagy németországi Gestapo-börtönökbe, majd koncentrációs táborokba kerültek.

A kollaboráns Sztójay-kormány gyorsan felszámolta az addig létező politikai ellenzéket és annak saj-tóját. Betiltották a nem németbarát pártokat és egyesületeket, újságokat és folyóiratokat. Megindult az államigazgatás és a közélet vezetőinek szélsőjobboldali politikusokra cserélése. (Pl. lecserélték a városi polgármesterek, a megyei főispánok kétharmadát, a vezérkari főnököt, számos tábornokot és rendőri vezetőt.) A gyárakat hadiüzemként a birodalmi termelés részévé tették.

A német hadvezetés igényeit kiszolgálandó újabb magyar katonák indultak a keleti frontra, a magyaror-szági német kisebbségből a 18-62 év közöttieket a Waffen SS-ben katonai szolgálatra kényszerítették.

1944 tavaszáig Magyarországot nem bombázták a szövetségesek, a német bevonulással azonban meg-kezdődtek a légitámadások a nagyobb városok – elsősorban Budapest – az ipari és közlekedési csomó-pontok ellen. A megszállás után megindult az ország kifosztása. Ugrásszerűen megnőtt a Németország-ba szállított olaj, szén, gabona és egyéb nyersanyagok, valamint élelmiszer mennyisége, miközben a nácik semmiért sem fizettek.

1944. április 16-án kezdődött meg a zsidók gettókba költöztetése, május 2-án pedig elindult az első transzport, amelyet hivatalosan munkavégzés – a valóságban megsemmisítés – céljával vittek el. 1944. május 15-én kezdődtek a tömeges deportálások, így július 9-ig 437 ezer zsidót szállítottak ki az ország-ból, túlnyomó többségük Auschwitzba került. (Lásd a forráshoz írtakat.)

A nemzetközi tiltakozások, a szövetségesek sikeres normandiai inváziója és az Auschwitzból szökött rabok vallomását tartalmazó jegyzőkönyv hatására a kormányzó július elején leállíttatta a deportáláso-kat. Ezzel a mintegy 200 ezres budapesti zsidóság egyelőre megmenekült, mert a román kiugrás és a németeknek szóló hadüzenet miatt újra elhalasztották a deportálást.

Horthy kihasználta a németek meggyengülését, és leváltva a Sztójay-kormányt egy új kabinetet állított fel Lakatos Géza vezérezredes vezetésével, amelynek legfontosabb feladata a háborúból való kilépés megszervezése volt.

133

A kormányzó és köre sokáig reménykedett abban, hogy sikerül az angolszász szövetségesekkel fegy-verszünetet kötnie, és nem vette figyelembe az ország keleti határai felé feltartóztathatatlanul közeledő Vörös Hadsereg jelenlétének realitását, s igyekezett elkerülni a tárgyalásokat a szovjetekkel.

A szovjet hadsereg már a trianoni ország keleti részén volt, amikor a kormányzó részben a nyugati fi-gyelmeztetés, részben a katonapolitikai realitás miatt elhatározta magát, hogy fegyverszüneti delegációt küldjön Moszkvába. A küldöttséget az oroszul jól beszélő Faragho Gábor altábornagy vezette. (Ő a csendőrség felügyelőjeként a nyári deportálások egyik felelőse volt). Faragho október 11-én aláírta az előzetes fegyverszüneti megállapodást.

Mivel a nácik igen pontos információkkal rendelkeztek a kiugrási előkészületekről, igyekeztek lehetet-lenné tenni azt. A gyenge konspiráció, ifj. Horthy Miklós elrablása és a kormányzó végig jellemző he-zitálása miatt a kiugrás (október 15.) kudarcba fulladt. A nácik, bár nem tartották kormányzóképesnek, utolsó tartalékként mozgósították Szálasit és a nyilasokat.

Lezárás, összegzés A nyilasoktól azt várták, hogy Magyarországot az utolsó pillanatig Németország oldalán tartják, és

véglegesen megoldják a magyar „zsidókérdést”. Szálasi a végsőkig elkötelezte magát és az országot a német szövetség és a háború folytatása mellett, amikor december elején Hitler fogadta Berlinben.

Október közepére a Vörös Hadsereg már elfoglalta az ország felét és feltartóztathatatlanul nyomult nyu-gat felé. A nyilasok az ország minden élő és gazdasági erejét mozgósítani akarták, és ezt a totális terror bevezetésével látták megvalósíthatónak. Megkezdődött az ország szisztematikus kifosztása, a kiürítés, amelynek során mintegy 600 ezer tonnányi gépet, nyersanyagot, járművet Németországba szállítottak. (Lásd a forrásokhoz írtakat.)

Az 50-es évek jellemzői, a rendszer működése a Rákosi-korszakbanAAz 5069. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei segítségével jellemezze a szocialista tervgazdálkodást magyarországi megvalósítása alapján!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés Magyarországot a világháború következtében súlyos veszteségek érték. A háborús pusztítás, a szovjet

megszállás és a jóvátételi kötelezettségek következtében Magyarország gazdasága katasztrofális hely-zetbe került. A háborús áldozatok, a hadifogság, a kényszer-kitelepítések és az emigráció tovább nehe-zítették az ország talpra állását.

A szovjetek ellenőrzése alá került térség államai – köztük Magyarország – az amerikai Marshall-terv európai újjáépítési programjából a Szovjetunió tiltása és katonai jelenléte miatt nem részesedhettek.

Az Ideiglenes Kormány, majd a Tildy- és Nagy Ferenc vezette kormányok legfontosabb gazdasági célja az újjáépítés, a földreform végrehajtása, az infláció megállítása, és a dezorganizálódott gazdaság hely-reállítása volt. Erőteljes beavatkozással, az állam erőteljes beavatkozásával és kontrolljával megkezdték a kitűzött célok megvalósítását (földreform, 1945. március). Az új pénz, a forint bevezetésével (1946. augusztus 1.) sikerült stabilizálni a gazdaságot.

A szovjet katonai jelenlét azonban nem tette lehetővé a nyugati típusú piacgazdaság fenntartását. A Ma-gyar Kommunista Párt (MKP) szovjet támogatással fokozatosan megszerezte a politikai-gazdasági


134

hatalmat (Belügyminisztérium, Gazdasági Főtanács), és az államilag ellenőrzött gazdálkodást a tőkés termelés visszaszorításával kötötte össze.

A kommunista előretörés Európa keleti térségében több lépcsőben, és hasonló módszerekkel valósult meg. A szovjet befolyási övezetbe tartozó országokban (Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Ma-gyarország, Románia) 1949-re végbement a kommunista hatalomátvétel.

Kifejtés Az 1945 tavaszán végrehajtott földreform felszámolta a nagybirtokrendszert, s mivel Nagy Imre volt a

miniszter, ezért a földosztás a magyarországi kommunisták támogatottságát növelte. Az új pénz beveze-tésével történő pénzügyi stabilizáció is a MKP népszerűségét növelte.

Az újjáépítés gyorsan haladt, s a gazdasági stabilizáció együtt járt az állami irányítás fenntartásával. A B-listázással lecserélték a régi tisztviselőket és gazdasági vezetőket. A hidegháborús nemzetközi lég-kör, a feszült kelet-nyugati viszony felgyorsította a magyar gazdaság szovjet mintájú átszervezését. 1946-47 folyamán megkezdődött a kulcsfontosságú ágazatok (bányák, erőművek, bankok, külföldi ér-dekeltségek) részleges és teljes államosítása.

Az államosítás és a Dinnyés-kormány idején elfogadott, az újjáépítést meghirdető hároméves terv (1947 augusztusától) készítette elő a gazdasági rendszerváltást, a sztálini típusú gazdasági fordulatot. A Kominform utasítására 1948-49-ben államosították a 100, majd 10 főnél több embert foglalkoztató üzemeket is. Megszüntették a tőzsdét, felszámolták a piacgazdaság utolsó elemeit is.

Az 1947-ben bevezetett hároméves terv jelentős fejlesztéseket irányzott elő mind az iparban, mind a mezőgazdaságban. A végrehajtás során azonban a kommunista befolyás növekedése következtében arányeltolódás következett be a mezőgazdaság fejlesztésének rovására.

A terv végrehajtása mindezzel együtt sikeres volt. Az ipari termelés 1949-ben 40%-kal múlta felül az 1938-as szintet. A gazdaság szerkezetében mélyreható átalakulás indult meg: az iparon belül a nehézipa-ri termelés jelentősen növekedett, míg a könnyűipari ágazatok háttérbe szorultak.

A hidegháborús feszültségek növekedése miatt visszafogták a fogyasztást, a költségvetés jelentős részét fegyverkezésre fordították. A keleti tömb országainak gazdasági együttműködését – s egyben szovjet ellenőrzés alá vonását –valósította meg az 1949-ben létrehozott Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST).

Magyarország a KGST keretében elsősorban mezőgazdasági (gabona, hús, alma, bor kivitel, élelmi-szeripar, konzervgyártás a szocialista blokk számára is termelő) szerepet kapott, nehézipari fejlesztések közül az elektromos ipar, gépgyártás, bauxit- és uránbányászat játszott nagyobb szerepet.

A szocialista gazdasági rendszer alapja a megtermelt javak központosítása és újraelosztása, ami biztosí-totta az állami ellenőrzést. (Ha a szocialista állam nem ellenőrizheti a termelést, akkor természetesen a javak elosztásának „egyenlőségét” sem képes biztosítani.)

A szigorúan központosított tervutasításos gazdasági rendszernek fontos jellegzetessége a gazdasági szervezet végletesen centralizált felépítése; a központi tervezés jegyében a tervutasítás eszközeivel mű-ködtetett, igen gyakran a tervanarchiába (végrehajthatatlan tervszámok) torkolló gazdasági intézmény-rendszer.

A gazdasági folyamatokban a racionalitást a politikai akaratok háttérbe szorították, az önszabályozó gazdasági mechanizmusok működését lehetetlenné tették. (Ahogy Rákosi mondta: „határ a csillagos ég”.) Miután a termelés nem a valós igények és gazdasági tények alapján szerveződött, a folyamatos áru-, nyersanyag- és munkaerőhiány a szocialista gazdaság működésének természetes velejárójává vált. 1951-ben bevezették a jegyrendszert és az ország gabonabehozatalra szorult.

Az erőforrás-felhasználás extenzív jellegének következtében mindent ezeknek a céloknak rendeltek alá a fogyasztástól, a jövedelemelosztáson át a foglalkoztatáspolitika gyakorlatáig. A tervgazdálkodás fon-tos – jelentős részben propagandaként használt eleme – a munkaverseny-mozgalom vagy sztahanoviz-mus. Megszűnt a munkanélküliség és büntették a munkakerülést. (Lásd a forráshoz írtakat.)

A szovjet típusú tervutasítási rendszerben elsősorban katonai, stratégiai szempontok kerültek előtérbe, a gazdaságpolitikáért felelős Gerő Ernő kijelentette, hogy Magyarországot a vas és acél országává kell

135

változtatni, függetlenül attól, hogy Magyarország nyersanyagbázisa ehhez nem volt elegendő, a vasércet importálni kellett. (Lásd a forrásokhoz írtakat.)

A lakosság ellátása másodlagos lett, az ország adottságainak jobban megfelelő élelmiszer- és textilipar fejlesztését elhanyagolták. Ennek következtében 1953-ra az ipari termelés az 1938-as háromszorosára növekedett, az életszínvonal azonban nem érte el a háború előtti szintet sem.

Az ipar dinamikus fejlődésnek indult és felszívta a munkaerő-felesleget, a falvakból az ipari központok-ba csábította a fiatalokat. Az elhanyagolt infrastruktúra mégis hátráltatta a növekedést, a mezőgazdaság kevés fejlesztési forráshoz jutott: zavarok keletkeztek a közellátásban.

A vásárlóerő csökkenését eredményezték a terv-és békekölcsön kampányok (a lakosság vásároljon ál-lami kötvényt) hozzájárultak a reáljövedelem és a fogyasztás (jegyrendszer) drasztikus visszaeséséhez. (Lásd a forráshoz írtakat.)

Az iparosítással egyidejűleg, részben épp annak feltételeit megteremtendő (élelmiszer, felszabaduló munkaerő) megkezdődött a mezőgazdaság szovjet mintájú átszervezése is, a kollektivizálás. A paraszt-ság ellenállása miatt azonban a téeszek szervezése lassan haladt, 1953-ban a megművelt földterület kétharmada még mindig magángazdák kezében volt.

A létrejövő téeszek önállósága formális volt, vezetőiket az állam politikai úton nevezte ki, s a mező-gazdasági ismeretnél, tapasztalatnál gyakran fontosabb volt a politikai megbízhatóság, ami még tovább rontotta a teljesítményt. A mintagazdaságok és gépállomások létrehozása is az állam monopolhelyzetét erősítette, egyúttal a politikai célok megvalósítását szolgálta.

Az erőszakos átalakítás, a nagy- és középbirtokos paraszti réteg („kulák”) ellehetetlenítése, a beszol-gáltatási rendszer és a padlássöprés (1952) miatt a mezőgazdasági termelés szintje nem érte el a háború előttit, zavarok alakultak ki az élelmiszerellátásban, holott a hivatalos propaganda szerint emelkedett az életszínvonal. Magyarország – agrár adottságai ellenére – a Rákosi-korszakban kenyérgabona és bor importjára kényszerült. (Lásd a forrásokhoz írtakat.)

A termények és jószágok kötelező beszolgáltatása, a kulákok üldözése, a kitelepítések, internálások, a tagosítás (tudatosan rossz földcserére kényszerítették a földbirtokosokat), a koncepciós perek és a gazdasági aránytalanságok rendkívül feszült politikai helyzetet eredményeztek, ami miatt szükség volt az állami/párt akaratát mindenek felett képviselő erőszakszervezetre is. (ÁVH) (Lásd a forrásokhoz írtakat.)

Lezárás, összegzés Az új gazdasági rendszer miatt jelentős társadalmi változások is bekövetkeztek. Az 50-es éveket a teljes

foglalkoztatottság jellemezte, általánossá vált a női munkások alkalmazása is. A falvakból sokan köl-töztek be az iparosodó városokba, nehézipari központokba, mert a mezőgazdaság erőszakos átalakítása miatt több százezren végleg felhagytak a gazdálkodással. Jelentősen megnövekedett az önkéntes vagy kényszerű társadalmi mobilitás. (Lásd a forráshoz írtakat.)

A Sztálin halála (1953. március 5.) utáni szovjet politika változásai tették lehetővé a Rákosi-diktatúra fel-számolását, a Nagy Imre miniszterelnök (1953-55) vezette „új szakasz politikájának” megvalósítását.

A Kádár-rendszer jellemzéseAA Kád70. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei segítségével mutassa be az 1960-70-es évekbeli szoci-alista gazdaság és gazdaságpolitika változását, az eredményeket és a problé-mákat!


136

FELELETVÁZLAT

Bevezetés Az 1956-os forradalom leverésével, szovjet katonai és politikai támogatással hatalomra jutott Kádár

János több mint három évtizedes rendszere (1956-89) nem alkotott egységes időszakot: különböző sza-kaszait erősen befolyásolták a hazai és a nemzetközi politikai változások.

A forradalmat követően a forradalom idején megalakult kommunista állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) az ún. „kemény diktatúrával” (megtorlás, erőszakszervezetek, nemzetközi kap-csolatok újraszervezése) kezdte meg hatalmának kiépítését. A politikai rendszer és ideológia alapelemei nem változtak: megkérdőjelezhetetlen maradt az egypártrendszer, a Szovjetunióval való szoros kapcso-lat, a parlamentnek csak jelképes szerepe volt.

1962-ben, a téeszesítés befejezése és az amnesztia rendelet kiadása után kijelentették, hogy „lerakták a szocializmus alapjait”. Puha diktatúra jellemezte ezután a korszakot. Bár az élet minden területén érvényesült az állami ellenőrzés, a hétköznapok átpolitizáltsága csökkent, nem kellett lelkesedni, de az ellenszenvet nem volt veszélytelen kimutatni. („Aki nincs velünk, az ellenünk” helyett „Aki nincs ellenünk, az velünk van.”) Nem alakult ki Kádár körül személyi kultusz és a szellemi élet is valamelyest szabadabbá vált, de a cenzúra (3T) nem szűnt meg.

Nem történt radikális gazdasági irányváltás sem, megmaradt a tervutasításos újraelosztó rendszer, a korábbi fő gazdasági célok lényegében nem változtak. A rendszer mégis másképp működött, mint a forradalom előtt. Kádár tanult a Rákosi-korszak hibáiból.

Kifejtés A kádári paternalizmus javított az életkörülményeken. Gondoskodó, a társadalom jólétét, biztonságát

lehetőség szerint növelő politikát folytatott, amely a mindennapokban is jól érzékelhető pozitív vál-tozásokat hozott. Mindez azonban az állami újraelosztó rendszerének köszönhető, ezért a rendszer a patriarchális család viszonyai, a korlátlan hatalmú „családfő” mintájára, annak irányításával működött. (Lásd a forráshoz írtakat.)

Az életszínvonal emeléséhez hozzá tartozott, hogy a teljes foglalkoztatottság fenntartásával együtt folya-matosan nőttek a jövedelmek. Az élelmezés olyan nagy mértékben javult, hogy a külföldi megfigyelők egyenesen „gulyáskommunizmusról” beszéltek. Az ellátás javulását fejezi ki a frizsiderszocializmus, a közhangulatot pedig a legvidámabb barakk kifejezés.

Kádár is a kollektivizálás híve volt, s bár a szövetkezeteket kényszerrel hozták létre, nem tértek vissza az ötvenes évek elejének durva módszereihez. A tömeges kollektivizálással az agrárgazdaságban is a köz-vetlen tervutasításos módszer vált uralkodóvá, amit azonban 1964 februárjában az MSZMP Központi Bizottsága megváltoztatott a terméscsökkenés és az ebből fakadó ellátási problémák miatt.

A parasztok a kezükben hagyott kis földterületen háztáji gazdálkodást folytathattak. (Lásd a forráshoz írtakat.)

Ekkortól fokozatosan szélesedett a mezőgazdasági szövetkezetek szervezeti, gazdálkodási önállósága, megszűnt az addigi tervutasításos rendszer, szerepét a gazdasági szabályozók vették át. Mindezzel együtt jelentősen megemelték a mezőgazdaságban felhasználható fejlesztési források összegét, és szervezetileg is lehetővé tették az önálló szövetkezeti gépállomány kiépítését (az addigi állami gépállomási rendszer fokozatos felszámolásával).

Az ezzel kezdődött változások a hatvanas évek második felétől az agrárgazdaságot több mint egy év-tizedre a magyar gazdaság sikerágazatává tették, s csak a nyolcvanas évek elejétől váltak láthatóvá az alkalmazott eszközök, szervezeti formák korlátai.

A mezőgazdasági termelés szervezetének átalakítása mellett, azzal szinte párhuzamosan és részben ha-sonló megfontolások alapján, 1962-64-ben átformálták az iparvállalatok szervezeti kereteit. A lelassult gazdasági növekedés gyorsítása érdekében egyik oldalon erősítették a központi irányítást egyúttal vi-szont a vállalati önállóságot is (árszabályozás és bértömeg képzés mellett nyereségre ösztönzés).

137

Az 1968. évi gazdasági reform során az általában igen óvatos kádári vezetés hajtotta végre a szocialista országok közül – Jugoszláviát nem számítva – a legradikálisabb, évtizedekre maradandó előnyöket is hozó gazdasági változtatásokat.

A tervezett reform a gazdaság jobb működését elősegítő változás volt, de nem jelentette a szocialista rendszer alternatív gazdasági mechanizmusát, különösen nem tartalmazhatott olyan elemet, ami a politi-kai intézményrendszerre vonatkozott (az állami vállalatok össznépi tulajdonban vannak, a népgazdaság irányítása központilag történik). (Lásd a forráshoz írtakat.)

Az 1968-as reformmal végül is megszűnt a részletes központi előírások, a tervutasítások, tervlebontá-sok rendszere, illetve ezek részeként eszköz- és anyagelosztás. Ezzel Magyarországon bevallottan piaci jellegű, igaz, azt jelentős részben csak imitáló eszközökkel működtették a gazdaságot 1974-ig, amikor a reformot a Szovjetunió leállíttatta.

A hetvenes évek utolsó harmadára nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar gazdaságpolitika az évtized na-gyobb részében alapvetően elhibázott irányt követett. Meghatározóvá vált az a tévhit, hogy a piacgaz-daságokat átrendező nemzetközi cserearány-változás az olajárak 1973 utáni ugrásszerű emelkedésével hozzánk nem gyűrűzik be. (Lásd a forrásokhoz írtakat.)

1977-re azonban olyan drámaivá vált az ország külkereskedelmi mérlegének hiánya és az eladósodás, hogy a vezetés – a maga normái szerint, de nem a kívánalmakhoz viszonyítva – drasztikus változtatá-sokra kényszerült. Feladták az életszínvonal folyamatos emelésének politikai követelményét.

Egyértelművé vált az is, hogy a Szovjetunió gazdasági erejét felemésztette az Egyesült Államokkal folytatott katonai versengés, ezért már nem képes a kisebb szocialista országokat olcsó nyersanyag-gal ellátni, egyáltalán gazdaságilag magához kötni. Másrészt az erőtartalékok kimerülésével évről évre csökkenő összegű elosztható jövedelem állt rendelkezésre, gyakorlatilag tehát az elvonásokat kellett úgy elosztani, hogy az ne vezessen társadalmi robbanáshoz.

Az 1979-80-ban már egyértelművé váló gazdaságpolitikai fordulat miatt az egész világon újra erősödött az állami beavatkozás, de ez Magyarországon a régi reflexek felerősödését jelentette és többnyire az alig létező piaci jellegű intézmények háttérbe szorításával járt.

A 1960-1970-es években bevezetett nagyvonalú szociális intézkedések bevezetésekor nem számoltak a hosszú távú következményekkel. A társadalombiztosítási kiadások (teljes körű nyugdíj, ingyenes egész-ségügy, GYED, GYES stb.) 1960 és 1980 között a nyolcszorosára nőttek, ami messze meghaladta a gazdaság egészének növekedését, sőt, a költségek növekedése folytatódott a nyolcvanas években is, amikor a gazdaság növekedése megtorpant.

Egy ideig úgy látszott, hogy az adminisztratív intézkedésekkel – ahogy egykoron nevezték, kézi vezér-léssel – megteremthető a gazdasági egyensúly, megúszható a gazdaság érdemi szerkezeti átalakulása, a rugalmasabb, a világ és a magyar gazdaság helyzetének változásait automatikusan érzékelő berendezke-dés kialakítása. (Lásd a forrásokhoz írtakat.)

Az 1985-86-ra azonban világosan látszott, hogy a gondok nem átmenetiek, alapvető változásokra van szükség. A gazdasági visszaesés, az életszínvonal csökkenése, az egyre nyilvánvalóbban elkerülhetetlen nyílt munkanélküliség, az erősödő infláció, a súlyos eladósodás, a költségvetési hiány vált meghatáro-zóvá.

Lezárás, összegzés A Kádár-korszakban több kísérlet is történt a gazdaság átalakítására, ám ez nemcsak a külgazdasági

környezet Magyarország számára hátrányos változása, hanem a szocialista rendszer sajátos korlátai, a tervgazdaság miatt nem lehetett sikeres.

A tervgazdaságot az az illúzió szülte, hogy gondos tervezéssel ki lehet küszöbölni a piac irracionali-tását, a túltermelési válságokat, a ciklikusságot, ennek következtében a termelés kiegyensúlyozottabb és hatékonyabb lesz, a növekedés pedig gyorsabb. A modern tömegtermelés minden fázisát azonban képtelenség volt központilag szabályozni.

Bármely hiba, nem kalkulált esemény vagy tényező dominószerűen döntötte romba egész ágazatok működését, folyamatos eseti beavatkozásokat indukálva, amelyek tovább növelték a káoszt. A rendszer


138

ráadásul öncélúan működött. Nem a valódi fogyasztói igényeket, hanem a hatalom saját önképéhez igazodó elvárásait kellett kielégítenie.

A szocialista gazdasági rendszert egyszerre jellemezte a hiány és a pazarlás, a mesterséges árrendszer nem tükrözte a valódi költségeket és ráfordításokat. A rendelkezésre álló forrásokat – amint később az eladósodás révén bevont külföldi hitelek jelentékeny hányadát is – nem a piacképesség, a nyereséges-ség, az innovációra való képesség, hanem a politikai beágyazottság szerint osztották el, azaz ideológia-ilag alátámasztható okokból (pl. teljes foglalkoztatás) támogatták a veszteséges vállalatokat.

A szovjet blokk kialakulása és jellemzőiAA szo71. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei segítségével jellemezze a KGST-be illeszkedő magyar gazdaságot és a rendszerváltás gazdasági következményeit!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A II. világháború végén szovjet befolyás alá került országokban (későbbi NDK, Lengyelország, Cseh-

szlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária) 1945-1948 között szovjetbarát kormányok alakultak. A szovjet típusú rendszer kiépítésének állomásai a SZEB-ben lévő szovjet befolyás és a Vörös Hadsereg jelenlétét kihasználva a kommunisták kulcsszerephez juttatása volt az egyes országok kormányában. A vesztes országok üzemei a szovjet hadsereget látták el, ill. a jóvátétel teljesítése a nemzetgazdaság leg-főbb feladata lett. A szovjet ellenőrzés alatt álló országokban a Marshall-segély felvételét megtiltották.

Az egypártrendszer, ill. a pártállam kiépülésével párhuzamosan történt a gazdaság szovjetizálása is: az államosítások során megszűnt a magántulajdon, majd erőltetett iparosítási programokat indítottak, kollektivizálták a mezőgazdaságot, és bevezették a tervutasításos rendszert. Mindezek a változások biz-tosították a gazdaság totális ellenőrzését, hiszen a munkaadó az állam, amely a termelést és az elosztást szervezi a tervutasítással.

Már 1945–46-ban napvilágot láttak olyan közgazdasági elemzések Magyarországon, melyek azt tár-gyalták, hogy a szomszédos országokkal miképp lehetne szorosabbra fűzni a gazdasági kapcsolatokat. Az 1948-as év elejéig határozottan jelentkezett az ezekkel az országokkal való – politikai, gazdasági – együttműködés igénye.

A szovjet pártvezetés felsőbb köreiben azonban ekkor a kisebb országok közötti együttműködés helyett a szocialista tábor más országaihoz hasonlóan, Magyarországon is a Szovjetunióhoz fűződő gazdasági szálak erősítését szorgalmazták. A szövetségi rendszeren belüli önellátás eszméje is egyre inkább meg-határozóvá vált a külgazdasági stratégia szempontjából.

Kifejtés A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa, mint gazdasági integrációs szervezeti forma hivatalosan

1949. január 25-én jött létre. Célja a „testvéri” tagországok népgazdaságának a gazdasági összefogás és a nemzetközi szocialista munkamegosztás útján való fejlesztése és termelőerőik színvonalának emelése volt. Létrejöttében kiemelt a szerepe az USA által felkínált újjáépítési segély (Marshall-segély) vissza-utasításának, annak ellensúlyozására javasolta maga Sztálin a szocialista tömb gazdasági integrációját.

KGST nem volt zárt szervezet, bármely ország csatlakozhatott hozzá, amely osztotta legfőbb céljait, azaz a szocializmus és a kommunizmus építését szándékozott végrehajtani. Az alapító dokumentum rög-zítette a tagállamok szuverén egyenlőségét, a nemzeti érdekek tiszteletben tartását, a kölcsönös előnyök

139

és a kölcsönös segítés elvét, ám ezek nem valósultak meg. A szervezetben egyértelmű volt a szovjet dominancia.

Még 1949-ben csatlakozott a szervezethez Albánia (1961 után már nem vett részt a KGST munkájában), 1950-ben a Német Demokratikus Köztársaság, 1962-ben Mongólia, 1973-ban Kuba, 1978-ban a Vietna-mi Szocialista Köztársaság. Különböző időszakokban megfigyelői státusa volt a KGST-ben pl. a Kínai Népköztársaságnak, Jugoszláviának, Észak-Koreának, Laosznak, Afganisztánnak, Nicaraguának.

A KGST nem volt szupranacionális szervezet, azaz nem rendelkezett nemzetek feletti intézményi rend-szerrel. A KGST legfelsőbb végrehajtó szerve (Tanács), amelybe minden tagország egy miniszterelnök-helyettest delegált, közvetlenül nem utasíthatta a tagállamok szervezeteit és vállalatait, és nem alkal-mazhatott szankciót velük szemben. (Az erőviszonyokat és a szankcionálási lehetőségeket jelentősen befolyásolták a hidegháborús események és a szovjet hatalmi törekvések.)

Határozatokat csak eljárási és szervezeti kérdésekben hozhatott, a munkamegosztást, gazdasági együtt-működést érintő döntései mindössze ajánlások voltak, amelyeket csak a tagországok illetékes szervei-nek beleegyezése után lehetett végrehajtani.

A KGST tevékenysége a kezdeti szakaszban főként az áruforgalom szélesítésére, tapasztalatcserére, mű-szaki segítségnyújtásra, a szakemberképzés területére korlátozódott, majd napirendre került a népgaz-dasági tervek összehangolása, a szakosítás is. Az erre való törekvés fölfogható egy központosítottabb, hatékonyabban működő szervezet kialakításának az igényeként.

Később a tagállamok egyeztették a gazdaságfejlesztés főbb irányait, a termelésre, a fogyasztásra, a fel-halmozásra, a külkereskedelemre vonatkozó mutatókat. A tagországok együttműködését jócskán előse-gítették a gazdaságilag erősebb tagországok nyújtotta kamatmentes vagy nagyon alacsony kamatozású hitelek.

A hiányzó legfontosabb fűtő- és nyersanyagok zömét évtizedeken keresztül a KGST-partnerek egymás-tól szerezték be. A kőolaj-, földgáz- és villamosenergia-hálózat teljes függést jelentett a Szovjetuniótól. A KGST-ből származott az importált vasérc, kohókoksz, a villamos energia csaknem 100 százaléka; az ólom, a kőolaj, a cink zöme; a faáru és réz jelentős hányada. A magyar ipar (pl. Ikarus, Videoton, Orion) és mezőgazdaság termékei (pl. alma, bor, konzerv) jó részének viszont a KGST-tagállamokkal kötött hosszúlejáratú szerződések nyújtottak biztos elhelyezési lehetőséget.

A KGST végső ellehetetlenülésében jelentős szerepet játszott az 1970-es évek olajválsága, mert az olaj-árrobbanás megváltoztatta a tagállamok közötti együttműködést. A Szovjetunió egyre kevésbé tudta kielégíteni az olcsó nyersanyagok és energia iránti igényt.

A másik alapvető probléma a tervgazdaság természetéből fakadt. A „proletárdiktatúra” hatalmi szerke-zetét és ideológiai előfeltevéseit megjelenítő központi tervutasításos rendszer a legapróbb részletekig igyekezett szabályozni a javak termelésének és elosztásának láncolatát. A tervgazdaságot az az illúzió szülte, hogy gondos tervezéssel ki lehet küszöbölni a piac irracionalitását, a túltermelési válságokat, a ciklikusságot, ennek következtében a termelés kiegyensúlyozottabb és hatékonyabb lesz, a növekedés pedig gyorsabb.

A modern tömegtermelés minden fázisát képtelenség volt központilag szabályozni. Bármely hiba, nem kalkulált esemény vagy tényező dominószerűen döntötte romba egész ágazatok működését, folyamatos eseti beavatkozásokat indukálva, amelyek tovább növelték a káoszt. A rendszer ráadásul öncélúan mű-ködött. Nem a valódi fogyasztói igényeket, hanem a hatalom saját önképéhez igazodó elvárásait kellett kielégítenie.

A rendszer kimerítette az extenzív növekedés tartalékait. A sztálinista és poszt-sztálinista tervgazdaság a növekedést a belső erőforrások, a nyersanyagok és az energiahordozók egyre bővülő felhasználásával és a kelet-európai társadalmakban rejlő munkaerő-tartalékok mozgósításával tudta elérni.

A szocialista gazdasági rendszert egyszerre jellemezte a hiány és a pazarlás, a mesterséges árrendszer nem tükrözte a valódi költségeket és ráfordításokat. A rendelkezésre álló forrásokat – amint később az eladósodás révén bevont külföldi hitelek jelentékeny hányadát is – nem a piacképesség, a nyereséges-ség, az innovációra való képesség, hanem a politikai beágyazottság szerint osztották el, azaz ideológia-ilag alátámasztható okokból (pl. teljes foglalkoztatás) támogatták a veszteséges vállalatokat.


140

1979-ben némi decentralizáció figyelhető meg a KGST döntéshozatali rendszerében; szabályozták a két- és többoldalú együttműködés szervezetét, a gazdaságpolitikai konzultációt. A ’80-as évek közepé-től a KGST-tagállamok gazdaság- és külpolitikáját egyre erőteljesebben határozta meg a peresztrojka hatása.

Az elmaradott technológiára és gazdasági alapra épülő KGST versenyképtelennek bizonyult a világpi-acon. A gazdaság modernizálásához nem volt elég belső tőke, a külső tőkebevonást pedig gazdasági és politikai gátak egyaránt akadályozták.

A válság elburjánzását leginkább az eladósodás növekedése mutatta. A Magyarországon 1981-ben kis híján bekövetkezett államcsőd után 1984-ig valamelyest csökkent az adósságállomány. Ez a csökkenés azonban nem a gazdaság szerkezetváltásának volt betudható, hanem egyrészt annak, hogy az MNB vezérkara ekkor még szerencsésen spekulált az árfolyamokkal, másrészt, hogy a gazdaságot kézi vezér-lésre állították át.

A reálbérek az 1980-as években folyamatosan csökkentek, az életszínvonalat azonban ideig-óráig szin-ten tartották, hogy a túlmunkában, a második gazdaságban szerzett jövedelmek valamint az, hogy az állami újraelosztásban a hitelek egy részét a jóléti rendszer fönntartására fordították. Engedélyezték a vállalkozást.

A reáljövedelmek radikális csökkenésével már a rendszerváltás utáni kormányoknak kellett szembesül-niük, amiképpen a foglakoztatási szint brutális visszaesésével és az infláció elszabadulásával is, egészen 1996-ig. (Lásd a forrás adatait.)

Lezárás, összegzés A rendszerváltás politikailag azt jelentette, hogy az egypártrendszerű diktatórikus rendszer helyébe a

többpártrendszerű demokrácia lép, gazdaságilag pedig azt, hogy az állami tulajdon dominanciájára épü-lő államszocialista rendszert felváltja a magántulajdonra épülő piacgazdaság, a kapitalizmus.

Amikor Gorbacsov 1985-ben az SZKP főtitkára lett, majd meghirdette a gazdasági (peresztrojka) és a társadalmi (glasznoszty) változásokat, más szóval a „nyitást”, akkor az az összes szovjet befolyás alatt élő országban éreztette hatását.

A politikai váltás a külgazdasági kérdésekben is éreztette hatását. 1984-ben a KGST moszkvai csúcsta-lálkozóján döntenek a párbeszéd megkezdéséről az Európai Közösségekkel, ezért Mihail Gorbacsov a párbeszéd felújítását indítványozta az EK-nak 1986-ban megkezdődött a kétoldalú kereskedelmi-gazda-sági megállapodások megkötése és a diplomáciai kapcsolatok felvétele.

A keletnémet (NDK), román, csehszlovák rendszerváltás felgyorsította szocialista tábor felbomlását és az egyes szocialista társadalmak összeomlásával egy időben példa nélküli gyorsasággal omlott össze a „szocialista világbirodalom” Európában.

1991 elején, amikor a Szovjetunió tilalmat vezetett be a barter-ügyletekre, a tagállamok közötti keres-kedelem lényegében összeomlott – 1991. szeptember 26-án a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa hivatalosan is beszüntette működését.

A rendszerváltozás MagyarországonAA ren72. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei segítségével mutassa be az 1980-as évek második felé-nek Magyarországát, a rendszerváltás körülményeit!

141

FELELETVÁZLAT

Bevezetés Mihail Gorbacsov 1985 márciusában lett az SZKP Központi Bizottságának a főtitkára, 54 évesen ő e

poszton a legfiatalabb Sztálin óta. Gorbacsov radikális gazdasági reformokat, új cselekvési programot jelentett be, gazdasági és politikai számvetést, a hatalmi érdekrendszer átalakítását ígérte, elítélve a Brezsnyev alatti pangást. A Szovjetunió nem szólt bele a keleti blokk országaiban lezajlódó folyamatok-ba (1989).

A szocialista-kommunista rendszerek összeomlása más-más úton játszódott le a különböző szocialista országokban, ám ez csak azért következhetett be, mert az egyes szocialista társadalmak összeomlásával egy időben példa nélküli gyorsasággal omlott össze a „szocialista világbirodalom” Európában. Amikor Gorbacsov meghirdette a gazdasági (peresztrojka) és a társadalmi (glasznoszty) változásokat, más szó-val a „nyitást”, akkor az az összes szovjet befolyás alatt élő országban éreztette hatását.


Kifejtés Az 1980-as évek második felében a többi szocialista országhoz hasonlósan a magyar gazdaság, tár-

sadalom és politika is válságba jutott. Az alapvető, a lakosságot elsősorban foglalkoztató gondokat a gazdaság összeomláshoz közeli helyzete, az államcsőd veszélye jelentette.

Ennek egyik forrása az ország eladósodása az olajválság következtében. Magyarország egyre több hitelt vett fel, hiszen a dráguló olajt csak hitelekből lehetett megvásárolni, mivel a magyar termékekért ala-csony árat fizettek a világpiacon (cserearányromlás), így ebből kevés bevétel származott. Egy idő után már a hitelek törlesztésének érdekében kellett újabb hiteleket felvenni (adósságspirál). (Lásd a források-hoz írtakat.)

A pénzügyi összeomlást ekkor még el lehetett kerülni azzal, hogy Magyarország belép a Nemzetközi Valutaalapba és a Világbankba, de ez csak átmeneti javulást hoz. Átfogó reformokkal lehetett volna csak a helyzeten javítani, ezeket azonban elodázták, mert vagy negatívan érintették volna a rendszer legfontosabb vívmányait (pl. általános foglalkoztatás) vagy ideológiailag bizonyultak vállalhatatlannak (magánszektor további növelése, privatizáció).

Magyarországon a politikai ellenzék nyíltan az 1970-es évek második felétől lépett fel. Az ellenzéki, fél-ellenzéki és reformer gondolatok és csoportok még nem különültek el élesen, voltak közöttük érint-kezési pontok, képviselőik hatottak egymásra (pl. Charta’77 vagy a Bibó-kör). Összefogás azonban nem jött létre a csoportok között, aminek egyik oka a még a két világháború közötti időszakra visszamenő, az ún. demokratikus ellenzék és népi írók közötti népi-urbánus vita volt.

A demokratikus ellenzéknek (pl. Kis János, Kőszeg Ferenc, Solt Ottilia, Demszky Gábor) nevezett cso-port (ún. Beszélő kör) a legfontosabb szamizdat kiadványáról kapta a nevét. A gyakran kéziratban vagy stencilgépen sokszorosított írásokban álltak ki a parlamentáris demokrácia kialakítása és a szabadság-jogok mellett. Állandó szervezői és résztvevői voltak a rendőrség által nem engedélyezett március 15-i és október 23-i megmozdulásoknak, emiatt gyakran zaklatták őket a hivatalos szervek.

A két világháború közötti népi írók ún. harmadik utas elképzeléseit vallotta a másik ellenzéki csopor-tosulás (Csoóri Sándor, Csengey Dénes, Csurka István, Lezsák Sándor). Bírálta a rendszert, mert nem igyekezett megőrizni a hagyományos népi kultúrát, nem törődött kellően a népességcsökkenés jelensé-gével és nem állt ki az országhatáron kívül élő magyar kisebbségekért.

1985-ben a monori találkozón az ellenzék két csoportja kísérletet tett az összefogásra, de a felfogás-beli különbségek olyan nagyok voltak, hogy ez nem sikerült. Az 1980-as évek közepén megjelent az ellenzéki ifjúság új generációja, ők elsősorban a szakkollégiumokon belül szerveződtek (Bibó István Szakkollégium, Rajk László Szakkollégium).

A reformerek között akadtak párttagok is, ám ők egy bizonyos ponton nem mehettek túl pozícióik ve-szélyeztetése nélkül. Ez az ún. párton belüli reformkommunisták csoportja, akik korlátozott politikai


142

reformok bevezetését is támogatták az égetően szükséges gazdasági reformok mellett. Legmagasabb pozíciót betöltő képviselőjük Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront elnöke volt.

Az 1980-as évek közepén az MSZMP-ben olyan politikusok jutnak főszerephez, akik hatalmi érdekből (generációs alapon) le kívánják váltani Kádárt, az idős pártfőtitkárt. Fő képviselőjük Grósz Károly. (Lásd a forráshoz írtakat.)

1987-ben a demokratikus ellenzék kiadja a Társadalmi szerződés című írást, amiben kimondják a hely-zet tarthatatlanságát: „Kádárnak mennie kell!”. Ugyanebben az évben Lakitelken az ellenzék másik ága összejövetelt tartott, ahol megjelent Pozsgay Imre is. Társadalmi szervezetként megalakult a Magyar Demokrata Fórum.

1987-ben jelent meg a Fordulat és reform című, egy gazdasági, politikai és szociális reformterveket összefoglaló tervezet is, amit az államapparátusban dolgozó, általában párttag, reformoknak elkötelezett társadalomtudósok adtak ki.

1988-ban több fórumon, már nyilvánosan megkérdőjelezték az egypártrendszert. Az 1988. március 15-i tüntetésen már közösen jelentek meg az ellenzék tagjai, a hatalom azonban még ellenállt. A tüntetés részvevőit letartóztatta, majd szabadon engedte.

1988 májusában létrejött a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSZ), amivel megszűnt a pártállami szakszervezetek kizárólagossága. Megalakult a Történelmi Igazságtétel Bizott-sága (TIB), amelyet az 1956-os forradalom túlélői hoztak létre, és céljuk a forradalom résztvevőinek rehabilitálása volt. Az 1988. június 16-ra, Nagy Imre halálának 30. évfordulójára tervezett (ellenzéki) megemlékezést viszont a hatalom megakadályozta.

1988-ban jelentős tömeg vett részt a bős-nagymarosi gát megépítése és a romániai falurombolás ellen szervezett tüntetéseken a Parlament előtt, ill. a Hősök terén. (Lásd a forráshoz írtakat.)

1988-89-ben jöttek létre vagy alakultak újjá a következő politikai szervezetek, pártok: Fiatal Demokra-ták Szövetsége (Fidesz), a Szabad Kezdeményezések Hálózatából az Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ), a Magyar Demokrata Fórum (MDF), a Független Kisgazdapárt (FKgP), Magyar Szociálde-mokrata Párt (MSZDP), Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP).

S bár 1988 novemberében Grósz Károly a sportcsarnoki beszédében felfordulással és fehérterrorral riogatott, ami ellen hatalmi erőszakot is kilátásba helyezett, valamint igyekezett az MSZMP-n belül aka-dályozni a változásokat, célját nem érte el. A reformkommunisták MSZMP-reformköröket szerveztek országszerte, s bizonyos kérdésekben az ellenzékkel is együttműködtek.

Amikor 1989 januárjában (Grósz külföldi útját kihasználva) Pozsgay Imre kijelentette, hogy 1956-ban nem ellenforradalom, hanem népfelkelés volt, akkor ezzel az MSZMP hatalmának legitimitását kérdő-jelezte meg. A párton belül sokan bírálták Pozsgayt, de nem akadályozták meg ezután azt sem, hogy nyilvánosságra kerüljenek Nagy Imre és társai újratemetésének követelőinek nyilatkozatai.

Az MSZMP nem akadályozta meg 1988 folyamán az új pártok megalakulását, ill. a régiek újjáalakulá-sát, ezután gyakorlatilag a többpártrendszer létrejöttét nem lehetett kétségbe vonni. 1989 márciusában összeült az Ellenzéki Kerekasztal (EKA), melyet a Független Jogász Fórum kezdeményezett. (Lásd a forráshoz írtakat.)

Az EKA tárgyalásokra szólította fel az MSZMP-t és békés átmenetet követelt az állampárttól. Ennek jegyében a korábbiaknál sokkal békésebben telt 1989. március 15-e. (Lásd a forráshoz írtakat.)

1989. június 16-án százezrek jelenlétében újratemették Nagy Imrét és társait (Lásd a forráshoz írtakat.) Szimbolikus esemény, hogy Kádár János 3 héttel később halt meg azon a napon, amikor hivatalosan is rehabilitálták Nagy Imrét.

A rendszerváltás jogi kereteit kidolgozó Nemzeti Kerekasztal tagjai lettek a volt Ellenzéki Kerekasztal (EKA) szervezetei és pártjai, az MSZMP és ún. harmadik oldalként hivatalos társadalmi szervezetek (pl. Hazafias Népfront, SZOT, DEMISZ stb.)

1989. szeptember 18-án az EKA és az MSZMP aláírta a megállapodást, (kivéve a Fidesz és az SZDSZ, bár nem is ellenezte). Az MSZMP elfogadta, hogy a parlament elé terjeszti az alkotmánymódosítást, októberben az országgyűlés el is fogadta az ún. sarkalatos törvényeket.

1989 októberében tartotta utolsó kongresszusát az MSZMP, amelyen a párt megszüntette önmagát, s a reformerek létrehozták az MSZP-t (Magyar Szocialista Pártot).

143

1989. október 23-án megszűnt a Magyar Népköztársaság, helyette kikiáltották a harmadik Magyar Köztársaságot. (Lásd a forráshoz írtakat.) 1990. március 25-én tartották az első szabad választást Ma-gyarországon, ezzel jogi értelemben a rendszerváltás békésen, vér nélkül, tárgyalásos úton megtörtént. A gazdasági rendszerváltás az 1990-es években kezdődött meg.

Lezárás, összegzés Mivel a keletnémet (NDK), román, csehszlovák rendszerváltás felgyorsította szocialista tábor felbom-

lását, 1990 márciusában lehetősége nyílt az országnak tárgyalni a Szovjetunióval, hogy minél előbb vonják ki az összes szovjet katonát az ország területéről.

1989 őszén a rendszerváltó pártok között kialakult az első komoly ellentét, az SZDSZ és az MDF szem-bekerült az ún. négyigenes népszavazás kapcsán. A szavazás igazi tétje a köztársasági elnök választása volt. Az SZDSZ, a FIDESZ, az FKGP attól tartott, hogy ha a köztársasági elnök választása közvetlen és a parlamenti választás előtt lesz, akkor a választást a volt MSZMP-s Pozsgay Imre nyeri (az ellenzék-nek nem volt ugyanis országosan ismert és elismert „arca” ellenjelöltként), s ezzel az MSZMP átmenti hatalmát az új rendszerbe.

Végül a harmadik köztársaság első elnökét a parlament választotta meg Göncz Árpád személyében az SZDSZ és az MDF megállapodása alapján.

A rendszerváltás MagyarországonAA ren73. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei segítségével mutassa be a rendszerváltáskor született magyar választási rendszert, az első választásokat!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés 1988-ban jöttek létre vagy alakultak újjá a Magyarországon azok politikai szervezetek (pl. Történelmi

Igazságtétel Bizottság, civil és szakszervezetek) és pártok, amelyek a rendszerváltás követően a politikai életet meghatározták: (Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz), a Szabad Kezdeményezések Hálózatá-ból az Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ), a Magyar Demokrata Fórum (MDF), a Független Kis-gazdapárt (FKgP), Magyar Szociáldemokrata Párt (MSZDP), Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP).)

Az MSZMP nem akadályozta meg 1988 folyamán az új pártok megalakulását, ill. a régiek újjáalakulá-sát, ezután gyakorlatilag a többpártrendszer létrejöttét nem lehetett kétségbe vonni. 1989 márciusában összeült az Ellenzéki Kerekasztal (EKA), melyet a Független Jogász Fórum kezdeményezett.

Az EKA tárgyalásokra szólította fel az MSZMP-t és békés átmenetet követelt az állampárttól. A rend-szerváltás jogi kereteit kidolgozó Nemzeti Kerekasztal tagjai lettek a volt Ellenzéki Kerekasztal (EKA) szervezetei és pártjai, az MSZMP és ún. harmadik oldalként hivatalos társadalmi szervezetek (pl. Haza-fias Népfront, SZOT, DEMISZ stb.)



144

Kifejtés 1989. szeptember 18-án az EKA és az MSZMP aláírta a megállapodást, (kivéve a Fideszt és az SZDSZ-t,

bár nem is ellenezték). MSZMP elfogadta, hogy a parlament elé terjeszti az alkotmánymódosítást, októ-berben az országgyűlés el is fogadta az ún. sarkalatos törvényeket.

A rendszerváltáskor nem hoztak létre új alkotmányt, hanem a meglévőt módosították jelentős mérték-ben. Az új alkotmány szerint az országgyűlés kétharmados többséggel dönthet az alkotmány módosítá-sáról. Az alkotmányban megjelennek az alapvető emberi szabadságjogok és megvalósul a hatalmi ágak szétválasztása.

A demokrácia egyik legfontosabb alapelve az, hogy az államhatalom működésének legfőbb forrása a nép, az egész társadalom. Mindez csak akkor valósulhat meg, ha a képviselők kiválasztásában minden választójoggal rendelkező állampolgár azonos értékű szavazattal vehet részt. A demokratikus államok-ban ezért a választójog általános és egyenlő, a szavazás pedig közvetlen és titkos.

A magyar alkotmány értelmében a választójog általános és egyenlő, a szavazás közvetlen és titkos. A német modellen alapuló vegyes magyar választási rendszer – amelyet az 1989. évi XXXIV. törvény szabályoz – kétfordulós, kétszavazatos, töredékszavazat-visszaszámláló rendszer, amely a legkisebb szavazatveszteség érdekében kombinálja a többségi (egyéni) és az arányos (pártlistás) rendszert.

A magyar választójogi rendszerről, az aktív és apaszív választójogról lásd a forráshoz írtakat. Az országgyűlési választásokról, az eredmény megállapításáról lásd a forrásokhoz írtakat. Magyarország több mint négyezer települése közül kb. háromezer rendelkezik önálló települési önkor-

mányzattal. (Budapest esetében az egyes kerületek önálló települési egységnek számítanak.) Az önkor-mányzat a helyi közösség életét irányító, annak közvetlen érdekeit kifejező, független szervezet, amely saját ügyeiben a központi hatalomtól független döntéseket hozhat. A helyi önkormányzat választott ve-zetője a polgármester.

Az önkormányzati képviselőket és a polgármestereket a magyar alkotmány szerint szintén négyéven-ként választják a választópolgárok. Az aktív és a passzív választójog feltételei nem különböznek az országos választásokétól.

Az országgyűlési és az önkormányzati képviselők választása egy évben történik, az országgyűlési vá-lasztások tavasszal, míg a helyi önkormányzati választások ősszel. A törvény meghatározza az önkor-mányzati képviselő, illetve polgármester (főpolgármester) jelöltségéhez szükséges arányokat.

A választás az önkormányzatok esetében egyfordulós, az országgyűlési képviselői választásokkal szem-ben nincs „érvényességi küszöb”, tehát az érvényességhez és eredményességhez nincs megállapítva részvételi arány.

A 10.000 lakosú vagy annál kisebb településeken a képviselő jelöltek abc sorrendben szerepelnek a szavazólapon. A megválasztható képviselők száma a szavazólapon fel van tüntetve. A képviselők azok lesznek, akik a legtöbb szavazatot kapják.

A 10.000-nél nagyobb lakosú településeken és a fővárosi kerületekben vegyes választási rendszert alkal-maznak. A képviselők kb. 60%-át egyéni választókerületben választják meg. Az egyéni választókerület képviselője az lesz, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta. A képviselők másik része pedig a pártok, illetve társadalmi szervezetek (jelölő szervezetek) által állított kompenzációs listáról juthat mandátum-hoz. Kompenzációs listák a település egyéni választókerületeiből összesített töredékszavazatok arányá-ban kapnak mandátumot.

A polgármester választása közvetlenül történik. Polgármester az lesz, aki a legtöbb szavazatot kapja. 1990. március 25-én tartották a rendszerváltás utáni első szabad választást Magyarországon. A győztes

párt (42,7%) az MDF lett, s mivel nem szerezte meg a szavazatok több mint felét, ezért koalícióra lépett az FKGP-vel és a KDNP-vel. A miniszterelnök Antall József lett.

Az MDF győzelmének oka az lehetett, hogy a kampányban a „nyugodt erőként” jelent meg. Fontos szempont lehetett, hogy gyűjtőpártként működött és megrázkódtatástól mentes (nem radikális) átmene-tet ígért a választóknak.

A parlamentbe bejutott még a két liberális párt (SZDSZ 23,6% és a FIDESZ 5,4%), valamint a vártnál jóval rosszabb szerepléssel az MSZP (8,6%).

145

A stabil kormányzás érdekében Antall József paktumot kötött a legerősebb párttal, az SZDSZ-szel. Ennek alapján bevezették a konstruktív bizalmatlansági indítvány intézményét, vagyis a mindenkori kormányfő ellen csak akkor lehet bizalmatlanságot szavazni a parlamentben, ha ezzel egyidejűleg egy másik jelöltnek többsége alakul ki. A megállapodás másik pontja értelmében a magyar köztársasági elnököt nem közvetlenül a választópolgárok, hanem a parlament választja 5 évre. A harmadik Magyar Köztársaság első elnöke Göncz Árpád lett.

1990 őszén lezajlottak az első önkormányzati választások is.

Lezárás, összegzés A pártok plakátjairól írtakat lásd a forrásoknál. A magyar választási rendszert sokan igen bonyolultnak, a képviselők és önkormányzatok számát pedig

az ország nagyságához képest túlzónak tartják. A választórendszer valóban elég bonyolult a kompenzá-ciós számítások miatt, valóban bonyolult, de megalkotói azzal indokolták ezt, hogy a relatív többséget szerzett párt így stabil parlamenti többséget tud szerezni.

Az Európai Unió legfontosabb intézményeiAAz Eu74. tétel:

FELADAT:

A források és ismeretei segítségével mutassa be az európai egységgondolat megszületésének körülményeit, lépéseit és az európai integráció alapelveit, mű-ködését a Maastrichti Szerződés elfogadásáig!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés Az I. majd a II. világháború nyomán, Európa világelsőségének elvesztése láttán kezdték felismerni Eu-

rópa politikusai, hogy az ellenségeskedéseket a politikai és gazdasági egyesülés, az európai integráció útján lehetne és kellene elkerülni. (Lásd a forráshoz írtakat.)

Volt Európának két olyan régiója, ahol rögtön a háború után már tényleges lépések is történtek az integ-ráció felé. Belgium, Hollandia és Luxemburg vámuniót hozott létre a gazdasági integráció érdekében. A skandináv országok – Dánia, Izland, Norvégia és Svédország – pedig lazább politikai és jogi együtt-működés felé vettek irányt.

Az európai egységtörekvések alakulása szempontjából jelentős szerepet játszott az Egyesült Államok gazdaságpolitikája is, az 1947-ben meghirdetett Marshall-segély elosztására ugyanis az érintett 16 eu-rópai kormány létrehozta az Európai Gazdasági Együttműködési Szervezetet (OEEC, majd 1961-től OECD). Fontos szerepet játszott a világkereskedelem liberalizálása érdekében az 1948-ban létrehozott Általános Vámtarifa- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) is, amelynek az Egyesült Államok mellett a Marshall-tervben részt vevő országok lettek az alapító tagjai.

Felmerült Európában egy közös védelmi rendszer létrehozása az esetleges szovjet agresszióval szemben, ezért 1948 márciusában a Benelux-országok, Nagy-Britannia és Franciaország megkötötték a Brüsszeli Szerződést. A szerződés kiterjedt a gazdasági, szociális, kulturális együttműködés, valamint az önvéde-lem területeire is. A NATO létrejöttével a Brüsszeli Szerződés elvesztette jelentőségét.


146

Kifejtés A II. világháború után a nyugat-európai országokban sorra alakultak a különböző politikai színezetű és

eszmeiségű Európa-mozgalmak. E mozgalmak nagy része képviseltette magát az 1948 májusában Há-gában tartott Európa-kongresszuson, ahol megfogalmazták az Egyesült Európa, Emberi jogok chartája, Bizottság és Parlament létrehozását is. A hágai kongresszus nyomán 1949-ben Londonban, tíz állam részvételével megszületett az Európa Tanács.

A szervezet kormányközi együttműködésre épül és csakis a részt vevő kormányok teljes egyetértése esetén hozhat döntéseket. Az Európa Tanács, amelyhez idővel csatlakozott valamennyi demokratikus nyugat-európai ország, elsődlegesen arra törekedett, hogy többoldalú egyezményekkel erősítse a de-mokratikus jogállam működését és az emberi jogok érvényesülését.

Az integráció másik útját jelentette a Schuman, francia külügyminiszter és Jean Monnet, a francia kor-mány tervezési részlegének vezetője által jegyzett ún. Schuman-terv (1950), amely lerakta az európai integráció, a későbbi Európai Unió alapkövét. Az integrációt a gazdasági együttműködés felöl közelítet-te meg, és a francia-német együttműködés biztonsági garanciáit akarta megteremteni.

Az alapötlet egy nemzetek fölötti (szupranacionális) főhatóság létesítése volt, amely ellenőrzi a francia és német szén- és acéltermelést, valamint természetesen azon országokéit is, amelyek csatlakoznak a szervezethez. A németek és az olaszok is támogatták a javaslatot, hiszen a szén- és acélközösség terve az iparfejlesztés biztos alapokra helyezését ígérte. A Benelux-államok szintén rögtön felsorakoztak a terv mellé. A britek számára csak a kormányközi együttműködés volt elfogadható.

1951 májusában hat ország – Franciaország, Németország, Olaszország és a három Benelux-ország – külügyminiszterei aláírták az ún. Párizsi Szerződést az Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK vagy Montánunió) létrehozásáról, 1952-ben lépett hatályba a ratifikációk után.

Az együttműködés meggyőző eredményeket hozott, a közösség acélipara látványosan növekedett, ezért a Benelux országok azzal a merész javaslattal álltak elő, hogy hozzák létre a vámoktól és mennyiségi korlátozásoktól mentes európai közös piacot.

1956 nyarára két szerződéstervezet készült: az egyik teljes vámuniót irányzott elő a közösség országai között (belső vámok eltörlése, külső vámhatár pedig közös piaccá a közösség területét), a másik a békés célú atomenergia-ipar közös irányítását és fejlesztését. A Montánunióban is részt vevő hat állam kül-ügyminiszterei 1957-ben aláírták az Európai Gazdasági Közösség (Közös Piac) és az Euratom alapító szerződését. (Római Szerződés)

A közös piac kiépítését egy 12 éves, három periódusból álló időszak alatt akarták megvalósítani, de a vámunió létrehozása gyorsabban ment a vártnál. Gazdasági tekintetben azt remélték, hogy a vámunió dinamizáló hatással lesz az egész gazdaságfejlődésre az egészséges versenyhelyzet megteremtésével és a nagyszériás termelés lehetővé tételével. Politikai oldalról a föderalisták azt remélték, hogy döntéseik meghozatala fokozatosan az európai intézmények kezébe kerül.

1967-1968 folyamán jelentős változtatásokra került sor, összevonták a három meglévő integrációs in-tézmény, az EGK, az Euratom és a Montánunió addig párhuzamosan működő szerveit, s ekkortól hasz-nálatos az Európai Közösségek elnevezés.

A hetvenes évek elején egyértelművé vált, hogy az európai integrációnak a bővülés adhatja meg a továb-bi lendületet. Nagy-Britannia először 1961-ben kérte felvételét a Közösségbe, de Gaulle francia elnök azonban megvétózta. Így végül csak de Gaulle távozása után, 1970 nyarán kezdődtek meg a tárgyalások Nagy-Britannia, Dánia, Írország és Norvégia csatlakozásáról.

A belépő új tagoknak el kellett fogadniuk az EK teljes joganyagát, de kaptak 5 év haladékot a hozzájuk való alkalmazkodásra. 1971 májusára sikerült megoldást találni a britekkel a nemzetközösségi keres-kedelemmel és a finanszírozással kapcsolatos nézeteltérésekre is. A Norvégiában tartott népszavazáson azonban a lakosság nemet mondott a csatlakozásra.

A brit, a dán és az ír csatlakozást követően a kibővült Közösség már magáénak mondhatta a világke-reskedelem egyötödét, s ez megváltoztatta Európa gazdaságpolitikai súlyát a világban. Az USA korábbi elfogadó magatartása is változott, ekkortól fenntartásokkal fogadta az EK erejének növekedését, tartva az európai protekcionizmustól.

147

Görögország, Spanyolország és Portugália csatlakozásuk időszakában az EK tag-államokhoz képest szegények, gazdaságilag fejletlenebbek, iparilag gyengébbek, politikai struktúrájuk tekintetében pedig instabilak voltak. Vissza nem térítendő támogatást kaptak gazdaságfejlesztésre. Görögország 1981-ben, Spanyolország és Portugália pedig 1986-ban vált taggá. A déli kibővülés sikeresnek mondható a széle-sebb piacok megteremtése és az új demokráciák politikai stabilizálása szempontjából.

Az immár 12 tagot számláló Közösség közel 350 milliós piacot jelentett, amely egyre bonyolultabb bel-ső szabályaival, bővülő joganyagával, egyre átláthatatlanabb brüsszeli bürokráciájával is meghatározó szerepet töltött be Európa és a világ sorsának alakításában.

1995-ben Ausztria, Svédország és Finnország csatlakozásával jött létre a tizenötök integrációja. Ezek-nek az országoknak az oktatási, kulturális és szociális rendszere a belépés időpontjában fejlettebb volt az uniós átlagnál, és gazdaságilag is különösebb nehézségek nélkül integrálódtak.

Az 1986 elején aláírt Egységes Európai Okmány az alapszerződések addigi legjelentősebb módosítását jelentette, amely új távlatokat nyitott a Közösség számára. A szerződés tételesen felsorolta, milyen jelle-gű akadályok maradtak továbbra is a cél (egységes piac megteremtése) megvalósításának útjában, a vá-mok teljes felszámolása után is (eltérő szabványok, adótörvények, hatósági és egyéb előírások, pénzügyi korlátozások stb.). 1992 végében jelölték meg az egységes piac teljes megvalósításának határidejét.

Az egységes belső piac megteremtése lényegében lépésről lépésre, a kitűzött időre megvalósult. Tel-jesen megszűnt a határellenőrzés, a vámeljárás már nem a határokon, hanem az induló- vagy célállo-másokon történt. Összehangolták az áruforgalomra, kereskedelemre érvényes számtalan szavatossági, egészségügyi és biztonsági előírást, az eltérő műszaki szabványokat, a fogyasztó- és környezetvédelmi előírásokat.

A munkavállalók akadálytalan mozgása érdekében teljessé tették a diplomák, iskolai végzettségek köl-csönös elismerését, a munkavállalási feltételeket. A nem aktív munkavállalók (nyugdíjasok, diákok, járadékot élvezők) letelepedése más tagországokban azonban továbbra sem vált korlátlanná.

Közelítették egymáshoz az adórendszereket, elsősorban a hozzáadottérték-adó kulcsot és a jövedéki adó alá eső cikkek körét. Felszabadították a tőkemozgásokat is a még meglévő korlátozások alól. A határok átjárhatóbbá tétele a bevándorlási politikák összehangolását kívánta volna meg, de ebben a kérdésben komoly viták alakultak ki, mert a tagországok egyike sem akart lemondani szuverenitásáról a tekintet-ben, hogy kit enged be határain.

Végül a Schengeni Egyezmény (1985, 1990) tartalmazta a megegyezést az Unión belüli határellenőrzé-sek megszüntetéséről, a vízumpolitika közös elveiről. Az Uniós tagországok közül egyedül Nagy-Bri-tannia és Írország maradt ki a schengeni övezetből, szigetország helyzete miatt.

Az Európai Uniós Szerződést, az ún. Maastrichti Szerződést 1992. február 7-én a hollandiai Maastricht városában írták alá. (Lásd a forráshoz írtakat.)

A Maastrichti Szerződés révén sajátos, ún. három pilléres szerkezet jött létre. Első pillérként határozták meg az addig működő három Közösséget, az Európai Közösségeket, beleértve a pénzügyi unió célki-tűzéseiből adódó feladatokat is. A második és a harmadik pillér az új, kormányközi alapon szerveződő kül- és biztonságpolitikai, valamint a bel- és igazságügyi együttműködések lettek, amelyeknél a közös-ségi intézmények illetékessége erőteljesen korlátozott maradt. A három pillér együtt alkotja az Európai Uniót.

Lezárás, összegzés A Maastrichti Szerződés elkészítésekor a döntéshozatal hatékonyabbá és demokratikusabbá tételét is

alapvető célként határozták meg. Ennek következtében a Szerződés jelentős mértékben növelte az Euró-pai Parlament hatásköreit és szélesítette a Tanácsban a többségi szavazási eljárás alkalmazási körét is.

Nem tett azonban jót az integrációnak a kilencvenes évek elején beköszöntött gazdasági recesszió, amely erősen megviselte a monetáris rendszert, s amelynek következtében igen nehéznek tűnt a pénzügyi unió feltételeinek teljesítése és a közös pénz határidőre történő bevezetése.

A közösség 1995-re új dilemmával találta szembe magát. Az egységes piac megfelelő működése érde-kében szerette volna mind több területre kiterjeszteni és elmélyíteni a tagországok együttműködését,


148

ugyanakkor szembesült a szocialista tábor felbomlásával lehetőséggé váló keleti bővítés egyre sürge-tőbb kérdésével, és az intézményi reform szükségszerűségével.

A fejlődő országok főbb problémáiAA fej75. tétel:

FELADAT:

A források és saját ismeretei segítségével jellemezze a „harmadik világ”, a „fej-lődő” világ társadalmi, népesedési problémáit!

FELELETVÁZLAT

Bevezetés A II. világháború után a világ országait három nagy csoportba lehetett besorolni: az ún. első világ a

fejlett tőkés országokat, a második világ a szocialista országokat, míg a harmadik világ a legszegényebb fejlődő országokat foglalta magában. (Maga a fogalom Hruscsovhoz kötődik, ő ugyanis nem fogadta el a két tábor elméletet, s ezért az el nem kötelezetteket a harmadik világ országainak kezdte nevezni.) A Nyugat és Kelet megosztottság mellett az iparosodott Észak és a gyarmati sorból kitörő Dél ellentéte is jellemzi az 1945 utáni kort.

A világ akkori politikai helyzetét az USA és a Szovjetunió szembenállása jellemezte, ami tulajdonkép-pen a tőkés és szocialista világrendszer, vagyis Nyugat és Kelet ellentétét jelentette.

A dekolonizáció, vagyis a gyarmatok függetlenedése a Közel-Keleten és Kelet-, illetve Dél-Ázsiában kezdődött. 1955-ben Bandungban találkoztak a függetlenné vált államok vezetői, s létrehozták a fejlődő országok mozgalmát, ami azt jelentette, hogy egyenlő távolságtartásra kell törekedniük a Nyugattól és a Szovjetuniótól. (Ez azonban nem igazán valósulhatott meg.) Az el nem kötelezett országok 1961-ben Belgrádban megfogalmazták a békés egymás mellett élés szükségességét, s ennek jegyében helyzetüket a katonai tömbökön kívül határoztak meg.

A hidegháború árnyékában kevesebb figyelem irányult arra a problémára, hogy a világ országainak egy igen jelentős része lényegesen szegényebb és elmaradottabb a nyugati társadalmaknál. Az 1960-as évek-ben ugyan az ENSZ keretein belül történtek kezdeményezések arra vonatkozóan, hogy hogyan lehetne ezt a fejlettségbeli különbséget csökkenteni, a nagyhatalmak érdektelensége miatt azonban ezek csekély eredménnyel jártak.

Kifejtés A Szovjetunió összeomlásával a Kelet-Nyugat szembenállás megszűnt, az Észak-Dél ellentét azonban

továbbra is fennmaradt, és a világ globális problémáinak súlyosbodásával újra reflektorfénybe került. Az Észak-Dél ellentét nagyjából a fejlett-fejletlen, gazdag-szegény, centrum-periféria megjelöléseknek felel meg.

A polaritást érzékelteti, hogy míg a fejlett országok rendelkeznek a világ jövedelmének (GDP) 4/5-ével, addig a világ népességének csak 1/5-e él ezekben az országokban. A fejlődő országokban viszont a világnépesség 4/5-e él, de a világtermelésből csak 20 %-kal részesednek. (Lásd a GDP, GNI és a népe-sedési adatok összefüggéséről a forrásokhoz írtakat.)

A fejlődő országok hátrányának okai elsősorban a gyarmati múlt örökségében kereshetők. A gyarmato-sítás idején ugyanis ezek az országok a gyarmattartók fő nyersanyag-ellátói és iparcikk-felvevői voltak, így gazdaságuk meglehetősen egyoldalúvá vált. A gyarmatosítás sok esetben szétzúzta a hagyományos társadalmi-gazdasági formákat is.

149

A függetlenség kivívása után a torz gazdasági struktúra megnehezítette a világgazdaságba való integrá-lódást, és a nagyfokú specializálódás erős egyoldalú függő helyzetet teremtett számukra a világpiacon. A fejlődő országok több fórumon igyekeztek a világgazdaságban elfoglalt pozíciójukat javítani, a fon-tosabb nemzetközi intézményekben azonban a fejlett ipari országok dominanciája (neokolonializmus) érvényesül.

A centrum fejlett országai három pólus köré tömörültek. Az Európai Unió, az USA és Japán alkotják a világgazdaság három nagy tömbjét, növekedési pólusát. Az Észak-Dél ellentét felszámolására a világ-gazdaság jelenlegi tendenciái (a világ gazdasági globalizálódása, melynek célja az áruk, a szolgáltatá-sok, a tőke, a technológia és az emberek minél szabadabb, korlátozások nélküli áramlása) sem adnak alkalmat, számítások azt igazolják, hogy a fejlődő országok lemaradása tovább nő. A világ ipari terme-lésének, kereskedelmének és pénzügyi rendszerének meghatározójává vált a XXI. század elején Kína.

Egyre több szakértő vélekedik úgy, hogy a jelenlegi gazdasági növekedés koncepciója alapjaiban hibás, mert előbb vagy utóbb a természeti erőforrások kimerüléséhez, a szegényebb országok teljes lemaradá-sához és globális ökológiai válsághoz vezethet. A zöldek álláspontja szerint a jelenlegi világgazdasági modell, a gazdasági növekedés minden áron való hajszolása ökológiai válsághoz vezetett, ami veszé-lyezteti a Föld és az emberiség életét, ezért a jelenlegi modell tarthatatlan, modellváltásra van szükség. 2001 után – többek között – a végtelenül fejleszthető világkereskedelem is megkérdőjeleződött.

Az ENSZ 1992-ben, Rio de Janeiróban rendezett Környezet és Fejlődés konferenciája fogadta el a fenntartható fejlődés koncepcióját. E szerint a fenntartható fejlődés olyan feltételrendszer, amely a jelen szükségleteit úgy elégíti ki, hogy nem teszi lehetetlenné a jövő nemzedékek számára sem a saját szük-ségleteik kielégítését. A fenntartható fejlődés három alappillérének a társadalomnak, a gazdaságnak és az ökológiának azonos súlyú és jelentőségű tényezőknek kell lenniük.

A fenntartható fejlődésnek része az emberi jogok biztosítása is. A fenntartható fejlődés egyik célja a sze-génység leküzdése, a szociális jólét biztosítása a jelen és a jövő nemzedékei számára, tehát fenntartható gazdasági fejlődés a szociális jogok biztosítása nélkül elképzelhetetlen.

Ma már a minden embert megillető jogokat értjük az emberi jogok fogalma alatt, tartalmilag pedig a szabadságjogokon, az állami beavatkozástól való tartózkodás követelményein túl ide tartoznak az állam részéről valamilyen tevőleges magatartást igénylő jogok is (többségükben – de nem kizárólagosan – gazdasági, szociális és kulturális jogok), sőt az állam és a polgár kapcsolatán túlmenően ma már az emberi jogok biztosításának igénye kiterjed az egyének egymás közötti kapcsolataira is.

Az emberi jogok egyetemessége összeegyeztethető a társadalmak és kultúrák sokféleségével, mert az egyetemesség nem egyformaságot jelent. Az emberi jogok csak az egyéni és a közösségi jólét mini-mális feltételeit határozzák meg. Az egyetemesség azt jelenti, hogy vannak bizonyos alapvető értékek, amelyek az ember (biológiai és társadalmi) természetéből adódóan minden ember számára fontosak és elidegeníthetetlenek, de konkrét megfogalmazásuk és megvalósulásuk kultúránként eltérő lehet.

Az emberi jogi eszmekör két fontos alapelve a diszkrimináció tilalma és a tolerancia, vagyis mások jogainak tiszteletben tartása, tehát az egyetemességet is ezen alapelvek és értékek fényében kell értel-mezni. Az egyetemesség toleráns minden kultúrával szemben mindaddig, amíg az nem semmisíti meg az alapvető emberi (jogi) értékeket, amelyek végső soron a legtöbb civilizációban érvényes közös érté-kek. Ezeknek az értékeknek a képviseletében (és negligálásában) kiemelt szerepe van a mai világban a médiának.

A túlnépesedés jelenti az egyik legjelentősebb demográfiai problémát. Jelenleg mintegy 6 milliárd ember él Földünkön, és ez a szám évente 90 millióval gyarapodik. Ha a népességnövekedés üteme változatlan marad, 100 év múlva már 14 milliárdan élnek majd a Globuson. A gyarapodás a világ legfejletlenebb, legszegényebb országaiban legintenzívebb, ami további súlyos problémákat vet fel. Az iparosodott tár-sadalmak népessége öregszik, a fejlődő országok társadalma pedig fiatalodik.

Azonban azt is figyelembe kell venni, hogy ha lényegesen csökkenne is a születések száma a szociális fejlődésnek, a családtervezési programoknak, az ismeretterjesztésnek és az egészségügyi helyzet javítá-sának köszönhetően, akkor is még legalább egy generáció szükséges ahhoz, hogy a növekedés lelassul-jon.


150

A Föld eltartóképessége a jelenlegi technológiai feltételek mellett is véges, de a kutatók szerint ha a megtermelt élelmiszerek elosztása egyenletes volna a Földön, akkor senki nem éhezne, sőt még a je-lenleginél nagyobb népesség eltartása is lehetséges volna. Az élelmezési válság okai tehát a termelés és elosztás egyenlőtlenségében keresendők. Az élelmiszerek világpiacán bőséges a kínálat, de fizetőképes kereslettel csak a fejlett országok állnak elő, a szegényebbek nem tudják megvenni a szükséges élelmi-szereket.

Az urbanizációs válság abból fakad, hogy a népesség növekedésével a városlakók száma is emelkedik, jelenleg a Föld lakóinak 45%-a városokban él. A nagyvárosi népességkoncentráció nagyobb fogyasztás-sal és szennyezőanyag-, hulladék-kibocsátással jár. (Lásd a forráshoz írtakat.)

Lezárás, összegzés A demográfiai viszonyokat meghatározzák még egyéb globalizációs problémák is. A levegőbe jutó ún.

üvegházgázok (pl. szén-dioxid, ózon, metán, szén-monoxid) koncentrációja az emberi tevékenység kö-vetkeztében folyamatosan emelkedik, aminek következtében a levegő hőmérséklete emelkedik (globális felmelegedés). Az üvegházhatás fokozódásának következménye a világtenger szintjének 20-40 cm-es emelkedése, ami a sarki jégsapkák olvadásából adódik, de gyakoribbá lett az aszály, és pusztítóbbá vál-tak az árvizek, a viharok.

A sivatagosodást nem csak a gyakoribb aszály, hanem a túllegeltetés és a szikesedéshez vezető rossz tech-nológiával alkalmazott túlöntözés is okozhatja, s ez tovább növeli az afrikai térségekben az élelmezési problémákat. A globális felmelegedés hatására hosszú távon az éghajlati övezetek eltolódása következhet be, a szubtrópusi öv a mérsékelt övezet felé, míg a mérsékelt övezet a sarki övezet felé tolódhat el.

A termés mennyiségét és így a népesség ellátását befolyásolják az egyre gyakoribbá váló savas esők. Az ásványi tüzelőanyagok elégetése során a levegőbe kerülő kén-dioxid és nitrogén-oxidok a csapadék-kal savakat (kénsav és salétromsav) képeznek és visszahullanak a földre. A csapadék kémhatása ennek következtében savasabbá válik. A savas esők savanyítják a tavak vizét, ami a tavi élővilág pusztulásához vezet, savasabbá teszik a talajt, károsítják az erdőket, a növényzetet.

A talaj erózióját főként a csapadék és a szél okozza. A talajerózió azokon a területeken pusztít elsősor-ban, ahol az ember kiirtotta az eredeti növénytakarót és ezáltal utat enged a víz és a szél pusztító hatásai-nak. A talajok pusztulásában az ember közvetlenül is részt vesz, amikor utakat, városokat, gyárakat épít. Az emberi tevékenység következtében évente mintegy 25 milliárd tonna termőtalajjal lesz kevesebb a Földön. Felgyorsult a fajok kihalása is.

2009-ben a globális pénzügyi és termelési válság a fenntartható fejlődés szerinti gazdasági rendszernek kialakítására ösztönöz. A globalizáció egyre növekvő fogyasztásra épített elvárásai illúzióvá lettek.

Jelenleg több ember él a Földön, mint eddig az emberiség történetében.

1. tétel: az egyes ókori keleti civilizációk vallási és ......a görög építészet...

Documents