* 2008. március 7. szekszárdon járt a fidesz elnöke ... · napról napra nő. ahogy a vasárnap...

16
XVIII. évfolyam 9. szám 2008. március 7. * Lapunk olvasható a www.szekszard.hu honlapon is. * A március 9-i népszavazásra hívó országjáró kampánykörútjának 17. napján, szerdán Szekszárdra érkezett Orbán Viktor. A Fidesz elnöke sűrű programot bonyolított le a megyeszékhelyen, ahol a város és a megye vezető po- litikusai várták. No meg Hirt Fe- renc tamási országgyűlési képvise- lő, akinek társaságában Orbán Vik- tor első szekszárdi – zártkörű – ta- lálkozóján vett részt. A legnagyobb ellenzéki párt első embere a Babits Mihály művelődési ház Üvegter- mében a mozgáskorlátozottak, a vakok és gyengén látók, a siketek és nagyothallók, valamint az értel- mi fejlődésben aka- dályozottak Tolna megyei szervezeté- nek vezetői és tag- jai előtt beszélt a népszavazásról, és válaszolt kérdése- ikre. A találkozót követő sajtótájé- koztatón a Fidesz elnöke elmondta: köszöni Hirt Fe- rencnek, hogy segí- tett megszervezni a találkozót, s hogy közreműködésével a közelmúltban va- kok és gyengén lá- tók számára tíz- ezer, speciális tech- nikával írt levelet küldhettek szét. – A mai Magyar- országon sajnos olyan gondolkodás kezd hódítani, amely szerint csak az egészséges, si- keres és gazdag emberek számíta- nak – fogalmazott Orbán Viktor. – Mi a fogyatékkal élőket is megszólítjuk a népszava- zási kampányban, mert olyanokat is be akarunk vonni a demokráciá- ba, akik egyébként segítség nélkül nehezen tudják gyakorolni demok- ratikus jogaikat. Úgy gondolom, egy sikeres ország nem feledkezhet meg róluk. Az elnök ezt követően a Tolnai Népújság, majd a Tolnatáj Televí- zió szerkesztőségében járt, s adott interjút. Innen az Alisca Rádió stú- diójába ment, ahol előbb az Info Rádió Háttér című műsorában vála- szolt kérdésekre, majd a szekszár- di adó élő, interaktív beszélgetésén vett részt. Az interjúkat követően Orbán Viktor a Balassa János me- gyei kórházba látogatott, ahol az intézmény vezetőivel, orvosokkal és nővérekkel találkozott. A téma természetesen a vizit- és kórházi napidíj, valamint az egészségügyi rendszer átalakítása volt. A Fidesz elnökét ezt követően a városházán látta vendégül Horváth István polgármester, valamint Dr. Haag Éva és Ács Rezső alpolgár- mester. A lapunknak adott interjút a 3. oldalon olvashatják. Az elnök esti programjában sze- repelt még egy találkozó a szek- szárdi borászokkal a Takler Pincé- ben, majd elutazása – másnap a kampánykörút utolsó előtti állomá- sa, Pécs következett – előtt még megyei aktivisták, önkéntesek előtt mondott beszédet a művelődési ház színháztermében. Szekszárdon járt a Fidesz elnöke Orbán Viktor Puskás Imre, Hirt Ferenc és Horváth István polgármester társaságában megérkezik a művelődési házba NÉPSZAVAZÁS MÁRCIUS 9-ÉN Tisztelt Választópolgárok, Kedves Szekszárdiak! 2008. március 9-én ügydöntő népszava- zás lesz, melynek eredménye az Alkot- mány értelmében kö- telező az Országgyű- lésre nézve. Szekszárd Megyei Jo- gú Város Közgyűlésé- nek felhatalmazásá- val, tisztelettel kérem Önöket: március 9-én menjenek el szavaz- ni, és mondjanak vé- leményt a tandíj, a vi- zitdíj és a kórházi na- pidíj kérdésében! Horváth István polgármester Sok szeretettel köszöntünk minden szekszárdi hölgyet nõnap alkalmából!

Upload: others

Post on 16-Nov-2020

0 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: * 2008. március 7. Szekszárdon járt a Fidesz elnöke ... · napról napra nő. Ahogy a vasárnap kézzel fogható közelségbe kerül, úgy ébrednek rá az emberek, hogy az életük

XVIII. évfolyam 9. szám 2008. március 7.* Lapunk olvasható a www.szekszard.hu honlapon is. *

A március 9-i népszavazásra hívóországjáró kampánykörútjának17. napján, szerdán Szekszárdraérkezett Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke sűrű programotbonyolított le a megyeszékhelyen,ahol a város és a megye vezető po-litikusai várták. No meg Hirt Fe-

renc tamási országgyűlési képvise-lő, akinek társaságában Orbán Vik-tor első szekszárdi – zártkörű – ta-lálkozóján vett részt. A legnagyobbellenzéki párt első embere a BabitsMihály művelődési ház Üvegter-mében a mozgáskorlátozottak, avakok és gyengén látók, a siketekés nagyothallók, valamint az értel-

mi fejlődésben aka-dályozottak Tolnamegyei szervezeté-nek vezetői és tag-jai előtt beszélt anépszavazásról, ésválaszolt kérdése-ikre. A találkozótkövető sajtótájé-koztatón a Fideszelnöke elmondta:köszöni Hirt Fe-rencnek, hogy segí-tett megszervezni atalálkozót, s hogyközreműködésévela közelmúltban va-kok és gyengén lá-tók számára tíz-ezer, speciális tech-nikával írt leveletküldhettek szét.

– A mai Magyar-országon sajnosolyan gondolkodáskezd hódítani,amely szerint csakaz egészséges, si-keres és gazdagemberek számíta-nak – fogalmazott

Orbán Viktor. – Mi a fogyatékkalélőket is megszólítjuk a népszava-zási kampányban, mert olyanokatis be akarunk vonni a demokráciá-ba, akik egyébként segítség nélkülnehezen tudják gyakorolni demok-ratikus jogaikat. Úgy gondolom,egy sikeres ország nem feledkezhetmeg róluk.

Az elnök ezt követően a TolnaiNépújság, majd a Tolnatáj Televí-zió szerkesztőségében járt, s adottinterjút. Innen az Alisca Rádió stú-diójába ment, ahol előbb az InfoRádió Háttér című műsorában vála-szolt kérdésekre, majd a szekszár-di adó élő, interaktív beszélgetésénvett részt. Az interjúkat követőenOrbán Viktor a Balassa János me-gyei kórházba látogatott, ahol azintézmény vezetőivel, orvosokkalés nővérekkel találkozott. A tématermészetesen a vizit- és kórházinapidíj, valamint az egészségügyirendszer átalakítása volt.

A Fidesz elnökét ezt követően avárosházán látta vendégül HorváthIstván polgármester, valamint Dr.Haag Éva és Ács Rezső alpolgár-mester. A lapunknak adott interjúta 3. oldalon olvashatják.

Az elnök esti programjában sze-repelt még egy találkozó a szek-szárdi borászokkal a Takler Pincé-ben, majd elutazása – másnap akampánykörút utolsó előtti állomá-sa, Pécs következett – előtt mégmegyei aktivisták, önkéntesek előttmondott beszédet a művelődésiház színháztermében.

Szekszárdon járt a Fidesz elnöke

Orbán Viktor Puskás Imre, Hirt Ferenc ésHorváth István polgármester társaságában

megérkezik a művelődési házba

NÉPSZAVAZÁS

MÁRCIUS 9-ÉNTisztelt Választópolgárok, Kedves Szekszárdiak!

2008. március 9-énügydöntő népszava-zás lesz, melynekeredménye az Alkot-mány értelmében kö-telező az Országgyű-lésre nézve.

Szekszárd Megyei Jo-gú Város Közgyűlésé-nek felhatalmazásá-val, tisztelettel kéremÖnöket: március 9-énmenjenek el szavaz-ni, és mondjanak vé-leményt a tandíj, a vi-zitdíj és a kórházi na-pidíj kérdésében!

Horváth Istvánpolgármester

Sok szeretettel köszöntünkmindenszekszárdihölgyetnõnapalkalmából!

Page 2: * 2008. március 7. Szekszárdon járt a Fidesz elnöke ... · napról napra nő. Ahogy a vasárnap kézzel fogható közelségbe kerül, úgy ébrednek rá az emberek, hogy az életük

2008. MÁRCIUS 7.2222

Kiadja Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala • FŐSZERKESZTŐ: GÁL LÁSZLÓ • Szerkesztőség címe: Polgármesteri Hivatal,aljegyzői titkárság, Szekszárd, Béla tér 8. – E-mail: [email protected] • HIRDETÉSFELVÉTEL: SZÁNTÓ ILDIKÓ 30/9726-663 • HUISSN 1215-4679Tördelés: Ruskó István, Szekszárd • Nyomtatás: Szekszárdi Nyomda Kft. – Felelős vezető: Vadász József ügyvezető igazgató

KÖZLEMÉNYEK – FELHÍVÁSOKA POLGÁRMESTER, A JEGYZŐ ÉSA KÉPVISELŐK FOGADÓÓRÁJA

HORVÁTH ISTVÁN polgármesterMárcius 20. (csütörtök) 16–18 óráigPolgármesteri tárgyaló(II. sz. választókerület) A hónap utolsó keddje 16–18 óráigGaray János Általános Iskola ésAlapfokú Művészetoktatási Intéz-mény (volt 2. számú ÁltalánosIskola) Szekszárd, Zrínyi u. 78

JEGYZŐMinden szerdán 10–12 óráigPolgármesteri Hivatal I. em. 40. sz. iroda

DR. HAAG ÉVA alpolgármesterMárcius 20. (csütörtök) 16–18 óráigPolgármesteri Hivatal I. emelet 36. sz. iroda,V. sz. választókerületA hónap utolsó keddje 16–17 óráigPécsi Tudományegyetem IllyésGyula Főiskolai Kar GyakorlóIskolája Szekszárd, Rákóczi u. 1.

ÁCS REZSŐ alpolgármesterA hónap harmadik hétfőjén 14–15 óráigPolgármesteri Hivatal I. em. 40. sz. iroda,III. sz. választókerületA hónap első csütörtöke 17–18 óráigI. Béla Gimnázium és InformatikaiSzakközépiskolaSzekszárd, Kadarka u. 25-27.

DR. HORVÁTH KÁLMÁN képviselő I. sz. választókerület

A hónap második hétfőjén 17–18 óráigKadarka utcai óvoda

CSILLAGNÉ SZÁNTÓ POLIXÉNAképviselőIV. sz. választókerület

A hónap második keddjén 16–17 óráigBabits Mihály Általános Iskola

DR. TÓTH GYULA képviselőVI. sz. választókerület

A hónap harmadik hétfőjén 16–17 óráigBabits Mihály Általános Iskola

DR. BALÁS ÁKOS képviselőVII. sz. választókerület

A hónap második hétfőjén 17–18 óráigPolgármesteri Hivatal fsz. 4.

KŐVÁRI LÁSZLÓ képviselőVIII. sz. választókerület

Március 3. hétfő 17–18 óráigPolgármesteri Hivatal fsz. 4.

KEREKES CSABA képviselőIX. sz. választókerület

A hónap első szerdája 17–18 óráigPolgármesteri Hivatal fsz. 4.

MÁTÉ PÉTER képviselőX. sz. választókerület

A hónap második hétfőjén 17–18 óráigPolgármesteri Hivatal fsz. 4.

DR. GAÁL ZSUZSANNA képviselőXI. sz. választókerület

A hónap harmadik keddjén 16.30–17.30 óráigSzekszárd, Mikes u. 24.

CSERNUS PÉTER képviselőXII. sz. választókerület

A hónap második keddje 17–18 óráig5. számú Általános Iskola

TÓTHI JÁNOS képviselőXIII. sz. választókerület

Március 17. (hétfő) 17–18 óráig5. számú Általános Iskola

FAJSZI LAJOS képviselőXIV. sz. választókerület

A hónap második hétfőjén 17–18 óráigSzőlőhegyi Óvoda, Könyvtár-épület

HALMAI GÁBORNÉ képviselőA hónap első és harmadikcsütörtökén 16.30–18 óráigBejelentkezés: 20/215-10-23telefonszámon (17–19-ig)Szekszárd, Mikes u. 24.

SCHOECK KÁROLY képviselőA hónap első keddje 16.30–17.30 óráigSzekszárd, Mikes u. 24.

JOBBAN ZOLTÁN képviselőA hónap utolsó keddjén 17–18 óráigPolgármesteri Hivatal fsz. 4.

HORVÁTH JÁNOSNÉ képviselőA hónap harmadik keddjén 16–18 óráigSzent István Ház, Szekszárd,Rákóczi u. 69.

DR. HADHÁZY ÁKOS képviselőA hónap utolsó péntekén 16–17 óráigV. Számú Általános Iskola

DR. TÓTH CSABA ATTILA képviselőA hónap harmadik hétfőjén 17–18 óráigPolgármesteri Hivatal fsz. 4.

HORVÁTH LÁSZLÓ képviselőA hónap harmadik keddjén 17–18 óráigPolgármesteri Hivatal fsz. 4.

ILOSFAI GÁBOR képviselőA hónap második szerdáján 17–18 óráigPolgármesteri Hivatal fsz. 4.

22 00 00 88 .. MM ÁÁ RR CC II UU SS 11 55 ..NEMZETI ÜNNEPÜNK

SZEKSZÁRDI PROGRAMJA„Várd örömmel a szép derült ünnepet”

(Petőfi Sándor)

10.30 óra ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS A BÉLA KIRÁLY TÉRENKöszöntőt mond: Nyáradi Gábor, a Pécsi Tudomány-egyetem Illyés Gyula Főiskolai Karának hallgatójaAz ünnepi műsort előadják:a BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULÓI Ünnepi beszédet mond: Horváth IstvánSzekszárd Megyei Jogú Város polgármestereKOSZORÚZÁSAz ünnepi megemlékezésben közreműködnek: az ALISCA BRASS BAND fúvószenekar, a 608. sz. SCHOLA CARITATIS és a 615. sz. I. BÉLA KIRÁLY cserkészcsapatok.Az ünnepség után a Honismereti Egyesület és a tisztel-gők virágot helyeznek el az alsóvárosi és az újvárositemetőben a szekszárdi ’48-asok, Garay Antal és HollósAlajos sírjánál.

AZ IFJÚSÁG ESTI MŰSORA18.45 óra Zenés, táncos toborzó

a Babits Mihály művelődési ház előtt19.00 óra A szekszárdi ifjúság esti műsora a márványteremben

Közreműködnek:I. Béla Gimnázium diákjaiBartina Néptánc Egyesület Ifjúsági CsoportjaCsurgó ZenekarArt Contact Mozgásszínház Rendező: Sárvári János

Kérjük azon intézmények és szervezetek képviselőit, akik a március 15-iünnepségen az 1848-as emlékműnél (Béla király tér) koszorút szeretné-nek elhelyezni, koszorúzási szándékukat 2008. március 14-én 12 órá-ig szíveskedjenek jelezni a Babits Mihály Művelődési Ház és MűvészetekHáza Információs Szolgálatánál (Szent István tér 10., tel.: 529-610). A ko-szorúkat kérjük közvetlenül a Béla király térre szállítani az ünnepségelőtt. Babits Mihály Művelődési Ház és Művészetek Háza

A Mentálhigiénés Műhely ÖnkéntesKözpont Nyugdíjas Tagozat

szervezésében húsvétra a Rákóczi u. 8. szám alatti húsbolt (a főiskolávalszemben), valamint a Béri Balogh Ádám utca 79. szám alatti húsbolt(Penny Market mellett) 2008. március 13-án (csütörtökön) kedvezményesáron kötözött sonka és egyéb füstöltáru-árusítást tart reggel 7–11 óra kö-zött. Kötözött sonka: 1150 Ft/kg; Szalámi: 1100 Ft/kg; Kolbász: 900 Ft/kg;Toka- és kenyérszalonna: 400 Ft/kg; Zsír: 240 Ft/kg; Véres-májas hurka, disz-nósajt: 450 Ft/kg; Töpörtyű: 600 Ft/kg; Sütőkolbász: 750 Ft/kg; Friss sertés-comb, lapocka: 900 Ft/kg; Száraztészták: 250 Ft/kg.Szeretettel várunk minden kedves nyugdíjas és nagycsaládos vásárlót!

A Szekszárdi Nyugdíjasok TerületiÉrdekszövetsége és a Tolna Megyei Vöröskereszt

Nyugdíjas Területi Alapszervezete• értesíti tagjait, hogy 2008. március 10-én 7–8 óráig akciós frissen vágott

tisztított csirke árusítását tartjuk 580 Ft/kg egységáron. • értesíti tagjait, hogy 2008. március 17-én 6.30 órától kedvező áron füstölt-

áru-árusítást tart a készlet erejéig a Hunyadi u. 4. szám alatti épületben.

Szekszárdi Családsegítő Központruhaadományokat vár!

Elsősorban felnőtt (férfi, női) tavaszi és nyári felsőruházatot, valamint ci-pőt. Kérjük, hogy a használható állapotú, tiszta, otthon feleslegessé vált ru-hákat, előzetes egyeztetés után hozzák el az alábbi címre: Szekszárd, Vö-rösmarty u. 5. Az adományokat keddi és csütörtöki napokon 8–16 óra kö-zött tudjuk fogadni. Tel.: 74/511-474.

A Tolna Megyei Felnőtt DiabetesesekKözhasznú Egyesületének

következő előadása 2008. március 25-én 14 órai kezdettel lesz a szekszárdikórház kultúrtermében.Egészséges táplálkozás címmel tart előadást dr. Kis Mária, az EgészségértAlapítvány kuratóriumának elnöke.Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Adósságkezelési szolgáltatásAdósságkezelési tanácsadást a Családsegítő Központ végzi, azon szekszárdilakosnak – akiknek háztartás-gazdálkodási nehézségei vannak,

– közüzemi hátralékkal rendelkeznek.Adósságcsökkentési támogatásban részesülhet az a szekszárdi lakos, akinek• adóssága meghaladja az 50 000 Ft-ot, • a tartozása – valamely szolgáltató felé – már legalább 6 havi, • a szolgáltatásból kikapcsolták.Bevonható hátralékok köre:

• közüzemi díjtartozás (vezetékes gáz, villany-, víz- és csatornadíj,távhőszolgáltatás)

• lakbérhátralék (csak önkormányzati bérlakások esetén).Adósságkezelési szolgáltatás és az adósságcsökkentési támogatás benyúj-tásának, illetve további információnyújtás helye:

CSALÁDSEGÍTŐ KÖZPONTSzekszárd, Vörösmarty M. u. 5. Tel.: 74/511-474Tanácsadók: Gyergyóiné Fábián Mónika, Kocsis Zoltán

Page 3: * 2008. március 7. Szekszárdon járt a Fidesz elnöke ... · napról napra nő. Ahogy a vasárnap kézzel fogható közelségbe kerül, úgy ébrednek rá az emberek, hogy az életük

Országjáró kampánykörút a nép-szavazás előtt. Találkozás fiata-lokkal, ifjakat leköröző nyugdíja-sokkal, fejlődni vágyó vállalko-zókkal, az egészségügyet féltőkórházigazgatókkal és orvosok-kal, interjúk helyi médiumok-ban. Orbán Viktor, a Fidesz elnö-ke a Szekszárdi Vasárnapnak isnyilatkozott.

– Tisztelt elnök úr! A mai az or-szágjáró körút 17. napja. Tegye meg,hogy összefoglalja az eddigi állomá-sokon szerzett tapasztalatait.

– Az ország készülődik a népsza-vazásra, a részvételi hajlandóságnapról napra nő. Ahogy a vasárnapkézzel fogható közelségbe kerül,úgy ébrednek rá az emberek, hogyaz életük fontos kérdéseiről vanszó. Ahogy közeledik március 9.,úgy fakulnak el a pártszínek, ésúgy bontakozik ki a kérdések szo-ciális tartalma: most nagyon fon-tos, az emberek életét értelmetle-nül megnehezítő terhektől lehet

megszabadulni. Arra pedig min-denki emlékezhet, hogy 2006-banközmegegyezés jött létre arról,hogy nem lesz fizetős az egészség-ügy és nem kell tandíjat fizetni azegyetemeken és a főiskolákon. Akormány ezt a közmegegyezéstrúgta fel egyoldalúan. Az emberekpedig vasárnap helyreállíthatják azegyoldalúan felrúgott társadalmiszerződést. Ki ne emlékezneLendvai Ildikó szavaira: „Lassanmondom, hogy Orbán Viktor is ért-se: nem lesz tandíj!”. Magyaror-szág történelmi győzelmet arathat,hiszen olyan népszavazás, amely akormány döntéseivel szemben anépakaratnak adott volna elsőbb-séget, nos olyan még nem volt.

– A szekszárdi látogatása alkal-mával is hasonló hajlandóságot ta-pasztalt?

– Nagyon érdekes találkozókonvagyok túl. Beszélgettem a megyeintézményeiből érkezett fogyaték-kal élőkkel. Ők azt látják, hogy akormány egy olyan világot akar fel-

építeni, ahol csak agazdagok és az egész-ségesek számítanak.Aki nem elég jómódú,aki segítségre szorul,aki nem az élet naposoldalán sétál, annak akormány által elképzeltvilágban nem jut hely.Ezért teszik fizetősséaz egészségügyet, azoktatást, és ezért akar-ják üzleti alapra he-lyezni az élet azon te-rületeit is, amelyeknekszolidaritás, a kölcsö-nös felelősségvállalásés az esélyegyenlőségalapján kellene működ-niük. A fogyatékkalélők a kormány szociá-lisan érzéketlen politi-kájának fő veszteseiközé tartoznak.

– Orvosokkal is talál-koztam, s ők is ponto-san értik: többről van itt szó, mintvizitdíjról, kórházi napidíjról, vagytandíjról. A kormány csapdábacsalta ugyanis az orvosokat: elvettetőlük a nekik járó pénz egy jelentősrészét, majd azt mondta nekik,hogy ami hiányzik, azt szedjék bea betegektől. Ez pedig elfogadha-tatlan, hiszen a kormány alkotmá-nyos kötelezettségei közé tartozikaz egészségügyi ellátás feltételei-nek biztosítása. A gyógyításbandolgozók közül mindenki érzi,hogy a mostani népszavazás sikereösszefügg az egészségbiztosításprivatizációja ellen folytatott küz-delemmel. Összességében tehát jóélményekkel gazdagodtam, aztánmajd meglátjuk, hogy a Jóisten, azidőjárás és a nép elszántsága mi-lyen eredményt hoz március kilen-cedikén.

– A Magyar Gallup Intézet leg-újabb felmérése szerint a Fidesz ál-tal kezdeményezett népszavazásikérdésekben az igenek várható győ-zelme nyomán a többség (52 száza-lék) szerint Gyurcsány Ferenc mi-niszterelnöknek le kellene monda-nia. Mi a véleménye erről?

– A magyar választók többségetehát egyet ért abban, hogy egy de-mokráciában mindennek megvan-nak a következményei – nem lehetpéldául sikeres politikát hazugság-ra építeni és nem lehet a társadalmiszerződéseket egyoldalúan felrúg-ni. Az elsöprő részvétel elsöprőeredménnyel, az pedig elsöprő kö-vetkezményekkel fog járni.

– „Mint egy levágás előtt elkábí-tott tehén, úgy megy Gyurcsány Fe-renc kormánya az orvosi vizitdíjak-ról és a főiskolai tandíjról szóló va-sárnapi népszavazásra.” – fogal-

maz egy mértékadó cseh politikaiés gazdasági napilap újságírója.

– Van egy fontos különbség: aszóban forgó derék négylábú nembiztos, hogy kárt okoz, amíg odaér,ezzel szemben minden egyes perc,amit a kormány hivatalban tölt,milliárdokban mérhető károkatokoz az országnak.

– Ha érvényes és eredményes lesza népszavazás, mikorra tervezi aFidesz benyújtani a törvénymódosí-tó javaslatait?

– Vasárnap este elnökségi ülésttartunk, és amint az eredményekláthatóak lesznek, meghozzuk aszükséges döntéseket. A törvényja-vaslatokat pedig már másnap be-nyújtjuk a parlamentnek.

– Elnök úr, kérem, foglalja össze:mi a népszavazás tétje számunkra?

– Magyarországon több mint 560ezer nyugdíjas él havonta negyven-ezer forintnál kevesebb pénzből,270 ezer nyugdíjas havi jövedelmenem éri el a 25 000 forintot sem. Alegszegényebb emberek a népsza-vazással olyan terhektől szabadul-hatnak meg, amelyek teljesen lehe-tetlenné teszik számukra az egész-séghez és a tudáshoz való hozzáju-tást. A népszavazáson az emberekvéget vethetnek a hazugság politi-kájának, és megüzenhetik a mosta-ni, és valamennyi leendő kormány-nak, hogy Magyarország népe nemtűri el közmegegyezések és társa-dalmi szerződések egyoldalú felrú-gását. Végül tét az is, hogy vissza-vesszük-e a demokráciát, és meg-mutatjuk-e a hatalomnak, hogynem degradálhat minket egyszerűszavazógépekké.

– Köszönöm az interjút.Fekete László

2008. MÁRCIUS 7. 3333H É T R Ő L H É T R E

„Vegyük vissza a demokráciát”Orbán Viktor szerint az emberek véget vethetnek a hazugság politikájának

Page 4: * 2008. március 7. Szekszárdon járt a Fidesz elnöke ... · napról napra nő. Ahogy a vasárnap kézzel fogható közelségbe kerül, úgy ébrednek rá az emberek, hogy az életük

Elfogadta a 2008-as év költségve-tését a szekszárdi közgyűlés leg-utóbbi ülésén, és döntött többekközött a fejlesztésekhez, pályáza-tokhoz önerőként felhasználhatóegymilliárd forintnyi kötvény ki-bocsátásáról is.

Februári soros ülésén a képviselő-testület – hosszas vitát követően – avárosvezető koalíció szavazataivalelfogadta az idei esztendő fő pénz-ügyi számait, melyről Horváth Ist-ván összefoglalásként elmondta: aköltségvetés stabil, ugyanakkor ru-galmas is, hiszen a fejlesztésekhezigazodóan szükség szerint módosít-ható. A polgármester kiemelte: azelmúlt tíz évben sosem fordult mégelő, hogy a tervezett működési bevé-telek magasabbak, mint a kiadások.

Elmondható mindez annak elle-nére, hogy az évről évre csökkenőállami támogatás ezúttal mintegy200 millió forinttal „rövidítette meg”a várost, éppen annyival, amennyitaz elmúlt időszakban az intézmény-rendszer működésének sokszor fáj-dalmas racionalizálásával nyert azönkormányzat. És akkor a köztiszt-viselők és közalkalmazottak öt szá-zalékos béremeléséhez szükségesújabb 200 millióról még szó semesett. Ezt ugyan az állam garantálja,de ma még nem tudni, hogy forrástbiztosít-e hozzá.

Ács Rezső arról számolhatott be,hogy a város az elmúlt évben lerak-ta azokat az alapokat, amelyre agazdasági programban és a költség-vetési koncepcióban megfogalma-zott célok felépíthetőek. A gazdasá-gi alpolgármester az ellenzék általleginkább kifogásolt közüzemi díj-emeléssel kapcsolatban kiemelte:nem csak a mára, a holnapra is gon-dolni kell. A víz- és csatornahálózatelöregedett, a felújításra muszáj köl-teni, ha szeretnének elkerülni egykatasztrófát. Az MSZP-frakció általugyancsak túlzottnak tartott köt-vénykibocsátással kapcsolatban Kő-vári László, a gazdasági bizottságfideszes elnöke kifejtette: az értéke-sítés helyett a mostani városvezetésgazdálkodni kíván az önkormányza-ti vagyonnal. A 2007 nyarán felvett 2milliárdból visszavásároltak két ko-rábban részben privatizált városi cé-get (Alisca Terra, Vízmű) és kifizet-

ték az 1,3 milliárdra rúgó hiteleketés lejárt tartozásokat. A közgyűlészárt ülésen határozott egymilliárdforintnyi, fejlesztésekhez felhasz-nálható kötvény kibocsátásáról.Ugyancsak a nyilvánosság kizárásá-val született döntés arról, hogy aVízmű Kft. 850 millió forint érték-ben bocsát ki kötvényt, amelyből250 millió forintot törleszt a város

felé, a fennmaradó összegből pedigmegindulhat a fürdőépítés. Miutánpályázni csak fejlesztésre lehet,ezért nem egy ütemben valósulmajd meg a fedett uszoda és él-ményfürdő komplexum. A képvise-lő-testület arról is határozott, hogy amegkezdett racionalizációt folytatvaa Vízmű Kft. az Alisca Terra telephe-lyére költözik, s az így felszabadulóMátyás király utcai értékes ipari te-rület később ugyancsak fejlesztése-ket szolgálhat. A Vízmű Kft. jelenle-gi központjától csak néhány százméterre található MÁV-telek térítés-mentesen önkormányzati tulajdon-ba kerüléséről is tárgyal a város és avasúttársaság. Az mintegy 13 ezernégyzetméteres terület a fürdőhözkapcsolódóan a jövőben sportcélúközösségi térként funkcionálhat.

A közgyűlés nyílt ülésen tárgyaltújabb, az intézményrendszer racio-nalizálását érintő kérdéseket. Ezekszerint a következő tanévtől várha-tóan az 5-ös iskola tagintézménye-ként működhet a Szivárvány Iskola.Az önálló iskola megszűnéséneklegfőbb oka a tanulók létszámának acsökkenése, de a jogszabályok is azintegrált oktatás megvalósításáraösztönzik a fenntartókat. Az 5-ös is-kolában vannak kis létszámú osztá-lyok, a pedagógusok is hozzáértők.

Ugyancsak szeptembertől vonnákössze az egyaránt alapfokú művé-szetoktatási feladatokat ellátó Garayiskolát és a Zeneiskolát. Az Augusz-ház falai között zajló magas szintűzenei képzés természetesen tovább-ra is megmaradna, az integrációszakmai és szervezeti szempontból,illetve az erőforrások gazdaságo-sabb felhasználása szempontjábólindokolt. Ütemterv készül egy intéz-ményfenntartó társuláshoz is: az I.Béla Gimnázium és InformatikaiSzakközépiskolához (mely jelenleg

is többcélú intézmény) kapcsolódnaa szedresi óvoda és általános iskola,a székhelyként tovább működő in-tézmény (gimnázium) részévé, tag-intézményeivé válva.

A képviselők támogatták azonelőterjesztést is, amely egy korábbiútfelújítási pályázat maradványáttoldaná meg mintegy másfél milliósönrésszel, amely összeg immár fe-dezné a Kilátó utca és Vincellér utcaáltal határolt buszforduló burkolat-felújítási munkálatait. fl

2008. MÁRCIUS 7.4444 H É T R Ő L H É T R E

A város közgyűlése elfogadta azidei költségvetést, amiről az MSZP-frakció sajtótájékoztatón is elmond-ta aggályait. Ilosfai Gábor úgy látja,hogy a költségvetés nem viszi jóirányba a várost. Mint fogalmazott apolitikus, igaz, hogy 17 millió forintszufficittal számol a mostani költ-ségvetés, de egyrészt a kiadási oldaltoly mértékben csökkentette, aminem reális. A másik oldalon olyanmértékben emelte meg a bevételiforrásokat, ami olyan költekezésrekésztetheti az önkormányzatot, amiszerintük nem indokolt.

Ilosfai képviselő közölte, hogy atervek szerint idén saját erőből 480millió forint fejlesztést irányoztakelő, ám két év alatt közel négymilli-árd forintnyi kötvényt bocsát ki azönkormányzat, beleértve a tavalyikétmilliárd forintos összeget is. Mostegymilliárdról döntöttek, emellett850 millió forint értékű kötvényt bo-csátanak ki a közüzemek.

A fejlesztésekkel kapcsolatbanhozzátette, hogy uniós forrásokat isigénybe vesznek, 73 millió forintotmár megnyert a város, s 214 millióforint összegű a beadott, de mégmeg nem nyert pályázati összeg.

– Ezekhez képest a négymilliárdforint hihetetlen összeget jelent, snem tudjuk, mire szándékoznakkölteni. Ráadásul különböző felada-

tok – takarítás, karbantartás – ki-szervezésre kerültek, de nem látjuk,hogy hol és milyen megtakarítás ke-letkezik. Ács Rezső, a gazdaságiügyekkel foglalkozó alpolgármestera kötvénykibocsátás első kétmilliárdforintjáról elmondta, hogy a városirányításának átvételével együtt egy-milliárd 389 millió forint mínuszt ismegörököltek, a két közműcéget vis-sza akarták vásárolni, aminek a vé-telára 850 millió forint volt.

– Igazából a kötvénykibocsátásmostani egymilliárd forintjára külö-nösebben nagy szükségünk nincs.Ám mivel e téren szigorítás várható,vagyis ezt a technikát nem lehetmajd alkalmazni, mondhatni, „biz-tonsági tartalékot” jelent ez az ösz-szeg, amit le is kötünk. S ha úgy ala-kulna, hogy az ipari parkhoz, vagybármilyen más fejlesztéshez – példá-ul uniós pályázat önrészéhez – szük-ség lenne pénzre, akkor a tartalék-hoz nyúlnánk. De a napi működés-hez nincs szükség kiegészítésre – fo-galmazott az alpolgármester, majdkérésemre közölte, idén már több aműködési célú bevétel, mint a ki-adás. A támogatási összegek csök-kentésére, a bérfejlesztésre, a köz-üzemi díjakra, valamint a városlakó-kat érintő és érdeklő kérdésekre kö-vetkező számunkban visszatérünk.

V.H.M.

Újabb egymilliárdos kötvény kibocsátásáróldöntött a közgyűlés

A közgyűlés elfogadta a költségvetést

Az ellenzék túlzónak tartjaa kötvénykibocsátást

A KÖLTSÉGVETÉS FŐBB SZÁMAI:

Bevételi és kiadási főösszeg: 7 milliárd 097 millió forintAdóbevétel: 1 milliárd 661 millió forintIntézmények (oktatási, kulturális,sport és a szociális) támogatása: 3 milliárd 332 millió forintVárosüzemeltetés: 424 millió forintSegélyezés: 144 millió forintBizottsági keretek: 60 millió forint

Napirend előttifőhajtás

A képviselő-testület a közgyű-lés előtt egy perces csenddelemlékezett a kommunizmus ál-dozataira, valamint városunkközelmúltban elhunyt két ne-ves alakjára, dr. Joó Ferencre, aGaray gimnázium mecénására,és Mayer Rezsőre, aki haláláigdolgozott a közért. A képvise-lők ugyancsak főhajtássaladóztak a fiatalon elhunytCsengey Dénes emléke előtt,aki idén lett volna 55 éves.

Stabil, de alakítható a költségvetés

Page 5: * 2008. március 7. Szekszárdon járt a Fidesz elnöke ... · napról napra nő. Ahogy a vasárnap kézzel fogható közelségbe kerül, úgy ébrednek rá az emberek, hogy az életük

2008. MÁRCIUS 7. 5555H É T R Ő L H É T R E

„Manapság szponzoroknak kelltámogatniuk a rendezvényeket.Nekünk is van szponzorunk: ma-ga az Egészségügyi Minisztéri-um!” – nyitotta meg viccesen dr.Braun Márton országgyűlésiképviselő február 29-éneste, a Művészetek Há-zában a párt népszava-zási rendezvényét.

A rendezvény elején dr.Hoffmann Rózsa emlé-keztetett, 2006. október23-án kezdeményezték anépszavazást a vizitdíj, akórházi napidíj és a tan-díj eltörlésének ügyében,így lassan másfél éveküzdenek azért, hogy azemberek végre a szavazó-urna előtt dönthessenek az őket éscsaládjukat érintő kérdésekben.

Tarlós István felszólalásában ki-emelte: 1998-ban az Orbán-kor-mány eltörölte azt a tandíjat, mely-nek jelenleg az 50-szeresét szednébe az MSZP–SZDSZ a néptől! Mind2002-ben, mind pedig a 2006-osválasztások idején a kormány ígé-reteiben garantálta, hogy nem leszgáz- és gyógyszeráremelés, sőttandíj sem. Tarlós István úgy gon-dolja, ma ott tartunk, hogy ebbenaz országban a hazug nem hazug,a tolvaj nem tolvaj, s a Gyurcsány-kormány mindent relativizál, a va-lóságot teljesen átírva, meghami-sítva. Adók tekintetében rámuta-tott: míg a környező országokban10% körül fizetnek, addig nálunkennek háromszorosával terhelik azembereket! Ilyen adórendszermellett vezették be plusz költség-ként a vizit-, tan- és kórházi napi-

díjat! – hangsúlyozta. A tandíjjalkapcsolatban a népszavazás veze-tője rámutatott: Franciaországbanegy havi minimálbérből hat havitandíj kifizethető, nálunk pedigcsak az alap- és mesterképzésért

100 és 150 ezer fo-rintot szed ki akormány az embe-rek zsebéből, mi-közben az egyete-mektől óriási ösz-szegeket von el.Emellett az intéz-ményeket abba azértelmetlen rend-szerű bolognai ok-tatási folyamatbakényszerítik bele,mely projektből a

névadó város már réges-rég ki-szállt.

A vizitdíjról szólva Tarlós Istvánmegjegyezte, döbbenetes volt Hor-váth Ágnes miniszter kijelentése,miszerint az emberek csupán hob-biból járnak orvoshoz. Ahelyett,hogy a kórházi ellátást javítottákvolna, az SZDSZ-es vezetésűegészségügy hatalmas összegekértszéfeket vásárolt, melyekbe legfel-jebb fogsorokat lehet tárolni – je-gyezte meg.

Kérdésünkre Tarlós elmondta, akormányt a sikeres és eredményesnépszavazás kötelezi, hogy eltöröl-je a vizitdíjat, a tandíjat és a kórhá-zi napidíjat. Más lehetősége nincs,mivel ügydöntő népszavazásrólvan szó. Ezért is kell elmenni igen-nel szavazni március 9-én, hogyvéget vessünk a kormány népelle-nes politikájának – mondta TarlósIstván. Gyimóthy Levente

– Az egészségügyi reformraigent, míg a népszavazás háromkérdésére nagyon határozottan ne-met mond az SZDSZ és az egész-ségügyi tárca is, az „agymosásikampánnyal” egye-temben – szögezte leszekszárdi sajtótájé-koztatója bevezetése-képp Horváth Ágnesegészségügyi minisz-ter. Kifejtette: vélemé-nye szerint Magyaror-szágon szükség van avizitdíjra és a kórházinapidíjra, s arról kellszólnia az egészség-ügynek, hogy a betegaz ellátórendszer kö-zéppontjában legyen.Azaz a kifizetett háromszáz forin-tokért a betegeknek jogukban állelvárni a minőséget.

Közölte a szaktárca vezetője aztis, hogy a szóban forgó háromszázforintok az utolsó fillérig a házior-vosokhoz, a szakrendelőkbe, illet-ve kórházakba kerülnek, ami szá-mukra a többletbevételt jelenti. Aháziorvosi körzet bevételének 25százaléka a vizitdíjból származik.„Vajon ön elvenné a háziorvosokbevételének egynegyedét, s veszé-lyeztetné-e háziorvosa működését?Vagy hálapénzt fizetne illegálisan,szociálisan teljesen érzéketlenül,vagy a vizit- és a napidíjat, mellettea biztonságot választja?” – tette fela kérdést Horváth Ágnes, kiemel-ve, hogy a népszavazás ezekről akérdésekről is szól.

A legdrágább közvélemény-kuta-tásnak minősítve a népszavazást,megjegyezte a tárca vezetője, hogy

fizetni senki nem szeret, deamennyiben megértjük az egész-ségügyi reform célját, akkor más-ként viszonyulunk a kérdésekhez.Hozzáfűzte, egyre többen értik

meg a reform azoncéljait, hogy ember-központú legyen azegészségügy, s hogy abetegért küzdjön, nepedig fordítva.

A vizitdíj ezer fo-rintra való felemelé-séről naponta hallania kampányban. Meg-kérdeztük a miniszterasszonytól, hogymeddig maradhatnakmeg a háromszáz fo-rintos „tarifák”?

– Azzal válaszolok, amitGyurcsány Ferenc mondott el. Aztgondolom, ha a miniszterelnökszavát erősíti meg az egészségügyiminiszter, az talán megnyugtatóválaszt jelent. Tehát: sem 2008-ban, sem 2009-ben, sem pedig2010-ben nem tervezzük a vizitdíjmegemelését. Hogy mi lesz 2057-ben, azt nem tudom megmon-dani… De most semmiféle díjeme-lésről nincs szó. Ez egyébként alegaljasabb hazugságkampány, amicsak történhetett. Egyszerűen csakrémhírterjesztésnek tudom minő-síteni az emelésről szóló jóslatokat,ami az ellenzék részéről elképesz-tő, ahogyan a telefonos közvéle-mény-kutatásuk is. Bár az nem de-rül ki, hogy az utóbbinak ki a ké-szítője, de őszintén remélem, hogyaz illető arra is veszi a bátorságot,hogy kiáll a sajtó elé, s közli, ő atettes. V.H.M.

„A sikeres népszavazás a kormányt kötelezi…”

Szekszárdon jártTarlós István

HORVÁTH ÁGNES:

Ez a legdrágábbközvélemény-kutatás

Pontot szeretnének tenni a romapolgárok és a Magyar Gárda közöttvárosunkban kialakult konfliktus-helyzetre, jelentette ki a szekszárdisajtótájékoztatón Sárközi János Jó-zsef, a nemzeti és etnikai kisebbséiterületi koordinátor. Közölte azt is,hogy a gárdának nincs joga bele-avatkozni a romák ügyeibe, hiszennincs rá jogosítványa. Azt is megje-gyezte a koordinátor – utalva a gár-da korábbi tájékoztatóján elhang-zottakra – hogy sem Sárközi Ká-rolynak, sem pedig a gárdánaknincs oka bocsánatot kérni a másikféltől. Kiemelte a gárda honlapjánszereplő és a cigányságra sértő ki-jelentéseket, s leszögezte, hogy in-

tegrálódtak, akinek lehetősége van,az dolgozik, gyermekeiket tisztes-ségesen nevelik, tehát ők is ugyan-olyan állampolgárok, mint bárkiebben az országban.

Sárközi János József a sajtótájé-koztatón közölte, hogy meginvitál-ja a Magyar Gárda megyei szerve-zetének vezetőit egy kerekasztal-beszélgetésre, amelyen tisztázhat-nák az ügyet.

„Kolompár Orbán, az OrszágosCigány Önkormányzat vezetőjemondjon le!” – hangzott Sárközifelszólítása, amihez indokkénthozzáfűzte, hogy például a Fadd-Domboriban tartott továbbképzé-sükön Kolompár arra buzdította a

romákat, hogy vagy ne vegyenekrészt a népszavazáson, illetve nem-mel szavazzanak. „Ezzel a cigány-ság ellen fordult.” Kifejtette: a ci-gány lakosságot – anyagiak hiányá-ban – sújtja a legkeményebben a vi-zitdíj és a kórházi ágydíj. A tandíjpedig azt jelenti számukra, hogyáltala alig lesz olyan roma fiatal,aki részt vehet a felsőoktatásban,ugyanis a megállapított összegetnem tudják fizetni családjaik, akik-nek „hatvan százaléka szociális tá-mogatásból és a családi pótlékbóltengődik”.

Kalányos János, a Tolna MegyeiCigány Kisebbségi Önkormányzatelnöke mindenben csatlakozott

Sárközi János József által elmon-dottakhoz, s igencsak aggasztónaktartja a romák és a gárda között ki-alakult helyzetet. Bár megjegyezte,hogy a „gárda-ügy” már a bíróságelőtt van, s reméli, hogy számukrapozitív döntés születik. Ezután ar-ról szólt, hogy a területi cigány ön-kormányzatok működésére a kor-mány nevetséges összeget rendelt,ráadásul a pénz egyik részét kapjákcsak meg, a másikra a feladatokszerint pályázniuk kell. Vagyis: aközponti költségvetésből kapott évinyolcszázezer forint annyira kevés,hogy a roma vezetők tiszteletdíjatsem kapnak belőle.

Kijelentette: „ne csak a választá-sok és a népszavazások idején fog-lalkozzanak velünk, hanem folya-

A romák tárgyalnának a gárdávalKolompár Orbán buzdító szavait felháborítónak tartják

Folytatás a 6. oldalon.

Page 6: * 2008. március 7. Szekszárdon járt a Fidesz elnöke ... · napról napra nő. Ahogy a vasárnap kézzel fogható közelségbe kerül, úgy ébrednek rá az emberek, hogy az életük

2008. MÁRCIUS 7.6666 H É T R Ő L H É T R E

A Fidesz MPSZ alelnöke, PokorniZoltán szekszárdi sajtótájékozta-tóján a március 9-i népszavazástétjét elemezte, különös tekintet-tel szakterületére, a felsőoktatásitandíjra. A politikus ezzel kap-csolatban a legnagyobb veszélytabban látja, hogy a tanulás révénfölemelkedni akaró családokatelrettenti a tandíj ténye.

– Nem tudjuk pontosan, hogy ahavi tízezer forintos tandíj kiketsújt, azaz kik azok, akik képtele-nek azt megfizetni. De az tény,hogy sok ilyen fizetésképtelen csa-lád van. Azt viszont tudjuk, hogyigen jelentős mértékben csökkentia felsőoktatásba való jelentkezésihajlandóságot a tandíj – szögeztele, majd néhány számmal támasz-totta alá mondandóját, megjegyez-ve, hogy ezek nem, vagy csak kisrészben magyarázhatóak meg a de-mográfiai helyzettel.

2002-ben a jelentkezők száma165 ezer volt, ez 2006-ra lecsök-

kent 133 ezerre. Tavaly, amikor atörvénybe foglalták a tandíjat, ak-kor a jelentkezők száma 25 ezerrelzuhant le, vagyis mindössze 108ezren próbálkoztak továbbtanulni.„A korábbi években ilyen jelentőscsökkenés nem volt.” Idén márnyilvánosságra kellett volna hoznia jelentkezési adatokat, hiszen ed-dig minden esztendőben február25–26-án már tudni lehetett e szá-mot, tette hozzá.

– A minisztérium a mai napig(március 1. a szerk.) nem hoztanyilvánosságra a számokat, mertállítólag nagyon bonyolult össze-számolni a lapokat. Gyanítom,hogy a közzétételre 9-ig nem is ke-rül sor. Megkérdeztem régi kollégá-imat, csak úgy ránézésre vajonhány jelentkező lehet? Válaszukszerint nem lesz sokkal több 80

ezernél. Tegyük egymás mellé a165 és a 80 ezret! Nagyon nagygond, hogy sok diák meg sem merpróbálkozni a jelentkezéssel – fűz-te hozzá megfigyelését PokorniZoltán, majd azt is, hogy a tandíjigazi bűne: sorompót állít a tanulásrévén felemelkedni akaró családokelé.

– Azok a magyarázatok, hogy aszegényeknek majd nem kell tandí-jat fizetniük, nem megnyugtatóak.Úgy vélem, hogy itt az asztalnálülők közül senki nem nézte meg,ki a szegény a törvények szerint.Az, akit halmozottan hátrányoshelyzetűnek definiálunk. Erre azértelmező rendelkezések szerintkét eset lehetséges. Egyik esetbenaz mentesül a tandíjfizetés alól,akit tankötelezettsége idején – te-hát hétéves korában – lakóhelyeszerint illetékes jegyző védelembevett például bántalmazás, vagy ve-szélyeztetés miatt. A másik eset: haa szülők egyike sem rendelkezett a

gyermek tankötelessé válásakornyolc osztályt befejezett végzett-séggel. Kimondhatjuk, hogy ezigen-igen szűk rétegre vonatkozik.Másképpen: nem igen lesz olyandiák, akinek alanyi jogon nem kellfizetnie tandíjat. A négyszázezeregyetemistából statisztikailag meg-mutathatatlan ez az arány.

Pokorni Zoltán szerint a népsza-vazás hatással lesz a politikai kul-túrára, ami jelenleg bőven hagy kí-vánnivalót maga után. Reméli,hogy 9-e után a politikusok tudo-másul veszik, hogy hazudni nemlehet és nem is érdemes, s hogy azemlített időpontot követően nor-mális keretek között folyik majd apolitizálás. Közölte, hogy az embe-rek nagy részének elege van a ha-zugságokból és a propagandiszti-kus kultúrából. V.H.M.

POKORNI ZOLTÁN:

A tandíj sokaknakállít sorompót

Február 29-én 16 órai kezdettelBéki Gabriella tanár, szociológus,országgyűlési képviselő, azSZDSZ ügyvivő testületének, to-vábbá az ifjúsági, szociális és csa-ládügyi, valamint az egészség-ügyi bizottság tagja tartott sajtó-tájékoztatót Szekszárdon, a Bel-városi Kávéházban, a három ne-met népszerűsítendő.

Béki Gabriella leszögezte, hogy aSzabad Demokraták Szövetsége ar-ra buzdítja a népszavazáson résztvevőket, hogy mindhárom kérdés-re nemmel szavazzanak. A párt hi-vatalos kommunikációja szerint areferendum a szocializmusról szól.Szerintük fordulatra van szükség,illetőleg arra, hogy az egykori illú-ziók után végre a valóságot lássuk.Mindezek okán tehát az SZDSZ há-rom „nem” választ tart helyesnek anépszavazás kérdéseire.

Mint Béki elmondta, a vizitdíjesetében egy év tapasztalata aztmutatja, hogy a megnövekedett ad-minisztrációs teher mégis megold-ható volt a szak- és háziorvosok

számára, a pénz pedig ott marad,ahol megjelenik; vagyis az orvo-soknál, a szakrendeléseknél. Ez be-bizonyosodott, hangsúlyozta azügyvivő. Elmondta továbbá, hogy20–25%-os növekedés valósult mega vizitdíj következtében. Szerinteelegendő és alapos indok volt a be-vezetésre az, hogy szemléletválto-zásra van szükség, amely módosu-lás azt mondatja az emberekkel:magam is felelős vagyok a sajátegészségügyi állapotomért...

A kórházi napidíj esetében, mu-tatott rá Béki Gabriella, hasonló ahelyzet a fentiekben elmondottak-hoz. A napidíjból befolyó bevételtgyakran az étkezés javítására for-dítják, talán szerencsésebb is volnaennek alapján elnevezni ezt az ösz-szeget, vélekedett a szakpolitikus.

Rátérve a harmadik témára: atandíj kérdéskörére, Béki leszögez-te, hogy e téren nem rendelkezikszakmai tapasztalatokkal, ugyan-akkor állást foglalt amellett, hogy aszegényeket nem lehetetleníti el a(hivatalosan nem ezt a nevet vise-lő) tandíj bevezetése: ez már a 80-as évek elején is hasonlóképpenvolt – a tandíjmentesség árát az a90% fizette meg, amely nem vettrészt abban az oktatásban, hangoz-tatta véleményét az ügyvivő. Utaltarra is, hogy a hozzájárulást fizetninem tudók, illetőleg a kiválóan ta-nulók rendelkezésére áll az ösztön-díj és a diákhitel is, valamint alá-húzta: munka mellett is tanulhataz, aki akar. Éreztetni kell, nyoma-tékosította Béki, hogy a diplomá-nak értéke van, továbbá ára is – ígyintenzív versenyszemlélet alakulki, tolmácsolta az SZDSZ álláspont-ját az ügyvivő. KoP

SZDSZ: nem, nem, nema népszavazáson

Béki Gabriella szerint a legfontosabba szemléletváltás

matosan”. Az anyagiakkal kapcso-latban azonban leszögezte, hogy amegyei önkormányzat átlátva tart-hatatlan helyzetüket, évi másfélmillió forint támogatást biztosítszámukra.

Dr. Braun Mártonnal, Szekszárdés környéke országgyűlési képvise-lőjével a romák sajtótájékoztatójátkövető napon beszélgettünk. Emlé-keztetett arra, hogy a Fidesz-kor-

mány hozta azt a romákat támoga-tó és gyermekeik jövőjét megalapo-zó döntést, miszerint a szociális tá-mogatást a gyermekek rendszeresiskolába járásához kötötte. Mint fo-galmazott a képviselő, a szülőkgyakorlatilag rá voltak kényszerít-ve, hogy gyerekeiket iskolába járas-sák. Ezzel együtt perspektívátnyújtottak a roma diákoknak. Saj-nálattal jegyezte meg, hogy az őketkövető kormány ezt a rendelkezéstvisszavonta. V.H.M.

A romák tárgyalnánaka gárdával

Folytatás az 5. oldalról.

Page 7: * 2008. március 7. Szekszárdon járt a Fidesz elnöke ... · napról napra nő. Ahogy a vasárnap kézzel fogható közelségbe kerül, úgy ébrednek rá az emberek, hogy az életük

2008. MÁRCIUS 7. 7777H É T R Ő L H É T R E

Exkluzív találkozóra hívta idén ispartnereit a Szekszárdi NövényZrt. A Babits Mihály művelődésiközpontban megtartott találko-zón a cég vezetői mutatták be az1994-ben alakult vállalkozás tör-ténetének főbb állomásait, ered-ményeit és jövőbeni terveit.

A céget 1994-ben alapí-totta dr. Csíbor István(képünkön), aki KSZE-smunkahelyét otthagyvaindult új utakra, és olyan,akkor még egyedinek szá-mító kiszolgálással, minta 24 órán belüli és érték-határ nélküli házhoz szál-lítás, hamar partnerekretalált a városban, majd amegyében, aztán Bara-nya, Bács-Kiskun, Fejér és Somogymegyékben is. Csíbor István sze-

rint vállalkozása sikerének talán aza kulcsa, hogy a jól kiválasztott ésképzett szakemberek megfelelőmotivációval végzik munkájukat, acég mindig is olyan termékkínálat-tal és kiszolgálással kereste partne-reit, amellyel megelőzte a konku-renseit. Ilyen például az a költség-

elemzési rendszer,amelynek segítségé-vel a vásárlók pon-tosan tudják, hogy anövényvédő szere-ket, milyen dózis-ban, milyen gyako-risággal kell alkal-mazniuk a haté-kony kezelés érde-kében, és ezeknek aköltségeit is ponto-

san kalkulálni tudják.A Szekszárdi Növény Zrt. ma már

a növényvédőszer-piac – a KITE ésaz IKR után – harmadik legnagyobbcége, de a több lábon állás jegyébenjelen van a vetőmag- és a termény-kereskedelem piacán is, árbevételéttekintve pedig 2007-ben meghalad-ta a 6 milliárd forintot.

A cég pontosan meghatározottminőségpolitikával – gyorsan éspontosan teljesítek – végzi a napimunkáját, a cég munkatársai – mamár 21 fő dolgozik a zrt.-nél – elkö-telezett kollégák, akik azonosultaka cég filozófiájával.

A Növény Zrt. a közeljövőben sa-ját telephelyre költözik, a 6-os út,az M9-es út és az épülő M6-os au-tópálya közötti területen hamaro-san elkezdődik annak a 9,5 hektá-ros Bioráma-parknak az építése,amely több létesítménynek is –köztük egy gazdaboltnak –, és a

cég székhelyének is otthont admajd. Csíbor István szerint a jövőtilletően egy közmondást idézett,mely szerint „a céltalan hajósnaknem kedvez a cél”, azaz a NövényZrt.-nek mind rövid, közép éshosszú távra is megvannak azok afejlesztési tervei, amelyekkel a céga térség jelentős cége maradhat, il-letve olyan új területeken is sikere-ket érhet majd el, mint a bioener-gia, illetve a zöldség- és a gyü-mölcstermesztés.

Ezekre már csak azért is szükségvan, tette hozzá némi mosollyal,mert a cég dolgozóinak átlagélet-kora 35 év.

A cég a partnertalálkozó szerve-zésében is kiemelkedőt nyújtott,hiszen azon nemcsak a szakmárólesett szó, maradt idő a kötetleneszmecserére, jutott táplálék minda testnek, mind a szellemnek. A ta-lálkozó résztvevői a délután zárá-saként a soproni Petőfi Színházelőadásában a Janika című elő-adást nézhettek meg. -gl-

Céltalan hajósnak nem kedvez a szélTalálkozóra hívta partnereit a Növény Zrt.

Az elmúlt hétvége a könnyűzene ésa disszkó ünnepe volt Szekszárdon.A városi sporcsarnok megtelt, a 15év után újra disc jockey-ként szín-padra lépő Kindl Gábor nevével fém-jelzett programon, ahol nem volt hi-ány a sztárokból sem.

– Számítottál erre,hogy ilyen sokan lesznekkíváncsiak a neveddelmeghirdetett programra?

– Bevallom őszintén,hogy nem, bár a jegyelő-vétel már előre jelezte asikert – mondja Kindl Gá-bor, az est házigazdája.Bárhová mentem, min-denhol a közelgő prog-ramról kérdeztek, óriásivolt a várakozás és az elvárás. Tud-tam, hogy ennyi idő után csak profimódon összeállított programmal áll-hatok a közönség elé.

– Milyen átélni egy ilyen sikeres fo-gadtatást?

– Nem lehet szavakban kifejezni eztaz érzést, egyszerűen fantasztikus.Mielőtt felmentem a színpadra, elsöté-tültek a fények, a közönség sikoltott ésfügyült, mint egy koncerten. Álltam aszínpad mellett és nem akartam elhin-ni, hogy ez nekem, illetve ennek aprogramnak szól. Felmentem a szín-padra és alig tudtam megszólalni.Most is beleborzongok, annyira jóvolt.

– Mi a diszkód sikerének titka?– Sok összetevője van. Nagyon so-

kan vágytak már egy ilyen programra.Éreztem, hogy ez az egész valami mi-att, abban a pillanatban mindenek fe-lett állt. Ahogy megszólalt a zene, rög-tön ellepték a színpad előtti területet atáncolók és ez így volt órákon át. A

fantasztikus hangulat mindenkire át-ragadt. Az est közreműködő sztárven-dégei is átérezték ezt és mindenki atudása legjavát adta. Másnap többenközülük is felhívtak és csodálkoztakazon, ami itt történt. Csak felső fokonbeszélhetek arról, hogy milyen csodá-latos közönség jött össze. Nagyszerű

volt látni, hogy a sokféle ember, mostegyütt mindent – pártállást, szárma-zást, beosztást – kizárva együtt szóra-kozik. Az sem jellemző ma, hogy aszülők és a fiatal felnőtt gyerekeikegyütt szórakoznak, de ide együtt ér-keztek és nagyszerűen érezték magu-kat.

– Kaptál visszajelzéseket?– Az interneten azonnal megjelen-

tek a vélemények. Az üzenőfalakra ésaz én e-mail címemre még ma is folya-matosan érkeznek a gratulációk és aköszönetek. A Pixel TV jóvoltából azegész világon láthatták a szekszárdisportcsarnokban zajló eseményeketés folyamatosan nagy számban kap-csoltak az élő online adásra, hogy ve-lünk lehessenek.

– Lesz folytatás?– Sokan kérdezik és kérik, hogy le-

gyen, de egyenlőre nem tudom, nemgondolkodom ezen, mert még nagyonközeliek az események, az elmúlt hét-vége hatása alatt vagyok én is.

Nem Szekszárdon születtek,mégis kötődnek városunkhoz, hi-szen édesanyjuk, Jaszenovics Ág-nes hosszú időn át itt élt. A Művé-szetek Házában kiállító Stiller-Luzsicza Ágnes képzőművész (Bu-dapest, 1953.) és Luzsicza LajosÁrpád grafikusművész (Tatabánya,1949.) már gyermekkorában meg-ismerhette az alkotás örömét. Mű-vészcsaládban nőttek fel, édesap-juk az elismert festőművész,Luzsicza Lajos (Érsekújvár,1920.–Budapest, 2005.), akinekműveiben az élmények ereje fontosszerepet kapott. A Luzsicza-tesvér-pár témavilágának lényeges elemeaz emlék.

A földszinten kiállító LuzsiczaÁrpád Lajos az oszlopmotívumraépíti képeit. Az oszlop, amelynekelőbb volt kultikus, mint építészeti

tartóelem szerepe, itt emlék a sta-bilitást adó cölöpökre épült Velen-céből, ahol lépten-nyomon rudakágaskodnak a csatornák vizéből,eget és földet összekötő, gyakran afelhőkig érő oszlopok. Ez a megha-tározó emlék a lagúnák városából,amelyet számos változatban dol-goz fel a művész, szilárdan maga-sodik ki az egyensúlyt sugalló, sta-bil geometrikus formákból, kétkört összekapcsoló egyenes vonal-ból létrejövő elemek szabad áram-lása, hullámzása, örvénylése köze-pette, míg eljut a játékos gyermek-korig.

Stiller-Luzsicza Ágnes az emele-ten látható nagy méretű festménye-in nem csupán a játékosság, a gyer-mekjátékok jelennek meg, de aszemélyes, családi emlékek figuráilépnek elő, sejlenek fel erős

expresszivitással, a színek ki-fejezőerejét felhasználva. Amegélt eseményeket az egyikvásznon a képbe épített „fotó”dokumentálja. Itt valós nagy-ságban jelennek meg az em-beri alakok, akiknek arca, te-kintete máshol falméretűvénövekszik. Luzsicza Ágnestazonban a geometrikus alak-zatok, a tömegvonzás, a test asaját súlya által létrejövő sza-badesés egyenletesen gyorsu-ló mozgása, és a szürrealistavíziókban megjelenő lebegés,ennek ellentéte is foglalkoz-tatják, és a humor sem kerüliel műveit.

Stiller-Luzsicza Ágnes ésLuzsicza Lajos Árpád kiállítá-sa március 29-ig tekinthetőmeg a Művészetek Házában.

K. E.

Hatalmas siker a diszkógálán Emlékek szabadesésben

Szabadesésben I., II., III., IV.

Page 8: * 2008. március 7. Szekszárdon járt a Fidesz elnöke ... · napról napra nő. Ahogy a vasárnap kézzel fogható közelségbe kerül, úgy ébrednek rá az emberek, hogy az életük

2008. MÁRCIUS 7.8888 MOZAIK

Néhány életrajzi adattal, rövidösszefoglalást adunk a tanács-rendszer előtti pár év polgármes-tereiről.

A huszonöt éve Szekszárdotszolgáló Vendel István 1944. július19-én elnökölt utoljára képviselő-testületi ülésen. Nem fogadta el abelügyminiszter Zentára szóló át-helyezési rendelkezését – az 1942:XXII. tc. kinevezési jogkört adott abelügyminiszternek – inkább anyugdíjazását kérte. Működéseidején jelentős fejlődés ment végbea városiasodás terén. Intézményeképültek, bővült az infrastruktúra,Szekszárd megyei város rangot ka-pott. A rendezett tanácsú városoksorában elmaradott Szekszárdmindezt nagy adósság árán érte el.Még így is megmaradt kisvárosnak,ipara jelentéktelen, a lélekszámszáz évig alig változott. Jelentősé-gét inkább a megyeszékhelynek ki-járó intézményei; törvényszék,kórház, gimnázium, megyei hiva-talok adták, nagyszámú tisztviselő-vel.

A polgármester augusztus 8-ánköszönt el a testülettől és hivatalimunkatársaitól. Közéleti munkás-ságát várostörténeti monográfiaörökítette meg. Nem volt kétséges,hogy a Szekszárdon zsidó gettó lé-tesítését megtagadó Vendel István

helyét a belügyminisztérium az or-szág német megszállása óta meg-erősödött, nemzeti szocialista ér-zelmű hivatalnokkal fogja betölte-ni. Így is történt.

A Zomborról érkezett aljegyző,dr. Tarlós Károly személyében aMagyar Megújulás Párt tagja foglal-hatta el a polgármesteri széket. Be-iktatásakor, augusztus 12-én kije-lentette: „feltétlenül hiszek a mi ésszövetségeseink győzelmében... Ittaz utolsó óra... a magyar ember so-ha nem volt gyáva... az akadékos-kodókat... irgalmatlanul állítsukfélre.” Programja áldozatokat hoz-ni a háború győzelmes befejezésé-hez, a lakosság ellátásának szűkös,de igazságos megszervezése, és ahadigondozás. Még egy alkalom-mal, az augusztus 30-i testületi ülé-sen hoztak közös döntést a képvi-selők Tarlóssal. A következő háromhónapban a honvédelmi miniszté-rium és a német parancsnokság ke-zében volt az irányítás, az október15-i kiugrási kísérlet okozta bi-zonytalanságokkal együtt.

Regényes életutat járt be a Szek-szárdon jól ismert bornagykereske-dő Senye család polgármesterré lettfia. Senye Sándor (képünkön)1898. március 13-án született azArad megyei Máriaradnán. A felső-kereskedelmi iskolát Bécsben vé-

gezte. Több éves kato-nai szolgálata alatt ki-tanulta a gépkocsik ésa repülőgépek szerelé-sét is.

Hadirokkantként ke-rült ki a világháború-ból, Európa több váro-sában dolgozott keres-kedelmi alkalmazott-ként. Munkát vállaltBarcelonában, Berlin-ben, Hamburgban, Mi-lánóban, Párizsban,Saragovában, Zürich-ben. Közben megta-nult németül, angolul,de elsajátította a flamand és a csehnyelvet is. Élete egy családi tragédi-ával vett nagy fordulatot.

A németek 1944-ben megöltékaz apját, aminek hatására az anyjaöngyilkosságba menekült. SenyeSándort a fasizmus gyűlölete arraindította, hogy a Magyarországotmegszálló németekkel szembeniellenállási akciókat szervezzen. Ve-szélyes munkába fogott. Olyan an-tifasiszta ellenállási csoportot ala-kított Szekszárdon, amelynek irá-nyítása állandó életveszéllyel járt.Csoportjának tagjai – köztük a vá-ros kiemelkedő személyiségei is –azért dolgoztak, hogy alkalmas pil-lanatban megtámadják a némethelyőrséget, segítsék az üldözöttekelrejtését, és felkészüljenek a szov-jet hadsereg fogadására.

Szekszárd életének 1944 volt azegyik legnehezebb esztendeje. Aváros környékén állomásozó 14ezer fős magyar honvédség mellé 5ezres német katonai alakulat érke-

zett. Elhelyezésük-ről, kezdetben az el-látásukról is a vá-rosnak kellett gon-doskodnia. Mintegy400 szekszárditérintett a zsidó la-kosság deportálásaa megye több pont-ján felállított gettók-ba, a városba len-gyel munkaszolgá-latosokat telepítet-tek, ősszel az idemenekülő polgárilakosság is szállástés ellátást kért.

A november 30-án Szekszárdraérkező szovjet hadsereg itt rendez-te be hadikórházait, a katonai pa-rancsnokság alatt álló városnak na-ponta több száz lakost kellett kiállí-tania közmunkára. A képviselő-tes-tület december 3-án Senye Sándortállította polgármesternek a városélére, döntését a később alakultNemzeti Bizottság is tudomásulvette.

A mindig békés megoldást kere-ső, feladatok tömegével birkózó Se-nye május 31-től már alispáni mun-kakört kapott. Hamar olyan orszá-gos politikai törekvésekkel kerültszembe, amelyeket morális okok-ból nem vállalt. Kilépett a Kommu-nista Pártból és 1945. október 16-án letette megyei hivatalát is. Szek-szárdról elkerülve, nehéz fizikaimunkával tartotta el négygyerme-kes családját. Betegen, sérelmeitnem felejtve halt meg Budapesten1968. február 22-én.

Kaczián János

Azon a csöndes téli napon, amikora várdombi szabó remekelte zöldpalástban először léptünk a nyilvá-nosság elé kilencen, aligha gondol-tuk, hogy egyszer majd 300-nál istöbb borrendi tagunk lesz.

Megmosolyogták sokan – akkormég lötyögő, ám azóta szerencsé-

sen kitelt – köntösünket, de pártol-ták a törekvést, amellyel szűkebbhazánk borkultúráját igyekeztünkszolgálni ezzel a nagy felnőtt já-tékkal. Így lett neve, később orszá-gos híre borrendünknek.

Borász körök-ben már régótarang, ha valakit –csakis teljes egyet-értéssel! – tagság-gal tisztelünk meg,s az elismertekgyarapodó hírneveránk is visszasu-gárzik.

Évente ismétlő-dő rendezvénye-ink egyre több ba-rátot vonzanak egykis vidám borkós-tolásra.

Szekszárd nemzetközileg egyrejobban csengő nevében, reméljük,néhány hang a mienkből is hallat-szik.

Hisszük, hogy a bor és készítőjé-nek megbecsülése, megtisztelése –Garaytól napjainkig – a legfonto-sabb közügy, mert ebben rejlik ön-érzetünk kulcsa. Aki ezt eldobja,legföljebb sopánkodhat.

Nem feledkezünk meg 17 el-

hunyt tagtársunkról, barátunkrólsem, akiknek emlékére áll itt azegyikük, Bajnok Sándor haláláraszületett költemény. Hadd higy-gyük, hogy miközben fentről ránkmosolyognak, lélekben ők is ve-lünk vannak bálunkon.

BúcsúballadaBajnok Sándor halálára

Hová siettél ennyire,e földről el mi sürgetett?A halál várt reggelire,mikor már gyógyult nagy sebed.A vén kaszás örülhetett– vidám legénynek híve ő,s nemet rebegni nincs erő –,ledobtad hát a föld sarát,s belőlünk sóhaj tör elő:

várj meg bennünket, jó barát!

Miért siettél ennyire,te, kit mindenki úgy szeret,kinek szava és nagy szívesegítette az életet,s a társaság feléledett,ha emberi szót keresőkedélyed viccet belesző – feledni létünk száz baját,

hogyan keressünk most elő:segíts bennünket, jó barát!

Kihez siettél ennyire,kit Isten úgy teremthetett,hogy mosolyogni segítseitt lenn is az embereket,halállal nem pereskedővidámság- s borkereskedő,hogy most – mert cimborára várt –égi borrendbe hív be ő:

ajánlj be minket, jó barát!

Ajánlás

Minek siettél, jó barát?Hiába innánk nélküled,borunknak is más íze lett,feltámadástól víg szüretbennünket is szíven talált:győzd a halált, legyőzheted,

bennünk megéledsz, jó barát!

Szekszárdi polgármesterek (1.)

1944–1950Vendel István – Tarlós Károly – Senye Sándor

Húszévesaz Alisca Borrend*

* Megjelent a Háry János című borbáliújságban.

Page 9: * 2008. március 7. Szekszárdon járt a Fidesz elnöke ... · napról napra nő. Ahogy a vasárnap kézzel fogható közelségbe kerül, úgy ébrednek rá az emberek, hogy az életük

2008. MÁRCIUS 7. 9999MOZAIKEVANGÉLIUM

Tanuljunk meg Isten szeménkeresztül nézni másokat!

Egy öreg Biblia feküdt a kiárusítási asztalon több száz rongyoskönyv között. Sok ember felvette már, és belenézett elsárgult lapjaiközé. Nem volt igazán jó külsejű, így két forintot sem érhetett. Ezérttöbben félredobták. Aztán meglátta egy ember és örömében majdnemfelkiáltott. Gyorsan odarohant a pénztárhoz és kifizette érte a kértcsekély összeget. Egy eredeti Gutenberg Biblia volt, melynek értékéttöbb mint egymillióra becsülte a vevő. Vajon ki vihette a Bibliát az„Utolsó Esélyek Boltjába”? Vajon hány kézben fordult már meg,mielőtt elérkezett számára a megváltás napja? A világ félredobta, mertnem ismerte értékét. Mi is így vagyunk ezzel? A nagyság magvai van-nak eltemetve keveset ígérő emberekben, melyek hirtelen életre kel-nek, amikor elismerést, vizet és táplálékot kapnak. Valójában mimindannyian félre voltunk dobva, amíg Jézus nem jött és nem látottmeg bennünk valamilyen értéket. Jézus ahelyett, hogy akciós áratfizetett volna értünk, a legnagyobb árat fizette, életét adta azért, hogyaki hisz Őbenne, el ne vesszen. „Krisztus már akkor meghalt értünk,amikor bűnösök voltunk.” (Róm.5:8) Egy teljesen új világ nyílna megelőttünk, ha úgy tudnánk nézni minden férfira, nőre, fiúra és lányra,mint Isten drága kincseire, melyek nélkül Isten nem tudna élni, sakikért Krisztus meghalt. Máté, amikor Jézus rátalált, egy megvetettvámszedő volt, egy rómaiaknak dolgozó vámszedő. De Jézus aztmondta: „Kövess engem” (Máté 9:9), Ő pedig követte.

Isten lelke megvéd bennünket. Péter azt mondja ,,Isten hatalmaőriz.” (1.Pét.1:5) Van sejtelmed arról, hogy Isten hányszor lépett márközbe, és védett meg a bajtól? Mélyen belül Isten Lelke azt súgja min-dannyiunkban, hogy te az enyém vagy, én pedig védelmezem azt, amiaz enyém, és törődök azzal, ami hozzám tartozik. „Maga a Lélekesedezik érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Ám, aki aszíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerintesedezik a szentekért.”(Róm.8:26) „A Lélek segítségünkre siet.”Gyenge test, gyenge akarat, gyenge hit, de maga a Lélek esedezik éret-tünk. Egyikünk sem imádkozik annyit, amennyit kellene: de többetimádkozunk, mint amennyit gondolnánk, mert a Szent Lélek mélysóhajainkat könyörgéssé alakítja át, és biztosítja, hogy Istennélmeghallgattassunk. Védelmezve! Meghallgatva! Ez a Szentlélekkelbetöltött élet. Ne elégedj meg te sem kevesebbel.

Balázsi Zoltánreformátus lelkész

Az I. Béla Gimnázium és In-formatikai Szakközépiskola Is-kola galériája várhatóan me-gint emlékezetes élményt kí-nál, újabb, 2008. március 10-én 10.20 órakor nyíló tárlatá-val. A kiállító König Róbert,grafikusművész, a MagyarKépzőművészeti Egyetem ta-nára, alkotóként és iskolate-remtőként egyaránt a kortársképzőművészeti élet markáns,mondhatni meghatározó alak-ja. A klasszikus grafikai eljárá-sok mestere, a magasnyomásúj lehetőségeinek kutatója. Stí-lusának meghatározója az or-ganikus dinamika. Munkássá-gának széles tematikája a ma-gyarországi németség történeténekrajzba foglalásától, a Csaba király-firól és Szent Imréről szóló legen-dák megjelenítésén át, a ló és azember már-már szakrális viszonyá-nak megjelenítéséig terjed. A né-metség képviselői sokan ismerik éstisztelik Szekszárdon, munkái ottláthatók a Német Színház falain is.A most nyíló kiállítás, és a megnyi-tóját követő előadás címe: Equus etMundus, azaz A ló és a világ. A tár-latot Baky Péter ajánlja majd a je-lenlévők figyelmébe, közreműköd-nek Kovács András (trombita) ésNovák Edina (vers) az iskola diák-jai. A kiállítás április 11-ig leszmegtekinthető. A rendezők min-den érdeklődőt szeretettel várnak.

Kedvcsinálónak, íme, egy részletNagy Gáspár neki ajánlott, Hullám-zó vizeken kereszt című verséből:

„Uram királyomparipás vonalvitézemegyedül tiéd az érdemha kiszakad tollamból az ének:mert helyem már nem találomhol lehessen én szállásombújtatsz nádas rengetegbeleskeljek magas egekbevárjam az esti harangszótTihany partjain visszhangzótnézzek aztán két toronyramögöttük a telő Holdravárjam kezdetét a szélneksúg a nádas ők beszélnekkik e képeken forogvakerülnek majdan horogra .”

Szíves ajánlás KönigRóbert kiállítása elé

Biblia előadássorozatA Biblia évében a helyi lelkipásztorok kezdeményezésére ökumenikuselőadás-sorozatot indít a KÉSZ (Keresztény Értelmiségiek Szövetsége)Az első előadás címe: Biblia, az Isten szavaElőadó: Dr Cziglányi Zsolt, a Pécsi Hittudományi Főiskola rektora.Ideje: 2008. március 18., kedd 18 óra.Helye: Belvárosi Plébánia Közösségi Háza (Béla király tér 9.)Minden érdeklődőt felekezettől függetlenül szeretettel várunk!

A helyi lelkipásztorokés a KÉSZ szekszárdi csoportja

NCA pályázaton nyert támogatásból a Zalai Mentálhigiénés Egyesü-let 2005. évi látogatását viszonozza Zalaegerszegen, 2008. március7–9. között a szekszárdi Mentálhigiénés Egyesület 14 tagja. A tanul-mányút programjában szerepel a zalaegerszegi Mentálhigiénés Köz-pont, a Családsegítő Központ, a Lelki Segélyszolgálat fő hivatású ésönkéntes munkatársaival folytatott tapasztalatcsere, konzultáció, va-lamint látogatás a Pszichiátriai Betegek Otthonában és a Dán TermelőIskolában. Szombat este közös vacsorán vesznek részt a két egyesülettagjai, ahol a jövőbeni együttműködés lehetőségeinek számbavételéreis sor kerül. Vasárnap délután fejeződik be a találkozó.

A MAGYAR VÖRÖSKERESZTTOLNA MEGYEI SZERVEZETE

szeretettel vár minden18 és 60 év közötti,

magát egészségesnek érzőés segíteni szándékozó

lehetséges véradót.

INTÉZETI VÉRADÁSSZEKSZÁRDON

MINDEN HÉTFŐN8–15 ÓRÁIG

AZ ÖNÁLLÓ ÉLETÉRT ALAPÍTVÁNY ÉS APÉCSI TUDOMÁNY EGYETEM ILLYÉS GYULA FŐISKOLAI KAR

GYAKORLÓ ISKOLA MŰVÉSZETI ALAPISKOLÁJA

tisztelettel és szeretettel meghívjaÖnt és kedves családját

2008. március 10-én, délután 17 órakoraz Önálló Életért Alapítvány „Kézműves klubjának”

10 éves jubileumi kiállítására.A kiállítást megnyitja: Fusz György főigazgató

Helye: a főiskola „A” épületének aulája(Szekszárd, Rákóczi utca 1.)

A kiállítás megtekinthető:2008. március 14-ig, naponta 8–18 óráig Nagyböjti

lelkigyakorlata Belvárosi templomban.

IDEJE:március 7–9.,este 6 órakor.

Tartja dr. Keresztes Pálpaksi plébános.

Minden érdeklődőt szeretettelvárunk.

Page 10: * 2008. március 7. Szekszárdon járt a Fidesz elnöke ... · napról napra nő. Ahogy a vasárnap kézzel fogható közelségbe kerül, úgy ébrednek rá az emberek, hogy az életük

2008. MÁRCIUS 7.11110000 MOZAIK

Február 28-án 15 órai kezdettelaz Illyés Gyula Megyei KönyvtárGyermekkönyvtárában TolvalyFerenc író, rendező Boszporuszfelett a híd című filmjét vetítettéka szép számban megjelent kö-zönség előtt. Tolvaly filmje a har-madik epizódja egy, a hat világ-vallást bemutató sorozatnak.

Az El Camino – Az út és a Tibet-ben a lélek című filmjei utánTolvaly Ferenc harmadik „lélektaniúti filmjét” is leforgatta: ezt, aBoszporusz felett a híd című alko-tást tekinthették meg az érdeklő-dők a múlt hét csütörtökén a Gyer-mekkönyvtárban. A mű az iszlámvilágát tárja elénk Tanger, Mara-kesh és Fez hétköz- és ünnepnapja-it bemutatva. Piacokat, utcákat,munkás hétköznapokat, a hétköz-napok során is ünnepet jelentő is-tentiszteleteket, szőnyegeket, mo-zaikokat, mindennapjaink haszná-lati tárgyait látjuk. Ez a világ, nemhangsúlyozhatjuk eléggé: távolesik attól a terrorisztikus-fanatikusarab világtól, amelyet némelynagyhatalmak festenek elénk.

Ismereteinket is jócskán bővítiTolvaly munkája, ugyanakkor több„egyszerű” dokumentumfilmnél:

mint az ezt megelőző (és feltehető-en az ezt követő) utazásai is – ez afilm készítője belső, lelki távolság-legyőzését is a néző elé tárja, és rá-ébreszti, hogy nekünk, európaiak-nak többé azokhoz a hétköznapitárgyakhoz sincs igazán közünk,melyeket napjában többször (pél-dául étkezésre) használunk. „Időkell az élethez” – állapítja meg.Szerzője szándéka szerint éppen„az idő nyomában” jár. Éppen ittjutunk el ahhoz a részlethez,amelyről azt mondhatjuk, hogy afilm készítője céljai elérése érdeké-ben közhelyeket és fellengzős meg-állapításokat is alkalmaz, hogy cél-ját elérje: „Sietve nem értek megsemmit. Meg kell állnom, hogymegértsem a világot magam kö-rül.”, vagy éppen: „A fényképészeka pillanat őrzői”, esetleg: „Az ebéda mindennapok ünnepe.”

Természetesen más határokkal,más mértékekkel, más alapokkalkell számolnunk, a sajátjainkkalösszehasonlítva ezek értelmüketveszítik. Éppen ez az, többek kö-zött, amire rá kell döbbennünk: „Aszellemi felismerés olyan, mint afa: csak az időben gyarapodhat.”Idő pedig bőven van ebben a világ-ban. Az alapvető lényeg azonban,

miként azt egy marokkói fiatal fér-fi megfogalmazza, változatlan:„Azon kell fáradoznod, hogy jobblegyél – mert akkor lesz a világ isjobb körülötted.”

Boszporusz felett a híd címűfilmjének bemutatóját, továbbá né-mi kávé- és borfogyasztást (mind-ezekért köszönet a Menta Kávéházés Koktélbárnak, illetve a NeinerPincészetnek) követően a számo-san megjelentek Tolvaly Ferenctőlmagától hallhatták a „mozi”-valkapcsolatos és attól független gon-dolatait. Tolvaly erdélyi származá-sú, közgazdasági és filmművészetitanulmányait mindazonáltal Né-metországban végezte. Szóban for-gó sorozatát is részben németmunkatársak segítségével készíti.

Publikál irodalmi lapokban, mű-vei egyik legfőbb szempontja a ha-mis szándékkal szembeszegülő ér-tékközpontúság. Jelentős tevé-kenységet fejtett ki hazánk NATO-és EU-s csatlakozása terén. 2007-ben a Magyar Pen Club alelnökévéválasztották. Érdemes megjegyez-ni, hogy Tolvaly, aki 2002-ig a TV2vezérigazgatója volt, több ízben isvilágító szemetesládának minősí-tette a televíziót.

Értékalapú megközelítés – ez aTolvaly Ferenccel folytatott beszél-getés fő motívuma. Az író–rendezőszerint nem érdekek alapján, ha-nem keresztény értékeinket szemelőtt tartva kellene élnünk és csele-

kednünk. Kérdésre válaszolva aztis elmondta, hogy az iszlám és arabvilágot számunkra a média követ-keztében megtestesítő fundamen-talisták és terroristák az iszlám val-lás gyakorlói szerint nem hívők:éppen hozzáállásuk és tevékenysé-gük miatt nem lehetnek azok.

Tolvaly, néző- és kérdezőközön-ségével ellentétben saját belső útjátigyekezett hangsúlyozni: az e tá-volság során megélt lelki fejlődést.Jellemző, hogy az egyik, a szélső-séges, gyűlölettel telt cselekvést fir-tató (egyébiránt többszöri) érdek-lődésre a negatív irányú és tartal-mú kérdést élethelyzetünkre vo-natkoztatva pozitív előjelű témáváigyekezett módosítani; és erre biz-tatta hallgatóságát is. A hit a megis-merés és a szeretet útja vezet ajobb útra, mutatott rá a rendező.

Különben is úriember Tolvaly,aki némi ismeretfelmérést és ön-reklámot ugyanakkor nem mellőz-ve hallgatóságát derűvel és közvet-lenséggel kezelte – noha igyekezettnémi távolságot is tartani. A vetí-tést követő beszélgetés egyik legna-gyobb tanulsága talán az, hogyegyetlen kultúrkörön belül is sok-félék vagyunk, pedig ekkor mégnem is említettük a vallási többféle-séget. A megértés és az arra irányu-ló szándék azonban számos ne-hézségen átlendíthetné mindazo-kat, akik iránymutatást várnak.

Kosztolányi Péter

Felkészülve Isten szólításáraTolvaly Ferenc: Boszporusz felett a híd

Page 11: * 2008. március 7. Szekszárdon járt a Fidesz elnöke ... · napról napra nő. Ahogy a vasárnap kézzel fogható közelségbe kerül, úgy ébrednek rá az emberek, hogy az életük

2008. MÁRCIUS 7. 11111111A N N O

ÓDONIDŐBEN

Március 10-én 145 éve, 1863-ban született Ungár Simon,Szekszárd első rabbija, akinektíz éve alatt épült a zsinagóga,ma Művészetek Háza.

Március 11-én 115 éve, 1893-ban alakult a helyi betegse-gélyző-pénztár, amelynek ötév alatt 2761 tagja és 13 878 fo-rint vagyona lett.

Március 12-én 135 éve, 1873-ban első megyei újságunkra ötországgyűlési képviselőnkbőlcsak egy fizetett elő. 100 éve,1908-ban sárközi hímzések ésSteig Flórián kerámiái utaztaka londoni világkiállításra.

Március 13-án 100 éve, 1908-ban született Csalog József ré-gész, néprajzkutató, múzeum-igazgatónk.

Március 14-én 110 éve, 1898-ban született Sík Magda polgá-ri iskolai tanárnő, a Vöröske-reszt helyi szervezője, szakíró.Megkezdték a Garay-szoboralapozását.

Március 15-én 160 éve, 1848-ban Pirnitzer József részt vetta pest-budai forradalomban, shazahozta a Nemzeti dalt.

Március 16-án 100 éve, 1908-ban a Sötét-völgybe tervezettmegyei tüdőszanatórium léte-sítésére indítottak gyűjtéstZombán.

Mindennél többet mond az adat: azelső világháború után 15 év telt elaz új múzeumi kiállítás megnyíltá-ig. Akinek köszönhetjük, gyökere-sen átalakította az intézményrőlvallott felfogást. „elvégre nem lom-tár a múzeum, ahol mindennek he-lye van, ami nem mai, vagy ami ér-dekes.” A szerző 26 éves, de márhíres fiatalember.

Csalog (1937-ig Csalogovits) Jó-zsef dr. Pancsován született 1908.március 13-án. Pécsett végezte azegyetem történelem-földrajz sza-kát, majd a főváros csábította régé-szeti tanulmányaira. Ókortörténet-ből, földrajzból és régészetből dok-

torál 1930-ban, s a Nemzeti Múze-um díjtalan gyakornoka lett. Már1929-től aggteleki, ságvári, kiskőrö-si ásatások résztvevője; az Archeo-lógiai Értesítő közli jeles tanulmá-nyát a földrajzi tényezők hatásárólhazánk neolitikus kultúrájában. Aberlini Collegium Hungaricum ösz-töndíjasaként az ős- és ókortantkutatta, „itt dolgozta ki közismertelméletének alapjait a magyaror-szági neolitikum időrendjéről s ittírta első, nagy feltűnést keltő tanul-mányát is” – emlékezik TrogmayerOttó.

Itthon a Közgyűjtemények Or-szágos Felügyelősége bízta meg

múzeumunk rendezésénekembert próbáló feladatával.Valóban az volt, rá is ment az1933. esztendő. A vármegye –mintegy elismerésül – szintekifejezetten rá szabva hirdetettpályázatot a múzeumőri, maiszóval: igazgatói posztra, ame-lyet az 1934. február10-i határidő után egyhéttel már neki is ad-tak.

A múzeum újjáren-dezett kiállítását ön-érzetesen védte meg:’a selejtezés értelmétés szükségességét alátogató közönség ér-telmesebb része sajátmindennapi tapaszta-lataim szerint helyes-li, mert magasabb

közművelődési szempontokatigyekszik szem előtt tartani’. Emunkából ő is kivette részét: vasár-nap délelőttönként a teljes kiállítá-son tartott tárlatvezetést. Emellettszámos ásatás, leletmentés fűződiknevéhez; a földvári mamutlelet fel-tárásában még katonai behívójasem akadályozta meg... Az ered-ményeket az általa indítottTolnavármegye múltjából sorozat-ban példásan gyorsan, tudósi ala-possággal, még az évben megjelenttanulmányokat is idézve tette köz-zé magyarul és németül.

Igazolta a sajtó egykori óhaját:

„A kiváló képzettségű fiatal szak-ember működése elé méltán tekintnagy várakozással a közönség,mert a vármegye területe igen gaz-dag lelőhelye a különféle korbólvaló települési emlékeknek, ame-lyek szakszerű feltárása nemcsakgyarapítani fogja az eddig is világ-híres múzeum anyagát, hanemsok tudományos szenzációt isígér.” Ilyennek tarthatjuk a ma-mutleleten kívül a kányai kocsiur-na leírását, a hátai apátság feltárá-sának megindítását, sőt az újpa-

lánki török kiserőd megtalálását. Atolnamegyei Sárköz népi halászata1940-ben önálló műként tanúsko-dik Csalog néprajzi munkásságá-ról.

Még a front közeledtekor, 1944-ben is ásatott a vármegyeháza bel-ső terében, aztán 1946-ban Pécsre,’49-ben Keszthelyre, ’51-ben Jász-berénybe, ’54-ben Szentesre távo-zott, ahol európai hírű ásatást ve-zetett, és több maradandó művetírt. Budapesten hunyt el 1978. má-jus 6-án. Nevét íróként ismert, ittszületett gyermekei, Zsolt és Juditvitték tovább.

Dr. Töttős Gábor

MESÉLŐ EMLÉKEINK 57.

Csalog József tevékenysége

… és a kányai kocsiurnaElső helyi műve, benne…

... kagylóékszerek egy szekszárdileletmentésből…

EGYPERCES KRIMI

A zaklató akár rács mögé kerülhetMa már a BTK szerint bűncselekménynek minősül a zaklatás is. Végh

Lajos alezredes, a Szekszárdi Rendőrkapitányság vizsgálati osztályvezető-je elmondta, hogy ez már jó ideje igényként merült fel az állampolgárok-ban, amit a jogalkotók nemrégiben ki is elégítettek. Január elsejével lépettéletbe a módosítás, mégpedig a BTK 176 szakasza foglalkozik a zaklatás-sal, mint büntetőjogi deliktummal, ami a különféle, e kategóriába tartozóemberi magatartásokat büntetni rendeli.

Végh alezredes részletezte is az elkövetési formákat, s azok büntetési té-teleit. Mint fogalmazott, ha valaki azért, hogy mást megfélemlítsen, vagymás magánéletébe önkényesen beavatkozzon, illetve valakit tartósan há-borgat – akár személyesen, akár telefonon… – egy évig terjedő szabadság-vesztéssel büntethető. Azonban súlyosabb – akár két év börtön – is lehet abüntetés, ha a zaklató valakit, vagy annak hozzátartozóját félelemkeltéscéljából molesztál, illetve közveszélyt okozó, büntetendő cselekmény –például háza felgyújtását helyezi kilátásba – elkövetésével fenyeget. Azt,aki képtelen belenyugodni sorsába, ezért volt házastársát, vagy élettársátdurván zaklatja, akár három évet tölthet rács mögött.

Az osztályvezető kiemelte, hogy ezekben az úgynevezett magánvádaseljárásokban azok a polgárok, akik a felsorolt helyzetekben vannak, arendőrségen tehetnek feljelentést. Hozzátette, ha a zaklatás túlzó mértékű,a rendőrség kényszerintézkedést – őrizetbe vételt – is alkalmazhat. Szóltarról is Végh Lajos, hogy az elmúlt időszakban több ilyen vizsgálatot foly-tattak, néhány már a befejezés előtt áll, köztük olyan is van, amit vádeme-lési javaslattal terjesztenek az ügyészség elé.

Szóval érdemes elgondolkodni azon, mire vezethetnek a rendszeres éj-szakai telefonos fenyegetések, vagy a szomszéd molesztálása! – hm –

KEDVES DIÁKOK!Jó állapotban megõrzött, használt

tankönyveiteket

SZEKSZÁRDON,a Mészáros Lázár u. 7. szám alatti

KÖNYVKUCKÓ-banátvesszük könyvutalványért minden

péntek délután.

Rendelhetõ bármilyen könyv,tankönyv, akár az interneten is.

Telefon/fax: 74/510-797Mobil: 30/93-79-204

E-mail: [email protected]: www.tankonyvker.hu

Page 12: * 2008. március 7. Szekszárdon járt a Fidesz elnöke ... · napról napra nő. Ahogy a vasárnap kézzel fogható közelségbe kerül, úgy ébrednek rá az emberek, hogy az életük

Ercsiben rendezték a MagyarFudokán Karate Szövetség Orszá-gos bajnokságát, az Ercsi Opent. ASzekszárdi Ippon karatésok 6 ver-senyzővel képviselték Tolna me-gyét, és az erősbudapesti bírói el-nyomás mellett isa vk-helyezett Bor-bély Máté ismétmegóvta bajnokicímét, mind for-magyakorlatban,mind küzdelem-ben korcsoportjaabszolút győztese-ként kétszeres Fu-dokán OrszágosBajnokká avatták.

Gombor Péter,aki korosztálya legjobbjaként sze-repelt a küzdelemben és formábanis két bronzérmet, Bomba Gáboregy bronzérmet nyert.

A legpechesebb versenyző a ko-rábbi vb-helyezett Benyik Ramónalett, aki tökéletesen uralta küzdel-meit, de az ellenfél sérülése miatt

leléptették, csak a negyedik helyenvégzett.

Balogh Dávid a Junior korcso-portban háromszor padlózta le el-lenfelét, mivel az nem tudta folytat-

ni küzdelmeit, Dávid a 4. helyreesett vissza.

Az ipponos fiatalok teljes gőzzelkészülnek a tatabányai Európa Ku-pára, a balkán bajnokságra, és amiskolci Világ Kupára, amit a kö-zeljövőben rendeznek meg.

Balogh László elnök

2008. MÁRCIUS 7.11112222 S P O R T

A MAGYAR KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARATolna Megyei Szervezete

2008. március 12-én 11 órától ELŐADÁST SZERVEZ

a Babits Mihály művelődési ház földszinti tánctermébenSzekszárd, Szent István tér 10.

Az előadás címe:

Számviteli változások, és év végi zárlati teendők

Az áfa-törvény változásánakszámviteli kezelése

Előadó: BOTKA ERIKAPénzügyminisztérium Számviteli Főosztály, osztályvezető

Részvételi díj: 5000 Ft+áfa

Cím: 7100 Szekszárd, Kossuth Lajos u. 8.Tel./fax: 74/411-236 és 74/511-579

A MAGYAR KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARATolna Megyei Szervezete

2008. március 27-én 10 órátólELŐADÁST SZERVEZ

a Garay János Gimnázium dísztermébenSzekszárd, Szent István tér 7–9.

Az előadás címe:

Az áfa-törvény2008. évi változása

Előadó:DR. CSÁTALJAY ZSUZSA

szaktanácsadó

Részvételi díj: 5000 Ft+áfa

Cím: 7100 Szekszárd, Kossuth Lajos u. 8.Tel./fax: 74/411-236 és 74/511-579

Kétszeres Fudokán bajnokicím az Ipponnál

2 arany-, 3 bronzérem a FUDOKÁN KARATE Ob-n

A kupán 3 női és 5 férfi csapatmérte össze tudását az alábbieredménnyel

NŐK: 1. helyezett: IREGSZEMCSE, 2.

helyezett: SZEKSZÁRD, 3. helye-zett: HŐGYÉSZ

KÜLÖNDÍJAK: Legjobb kapus: Vargáné Ágnes.

Legjobb mezőnyjátékos: RózsaTünde. Gólkirály: Sákovicsné Éva.

FÉRFIAK: 1. helyezett: FADD. 2. helyezett:

PAKS, 3. helyezett: DUNA-FÖLDVÁR, 4. helyezett: NAGY-MÁNYOK, 5. helyezett: IREG-SZEMCSE.

KÜLÖNDÍJAK: Legjobb kapus: Molnár Roland.

Legjobb mezőnyjátékos: PachAlex. Gólkirály: Acsádi Sándor.

Városi kézilabda női–férfiTavaszi Kupa végeredménye

ELEKTRONIKAI HULLADÉKINGYENES átvétele

„Védje környezetét,teremtsen munkahelyet!”SZÁLLÍTÁST VÁLLALUNK!

ÁTVEVŐHELYEK: Szekszárd, Rákóczi u. 19.

Bátaszék, Köves u. 8.

KT-Dinamic Kft.Rehabilitációs FoglalkoztatóTel.: 74/315-103

Page 13: * 2008. március 7. Szekszárdon járt a Fidesz elnöke ... · napról napra nő. Ahogy a vasárnap kézzel fogható közelségbe kerül, úgy ébrednek rá az emberek, hogy az életük

2008. MÁRCIUS 7. 11113333R E J T V É N Y

A rejtvény megfejtését 2008. március 18-ig várjuk szerkesztőségünk címére: Szekszárdi Vasár-nap, Polgármesteri Hivatal, Szekszárd, Béla tér 8.A február 24-én megjelent rejtvényünk helyes megfejtése: Szatmári Juhos László, Gyámolítás.Nyerteseink: Zirkelbach Györgyné, Május 1. u. 1. és Kincses Boglárka, Csalogány u. 11.A könyveket postán küldjük el a nyerteseknek.

Átlátunk-e aszitán?

„Történelem az élet tanítómestere.” Ezt azigazságot már az ókori rómaiak is tudták. II.(Vak) Béla király 10 évig tartó uralkodását(1131–41) a legenda szerint egy kiváló történe-lemtanár imigyen foglalta össze lényegre törőtömörséggel: „A helyzet akkoriban nagyon bo-nyolult és zavaros volt. A királyi hatalom árny-hatalommá, a királyi szék árnyékszékké vált,ámde szerencsére Vak Béla még idejében átlá-tott a szitán.”

A rendszerváltozás eddigi kb. 18 évéről lénye-gében ugyanezt el lehet majd mondani 2000 évmúlva, csak azon a bizonyos szitán való átlátástkell majd kihagyni, mert azon a szitán, amin je-lenleg át kellene látni valakinek/valakiknek,azon a szitán még a legélesebb szemű sas semképes átlátni, olyan sűrű.

De talán jobb is az, hogy senki se képes átlát-ni rajta, hiszen egy másik bölcs mondás szerint:„Amit nem lát a szem, az nem fáj a szívnek.”Egyszerűen el kell hajítani a fenébe azt az átko-zott szitát, mert köztudott dolog, hogy mindencsak nézőpont kérdése, hiszen megfelelően jóhozzáállással lehet a vereségekből és a kudar-cokból is fényes diadalt varázsolni.

Az USA és a SZU kb. 40 évig versengett egy-mással a fegyverkezés, az űrkutatás, a sport stb.területén. Az 1960-as évek vége felé szájról száj-ra járt egy történet, amely szerint a legjobb am-csi és a legjobb ruszki autóversenyző megmér-kőzött egymással. Az amerikai versenyző, két-szer is lekörözve az orosz versenyzőt, fölénye-sen megnyerte a SZUPERDÖNTŐT. A Szovjet-unió vezető politikusai kétségbeesetten fogták afejüket, ám de Hruscsov csak legyintett:

– Majd a PRAVDA elintézi a dolgot. A PRAV-DA volt a Szovjetunió vezető politikai napilapja.Másnap a PRAVDA címlapján óriási betűkkel eztolvashatták, akik tudtak olvasni:

„VILÁGRASZÓLÓ HATALMAS DIADAL! ASZOVJETUNIÓ LEGJOBB AUTÓVERSENYZŐJEA VILÁGBAJNOKI SZUPERDÖNTŐBEN AZELŐKELŐ 2. HELYEZÉST ÉRTE EL, MÍG AZAGYONFAVORIZÁLT AMERIKAI VERSENYZŐ-NEK SZÉGYENSZEMRE MEG KELLETT ELÉ-GEDNIE AZ UTOLSÓ ELŐTTI HELLYEL!!!”

Na ugye? Mit siránkoznak egyesek, hogy se-reghajtók vagyunk majdnem minden területen aEU tagországai között? Nincs itt semmi problé-ma, csak kellő hozzáértéssel kell tudni kommu-nikálni a dolgot. Bálint György Lajos

ÓRIÁSI ÁGYNEMŰ-,PAPLAN- ÉS

FÜGGÖNYVÁSÁRS Z E K S Z Á R D O N ,a Panoráma mozi előterében

MÁRCIUS 12-ÉN,SZERDÁN 8–14 óráig

• Pamut, krepp, szatén, frottír, flanel, damasztágyneműk, lepedők

• Törölközök, párnák, plédek, ágytakarók,anginok

• Kis- és nagypárnahuzatok, köntösök,kötények

• Függönyök (vitrázs, jackard, voile, organza... stb.) széles választékban

• Téli mosható paplanok 2 600 Ft• Téli, gyapjúval töltött paplanok 3 800 Ft• Mágneses derékalj 12 500 Ft

S Z E K S Z Á R D O N ,a Panoráma mozi előterében

MÁRCIUS 12-ÉN, SZERDÁN 8–16 óráig

NADRÁG- ÉSKOSZTÜMVÁSÁR40–50% engedménnyel

a készletből!• TÉLI szövetnadrágok 2000–2500 Ft• TÉLI SZTRECCSNADRÁGOK 2500–3000 Ft• Szoknyakosztümök 12 900 4900–6200 Ft• NADRÁGKOSZTÜMÖK

(csíkos, kockás, mintás) 7500–8500 Ft• Blúzok, ingek, tunikák

(nagy méretekben is!) 2500–3000 Ft• Bélelt zakók, alkalmi ruhák!

Page 14: * 2008. március 7. Szekszárdon járt a Fidesz elnöke ... · napról napra nő. Ahogy a vasárnap kézzel fogható közelségbe kerül, úgy ébrednek rá az emberek, hogy az életük

2008. MÁRCIUS 7.11114444 P R O G R A M A J Á N LÓBABITS MIHÁLY MŰVELŐDÉSIHÁZ ÉS MŰVÉSZETEK HÁZA

Látogasson el hozzánk! www.babitsmuvhaz.hu

Március 18-án, kedden 19.30 órakor TAVASZKÖSZÖNTŐ KONCERTA SZEKSZÁRDIKAMARAZENEKARRALÉS ST. MARTINNAL

Belépőjegy: 2000 FtZenebarát bérlettel: 1000 Ft

PANORÁMA MOZI NAGYTEREMMárcius 6–9. 15.30, 17.30 és 20 órakor Március 10–11. 17.30 és 20 órakor

ASTERIX AZ OLIMPIÁN Színes, szinkronizált spanyol–francia vígjáték

Március 8-án a vetítések elmaradnak!Március 13–16. 15.30 és 17.30 órakorMárcius 17–19. 17.30 órakor

NAPKIRÁLYNŐ Színes, szinkr. belga–francia animációs film

Március 13–19. 19 órakor 9 ÉS 1/2 RANDI (12) Színes magyar filmvígjáték

KISTEREMMárcius 6–9. 17 órakor ESTE (16)

Feliratos amerikai krimi Március 8-án a vetítések elmaradnak!Március 6–12.

19 órakor LONDONI FÉRFI (12) Fekete-fehér magyar film

Március 10–12. 17 órakor PIAF (12) Színes feliratos francia-angol film

Március 13–19. 19 órakor 9 ÉS 1/2 RANDI (12) Színes magyar filmvígjáték 19 órakor NAPKIRÁLYNŐ Színes, szinkronizált belga–francia ani-mációs film

Március 8-án, szombaton 16 órakor A MÁRVÁNYTEREMBENALISCA BRASS BANDKONCERT Belépés díjtalan

Március 11-én, kedden 14 órakorGyermek színház – Pinokkió-bérlet III.előadása

Gullivera Fogi színház előadásában Minden jegy elkelt!

Március 14-én, pénteken 20 órától SÁRKÖZI TÁNCHÁZmuzsikál a Csurgó zenekar Vendégünk: Farkas Lászlóné PálBözsi, népművészet mestere – Leszsárközi viselet bemutató, mesélés!A táncházat vezeti Taba Csaba, anépművészet ifjú mestere és párjaBelépődíj: 400 Ft

Március 17-én, hétfőn 19 órátólSÁRDY bérlet III. előadása

Neil Simon: NAPSUGÁR FIÚKaz Újpest Színház előadásaSzereplők: Harsányi Gábor, Szereplők: Dózsa LászlóRendezte: Dózsa LászlóBelépődíj: 2000 Ft

MŰVÉSZETEK HÁZAMárcius 11-én, kedden 19.30 órakor

HUSEK REZSŐ zongoraművészés LOZSÁNYI TAMÁSorgonaművész HANGVERSENYE

Belépőjegy: 1000 FtZenebarát bérlettel: 500 Ft

ZUG PROGRAM FILMKLUB Kezdés: 20 órakor11. Ivan Csonkin közlegény élete…

R.: Jiri Menzel13. A papa szolgálati útra megy

R.: Emir Kusturica18. Balszerencsémre

R.: Jean-Luc Godard20. Banánhéjkeringő

R.: Bacsó Péter25. Magyar Vándor

R.: Herendi GáborJAZZKLUB Kezdés: 20 órakor12. Marsalis Family19. George Benson26. John ColtraneROCKKLUB Kezdés: 20 órakor14. Eric Clapton, Cream28. Metallica és a szimfonikusokKOMOLYZENEI KLUB 15 órakor13. Carmen20. Bach27. Csongor és TündeKONCERT Kezdés: 21 órakor21. Junior StarsA koncerteken kívül a programok ingyenesek.

POLIPIFJÚSÁGI

IRODA2008. március 28-29-én

kerül megrendezésre a

IX. TOLNA MEGYEIDIÁKPARLAMENT.

Tervezett programok:

Előadások: Demokratikus IfjúságértAlapítvány, szekszárdi állatmenhely

Szekciók: mural painting, média,programszervezés

Szeretettel várunk mindenérdeklődőt!

További információa Polip Ifjúsági Irodában

Szekszárd, Szent István tér 10. (a mozi mellett)

MEGYEI MÚZEUMMárcius 12., szerda

„A RÉGÉSZ, A BOGARÁSZ ÉSA PÁPUA„Kísérletek az újkőkori múlt felidézésére című időszaki kiállításMegnyitó: 15.30 óraMegtekinthető: május 30-ig

Március 12., szerda 10–15 óra között TÖRTÉNELMI JÁTSZÓHÁZ az 1848-as forradalom 160. évfordulójaemlékére huszárcsákó készítése; eredeti1848-as tárgyak interaktív bemutatása,tapogatása; az Örökségünk…. című kiál-lítás 1848-as emlékeit bemutatóegységének megtekintése; memóriajáték

Március 13., csütörtök 15 óraTájak–Korok–Múzeumok Klub

Dr. Gaál Attila megyei múzeumigazgatóvetítéses előadása AZ M6 AUTÓÚT TOLNA MEGYEI SZAKASZÁN VÉGZETTMEGELŐZŐ FELTÁRÁS EDDIGI EREDMÉNYEIcímmel.

ASzekszárdi Waldorf Iskolaelőadássorozata keretében

Március 13. (csütörtök) 17 órakor

Vekerdi Tamás:Gyerekek, óvodák, iskolák

Miért a Waldorf?Helyszín: Garay János ÁltalánosIskola, Szekszárd, Zrínyi u. 78.,a második osztályunk tanterme

A SZEKSZÁRD–ÚJVÁROSI RÓMAI KATOLIKUSTÁRSASKÖR

2008. március 8-án, szombaton 15 óráraa nagy sikerre való tekintettel újra

MÉZESKALÁCS MÚZEUMBAhívja a kedves tagjait és minden érdeklődőt!

Látogatásunk alkalmával megtekintjük a híres szekszárdi Petrits-család mézeskalácsos, cukorkakészítő és gyertyaöntő múzeumát.

Találkozó:14 óra 45 perckor a Belvárosi templom (Szekszárd, Béla tér) előtt

A látogatást a Mézeskalácsmúzeumba és a bemutatóta társaskör fizeti.

Az I. Béla Gimnázium ésInformatikai Szakközépiskola

PROGRAMSOROZATAFIATALOKNAK

Táblajátékos játszóTáblajátékok és egyéb társasjátékok

Minden csütörtökön 15 órakoraz I. Béla Gimnázium

első emeleti iskolagalériájábanA programsorozat nyitott min-

denki számára!!!GYERE EL, VÁRUNK!

Támogatja: Szociális és Munkaügyi Minisztérium

Információ:7100 Szekszárd, Kadarka u. 25–27.Telefon: 74/511-077, 30/937-25-25

Website: www.ibela.huE-mail: [email protected]

Programgazda: Sárvári János

L É L E K É P Í T ŐMÁRCIUS 10., hétfő, 18 óra

HOGYAN MONDJAM ELNEKED? címmel

BALÁZS PÉTER színművész,a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója

tart előadást a BABITS művelődési házbanSzekszárd, Szent István tér 10.

B E L É P É S D Í J T A L A N

Olcsó autók eladókSzekszárdon, a Bátaszéki úton a

Frontautónál.Autók már 130 000 Ft-tól!

Autó-, robogó-beszámítás lehetséges.Tel.: 30/267-98-91

A NŐK SZEKSZÁRDÉRTKÖZHASZNÚ EGYESÜLET

a Belvárosi Kávéházban(Szekszárd, Garay tér 18)

március 15-én, 15 órai kezdettelmegemlékezést tart

„Feldobogott szívvelélt akkor a nemzet”Szekszárd, 1848–49

címmel.ELŐADÓ:

Kaczián János nyugalmazottlevéltáros, a HonismeretiEgyesület megyei elnöke

Szeretettel várunk mindenérdeklődőt.

Page 15: * 2008. március 7. Szekszárdon járt a Fidesz elnöke ... · napról napra nő. Ahogy a vasárnap kézzel fogható közelségbe kerül, úgy ébrednek rá az emberek, hogy az életük

2008. MÁRCIUS 7. 11115555KÖZLEMÉNYFELHÍVÁS ÓVODAI BEÍRATÁSRA

Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlésének 35/2008. (II.28.) számú határozata alapján értesítjük a Kedves Szülőket,hogy a 2008/2009. nevelési évre Szekszárd város óvodáiba abeíratás

2008. április 9-én (szerda) 8–17 óráig2008. április 10-én (csütörtök) 8–17 óráig

lesz a következő helyszíneken:I. 1. Számú Óvoda – Szekszárd, Kölcsey ltp. 15.

Hozzátartozó telephelyek: Kölcsey ltp. 15. Wosinsky ltp. 4.Bajcsy-Zsilinszky u. 6.

Működési (felvételi) körzete: a melléklet szerinti 1.számú óvodai körzet

II. 2. Számú Óvoda és Bölcsőde – Szekszárd, Mérey u. 37-39.Hozzátartozó telephelyek: Mérey u. 37–39. – Kadarka u.

100. Működési (felvételi) körzete: a melléklet szerinti 2.

számú óvodai körzetIII. Gyermeklánc Óvoda – Szekszárd, Perczel u. 2.

Hozzátartozó telephelyek: Perczel u. 2. Kecskés F. u. 11. (Kertváros) Óvoda u. 5. (Szőlőhegy)

Működési (felvételi) körzete: a melléklet szerinti 3.számú óvodai körzet

IV. Wunderland Óvoda (Kindergarten) Szekszárd,Wesselényi u. 19. V. Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Kar

Gyakorlóiskola, Alapfokú Művészeti Iskola ésGyakorlóóvoda – Szekszárd, Mátyás király u. 5.

VI. Szent Rita Katolikus Óvoda – Szekszárd, Kecskés F.u. 9.VII. „Az én ovim” Óvoda és Bölcsőde – Szekszárd, Méreyu. 9. VIII.Szekszárdi Waldorf Óvoda, Általános Iskola és

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény – Szekszárd,Gróf P. u. 23.

A beíratással kapcsolatos részletes és sajátos tudnivalókat, abeíratás általánostól eltérő napon belüli időintervallumát azóvodák a helyszínen közzéteszik. A beíratáshoz szükséges:– az egyik szülő személyi igazolványa,– a gyermek születési anyakönyvi kivonata vagy lakcímet és

személyi azonosítót igazoló hatósági igazolványa, – valamint orvosi igazolása.Lehetőség szerint a szülő vigye magával beíratandó gyer-mekét. – Beíratható az a gyermek, aki harmadik életévét 2008. május

31. napjáig betölti, illetőleg 2008. december 31. napjáig töltibe, és felvételét az óvodai férőhelyek száma lehetővé teszi.

– A 2009. január 1-jétől május 31-ig harmadik életévüketbetöltő gyermekek szülei is ezen időpontban kérjék gyer-mekük előjegyzését.

– Kötelező beíratni azt a gyermeket, aki a 2008. év folyamánötödik életévét betölti és eddig nem járt óvodába.

– Abban az évben, amelyben a gyermek az ötödik életévétbetölti, a nevelési év kezdő napjától napi 4 órát köteles óvodainevelésben részt venni.

– A körzeti feladatot ellátó óvoda köteles felvenni a körzetéheztartozó gyermeket, a gyermek felvételét csak helyhiány miattutasíthatja el. A működési (felvételi) körzettel nem rendelkezőóvoda a város egész lakóterületéről fogadja a gyermekeket.

Kérjük a Kedves Szülőket, hogy gyermeküket a meghirdetettnapokon írassák be az óvodába, illetve kérjék az előjegyzésbevételt. Dr. Kilián Orsolya s.k.jegyző

FELHÍVÁS ÁLTALÁNOS ISKOLAI BEÍRATÁSRASzekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlésének 35/2008. (II.28.) számú határozata alapján értesítjük a Kedves Szülőket,hogy a 2008/2009. tanévre Szekszárd város általánosiskoláiban az első osztályokba a beíratás

2008. április 7-én (hétfő) 8–18 óráig2008. április 8-án (kedd) 8–18 óráig

lesz a következő helyszíneken: I. Garay János Általános, Művészeti és Sportiskola,

Pedagógiai-Szakmai Szolgáltató – Szekszárd, Zrínyiu. 78.

– az ének-zene és a sportági emelt óraszámú osztályá-ba is

az emelt óraszámú osztályba a város egészlakóterületeII. Babits Mihály Általános Iskola – Szekszárd, Kadarkau. 17.

Működési (felvételi) körzete: a melléklet szerinti 2.számú iskolai körzet

III. Dienes Valéria Általános Iskola Grundschule –Szekszárd, Kecskés F. u. 6.

– a kétnyelvű német nemzetiségi osztályába is Működési (felvételi) körzete: a melléklet szerinti 3.

számú iskolai körzet,a kétnyelvű osztályba a város egész lakóterülete

IV. 5. Számú Általános Iskola – Szekszárd, Béri B. Á. u. 89.Működési (felvételi) körzete: a melléklet szerinti 4.

számú iskolai körzetV. Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Kar

Gyakorlóiskola, Alapfokú Művészeti Iskola ésGyakorlóóvoda – Szekszárd, Mátyás kir. u. 5.

VI. Comenius Általános Iskola – Szekszárd, Kálvin tér 19–21.

VII. Szent József Katolikus Általános Iskola KatholischeGrundschule – Szekszárd, Bajcsy-Zsilinszky. u. 8.

VIII.Szekszárdi Waldorf Óvoda, Általános Iskola ésAlapfokú Művészetoktatási Intézmény – Szekszárd, Gróf P. u. 23.

A tanulók beíratásával kapcsolatos előírások, tudnivalók: – A szülő köteles beíratni tankötelessé váló gyermekét a lakóhe-

lye szerint illetékes vagy a választott általános iskolába.– Be kell íratni a 2008. december 31. napjáig hetedik

életévüket betöltött gyermekeket. – Kivételes esetben további óvodai nevelésben részesülhet az a

gyermek, akinek szülője kéri, a szakértői és rehabilitációsbizottság vagy a nevelési tanácsadó pedig az óvodainevelőtestület egyetértésével ezt javasolja.

– Be kell íratni a 2008. május 31. napjáig hatodik életévüketbetöltött gyermekeket, akik az iskolába lépéshez szükségesfejlettségi szintet elérték.

– A szülő kérelmére beíratható a gyermek akkor is, ha hatodikéletévét 2008. december 31. napjáig tölti be.

– A körzeti feladatot ellátó iskola köteles felvenni a körzetéheztartozó gyermeket, csak helyhiány miatt utasíthatja el a tanulófelvételét. Körzeten kívüli lakhelyű tanulót a szabad férőhe-lyekre vehet fel.

– A működési (felvételi) körzettel nem rendelkező általános isko-la a város egész lakóterületéről fogadja a tanulókat.

– A beíratással kapcsolatos sajátos tudnivalókat az iskolák ahelyszínen közzéteszik.

– Az óvoda kiadja a gyermek iskolába lépéséhez szükségesfejlettség elérését tanúsító igazolást, a nevelési tanácsadó ésa szakértői bizottság szakvéleményt ad.

A beíratáshoz szükséges:– az egyik szülő személyi igazolványa,– a gyermek születési anyakönyvi kivonata vagy lakcímet és

személyi azonosítót igazoló hatósági igazolványa, – egészségügyi törzslap, amelyet az óvodában kap meg a

szülő,– az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító

igazolás, illetve a nevelési tanácsadó vagy a szakértőibizottság által adott szakvélemény.

Kérjük a Kedves Szülőket, hogy a jelzett napokon tegyenekeleget gyermekük általános iskolai beíratási kötelezettségének. Dr. Kilián Orsolya s.k. jegyző

Tájékoztatásul közöljük, hogy a Garay János Általános,Művészeti és Sportiskola a sportági első osztályába jelentkezőgyermekek számára a fizikai képességeket felmérő, alka-lmassági felvételi időpontja: 2008. március 31. hétfő és 2008. április 1.kedd,helyszíne: Garay János Általános, Művészeti és

Sportiskola Szekszárd, Zrínyi u. 78.Bővebb információ az iskolától kérhető. Telefonszám: 74/511-450, 74/511-451.

BEÍRATÁSI KÖRZETEK1. számú óvodai körzet – 1. Számú Óvoda, Kölcsey ltp. 15. Aranytó u., Árpád u., Augusz I. u., Bajcsy-Zs. u., Balassa u., Bárányfok, Bé-ketelep u., Berzsenyi u., Bogyiszlói út, Borrév, Csaba u., Damjanich u.,Garay tér, Hunyadi u., Józsefpuszta, Kendergyár, Keselyűs, Keselyűsi út,Kinizsi u., Kiskorzó tér, Korsófölde u., Kölcsey ltp., Liszt tér, Luther tér, Má-tyás király u., Mészáros L. u., Nyámándpuszta, Ózsák puszta, Petőfi S. u.,Pollack M. ltp., Pollack M. u. páratlan oldala, Pollack M. u. páros oldala 2-72. számig, Rákóczi u. páratlan oldala 1-47. számig, Sport u., Széchenyi u.páros oldala 2-38. számig, Szent István tér, Szentmiklósi út, Szluha Gy. u.,Tavasz u., Tinódi u., Toldi u., Tompa u., Tormay B. u., Wosinsky Mór ltp., Zrí-nyi u. páratlan oldala 1-47. számig, Zrínyi u. páros oldala 2-42. számig.2. számú óvodai körzet – 2. Számú Óvoda, Mérey u. 37–39. Akácfa u., Babits M. u., Bagóvölgy, Baka u., Bakony u., Bálint köz, Bal-parászta, Balremete, Bartina köz, Bartina u., Bartók B. u., Battyány u., Bé-la király tér, Benedek apát u., Benedekvölgy, Dr. Berze Nagy J. u., BethlenG. u., Bikavér u., Bocskai köz, Bocskai u., Bólyai J. u., Bor u., Borkút, Bor-zsák E. u., Bottyánhegy, Bükk u., Csapó D. u., Cserfa u., Cserhát u., Cson-ka u., Dicenty D. u., Dorogi köz, Dózsa Gy. u., Dűlő u., Előhegy, Előhegyiu., Erkel F. u., Esze T. u., Ezerjó köz, Ezerjó u., Faddivölgy, Flórián u.,Fukszvölgy, Fürdőház u., Fürt u., Gárdonyi G. u., Halász B. u., Hársfa u.,Herman O. u., Hidaspetre, Hosszúvölgy, Hosszúvölgy u., Hrabovszky u., Ily-lyés Gy. u., Jelky A. u., Jobbparászta, Jobbremete, József A. u., Kablár köz,Kadarka köz, Kadarka ltp., Kadarka u., Kálvin tér, Kandó K. u., Kapisztránu., Kápolna tér, Katona J. u., Kemény S. u., Kerékhegy, Kerékhegy u.,

Kisbödő u., Kiskadarka u., Kiss J. u., Klapka Gy. ltp., Klapka Gy. u., KodályZ. u., Kossuth L. u., Kőrösi Cs. S. u., Landler J. u., Leopold L. u., Liszt F.u., Lisztes u., Lisztesvölgy, Lőtéri köz, Madách I. u., Martos F. u., Mecseku., Mérey u., Mocfa, Muskotály u., Nagybödő u., Nefelejcs köz, Nefelejcsu., Nyár u., Palánk, Palánki hegy, Palánki út, Parászta u., Páskum u., Pász-tor u., Patak u., Pázmány tér, Pince u., Pollack M. u. páros oldala 74. szám-tól végig, Présház u., Puskás T. köz, Puskás T. u., Rákóczi u. páratlan olda-la 49. számtól végig, Rákóczi u. páros oldala, Remete u., Rizling u., Rózsau., Rózsamáj u., Rövidvölgy, Ságvári E. u., Parászta u., Páskum u., Pásztoru., Patak u., Pázmány tér, Pince u., Pollack M. u. páros oldala 74. számtólvégig, Présház u., Puskás T. köz, Puskás T. u., Rákóczi u. páratlan oldala49. számtól végig, Rákóczi u. páros oldala, Remete u., Rizling u., Rózsa u.,Rózsamáj u., Rövidvölgy, Ságvári E. u., Sauli-völgy, Séd köz, Selyem u.,Semmelweis u., Soós S. u., Szakály testvérek u., Szalai völgy, Szászi-puszta, Széchenyi u. páratlan oldala 1-37. számig, Székely B. u., Szent L.u., Szüret u., Táncsics M. köz, Táncsics M. u., Tanya u., Tolnai L. u., Újfa-lussy I. u., Vak Bottyán u., Vár köz, Vendel u., Vörösmarty u.3. számú óvodai körzet – Gyermeklánc Óvoda, Perczel u. 2. Ady E. u., Alisca u., Alkony u., Alkotmány u., Allende u., Almás, Alpári Gy.u., Arany J. u., Árnyas u., Árok u., Bakta, Bakta köz, Baranyavölgy, Barát J.u., Barátság u., Barázda u., Bátaszéki út, Bem u., Bencze F. u., Benczúr u.,Bercsényi u., Béri B. Á. u., Bertók Róbertné u., Bezerédj u., Bodzás, Bródyköz, Bródy S. u., Cinka, Cinka u., Csalogány u., Csap u., Csatár, Csatári u.,Csébi fiúk u., Cseri J. u., Csobolyó utca, Csokonai u., Csopak u.,Csötönyivölgy, Dobó u., Domb u., Ebes u., Ebespuszta, Epreskert u., Fa-gyöngy u., Faluhely, Flach I. u., Gemenc u., Gesztenyés, Görögszó, Gróf P.u., Gurovica, Gyertyányos, Gyűszűvölgy, Halasi A. u., Harang u., Harmat u.,Háry J. u., Hébér utca, Hegyalja u., Dr. Hirling Á. u., Holdfény u., Hollós u.,Holub u., Honvéd u., Ibolya u., Istifán gödre u., Ivánvölgy, Jókai u., Kacorutca, Kalász u., Kálvária u., Kecskés F. u., Kerámia u., Kertész u., Kilátó u.,Kisfaludy u., Kövendi S. u., Kurta u., Kuruc u., Lajos király u., Lehel u., Le-vendula u., Lugas u., Magyar S. u., Major u., Május 1 u., Mester u., Mikesu., Móricz Zs. u., Munkácsy u., Muskátli u., Dr. Nagy István u., Napfény u.,Népfront u., Ocskó L. u., Otthon u., Óvoda u., Perczel M. u., Porkoláb-völgy, Prantner J. u., Puttonyos u., Rozsnyai M. u., Sárköz u., Szabó D. u.,Széchenyi u. 39. számtól mindkét oldal végig, Szekér u., Dr. Szentgáli Gy.u., Szérű u., Szilas u., Szilfadűlő, Szőlő köz, Szőlő u., Szőlőhegy, Szőlő-hegy u., Tartsay V. ltp., Tartsay V. u., Dr. Tóth L. u., Tóthvölgy, Tüske u., Tü-zér u., Vadász u., Vasvári u., Venyige u., Vessző u., Vincellér u., Vitéz u.,Völgy u., Wesselényi u., Ybl M. ltp., Ybl M. u., Zengő u., Zöldfa1. számú iskolai körzet – Garay János Általános Iskola és Alapfokú

Művészetoktatási Intézmény, Zrínyi u. 78.Aranytó u., Árpád u., Augusz I. u., Bagóvölgy, Bajcsy-Zs. u., Baka u., Ba-lassa u., Balparászta, Bárányfok, Batthyány u., Béketelep u., Dr. Berze N. J.u., Berzsenyi u., Bikavér u., Bogyiszlói út, Bólyai J. u., Bor u., Borkút, Bor-rév, Bottyánhegy, Csaba u., Damjanich u., Dorogi köz, Dűlő u., Előhegyi u.,Ezerjó köz, Ezerjó u., Faddivölgy, Fukszvölgy, Gárdonyi G. u., Halász B. u.,Hidaspetre, Hrabovszky u., Jobbparászta, József A. u., Józsefpuszta, Kadar-ka köz, Kadarka ltp., Kadarka u. 70. számtól végig, Kapisztrán u., KeményS. u., Kendergyár, Keselyűs, Keselyűsi út, Kinizsi u., Kiskorzó tér, Kiss J. u.,Korsófölde u., Kossuth L. u. 40. számtól végig, Kölcsey ltp., Liszt F. u., Liszttér, Lisztes u., Lisztesvölgy, Lőtéri köz, Luther tér, Martos F. u., Mátyás királyu., Mészáros L. u., Mocfa, Muskotály u., Nyámándpuszta, Nyár u., Ózsákpuszta, Palánk, Palánki hegy, Palánki út, Parászta u., Páskum u., Pásztor u.,Patak u., Pázmány tér, Petőfi S. u., Pince u., Pollack M. ltp., Pollack M. u.,Rákóczi u., Rizling u., Rózsa u., Rózsamáj u., Ságvári E. u., Sauli-völgy, Se-lyem u., Soós S. u., Sport u., Szakály testvérek u., Szalai völgy, Szászi-puszta, Széchenyi u. páros oldala 2-38. számig, Székely B. u., Szentmiklósiút, Szluha Gy. u., Tavasz u., Tinódi u., Toldi u., Tolnai L. u., Tompa u., TormayB. u., Wigand J. tér, Wosinsky Mór ltp., Zápor u., Zrínyi u.2. számú iskolai körzet – Babits Mihály Általános Iskola,

Kadarka u. 17.Akácfa u., Babits M. u., Bakony u., Bálint köz, Balremete, Bartina köz,Bartina u., Bartók B. u., Béla király tér, Benedek apát u., Benedekvölgy,Bethlen G. u., Bocskai köz, Bocskai u., Borzsák E. u., Bükk u., Csapó D.u., Cserfa u., Cserhát u., Csonka u., Dicenty D. u., Dózsa Gy. u., Előhegy,Erkel F. u., Esze T. u., Flórián u., Fürdőház u., Fürt u., Garay tér, Hársfa u.,Herman O. u., Hosszúvölgy, Hosszúvölgy u., Illyés Gy. u., Jelky A. u., Jobb-remete, Kablár köz, Kadarka u. 68. számig, Kálvin tér, Kandó K. u., Kápol-na tér, Katona J. u., Kerékhegy, Kerékhegy u., Kisbödő u., Kiskadarka u.,Klapka Gy. ltp., Klapka Gy. u., Kodály Z. u., Kossuth L. u. 39. számig,Kőrösi Cs. S. u., Landler J. u., Leopold L. u., Madách I. u., Mecsek u.,Mérey u., Nagybödő u., Nefelejcs köz, Nefelejcs u., Présház u., Puskás T.köz, Puskás T. u., Remete u., Rövidvölgy, Séd köz, Semmelweis u., Szé-chenyi u. páratlan oldala 1-37. számig, Szent L. u., Szüret u., Táncsics M.köz, Táncsis M. u., Tanya u., Újfalussy I. u., Vak Bottyán u., Vár köz, Vendelu., Vörösmarty u., Zöldkert u.3. számú iskolai körzet – Dienes Valéria Általános Iskola

Grundschule, Kecskés F. u.6 .Ady E .u., Alkotmány u., Alpári Gy. u., Arany J. u., Barát J. u., Bencze F. u.,Bercsényi u., Béri Balogh Á. u. páratlan oldala 41. számig, Béri Balogh Á.u. páros oldala 82. számig, Bertók Róbertné u., Bezerédj u., Csébi fiúk u.,Csokonai u., Dobó u., Epreskert u., Flach I. u., Gróf P. u., Halasi A. u.,Holub u., Honvéd u., Hunyadi u., Jókai u., Kecskés F. u., Kisfaludy u.,Kövendi S. u., Mikes u., Munkácsy u. páratlan oldala 21/b számig, Mun-kácsy u. páros oldala, Ocskó L. u., Perczel M. u., Prantner J. u., Széche-nyi u. 39. számtól mindkét oldal, Szent István tér, Dr. Szentgáli Gy. u.,Tartsay V. ltp., Tartsay V. u., Vasvári u., Wesselényi u., Ybl M. ltp., Ybl M. u.4. számú iskolai körzet – 5. Számú Általános Iskola, Béri B. Á. u. 89.Alisca u., Alkony u., Allende u., Almás, Árnyas u., Árok u., Bakta, Bakta köz,Baranyavölgy, Barátság u., Barázda u., Bátaszéki út, Bem u., Benczúr u.,Bercsényi u., Béri Balogh Á. u. páratlan oldala 43. számtól végig, Béri Ba-logh Á. u. páros oldala 84. számtól végig, Bodzás, Bródy köz, Bródy S. u.,Cinka, Cinka u., Csalogány u., Csap u., Csatár, Csatári u., Cseri J. u., Cso-bolyó u., Csopak u., Csötönyivölgy, Domb u., Ebes u., Ebespuszta, Fa-gyöngy u., Faluhely, Fáy A. u., Gemenc u., Gesztenyés, Görögszó, Gurovi-ca, Gyertyányos, Gyűszűvölgy, Harang u., Harmat u., Háry J. u., Hébér u.,Hegyalja u., Dr. Hirling Á. u., Holdfény u., Hollós L. u., Ibolya u., Istifán göd-re u., Ivánvölgy, Kacor u., Kalász u., Kálvária u., Kerámia u., Kertész u., Ki-látó u., Kurta u., Kuruc u., Lajos király u., Lehel u., Levendula u., Lugas u.,Magyar S. u., Major u., Május 1 u., Mester u., Móricz Zs. u., Munkácsy u.páratlan oldala 23. számtól végig, Muskátli u., Dr. Nagy István u., Napfény u.,Népfront u., Otthon u., Óvoda u., Porkolábvölgy, Puttonyos u., Rozsnyai M.u., Sárköz u., Szabó D. u., Szekér u., Szérű u., Szilas u., Szilfadűlő, Szőlőköz, Szőlő u., Szőlőhegy, Szőlőhegy u., Dr. Tóth Lajos u., Tóthvölgy, Tüskeu., Tüzér u., Vadász u., Venyige u., Vessző u., Vincellér u., Vitéz u., Völgy u.,Zengő u., Zöldfa

Page 16: * 2008. március 7. Szekszárdon járt a Fidesz elnöke ... · napról napra nő. Ahogy a vasárnap kézzel fogható közelségbe kerül, úgy ébrednek rá az emberek, hogy az életük

2008. MÁRCIUS 7.11116666M E N Y A S S Z O N Y K É P Z Ő

Hogyan legyél Te a legszebb? Hogyan tudsz spórolni a költségeken?MI ELMONDJUK NEKED!

INFORMÁCIÓ: www.menyasszonykepzo.hu • Jelentkezés: 20/ 966 8660 • Első képzés időpontja: MÁRCIUS 29., SZOMBATVar

ázst

ükör